Közhasznúsági beszámoló 2008 A Civil Centrum Közhasznú Alapítvány célja: Magyarországon bejegyzett non-profit szervezetek működésének erősítése, hatékonyságuk növelése, annak érdekében, hogy társadalmi szerepvállalásuk növekedjék. Az Alapítvány segíti mindazon nonprofit civil szervezeteket, melyeknek fontos célja a kiváló szakmai munka végzése. Az Alapítvány törekszik arra, hogy segítse az újonnan alakult szervezeteket a tevékenységük megkezdésében, beindításában, hogy mihamarabb képessé váljanak arra, hogy a lehető legjobb szolgáltatásokat nyújthassák tagjaiknak, vagy az azokat más címen igénybe vevőknek. A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI törvény 26 -ának, C/4-es pontja szerint, 2008-ban a Civil Centrum Alapítvány fejlesztő munkát végzett. A fejlesztésben résztvevő szervezetek eredményeit bemutató multimédiás oktató DVDt készítettünk a SZÉNA Egyesület a Családokért közhasznú szervezettel együttműködésben, Fókuszpont Multi Interaktív stratégiai oktató DVD civil szervezeteknek címmel. Az Alapítvány céljai elérése érdekében a törvény c/11-es pontja szerint, képzéseket, tanácsadásokat és előadásokat szervezett a hátrányos helyzetű csoportok, elsősorban nagycsaládos, illetve a Közép-dunántúli régióban más civil szervezetek számára. 2008-ban fejeződött be a Boróka Alapítvány által, pályázati úton finanszírozott EU-típusú pályázatíró és projektmenedzsment tréning, valamint a Közép-dunántúli régióban működő előzetesen kiválasztott 5 nagycsaládos szervezet komplex szervezetfejlesztési folyamata. 2008 decemberében indítottuk az adományszervezéssel kapcsolatos hosszú távú szakmai munkát, egy adományszervezéssel kapcsolatos műhelymunka keretében. Az Alapítvány a Közép-dunántúli régiót felkaroló, együttműködést fejlesztő konferencia és képzés keretében elindította a kuratórium által meghatározottak szerint a szektorok együttműködését elősegítő szakmai munkát, melynek alapeleme a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtése a C/18 as pont szerint. A C/20-as pont szerint közhasznú szervezetek számára nyújtott nonprofit szolgáltatásokat: tájékoztatókat adott ki, irodai szolgáltatásokat nyújtott, pályázati-, pénzügyi, gazdálkodási tanácsadást látott el, pályázatfigyelést végzett. Tevékenységével általánosságban Magyarországon, de elsősorban a Középdunántúli régióban tevékenységet folytató civil szervezetek munkáját segítette elő, a Civil Mentor Hálózat c. program keretében. Az Alapítvány 2008-ban tovább bővítette kapcsolatrendszerét azon szakmai szervezetekkel, melyek meghatározó szerepet töltenek be a hazai nonprofit szektor fejlesztésében. Rétvári Gyuláné kuratóriumi elnök Civil Centrum Közhasznú Alapítvány Székesfehérvár, 2009. március 9. 18497719-1-07
statisztikai számjel vagy adószám CIVIL CENTRUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY Társadalmi szervezet neve 8000.SZÉKESFEHÉRVÁR,SZIGET U.39. Címe Közhasznú társadalmi szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója Keltezés:Székesfehérvár,2009.MÁRCIUS 06. a társadalmi szervezet vezetője (képviselője) P.H. Statisztikai számjel vagy adószám:18497719-1-07 2008. ÉV
MÉRLEG Sors z á m A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) helyesbítései adatok E Ft-ban Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 158 92 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 158 92 4 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 5 B. Forgóeszközök 6894 7770 6 I. KÉSZLETEK 7 II. KÖVETELÉSEK 2066 2920 8 III. ÉRTÉKPAPÍROK 9 IV. PÉNZESZKÖZÖK 4828 4850 10 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (A+B) 7052 7862 11 C. Saját tőke 6892 7727 12 I. INDULÓ TŐKE 100 100 13 II. TŐKEVÁLTOZÁS 513 6792 14 III. LEKÖTÖTT TARTALÉK 15 IV. TÁRGYÉVI EREDMÉNY KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGBŐL 6279 835 16 V. TÁRGYÉVI EREDMÉNY VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGBŐL 17 D. Tartalék 18 E. Céltartalékok 19 F. Kötelezettségek 160 135 20 I. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 21 II. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 160 135 22 FORRÁSOK ÖSSZESEN (C+D+E+F) 7052 7862 Keltezés:.Szfvár.2009.03.06. a társadalmi szervezet vezetője (képviselője) P. H.
Statisztikai számjel vagy adószám18497719-1-07 2008. ÉV EREDMÉNYLEVEZETÉS adatok E Ft-ban Előző Sorszám helyesbí- év(ek) A tétel megnevezése Előző év Tárgyév tései a b c d e 1 A. ÖSSZES KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE (I.+II.) 13399 13648 2 I. Pénzügyileg rendezett bevételek (1.+2.+3.+4.+5.) 11394 13355 3 1. Közhasznú célú működésre kapott támogatás 4 a) alapítótól 5 b) központi költségvetéstől 1070 6 c) helyi önkormányzattól 7 d) egyéb támogatás 3200 1250 8 2. Pályázati úton elnyert támogatás 4929 5997 9 3. Közhasznú tevékenységből származó bevétel 3262 5030 10 4. Tagdíjból származó bevétel 11 5. Egyéb bevétel 3 8 12 II. Pénzbevételt nem jelentő bevételek 2005 293 13 B. VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE (1.+2.) 14 1. Pénzügyileg rendezett bevételek 15 2. Pénzbevételt nem jelentő bevételek 16 C. TÉNYLEGES PÉNZBEVÉTELEK (A./I.+B./1.) 11394 13355 17 D. PÉNZBEVÉTELT NEM JELENTŐ BEVÉTELEK (A./II.+B./2.) 2005 293 18 E. KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI (1.+2.+3.+4.) 7120 12813 19 1. Ráfordításként érvényesíthető kiadások 7082 12748 20 2. Ráfordítást jelentő eszközváltozások 21 3. Ráfordítást jelentő elszámolások 38 65 22 4. Ráfordításként nem érvényesíthető kiadások 23 F. VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI (1.+2.+3.+4.) 24 1. Ráfordításként érvényesíthető kiadások 25 2. Ráfordítást jelentő eszközváltozások 26 3. Ráfordítást jelentő elszámolások 27 4. Ráfordításként nem érvényesíthető kiadások Keltezés:.2008.03.06. P. H. a társadalmi szervezet vezetője (képviselője) Statisztikai számjel vagy adószám18497719-1-07 2008. ÉV
EREDMÉNYLEVEZETÉS adatok E Ft-ban Előző Sorszám helyesbí- év(ek) A tétel megnevezése Előző év Tárgyév tései a b c d e 28 G. TÁRGYÉVI PÉNZÜGYI EREDMÉNY (±1.±2.) 4312 607 29 1. Közhasznú tevékenység tárgyévi pénzügyi eredménye (A./I.-E./1.-E./4.) 4312 607 30 2. Vállalkozási tevékenység tárgyévi pénzügyi eredménye (B./1.-F./1.-F./4.) 31 H. NEM PÉNZBEN REALIZÁLT EREDMÉNY (±1.±2.) 1967 228 32 1. Közhasznú tevékenység nem pénzben realizált eredménye (A./II.-E./2.-E./3.) 33 2. Vállalkozási tevékenység nem pénzben realizált eredménye (B./2.-F./2.-F./3.) 34 I. ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY (B./1.-F./1.)±H./2. 35 J. FIZETENDŐ TÁRSASÁGI ADÓ 36 K. TÁRGYÉVI EREDMÉNY (±1.±2.) 6279 835 37 1. Közhasznú tevékenység tárgyévi eredménye (A./I.+A./II.)-(E./1.+E./2.+E./3.) 6279 835 38 2. Vállalkozási tevékenység tárgyévi eredménye (I.-J.) TÁJÉKOZTATÓ ADATOK 39 A. Pénzügyileg rendezett személyi jellegű ráfordítások 2352 40 1. Bérköltség 1738 41 ebből: megbízási díjak 42 tiszteletdíjak 43 2. Személyi jellegű egyéb kifizetések 44 3. Bérjárulékok 614 45 B. Pénzügyileg rendezett anyagjellegű ráfordítások 46 C. Értékcsökkenési leírás 65 47 D. Pénzügyileg rendezett egyéb ráfordítások 12748 48 E. A szervezet által nyújtott támogatások (pénzügyileg rendezett) - 49 ebből: A Korm. rend. 16. (5) bekezdése szerint kötelezettségként elszámolt és továbbutalt, illetve átadott támogatás - 50 F. Tárgyévben APEH által kiutalt 1% összege - Keltezés:.2009.03.06. a társadalmi szervezet vezetője (képviselője) P. H.
Kimutatás a közhasznúsági jelentéshez/1 KIMUTATÁS költségvetési támogatás felhasználásáról* Támogatást nyújtó Támogatás Felhasználás Felhasználás összege Elszámolás NCA megnevezése időpontja összege célja előző évi tárgyévi tárgyévet követő határideje 2008.01.28. 2008.10.31. 250.000.- 820.000.- MŰKÖDÉS 1.070.000.- 2008.06.30. NCA 2008.02.04. 200.000.- HONLAP 200.000.- 2008.06.30. NCA 2008.03.21. 1.071.000.- FÓKUSZ PONT 1.071.000.- 2008.06.30. NCA 2008.11.07. 3.097.920.- STRAT.TERVEZÉS 1.097.920.- 2.000.000.- 2009.06.30. SZFVÁR.ÖNKORM. 2008.07.07. 700.000.- KÖZÖS ERŐFORRÁSOK SZFVÁR.ÖNKORM. 2008.09.18. 180.000.- KEF PREVENCIÓ 700.000.- 2008.12.31. 180.000.- 2008.12.31. SZFVÁR.ÖNKORM. 2008.09.23. 50.000.- KEF SZERVEZÉS 50.000.- 2008.12.31. SZFVÁR.ÖNKORM. 2008.10.28. 50.000.- CIVIL SZERV.NAPJA SZFVÁR.ÖNKORM. 2008.12.04. ELSŐ SZFV.-I 150.000.- ADOMÁNYSZERV. 50.000.- 2008.12.31. 150.000.- 2008.12.31. SZFVÁR.ÖNKORM. 2008.12.04. 298.000.- KÖZÖS AZ UTUNK 298.000.- 2008.12.31.
KIMUTATÁS költségvetési támogatás felhasználásáról* Támogatást nyújtó Támogatás Felhasználás Felhasználás összege Elszámolás megnevezése időpontja összege célja előző évi tárgyévi tárgyévet követő határideje SZFV.ÖNKORM. 2008.12.12.. 200.000.- ÍGY ÍRTUNK MI 200.000.- 2008.12.31. ÖSSZESEN: 7.066.920.- 5.066.920.- 2.000.000.- Normatív támogatás 0 0-2 -
Kimutatás a közhasznúsági jelentéshez/2 KIMUTATÁS a vagyon felhasználásáról Előző évi* összeg Tárgyévi* összeg Változás** Megnevezés (eft) (eft) (%) (eft) Tőkeváltozás összege 513 6.792 1224 6.279 Megjegyzés Előző évi* összeg Tárgyévi* összeg Változás** Megnevezés (eft) (eft) (%) (eft) Tárgyévi pénzforgalmi eredmény 6.279 835 86,7 5.444 Megjegyzés Tárgyévi eredmény csökkenésére ható tényezők - értékcsökkenés Tárgyévi eredmény*** 6.279 835 86,7 5.444 * Egyszerűsített mérleg alapján
Kimutatás a közhasznúsági jelentéshez/3 KIMUTATÁS a cél szerinti juttatásokról* Közhasznú tevékenység keretében nyújtott támogatások, juttatások Juttatás megnevezése Előző évi összeg Tárgyévi összeg Változás** (Ft) (Ft) (%) (Ft) Adóköteles pénzbeli támogatás, juttatás 0 0 0 Adóköteles nem pénzbeli támogatás, juttatás 0 0 0 Adómentes pénzbeli támogatás, juttatás 0 0 0 Adómentes természetbeni támogatás, juttatás 0 0 0 Megjegyzés Egyéb cél szerinti, de nem közhasznú tevékenység keretében nyújtott támogatás, juttatás Juttatás megnevezése Előző évi összeg Tárgyévi összeg Változás** (Ft) (Ft) (%) (Ft) Pénzbeli támogatás, juttatás 0 0 0 Nem pénzbeli támogatás, juttatás 0 0 0 Megjegyzés Cél szerinti juttatás: a közhasznú szervezet által cél szerinti tevékenysége keretében nyújtott pénzbeli vagy nem pénzbeli szolgáltatás** A változásokat, az érdemi eltérések indoklását tartalmazhatja a kimutatáshoz fűzött szöveges elemzés
Kimutatás a közhasznúsági jelentéshez/4 KIMUTATÁS a kapott támogatásokról Támogatás (adomány) összege, értéke Eltérés Támogató megnevezése Támogatott cél Előző évi (Ft) Tárgyévi (Ft) (%) (Ft) SZÉNA EGYESÜLET RÉGIÓS IRODA 1.800.000.- 600.000.- -66-1.200.000.- KINIZSI BANK 0 400.000.- 100 400.000.- NCA FÓKUSZ PONT PLUSZ 1.989.000.- 1.071.000.- -46-918.000.- NCA MŰKÖDÉS 0 1.070.000.- 100 1.070.000.- SZFVÁR.ÖNKORM. KÖZÖS ERŐFORRÁSOK 0 700.000.- 100 700.000.- SZFVÁR.ÖNKORM. KEF PREVENCIÓS PR. 0 230.000.- 100 230.000.- SZFVÁR.ÖNKORM. CIVIL SZERV.-EK NAPJA 0 50.000.- 100 50.000.- SZFVÁR.ÖNKORM. ELSŐ SZFVÁR.-I ADOMÁNYSZERV. 0 150.000.- 100 150.000.- SZFVÁR.ÖNKORM. KÖZÖS AZ UTUNK 0 298.000.- 100 298.000.- SZFVÁR.ÖNKORM. ÍGY ÍRTUNK MI 0 200.000.- 100 200.000.- NCA HONLAP 0 200.000.- 100 200.000.- NCA STRATÉGIAI TERVEZÉS 0 3.097.920.- 100 3.097.920.- SZERENCSEJÁTÉK ZRT. 0 250.000.- 100 250.000.-
Kimutatás a közhasznúsági jelentéshez/4 Támogató megnevezése Támogatott cél KIMUTATÁS a kapott támogatásokról Támogatás (adomány) összege, értéke Eltérés Előző évi (Ft) Tárgyévi (Ft) (%) (Ft) Összesen 8.316.920.- - 2 -
Kimutatás a közhasznúsági jelentéshez/5 KIMUTATÁS a vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatásokról Megnevezés Előző évi összeg Tárgyévi összeg Eltérés (Ft) (Ft) (%) (Ft) Összesen 0 0 0 0