SALGÓTARJÁN ÉS TÉRSÉGE ÖNKORMÁNYZATAINAK TÁRSULÁSA EGÉSZSÉGÜGYI- SZOCIÁLIS KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT



Hasonló dokumentumok
EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi-Szociális Központ Alapító Okirata

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi - Szociális Központ Alapító Okiratának módosítására

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

Tisztelt Képviselő-testület!

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény

Általános rendelkezések 1.

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 231/2012. (IX. 27.) számú határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Általános rendelkezések

Étkeztetés. Házi segítségnyújtás

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2014. (III. 05.) számú. h a t á r o z a t a

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. 4. A költségvetési szerv működési területe: Alsózsolca Város közigazgatási területe

A L A P Í T Ó O K I R A T

(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.

ALPOLGÁRMESTER. a Szociális és Egészségügyi Ágazathoz tartozó intézmények alapító okiratainak módosítására. Lombos Antal ágazatvezető

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 11/2015. (1.29.) számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Előterjesztés A képviselő-testület január 28-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Helyi joganyagok - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2 2. oldal ai) hajléktalan személyek nappali melegedője, b) Szociális s

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 149/2013. (VIII. 28.) számú. h a t á r o z a t a

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete december 19.-i ülésére

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról

Aranykapu Kistérségi Humán Szolgáltató Központ, Pétervására ALAPÍTÓ OKIRATA

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez -

TÉRSÉGI SZOCIÁLIS GONDOZÁSI KÖZPONT Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata tervezet

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

77. PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 2. oldal - Azon krónikus pszichiátriai betegek ápolása-gondozása,

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Az intézmény által nyújtott szolgáltatások

SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSOK INTÉZETE Sopron, Kossuth L. u. 10 Ciklámen Idősek Klubja Virágfüzér Sérültek Napközi Otthona

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Az ellátott lakóhelyének közelében nyújtott szolgáltatások, az alapellátás intézményi rendszere

Alapító Okirat. /2006. (...) Kgy. sz. határozat 2. sz. melléklete

Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Idősek nappali ellátása

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetű)

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

Ramocsaháza Község Polgármesterétől 4536 Ramocsaháza, Fő tér 1. Telefon / Fax: 42 /

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Szociális segítő Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

INTÉZMÉNYI STRUKTÚRÁK

18/2015. (XII.23.) TT.

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Tóth József Alapszolgáltatási Központjának Szervezeti és Működési Szabályzata

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

TÁJÉKOZTATÓ Demens személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

IDŐSEK KLUBJA MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése október 27-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Módosító okirat. Okirat száma:

A Felso Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás ALAPÍTÓ OKIRATA

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális Szolgáltató Központ alapító okiratának módosítására

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

Mándoki Térségi Szociális Központ

E l ő t e r j e s z t é s

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete április 18-i ülésére

Átírás:

SALGÓTARJÁN ÉS TÉRSÉGE ÖNKORMÁNYZATAINAK TÁRSULÁSA EGÉSZSÉGÜGYI- SZOCIÁLIS KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1

EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS KÖZPONT Szervezeti és Működési Szabályzat A többször módosított, Szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a végrehajtására kiadott, a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és a működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet és a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről szóló 321/2009. (XII. 29.) Kormányrendelet, illetve a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjairól szóló 29/1993. (II. 17.) Kormányrendelet, a Gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. Törvény, 15/1998. (IV.30.) NM rend. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló rendelet, valamint a mindenkor hatályos, a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló tv., az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvén, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet alapján az intézmény szervezetének felépítését, valamint működésének szabályait az alábbiak szerint állapítom meg. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja (1) A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban SZMSZ) célja, hogy meghatározza az intézmény szervezeti felépítését, az intézmény működésének belső rendjét, a külső kapcsolatait annak érdekében, hogy az intézmény szakmai programjában rögzített cél- és feladatrendszer megvalósítható legyen. (2) A szabályzat hatálya kiterjed az intézmény minden közalkalmazottjára, illetve munkavállalójára, az Intézménnyel tartós megbízási jogviszonyban állókra, az intézmény igazgatójára, az intézményben működő testületekre, az intézmény szolgáltatásait igénybe vevőkre. Az intézmény számára jogszabályokban, testületi döntésekben megfogalmazott feladat- és hatásköri, szervezeti és működési előírásokat a jelen SZMSZ - ben foglaltak figyelembe vételével kell alkalmazni. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERKEZETI FELÉPÍTÉSE I. ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. Az intézmény hatályos alapító okiratában foglalt adatok 2. Az intézmény finanszírozása 3. Az intézmény összlétszáma 4. Az intézmény kapcsolatrendszere II. AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA 2

1. Egészségügyi alapellátások 2. Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások 3. Pénzügyi számviteli műszaki osztály III. A SZERVEZETI EGYSÉGEK MŰKÖDÉSE 1. Egészségügyi alapellátások 2. Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások 3. Pénzügyi számviteli műszaki osztály IV. AZ INTÉZMÉNY GAZDÁLKODÁSÁRA VONATKOZÓ FELADATOK V. A SZERVEZETI EGYSÉGEK SZAKMAI EGYÜTTMŰKÖDÉSE ÉS A HELYETTESÍTÉS RENDJE VI. AZ INTÉZMÉNY VEZETÉSE 1. Magasabb vezető állásúak 2. Vezető állásúak 3. Szakmai vezetők/középvezetők 4. A szakmai irányítás szempontjából kiemelt további munkakörök VII. INTÉZMÉNYI FÓRUMOK VIII. AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉNEK FŐBB SZABÁLYAI IX. ALAPFELADAT NEM KÖZALKALMAZOTTAL TÖRTÉNŐ ELLÁTÁSA X. SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK 3

EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS KÖZPONT (ESZK) MŰKÖDÉSI ADATAI 1.a. A költségvetési szerv neve, székhelye: Egészségügyi-Szociális Központ 33100 Salgótarján, Füleki út 41. Az intézmény nevének rövidítése: ESZK Az intézmény logója: A költségvetési szerv helyrajzi száma: 3002. hrsz. 11.b. A költségvetési szerv telephelyei: ba) 3109 Salgótarján, Vár út 7. (Várkapu Idősek Klubja) Férőhely: 25 fő Ellátási területe: Salgótarján város közigazgatási területe 12371. hrsz. bb1) 3104 Salgótarján, Gorkij krt. 85. (Aranykor Idősek Klubja) Férőhely: 70 fő Ellátási területe: Salgótarján, Karancsalja, Karancslapujtő, Karancsberény, közigazgatási területe Demens személyek nappali ellátása Férőhely: 13 fő Ellátási területe: Salgótarján, Karancsalja, Karancslapujtő, Karancsberény, közigazgatási területe 6677/28. hrsz. bb2) Diszpécserközpont/jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 3104 Salgótarján, Gorkij krt. 85. (Aranykor Idősek Klubja) 312bbc) Cered, Kossuth út 51. (Idősek otthona) Férőhely: 22 fő Ellátási területe: A Salgótarjáni kistérséghez tartozó önkormányzatok közigazgatási területe 725. hrsz. bd) 3123 Cered, Kossuth út 51. (Idősek klubja) Férőhely: 30 fő Ellátási területe: Cered község közigazgatási területe be) 3123 Cered, Rákóczi út 30. (Idősek otthona) Férőhely: 22 fő Ellátási területe: A Salgótarjáni kistérséghez tartozó önkormányzatok közigazgatási 297/A. hrsz. 4

területe bf) 3127 Kazár, Lenin út 8. (Idősek Klubja) Férőhely: 30 fő Ellátási területe: Kazár község közigazgatási területe bg) 3151 Rákóczibánya, Fáklya u. 53. (Idősek klubja) Férőhely: 30 fő Ellátási területe: Rákóczibánya község közigazgatási területe bh) 3131 Sóshartyán, Kossuth út 12. (Idősek Klubja) Férőhely: 35 fő Ellátási területe: Sóshartyán, Kishartyán, Ságújfalu, Karancsság, Szalmatercs községek közigazgatási területe bi) 3121 Somoskőújfalu, Somosi út 95. (Naplemente Idősek Klubja) Férőhely: 20 fő Ellátási területe: Somoskőújfalu község közigazgatási területe bj) 3124 Zabar, Petőfi út 26. (Idősek Klubja) Férőhely: 30 fő Ellátási területe: Zabar község közigazgatási területe. bk) 3124 Zabar, Petőfi út 24. (Gyermekek átmeneti otthona) Férőhely: 12 fő. Ellátási területe: A Salgótarjáni kistérséghez tartozó önkormányzatok közigazgatási területe bl) 3125 Szilaspogony, Rákóczi út 49. (Idősek Klubja) Férőhely: 35 fő Ellátási terület: Szilaspogony község közigazgatási területe bm) 3136 Etes, Művelődési út 2. Családok átmeneti otthona/ Férőhely. 16 fő Ellátási területe: A Salgótarjáni kistérséghez tartozó önkormányzatok közigazgatási területe bn) 3100 Salgótarján, Acélgyári út 61. (Férfi Átmeneti Szálló) Férőhely: 42 fő bo) 3104 Salgótarján, Hősök út 35. Női Átmeneti Szálló Férőhely: 20 fő Népkonyha Nappali Melegedő és Éjjeli Menedékhely Férőhely a nappali melegedő esetében: 15 fő, az éjjeli menedékhely esetében: 15 fő bp) 3100 Salgótarján, Rákóczi út 184. (Női Átmeneti Szálló) Férőhely: 20 fő bq) 3100 Salgótarján, Forgách A. út 88. (Félsziget Napközi -és Lakóotthon) Férőhely a nappali ellátás esetében: 20 fő, a lakóotthon esetében: 12 fő br) Százszorszép Bölcsőde 3100 Salgótarján, Gerber Frigyes köz 2. Férőhely: 52 fő. 189. hrsz. 177. hrsz. 503. hrsz. 10977. hrsz. 19/2. hrsz. 19/1. hrsz. 29/2.hrsz. 1215/8. hrsz. 3534. hrsz. 6875. hrsz. 5270 hrsz. 4772. hrsz. 3932. hrsz. 1604/2. hrsz. 5

bs) 3100 Salgótarján, Füleki út 41. (Anyatejgyűjtő állomás) bt) 3100 Salgótarján, Szerpentin út 19. (Iskola-egészségügyi szolgálat) bu) Területi védőnői szolgálat bsa) 3100 Salgótarján, Medves krt. 57. (2-3. sz. területi védőnői körzet) bsb) 3141 Salgótarján, Zagyva út 1. (4. sz. területi védőnői körzet) bsc) 3100 Salgótarján, Ady E. út 1. (5. sz. területi védőnői körzet) bsd) 3100 Salgótarján, Ady E. út 1. (7-8. sz. területi védőnői körzet) bse) 3100 Salgótarján, Ady E. út 1. (9-10. sz. területi védőnői körzet) bsf) 3104 Salgótarján, Makarenkó út 6-8. (12-13. sz. területi védőnői körzet) bt) Orvosi körzetek bta) 3100 Salgótarján, Acélgyári út 56. (5. sz. Felnőtt háziorvosi körzet) btb) 3104 Salgótarján, Csokonai út 202. (11.sz. Felnőtt háziorvosi körzet) btc) 3104 Salgótarján, Gorkij krt. 52. (12.sz. Felnőtt háziorvosi körzet) btd) 3100 Salgótarján, Beszterce tér 1. (16. sz. Felnőtt háziorvosi körzet) bte) 3100 Salgótarján, Május 1. út 67. (3. sz. Házi gyermekorvosi körzet) btf) 3104 Salgótarján, Gorkij krt. 58. (9. sz. Házi gyermekorvosi körzet) btg) 3104 Salgótarján, Makarenkó út 2-4. (11.sz. Házi gyermekorvosi körzet) bth) 3104 Salgótarján, Füleki út 56. (4. sz. Fogorvosi körzet) bti) 3100 Salgótarján, Március 15. út 24. (7. sz. Fogorvosi körzet) btj) 3100 Salgótarján, Szerpentin út 19. (11. sz. Fogorvosi körzet) btk) 3100 Salgótarján, Acélgyári út 56. (Hajléktalanok háziorvosi ellátása) bu)3100 Salgótarján, Szerpentin út 19. (Fogorvosi ügyelet) 4550 hrsz. 2674/A/1.hrsz. 8732/01/01.hrsz. 1250/A.hrsz. 1250/A.hrsz. 1250/A.hrsz. 6677/07/01. hrsz. 3505/4/A. hrsz. 5952/1/A/1. hrsz. 6699/A/104. hrsz. 2695/2. hrsz 1837.hrsz. 4550 hrsz. 6699/A104. hrsz. 6677/1/A/22. hrsz. 2302. hrsz. 3759/A185.hrsz. 4550. hrsz. 3505/4/A.hrsz. 4550. hrsz. Gyermekjóléti központ és Családsegítő szolgálat területi irodái: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Közösségi ellátások, Támogató szolgáltatás, szociális alapszolgáltatások esetében az ellátottak számára nyitva álló helyiségek: HELYSÉG TERÜLETI IRODÁK Nyitva álló helyiségek CÍM HELYRAJZI SZÁMOK Salgótarján Egészségügyi- Szociális Központ 3100 Salgótarján Füleki út 41. 3002.hrsz. Bárna Község Önkormányzata 3126 Bárna Petőfi út 23. Cered Község Önkormányzata 3123 Cered Jókai út 3. Egyházasgerge Község Önkormányzata 3185 Egyházasgerge Lenin út 30. 493. hrsz. 2. hrsz. 513. hrsz. Etes Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 3136 Etes Rákóczi út 109. 431/1. hrsz. Ipolytarnóc Község Önkormányzata 3138 Ipolytarnóc Felszabadulás út 5. 762. hrsz. 6

Karancskeszi Község Önkormányzata 3183 Karancskeszi Fő út 69. Karancsalja Község Önkormányzata 3181 Karancsalja Rákóczi út 174. Karancsberény Község Önkormányzata 3137 Karancsberény Petőfi út 67. 269. hrsz. 906. hrsz. 410. hrsz. Karancslapujtő Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 3182 Karancslapujtő Rákóczi út 78. 90. hrsz. Karancsság Község Önkormányzata 3163 Karancsság Kossuth út 64. 20. hrsz. Kazár Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 3127 Kazár Hunyadi út 6. 467. hrsz. Kishartyán Község Önkormányzata 3161 Kishartyán Rákóczi út 70. Litke Község Önkormányzata 3186 Litke Kossuth út 31. Mátraszele Község Önkormányzata 3142 Mátraszele Szabadság út 65. Mihálygerge Község Önkormányzata 3184 Mihálygerge Rákóczi út 40. 1.hrsz. 229.hrsz. 654.hrsz. 26.hrsz. Rákóczibánya Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 3151 Rákóczibánya Fáklya út 53. 177. hrsz. Ságújfalu Község Önkormányzata 3162 Ságújfalu Dózsa György út 13. Sóshartyán Alapszolgáltatási Központ 3131 Sóshartyán Kossuth út 12. Szalmatercs Község Önkormányzata 3163 Szalmatercs Kossuth út 48. Szilaspogony Község Önkormányzata 3125 Szilaspogony Rákóczi út 45. Vizslás Község Önkormányzata 3128 Vizslás Kossuth út 69. Zabar Község Önkormányzata 3124 Zabar Petőfi út 26. Somoskőújfalu Község Önkormányzata 3121 Somoskőújfalu Somosi út 322. 192. hrsz. 503. hrsz. 246. hrsz. 29. hrsz. 173.hrsz. 19/2. hrsz. 9999. hrsz. 1.c.Az intézmény Működési/Ellátási területe: ca) Gyermekjóléti alapellátások 7

caa) Gyermekjóléti Központ cab) Gyermekjóléti szolgáltatás cac) Gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása cad) Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása cae ) Gyermekek napközbeni ellátása - bölcsőde cb) Családsegítő szolgálat - Házi segítségnyújtás Ellátható személyek száma: 800 fő cc) Jelzőrendszeres házi segítségnyújtása Kihelyezhető készülékek száma: 360 db cd) Idősek Klubja ce) Támogató szolgálat cf) Közösségi ellátás pszichiátriai betegek számára cg) Közösségi ellátás szenvedélybetegek számára ch) Alacsony küszöbű szolgáltatás ci) Hajléktalan személyek nappali melegedője, éjjeli menedékhelye cj) Hajléktalan személyek átmeneti ellátása ck) Fogyatékos személyek nappali ellátása cl) Fogyatékos személyek ápoló - gondozó célú lakóotthoni ellátása cm) Idősek otthona vonatkozásában: - Bárna község közigazgatási területe - Cered község közigazgatási területe - Egyházasgerge község közigazgatási területe - Etes község közigazgatási területe - Ipolytarnóc község közigazgatási területe - Karancsalja község közigazgatási területe - Karancsberény község közigazgatási területe - Karancskeszi község közigazgatási területe - Karancslapujtő község közigazgatási területe - Karancsság község közigazgatási területe - Kazár község közigazgatási területe - Kishartyán község közigazgatási területe - Litke község közigazgatási területe - Mátraszele község közigazgatási területe - Mihálygerge község közigazgatási területe - Rákóczibánya község közigazgatási területe - Ságújfalu község közigazgatási területe - Salgótarján város közigazgatási területe - Somoskőújfalu község közigazgatási területe - Sóshartyán község közigazgatási területe - Szalmatercs község közigazgatási területe - Szilaspogony község közigazgatási területe - Vizslás község közigazgatási területe - Zabar község közigazgatási területe cn) Étkeztetés vonatkozásában: - Cered község közigazgatási területe, - Karancsberény község közigazgatási területe, - Karancslapujtő község közigazgatási területe, - Kazár község közigazgatási területe, - Mátraszele község közigazgatási területe, - Rákóczibánya község közigazgatási területe, - Salgótarján város közigazgatási területe, - Somoskőújfalu község közigazgatási területe, - Sóshartyán község közigazgatási területe, 8

- Szilaspogony község közigazgatási területe, - Zabar község közigazgatási területe A cae),cj) ellátások esetén elsődleges ellátási terület: Salgótarján Megyei Jogú Város közigazgatási területe. 2. A költségvetési szerv alapítója: Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása 26 /2006. (XII.05.) TTh.sz. határozat szerint. 3. Jogutódlás ténye: a. Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi Szociális Központ (3100 Salgótarján, Füleki út 41.) Beolvadás ideje: 2013. július 01. b. Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat (3136 Etes, Rákóczi út 109.) c. Sóshartyáni Gondozási Központ (3131 Sóshartyán, Kossuth út 12.) d. Életfa Szociális Szolgáltató Központ (3123 Cered, Kossuth 51.) által ellátott egyes tevékenységek (szakfeladatok): Családsegítés Gyermekjóléti szolgáltatás Házi segítségnyújtás Idősek klubja Idősek otthona e. Palóc Szociális Ellátó Központ (3151 Rákóczibánya, Fáklya út 53.) jogutódja 4. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. (1) bekezdésében meghatározott egészségügyi alapellátások, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 57. (1)-(2) bekezdésében foglalt egyes szociális szolgáltatások nyújtása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 15. (2) bekezdésében meghatározott egyes gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátások. 5. Alaptevékenysége: Egészségügyi alapellátás, szociális alap-és szakellátás és gyermekjóléti ellátás Szakágazati besorolása: 889900 M.n.s. Egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül Szakfeladatainak száma és elnevezése: 873011 Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása 873013 Demens betegek bentlakásos ellátása 881011 Idősek nappali ellátása 881012 Demens betegek nappali ellátása 889922 Házi segítségnyújtás 889923 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 889924 Családsegítés 879018 Gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása 879019 Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása 889201 Gyermekjóléti szolgáltatás 889202 Kórházi szociális munka 889203 Utcai, lakótelepi szociális munka 889204 Kapcsolattartási ügyelet 889926 Közösségi szolgáltatások (kivéve: szenvedélybetegek alacsony küszöbű ellátása) 889927 Szenvedélybetegek alacsony küszöbű ellátása 9

889925 Támogató szolgáltatás 889921 Szociális étkeztetés 841169 M.n.s. egyéb kiegészítő szolgáltatások 862101 Háziorvosi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 862302 Fogorvosi ügyeleti ellátás 869041 Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás 869042 Ifjúság-egészségügyi gondozás 873022 Fogyatékossággal élők ápoló-gondozó célú lakóotthoni ellátása 879033 Hajléktalanok ellátása átmeneti szálláson 879034 Hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen 881013 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 882116 Ápolási díj méltányossági alapon 889101(1) Bölcsőde 889913 Nappali melegedő 882111 Aktív korúak ellátása 882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon 882114 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás 882115 Ápolási díj alanyi jogon 882117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás 882118 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 882119 Óvodáztatási támogatás 882122 Átmeneti segély 882124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 889967 Mozgáskorlátozottak gépjármű-szerzési és - átalakítási támogatása 882129 Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások 882201 Adósságkezelési szolgáltatás 882202 Közgyógyellátás 882203 Köztemetés 6. A költségvetési szerv fenntartó szerve, székhelye: Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 7. A költségvetési szerv irányító és felügyeleti szerve: Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulási Tanácsa 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 8. A költségvetési szerv bélyegzője: a) Egészségügyi - Szociális Központ felirattal ellátott körbélyegző, középen Magyarország címerével b) Egészségügyi - Szociális Központ, 3100 Salgótarján, Füleki út 41. felirattal ellátott hosszú bélyegző 9. A költségvetési szerv jogállása: Önálló jogi személy Az intézmény alapításának időpontja: 2006. december 5. A hatályos alapító okirat kelte: 2013. július 1. A hatályos alapító okirat száma: 4/2013 (II.13) T.T.h. sz. határozat Az intézmény törzskönyvi azonosító száma: 454393 10. Gazdálkodási besorolás: 10

Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Adószám: 15454395-2-12 Számlaszám: 11741000-15454395-00000000 Elszámolási számlát vezető pénzintézet: OTP Nyrt. Salgótarján 11. A költségvetési szerv magasabb vezetőjének kinevezésére vonatkozó szabályok: A költségvetési szerv igazgatóját a Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulási Tanácsa pályázat útján nevezi ki a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján és menti fel. A magasabb vezetői állásra szóló megbízás legalább 5, de legfeljebb 10 évre adható. A megbízás meghosszabbítható. 12. A foglalkoztatottak jogviszonya Közalkalmazotti jogviszony, a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján. Emellett egyes foglalkoztatottak esetén egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (megbízási szerződés) a Ptk. alapján. 13. A feladat ellátását szolgáló vagyon: A 3. pontban felsorolt jogelőd intézmények a jogutódlással érintett tevékenységek tekintetében a feladatellátáshoz jelenleg használt vagyon használatát a jogutód intézmény részére ingyenesen biztosítják. 14. Kisegítő tevékenység köre Kisegítő tevékenység nincs. 15. Vállalkozási tevékenységi köre Vállalkozási tevékenységet nem folytat. 16. Kötelezettségvállalás rendje (Külön szabályzat rendelkezései szerint.) 11

II. FEJEZET A SZERVEZETI FELÉPÍTÉS, SZERVEZETI EGYSÉGEK, FELADATOK RENDJE Az intézmény finanszírozása: Egészségügyi ágazat: - OEP finanszírozás - Önkormányzati támogatás - Intézményi saját bevétel - Pályázati forrás Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások: - Feladat finanszírozás - Önkormányzati támogatás - Társulási/térségi támogatás - Intézményi saját bevétel - Pályázati forrás Az intézmény engedélyezett összlétszáma: A Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása határozata alapján. Az intézmény kapcsolatrendszere: Az intézmény kapcsolatot tart fenn: - Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának irodáival, illetve Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottságával, - a területileg illetékes népegészségügyi szervvel, - a területileg illetékes egészségbiztosítási szakigazgatási szervvel, - a Magyar Államkincstár Nógrád Megyei Igazgatóságával, - a Nógrád Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalával, - az állami adóhatóság illetékes hivatalával, - a gyermekjogi, betegjogi és az ellátottjogi képviselővel, - a Nógrád Megyei Orvosi Kamarával és Szakdolgozói Kamarával, - a Salgótarján Orvosi Kamarával és Szakdolgozói Kamarával, - a Megyei Kórházzal, - a területileg illetékes munkaügyi központtal és kirendeltségével. Irányadó főbb jogszabályok - Magyarország Alaptörvénye, - a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény - az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, - a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény és az azt fokozatosan felváltó a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény, - a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.), 12

- az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet, - a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.), - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.), - a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30) NM rendelet, - a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet. - az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. (1) bekezdésében meghatározott egészségügyi alapellátások. Az ESZK feletti felügyelet főbb irányítási feladatai - az alapító által meghatározott céloknak megfelelő működés biztosítása, - értékeli a Szakmai program végrehajtásának eredményességét, - jóváhagyja az ESZK Szervezeti és Működési Szabályzatát, - az ESZK működési költségének, fejlesztésének meghatározása, - ellenőrzi az ESZK működésének és gazdálkodásának törvényességét, - támogatja a szakemberek továbbképzését. A felügyeleti irányítás nem sértheti az ESZK szakmai önállóságát, szakmai hatáskörét. Az Egészségügyi-Szociális Központ szervezeti egységeinek működése Az intézmény szociális ellátásokat biztosító szakfeladatait a fenntartó által jóváhagyott szakmai program határozza meg, amely a hatályos jogszabályokra épül. A szakmai program elkészítéséről, fejlesztéséről, módosításáról az igazgató gondoskodik. Az intézmény éves munkaterve az elvégzendő feladatokat, azok folyamatát tartalmazza, az időpontok és a határidők kitűzésével, - valamint a felelősök megjelölésével. A munkatervet a vezetők készítik el tárgyév március 15-ig. Alaptevékenységek 1. Egészségügyi alapellátás biztosítása a) Anya-, gyermek- csecsemővédelem: Területi védőnői szolgálatok Anyatejgyűjtő állomás b) Iskola-egészségügy: Iskolaorvos Iskolavédőnők c) Háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi alapellátás d) Fogászati ügyelet: 2. Szociális és Gyermekjóléti szolgáltatások 2.1. Idősellátás: 13

a) Étkeztetés b) Házi segítségnyújtás c) Jelzőrendszeres Házi segítségnyújtás d) Idősek nappali ellátása e) Idősek Otthona 2.2. Fogyatékos személyek ellátása a) Támogató Szolgálat b) Közösségi ellátások: - pszichiátriai betegek részére - szenvedélybetegek részére c) Szenvedélybetegek alacsony küszöbű ellátása d) Fogyatékosok nappali ellátása 2.3. Hajléktalan ellátás a) Átmeneti szállók b) Nappali Melegedő és Éjjeli Menedék c) Népkonyha 2.4. Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ ellátások: a) Gyermekjóléti Központ b) Gyermekjóléti Szolgálat Jogi, pszichológiai, fejlesztő pedagógiai tanácsadás Utcai szociális munka Kapcsolatügyelet Kórházi szociális munka c) Bölcsőde d) Családok Átmeneti Otthona e) Gyermekek Átmeneti Otthona f) Családsegítő Szolgálat: g) Adósságkezelés h) Környezettanulmány készítés 3.Pénzügyi, Számviteli és Műszaki Osztály a) Pénzügyi és számviteli feladatok b) Bér- és munkaügy c) Segélyezési feladatok d) Belső ellenőrzés e) Gépkocsi vezetők f) Műszaki feladatok Engedélyezett létszámkeret szakfeladatonként: - Egészségügyi alapellátás: Védőnői szolgálat: 17,75 fő Iskolaegészségügy: 1 fő Anyatejgyűjtő állomás: 1 fő 5. sz. felnőtt körzet: 1 fő 14

11. sz. felnőtt körzet: 2,25 fő 12. sz. felnőtt körzet: 2 fő 16. sz. felnőtt körzet: 2 fő Hajléktalanok háziorvosi ellátása: 0,75 fő 9. sz. gyermek körzet: 1 fő 11. sz. gyermek körzet: 2 fő 4. sz. fogászat: 2 fő 7. sz. fogászat: 0.25 fő 11. sz. fogászat: 2 fő Fogászati ügyelet: 1 fő - Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások: Bölcsőde: 14,5 fő Férfi Átmeneti Szálló: 5 fő Női Átmeneti Szálló: 5 fő Félsziget Lakóotthon: 6 fő Félsziget Napköziotthon: 4 fő Nappali Melegedő: 4 fő Éjjeli menedék: 2 fő Egyéb szoc. szolgáltatások: Adósságkezelés: 3 fő Környezettanulmány-készítés: 2 fő Gépkocsivezető: 1 fő Igazgató helyettes: 1 fő Idősek Otthona: 9 fő Gyermekek Átmeneti Otthona: 6, 25 fő Családok Átmeneti Otthona: 6 fő Nappali szociális ellátás (Idősek klubjai): 23,75 fő Gyermekjóléti szolgáltatás: 20,75 fő Szociális étkeztetés: 3 fő Házi segítségnyújtás: 82 fő Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: 1,25 fő Családsegítés: 19 fő Támogató Szolgáltatás: 4 fő Közösségi szolgáltatások: 4 fő Szenvedélybetegek alacsony küszöbű ellátása: 2 fő - Pénzügyi osztály: 12+2 fő Alaptevékenységek 1. Egészségügyi alapellátás: Háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi ellátás: Feladata: - gyógyító-megelőző alapellátás keretében az egészséges lakosság részére nyújtott tanácsadás és szűrés, gondozás a beteg vizsgálata, gyógykezelése, egészségi állapotának ellenőrzése, orvosi rehabilitációja, szükség szerint szakorvosi vagy 15

fekvőbeteg-gyógyintézeti vizsgálata, gyógykezelésre való utalása. Egészségnevelésben való részvétel, bizonyos közegészségügyi-járványügyi feladatok ellátása. Fogászati ügyelet: Hétvégén, pihenő- és ünnepnapokon 8-14 óra között sürgősségi fogászati ellátást nyújt. Anya-, gyermek- csecsemővédelem Területi védőnői szolgálatok Fő tevékenysége: - a nővédelem (gyermekvállalás előtti gondozás), - a várandós anyák gondozása, - a gyermekágyas anyák gondozása, - a 0-6 éves gyermekek gondozása, - az óvodai megelőző egészségügyi ellátásban való részvétel, - a tanköteles korú, otthon gondozott gyermekek gondozása, - a komplex családgondozás, - az egyéni és a közösségi egészségfejlesztési, egészségvédelmi programok tervezése, szervezése, megvalósítása. Iskolai-, ifjúsági védőnő: Az iskola védőnő a 7-18 éves iskolába járó, valamint a 18 év feletti középfokú nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő tanulók megelőző egészségügyi ellátásában vesz részt, melynek során a tanulók egészségének megőrzése, fejlesztése, az ahhoz kapcsolódó problémák megelőzése, korai felismerése, és gyógyítása történik. Az iskola védőnő egészségfejlesztő tevékenységet végez, életkornak megfelelő témában, kiscsoportban, illetve osztályfőnöki, biológia órák, egészségnapok, tanfolyamok keretében. Az iskola védőnő az iskolaorvossal együttműködve végzi feladatát. Fő tevékenysége: - a gyermekek egészségi állapotának vizsgálata, követése, szűrővizsgálatok elvégzése, - a gyermekek, tanulók személyi higiénéjének ellenőrzése, testi, szellemi fejlődésük regisztrálása, - elsősegélynyújtás, - orvosi vizsgálatok előkészítése, - védőoltásokkal kapcsolatos szervezési, előkészítési feladatok, - részvétel az egészségtan oktatásában, - kapcsolattartás szülőkkel, - részvétel az iskolai rendezvényeken, - együttműködés pedagógusokkal. Iskola egészségügyi tevékenység: Általános feladata: az intézményekben nevelt és oktatott gyermekek rendszeres 16

egészségügyi felügyelete: az ifjúság egészségügyi gondozás, egészségnevelés, életkornak megfelelő szűrővizsgálatok, életkorhoz kötött védőoltások, pályaválasztási tanácsadás, beiskolázás előtti vizsgálatok, szakmai alkalmasság elbírálása, időszakos alkalmassági vizsgálatok elvégzése. Az iskola-egészségügyi orvosi ellátást valamennyi nevelési-oktatási intézményre kiterjesztve kell intézményenként vagy több intézmény ellátásának közös biztosításával megszervezni, iskolaorvos és védőnő teljes vagy részmunkaidőben történő foglalkoztatásával. Az iskola- egészségügyi ellátást végző iskolaorvos és védőnő tevékenységét a gyermek, tanuló háziorvosával (házi gyermekorvosával), illetőleg területi védőnőjével egyeztetve és vele együttműködve végzi. Anyatejgyűjtő állomás Feladata: A felajánlott anyatej összegyűjtése, előkészítése, ellenőrzése, pasztörizálása, tárolása. A gyermekorvos javaslata alapján az újszülöttek és csecsemők részére az anyatej biztosítása az érvényes jogszabályok szerint. 2. Szociális és Gyermekjóléti szolgáltatások 2.1. Idősellátás: Étkeztetés Munkatársak: szociális segítők Feladata: napi egyszeri meleg étkezés biztosítása azok számára, akik koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, hajléktalanságuk, vagy hátrányos munkaerő-piaci helyzetük miatt arra rászorulnak. Az étkeztetés vásárolt szolgáltatás útján kerül biztosításra. Az étkeztetés a lakosság szükségleteinek megfelelően az alábbi formákban biztosított: Az étel kiszolgálásával egyidejű helyben fogyasztásával, Elvitelének lehetővé tételével, Lakásra szállításával. Idősek klubjában igény szerint ebéd, illetve reggeli és hideg vacsora biztosítása Házi segítségnyújtás Munkatársak: vezető gondozók szociális gondozók társadalmi gondozók A házi segítségnyújtás olyan gondozási forma, amely az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartását - szükségleteinek megfelelően - lakásán, lakókörnyezetében biztosítja. A házi segítségnyújtás célja, hogy gondoskodjon azokról az időskorú emberekről, 17

- akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak. - akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek, de egyébként önmaguk ellátására képesek, - azokról az egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekről, akik ezt az ellátási formát igénylik, illetve bentlakásos intézményi elhelyezésre várakoznak, - azokról a személyekről, akik a rehabilitációt követően a saját lakókörnyezetükbe történő visszailleszkedés céljából támogatást igényelnek önálló életvitelük fenntartásához. A házi gondozó feladatai ellátása során segítséget nyújt ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális, szociális szükséglete: - saját környezetében, - életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően, meglévő képességeinek fenntartásával, felhasználásával, fejlesztésével biztosítható legyen. A házi segítségnyújtás keretébe tartozó tevékenységek: - A segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása - Az orvos által javasolt gondozási, ápolási feladatok elvégzése - Segítségnyújtás a higiénia megtartásában - Közreműködés az ellátott háztartásának vitelében (bevásárlás, takarítás, mosás, meleg étel biztosítása) - Segítségnyújtás a gondozottnak a környezetével való kapcsolattartásában - Segítségnyújtás a gondozottnak az őt érintő vészhelyzetek kialakulásának megelőzésében, a kialakult vészhelyzet elhárításában - Részvétel az egyéni és csoportos szabadidős, foglalkoztató, rehabilitációs programok szervezésében - A gondozott segítése a számára szükséges szociális ellátáshoz való hozzájutásban - Előgondozást végző személlyel való együttműködés. - A házi gondozó a házi segítségnyújtás során együttműködik a otthonápolási szolgálattal, háziorvosi szolgálattal, a járó-beteg ellátást biztosító szakrendelővel, a Szent Lázár Megyei Kórházzal. - A házi gondozó napi munkájáról gondozási naplót vezet. Tevékenységéről hetente beszámol a szakmai vezetőnek. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Munkatársak: szakmai vezető szociális gondozók diszpécserek 18

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, célja a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes 65 év feletti időskorú, vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek jelzése alapján, az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása. Segítségével fenntarthatók a biztonságos életvitel feltételei, krízishelyzetben lehetőséget nyújt az ellátást igénybevevő személynél történő gyors megjelenésre és segítségnyújtásra. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás olyan gondozási forma, amely 24 órás folyamatos felügyeletet biztosít az alábbiak szerint: - az ellátott személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő haladéktalan megjelenése, maximum 30 percen belül, - a segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdekében szükséges azonnali intézkedések megtétele, - szükség esetén további az egészségügyi és szociális alap- és szakellátás körébe tartozó ellátás kezdeményezése. - A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátója együttműködik a házi segítségnyújtást, támogató szolgáltatást, illetve a pszichiátriai betegek részére közösségi alapellátást nyújtó szolgáltatóval. Nappali szociális ellátás Idősek Klubja Demens személyek nappali ellátása Munkatársak: nappali ellátást vezető / szakmai vezető/ szociális gondozók mentálhigiénés munkatársak Az Idősek klubja a 18. életévét betöltött, egészségi állapota vagy idős kora miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaga ellátására részben képes személyek napközbeni gondozására, tartózkodására szolgál. Az intézmény az elsődleges prevenció céljával segítséget nyújt a mentálisan sérült, krízisben lévő személyek részére is. A nappali ellátást nyújtó intézmények célja, hogy a saját otthonukban élők részére biztosítson lehetőséget: a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. A nappali ellátást nyújtó intézmények az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosít, közösségi szolgáltatásokat szervez. Mindezen szolgáltatásokat az éves foglalkoztatási terv tartalmazza. A nappali ellátást nyújtó intézmények szolgáltatásai különösen: - szabadidős programok szervezése; - szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátáshoz való hozzájutás segítése; - hivatalos ügyek intézésének segítése; - életvitelre vonatkozó tanácsok, életvezetés segítése; 19

- speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének szervezésének segítése. A nappali ellátást nyújtó intézmények házirendje tartalmazza: - a nyitvatartási rendet; - a nyújtott szolgáltatásokat; - az étkezések számát és rendjét; - az intézményi jogviszony megszűnésének szabályait; - egyéb viselkedési, magatartási szabályokat, melyek az együttélést segítik. A nappali ellátást nyújtó intézmények dolgozói vezetik az előírt dokumentációt. Az Idősek Klubja dolgozói kötelesek betartani a HACCP rendszer előírásait. A demens személyek nappali ellátása a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum, illetve az Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, vagy Pszichiáter,neurológus, geriáter szakorvos a demencia kórképet megállapító szakvélemény szakvéleményével rendelkező személyeket látja el. AZ 1/2000((I.7.) SZCSM rendelet 84/A. - a előírásainak betartásával az Idősek klubjában a demens személyek nappali ellátását is biztosítja, a 84/A (2) bekezdése szerint; az idősek klubja részeként. Az ellátottak részére naponta egyéni és csoportos foglalkozásokat kell tartani az egyéni gondozási tervek alapján. A foglalkozásokat heti tervek alapján kell megszervezni és lebonyolítani. Az egyéni gondozási tervek elkészítését állapotfelmérés előzni meg. A gondozói felügyeletet a nyitvatartási idő alatt folyamatosan biztosítani szükséges. A demens ellátásban részesülőket az idősek klub közösségi rendezvényeibe a lehető legteljesebb mértékben be kell vonni. Az ellátásra szolgáló helyiség tárgyi feltételei elősegítik a demens ember könnyű és biztonságos közlekedést, tájékozódását, hozzájárulva ezzel is biztonságérzete növeléséhez. Az ellátottak állapotfelmérése az 1. pontban megjelölt demencia centrum szakemberének véleménye alapján, Mini- mentál teszt segítségével történik. Alapvető cél, hogy a foglalkozások elősegítsék az ellátottak meglévő képességeinek stabilizálását a lehetséges mértékig fejlesztését, esetleg a már elmaradt képességek újbóli felszínre hozását. Személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátáson belül: Ápolást gondozást nyújtó intézmény - idősek otthona Az igazgató közvetlen irányítása alá tartozó szolgáltatás Munkatársak: 20

intézményvezető / igazgató/ intézményvezető ápoló szociális mentálhigiénés munkatárs ápoló, gondozó A szolgáltatás feladata, hogy az Intézmény alapdokumentumában (Alapító Okiratában) meghatározott Idősek Otthona ellátást biztosítsa a szolgáltatást igénybevevők részére. Az intézmény feladata, hogy a szolgáltatást úgy nyújtsa az ellátottak részére, hogy az megfeleljen: - az intézményi működést szakmailag is érintő szabályozásoknak, így: - szakmai programnak, - az alapító okiratnak, - a szervezeti és működési szabályzatnak, valamint - a házirendnek; - a jogszabályokban meghatározott szakmai szempontoknak, az ott meghatározott fel - adat ellátási követelményeknek. Az Intézmény az ellátási területén elvégzi: - az ápolási, gondozási feladatokat a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek részére, ha egészségi állapotuk rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel, valamint - gondozza azokat a 18. életévüket betöltött személyeket, akik betegségük miatt nem tudnak önmagukról gondoskodni. Az Idősek Otthonának feladatai: - a lakhatásról való gondoskodás 24 órás felügyelet mellett, - ápolási, gondozási feladatok ellátása, - napi háromszori étkezés biztosítása, - ruházattal és textíliával való ellátás, - a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátás biztosítása, - mentálhigiénés ellátás biztosítása, - a hivatalos ügyekben való segítségnyújtás, - a lakók ruházatának, textíliájának mosása, vasalása, javítása, - szükség esetén szervezi a foglalkoztatást és ellátja a rehabilitációs és habilitációs feladatokat. 2.2. Fogyatékos személyek ellátása Közösségi ellátások Munkatársak: koordinátor / szakmai vezető/ közösségi gondozók orvosi konzultáns A közösségi ellátás szolgáltatásai 21

Problémaelemzés, problémamegoldás: a személyes célok meghatározásának segítése, a változtatásra motiváló tényezők feltárása, problémamegoldó beszélgetések; Készségfejlesztés életvitellel kapcsolatos tréningek szervezése vagy közvetítése, az önellátásra való képesség javítása és fenntartása; tájékoztatás a betegséggel kapcsolatos tudnivalókról, az ahhoz való alkalmazkodás és kezelés teendőiről. Pszicho-szociális rehabilitáció a munkához való hozzájutás segítése, a szabadidő szervezett eltöltésének segítése, szabadidős, önsegítő csoportok, támogató hálózatok szerveződésének segítése, tanácsadás, információnyújtás az egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi ellátások és szolgáltatások, valamint a foglalkoztatási, oktatási, lakhatási lehetőségek igénybevételéről. pszicho-szociális tanácsadás. Ártalomcsökkentés A különböző pszichoaktív-anyagokat - legitim és illegitim szereket - veszélyes és kóros mértékben használók közül sokan nem tudnak, vagy nem akarnak felhagyni káros/kóros szenvedélyeikkel, hosszabb-rövidebb időszakra sem, de akár egész életükben sem. Az ártalomcsökkentés - mint módszer-csoport célja; különféle ártalomcsökkentő programokkal, szolgáltatásokkal elhárítani, csökkenteni a kóros szerhasználattal, vagy szerfüggéssel együtt járó ártalmakat, veszélyeket, káros következményeket. Az ártalomcsökkentés mindazokat a segítő megközelítésmódokat jelenti, amelyek a szerhasználók/szerfüggők testi-lelki egészségromlását, szociális helyzetének rosszabbodását igyekszenek megelőzni úgy, hogy közben az ártalomcsökkentést végzők mindvégig készek a szerhasználók/szerfüggők változásának ösztönzésére, felépülésük segítésére. Pszichiátriai betegek közösségi ellátása A Közösségi pszichiátriai ellátás célja, hogy az általa gondozott pszichiátriai betegek integrált és teljes jogú tagjai maradjanak a társadalomnak, illetve reintegrálódjának a közösségbe. Ennek érdekében a gondozás és a pszichoszociális rehabilitáció minden formáját a pszichiátriai beteg otthonában, illetve lakókörnyezetében biztosítja. Segítséget nyújt a pszichiátriai betegek számára egészségi és pszichés állapotuk javításában, meglévő képességeik és készségeik megtartásában, illetve fejlesztésében, a mindennapi életükben adódó konfliktusok feloldásában és problémáik megoldásában, a szociális és mentális gondozásukban és az egészségügyi ellátásukhoz való hozzájutásukban. 22

A szolgáltatás olyan hosszú távú egyéni szükségletekre alapozott gondozást kínál, amely nagymértékben épít az ellátottak aktív és felelős részvételére, valamint a természetes közösségi erőforrásokra, őket is oktatva és támogatva. A közösségi pszichiátriai ellátás szolgáltatásai: problémaelemzés, probléma megoldása, személyes célok meghatározásának segítése; a változtatásra motiváló tényezők feltárása; problémamegoldó beszélgetések készségfejlesztés; életvitellel kapcsolatos tréningek szervezése vagy közvetítése; az önellátásra való képesség javítása és fenntartása; tájékoztatás a betegséggel kapcsolatos tudnivalókról, az ahhoz való alkalmazkodás és kezelés teendőiről, pszicho-szociális rehabilitáció; a munkához való hozzájutás segítése; a szabadidő szervezett eltöltésének segítése; szabadidős, önsegítő csoportok, támogató hálózatok szerveződésének segítése; tanácsadás, információnyújtás az egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi ellátások és szolgáltatások, valamint - a foglalkoztatási, oktatási, lakhatási lehetőségek igénybe vételéről. Szenvedélybetegek közösségi ellátása A szenvedélybetegek lakókörnyezetben történő gondozása, továbbá gyógyulásuk és rehabilitációjuk elősegítése. A közösségi szenvedélybeteg ellátás célja, hogy az általa gondozott szenvedélybetegek integrált és teljes jogú tagjai maradjanak a társadalomnak, illetve reintegrálódjanak a közösségbe. Ennek érdekében a gondozás és a pszicho-szociális rehabilitáció, tanácsadás minden formáját a szenvedélybeteg otthonában illetve lakókörnyezetében, tartózkodási helyén biztosítja. Segítséget nyújt a szenvedélybetegek számára egészségi és pszichés állapotuk javításában; meglévő képességeik és készségeik megtartásában, illetve fejlesztésében; a mindennapi életükben adódó konfliktusok feloldásában és problémáik megoldásában; a szociális és mentális gondozásukban, és az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutásukban. A szolgáltatás olyan hosszú távú, egyéni szükségletekre alapozott gondozást kínál, amely nagymértékben épít az ellátottak aktív és felelős részvételére, valamint a természetes közösségi erőforrásokra, őket is oktatva és támogatva. Alacsonyküszöbű szolgáltatás 23

A szenvedélybetegek és közvetlen környezetük minél szélesebb körének elérése, fogadása és ellátása, a szerhasználatnak valamint járulékos ártalmainak a csökkentése, a változás elindítása, a változás folyamatában való segítés, az életviteli változtatásokra való ösztönzés. A szolgálat biztosítja az anonimitást, a drop-in szobát, valamint a melegedésre és józanodásra alkalmas tereket. A szolgálat biztosítja a rejtőzködő és látens csoportok megkeresését, az ellátás érdekében. Támogató Szolgálat Munkatársak: koordinátor /szakmai vezető/ személyi segítők gépkocsivezető A Támogató Szolgálat célja, hogy a mozgás-, hallás-, értelmi- és látássérült, valamint más okból akadályozott fogyatékos személyek lakókörnyezetükben történő ellátása, elsődlegesen a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. Feladatai: - Információnyújtás a szociális ellátásokról és azok elérhetőségéről, a fogyatékos személyeket megillető jogokról, érdekképviseleti szervekről, egyesületekről, alapítványokról a társadalmi beilleszkedést segítő szolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása. - Az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutásának biztosítása szállító szolgálat működtetésével. - Szükség esetén eljárás hivatali ügyekben, nyomtatványok beszerzésében, kitöltésében, eljuttatásában, egyéb ügyek intézésében. - Személyi segítségnyújtás, a fejlesztő tevékenységekhez való hozzájutás biztosítása. - Hivatalos helyekre, egészségügyi intézményekbe való eljutás megszervezése. - Munkaerő-piaci szolgáltatások elérésében való közreműködés. - Mentális tanácsadás, előadások létrehozása, szülőklub, önsegítő csoport megszervezése. - Jelnyelvi tolmács elérhetőségének elősegítése. - Gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutás segítése. - A társadalmi integráció elősegítése. Fogyatékos személyek nappali ellátása, Félsziget Napközi Otthon Munkatársak: intézmény egység vezető Terápiás munkatárs ápoló- gondozó, ápoló A fogyatékosok nappali ellátását igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő, napi életritmust biztosító szolgáltatás nyújtása, személyre szóló gondozás, fejlesztés biztosítása. 24

A szolgáltatás feladata, hogy az Intézmény alapító okiratában meghatározott nappali ellátást biztosítsa a kliensek részére. Az Intézmény feladata, hogy a szolgáltatást úgy nyújtsa az ellátottak részére, hogy az megfeleljen - az intézményi működést szakmailag is érintő szabályozásoknak, így: - jelen szakmai programnak, - az alapító okiratnak - a szervezeti és működési szabályzatnak, valamint - a házirendnek; - a jogszabályokban meghatározott szakmai szempontoknak, az ott meghatározott feladat-ellátási követelményeknek. A fogyatékkal élők nappali intézményének feladatai: - Az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatás nyújtása - A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak. - Hat-nyolc fős csoportok kialakítása, a csoportok kialakításánál figyelembe kell venni az ellátást igénybe vevők életkorát és fejlettségi szintjét. - Egyéni fejlesztő programokra épülő foglalkozás szervezése 2.3. Hajléktalan ellátás Feladata: biztosítja a hajléktalan nők és férfiak részére az elemi létfeltételeket, közreműködik a szociális és mentálhigiénés gondozásukban. Átmeneti szállók Feladata: azoknak a hajléktalan személyeknek az elhelyezését biztosítja, akik az életvitelszerű szálláshasználat és a szociális munka segítségével képesek az önellátásra. Az intézmény az ellátási területén - biztosítja az éjszakai pihenésre, a személyi tisztálkodásra, az étel melegítésére, étkezésre, a betegek elkülönítésére, a közösségi együttlétre szolgáló helyiségeket, - ellátja az ápolási-gondozási feladatokat, - biztosítja a mentális gondozást. A hajléktalanok intézményének feladatai: - éjszakai pihenés biztosítása, - textíliával való ellátás, - elsősegély biztosítása, - mentálhigiénés ellátás és a szociális munka biztosítása, - hivatalos ügyekben való segítségnyújtás. Hajléktalan személyek nappali ellátása Feladata: segítséget nyújt a hajléktalan személyek életviteléhez, elősegítve a szociális ellátások igénybevételét, elérését. Lehetőséget biztosít a közösségi együttlétre, pihenésre, 25

személyi tisztálkodásra, személyes ruházat tisztítására, az étel melegítésére, tálalására, elfogyasztására. Hajléktalan személyek éjjeli menedékhelye Feladata: az önellátásra képes és a közösségi együttélés szabályainak betartására képes hajléktalan személyek éjszakai pihenését, valamint krízishelyzetben éjszakai szállás biztosítását lehetővé tevő szolgáltatás. Népkonyha Feladata: térítésmentesen biztosít étkezést (napi egy tál meleg étel formájában) azok számára, akik más módon nem jutnak élelemhez. 2.4. Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ: Gyermekjóléti Központ Gyermekjóléti Szolgálat Munkatársak: szakmai vezető családgondozók családgondozó asszisztens utcai szociális munkás kórházi szociális munkás fejlesztőpedagógus jogász- pszichológus Feladata: A gyermekjóléti alapszolgáltatások A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek testi, lelki, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, családban történő nevelésének elősegítése, a veszélyeztetettség megelőzése, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése, valamint a gyermek családjából történ kiemelésének megelőzése. Fenti feladatok ellátását a gyermekjóléti szolgálatszervezési, szolgáltatási és gondozási tevékenységével biztosítja. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése érdekében: - a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatás, a támogatáshoz való hozzájutás segítése; - a családtervezési, pszichológiai, a nevelési, az egészségügyi, a mentálhigiénés és káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadás vagy az ezekhez való hozzájutás megszervezése; 26

- a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya támogatása, segítése, tanácsokkal való ellátása; - segítségnyújtás a gyermeknek, illetve családjának az átmeneti gondozáshoz való hozzájutásban; - szabadidős programok megszervezése, - a hivatalos ügyek intézésének segítése. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében : - a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszert működtet, amely lehetővé teszi a gyermeket általában veszélyeztető okok feltárását, valamint az egyes gyermek veszélyeztetettségének időben történő felismerését; - elősegíti a nem állami szervek, valamint a magánszemélyek részvételét a jelző rendszerben, - tájékoztatást ad a gyermekjóléti szolgálat tevékenységéről, céljáról, tartalmáról, elérhetőségéről, valamint szolgáltatásai igénybe vételének módjáról; - a jelzőrendszer tagjai tevékenységének összehangolása érdekében esetmegbeszéléseket tart; - minden év március 31-ig tanácskozást szervez, melynek keretében értékelik a jelzőrendszer éves működését, áttekintik a települések gyermekjóléti alapellátásának valamennyi formáját és szükség szerint javaslatot tesznek működésük javítására. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében: - a gyermekjóléti szolgálat családgondozója családgondozás körében, személyes segítő kapcsolat keretében támogatja a gyermeket, segíti a szülőket és kezdeményezi, összehangolja a szociális alapellátás keretében nyújtott személyes gondoskodást. - Ennek biztosítására a gyermek és szülő közreműködésével gondozási tervet készít. - a családi konfliktusok megoldását az érintett családtagok közötti közvetítéssel, illetve más konfliktuskezelő, családterápiás módszerrel segíti. A Gyermekjóléti Központ speciális szolgáltatásai Az 1997. évi XXXI. Tv. A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásáról 40. (3) bekezdése, valamint a 15/ 1998. (IV. 30.) NM. rendelet 7. -a alapján a gyermekjóléti központ az általános szolgáltatási feladaton túl, a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, veszélyeztetettségének megelőzése érdekében, a gyermek igényeinek és szükségleteinek megfelelő alábbi speciális szolgáltatásokat, programokat nyújtja. 27

Az utcai és lakótelepi szociális munka célja a magatartásával testi, lelki, értelmi fejlődését veszélyeztető, a szabadidejét az utcán töltő, kallódó, csellengő gyermek speciális segítése; a lakóhelyéről önkényesen eltávozó, vagy gondozója által a lakásból kitett, ellátás és felügyelet nélkül maradó gyermek felkutatása, lakóhelyére történő visszakerülésének elősegítése, szükség esetén átmeneti gondozásának vagy gyermekvédelmi gondoskodásban részesítésének kezdeményezése. A kórházi szociális munka célja a szülészeti- nőgyógyászati osztályon a kórházi szociális munkással együttműködve a szociális válsághelyzetben lévő anya és gyermekének segítése; a gyermekosztályon a gyermekelhanyagolás és bántalmazás észlelése esetén a Gyvt. 17. -ának (2) bekezdése szerint szükséges intézkedések megtétele. A kapcsolattartási ügyelet célja - a gyermek és a kapcsolattartásra jogosult szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy számára a találkozásra, együttlétre alkalmas semleges hely biztosítása mellett konfliktuskezelő, segítő szolgáltatás nyújtása, vagy az érintettek kérésére, illetőleg a gyámhivatal kezdeményezésére gyermekvédelmi közvetítői eljárás (mediáció) biztosítása, melynek célja a felek közötti konfliktusok feloldásának segítése, közöttük a megállapodás létrehozása, és annak mindkét fél részéről történő betartása, vagy - önálló szakmai módszertani programmal rendelkező kapcsolatügyeleti szolgáltatás nyújtása. Gyermekek átmeneti gondozása Gyermekek átmeneti otthona (továbbiakban GYÁO) Munkatársak: szakmai vezető nevelő gyermekvédelmi asszisztens gyermekfelügyelő családgondozó / heti 10 óra/ Férőhely szám: 12 fő A szülő kérelmére az a családban élő gyermek helyezhető el, aki átmenetileg ellátás és felügyelet nélkül marad, vagy elhelyezés hiányában ezek nélkül maradna, valamint akinek ellátás a család életvezetési nehézségei miatt veszélyeztetett. Az intézmény indokolt esetben befogadja az ideiglenes hatályú elhelyező határozattal elhelyezett gyermekeket is. Az ellátást 3-18 év közötti gyermekek számára biztosítja az intézmény, a folyamatos nyitva tartásával. 28