Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek! (Ómagyar Mária-siralom, részlet) programajánló 2014. november
2 A Nap adta törvény alakzatai A Nap adta törvény alakzatai 3 szeptember 28 október 19. A NAP ADTA TÖRVÉNY ALAKZATAI 30 éves a DMK Tűzzománc Szakköre Megnyitó: november 5-én, 17 órakor Megnyitja: Molnár V. József gyermek- és néplélek-kutató Köszöntőt mond: Jantyik Zsolt, a DMK igazgatója Közreműködnek: Bárdosi Ildikó népdalénekes és Molnár Miklós népzenész /Klubterem A kiállítás december 15-ig tekinthető meg hétköznapokon 10.00 18.00 óráig. A teremközépnyi méretű Tájoló társasjátékkal megismerkedhetnek az érdeklődők Bobonkáné Papp Antónia vezetésével november 12-én, 19-én és 26-án, 10.00 12.00 óráig. A Debreceni Művelődési Központ Tájoló Tűzzománc Szakköre 30 éves jubileumi kiállítása a Belvárosi Galériában november 5. és december 15. között tekinthető meg Feladat: a szerves műveltség irányába oktatni a rajzban éppúgy, mint azt a Kodály-módszer a zenében már megtette, segíteni a tiszta forrással az anyanyelvi szintű vizuális kibontakozást. Makoldi Sándor A szerves szemléletű pedagógia a rajztanításban régóta jelen van Debrecenben. A jubileumi kiállítás is képet ad arról a 30 éve folyó munkáról, amely a szerves szemléletű oktatást-nevelést vállalta fel. A szerves szemléletű pedagógia alapja a gyermek képírás-nyelve, ami szemléletében egybeesik a népművészet képírás-nyelvével, a természeti világgal szervesen összecsengő, ezért egyetemes. Élő hagyományunk szimbolikus tartalmú jelei által a szerves magyar műveltség mondavilágát, népmeséjét, tárgyi népművészetét, s ehhez való igazodásunk mértékét fejezzük ki alkotó tevékenységünk során. A jubileumi kiállításon különböző korcsoportú alkotók állítanak ki. Általános, közép és felsőfokú oktatási intézmények diákjai ugyanúgy, mint a művészetet és alkotást kedvelő felnőttek. S közülük többen évtizednyi ideje járnak a műhelybe. Közel 90 alkotó 260 tűzzománcát mutatjuk be. A kiállítás-látogatók szíves figyelmébe ajánljuk a székelyszenterzsébeti abroszközép mintája alapján készült rendrakó és rendhagyó méretű (4 m²-es) játékmezőt. Tervezte: Bobonkáné Papp Antónia, a Tájoló Tűzzománc Szakkör vezetője. Bobonkáné Papp Antónia: HáZaM HaZáM
Magyar Nyelv Napja 2011. szeptember 26-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára november 13-át a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította. 2014-ben a Debreceni Művelődési Központot kérte fel Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, hogy szervezzen egész napos programsorozatot, melyben méltóképpen megemlékezhetünk az ünnepről. A tervezésbe több intézmény is bekapcsolódott (Csokonai Nemzeti Színház, Méliusz Juhász Péter Könyvtár és fiókkönyvtárai, Alföldi Nyomda), így városszerte több helyszínen, nagyon sok programmal várjuk az érdeklődőket. Debrecen több testvérvárosa is kapcsolódik az eseményhez, néhány programelem mindenütt azonos lesz. Így Balatonfüred, Gyula, Szolnok, Nagyszalonta városok is kapcsolódnak, az ünnepi műsorokban minden városban ugyanazt a verset szavalja több száz diák. Főszervező: Debreceni Művelődési Központ (www. debrecenimuvkozpont.hu) PROGRAMOK november 13. Csokonai Nemzeti Színház 11.00 12.00 Ünnepi műsor Ünnepi beszédet mond: Ráckevei Anna, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója Közreműködnek: a Csokonai Nemzeti Színház színészei, énekkara 11.45 Szavaljuk együtt Petőfi Sándor: Jó költőnek tartanak című versét! (Csoportoknak jelentkezés: Csokonai Színház szervezés, Tel.:52-413-565) Belvárosi Közösségi Ház 10.00 12.00; 14.00 16.00 Játék a szavakkal nyelvi játékok általános iskolásoknak Nyelvőr-próba, könyvjelzőkészítés Nyomtatás az Alföldi Nyomda Gutenberg présével Óriás keresztrejtvény Készítsünk versfát! (Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: ; Tel: 52-411-016) 18.30 Mértékkel magyarul Anyanyelvről, költészetről, fordításról Térey Jánossal Beszélgetőtárs: dr. Szirák Péter, irodalomtörténész Közreműködik: Juhász Árpád, a Csokonai Nemzeti Színház művésze Csapókerti Közösségi Ház 10.00 Csicseri és Borsó Zenekar interaktív koncertje óvodásoknak Józsai Közösségi Ház 14.00 17.00 A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk. Rendhagyó nyelvtanóra Zádorné Kondor Erika magyar szakos tanárnő közreműködésével (5-6. osztályos tanulóknak) A gyerekek játékos nyelvi feladatok megoldásával ismerhetik meg a magyar nyelv szépségét és sokszínűségét. Kismacsi Közösségi Ház 10.00 Mese Matiné a Magyar Nyelv Napja alkalmából óvodásoknak Nagymacsi Közösségi Ház 15.00 Nyelv-őr próba iskolásoknak Újkerti Közösségi Ház 10.00 Az anzx-nefelejcs zenekar Magyar Nyelv napi műsora
Magyar Nyelv Napja méliusz Juhász Péter Könyvtár és fiókkönyvtárai 9.00 17.00 Folyamatos előadásokkal, interaktív programokkal várják az óvodás, általános iskolás és felnőtt látogatókat. méliusz Benedek Elek Könyvtára november 12., 17.00 Hozz egy verset! Versbarát Kör, Tóth Endre szavalóverseny A Jövő Boldogsága Segítő és Támogató Egyesület és a Méliusz Benedek Elek Könyvtár közös rendezvénye november 13. Anyanyelvünk kincsei Vetélkedő alsós tagozatos iskolásoknak méliusz Csapókerti Könyvtára Vidám nyelvi vetélkedő iskolásoknak méliusz Homokkerti Könyvtára Nyelvi fejtörő általános iskolások számára Többféle könyvjelző készítése kicsiknek-nagyoknak. méliusz Józsai Könyvtára Szógyűjtögető játék általános iskolásoknak és játékos kedvű felnőtteknek: szavak szinonimáit tartalmazó szókártyákat kell megkeresni a könyvtárban; tájnyelvi szavak köznyelvi megfelelőjét kell megkeresni a könyvtárban. Könyvkiállítás a Magyar Nyelv Napjához kapcsolódóan Melyik számodra a tíz legszebb magyar szó? Facebook-os játék. méliusz Központi Könyvtár A Magyar Nyelv Napjának története november 11-gyel kezdődő héten nyelvi totókat fogunk kitöltetni külön gyerek és felnőtt kategóriában mini kiállítás lesz a magyar nyelvtörténet témakörben az első emeleten szóróanyagot készítünk, melyből az érdeklődők megismerhetik a jeles nap történetét. méliusz Libakerti Könyvtára Kontyos-kendős Ősz-anyó verses foglakozás óvodásoknak Méliusz Zenei Könyvtár és Művészeti Gyűjtemény Csiribiri Weöres Sándor játékversei zenés foglalkozás alsó tagozatos gyerekeknek Gyöngy az idő versek és dallamok felső tagozatos diákoknak Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.hbmk.hu Alföldi Nyomda 8.00 14.00 Előzetes regisztráció után megtekinthető a több mint 450 éves Alföldi Nyomda Házi Múzeuma, ahol megismerhetik a ma már nem használt nyomdász technológiákat, eszközöket és a nyomdászéletmód emlékeit. (Előzetes regisztráció e-mailen november 11-ig: veztitk@anyrt.hu)
8 kiállítások kiállítások 9 november 4 28., 14.00 VARJU JÓZSEF FAFARAGÓ KIÁLLÍTÁSA Megnyitó: november 4-én, 14 órakor Megnyitja: Galó Józsefné, a Debreceni Szépkorúak Klubjának vezetője Közreműködik: a Szépkorúak Énekkara Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház/Előtéri Galéria november 7-ig MARCZIN ISTVÁNNÉ ÉS MARCZIN VANDA VISELET- KÉSZÍTŐK KIÁLLÍTÁSA Helyszín: DMK Tímárház/Kisgaléria november 11 30. FEHÉR CSABA GRAFIKUS- MŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Megnyitó: november 11-én, 17 órakor Megnyitja: Angyal László, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú- Bihar Megyei Irodájának vezetője Közreműködnek: Pöstényi Balázs (gitár), Salida TSE táncosai Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház november 12 december 3. HELYI ÉRTÉK III. KIÁLLÍTÁS Megnyitó: november 12-én, 17 órakor Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Ház november 14 december 19. EGEKNEK TETSZŐ MESTERSÉG Őszné Dr. Mester Krisztina nemezkészítő kiállítása Helyszín: DMK Tímárház/Kisgaléria november 19 december 5. TARDI FŐKÖTŐ ÚJRAGONDOLVA a Homokkerti Nefelejcs Kör kiállítása Megnyitó: november 19-én, 11 órakor Köszöntőt mond: Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója A kiállítást megnyitja: V. Szathmári Ibolya etnográfus Közreműködik: a Debrecen Honvéd Táncegyüttes A kiállítás ideje alatt nyitott műhely várja az érdeklődőket november 26-án és december 3-án 13-15 óráig. A kiállítás megtekinthető hétköznapokon 10 18 óráig. Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház november 17-ig AZ ORIGAMI CSODÁLATOS VILÁGA Helyszín: DMK Tímárház/Kiállító terem november 21 december 19 NESZÁDELINÉ KÁLLAI MÁRIA Népi Iparművész, a Népművészet Mestere csipke- és viseletkészítő, valamint BUKA CSABÁNÉ csipkeverő Népi Iparművész kiállítása Helyszín: DMK Tímárház/Kiállító terem december 22-ig A NAGY HÁBORÚ CENTENÁRIUMI KIÁLLÍTÁS Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház
10 Újkerti Egészséghét Márton-napi rendezvények 11 november 17 20. ÚJKERTI EGÉSZSÉG HÉT november 17., 10.00 Vendégünk Makk Marci és Teddy Maci óvodásoknak november 19., 14.30 Környezetünk és védelme Ismerd meg! természetismereti előadás és interaktív foglalkozás általános iskolásoknak november 11., 10.00 12.00 NINCS SZEBB MADÁR, MINT A LÚD, NEM KELL NÉKI GYALOGÚT Márton-napi interaktív előadás gyerekeknek Közreműködik: az Abakusz Színjátszó Kör november 12., 14.00 15.00 MÁRTON-NAPI VIGALOM zenés előadás Közreműködik: az Abakusz Színjátszó Kör Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház november 18., 14.00 Prevenciós nap Egy méréssel az egészségért nyugdíjasoknak és érdeklődőknek 15.00 Teadélután zene, tánc, tombola, szórakozás az anzx zenekarral november 20., 16.00 Mentál Filmklub előadás és filmvetítés középiskolásoknak DMJV Gyermekvédelmi Intézménye; Fekete Gólya Erdei Iskola; Hajdúsági Diabétesz Egyesület, Mozga Csabáné osztályvezető ápoló; Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete; Serfőzőné Bencsik Margit, a Magyar Vöröskereszt Debreceni területi vezetője november 11., 10.00 15.00 MÁRTON-NAPI SOKADALOM A Márton-napi hagyományok felelevenítése, kézműves foglalkozás keretében Márton-lúd készítés. A macsi nyugdíjasok ludaskását főznek és libamellet sütnek, amelyből megjósolják a jövő esztendő időjárását. Ebéd után zenéstáncos mulatozás. Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház november 26., 14.00 16.00 MÁRTON-NAPI LIBASÁGOK libatepertő-sütés a Homokkerti Nyugdíjas Klub tagjaival Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház
12 Fiatalok órája Fiatalok órája 13 november 4., 6., 11., 18., 20., 25., 27., 14.00 MÉZESHUSZÁR játszóházi klub a Kinizsi és a Csapókerti Általános iskola diákjainak november 5., 10.00 12.00 FIATALOK ÓRÁJA életvezetési tanoda 8. osztályosoknak Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Tagintézmény (Nagymacs, Kastélykert u. 44.) november 6., 10.00 A SZEGEDI MINISZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA KUKORI, A NAGYOTMONDÓ ZENÉS MESEJÁTÉK Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház november 12., 10.00 12.00 LURKÓ KUCKÓ kiskamaszoknak A gyerekek önismereti játékokat játszanak és beszélgetnek az őket érintő problémákról. Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Tagintézmény (Nagymacs, Kastélykert u. 44.) november 15., 10.00 SPIRÁLUTAK AVAGY MI KÖZE A MÁKOS BEIGLINEK A TEJÚTHOZ? kreatív művészetpedagógiai foglalkozás 7 éves kortól Vezeti: Cs. Horváth Judit művésztanár Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház november 20., 10.00 TABUK NÉLKÜL A SZEXUALITÁSRÓL prevenciós előadás diákoknak Előadó: Vargáné Palotai Ilona járási vezető ápoló Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete és a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház november 26., 14.00 ADVENTRE HANGOLUNK Csuhé angyalkakészítés kézműves foglalkozás általános iskolásoknak Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház november 28., 8.00 13.00 CSAPÓKERTI NAP megyei műveltségi vetélkedő általános iskolásoknak Csapókerti Általános Iskola november 28., 10.00 12.00 ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS játszóházi foglalkozás Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház november 29., 10.00 18.00 I. ORSZÁGOS KARIKÁZÓ FESZ- TIVÁL Főnix Néptáncegyüttes
14 filmvetítések Kézműves foglalkozások a Tímárházban 15 november 6., 18.00 SIKERÜLT?! Varga József filmjének bemutatója Delta Filmklub Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház/Delta mozi november 11., 13.30 CSAPÓ FILMKLUB: Gru 2 Belépő: 320 Ft november 24., 25., 26., 13.30 RIO 2 Színes, magyarul beszélő amerikai családi animációs film, 102 perc, 2014 Jegyár: 510.-Ft Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház/Delta mozi november 10., 11., 12., 13.30 A MOGYORÓ MELÓ Színes, magyarul beszélő kanadai-dél koreai-amerikai animációs kalandfilm, 90 perc, 2014. Jegyár: 510.-Ft Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház/Delta mozi S Z Ö S Z M Ö T Ö L Ő játszóházi foglalkozások általános iskolások számára előzetes bejelentkezés alapján egész hónapban a Tímárház nyitvatartási idejében Játékszerek filcből, gyertyamártás, agyagozás JÁTÉKVILÁG játszóházi foglalkozások óvodások számára előzetes bejelentkezés alapján egész hónapban a Tímárház nyitvatartási idejében Bőrözés, nemezelés, agyagozás BABRÁLÓ hétvégi játszóházi program november 22., 10.00 Gyertyamártás
16 ismeretterjesztő előadások ismeretterjesztő előadások 17 november 3., 14.00 16.00 A HAGYOMÁNYOS KÉZMŰVESSÉG TOVÁBBÉLTETÉSE NAPJAINKBAN V. Szathmári Ibolya néprajzkutató vetítéssel egybekötött előadása Debreceni Nyugdíjas Klub november 4., 17.00 18.30 AZ ÓKORI SZÍRIA ÉPÍTÉSZETI EM- LÉKEI RÉGEN ÉS MOST (pusztítás, rombolás, szívszorító maradványok) Előadó: dr. Pécsi Ágnes egyiptológus. Ókori Egyiptomi Klub november 5., 17.30 BIZONYÍTÉKOK A TEREMTÉS MELLETT előadássorozat Téma: Nézni, látni Előadó: Hatvani-Nagy Alpár Presbiteriánus Alapítvány november 12., 14.00 DEBRECZEN A NAGY HÁBORÚBAN Előadó: Csákvári Sándor helytörténész. Életfa Idősek Klubja november 13., 16.00 LEGYÉL TE IS A MÉHEK BARÁTJA! ismeretterjesztő előadás Előadó: Gyarmati István. Csapókerti Kertbarát Kör és a Hajdú-Bihar Megyei Kertbarátok Szövetsége november 18., 13.00 DEBRECENI KIS TÜKÖR helytörténeti előadás Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház november 27., 15.00 17.00 DIABÉTESZ VILÁGNAP november 19., 14.00 SZENT ERZSÉBET TÖRTÉNETE ismeretterjesztő előadás Előadó: Gyöngy Péter. Életfa Idősek Klubja november 25., 17.00 A FINN KONYHA receptek, ételkóstolók Debreceni Magyar-Finn Baráti Kör november 27., 16.00 SZÜRETI TAPASZTALATOK, BORKEZELÉS ismeretterjesztő előadás Csapókerti Kertbarát Kör
18 nyugdíjas programok rendezvények 19 november 5., 26., 14.00 SZÍNES PERCEK Életfa Idősek Klubja november 10., 14.00 16.00 A FŐNIX IRODALMI KÖR BEMUTATKOZÁSA Debreceni Nyugdíjas Klub november 17., 14.00 16.00 LEGKEDVESEBB VERSEIMBŐL Máriássi József műsora Debreceni Nyugdíjas Klub november 18., 14.00 19.00 ERZSÉBET-KATALIN NAPI BÁL Belvárosi Nyugdíjas Klub november 7., 17.00 MANDRALÍNIA egy csipetnyi varázslat könyv és musical bemutató est Helyszín: DMK Tímárház/Kézművesek Háza november 8., 10.00 18.00 II. CSAPÓKERTI CIVIL EXPO 20 éves a Csapókerti Baráti Kör Jubileumi ünnepség: a csapókerti civil szervezetek kiállítása, tanulókörök, műhelybeszélgetések és mulatság. Csapókerti Baráti Kör Egyesület november 21., 16.00 18.30 A BIHAR ANTIKVÁRIUM KÖNYVÁRVERÉSE november 22., 10.00 14.00 25 ÉVES A SHOTOKÁN KARATE JÓZSÁN Bushido Karate Sportegyesület Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház november 22., 19.00 ERZSÉBET-KATALIN NAPI BÁL Csapókerti Közművelődési Egyesület november 30., 15.00 ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS Közreműködik: Ráczné Veres Sára lelkész Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház november 30., 16.00 ADVENTI HANGVERSENY Közreműködnek: a Józsai Református Egyházközség Szigethy Gyula Kórusa Nagy Csaba karnagy vezetésével és a DE Konzervatóriumának hallgatói Józsai Református Egyházközség Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház november 30., 17.00 ADVENT HANGJAI I. Közreműködik: Ráczné Veres Sára lelkész Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Ház
Szatyor termelői udvar 21 20 Velünk élő néphagyomány november 14., 19.00 24.00 DÉLIBÁBOS TÖRTÉNETEK Debrecen és környéke népzenei együttesei Beszélgetés a Karikás Együttesről Juhász Erikával A hagyomány mélységei Népművészetünk jelrendszere I.: Beszélgetés Makoldi Sándorral Öregesen, csendesen Táncmulatság énekszóval, széki tánctanítással, Kiss József vezetésével; szabad tánc kívánság szerinti táncrendekkel, muzsikál a Szeredás Együttes november 15., 16.00 22.00 GYIMESI MULATSÁG KISFARSANGBAN Motolla alkalom Program: csalafinta játékok készítése különböző anyagokból, gyöngyszövés, szövés kis és nagy szövőkeretekkel, karmantyúfán, körmönfonás Gyimesi táncház gyermekeknek, majd felnőtteknek a Hortobágy Néptáncegyüttessel, Battai István néptánc-pedagógussal Muzsikál: a Parandas Zenekar Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház szatyor november 4., 11., 18., 25. DMK Újkerti Közösségi Ház 17.00 18.00 november 5., 12., 19., 26. DMK Tímárház 17.00 18.00 november 6., 13., 20., 27. DMK Homokkerti Közösségi Ház 17.00 18.00 november 7., 14., 21., 28. DMK Csapókerti Közösségi Ház 16.00 17.00
25 éves a Debreceni Nyugdíjas Klub 25 éves a Debreceni Nyugdíjas Klub 23 A Debreceni Nyugdíjas Klub a város legnagyobb létszámú és legaktívabb civil szervezete. A tagok száma az 1989. szeptember 22-i megalakulása óta 70 főről közel 400 főre emelkedett. A klubot 15 fős elnökség irányítja társadalmi munkában. A klub célja: a közösség részére megfelelő információt adni a nyugdíjasokat érintő témákról; színvonalas, és változatos programokon keresztül biztosítani a szabadidő kulturált, hasznos és egészséges eltöltését, a hagyományápolást; megteremteni a többségében egyedül élő idősek részére az egymásra figyelő és egymást segítő közösséghez való tartozás lehetőségét; teret adni baráti kapcsolatok kialakítására. A foglalkozások minden hétfőn 14 órakor kezdődnek a Debreceni Művelődési Központ Pódiumtermében. A találkozások alkalmával - a célok elérése érdekében, az értékteremtés elvének figyelembe vételével - előre meghatározott programokat valósítanak meg. Az események változatosak, hogy a tagok mindegyike megtalálja az érdeklődési körének megfelelőt. Szerveznek ismeretterjesztő előadásokat, amelyek tematikája felöleli az egészségügy, a szociális gondozás, a házi betegápolás, az otthoni segítségnyújtás, a Vöröskereszt, a fogyasztóvédelem és a bűnmegelőzés területét. A kulturális programok keretében megemlékeznek a magyar történelem nagyjairól, évfordulókról, vallási és más ünnepekről. A klubon belül több kulturális csoport működik: Őszidők Kórus, Táncos lábú szuper nagyik, Versbarátok klubja. Az előzőeken túl több olyan csoportjuk működik, amelyek tagjai nem meghatározott rendszerességgel, hanem alkalomszerűen gyűlnek össze, például a számítógépes ismeretek, kézimunka, gyöngyfűzés tanulása, illetve egyéb ismeretek bővítése céljából. A klub teret enged a tagok tehetségének, alkotásainak a bemutatására. A nyugdíjasok az általuk készített munkákat (fotó, festmény, kézimunka, különböző ajándéktárgyak) kiállításokon mutathatják be. Több tagnak, több alkalommal önálló kézműves kiállítása is nyílt. A nyugdíjasok között találhatók olyan vers és prózaírók, akiknek művei a könyvtárakban, és könyvesboltokban is fellelhetők. Az egyes foglalkozásokon lehetőség nyílik saját irodalmi alkotás megismertetésére. A negyedévente megrendezendő Ki, mit tud? is jó alkalom a bemutatkozásra, a tehetségek megismerésére. A kulturális programokat a hagyományőrzés és a hagyományápolás figyelembevételével szervezik. Ezt szolgálja a szép magyar nóták, népdalok, táncok előadása, a különböző versenyeken való részvétel, valamint a kiállított tárgyak is. Évente több alkalommal rendeznek jó hangulatú zenés-táncos összejöveteleket. Az egészség megőrzését szolgálják a sport rendezvények. Pl.: Generációs sportnap, Gyalogló világnap, Gyalogló klub, stb. Ezen kívül több belföldi és határon túli kirándulás szervezése. A klub szoros baráti kapcsolatot ápol több megyei és határon túli nyugdíjas szervezettel. Nyitott szervezet, jó kapcsolatot tart fent a NYOSZ-szal, a Megyei Szövetséggel, az állami szervekkel és a civil szervezetekkel, beleértve az egyházakat is. A társadalmi igényként jelentkező generációs kapcsolatok kialakítása érdekében a klub 2014-ben együttműködési megállapodást kötött több oktatási intézménnyel. A klub népszerűségét a színvonalas és változatos programoknak, valamint jó közösségnek köszönheti. Nagy Barna klubvezető
A DEBRECENI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÁSI KÖZPONTJA 4024 Debrecen, Kossuth u. 1. Tel./fax: (52) 413-939 Levelezési cím: 4001 Debrecen, Pf. 419. E-mail: dmk@debrecenimuvkozpont.hu BELVÁROSI KÖZÖSSÉGI HÁZ (Igazgatási Központ) 4024 Debrecen, Kossuth u. 1. Tel./fax: (52) 413-939 E-mail: belvarosikh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétfő péntek 9.00 18.00 CSAPÓKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4033 Debrecen, Süveg u. 3. Tel./Fax.: 52/411-016, 52/541-321 E-mail: csapokertikh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétfő: 12.00-20.00, kedd péntek: 9.00-21.00 HOMOKKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 68. Tel.: (52) 535-166; 70/933-9915 E-mail: homokkertikh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétköznap: 10.00 18.00, illetve programokhoz igazodva. ÚJKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4032 Debrecen, Jerikó u. 17-19. Tel./fax: (52) 439-866, 30/756-9265 E-mail: ujkertkh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétfő csütörtök: 9.00 20.00, péntek 9.00 18.00, illetve a programokhoz igazodva. JÓZSAI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4225 Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9. Tel.: (52) 386-137, 30/ 450-4521 E-mail: jozsaikh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétköznap 10.00 19.00, szombaton 9.00 13.00, illetve programokhoz igazodva. KISMACSI KÖZÖSSÉGI HÁZ 4002 Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16. Tel.: (52) 716-698, 30/566-0252 E-mail: kismacskh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétfő-szerda-csütörtök- péntek: 9.00 17.00, (illetve programokhoz igazodva), kedd: 11.00 19.00 Minden páros héten szombaton: 9.00 13.00 Vasárnap, páratlan heteken szombaton és minden páros héten hétfőn: zárva Nagymacsi Közösségi Ház 4063 Debrecen-Nagymacs, Kastélykert u. 39. Tel.: 52/217-171, 30/ 5660 252 E-mail: nagymacsikh@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva tartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 9.00 17.00, szerda: 12.00-20.00. Páratlan héten szombaton: 9.00 13.00, páratlan héten hétfőn zárva. Ondódi Közösségi Ház 4002 Debrecen-Ondód, Kádár dűlő 61./c Nyitva tartás: hétfő, szerda, péntek: 14.00 18.00, kedd, csütörtök: 14.00 20.00, illetve programokhoz igazodva. TÍMÁRHÁZ-KÉZMŰVESEK HÁZA 4026 Debrecen, Nagy Gál István u. 6. Tel.: (52) 321-260, 30/618-9767 E-mail: timarhaz@debrecenimuvkozpont.hu Nyitva: K.-p.: 10.00 17.00. Szombatonként: 10.00-14.00. Vasárnap szünnap. HONVÉDTEMETŐ ÉS MAUZÓLEUM EMLÉKHELY 4032 Debrecen, Honvédtemető u. 36. Tel.: (52) 342-668 Nyitva: minden nap 8.00 18.00 A programváltoztatás jogát fenntartjuk! Felelős kiadó: Jantyik Zsolt igazgató. Szerkesztő: Takács Hajnalka. Tervezőszerkesztő: Szász Julianna Akkreditációs lajstromszám: AL-2460 Megjelenik 1500 példányban.