Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK
Előzmények: Gunter Demnig német művész volt az első, aki betonkockára applikált réztáblácskába véste az elhurcoltak nevét, születésének és deportációjának időpontját, valamint meggyilkolásának helyszínét. A macskakőre emlékeztető művet az áldozat utolsó szabadon választott lakhelyének bejárata előtt a járdába illesztette, így születettek meg a botlatókővek (németül: Stolpersteine). Az első botlatóköveket Kölnben 1995. január 4-én helyezte el. A botlatókő - akció napjainkban nemzetközivé nőtte ki magát.
Gunter Demnig Egy botlatókı elhelyezése
A botlatókövekjelentősége: A botlatókövek a nácik által deportált, koncentrációs, megsemmisítő táborokban, munkaszolgálat során meggyilkolt embereknek, az ellenállási mozgalmak tagjainak, homoszexuálisoknak, Jehova tanúinak, keresztény ellenzékieknek és fogyatékkal élőknek állít emléket. Elgondolkodtató kis emlékművek, melyek a történelmet láthatóvá és kézzelfoghatóvá teszik. Az áldozatokra való emlékezés így testközelivé és elsősorban nyilvánossá válik. A kövek azonban személyessé teszik az emlékezést, a városokért dolgozó polgárokra, akiket elhurcoltak, megöltek.
Az elsőmagyrországikő: Magyarországon 2007. április 27-én helyezte el az első botlatókövet Gunter Demnig, Budapest, Ráday utca 5. szám előtt, ahol Rónai Béla állás nélküli tisztviselő lakott, aki 1945. január 19-én Sopronbánfalván munkaszolgálatosként hunyt el.
Helyszínek az országban: Balatonfüred Budapest Kiskunhalas Kisvárda Kőszeg Makó Mátészalka Nagykanizsa Nagykőrös Pécs Szeged Szolnok Szombathely Újfehértó Zalaegerszeg
Az elsőszombathelyi botlatókő: Gunter Demnig dolgozni kezd a Bejczy utcában, körülötte maroknyi csoport és néhány pillanatra megállójárókelők. A körülötte állók elgondolkodva nézik, amint a betonkocka a helyére kerül. Rajta réztábla, melyen az alábbi felirat áll: "Itt lakott dr. Wesel Imre. sz. 1903. 1944.IV.24-én internálták, Auschwitzban megölték."
Az elsı szombathelyi kı, és letétele (A lerakott botlatókövek sarkára kis kı kerül. Zsidó hagyomány szerint a sírhantra sem virágot, hanem követ helyeznek el. Ezzel emlékeznek Jákob tettére, aki Ráhel ısanyát a vándorlás során a pusztába temette el, és hogy sírját megvédje a vadállatoktól, tele rakta kövekkel.)
BotlatókövekSzombathelyen: Szombathelyen összesen négy kő került elhelyezésre: A Bejczyutcában a Photo Hall előtt. A Fő téren a mostani OTP bejáratánál. A Thököly utcában, a 48- as számú ház előtt, amely egykor Szombathely első zsinagógája volt. A Király utcában.
Szentháromság tér 5. (Főtér 5.) Mermelstein József (1870-1944) halkereskedő emlékét őrzi, aki Szombathelyen főleg halat, de káposztát, dinnyét, burgonyát és rákot is árult. Sokat járt vásározni Körmendre és Burgenlandba is. Mermelstein József Auschwitzban halt meg.
Thököly u. 46. Benedikt Márk (1858-1944), azaz Mordechai Meir Binet rabbi, a szombathelyi ortodox hitközségnek 46 éven át volt vezetője és rabbija, aki a városban is köztiszteletnek örvendett. Auschwitzban fejezte be életét.
Szenczyu. 1. (Jelenleg Bejczyu. 1) Dr. Wesel Imre (1903 1944) A VIII. Kongresszusi Községkerület elnöke volt. A zsidótörvények miatt egzisztenciájukat vesztett embereken próbált segíteni. Amikor megtagadta a németek egyik arcátlan követelését internálták. A német megszálláskor őt bízták meg a Zsidó Tanács vezetésével. Auschwitzban a gázkamrában végezte be életét.
Király u. 9. Gábor (Grósz) Albert (1903-1944) A szombathelyi zsidó elemi iskola tanítója utolsó igazgatója. Auschwitzban vesztette életét.
Befejezés A kövek igénylésének lehetősége: 2007 szeptember óta a magyarországi kőletételek teljes szervezése Gunter Demnig szobrászművész koordinátora Uta Franke kezében van, kinek angol vagy német nyelven neki kell jelezni az igényt. A kőfelirat elkészítéséhez szükség van az áldozat pontos és történelmileg hiteleles adatainak felkutatására: név, születési dátum, adat az áldozat sorsáról (deportálás időpontja, munkaszolgálat), halál helye és időpontja. A járda közterület, ezért szükség van az illetékes önkormányzat engedélyére. Ezt egy rövid kérelemben kell igényelni a megemlékezés célja és a tervezett kő pontos címének, elhelyezésének körülményeinek megadásával. Egy magyarországi kő 110 euróba kerül, amit az igénylőnek kell a művész számára kifizetni.