ÚJABB MAGYARORSZÁGI JOGTANULÓ A 16. SZÁZADI STRASBOURGI ACADEMIÁN (KIEGÉSZÍTÉS AZ EDDIGI PEREGRINUSNÉVSORHOZ)

DOI 10.29116/gerundium/2017/4/2 MMXVII VOL. VIII. NR. 4 P. SZABÓ BÉLA ÚJABB MAGYARORSZÁGI JOGTANULÓ A 16. SZÁZADI STRASBOURGI ACADEMIÁN (KIEGÉSZÍTÉS AZ EDDIGI PEREGRINUSNÉVSORHOZ) Yet Another Law Student from Hungary at the Strasbourg Academy (an Additon to the hitherto known list of Peregrine students). In the second part of the 16 th century the municipal school of the Alsatian metropolis Strasbourg, was one of the popular destinations among wanderer, peregrine students from Hungary. In this school beyond the liberal arts (artes liberales) students could attend lectures on theology, medicine and law. Since the contemporaneous parish register of the school was lost it is hitherto unclear how many Hungarian students studied here until the foundation of the university in 1621. From the study offered here one can obtain information pertaining to a young student who has not been counted as a student in Strasbourg so far and who was originally from the Spis (Zips) region, and studied law on the evidence of two, hitherto unknown disputes of his. The paper is completed by an attempt to reconstruct earlier student lists: according to our knowledge it can be attested that Hungarian and Transylvanian students did actually study in Straßsbourg from the middle of the 16 th century till 1621. A magyar művelődéstörténészek már eddig is jelentős figyelmet szenteltek a 16. század második felében fénykorát élő strasbourgi Academia tevékenysége magyarországi vonatkozásainak, annak ellenére, hogy a Kárpát-medencéből érkező hallgatók több más németországi egyetemet (Wittenberg, Frankfurt an der Oder, Heidelberg, Lipcse, Tübingen) jóval nagyobb számban kerestek fel ebben az időszakban. Az érdeklődés néhány kiemelkedő személyiség (Révay Péter, Szenczi Molnár Albert, Baranyai Decsi János) itteni tanulmányai mellett elsősorban azoknak a nyomtatványoknak köszönhető, amelyek akár egyes magyarországiak tanulmányaival összefüggésben, akár attól függetlenül a Rajna menti városban hagyták el a könyvpréseket. 1 1 Az újabban megnövekedett érdeklődést több tanulmány is jelzi: Gömöri György, A strasburgi akadémián tanuló XVI. századi magyarok albumbejegyzései, Lymbus (2005), 49 52; Szabó András, Magyarországi diákok a 16. századi strasbourgi főiskolán = Stephanus noster: Tanulmányok Bartók István 60. születésnapjára, szerk. Jankovics József, Jankovits László, Szilágyi Emőke Rita, Zászkaliczky Márton, Budapest, 2015, 105 114; Monok István, Magyarország és a magyarok az elzászi könyvkiadásban, 1482 1621 (Változások a kiadói politikában Változó országkép) = Fehér lovag: Tanulmányok Csernus Sándor 65. születésnapjára, szerk. Gálffy László, Sáringer János, Szeged, 2015, 212 230, különösen 220 230; Uő, La Hongrie et l édition alsacienne, 1482 1621: Conjoncture éditoriale et évolution des répresentations d un pays, Histoire et civilisation du livre, Revue internationale 11(2015), 51 72; Egyes peregrinusokkal kapcsolatos részletkérdésekkel jelentkezett Restás Attila, Mátyás alakja Matthias Bernegger (1582 1640) Tacitus-kommentárjaiban = Erdély reneszánsza I., A 2008. október 8 11. között tartott konferencia előadásai, szerk. Gábor Csilla, Luffy Katalin, Sipos Gábor, Kolozsvár,

TANULMÁNYOK 13 Az itteni tanulmányokkal összefüggésben ránk maradt nyomdatermékek között találunk néhányat, amelyek arról tanúskodnak, hogy a humanista nevelés egyik német központjában a jogi ismeretek iránti érdeklődés, és ezen tudás átadása is magas szintet ért el a 16 17. század fordulóján. Olyan nyomdatermékekről van itt szó, melyek az Academia retorikai és jogi oktatásából kinőve jelzik, hogy a Magyarországról és Erdélyből érkező ifjak is betagozódtak azokba a szellemi folyamatokba, melyek egyik központjának tekinthetjük az elzászi metropolist. 2 Az alábbiakban egy olyan peregrinus tanulmányaival és személyével kapcsolatos adatokat tekintünk át, akit eddig sem az egyetem-, sem az irodalomtörténészek nem tartottak számon. Az általa megvédett és alább ismertetett jogi disputatiók eddig nem voltak ismertek a régi magyar könyvészet bibliográfusai előtt sem, tehát felemlítésük szerényen hozzájárulhat könyvészeti adatbázisaink bővítéséhez is. A strasbourgi Academia Az elzászi Strasbourg (Straßburg, Strassburg) városa egyetemmel csak 1621 óta rendelkezett, viszont már 1621 előtt egy olyan jelentős, Európa-hírű iskola működött a város falain belül, amelyet bizton tekinthetünk a korabeli német humanizmus egyik fellegvárának. 3 A később elhíresült intézmény alapjait a város magistratusa akkor teremtette meg, mikor az 1538-ban több régi, illetve közelmúltban alakult iskola összevonásával, a szerzetesrendek vagyonának szekularizálásával életre hívta a nagygimnáziumot, amely fennállásának első szakaszában gyors felvirágzást ért meg. Az oktatás fő hangsúlya a tíz alsóbb osztályon volt, de a magasabb tudományok (teológia, jog, orvostudomány) előadásai (lectiones publicae) is nagy vonzerőt jelentettek, s nem csak a város ifjúsága számára. Elsősorban mint a protestáns (lutheránus) teológia felső-német központja volt jelentős ebben a szakaszban az iskola. 4 2009, 66 70; Kecskeméti Gábor, Tacitus és a régi magyar irodalom, Irodalomtörténeti Közlemények, 114(2010), 434. 2 A talán első áttekintésre vö. Eckhardt Sándor, Magyar szónokképzés a XVI. századi Strasszburgban, Budapest, 1944. 3 Az iskola korai történetét feldolgozó művek közül kiemelkedik: Anton Schindling, Humanistische Hochschule und freie Reichstadt: Gymnasium und Akademie in Strassburg 1538 1621, (Veröffentlichungen des Instituts für europäische Geschichte Mainz 77), Wiesbaden, 1977. További összefoglalások: Ernst Anrich, Geschichte der deutschen Universität Strassburg, (Zur Geschichte der deutschen Universität Straßburg), Straßburg, 1941; Gerhard Meyer, Die Entwicklung der Straßburger Universität aus dem Gymnasium und der Akademie des Johann Sturm, (Schriften des Wissenschaftlichen Instituts der Elsaß-Lothringen im Reich), Heidelberg, 1926; August Schricker, Zur Geschichte der Universitaet Strassburg, Strassburg, 1872; Paul Wentzke, Die alte Universität Straßburg und das Reich (1621 1793), Historische Zeitschrift, 158(1938), 249 264; Uő, Die alte Universität Straßburg 1621 1793, Elsaß-Lothringisches Jahrbuch, 17(1938), 37 112. 4 Schindling, Humanistische, i. m., 34 43.

14 MMXVII VOL. VIII. NR. 4 Az intézmény történetének első szakasza az 1566-ban megkapott császári privilegiummal zárult, melyben a császár megerősítette a korábbi iskolai szervezetet, tehát meghagyta a tíz osztály és a lectiones publicae rendszerét, megadta a gimnáziumnak a statutum-alkotás jogát, amit a város arra rendelt hivatalnokainak (a scholarcháknak) felügyeletével gyakorolhatott, valamint biztosította quasi-autonóm tisztségviselők választásának a lehetőségét is. Jogot kapott az iskola a baccalaureus és magister artium címek adományozására is, azonban a három felsőbb tudományszakban (teológia, orvos- és jogtudomány) nem adhatott képesítést. Ez a korlátozás magyarázza azt a korabeli megjelölést, mely szerint a strasbourgi iskola egy ún. semiuniversitas, vagyis privilegiummal ellátott gymnasium illustre volt. Ez csaknem egyedülálló iskolatípusa volt a kor felsőoktatásának, melyhez hasonló talán csak Altdorfban 5 jött létre a korban. A semiuniversitas ugyanis egy sajátos, az egyetemi képzés igényei felé közelítő intézmény volt, melynek azonban az universitasokkal ellentétben hiányzott a teljes önkormányzati önállósága, és nem adatott meg a magasabb fokozatok odaítélésének jogosítványa. 6 Ezek az iskolák ugyanakkor szinte teljes mértékben kielégítették az adott városok polgárságának képzési igényeit, kiindulva az alapoktól egészen a városi szükségletekn megfelelő szaktudományos felkészítésig. 7 Strasbourg magistratusának évtizedekig megfelelt iskolájuk jogi státusza, hiszen érdekeiknek inkább megfelelt egy korlátozott jogú félegyetem, mint egy, a város testébe idegenként beilleszkedő, a polgárságnak sok kellemetlenséget okozó, ellenőrizhetetlen, önálló korporáció fenntartása. Az egyetemmé válást azonban csak időlegesen lehetett feltartóztatni. A 16. század végére a város bizalmatlansága megszűnt a teljes egyetemi privilegiummal ellátott iskolával szemben, és jól megfontolt presztízs- és gazdasági érdekek is közrejátszottak abban, hogy igaz évtizedes előkészítés után elhárulhattak az akadályok az iskola egyetemi rangra emelése elől. Az egyik legfontosabb ösztönző erő az lehetett, hogy a 16. század végére egyre terhesebbé vált, hogy a céltudatosan kialakított modern teológiai, jogi és orvosi tanszékeken elsajátított magas szintű ismeretek ellenére a hallgatóknak más egyetemen kellett a megfelelő tudományos fokozatot megszerezniük. A tanszékek felépítettsége, az általuk kínált előadások pedig már vetekedtek a korabeli egyetemekével, sőt túl is szárnyalták azokat. 8 A látogatottság is 5 Anton Schindling, Straßburg und Altdorf Zwei humanistische Hochschulgründungen von evangelischen freien Reichstädten = Beiträge zur Problemen Universitätsgründungen der frühen Neuzeit, hrsg. Peter Baumgart, Notker Hammerstein, (Wolfenbütteler Forschungen 4), Nendeln, 1978, 149 190. 6 Schindling, Humanistische, i. m., 44 67. A semiuniversitas specifikumai összefoglalva: csak baccalaureus és magisteri címet adományozhatott; a latin iskolai osztályok és a nyilvános előadások szervezetileg összekapcsolódtak; akadémiai konvent irányította a praeceptorok (az alsó tíz osztály tanárai) és a professzorok részvételével; a scholarchák jelentős ellenőrzési hatalommal bírtak. Vö. Anton Schindling, Die reichsstädtische Hochschule in Straßburg 1538 1621 = Stadt und Universität im Mittelalter und in der früheren Neuzeit, hrsg. Erich Maschke, Jürgen Sydow, Sigmaringen, 1977, 75; Uő, Straßburg und Altdorf, i. m., 162. 7 Schindling, Die reichsstädtische, i. m., 71 72. 8 1600 körül 19 csaknem állandóan betöltött professzori állás volt az iskolában. Ennek ellenére a hallga-

TANULMÁNYOK 15 melynek megítélésében becslésekre vagyunk utalva megközelítette a nagyobb német universitasok szintjét. 9 Az egyetemi rang megszerzése előtti strasbourgi iskola didaktikai sajátossága és újszerűsége egyrészt az osztályok és a nyilvános (teológiai, orvosi, jogi) előadások egységében, másrészt az ún. methodus Sturmianaban keresendő. Johannes Sturm aki 1539 1581 között állt az iskola élén a 16. századi humanista német oktatáselmélet egyik legnagyobb alakja volt, 10 aki Melanchtonnal egy sorban említendő. Sturm pedagógiai törekvéseinek lényege az volt, hogy a tudományok módszerét és rendszerét a retorikából kísérelte meg levezetni. Elmélete szerint a retorikának kellett volna a skolasztikus logikát felváltania, mind ismeretelméleti módszerként, mind alaptudományként. 11 A gymnasium illustre oktatási programjában azt a törekvést is látnunk kell, amely a polgári humanizmus oktatáspolitikai törekvéseinek megfelelően egy olyan tanrendszer kifejlesztését célozta, amely belátható tanulmányi idő alatt viszonylag széles kaput nyithatott a tudáshoz. Sturm loci communes-módszere ennek az elvárásnak megfelelően egy ésszerű tanulási technikát kínált elsősorban városa tanulni vágyó ifjúságának. 12 De az iskola híre túlterjedt közvetlen környezetén. Már 1621 előtt is sok hallgató érkezett Kelet-Közép-Európából: osztrákok, csehek, magyarok, lengyelek, poroszok, s köztük sok nemes, akik többségükben evangélikusok voltak. 13 Jogi oktatás A lectiones publicae rendszerében a jogi előadások (majd az elsajátítottak begyakorlását szolgáló vitatkozások) meghatározó szerepet kaptak szinte az iskola fennállásának keztók, akik tudományos fokozat elérésére törekedtek, kénytelenek voltak tanulmányaikat máshol, egyetemen folytatni. Csak Helmstedt, Lipcse, Tübingen, Bécs és Wittenberg rendelkezett több tanszékkel ebben a korban. Vö. Schindling, Straßburg und Altdorf, i. m., 164 165; Uő, Humanistische, i. m., 67. 9 Az iskolának 1600 körül mintegy 500 hallgatója volt. Lásd Schindling, Die reichsstädtische, i. m., 76 77. 10 Többek között lásd Hermann Gumbel, Humanitas Alsatica: Straßburger Humanismus von Jakob Wimpfeling zu Johann und Jakob Sturm = Von Straßburgs Hohen Schulen. Vorabdruck aus Elsaß- Lothringisches Jahrbuch, 17(1938), 1 36. 11 Sturm retorika-felfogására és tevékenységére vö. Schindling, Humanistische, i. m., 195 235. Az újabb magyar megközelítésre vö. Imre Mihály, Retorikák a reformáció korából, Debrecen, 2003, 427 433, Uő, Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája = Uő, Az isteni és emberi szó párbeszéde: Tanulmányok a 16 18. századi protestantizmus irodalmáról, Sárospatak, 2012, 35 36. 12 Schindling, Straßburg und Altdorf, i. m., 170. 13 A legújabb kísérlet az 1621 előtti hallgatóság névtárára: Gerhard Meyer, Zu den Anfängen der Straßburger Universität. Neue Forschunsergebnisse zur Herkunft der Studentenschaft und zur verlorenen Matrikel, hrsg. Hans-Georg Rott, Matthias Meyer, (Historische Texte und Studien 11), Hildesheim, 1989.

16 MMXVII VOL. VIII. NR. 4 detétől. A sokáig egyetlen jogtanárnak az alapvető jogi ismeretekbe történő bevezetés feladatát szánták a városi vezetők. Ezért Strasbourgban is a korabeli egyetemek alapozó ismeretanyagára, Iustinianus Instititutióira alapozták évtizedeken keresztül az oktatást, melynek előadására több, korukban neves jogtudóst sikerült időlegesen megnyerniük a város vezetőinek. A semiuniversitas szintjére jutott intézményben 1570-ben az Institutiók tanszéke mellé melyet a bennünket érdeklő időszakban (1604-ig) jórészt Paulus Graseccius professzor bírt a Pandekták oktatására egy újabb professzori állást létesítettek, melyet egy ideig kevésbé neves tanárok töltöttek be. Ezekhez 1575-ben a Codex és a hűbérjog oktatására alapított katedra járult, amelynek betöltésére Georg Obrechtet 14 hívták meg, aki 1612-ig tanított itt. Ezzel a bővítéssel a gymnasium illustre a világi jogban utolérte a korabeli egyetemek kínálatát, s ezzel a jogi oktatás egyetemre előkészítő, propedeutikus jellege is meghaladottá vált. A fejlődés azonban nem állt meg, s 1591-ben egy második Pandekta-tanszéket nyitottak a híres francia hugenotta jogász, Dionysius Gothofredus 15 számára. Ezen fejlesztéssel a semiuniversitasnak a 16. század végére ugyanannyi jogi tanszéke lett, mint a legnagyobb korabeli német jogi karoknak. 16 A három említett professzor által fémjelzett korszakot, vagyis a 16 17. század fordulójának időszakát a strasbourgi jogoktatás egyik fénykorának tekinthetjük. Különösen érdekes, hogy mindhárom jogtanárnak szorosabb munkakapcsolata alakult ki magyarországi származású peregrinusokkal. Ezen együttműködés nyilvánvaló jeleit azok 14 Obrecht, Georg (1547 1612) Strasbourgi származású, tanult ott, Tübingenben, Dôle-ban, Besançonban, Párizsban és Orléans-ban. 1574-ben Bázelben lett doctor iuris. 1575 1612 között strasbourgi professzor volt. Vö. Roderich Stintzing, Geschichte der Deutschen Rechtswissenschaft, I., München, Leipzig, 1880, 672 676.; Johann August Eisenhart, Obrecht, Georg = Allgemeine Deutsche Biographie, 24, Leipzig, 1887, 114 116.; François Joseph Fuchs, Obrecht, Georg von = Neue Deutsche Biographie, 19, Berlin, 1998, 404 405.; Fr. Edouard Sitzmann, Dictionnaire de biographie des hommes célèbres de l Alsace: depuis les temps les plus reculés jusqu à nos jours, II., A-J, Rixheim, 1910, 384 385. Obrecht oktatási tevékenységével részletesebben foglalkozik Schindling, Humanistische, i. m., 301 311. 15 Életére lásd Denis-Charles Godefroy-Ménilglaise, Les savants Godefroy: Mémoires d une Famille pendant les XVI e, XVVII e et XVIII e siècles, Genève, 1971 2, 21 63.; Sitzmann, i. m., I., 16.; Émile Haag, Le France protestante, ou Vies des protestants français V., Paris, 1855, 285.; Hartmut Nietschke, Dionysius Gothofredus (1549 1622) = Deutsche und Europäische Juristen aus neun Jahrhunderten, hrsg. Gerd Kleinheyer, Jan Schröder, Heidelberg, 1996 4, 160 163.; Ernst Holthöfer, Godefroy (Gothofredus), Denis (1549 1622) = Juristen: Ein biographisches Lexikon: Von der Antike bis zum 20. Jahrhundert, hrsg. Michael Stolleis, München, 2001 2, 248 250. Munkásságára és magyarországi tanítványaira vö. Szabó Béla, Dionysius Gothofredus magyarországi tanítványai Strasbourgban = Dum spiro doceo: Huszti Vilmos Emlékkönyv, szerk. Sáry Pál, Szabó Béla, Miskolc, 2000, 191 229. Az utóbbi 15 év kutatási eredményei okán azonban a korábbi szöveg jelentős kiegészítésre szorulna. 16 A korabeli jogi karok tanszékrendszerére vö. Helmut Coing, Die juristische Fakultät und Ihr Lehrprogramm = Handbuch der Quellen und Literatur neueren europäischen Privatrechtsgeschichte. Neuere Zeit (1500 1800): Das Zeitalter des gemeinen Rechts, II/1, Wissenschaft, hrsg. Helmut Coing, München, 1977, 37 39.; Karl Heinz Burmeister, Das Studium der Rechte im Zeitalter des Humanismus im deutschen Rechtsbereich, Stuttgart, 1974, 101 128.

TANULMÁNYOK 17 a nyomtatásban megjelent disputatiok képezik, amelyek ha egyáltalán lehet az ilyen jellegű munkáknak tudományos jelentőséget tulajdonítani egyúttal a hazai vonatkozású jogi tudományosság kora újkori első lenyomatait is jelentik. Fontos, hogy ezen munkácskákon keresztül jött létre a 16. század derekának viszonylagos mélypontja után a hazai jogtudás bizonyos visszakapcsolódása az európai jogi karok által képviselt ismeretátadási és kutatási irányokhoz. Paulus Graseccius A három megnevezett tudós jogtanár közül talán a legkevésbé ismert a tudományos közvélemény előtt a strabourgi félegyetem Institutiones-, majd Pandectae-professzora, Graseccius. Az a tény, hogy az alább bemutatandó két disputatio megvitatásánál ő elnökölt, alkalmat ad ugyanakkor arra, hogy két nevesebb tanártársa elé helyezzük legalább jelen tanulmány keretei között. Paulus Graseccius (Paul Graseck) 1562. január 21-én született Strasbourgban. 17 Hasonnevű apja a városi szenátus tagja volt, anyja szintén patrícius családból származott. Kiváló neveltetést és szülővárosa iskoláiban kiváló képzést kapott, végigjárta az akadémia mind a tíz osztályát. Felserdülvén több francia és itáliai egyetemen hallgatott jogot. Meghatározó volt jogi képzésében a bourges-i jogi kar, ahol négy éven keresztül (1583 1587) pallérozódott. 18 1588-ban a kor több későbbi strasbourgi jogászprofesszorához hasonlóan 19 Bázelbe ment, hogy az ottani egyetemen jogászdoktori címet szerezzen egy kötelmi jogi disszertációval, 20 aminek megvédése során az ottani szokások szerint praeses nem működött közre. 17 Életrajzi adatairól csak néhány kézikönyv emlékezik meg. Vö. Johannes-Franciscus Buddeus, Allgemeines historisches Lexicon in welchem das Leben und die Thaten derer Patriarchen, Propheten, Apostel, Väter der Kirchen, Päbste, Cardinäle, Bischöffe, 2, Leipzig, 1730, 632.; Grosse vollständige Universal- Lexicon Aller Wissenschafften und Künste, Bd. 11, hrsg. Johann Heinrich Zedler, Halle, Leipzig, 1735, 321.; Allgemeine Encyklopädie der Wissenschaften und Künste in alphabetischer Folge hrsg. J. S. Ersch, J. G. Gruber, Erste Section, A-G., hrsg. Hermann Brockhaus, 88. Theil, Grant-Greding, Leipzig, 1868, 47.; Ezen lexikonadatok alapjául az a gyászjelentés szolgált, melyet az akadémia rektora bocsátott ki 1604-ben. Vö. Rector Academiae Argentoratensis, Johannes Pappus, S. Theologiae Doctor, Lectoribus Benevolis Salutem in Domino Magnum iterum & acerbum vulnus nostra accepit Academia: morte clarissimi & consultissimi viri, Doct. Pauli Graseckii Perscript. Argentorati, die XV. Martii, anno Christi Servatoris, M.DCIIII. VD17 14:705212B; Vö. továbbá Berger-Levrault, i. m., 94. 18 Vannak, akik bourges-i tartózkodását tévesen rövidebbre teszik, és már 1586-ban ismét Strasbourgban tudják Grasecciust. Vö. Fr. Edouard Sitzmann, Dictionnaire de biographie des hommes célèbres de l Alsace: depuis les temps les plus reculés jusqu à nos jours, I., A-J, Rixheim, 1909, 643. 19 Schindling, Humanistische, i. m., 316. 77. j. 20 Suffragante consensu amplissimi consultissimique ordinis Iuridicae facultatis, in inclyta & celeberrima Basiliensium Academia, pro consequendis in utroque iure Doctoralibus insignijs, Deo Ter Opt. Max. preside, Subsequentia de privilegiis Creditorum Themata defendere studebit Pavlus Graseck, Argentinensis, Ad diem 25. Maij, Anno 1588. hora locoque consuetis. Universitätsbibliothek Basel, Diss 205:41.

18 MMXVII VOL. VIII. NR. 4 Bázelból hazatérvén valószínűleg azonnal lehetőséget kapott, hogy a strasbourgi illustre gymnasiumban oktasson. Nekrológja szerint azonnal az Institutiones profeszszoraként kezdett tevékenykedni. 21 Az első ismert strasbourgi gyakorló disputatio, ami Graseccius elnöklete alatt került vitára, 1589 márciusából származik, 22 s bár egy disputatio címlapján először csak 1591 márciusában jelent meg professor ordinariusi titulusa, s előtte konzekvensen csak IVD. [iuris utriusque doctor] vagy IC. [iurisconsultus] rövidítéssel jelölték, valószínű, hogy valóban rendes tanár volt 1589 első felétől. 1591 márciusa után szinte kivétel nélkül professorként tüntették fel a vitatkozásokon. Gothofredus első távozása után, 1600-ban az Academia felügyelőinek tetszését elnyerő tevékenysége jutalmaként megkapta a Pandekták tanszékét, melyet a francia professzor rövidesen bekövetkező visszatérése után is megtarthatott. Tanársága legelső időszakától kezdődően sokan disputáltak az ő elnökletével, s később is ez a műfaj tette ki a nevéhez köthető, nyomtatásban megjelent munkák túlnyomó részét. 23 1598. augusztus 3-án az akadémia rektori tisztségére is megválasztották. A tisztséggel járó hivatali elfoglaltságok és gyenge egészségi állapota bizonyos mértékig viszszafogta a neve alatt megjelenő hallgatói vitairatok mennyiségét, s korai haláláig már csak néhány kisebb lélegzetű vitairat jelent meg pártfogásával, illetve tollából. Ekkoriban, 1603-ban jelent meg egy nagyobb lélegzetűnek tekinthető munkája, Analytica tractatio titulorum in Pandectis, Codice et Institutionibus, melyben az alább említendő eperjesi Daniel Fabinus is jelentős részt vállalt. Gyakori egészségi problémái jelentős mértékben meghatározták életének ezen szakaszát, melyet egy magas lázzal járó kór zárt le 1604 márciusában, életének 41. évében. Feleségétől, akit 1590-ben vett nőül, három fia és két leány gyermeke született, akik közül egy leány és egy fiú már apjuk éltében elhunyt. Egyik fia szintén jogtudós lett, és professzora volt a strasbourgi egyetemnek. 24 Institutiones előadásai bevezető kurzusnak voltak tekintendők, melyre egy évet adtak a statutumok, de a század végéről több olyan jelzés is érkezett a scholarchák részéről, melyben ezen időhatár betartását kérték Grasecciustól. Nem hagyott maga után előadás-leiratot, és könyv formában sem fektette le oktatási elveit, tevékenysége valószínűleg pusztán az Institutiones szövegének magyarázatára terjedhetett ki. 25 Nyomtatásban mint említettük elsősorban disputatiók jelentek meg tőle. Mai ismereteink szerint kezdetben a nevéhez kötődő gyakorló vitatkozások témaválasztásában meglehetős sokszínűség uralkodott, a iustinianusi jogforrások teljes körére és a római jog valamennyi területére (magánjog és büntetőjog is) kiterjedtek a témák. 21 Hasonlóan Schindling, Humanistische, i. m., 313. 22 BSB 4 Diss. 1480/6 VD16 ZV 22995 23 A VD16-ban és VD17-ben fellelhető, nevéhez köthető hozzávetőleg száz cím között szinte csak vitairatokat találunk. 24 Utóbbi állításra vö. Allgemeine Encyklopädie, i. m., 47.; A Berger-Levrault által összeállított professzori lista azonban ezt nem igazolja. Berger-Levrault, i. m., Facultas iuridica Tabulae lectionum, 1 2. 25 Schindling, Humanistische, i. m., 313 314.; Meyer, Die Entwicklung, 83.

TANULMÁNYOK 19 Egy eddig ismeretlen Graseccius tanítvány: Maximilianus Fabinus Eddig két magyarországi hallgató kapcsolatát ismertük Graseccius professzorral. Révai Péter, a későbbi koronaőr, 1591-ben többéves strasbourgi retorikai és jogi tanulmányai mintegy záróaktusaként disputált a fiatal professzor elnöklete alatt. 26 A fennebb említett Daniel Fabinus pedig röviddel Graseccius kényszerűen rövid tanári pályafutása zárása előtt volt részese egy nagyobb lélegzetű munkát megelőlegező vitatkozásnak. 27 A Graseccius-tanítványok hazai köre azonban egy névvel mindenképpen tovább bővíthető. A nevéhez köthető strasbourgi nyomtatványok (VD16 segítségével történő) átvizsgálása során ugyanis két disputatio respondenseként feltűnt egy Maximilianus Fabinus Sepusiusként megjelölt hallgató, 28 aki később azonosítható lett a 16. század végén, Eperjesen működő iskolai tanárral, aki ugyanígy jelölte magát. A beazonosítást az tette lehetővé, hogy Johannes Bocatius, az eperjesi, majd kassai iskola rektora, majd ottani főbíró, jeles politikus és poeta laureatus 1599-ben Bártfán kiadott vers- és levélgyűjteményében ez a név pontosan az említett formában, több esetben is feltűnik. 29 Innen már viszonylag könnyű volt néhány további adat előbányászása, melyek alapján kiderült, hogy Maximilianus Késmárkon született, 1570 71 táján, abban az időben, amikor apja ott a helyi iskola rektora volt. Az apa nem volt más, mint a hazai pedagógiatörténet ismert alakja, Lucas Fabinus (1538 1586), az eperjesi iskola későbbi híres rektora, a 16. század egyik legjelentősebb hazai tanáregyénisége, 30 aki maga is peregrinált Wittenbergben. 31 Maximilianus mellett a források szerint még két gyermeke, Daniel és Euphemia érte meg a felnőtt kort. 32 26 Dispvtatio De Mvtvo Materia non minvs difficili qvam vtili in Inclyta Argentoratensium Academia exercitij causa a Generoso d. Petro de Revva, Comite Thurozensi etc. Vngaro, conscripta, et Preside Clarissomi Viro Pavlo Graseccio I.V.D., Argentorati, 1591. RMK III. 816. VD16 ZV 22982. 27 Disputatio prima De Emptionis Venditionis Etymologia, varia significatione, definitione, distinctionibus, & causa efficiente. In Inclyta Argentinensium Academia, publici exercitij causa proposita a Pavlo Graseccio I.V.D. Respondente Daniele Fabino Epperiense, Pannonio. Disputabitur mense Novembri, 1602 = Analytica Tractatio titulorum Pandectis, Codicis et Institutionibus, utilissimum iuxta & in foro frequentissimum Contractum Emptionis venditionis continentium. Ex Scholis publicis desumpta: et in quattuor disputationes ceu partes distincta In Inclyta Argentinensium Academia publici exertitij causa proposita a Paulo Graseccio, Argentorati, 1603. VD17 1:014072P. Vö. Szabó, Dionysius Gothofredus, i. m., 222 227. 28 A Sepusius földrajzi megjelölés a szokásos, Szepességre utaló Scepusius helyett nem rettentett el attól, hogy egyéb forrásokban is utána nézzek, hogy nem ismerünk-e egy Maximilianus Fabinust a hazai művelődéstörténetben. 29 M. Ioannis Bocatii Poëtæ Laureati Cæsarei. Hvngaridos Libri Poematvm V. I. continet Martialia vel bellica. II. Encomiastica. III. Nuptialia. IV. Miscellanea. V. Sepulcralia. Ad Illvstr. Mag. Et Generosiss. Dominum, Dn. Sigismvndvm Forgacz, L. Baronem de Gymes, &c. & ad Nobiliss. Gener. et Egregium Dominum, Christophorvm Darholtz de Fynthâ, &c Bartphæ. 1599, 190 191, 324, 371, 490 491. 30 František Karšai, Lucas Fabinus Popradiensis: Egy XVI. századi eperjesi iskolarektor társadalmi-pedagógiai nézetei, Magyar Pedagógia, (1973/3), 333 342. 31 Szögi László, Magyarországi diákok németországi egyetemeken és akadémiákon (1526 1700), (magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban 17), Budapest, 2011, nr. 2912. 32 Karšai, i. m., 335.

20 MMXVII VOL. VIII. NR. 4 Maximilianus 1592-ben tűnt fel Strasbourgban. Nem tudjuk ma még biztosan, hogy előtte hol tanult, s utána látogatott-e még esetleg más egyetemet. A megjelölt évben azonban két disputatio respondense volt az Institutio-professzor, Graseccius elnöklete alatt. A kettő közül csak ez egyik vitatkozás dátumát ismerjük: a Theses de Fideicommissariis haereditatibus című munka 33 1592. május 25-én került megvitatásra hora et loco consuetis. A kilencoldalas, 50 tézist tartalmazó munkácska elején arra utal a szerző, hogy az örökösnevezésről, a substitutióról és a legatumokról korábban már történtek vitatkozások, 34 ezért számára nem marad más hátra, mint a fideicommissumról (a formához nem kötött végrendeleti juttatásról) értekezni. Ez arra utalhat, hogy Graseccius ekkoriban tematikusan az öröklési jogot dolgozta fel diákjaival. 35 Fabinus egy a híres francia humanista jogásznak Cujaciusnak tulajdonított fogalomból indul ki, melyet az a fideicommissumról, a formátlanul rendelt egyedi hagyatéki juttatásról alkotott. 36 Ezután a jogintézmény történeti kialakulásáról értekezik, melyben kifejti, hogy a hagyatéki részeltetés ezen módja elsősorban azért alakult ki, hogy a római polgárok haláluk esetére esetleg olyan rokonaikat részesíthessék vagyoni juttatásban, akik nem bírtak római polgárjoggal. Ilyen esetben a végintézkedők egy bizalmi emberükre, egy másik római polgárra hagyták az adott aktívumot, és arra kérték őt, hogy haláluk esetén azt a megjelölt rokonoknak adja ki. A császárkor elején ez a szokás annyira elterjedt, hogy Claudius két praetort bízott meg az ilyen ügyekben való ítélkezéssel, akikből Titus csak egyet hagyott hivatalban. 37 Ezt követően Fabinus különbséget tesz az universale és singulare fideicommissum között, meghatározza azok fogalmait, majd a jogügylet formai kellékeivel (öt tanú) és tartalmával foglalkozik. 38 Az intézménnyel kapcsolatban felmerülhető legfontosabb problémákkal előbb az universale fideicommissum kapcsán (a SC. Trebellianum és a SC. Pegasianum szabályozási köre, a perlési lehetőségek) ismertet meg, majd a fideicommissum singularet elemzi röviden. Ezzel kapcsolatban kifejti, hogy a fideicommissum olyan egyes vagyontárgyak juttatását is lehetővé teszi, amely nem az örökhagyó, hanem harmadik személy tulajdonában lenne, s ilyenkor felmerülhet a dolog ellenértékének a kifizetése is a fiduciarius részéről. 39 Több 33 Theses de Fideicommissariis haereditatibus, quas sub Clarissimo Viri, D. Pavli Graseccii I.V.D. et Inclytae Argentoratensium Academiae publici legum Professoris praesidio, exercitij causa, disserendas proponit, Maximilanus Fabinus Sepusius, Argentorati, 1592. VD16 G 2855. 34 Thesis I.: De institutione et substitutione, vt et de legatis superioribus est actum disputationis 35 Mint láttuk egy évvel korábban az akkor alig harmincéves Graseccius professzor vezetésével egy másik magyarországi hallgatója, a későbbi koronaőr Révay Péter, a kölcsönről értekezett. 36 Thesis IV.: Est autem fideicommissum in genere, Cuiacio definitore, liberalitas, quae verbis precarijs, vel alio quocumque iudicio precariae voluntatis, testamento, vel codicillis, vel epistola, vel quo alio genere vltimi iudicij in aliquem confertur. 37 Theses VI X. 38 A fideicommissumot mint a halál esetére szóló egyedi juttatás egyik formáját bemutatja Földi András, Hamza Gábor, A római jog története és institutiói, Budapest, 2016 21, 664 665. 39 Theses XL XLI.

TANULMÁNYOK 21 szakaszban foglalkozik a végakarati rabszolga-felszabadítás kérdésével is, akár saját, akár idegen rabszolgáról legyen szó. 40 A rövid irodalmi utalások (a theses vestitae korai változata 41 ) kizárólag az ókori jogi forrásokat veszik figyelembe, bár mint láttuk a fideicommissum fogalmának meghatározásánál Cujaciusra hivatkozik Fabinus. A szöveget öt, a fideicommissumra vonatkozó kérdéssel zárja ( Problemata V. Coronidis loco adiecta ), melyek disputatio megvitatása után további alapot adhattak a diákok közötti vitákra. A másik disputatio (Theses de Servitutibus urbanorum atque rusticorum praediorum) 42 valamivel terjedelmesebben (14 oldalon 97 tézisben), az előzőhöz hasonlóan alkalmazott (de még szűkebb) apparátussal tárgyalja előbb a mezei, majd a városi telki szolgalmak fogalmát és szabályait. 43 Az exercitii gratia megvitatott dolgozat elején itt is utal arra, hogy a megelőző disputatio a tulajdonszerzés ius gentium szerinti eseteivel foglalkozott, vagyis itt is egy quasi-sorozatba kapcsolódik bele munkájával, s mivel a szolgalom megszerzése is a ius gentiumon alapszik, időszerű most ezzel foglalkozni. A telki szolgalmak fogalmának meghatározása után (amelynek során nem hivatkozik más szerzőre vagy forrásra), 44 felosztja azokat mezei és városi telki szolgalmakra. Az uralkodó és szolgáló telek közötti szolgalmi viszony legfontosabb eseteit veszi számba, és az azokkal kapcsolatos alapvető szabályokat ismerteti. 45 A meglehetősen tankönyvízű, viszonylag rövid tőmondatokba foglalt kijelentések a városi telki szolgalmak ismertetését is uralják. 46 Különbséget tesz az affirmatív és negatív városi telki szolgalmak között. 47 Ezután a szolgalmak megszerzésével, majd megszűnésével, végül a védelmével kapcsolatos lehetőségeket veszi számba. Amikor a telki szolgalmakat alapítani képes jogosultakat tekinti át, említésre kerülnek bizonyos, a hűbéri viszonyokból ( in usibus feudorum ) származó modern sajátosságok, amelyek ismertetésénél Fabinus kényszerűen elszakad a római jogi források téziseinek ismertetésétől, bár a korabeli dogmatikai felfogásnak megfelelően egyenlőségjelet tesz a hűbéres és a római örökhaszonbérlő 40 Theses XLIII L. 41 A jogi disputatiók formai és módszertani megkülönböztetésére vö. Szabó Béla, Előtanulmány a magyarországi joghallgatók külföldi egyetemeken a XVI XVIII. században készített disputatióinak (dissertatióinak) elemzéséhez, Publicationes Universitatis Miskolciensis, Sectio Juridica et Politica 8/5 (1993), 91 94. 42 Theses de Servitutibus urbanorum atque rusticorum praediorum, Quas Concessv ac Mvnere Dei, svb Praesidio Clarissimi Viri, Domini Pavli Graseccii, I:V:D et Professoris Academiae Argentoratensis ordinarij, pro ingenij modulo defendere conabitur. Maximilianus Fabinvs sepvsius, Argentorati, 1592. VD16 ZV 23000. 43 Vö. Földi, Hamza, i. m., 358 362. 44 Thesis V.: qua praedium alienum vicino nostro praedio vel contra vicinum nostrum praedio alieno seruit ad eius commoditatem atque vtilitatem, cum sui iuris diminutione. 45 Theses X XXXX. 46 Theses XXXXI LXVI. 47 Vö. thesis XXXXIV.: Et huiusmodi seruitutes vrbanae aliae dicuntur aientes seu affirmatiuae, vt altius tollendi. Aliae negantes seu negatiuae, vt altius non tollendi.

22 MMXVII VOL. VIII. NR. 4 közé ( Vasallus seu Emphyteuta ). 48 A telki szolgalmi jogvitákat rendező negatoria és confessoria actiok fogalmát, a peres felek legitimációját teljes mértékben a római jog forrásainak megfelelően vázolja. Mint említettük, a munka elemi ismereteket közöl az adott jogintézményekről, s a benne megfogalmazott tézisek alkalmasnak látszanak arra, hogy egy éppen kezdő joghallgató is megfogalmazza azokat, de mindenképpen arra törekszenek, hogy egy kezdő is megérthesse, és vitában megvédhesse azokat. Ezen viszonylagos egyszerűség miatt vélelmezhető, hogy Fabinus maga is jelentősen hozzájárult az iskolai nagyüzemből kikerülő dolgozat(ok) szövegének megfogalmazásához, de ugyanígy nem zárható ki Graseccius vezető kezének túlsúlya sem a tézisek megfogalmazása során. Életrajzi szempontból fontos megjegyezni, hogy Maximilianus mindkét munkát majna-frankfurti patríciusoknak ajánlotta ( Patronis ac Mecaenatibus suis ; Dominis ac fautoribus suis ) köszönettel, amiből arra következtethetünk, hogy talán korábban ebben a városban is megfordulhatott, esetleg tanulhatott az ottani gimnáziumban. 49 Egy frissen elérhetővé vált kéziratos dokumentum sejtetni engedi, hogy Maximilianus nem sokáig időzött Strasbourgban, és talán mégis járt más egyetemre is. A bázeli egyetemi könyvtár digitalizált kéziratai között röviddel ezelőtt feltűnt egy rövid igazolás, amelyet a strasbourgi jogászprofesszor, Georg Obrecht állított ki Maximilianus Fabinus számára, és amelyben erkölcseiről és szorgalmáról nyilatkozik rendkívül pozitívan, 1592. augusztus 2-ról keltezve. 50 Ebből talán arra következtethetünk, hogy Maximilianus útja Strasbourgból Bázelbe vezetett, ami nem volt szokatlan útvonal abban az időben. Igaz Bázelbe általában azért mentek a Strasbourgban jogot tanulók, hogy ott doktori címet szerezzenek. Maximilianus talán 1593 végén vagy a következő év elején érhetett haza, mivel Sebastianus Ambrosius (Lám Sebestyén) 1594. február elején kelt, Johann Jacob Grynaeusnak küldött levelében arra hivatkozik, hogy Maximilianus révén megkapta a bá- 48 Thesis LXXI. 49 Az első disputatio ajánlásában említettek közül Johannes Adolphus a Glauburg (1556 1611), majna-frankfurti kálvinista jogász a legismertebb személyiség. Vö. Glauburg, Johann Adolf = Hessische Biografie http://www.lagis-hessen.de/de/subjects/idrec/sn/bio/id/3585 (2016. július 15.); A másik vitairatban a címzettek, Johannes Mengershausen (1568 1628), későbbi frankfurti tanácsúr és testvére Hieronymus ( 1609) selyemkereskedők, Johann Fichard neves frankfurti jogász unokái voltak. Johann sógora lehetett Johann Glauburgnak. Vö. Alexander Dietz, Frankfurter Handelsgeschichte, Frankfurt am Main, 1910, 308.; http://gw.geneanet.org/metzieder?lang=de&iz=0&p=johann&n=me ngershausen (2016.07.15.) 50 http://www.e-manuscripta.ch/doi/10.7891/e-manuscripta-22130 (2016. július 15.) Az ajánlás szövege a következő: Maximilianus Fabinus quamdiu hic vixit, diligenter scholas meas accessit. In vita et morib. ita se gessit, ut omnes boni eum amarint. Privatim et publico se quoque diligenter exercuit: et in summa pij, diligentis et industrij studiosi officio functus est. Quare cum publicum testimonium petat, eum ob morum pietatem, diligentiam et industriam optimo dignum esse judico. Scr. 2 Aug. Anno 92. Argent. G. Obrechtus JC. Hegyi Ádám jegyzéke a dokumentumot természetszerűleg még nem hozhatja. Vö. Hegyi Ádám, A Bázeli Egyetem magyar vonatkozású kéziratai (1575) 1660 1798 (1815), Budapest, 2010.

TANULMÁNYOK 23 zeli tudós üdvözletét. 51 Ez megint csak azt a vélekedésünket támasztja alá, hogy Fabinus megfordulhatott Bázelben is, bár beiratkozásáról nincs adat. Bocatius említett gyűjteményéből tudjuk, hogy 1595 végén Maximilianus már mint az eperjesi iskola tanára (M. F. Sepusius Collega Epper. Scholae) írt üdvözlő verset többekkel együtt Johannes Bocatiusnak, abból az alkalomból, hogy kollégája Wittenbergben magisteri címet szerzett. 52 Tudott, hogy Bocatius 1594 és 1599 között volt az eperjesi iskola rektora, kollégái voltak Maximilianus Fabinus és Adam Janotkowitz. Bocatius Kassára való távozása után Maximilanus továbbra is az iskola tanára maradt Melchior Rochatius rektorsága alatt. 53 1603 márciusában a szabad királyi városok követei között mint Eperjes egyik küldötte tiltakozott Istvánffy Miklós nádori helyettes előtt az országgyűlés egyik végzése ellen, ami a szabad királyi városokba szabad árubevitelt és ott eladási lehetőséget adott. 54 Legközelebb is mint tekintélyes eperjesi polgárral találkozunk vele, hiszen 1605 tavaszán őt vitte magával Basta generális, hogy azon öt havi zsoldnak megfelelő összeget, amiért korábban a város kezességet vállalt, visszaadja Eperjesnek, ami azonban természetesen nem történt meg, s Fabinus üres kézzel tért vissza Eperjesre. 55 Ezután még annyi hírünk van róla, hogy 1607-ben Bécsben járhatott városa követeként, ugyanis az év áprilisában az Udvari Kamarához kérelmet nyújtott be, amelyben 200 tallérnyi kiadásai fedezését igényelte. 56 Zárásként meg kell még említenünk, hogy Bocatius említett levélgyűjteménye és más adatok alapján megállapítható lett, hogy a két strasbourgi peregrinus, Maximilianus és Daniel Fabinus testvérek, Lucas Fabinus fiai voltak, amely mindeddig nem volt ismert. 57 Ez a tény jól példázhatja egy felvidéki értelmiségi család és egy városi közösség 51 A levélben lám, Fabinianus vezetéknevet ír, de nem lehet kétségünk a személyazonosság felől. Vö. Johann Jacob Grynaeus magyar kapcsolatai, szerk. Szabó András, (Adattár XVI XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 22.), Szeged, 1989, 31. 52 Gratvlationes Pietate, Ervditione Ac Doctrina Ornatissimo Viro, Domino Iohanni Bocatio P. L. scholae Epperiensis in Hungaria superiore Rectori dignissimo, cum ei summus in Philosophia gradus, Decano spectabili & clarissimo Dn. M. Antonio Evonymo ad tertium Calendas Aprilis Anno 1596. decerneretur. Scriptae ab Amicis, VVitebergae, 1595. RMK III 882. 53 Frankl Vilmos, Hazai és külföldi iskolázás a XVI. században, Budapest, 1873, 93. 54 Vö. Magyar országgyűlési emlékek történeti bevezetésekkel 10: 1602 1604, szerk. Fraknói Vilmos, Károlyi Árpád, Budapest, 1890, 299 300. 55 Martinus Georgius Kovachich, Sammlung kleiner, noch ungedruckter Stücke in welchen gleichzeitige Schrifsteller einzelne Abschnitte der ungarischen Geschichte aufgezeichnet haben, Band 1, Ofen, 1805, 322. 56 Österreichischer Staatsarchiv HKA Hoffinanz Ungarn RN. 92. Konv. 1607. április fol. 176 177. 57 Apjuk első feleségének és így valószínű anyjuknak a nevét nem ismerjük. Lucas második felesége Margarethe volt, aki arról nevezetes, hogy halála után vele kapcsolatban írták a legelső Magyarországon nyomtatásban megjelent német nyelvű halotti prédikációt (Leichenpredigt), amelyet 1591- ben Bártfán nyomtattak ki. Vö. Gábor Bibza, Die deutschsprachige Leichenpredigt der frühen Neuzeit in Ungarn (1571 1711), (Arbeiten zur Historischen und Systematischen Theologie 15), Berlin, 2010, 245.; A kérdéses prédikáció: RMK II. 215 = RMNY I 654. Christliche Leichpredigt Bey der Begrebnusz der Ehrn vnd Tugenreichen Frawen Margaretha seligen, weiland des Ehrnvesten Namhafften vnnd Wolweisen Herren Steffan Zebners, seliger gedechtnus: Nachmals aber, Des Edlen Ehrnvesten vnd

24 MMXVII VOL. VIII. NR. 4 törekvéseit, s azt, hogy az alapos, tudós jogi ismeretek megszerzését egyes körökben a 16. század végén is szükségesnek érezték. Olyan esetekben is, mikor az adott peregrinus utóbb választott hivatása ezt nem is igazolta vissza. A korvezető patrícius- és értelmiségi családjai azonban és nem csak Eperjesen készen akartak állni olyan kihívásokra is, melyek az európai jogtudomány standard eszközrendszerének ismeretét és alkalmazását igényelték. Az új eredmények előtérbe állításának okán mindenesetre hangsúlyozhatjuk, hogy Maximilianus Fabinus eddig ismeretlen és igen korai munkái mindenképpen igényt tarthatnak vonatkozó könyvészetünk kutatóinak és katalogizálóinak érdeklődésére. Ugyanakkor a két Graseccius professzor elnöklete alatt és közreműködésével megvédett disputatio Fabinus nevét a hazai jogtudomány kezdeteihez is kapcsolja. Függelék Maximilianus Fabinus neve tovább gazdagítja azt a névsort, amelyben a múlt és a jelen művelődéstörténészei az egyetem előtti strasbourgi peregrinusokat listázták fel. Az utóbbi időben két olyan munka is született, amely újólag kísérletet tett ezen lista öszszeállítására: Szögi László a németországi peregrináció teljes névsorának összeállítása alkalmával 24 olyan peregrinust sorol fel, akik 1621 előtt Strasbourgban tanultak, tanulhattak. 58 Szabó András egy közelmúltban megjelent tanulmányában 59 1600-ig veszi számba a Strasbourgban járt vándordiákokat, összesen 31 nevet felsorolva. Az általam alább közölt listában 1600-ig 38, az azután következő két évtizedre 19 név található. Az új forrásokat is figyelembe vevő kísérletem a további tudományos vita élénkítését célozza. Hochgelerten Herren Lucæ Fabini, christmilter gedechtnus, hinterlassenen Ehelichen Gemahles. Gehalten in der Ke o niglichen Freystad Eperies, den 31. Januarij. Im 1591. Jahr. Durch M. Samuel Sautter Wirtembergicum, Pfarherrn daselbst [Bártfa, 1591]. RMK II. 215.; Lucas Fabinus a második férje volt a tehetős polgárcsaládból származó Margarethenek. Első férje Stefan Zöbner volt. Hogy a fiúk anyja nem Margarethe lehetett, az valószínűsíti, hogy a halotti beszédben nem említik őket a hozzátartozók között. Daniel mostohaanyja halála után 1592 decemberében Késmárkról küldött levelet az eperjesi tanácsnak, melyben kérte, hogy az apja után maradt könyvtár leltárát küldjék meg neki. A könyvek egy részét Daniel már korábban megkapta, más részük azonban sógorához, az akkori jegyzőhöz került. A leltárt azért kérte, hogy esetleg további követeléssel léphessen fel. Vö. Iványi Béla, Az írás és könyvek Eperjesen a XV XVI. században, 3. közlemény, Magyar Könyvszemle, 19(1911/4), 313. (301 318.); A magyar könyvkultúra múltjából: Iványi Béla cikkei és anyaggyűjtése, szerk. Herner János, Monok István, (Adattár XVI XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 11), Szeged, 1983, 369. 58 Szögi, i. m., 226 227. 59 Szabó A., Magyarországi, i. m.

TANULMÁNYOK 25 Magyarországiak a strasbourgi akadémián 1621 előtt 60 Megjelenés Név Származási Adatok Megj. 1542 Belényesi, Gregorius 1 1550. 08. Sambucus, Johannes 2 Tirnaviensis 1552 Drugnetius, Joannes 3 (Kőrös) 1570 Creutzer, Georgius 4 (Késmárk) 1571 előtt Hoffman, Georgius 5 Hungarus 1571 Paxi Cormaeus, Michael 6 1576 Horváth Stansith, Gregorius 7 Hungarus 1577 Polyany, Matthias 8 Sabariensis Ungarus 1580 Budai Parmenius, Stephanus 9 (Buda) 1586 Forgacz, Michael 10 de Gimes Hungarus 1586 Kraccovius, Demetrius 11 Transylvanus 1586 Máriássy, Sigismund 12 (Márkusfalva) 1586 Péchy, Sigismund 13 (Sáros vm.) 1588 Deidrich, Georg 14 Teckensis Transsylvnus mag. 1588 Clementides, Michael 15 (Szepesváralja) (mag.) Dj 1588 Rewa, Petrus 16 OOO 1588 Rewa, Francicus 17 O 1589 Balassa, Paulus 18 1589 Rhormann, Gallus 19 mag. 1589 Deczius Barovius, Johannes 20 Dph 1589 Bánffy, Franciscus 21 1589 Sombori, Alexander 22 1589?Budai, Martinus 23 1589 Reichmund, Andreas 24 (Beszterce, Trans.) mag. 1590 Thurzó, Stanislaus 25 1590 Balassa, Sigismundus 26 1590 Koch, Valentinus 27 1592 Fabinus, Maximilianus Sepusius DjDj 1593 Spillenberg, Samuel 28 (med.) 60 Rövidítések: bacc. baccalaureus artium Dth teológiai disputatio Dj jogi disputatio mag. magister artium Dph filozófiai disputatio O oratio Dpo politikai disputatio pau. pauper

26 MMXVII VOL. VIII. NR. 4 1614. 04. 06. Listius, Franciscus 44 1595 Frolich, Zacharias 29 Zeloccensis Sepusius bacc. 1595 Molnar, Albertus 30 Szenciensis Ungarus bacc. DjDjDjDjDj 1595 Eperjeszy Melczer, Joannes 31 OO 1596 körül Budackerus, Johannes 32 (Trans.) 1596 Hoggius (Hodjai), Martinus 33 Transylvanus 1597 Tatsnerus, Matthias 34 (Beszterce) Dth. 1598 Ungnad, Andreas 35 1598 Thurzo de Bethlenfalva, Christophor. 36 comes Scepusiensis 1599 Fabinus, Daniel 37 Epperiensis Ungarus DphOOO DjDjDjDjDj 1600. 04. 20. Phluggius, Johannes 38 (Sopron) 1600 Thököly, Stephanus 39 1603 Klein, Daniel 40 Transilvanus 1613 Fradelius M., Petrus 41 (Selmecbánya) 1614 előtt Szelleczky, Jacobus 42 Pan. 1614. 04. 06. Ursinus a Plaggay, Stephanus 43 Dpo Prebbenkirchen et Rebbolt Dpo l.b de Koscher Hungarus 1614. 07. Cramer, Jacobus 45 (Lőcse) mag. 1615 Horleus, Stanislaus 46 Leucoviensis Ung. mag. 1616 Rakoffetsky, Joan. 47 Hungarus bacc. 1616 Öppy, Jacobus 48 Raika Hung. Dpo 1616 Grensner, Bartholomeus 49 Filcensis Hungarus Dph 1616. Wenzll, Martinus 50 Pisoni-Pannonius 1618. 06. 19. Czombor, Martinus 51 Szepsinus 1618. 11. 11. Gruberus, Daniel 52 Eisenstadiensis, Austriacus Dpo 1619 Duchon Matthias 53 Moschovwinus Hung. mag. 1619. 06. 16. Roth, Georgius 54 Mediensis Saxo Trans. pau. 1620. 06. 28. Reutter, Georgius Ulricus 55 Schemnicio Pannonius 1620 Franck, Valentinus 56 Trans. Dth Lábjegyzetek a táblázathoz 1 Szabó Miklós, Tonk Sándor, Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521 1700, (Fontes Rerum Scholasticarum IV), Szeged, 1992, nr. 897.; Szögi, i. m., nr. 2287.; Szabó A., Magyarországi, i. m., 114. 2 Veress Endre, A paduai egyetem magyarországi tanulóinak anyakönyve és iratai, 1264 1864, (Matricula et acta Hungarorum in universitatibus Italiae studentium I.), Budapest, 1915, 53. (Kb. két évet tölt itt, majd Bázel); Szögi, i. m., nr. 2288; Szabó A., Magyarországi, i. m., 114.

TANULMÁNYOK 27 3 Frankl, i. m., 284.; Fraknói Vilmos, Melanchton és magyarországi barátai, Századok, (1874), 175. 1555-ben Wittenbergbe ment, előtte 3 évig Strasbourgban tanult. 4 Szögi, i. m., nr. 2289.; Szabó A., Magyarországi, i. m., 108. 5 Szögi, i. m., nr. 2290.; Szabó A., Magyarországi, i. m., 114; Hugo Blotius megjegyzése alapján: Argentinae olim auditor meus. Vö. Johannes v. Ernuszt, Die ungarischen Beziehungen des Hugo Blotius = A gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve 10(1940), 40 42.; 1575- ben a szepesi kamara titkára Kassán, és élete végéig annak tanácsosa marad. Strasbourgban Blotius hallgatója, majd levelezőtársa. Ernuszt szerint jogot hallgatott Paduában. Vö. Veress, i. m., 81. 6 Szögi, i. m., nr. 2291.; Szabó A., Magyarországi, i. m., 114. 7 Frankl, A hazai, i. m., 284.; 1580-ra teszi ittlétét; Bruckner Győző, A reformáció és az ellenreformáció története a Szepességben, Budapest, 1922, 497. szerint 1576 1578 között tanult Johann Sturm iskolájában. Később Szepes megye alispánja. Ezt az adatot támasztja alá Horváth egy 1576-os emlékkönyv-bejegyzése Strasbourgban: Gregorius Stansit Ungarus. Vö. Bertók Lajos, Autogram-gyűjtemény, Debreceni Szemle, 3(1929/7), 360.; Szögi, i. m., nr. 2292.; Szabó A., Magyarországi, i. m., 108. Iványi közöl egy adatot, mely szerint 1582-ben kapott távozási bizonyítványt Melchior Iuniustól. Vö. Iványi Béla recenziója Bruckner Győző, A reformáció és az ellenreformáció története a Szepességben című művéhez, Századok, (1923 24), 168. 8 Emlékkönyvbe jegyzett Strasbourgban ebben az évben. Vö. Bertók, i. m., 360.; Szabó A., Magyarországi, i. m., 108. 9 Szögi, i. m., nr. 2293. 10 Johann Jacob Grynaeus, i. m., passim, de különösen 151.; Szögi, i. m., nr. 2296. (1587-re teszi); Szabó A., Magyarországi, i. m., 114. 11 Johann Jacob Grynaeus, i. m., passim, de különösen 154.; Szabó, Tonk, i. m., nr. 444.; Szabó A., Magyarországi, i. m., 114. 12 Johann Jacob Grynaeus, i. m., passim, de különösen 179.; Szabó A., Magyarországi, i. m., 114. 13 Johann Jacob Grynaeus, i. m., passim, de különösen 181.; Szögi, i. m., nr. 2297. (1587-re teszi); Szabó A., Magyarországi, i. m., 114. 14 Frankl, A hazai, i. m., 284.; Johann Jacob Grynaeus, i. m., passim, de különösen 146 147. (Eszerint 1587-ben érkezik); Szabó A., Magyarországi, i. m., 107.; Szabó, Tonk, i. m., nr. 686.; Szögi, i. m., nr. 2295.; H. Schuller, Georg Deidrich und Sein Hodoeporicon, Deutsche Forschung im Südosten, (1943/2), 79 99. Magister 1589. március 20-án lett. Vö. RMK III. 788.; Deidrich egyik barátja Janus Zylvasius (Desinus-Dés) volt, aki 1588-ban megkezdett heidelbergi tanulmányai előtt talán Strasbourgban is megfordult. 15 Frankl, A hazai, i. m., 284.; Johann Jacob Grynaeus, i. m., passim, de különösen 172.; Szabó A., Magyarországi, i. m., 108.; Schuller, Georg Deidrich, i. m., 91. Üdvözlő verset írt Deidrich Hodoeporiconjához. 16 Frankl, A hazai, i. m., 285.; Szögi, i. m., nr. 2294. (1586-ra teszi beiratkozását); Bónis György, Révay Péter (Irodalomtörténeti Füzetek 104), Budapest, 1981, 11.; Szabó A., Magyarországi, i. m., 106. Jogi disputatiót védett (RMK III. 816), és több beszédgyakorlaton vett részt Melchior Junius professzor vezetésével. Vö. Eckhart, 9 21. 17 Bónis, i. m., 11.; Gömöri, A strasburgi akadémián i. m., 49 50.; Szabó A., Magyarországi, i. m., 106. Egyetlen ismert beszédgyakorlatára vö. Orationvm quae Argentinensi in academia, exercitii gratia, scriptae et recitatae ab illustribvs, generosis, Nobilibus et aliis Ad tractandum vero propositae fuerunt a Mechiore Iunio Vuitebergensi, Eloquentiae ibidem Professore, Pars secvnda, Argentinae, 1592, 115 119. 18 Frankl, A hazai, i. m., 285. 19 Frankl, A hazai, i. m., 285.; Johann Jacob Grynaeus, i. m., 160.; Szabó, Tonk, i. m., nr. 591.; Szögi, i. m., 2300. (1590-re teszi); Szabó A., Magyarországi, i. m., 106 107. 1590-ben disputál (RMK III. 807), 1591-ben üdvözlő verset ír (RMK III. 814). 20 Frankl, A hazai, i. m., 286.; Johann Jacob Grynaeus, i. m., passim, de különösen 140 141.; Szabó, Tonk, i. m., nr. 1080.; Szögi, i. m., nr. 2299.; Szabó A., Magyarországi, i. m., 107. 1591-ben filozófiai disputatiót véd (RMK III. 815), és üdvölő verset is ír (RMK III. 814).