FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakiskola Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen skálát vezettünk be, amelyen összehasonlítható módon ábrázolható a 6., a 8. és a 10. évfolyamos tanulók szövegértés, illetve matematika eredménye. Ebben a jelentésben már ezek az új skálák szerepelnek. Az új skálákon - 2008-ig visszamenőleg - a korábbi mérések eredményeit is megjelenítettük. A mérési azonosító 2008-as bevezetése lehetővé teszi, hogy a 2010. évi méréstől kezdődően a tanulók fejlődése egyénileg követhető legyen. Ezért a 2010. évi jelentések már a tanulók fejlődését bemutató ábrákat is tartalmaznak. A jelentés régi és új ábráinak részletes ismertetése megtalálható a http://ohkir.gov.hu/okmfit/ oldal Segítség menüpontja alatt, Útmutatók a 2010. évi jelentések ábráinak értelmezéséhez címszóval. Kérjük, annak érdekében, hogy az ábrázolt adatokból helyes következtetéseket tudjon levonni, figyelmesen olvassa el az útmutatók vonatkozó részeit.
Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban a 10. évfolyamon Tanulók száma Osztály neve Összesen SNI tanulók Mentesült tanulók BTMN tanulók HHH tanulók Jelentésre jogosult A jelentésben szereplők tanulók 10S 26 2 0 3 2 24 22 Összesen 26 2 0 3 2 24 22 A korábbi mérésekben eredménnyel rendelkezőkre vonatkozó létszámadatok Tanulók száma Osztály neve Ebben a jelentésben szereplők (előző táblázat utolsó oszlopa) Ebből a 2008-as mérésben eredménnyel rendelkeznek Létszámadatok 10S 22 11 Összesen 22 11 A telephelyen tanulóinak legfeljebb kétharmada rendelkezik 2008-as eredménnyel, ezért a telephely tanulóinak áltagos előzetes eredménye nem becsülhető megbízhatóan. A Tanulói háttérkérdőívre és a családiháttér-indexre vonatkozó létszámadatok Osztály neve Tanulók száma Összesen Tanulói kérdőívet kitöltötte Van CSH-indexe 10S 26 16 13 Összesen 26 16 13 A telephelyen tanulók legfeljebb kétharmadára számítható a családiháttér-index, ezért a telephely átlagos családiháttér-indexe nem becsülhető megbízhatóan. A sajátos nevelési igényű vagy problémákkal küzdő tanulók adatai Sajátos nevelési igény típusa Tanulók száma SNI/BTMN tanulók Mentesültek a teszt megírása alól Testi, érzékszervi vagy beszédfogyatékos tanulók 0 0 Enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékos vagy autista tanulók 0 0 A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének (organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető) tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók 2 0 Beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzdő tanulók 3 0 Összesen 5 0 A mentesülő tanulók adatai A mentesség oka Tanulók száma SNI tanuló 0 Ideiglenes sérülés miatt mentesített tanuló 0 Nyelvi szempontból mentesíthető tanuló 0 Összesen 0 Országos kompetenciamérés 1
Matematika Országos kompetenciamérés 2
1a Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önök eredményei a szakiskolai telephelyek eredményeihez viszonyítva A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő telephelyek száma és aránya (%) A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági tartománya (konfidencia-intervalluma) Az Önök telephelyén 1437 (1389;1482) Országosan 1613 (1612;1614) 8 évfolyamos gimnáziumokban 1812 (1808;1817) 6 évfolyamos gimnáziumokban 1792 (1788;1795) 4 évfolyamos gimnáziumokban 1696 (1695;1698) Kis szakiskolákban 1448 (1442;1452) Szakközépiskolákban 1599 (1598;1600) Közepes szakiskolákban 1443 (1441;1445) Szakiskolákban 1446 (1445;1448) Nagy szakiskolákban 1448 (1446;1450) Országos kompetenciamérés 3
1b A képességeloszlás néhány jellemzője A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyén és azokban a részpopulációkban, amelyekbe Önök is tartoznak Matematika A tanulók képességeloszlása az egyes részpopulációkban Min. / 5-ös perc. 25-ös perc. Átlag (konf. int.) 75-ös perc. Max. / 95-ös perc. Az Önök telephelyén 1101 1309 1437 (1389;1482) 1579 1718 Országosan 1296 1468 1613 (1612;1614) 1748 1956 A szakiskolákban 1213 1343 1446 (1445;1448) 1546 1699 A kis szakiskolákban 1199 1335 1448 (1442;1452) 1561 1711 Megyeszékhelyeken 1318 1495 1639 (1638;1640) 1775 1974 Nyugat-Dunántúl régióban 1330 1500 1641 (1639;1643) 1773 1977 Szombathelyi kistérségben 1320 1489 1629 (1624;1635) 1762 1967 Mezőgazdaság szakirányban 1214 1332 1435 (1428;1442) 1537 1692 Országos kompetenciamérés 4
1c Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a szakiskolákban és az Önök szakiskolájában Matematika A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Országos kompetenciamérés 5
2a Átlageredmény a CSH-index tükrében* A telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye Matematika A szakiskolai telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében Telephelyük tényleges eredménye 1437 (1389;1482) Várható eredmény az összes - telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján Várható eredmény a szakiskolai telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján - A CSH-index átlagértéke és az átlag megbízhatósági tartománya Az Önök telephelyén - Országosan 0,000 (-0,004;0,005) Szakiskolákban -0,906 (-0,918;-0,890) A telephely CSH-indexének számításához nem áll rendelkezésre elegendő adat. Legfeljebb a tanulók kétharmadának volt családiháttér-indexe a telephelyen. * Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrákon, amelyeken legalább a diákok kétharmadára kiszámítható a CSH-index, és a CSH-indexszel rendelkező diákok átlaga beleesik az összes diák képességátlagának konfidencia-intervallumába mindkét felmért terület esetében. Országos kompetenciamérés 6
2b Átlageredmény a tanulók korábbi eredményének tükrében* A telephely tanulóinak a két évvel korábbi mérésben elért átlageredményük alapján várható és tényleges teljesítménye Matematika A szakiskolai telephelyek tanulóinak a két évvel korábbi mérésben elért átlageredményük alapján várható és tényleges teljesítménye Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében Telephelyük 2010-es eredménye 1437 (1389;1482) Telephelyük tanulóinak 2008-as átlageredménye - - Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján Várható eredmény a szakiskolai telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján - A telephely tanulóinak kevesebb, mint kétharmada rendelkezik korábbi eredménnyel. - A telephely tanulóinak kevesebb, mint kétharmada rendelkezik korábbi eredménnyel. * Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrán, amelyek esetében legalább a tanulók kétharmada és legalább tíz tanuló megírta a két évvel korábbi mérést, és amelyeken a korábbi eredménnyel rendelkező diákok e mérésbeli átlaga beleesik az összes diák e mérésben elért képességátlagának konfidenciaintervallumába mindkét területen. Országos kompetenciamérés 7
3a A tanulók fejlődése a telephelyen Fejlődés 2008 és 2010 között - képességpontok Matematika Fejlődés 2008 és 2010 között - képességpont-különbségek Országos kompetenciamérés 8
3b A tanulók egyéni fejlődése a komplex fejlődési modell alapján* A tanulók tényleges eredménye és a komplex modell alapján becsült, várható eredménye közötti különbségek az Önök telephelyén* Matematika * A komplex fejlődési modellben a tanulók becsült, várható eredményének meghatározásakor a tanuló korábbi eredményei mellett a fejlődést befolyásoló egyéb tényezőket is figyelembe veszünk. Ilyenek pl. a szociális, gazdasági és kulturális hátterét mérő jellemzők, a tanuló neme, az osztály és a telephely tanulóinak két évvel korábbi átlageredménye, valamint a telephely alapvető jellemzői, mint a képzési forma és a település típusa. A becsült érték tehát azt jelképezi, hogy a hasonló családi hátterű, ugyanolyan nemű tanulók, akiknek két évvel korábbi eredménye hasonló volt, emellett 2010-ben hasonló osztályba és telephelyre jártak, átlagosan milyen eredményt értek el a 2010. évi felmérésben. A modellről bővebben a z Útmutató a telephelyi jelentés ábráinak értelmezéséhez dokumentumban olvashatnak. Országos kompetenciamérés 9
4a Az átlageredmény alakulása a 10. évfolyamon Az egyes években elért átlageredmények és konfidencia-intervallumaik az Önök telephelyén Matematika Év Átlag (konf. int.) A 2010. évi eredmény és a korábbi évek eredményei közötti különbség (konf.int.) 2010 1437 (1389;1482) - 2009 1396 (1338;1461) 40 (-53;121) 2008 1461 (1414;1510) -25 (-98;36) A 2010. évi eredmény szignifikánsan magasabb Nincs szignifikáns változás a 2010. évi eredményekben A 2010. évi eredmény szignifikánsan alacsonyabb Országos kompetenciamérés 10
4b A képességeloszlás alakulása a 10. évfolyamon A tanulók eredményei az Önök telephelyén az egyes években (1 kör 1 tanulót jelöl) Matematika Országos kompetenciamérés 11
5c A képességeloszlás az előző év végi matematikajegy függvényében A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyén működő osztályokban az előző év végi matematikajegy függvényében Matematika Előző év végi matematikajegy Minimum Medián Maximum A(z) 10S jelű osztály 1 1718 1718 1718 2 1101 1452 1665 3 1295 1606 1631 4 - - - 5 - - - Országos kompetenciamérés 12
6a A tanulók fejlődése osztályonként A(z) 10S osztály tanulói Matematika Országos kompetenciamérés 13
Szövegértés Országos kompetenciamérés 14
1a Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Szövegértés Az Önök eredményei a szakiskolai telephelyek eredményeihez viszonyítva A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő telephelyek száma és aránya (%) A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági tartománya (konfidencia-intervalluma) Az Önök telephelyén 1403 (1360;1456) Országosan 1620 (1619;1621) 8 évfolyamos gimnáziumokban 1810 (1806;1814) 6 évfolyamos gimnáziumokban 1794 (1791;1797) 4 évfolyamos gimnáziumokban 1735 (1734;1737) Kis szakiskolákban 1393 (1387;1398) Szakközépiskolákban 1612 (1611;1612) Közepes szakiskolákban 1405 (1401;1407) Szakiskolákban 1399 (1397;1401) Nagy szakiskolákban 1398 (1395;1400) Országos kompetenciamérés 15
1b A képességeloszlás néhány jellemzője A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyén és azokban a részpopulációkban, amelyekbe Önök is tartoznak Szövegértés A tanulók képességeloszlása az egyes részpopulációkban Min. / 5-ös perc. 25-ös perc. Átlag (konf. int.) 75-ös perc. Max. / 95-ös perc. Az Önök telephelyén 1213 1267 1403 (1360;1456) 1501 1713 Országosan 1250 1484 1620 (1619;1621) 1773 1935 A szakiskolákban 1103 1289 1399 (1397;1401) 1519 1672 A kis szakiskolákban 1057 1270 1393 (1387;1398) 1531 1678 Megyeszékhelyeken 1287 1517 1647 (1646;1648) 1794 1949 Nyugat-Dunántúl régióban 1308 1527 1651 (1649;1653) 1791 1942 Szombathelyi kistérségben 1277 1515 1634 (1629;1640) 1772 1921 Mezőgazdaság szakirányban 1082 1258 1369 (1362;1376) 1481 1651 Országos kompetenciamérés 16
1c Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a szakiskolákban és az Önök szakiskolájában Szövegértés A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Országos kompetenciamérés 17
2a Átlageredmény a CSH-index tükrében* A telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye Szövegértés A szakiskolai telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében Telephelyük tényleges eredménye 1403 (1360;1456) Várható eredmény az összes - telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján Várható eredmény a szakiskolai telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján - A CSH-index átlagértéke és az átlag megbízhatósági tartománya Az Önök telephelyén - Országosan 0,000 (-0,004;0,005) Szakiskolákban -0,906 (-0,918;-0,890) A telephely CSH-indexének számításához nem áll rendelkezésre elegendő adat. Legfeljebb a tanulók kétharmadának volt családiháttér-indexe a telephelyen. * Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrákon, amelyeken legalább a diákok kétharmadára kiszámítható a CSH-index, és a CSH-indexszel rendelkező diákok átlaga beleesik az összes diák képességátlagának konfidencia-intervallumába mindkét felmért terület esetében. Országos kompetenciamérés 18
2b Átlageredmény a tanulók korábbi eredményének tükrében* A telephely tanulóinak a két évvel korábbi mérésben elért átlageredményük alapján várható és tényleges teljesítménye Szövegértés A szakiskolai telephelyek tanulóinak a két évvel korábbi mérésben elért átlageredményük alapján várható és tényleges teljesítménye Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében Telephelyük 2010-es eredménye 1403 (1360;1456) Telephelyük tanulóinak 2008-as átlageredménye - - Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján Várható eredmény a szakiskolai telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján - A telephely tanulóinak kevesebb, mint kétharmada rendelkezik korábbi eredménnyel. - A telephely tanulóinak kevesebb, mint kétharmada rendelkezik korábbi eredménnyel. * Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrán, amelyek esetében legalább a tanulók kétharmada és legalább tíz tanuló megírta a két évvel korábbi mérést, és amelyeken a korábbi eredménnyel rendelkező diákok e mérésbeli átlaga beleesik az összes diák e mérésben elért képességátlagának konfidenciaintervallumába mindkét területen. Országos kompetenciamérés 19
3a A tanulók fejlődése a telephelyen Fejlődés 2008 és 2010 között - képességpontok Szövegértés Fejlődés 2008 és 2010 között - képességpont-különbségek Országos kompetenciamérés 20
3b A tanulók egyéni fejlődése a komplex fejlődési modell alapján* A tanulók tényleges eredménye és a komplex modell alapján becsült, várható eredménye közötti különbségek az Önök telephelyén* Szövegértés * A komplex fejlődési modellben a tanulók becsült, várható eredményének meghatározásakor a tanuló korábbi eredményei mellett a fejlődést befolyásoló egyéb tényezőket is figyelembe veszünk. Ilyenek pl. a szociális, gazdasági és kulturális hátterét mérő jellemzők, a tanuló neme, az osztály és a telephely tanulóinak két évvel korábbi átlageredménye, valamint a telephely alapvető jellemzői, mint a képzési forma és a település típusa. A becsült érték tehát azt jelképezi, hogy a hasonló családi hátterű, ugyanolyan nemű tanulók, akiknek két évvel korábbi eredménye hasonló volt, emellett 2010-ben hasonló osztályba és telephelyre jártak, átlagosan milyen eredményt értek el a 2010. évi felmérésben. A modellről bővebben a z Útmutató a telephelyi jelentés ábráinak értelmezéséhez dokumentumban olvashatnak. Országos kompetenciamérés 21
4a Az átlageredmény alakulása a 10. évfolyamon Az egyes években elért átlageredmények és konfidencia-intervallumaik az Önök telephelyén Szövegértés Év Átlag (konf. int.) A 2010. évi eredmény és a korábbi évek eredményei közötti különbség (konf.int.) 2010 1403 (1360;1456) - 2009 1433 (1382;1490) -29 (-111;50) 2008 1507 (1463;1550) -103 (-181;-40) A 2010. évi eredmény szignifikánsan magasabb Nincs szignifikáns változás a 2010. évi eredményekben A 2010. évi eredmény szignifikánsan alacsonyabb Országos kompetenciamérés 22
4b A képességeloszlás alakulása a 10. évfolyamon A tanulók eredményei az Önök telephelyén az egyes években (1 kör 1 tanulót jelöl) Szövegértés Országos kompetenciamérés 23
6a A tanulók fejlődése osztályonként A(z) 10S osztály tanulói Szövegértés Országos kompetenciamérés 24