Bartos Erika mára halhatatlanná vált figurái, Bogyó és Babóca, ezúttal társasjáték formájában csalnak mosolyt a gyerekek arcára. Évszakok címmel négy játék került a dobozba. Az ötletes játékok, melyek kifejezetten az óvodás korosztály számára készültek, két játéktáblán kaptak helyet. A játékok figyelembe veszik a kicsik eltérő fejlettségi szintjét. 1 / 19
Az Évszakos kártyajátékhoz, mely a kiscsoportosok számára készült, 1 db játéktáblára, 24 db kártyára, és 1 db színkockára van szükség. Minden játékos (maximum négy fő), magához veszi a saját évszakjának megfelelő, 6 db kártyából álló paklit. A tavaszt tulipán, a nyarat fagylalt, az őszt elsárgult levél, míg a telet méretes hópehely szimbolizálja. A kezdő játékos dob a színkockával. Az első próbálkozást minden bizonnyal siker koronázza, hiszen a feladat az, hogy az adott évszakhoz tartozó, ám eltérő színű kerettel ellátott lapokat, a 2 / 19
megfelelő helyre tegyük a játéktáblán. Tehát amennyiben a telet választottuk, és piros színre fordul a kocka, azt a lapot tehetjük le, melyet piros keret övez, és Babóca korcsolyázik rajta. A játéktáblán természetesen nem csak a színt találjuk meg, a kártyán látható kép is szerepel rajta. A játék menetét a szerencse határozza meg, hiszen sikerünk attól függ, milyen színre fordul a dobókocka oldala. Hiába állunk nyerésre, ha Fortuna istenasszony elpártol tőlünk, és sehogyan sem sikerül a hiányzó színt dobni. {loadposition adsense} Az egyszerű, ám ötletes játék segít a kicsiknek a színek elsajátításában, és a szabályok elfogadásában. A Színverseny fantázianevet viselő játék, még mindig a legkisebbek igényeihez igazodik. A játéktáblát megfordítva, előbukkan egy hatalmas kör, melyen négy évszak eseményei kaptak helyet. Ismét szükségünk lesz a színkockára. Minden játékos (maximum négy fő) választ magának egy bábut, és a kör szélére helyezi, a saját színének megfelelő pöttyre. Abban az esetben haladhatunk előre egy lépést, amennyiben a soron következő pötty színét sikerült dobnunk. Amennyiben a kocka a fehér oldalára fordul, szabadon léphetünk egyet előre, ez a szín ugyanis jokernek számít. A fordulót az a játékos nyeri, aki elsőként ér a Naphoz. Erre a mezőre kizárólag sárga szín dobását követően léphetünk. 3 / 19
Amennyiben játéktábla is, mely aházánál színek használta már magabiztosan anem kicsiknek, előkerülhet akiindulási harmadik Vendégjárás tehetünk felhőtlen pontot eljussunk Az az körből utasításnak utatkimaradunk. Bogyó különböző kikapcsolódást. előre, Babóca megfelelően mígházához. színű A a kék sárga találjuk. négyzetek Ezúttal mezőnél kell Mindig mezőnél Aeljárnunk. a névre cél számkockára aaalkotják. az, négyzetben dobás hátrálnunk hallgat. hogy Aértékének zöld Amennyiben a Ez csigavonalban kell. és látható mezőnél aamegy játék négy megfelelő értéknek középső újra bábura haladó dobhatunk, narancssárga számú megfelelő csoportos leszösvényen, szükség. lépést míg számú kortól mezőre tehetünk aa minél pirosnál nyújt lépést lépünk, előbb előre. egy 4 / 19
Minden rövid zöld Természetesen csemetéknek leírás utasítást tartozik. bájos a látható tartalmazó színkombinációknak A kék rózsánál mezőn mezőn megöntözzük látható egy hiszen megfelelően tárgyat, Pók így hátára izgalmas Lili vagy virágait, is pattanunk, szereplőt léphetünk, igazán jutalomból találunk. aés ám játék. két érdemes újra lépést Ezekhez dobhatunk. tehetünk megismertetni az ikonokhoz előre. a köszönhetően. A valamint tovább fejlesztik mélyítik emlékezetüket színekkel kapcsolatos figyelmüket ismereteiket, aaösvényen. színes mezők csiszolják hordozta matematikai utasításoknak tudásukat, negyedik, egyben utolsó játék aés Beszélgetős túl,lurkók anégyzetben gyerekek természettel kapcsolatos ismereteit nevet ishárom viseli. Lássuk Ajelölt nyelvi milyen képességek módon: fejlesztésén Készítsük bábuval követően mint Annak, feladványokkal különbséget színes például pöttyére. aki azonos pedig elő az Hogyan aaútelágazás tél találja játéktáblát, folytathatjuk színű és atörténetekkel, készülődnek szemben pöttyökre nyár mezőre aközött. utunkat négy magát, helyezzük. lép, bábut az A afordulót álltok plusz kanyargós mint és Elsőként a kanyart Mondj télre?, az számkockát. játékos kell abővíti. vagy nyíllal tennie, nyeri, víziállatot, Miért A Minden figurákat ahol aki fontosak mezőre elsőként olyan mező vagy az út furmányos aléphetünk, egy szélén madáretetők. Mondj tér kérdést vissza látható, három ezt tartogat, saját A 5 / 19
A ismereteit. nagycsoportosok számára összeállított kérdések bővítik asrácok kicsik kapcsolatos mesél. Természetesen képet társasjátékkal kaphassanak Minden együtt történetet Bartos az kerül évszakokról. Erika egy forgalomba. gondoskodott vidám Az ének Az Évszakmese zár, évszakokról arról mely is,kedveskedik kapcsolódik című Pihe, a könyvecske Baltazár, akörnyezettel adott mese Babóca, kizárólag fejezethez. atársasjáték, Bogyó keresztül is Végül, melyben de valamennyi nem utolsó szereplő sorban, egy megtalálható. apró színezővel aazszerző avarázsán csemetéknek, Az hiszen óvodás a kicsik korosztály fejlettségi számára szintjének tökéletes megfelelő választás játékok ahogy Bogyó sikerélményt és Babóca nyújtanak Évszakok a és lurkóknak. 6 / 19
7 / 19
8 / 19
9 / 19
10 / 19
11 / 19
12 / 19
13 / 19
14 / 19
15 / 19
16 / 19
17 / 19
18 / 19
19 / 19