3. Téma: Spiritualitás A Lélek összhangban dobogtatja szívünket
A LÉLEK ÖSSZHANGBAN DOBOGTATJA SZÍVÜNKET (Henri Vergès testvér) Jézus Istenében gyökerező spiritualitás, mely a világ realitásai között valósul meg; a misszió táplálja és Mária példája szerint éljük meg. BEVEZETÉS A Marista Misszióban különféle tapasztalatokkal rendelkező, és más-más életutat bejárt személyekkel állunk kapcsolatban. Éppen így, a sajátmagunkkal, Istennel, másokkal és a világgal való kapcsolatunkat is különbözőképpen fejezzük ki. Eleven, élettel és lélekkel rendelkező létezőkként, spiritualitásunkat is többékevésbé mélyen éljük meg. Amint azt a Közös asztal körül c. dokumentum írja a 100. és 101. pontban: A spiritualitás azt jelenti, hogy Istenből és Istenben élünk. Olyan ez, mint a fa életnedve. Nem látjuk, de ebből táplálkozik és növekszik a gyümölcs. Éppen így, a keresztények megtapasztalják a Lélek erejét, mely létezésüknek értelmet ad, táplálja meggyőződésüket, és támogatja tetteiket. A spiritualitás azt jelenti, hogy elmélyülten akarunk élni, nem pedig felületesen. A spiritualitásra nyitott emberi lény felfedezi, hogy minden pillanat a kegyelem ideje. Képes megőrizni a reményt úgy az örömben, mint a szenvedésben. Megfogadja, hogy legmélyéig megéli ennek a csodálatos és nehéz életnek minden pillanatát. Ne tévesszük össze ezt a magatartást a rituális vallásossággal; ez az élet valódi megváltozásához vezet. Ebben a reflexióban arra hívunk meg titeket, hogy tudatosítsuk spiritualitásunk legjellegzetesebb vonásait és a Lélek újabb szólításait, melyek egy új föld felé vezetnek minket. EMBERI TAPASZTALAT Javasolt dinamika: Életünk fája Minden résztvevőnek adunk egy lapot, melyen egy fa körvonalai rajzolódnak ki. Meghívjuk őket arra, hogy képzeljék el azt, hogy ez a fa saját életüket és saját spiritualitásukat jelképezi. Erre a fára írják rá a következő kérdésekre adott válaszokat: Milyenek ennek a fának a gyökerei? Milyen földben gyökerezik ez a fa? Miből táplálkozik ennek a fának az élete? Milyen színűek a levelei és virágai, milyen illat árad belőle? A személyes reflexióra adott idő után megkérjük őket, hogy osszák meg ezt a tapasztalatot.
SZEMPONTOK Mint ahogy a Bevezetőben is mondtuk, a spiritualitás mintegy a fa életnedve. Nem a felszínből kiindulva éljük meg, hanem a gyökérből. Bizonyos marista és egyházi dokumentumokban olvashatunk olyan írásokat, melyek személyes és közösségi téren is világosságot nyújthatnak számunkra, és amelyek megadhatják annak kulcsát, hogyan mélyítsük el a marista spiritualitás gyökereit. Ennek közösségi olvasására hívunk meg: a) Jézus Istenében gyökerező spiritualitás Az embert szenvedélyesen szerető Isten Istennek a Jézus által kinyilatkoztatott jellemzői lényegében egy érdek nélkül szerető Istenben foglalhatók össze, aki nem képes másra, mint hogy szeressen; olyan Isten ő, aki Atya-Anya; életet, boldogságot akar adni gyermekeinek. Jézus nagyon mélyen megélte Istennek, mint Szeretetnek tapasztalatát, és egész életével kereste, hogyan közölje tettei és szavai által ezt a mély meggyőződést. Eszménye az Isten Országának képében foglalható össze: Isten, aki úgy uralkodik, hogy a világ a szabadságot, az igazságosságot, a jóságot, a korlátokon való túllépést, és a gyenge befogadását élvezi. (Az Evangélium hirdetői a fiatalok körében, 60) b) A valóságban gyökerező spiritualitás A marista karizma a Lélek ajándéka, aki ott fú, ahol akar, ma más vallású, vagy más meggyőződésű emberek szívét is megérinti. Mi, világi maristák és marista testvérek, befogadjuk ezeket az személyeket, akik Champagnat karizmájában találják meg személyes vallási tapasztalatuk, és az emberiség iránti elkötelezettségüket mélyebben megélésének útját. Champagnat marista karizmája kezdettől fogva sajátos kapcsolatot ápol a Mária Társasággal: Marista Atyák, Marista Nővérek, a Mária Társaság Misszionárius Nővérei, Marista Harmadrend. Történelmünk egy része közös, mint ahogy Máriával való spirituális utunk is, aki Jézushoz vezet. A világ néhány pontján együtt vagyunk, a misszióért, és ez erősíti kötelékeinket. Szeretnénk Champagnat világi marista identitásunkkal hozzájárulni ahhoz, hogy ez a kapcsolat gazdagodjon, és szorosabbá váljon. (Sziklából fakadó forrásvíz, 127 és 128) c) A misszióból táplálkozó spiritualitás Azt is érezzük, hogy a krisztushívők néhány társulásával, és néhány egyházmegyei kongregációval, melyek Champagnat karizmájából születtek, különösen is Champagnat Marista Kisnővéreivel (Guatemala) és Jézus, a Jó Pásztor Marista Leányaival (Nigéria), szintén egy családot alkotunk. (Sziklából fakadó forrásvíz, 129). d) Mária példája szerint éljük meg A Rend karizmájában való osztozás mindenekelőtt azt kívánja, hogy barátságos kapcsolatot alakítsunk ki, ami lehetővé teszi a valódi kommunikációt a világiak és a testvérek között. Az eredeti marista karizma a Testvérek Rendjével született meg; ott találtuk meg hivatásunkat, és utunkat velük kívánjuk megosztani. (Sziklából fakadó forrásvíz, 131).
Mária az Angyali üdvözletkor a mi példaképünk, mint aki nyitott a Szentlélekre, figyelmesen hallgatja Őt a csendben, és akire a cselekvésben ráhagyatkozik. Máriával együtt, aki mindezeket megőrizte és szívében forgatta, megpróbálunk szemlélődők lenni a cselekvésben. Imánk, a marista hagyományhoz híven, egyszerű, mely a mindennapi életben valósul meg, de a szemlélődésre áldozott sajátos időszakokkal együtt. A belső életből kiindulva neveljük önmagunkat és egymást, és bátorítunk a szépség iránt való fogékonyságra és nyitottságra. (Mária nevét adta nekünk; Emili Turú testvér, Rendfőnök Körlevele) e) Örömteli szívvel A mi örömünk Jézus Krisztus hitben való megismerése; kegyelem az, hogy őt követjük, amikor pedig ezt a kincset másoknak továbbadjuk, akkor azt a küldetést teljesítjük, amit az Úrtól kaptunk, amikor meghívott és kiválasztott minket. A feltámadt Jézus Krisztus ragyogásától megvilágosított szemmel szemlélhetjük a világot, a történelmet, a világban élő személyeket - és így kell szemlélnünk őket -, minden embert, különösen a gyermekek és a fiatalok arcán megmutatkozó Istent. (Aparecida, 18) SZEMÉLYES ÉS KÖZÖSSÉGI HÍVÁSOK Miután a szövegeket elolvastuk, felszólítunk arra, hogy hallgassuk és osszuk meg az általuk ébresztett személyes és közösségi szólításokat. Lerajzoljuk egy nagy lapra egy fa körvonalait, mely hasonló az összejövetel elején kapotthoz. Megkérjük a résztvevőket, hogy fejezzék ki azokat a szólításokat, amelyek bennük erősebben rezonáltak. Milyen az az életnedv, melyről úgy érzem, hogy át kellene járnia ezt a nagy fát, amely alatt mi, Champagnat maristák összegyűlünk? Milyen új földeken ültethetjük el ezt a fát? Milyen tápláló elemeket kell adnunk e fának? IMÁDSÁG (melyet az Aparecida dokumentum 24. pontja inspirált) Háttérzene mellett felszólítjuk a résztvevőket, hogy szemléljék azt a fát, amit lerajzoltak, és azokat a szólításokat, melyeket kimondtak. Néhány perc múlva együtt olvashatjuk ezt az egyszerű imát: Hálás szívvel köszönjük meg Istennek, hogy meghívott minket arra, hogy az Ő Országának, a szeretet és élet, az igazságosság és a béke országának eszközei legyünk, amelyért oly sok ember áldozta életét. Ő maga bízza ránk kezének művét, hogy gondoskodjunk arról, és hogy mindenki szolgálatába állítsuk. Köszönjük Istennek, hogy munkatársaivá tett minket, hogy szolidárisak legyünk a teremtett világgal, melyért felelősek vagyunk. Hálát adunk Istennek, aki oly sok gyermeket és fiatalt, testvért, világi tagot bízott ránk, hogy közösen építsünk egy új földet. Köszönetet mondunk Istennek, hogy Máriában és Marcellinben mutatta meg nekünk szerető arcát.
Az egyik résztvevő felolvassa az Evangéliumot: «Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.» (Lk 1, 46-56). Néhány perc csend és elmélyülés után időt adunk egymásnak arra, hogy megosszuk hálaadó és dicsőítő imánkat. Minden második, vagy harmadik szóbeli ima után énekelhetjük a következő refrént: Magnificat, anima mea Dominum. Összegzésként felolvassuk Marcellin Champagnat Lelki Végrendeletének egy részletét: «Kérem a Jóistent, hogy ne hagyjon el Benneteket. Tegye lehetővé, hogy hűen kitartsatok az imádságos lelkület, a meditáció és a többi nemes erény gyakorlásában. Hogy a szerénység és az egyszerűség legyen a maristák legfőbb jellemzője. Ne féljetek: ha hittel és bizalommal kéritek Mennyei Édesanyánkat, ő mindig és mindenütt segíteni fog Rajtatok!» (Lelki végrendelet)