MIÉRT IMÁDKOZZUK A RÓZSAFÜZÉRT



Hasonló dokumentumok
Arcodat keresem, Uram!

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

Ballagási ünnepség

A Krisztus-dicséret felépítése

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Mit keresitek az élőt a holtak között

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Bérmálási vizsgakérdések

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

2015. március 1. Varga László Ottó

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Tanítás a gyülekezetről

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

Hittan tanmenet 4. osztály

Isten nem személyválogató

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

Hamis és igaz békesség

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

MARY WARD ( )

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA JANUÁR 1.

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

Mindszenty bíborossal

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

Ivanka éves jelenése A Szűzanya édesanyai áldását adta nekünk és azt mondta: béke, béke, béke.

Szolgáló. Szabadságra születve

A tudatosság és a fal

Megtanulni megbocsátani

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett

Hittan tanmenet 2. osztály

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

Az elsõ május évf. 5. szám.

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Hanukka és Karácsony

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó,

SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

A megváltás története, I. rész

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

2018. jún.3. Úrnapja 22.

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

TERÉZ ANYA. Ne várjatok vezetőkre; tegyétek meg magatok, ember az embernek. SAJÁT SZAVAIVAL

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS

Átírás:

MIÉRT IMÁDKOZZUK A RÓZSAFÜZÉRT RÓZSAFÜZÉR Tartalom 1/ Elõszó helyett 2/Azoknak, akik keresnek és még bizonytalanok 3/ Akik csak kritizálni akarnak, azoknak ezek a sorok válaszolnak 4/ Ima azért,hogy mások is imádkozzanak 5/ Velünk mit tesz az ima? (a katekizmus szerint) 6/ Egy tudományos felfedezés okozta lelki fordulat 7/ Mielõtt elmélkednénk egyes titkokat 8/ Elmélkedések az örvendetes olvasóhoz 9/ Elmélkedések a fájdalmas olvasóhoz 10/ Elmélkedések dicsõséges olvasóhoz 1/ Elõszó helyett Mária-üzenet - Port Landerdale (Florida, USA) 1983.október 7. - Rózsafüzér Királynõje napján: A sárkány meg lesz kötözve. Drága fiaim, a mindennapi harcotokban a sátán és az õ alattomos és veszélyes csábításai ellen, a Rossz hatalmas hadserege ellen ne csak az Isten angyalainak különleges segítségét vegyétek igénybe, hanem ama legyõzhetetlen fegyvert is használjátok: az a fegyver a ti imátok. Imával mindig visszanyerhetitek, visszaragadhatjátok az ellenségtõl azt a területet, amelyet elfoglalt; megtehetitek, hogy a rossz és a bûn sivatagán a jóság hajtásai rügyezzenek; mindenekelõtt megszámlálhatatlanul sok lelket szabadíthattok meg, akiket sikerült a sátánnak rabságba ejteni. Az imának hatalmas ereje van és láncreakciókat hoz létre, melyek erõsebbek mint az atomé. Ima, amelyet leginkább szeretek, az a rózsafüzér. Azért ismétlem felhívásaimat számos jelenéseimben, hogy imádkozzátok. Egyesülök azokkal, akik imádkozzák és mindenkitõl anyai szorongással kérem. Miért oly hatásos a szent rózsafüzér? Azért, mert egyszerû és szerény ima, miközben arra vezet benneteket, hogy kicsinyek legyetek, szelídek és szerény szívûek. Ma a sátánnak a büszkeség és az Isten elleni szövetség lelkületével sikerül elfoglalni mindent. Azonban fél azoktól, akik égi Anyátokat követik a kicsinyek és az alázatosak útján. A nagyok és a gõgösök nem becsülik ezt az imát. Az én kicsinyeim azonban örömmel és nagy szeretettel imádkozzák: a szegények, a gyermekek, az alázatosak, a szenvedõk, nagyon sok hívõ azok, akik elfogadták meghívásomat. Az ördög büszkesége a kicsinyek alázatosságával lesz legyõzve és a vörös sárkány véglegesen meg lesz alázva és le lesz teperve, ha megkötözöm õt, nem erõs lánccal, hanem nagyon törékeny zsinórral: a szent rózsafüzérrel. Az olyan ima, amelyet velem imádkoztok. Ha megkértek, hogy értetek (veletek) imádkozzak, meghallgatlak benneteket és az én hangomat a tiétekkel egybekötöm, az én imámat a tiétekkel egyesítem. Azért lesz mindig hatásosabb, mivel a mennyei Anyátok a kérõ mindenhatóság. Ha kérek valamit, mindig megkapom, mivel Jézus sohasem tud nemet mondani, ha az Anya kér. Az olyan ima, amely az egyház és az emberiség hangját köti össze, mivel mindenkiért van végezve és sohase (Port Landerdale (Florida, USA) 1983.október 7. - Rózsafüzér Királynõje napján) személyes okból." *

Titkának elmélkedésével eljuttok Jézus tervének megértéséhez, amely kibontakozik az egész életében a Megtestesüléstõl kezdve egészen a dicsõséges húsvéti áldozatig. Így hatoltok be mindinkább mélyebben a megváltás titkába. Aztán ennek a szeretet titkának megértéséhez eljuttok mennyei Anyátok közbenjárásával, mikor Szívének az útján jártok, hogy elnyerjétek Krisztus Szívében lakozó isteni égõ szeretet mérhetetlen kincsét. Ebben az imában vagytok alakítva az Atya tökéletes dicsõítésére azzal, hogy gyakran ismételitek azt az imát, melyet Jézus tanított meg veletek: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod." El lesztek vezetve a Szentháromság örökös imádására ha szavaljátok, hogy: Dicsõség az Atyának,a Fiúnak és a Szentléleknek." Mennyei Anyátok kér ma benneteket, hogy használjátok a rózsafüzért mint leghatásosabb fegyvert, hogy ebben a nagy harcban a Napba öltözött Asszony" intelmei szerint harcoljatok. Fogadjátok meghívásomat: szaporítsátok az ima és a testvériség cönákulumait, ajánljátok fel magatokat Szeplõtelen Szívemnek és gyakran imádkozzátok a szent rózsafüzért. Így lesz ezzel a füzérrel teljesen lekötözve a vörös sárkány, a hatásköre leszûkül, végül tehetetlen lesz és képtelen a támadásra. Szeplõtelen Szívem gyõzelmének csodáját mindnyájan meglátják!" A rózsafüzér múltjáról sokat lehetne írni, hisz eredete a 13. századba nyúlik vissza. A pápák egész sora ajánlotta. Lourdes-ban a Szûzanya adta Bernadetten keresztül mindnyájunk kezébe. Fatimában ismét Szûzanya szólította fel a három kis látnokot, velük egyben az egész keresztény világot a rózsafüzér buzgó imádkozására. Imáink Isten trónusa elé jutnak, ott vannak összegyûjtve. 2/Azoknak, akik keresnek és még bizonytalanok Az ima azok közé a törekvések, cselekedetek közé tartozik, amelyeket fiatal koromban nem egészen értettem. Úgy képzeltem el, hogy az csak olyasféle gyakorlat az elvont vallásossághoz, babonaság eszköze sokak önzõ vágyainak (most és gyorsan el akarok valamit nyerni és azért imádkozok egy rövidke imát). Meg aztán nem õszinte, színészkedõ mutogatást is próbáltam látni benne, álszent magatartást, megtévesztés nem igazi erények mutogatásával és színlelt vallásosságot. Néha arra is gondoltam, hogy az ima alkalom arra, hogy a fiatal (60 év körüli) nyugdíjas asszonyok összejöjjenek az ima ürügyével, hogy csinálhassanak összejöveteleket, elpletykázzanak egy kicsit, ezt-azt megszólni, szóval lazítani. Hisz gyermekkori tapasztalataimból is ismertem, hogy a lányok és az asszonyok legszívesebben akkor jártak templomba, ha bemutathatták újon varrott öltözetüket. Erõsödött a meggyõzõdésem abban, hogy elfedtem a titkát egy fátyolnak, mely mögött meghúzódott az érthetetlen készség ismételni olyan megmagyarázhatatlan és fölfoghatatlan szavakat, melyek az állítólagos imaszöveg részei. Mindezeket a gondolatokat megelõzte a katekizmus kötelezõ tanulása. A hittant tanító gyakran kérdezte szigorú szemekkel, ki volt Jézus. Ma már tudom, miért nem mert senkit megkérdezni a tanulói közül, hogy ki szereti Jézust. Szerencsémre, sohasem tettem pontot a megfigyeléseim után, mivel tényleg szerencsére a környezetemben élõ legszegényebbek közt (részemre nagyon fontos volt, hogy férfiak közt) voltak egyének, akik nagy komolysággal és biztonsággal élték tiszteletre méltó életüket és mély viszony volt náluk az imához. Csakhogy ezek nem szoktak hangosan imádkozni, azonban látszott bennük minden gyöngeségük és minden erejük mintha egész létükkel imádkoztak volna. Ez volt az, ami engem nem hagyott békén. Résen voltam, de nem imádkoztam. Úgy láttam, hogy nem becsületes és magammal szemben nevetséges, ha úgy imádkozok, hogy magam sem tudom mit vagy miért. Szükségét sem éreztem. Miért is, hiszen az életemhez semmi sem hiányzott, mélyebb vallási nevelést nem kaptam, ha pedig valaki igyekezett, akkor eredménytelenül. A gyerekkor elmúlt, a fiatalság aránylag nyugodt volt. Azonban a gondviselés kezdte adagolni a problémákat, hogy legyen min gondolkodni. Mondhatnám, kötelezõen át kellett sok mindent értékelnem az életemmel, új állapotaimmal kapcsolatban, hogy valahogy ne süllyedjek. (Betegségek, sikertelenségek, csalódások a múltban, kérdések a jövõbe nézve...) Szükségem volt biztonságra, lelki erõre. Kerestem és botladoztam: az Orient tanításai, UFO, reinkarnáció, fantázia szülte könyvek a túlvilágról, más titokzatos dimenziók még titokzatosabb lényekkel és egyéb lom. Gondolataim gyakrabban a leélt életem ideje fölött forogtak teljes értékû élet vagy hiábavaló? Ahogy eltolódtak az értékek bennem, úgy a múlt idõm is mindinkább átértékelõdött a teljes értékûrõl a hiábavaló felé. Ez ellen fel kellett vennem a harcot és hála Istennek eljutottam Szûzanyáig, az õ tiszteletéig. Talán azoknak a Mária jelenésekrõl szóló könyveknek köszönhetek sokat, amelyekben a Szûzanya anyai szemeivel nézve magyarázza mindenki részére érthetõ módon az evangéliumot és Isten igazságait. A szavait alkalmazott evangéliumnak neveztem el. Más szavakkal - közelségében értettem meg sok mindent Istenrõl, az emberi életrõl és saját életemrõl. Megértettem azt, amit sokan mások már rég értettek és végül azt is, miért voltak az általam múltban megcsodált, megértõ szívû emberek oly irigylésre méltóak, mintaképûek, annyira emberik. Magam is közelebb jutottam Istenhez, vagy talán jobban közelembe engedtem Istent a szívembe. Ez a fajta cselekedetem, érzéseim szerint, a lelkemet gyógyította. Most pedig az a kérdés, hogyan adni át Istent másoknak, hogyan gyógyítani másokat is az evangélium gyógyító erejével. És eljutottunk az evangelizációhoz. Sõt, a katekizmusban ezt is lehet találni (KEK 1032) mint idézetet Aranyszájú Szent Jánostól: Ne habozzunk tehát segíteni azoknak, akik eltávoztak, és felajánlani imádságainkat értük." Tehát az Egyház hiszi és tanítja, hogy imáink erejét küldhetjük szándékunk szerint a halottainknak, akik annak hasznát veszik. Azoktól a terhektõl szabadítjuk meg õket, amelyek miatt tisztulniuk kell. Ámulatos, milyen fogalmakkal találkozunk imáinknak köszönhetõen. Egy önzõnek tûnõ kérdés tolakodik: hol lesznek azok, akik imáikkal le veszik majd rólunk a terhhet odaát, ha nem nevelünk imádkozó utódokat?

3/ Akik csak kritizálni akarnak, azoknak ezek a sorok válaszolnak Menj el ahhoz a néphez és mond: Hallván halljátok, de nem értitek, nézvén nézitek, de nem látjátok, mert megkérgesedett ennek a népnek a szíve. Fülükre nagyot hallanak, szemüket behunyják, nehogy lássanak a (ApCsel 28, 25-28) szemükkel, halljanak a fülükkel, értsenek a szívükkel, és megtérjenek, hogy meggyógyítsam õket." 4/ Ima azért,hogy mások is imádkozzanak Azt gondolni, hogy elég megkérni valakit, aki nem szokott imádkozni, hogy imádkozzon, egy kicsit tévedés is lehet. Nem sokat törõdünk annak megfigyelésével, hogy amit készségesen és kitartóan szokunk csinálni, arra elõbb ráhangolódunk. Rengeteg okozója és módja van a ráhangolódásnak. Az egyik büszkeségbõl, a másikkal valaki megtanítja, megszeretteti azt, amit csinál. Mást a tehetsége, érzékenysége hangolja rá. Titokzatos módon a szívünket érinti Isten és úgy igyekszik valamihez hozzáterelni bennünket. A rosszra is rá tud ingerekkel hangolni bennünket a rossz lélek. Kérdés, át-e akarjuk hangolni magunkat másra, a jóra, vagy ráállunk és elindulunk a rossz útján. A rózsafüzér imádkozásához is kell valami hasonló mozgató erõ. Lehet az egy barát, aki megmagyarázza az ima lényegét. Lehet egy könyv, amely végigvezet. Lehet egy lelki eseményünk, amely után készséget érzünk az imádkozás iránt. Ha így megérezzük az ima pozitív hatását lelki életünkre, akkor ismételten imádkozunk. Kimeríthetetlen utak vannak az imádkozni való készség felé. Csak úgy mellékesen elkezdeni imádkozni, miközben például az anyagi, üzleti dolgokban más érdekeink hajszolásába vagyunk nyakig belemerülve, nem lehet. Legalább úgy nem lehet, mint valakit az út szélén szeretetteljesen megsimogatni, és ugyanakkor a száguldó autónkban ülni. Akármit csinálunk rendesen, ahhoz elõbb meg kell állni, ráhangolódni és csak aztán tudunk valami érdemit tenni. Az ima igényes, megkívánja az egész embert. Ezért nehéz sokaknak megérteni és imádkozni a rózsafüzért. Imánkkal segíthetünk másoknak megállni és elgondolkodni azon, amit az ima követel. A gonosz a ráhangolódás mestere. Ugyanúgy lustaságot, fáradságot nemtörõdömséget, a ráhangolt állapot legyöngítését és megsemmisítését tudja elõidézni bennünk. Ugye milyen nevetséges volna hallani egy lopni induló tolvajt, aki így tanakodik magában: most úgy nincs kedvem semmi rosszat csinálni. Inkább hagynám hadd maradjon meg mindenkinek amije van. Most rettentõ nem szívesen, de megyek. Majd valahogy talán rosszul fogok lopni, mert nincs kedvem. A kassza kilopása helyett egy szem cukrot veszek ki valamelyik zacskóból és jövök haza lustálkodni." Aztán ment az élelmiszer üzletbe. Sokan ezt az abnormalitást el sem tudják képzelni. Pedig el lehet, mivel tényleg igaz az, hogy idegen akarat ereje ilyet is képes tenni bizonyos emberekkel. Nemrég olvastam egy pletykáló folyóiratban egy gyilkos esetét. Csak nagy vonalakban ecsetelve arról volt benne szó, hogy a gyilkos nem akart gyilkolni, de a rossz lélek kínozta, ha nem hoz neki vért valami gyilkosságból. Az illetõ még a rendõrségre is írt névtelen levelet, hogy ne keressék máshol a meggyilkolt esetek szálait, mivel nála végzõdnek. Azt is megírta, hogy azt parancsra teszi, melyet nem embertõl kap. Tehát a lelki kínzások oly kegyetlenek voltak benne, hogy járt csak úgy találomra, úton-útfélen, egyéb ok nélkül gyilkolni. Az esetek különlegessége az is volt, hogy minden áldozatnál hagyott egy darab papíron néhány szót, bocsánatkérést. És vitte a vért valami ruhadarabon és a parancsoló egy darabig nyugton hagyta. De a saját lelkiismerete pedig izgatta, vádolta és ez a kettõs erõ harca benne lelkileg nagyon megviselte. Habár kivételes esettel állunk szemben, akkoris igazolja, hogy létezik erõ, mely bennünket képes hagyni vonzani olyan rendellenességek végzésére, melyeket nem kellene csinálnunk, mivel nincs például anyagi hasznunk belõle, sem más veszélyt nem hárítunk el vele. A rossz inspirálónak, kísértõnek gyakran elég, ha nem is csinálunk rosszat, legalább jót ne tegyünk. Ez a fogalom pedig már nagyon is ismeretes a lelkiismeret vizsgálásánál. Úgy hívjuk, hogy a jóravaló restség". Huzakodni attól, hogy imádkozzunk, attól, hogy szívünkkel Isten felé forduljuk egy köszönet erejéig. Sajnáljuk az idõt, energiát arra, hogy átmenjünk aprópénzt dobni a koldusnak, amelyik az utca túlsó oldalán kéreget. Ki ne ismerné azt a jelenséget, hogy egy gondolat belefurdalja magát agyunkba és az ott izgat, zaklat. Sokszor nagy erõfeszítésbe kerül eltörölni akkor is, ha éppen rombol olyasmit bennünk, amit pillanatnyilag nyugodtan, jól koncentrálva akarunk mások szolgálatára, javára csinálni. Esetleg fontos ügyünket akarjuk befejezni. De maradjunk az imánál, mivel tessék odafigyelni, sokszor ha imára készülõdünk, éppen akkor jut eszünkbe kéthárom ügy, mellyel sürgõsen szeretnénk foglalkozni. Máskor úgy érezzük, hogy agyilag kimerültek vagyunk, és ránk férne pár perc valami képes újság olvasására, ahol nem kell harcolnunk az agyunk összpontosításáért. Ezeket az akadályokat okozza a kísértõ. Nem hisszük el, mivel olyan jelenségekrõl van szó, melyeket ismerünk mindennapjainkban és gyors magyarázatot találunk, hogy keveset aludtunk, sokat dolgoztunk, valami járványos betegség kerülget stb... Csak azon nem töprengünk miért éppen most, mikor imádkozni készülünk. Miért? Egy válasz okulásul az, hogy mivel a kísértõ jobban ismeri az ima erejét mint mi. Ha imádkoznánk, akkor õ szenvedne, azért törõdik annyira velünk. A hitélet, az imaélet nehézségeivel kapcsolatban sok érdekes esettel találkozhatunk az irodalomban, például a szentek életének olvasásában. Olyan esetet is említenek, mikor az Isten próbára teszi gyermeke hitének erejét, bizonyos idõre nehezíti imáját. Két fajta emberrõl volt szó. Az egyik aki még nem imádkozott, nem tud imádkozni, de el kellene indulni neki valami próbaútra az imaélet felé. Õ keresi a hitélet igazságait, nincs tapasztalata. A másik az, aki szokott imádkozni, de gyakran ellustul. Ahhoz, hogy imádkozzunk, akarat kell. Annak a jóakaratnak az ereje segíthet nekünk, amelyik bennünk a jó embert is akarja formálni. Az egész történelem folyamán úgy volt, hogy ha az ember embernek akarta érezni magát, imádkozni kezdett. Eljutottunk a harmadik emberhez, aki érezte, hogy szüksége van az imára. Hogy kell, hogy jó imádkozni. Ma sok mindentõl el van ragadtatva az ember. Ámulattal éli a fejlõdés nagyszerûségeit, a végtelen választékot,

melyben készségesen nyugtatja figyelmét. Minden lépésben mozgás, nyüzsgés kíséri akár igaziban vagy ha úgy tetszik, virtuálisan. Állandóan le tudja kötni az agyát valami érdekességgel, újdonsággal függetlenül attól, hogy az mennyire értelmetlen. Ezekben az információs áradatokban hitelüket tudják veszteni az örökölt imaformulák. Igényesebb mélységeikkel nem tudnak úgy berobbanni az agyba, mint a filmsztárok olcsó botrányai. Ha pedig nem hagyja magát levinni a mélybe a lélek, akkor nem csoda, hogy csak valami értetlen monoton ismételgetést ismer bennük és így igaz is, hogy neki csak kerepelés az ima, hisz amúgyis kényszerbõl teszi. A szíve máshol van. A mai embert állandóan kíséri a zaj. Sokak a csend elõl már menekülnek is a zaj felé. Munka, tanulás, imádkozás közben rádiót hallgatnak, hogy ne szûnjenek meg a hangok, legyen zaj. Az ember szeret állandóan valamit kitalálni, újítani, vagy legalább mindent átforgatni, hogy érezze az élete lendületét. Nincs lelki tapasztalata, ezért fél a lelke megújulásától. Érzi, hogy tapasztalat hiányában sötétségben bolyong a lelke és nem akar úgy járni, mint sokan mások, akiket tévhitek torzítottak el és akiket kerül, ha találkozik velük az utcán. Pedig imádkozni kell az Istenhez - ha igazán embernek akarom érezni magamat. Kell keresni valami újat forradalmit részünkre az ima terén is. Oda kell figyelni, olvasni kell a kereszténység legnagyobb szellemeinek imáit, imafejtegetéseit. Kalandos világ az is, miközben ajándékokat kapunk az értelmünk megnyílására. Egészebbeknek fogjuk érezni magunkat ha lemerülünk velük saját mélységeinkbe. Hisz milyen ember az, aki saját vagyonát, saját lehetõségeit sem ismeri? Mintha csak félkész lenne. Ha kezdjük nyugodtan fürkészni a szavakban rejlõ titkokat, Isten kincseit, akkor sok mást is megsejtünk velük kapcsolatban. Törvényszerûen el fogunk csodálkozni rajtuk, hogy milyen nagy horderõ rejlik az egyszerûségben. Ekkor kezdjük megérezni, hogy a még nemrég semmitmondó szürkeség ragyogássá, vakító fénnyé változik. Ebben a fényben mi is átlényegülünk és a szentek mintájára mi is szükséget fogunk érezni mély imákban elmerülni, Istenbe kapaszkodni. Életünk fontos részévé válik az ima, mivel már Isten is az lett. Fölfogjuk Isten állandóan ajándékokat osztó tevékenységét, és természetesen örülünk mint az, aki állandóan rengeteg ajándékot kap. Ugye, milyen nehezen értjük meg, mi értelme van annak, hogy valamely imaformulát majdhogy a végtelenségig

ismételjük, szavaljuk. Ilyenkor már az alázatosságnak, az Istenre való hagyatkozásnak kell inkább helyet adnunk, min fölöslegesen fürkészni a kért imák értelmét, ismétlésének értelmét. De hogy mégse motoroknak érezzük magunkat, kapunk is az egektõl elegendõ választ, csak utána kell nézni. Például az elõbbi szövegbõl vett rész is fontos lehet, kielégítheti kíváncsiságunkat. Ebben az imában vagytok alakítva az Atya tökéletes dicsõítésére azzal, hogy gyakran ismételitek azt az imát, melyet Jézus tanított meg veletek: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod." El lesztek vezetve a Szentháromság örökös imádására ha szavaljátok, hogy: Dicsõség az Atyának,a Fiúnak és a Szentléleknek." Fontos az, hogy naponta többször imádkozzunk. Ha többre nem futja rohanó életünk mellett, mint valami imatöredék kicsiholására, az is nagyon hasznos lehet. A rövid imák intenzívebbek szoknak lenni, mivel a szellem nem fárad el és ha nem is tartózkodunk lelkileg sokáig az Isten közelségében, õszintén kínált szûkszavúságunk erõs kapcsolatot teremthet az isteni kegyelem mélységeivel. 5/ Velünk mit tesz az ima? (a katekizmus szerint) KEK (Katolikus Egyház Katekizmusa) 1437 - A Szentírás olvasása, a zsolozsma és a Miatyánk imádkozása, és minden, õszintén végzett liturgikus vagy jámborsági cselekedet megújítja bennünk a megtérés és bûnbánattartás szellemét és hozzájárul bûneink bocsánatához." KEK 2098 - Az ima elengedhetetlen feltétele annak, hogy engedelmeskedni tudjunk Isten parancsainak. Szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni. " (Lk 18,1) KEK 2188 -... ha rámutatunk az imára, a tiszteletre és az örömre, megvédjük hagyományainkat, melyek együttese értékes hozzájárulás az emberi társadalom szellemi életéhez." KEK 2558 -... szükség van arra, hogy személyes kapcsolatban éljünk az élõ és igaz Istennel. Ez a kapcsolat az imádság. Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz mondása az imáról: Számomra az ima a szív lángolása, az égre vetett egyszerû pillantás, a hála és a szeretet kiáltása megpróbáltatásban és örömben egyaránt. " KEK 2559 - Damaszkuszi Szent János mondása: Az imádság a lélek felemelése Istenhez vagy a megfelelõ javak kérése Istentõl. Honnan szólunk, amikor imádkozunk? Gõgünk magaslatáról és saját akaratunkból vagy az alázatos és töredelmes szív mélységeibõl (Zsolt 130,14)? Aki magát megalázza, azt felmagasztalják. Az alázat az imádság alapja. Még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk (Róm 8,26). Az alázat készség arra, hogy ingyen kaphassuk az imádság ajándékát: Az ember Isten koldusa." KEK 2560 - Akár tudjuk, akár nem, az imádság, Isten és a mi szomjúságunk összetalálkozása. Isten szomjazik, hogy mi is szomjazzunk utána." KEK 2572 - Az ima helyreállítja az ember hasonlatosságát Istennel és részesíti Isten szeretetének erejében, aki megment sokakat." 6/ Egy tudományos felfedezés okozta lelki fordulat Vannak események, melyek nagyon gyorsan és mélyen tudnak segíteni ráhangolódni az Istenre való odafigyelésre. Példa kedvéért talán megfelelne egy tudományos felfedezés okozta lelki fordulat leírása. Habár töredékekben több mint tíz éve ismerek a vallási irodalomból hasonló eseteket, most egy röplap szövegét másolva írom a következõ sorokban. EGY CSODÁLATOS FELFEDEZÉS Dr. Stowel, az USA közismert atomtudósa, új módszert dolgozott ki tudományos (kísérleti alapon) kutatásai végzéséhez. Kutatói eredményei olyan hatással voltak rá, hogy megváltoztatta életfelfogását. Õ maga így nyilatkozik errõl: Meggyõzõdéses ateista voltam, Istent csak fantáziatárgynak tartottam. Tudományos kísérleteim során az emberi agy mûködését vizsgáltam munkatársaimmal. Megdöbbentõ megállapítás volt számomra, hogy az a rádióhullámhoz hasonló mûködést mutat. A belõle kisugárzó hullámok hossza különbözõ lehet, mintegy skálát képezve,hosszuk elhatárolható egymástól. A továbbiakban érdekelt bennünket a haldokló agymûködése. Úgy adódott, hogy kísérleteinket egy Istenben hívõ idõs nõ közelében hajtottuk végre. A haldoklónak sejtelme sem volt, hogy a szomszéd szobában van felállítva a kísérlethez szükséges mûszerrendszer, amely mellett munkatársaimmal feszülten vártuk a kísérlet kimenetelét. Egyikük sem hitt Istenben. Mûszereink egyike a gondolatok keltette sugárzás erõsségét mérte, amely olyan számlappal volt ellátva, hogy minden irányban (+,-) 500 egységet tudjon mérni. Ezen a mûszeren elõzõ alkalommal egy igen erõs rádióadó kisugárzásának erõsségét 9 egységben állapítottuk meg. A vizsgált haldokló a másik szobában Istennek adott hálát. Áldásért fohászkodott, bûneinek bocsánatát kérte Jézus kifolyt Vére által... Örömtõl sugárzott, hogy már csak néhány perc választja el az örökkévalóság világától. A szomszéd szobában teljesen elragadott bennünket a hallottak alapján ébredt élmény, s teljesen megfeledkeztünk mûszereinkrõl, szemünkben a meghatottság könnye ült. Alig akartunk hinni a szemünknek; a mutató a pozitív irányú 500 egységnél állt. Tovább is lendült volna, de arra nem volt lehetõség, mert ez volt a skála határértéke. Meglepõdve néztünk össze: az emberiség történetében ez volt az elsõ eset, hogy az ima elektromos erõsségét mérték. A mérés szerint ötvenötször volt erõsebb a mért rádiónál. Egy bizonyos idõ eltelte után úgy határoztunk, hogy a fenti kísérletet megismételjük egy ateista beállítottságú haldoklón. Mûszereink felállítása után megkértük az ápolónõvért, hogy beszélgessen a haldoklóval. A haldokló kijelentette, hogy sem Istennek, sem embernek nem hisz, elátkozott mindent. A mûszer mutatója a beszélgetés elején megindult, de ellenkezõ irányban (negatív) s végül a gong is itt jelezte a mûszer mûködésének határát - 500 egység. Itt is tovább ment volna, ha lehetett volna. Egész ateista beállítottságom a kísérlet során összeomlott bennem.

A következõ meggyõzõdésre jutottam: ha mi tudományos alapon az Istenben való hit által kisugárzott hullámok egységét, az ima erejét mérni tudjuk mûszereinkkel, s ugyanúgy az átkos gondolatokét is, akkor Istennek is lehetséges, hogy szívünk rejtett gondolatait is ismerje. A tények alapján szemtõl szembe találkoztam a mindent-tudó, mindent-látó Istennel. Az abszolút igazságról meggyõzõdve, lehetetlen volt számomra továbbra is tagadni Istent. Elismertem õt, és vele együtt elfogadtam Jézust az õ Szent Fiát, személyes Megváltónkat. " Eissingen Enz. Ludviksburger Str. 18 DL. Csak annyit teszek hozzá, hogy valahol azt is olvastam, hogy az atomenergiánál is nagyobb tud lenni az ima ereje hasonló mérések szerint. Hisz itt is találkozunk ezzel az állítással a Szûzanya üzenetében. A lényeg azonban a szöveg egyes helyeinek mondanivalójában rejlik. Írja: Meggyõzõdéses" ateista volt. Az azt jelenti, hogy tanulmányozta a vele és ellentétes argumentumokat. Bizonyos fokon tudta, miben válogat. Ennek ellenére Isten csak fantáziatárgynak mutatkozott végsõ elhatározásában. Tehát neki a fõ gondja az lehetett, hogy létezik-e Isten. Létezik-e földöntúli megszemélyesíthetõ hatalom. Azt is tapasztaljuk, hogy vannak, akik elhiszik, hogy van földön túli lény csodálatos tulajdonságokkal, de mégsem hisznek Istenben, abban az Istenben, amelyben a keresztény hívõk hisznek. Itt a tudós két csodát élt át. Egyik a mûszer igazolása, a másik az, hogy nemcsak hitt Istenben, hanem vele együtt elfogadta Jézust az õ Szent Fiát - sõt mint személyes Megváltónkat. Az utóbbi már túlhaladja az igazolás hatását. Itt benne csoda történt. Miért? Mivel megnyitotta szívét Istennek, bizalmát adta neki, hogy csodát tehessen benne. Tehát az Istenbe vetett hit az Isten iránti tökéletes bizalom által lép életbe. Ennek a bizalomnak az ereje volt az imádkozó asszonyban, azt mérte a szerkezet. Nagy különbség van a valamit elhinni és valakiben hinni, bizalmasan viselkedni iránta. Még nagyobb különbség van bizalmas lenni ember vagy Isten iránt. Az ember a bizalmunkat tudja viszonozni, meghálálni, de ugyanakkor ki is tudja használni ellenünk, vagyis nagy kárunkra. Az Isten csakis javunkra váltja iránta létezõ bizalmunkat. Csodákat tesz bennünk és általunk. A rózsafüzér hitünk egyik próbaköve is. Ugyanis nyüzsögnek benne az események, amelyek iránt bizalommal, kellene lennünk, hisz részei az örökkévalóságnak. Minden esemény egy szimbólumban kifejezett fontos okulási lehetõség, hogyan lehet elnyerni örök életünket, mi is várhat ránk odaát. Képesítjük benne magunkat az átszállásra a múlandóból az örökkévalóba. Azzal, hogy átelmélkedjük Krisztus életét, energiát bocsátunk ki, miközben újat is kapunk és kibocsátott energiánkkal gyógyírt adunk a világ rendberakásához. Isten ezt kéri tõlünk, hogy így harcoljunk. Ez egy magasabb fokú, hatásosabb harc, mint az alattomos stratégiák kieszelése, kések csillogtatása és a lõfegyverek ropogtatása. Ez a szeretet harca, ez a szeretet legyõzhetetlen ereje. Máris kezd kirajzolódni az ok, miért kell imádkoznunk a rózsafüzért. Mi a szeretetbõl élünk. Az élet csodája benne rejlik. A szeretetnek kell a pozitív energia, vagyis azt bocsájtja ki, azt pazarolja ránk. Ezt az energiát osztja szét Isten mindnyájunknak, ezt nem szabad tönkre tenni gyûlölettel, haraggal, önzéssel, stb. Ezt az energiát nekünk is kell osztogatnunk, ezzel segítünk sokak megtérésén, sokak helyreigazításán, megmentésén. Úgy, ahogy a testnek szüksége van energiára a kalóriákon, ételeken keresztül, a lélek is él a szeretetbõl, a pozitív energiából. Úgy, ahogy vannak testet építõ és testre káros baktériumok, vannak energiák is lélekre jók és károsak. A negatív energiák helye a pokol. Úgy, ahogy vannak pozitív energiából létezõ teremtmények vagyis angyalok, léteznek a negatív energia hordozói is vagyis a rossz szellemek, az ördögök. Az ember különlegessége az, hogy mind a két energiát használhatja szabad akarata szerint saját kárára vagy hasznára. Bizonyos értelemben és mértékben másokat is károsíthat ha rossz. A választást a hit erejével tehetjük meg, vagyis kiben bízunk jobban, annak az oldalára állunk. A második próbaalany nem hitt sem Istennek, sem embernek. Ezzel ki is mondta, hogy saját magát akarja istenné tákolni. Látjuk is az eredményt. Semmi jó nem áradt belõle. Az ember csak egyedül saját magába nem vethet hitet hisz olyan gyönge mint a pára - alig jelenik meg, már el is tûnik múlandó mivolta miatt. Tehát a gonosz tévesztette meg és negatív energiát képvisel. Hogyis másképp, hisz az ilyen magatartásban több a gõg, az elítélni akarás, mint a szelídség, megértés, alázat, szeretet. Van egy további típus is, a ravaszkodni akaró aki állítja, hogy hisz is meg nem is. Ez a langyos - errõl mondja Isten, hogy a langyosat kiköpöm". Még egy gondolattal tartozok ehhez az eseményhez, amelyet tudósunk átélt majdhogy könnyek közt pozitívan meghatódva. Tehát máris a bizalom vert benne csírát. Így kaphatott isteni kegyelem által az ima erejébõl is, és talán nincs is kétségem afelõl, hogy ha a szív az általa említett energiát kisugallja, egy másik szív valamilyen kegyelem, isteni beavatkozás által érinthesse a másik valaki szívét mondjuk kontinenseken túl, vagy éppenséggel a mellette lévõ személyét. Talán ennek a nagy energiának talán csak egy részét kapta, amely elég volt ahhoz, hogy maga is szívében átalakuljon, megtöltõdjön, elinduljon azon az úton, ahol már áramlik felé az állandó lelki táplálék, vagyis Isten pozitív energiái. Meg kell még állni a pozitív erõk fajtáinál. A kísérlet csak azt mutatta ki, hogy van energia olyan imában, mint a tudósunk mért. ( A vizsgált haldokló a másik szobában Istennek adott hálát. Áldásért fohászkodott, bûneinek bocsánatát kérte Jézus kifolyt Vére által... Örömtõl sugárzott, hogy már csak néhány perc választja el az örökkévalóság világától.") Azonban a fájdalmas rózsafüzér elmélkedésénél Szûzanya másképp is beszélt. Például arról, hogy összegyûjti szenvedéseink minden cseppjét. Azokat át tudja alakítani az engesztelés ajándékává. Szerinte mi is át tudjuk alakítani fájdalmainkat a szeretet tökéletes ajándékává. Lelki szinten különbség van az elfogadott és nem elfogadott fájdalmak közt. Ezek mind valós lelki folyamatok, amelyek a maguk dimenziójában legalább olyan reálisak, mint mikor például tisztára mossuk kezeinket, valamilyen piszkos tárgyakkal való manipulálás után, nehogy fertõzést okozzunk ott, ahova eljuttathatjuk - szemeinkbe, emésztõ szerveinkbe, bõrünkbe, stb. A lelki világban úgy ahogy a különbözõ bûnök más-más módon bûzlenek, a lelki erények, áldozatok is más-más alakot, illatot, energiaformát képviselnek. Ezeket úgy látszik, a mûszerek még nem tudják megkülönböztetni és kérdéses, hány fajtát tudnának belõlük megmérni. Nem jó, ha mindent megakarunk magyarázni tökéletesen itt a mostani életünkben. A megváltás egész történelmében hemzsegnek a rejtélyek. Itt is van utalás a Szûzanya szavaira, melyeket a keresztre feszített Jézus

agóniájához kapcsol. Soha senki sem fogja megérteni e pillanatok titkos rejtélyét." Így van ez helyén. Megváltással, amelyet Jézus véghezvitt a Kálvárián, ki lettetek szabadítva a Sátán hatalma alól, fölszabadítva a bûntõl, amely az õ rabszolgaságának igája, az Isten gyermekei lettetek, mivel ajándékba adta nektek az õ szeretetét és saját életét." 7/ Mielõtt elmélkednénk egyes titkokat Leginkább a kultúrában használatos a jelek segítségével való közlés. Fõleg ezekre a nyilvánulásokra lehet gondolni: - beszéd és írás formájában - színház, audiovizuális alkotás a dramaturgiában, - a képzõmûvészet képzelõ ereje, - a zene és ének ritmusa, - a mozgás és a tánc ritmusa Isten ezeket a közlési eszközöket nem csak adja nekünk, hanem saját maga is használja a velünk való kapcsolatában. Szól hozzánk isteni módon álmainkban, jelenésekben, természeti jelenségekben, stb. Legérdekesebb az, hogy az emberiség egész történelme folyamán nekünk is szabad vele együtt alkotni az évezredek eseményeit szabad akaratunkkal isteni gondviselése párnáján. Az egész emberi történelem legszebb és legfontosabb szimbóluma Krisztus életébe lett sûrítve. A szent élet szimbóluma, az Istennel való élet szimbóluma, az Istentõl megkövetelt életforma szimbóluma. Igen, ezt a drágán megfizetett szimbólumot, Jézus Krisztus alakját az emberiség ajándékul kapta megmentésének segítségül. Az emberiség föladata, hogy évezredeken keresztül fejtegesse, ismerje, rátapintson, használja, tulajdonává tegye és mindenki saját mintaképéül vegye. Ez a titokzatosság kultúránk alkotórészét kell hogy képezze és fontos, hogy az élet minden területén érvényesüljön. Krisztus élete, melytõl elválaszthatatlan az Anya, az apostolok, a szentek, beleértve az egész akkori korszakot, rengeteg ihletet, további szimbólumokat és jeleket nyújtanak. liliom - a tisztaság jele bárány - megváltás, kibékülés áldozata fehér szín - világosság, tisztaság, tökéletesség tíz parancsolat - Isten törvénye Izsák - Isten mindenható közbelépése a legnagyobb szükség idején kereszt - Krisztus Urunk kínzásának eszköze rózsafüzér - a keresztény értelmezésben elmélkedés Megváltónk, Jézus Krisztus életének titkairól, haláláról és feltámadásáról háló képe - Újszövetségben az Isten emberek közti munkáját jelzi Sok jellel lehet még találkozni. A keresztény képzõmûvészet számos oly mûvet adott a világ kultúrájának, melyek jeleinek gazdagsága világos üzeneteket ad a mai fogékony, e téren nyitott embernek is. 8/ Elmélkedések az örvendetes olvasóhoz Akit te, Szent Szûz, a Szentlélektõl fogantál c/ 1980.3.25. - Az én igenem és a ti igenetek Tekintsetek ma égi Édesanyátokra abban a pillanatban, amikor kimondja igenét az Úr akaratára. Ez az igen lelkemben sok hallgatás gyümölcseként virágzott ki. A belsõ hallgatás által, amelyben állandóan éltem, és egyedül Isten szavát igyekeztem keresni. A legmélyebb csöndben közölte magát lelkemmel az Ige, mialatt értelmem megnyílt befogadására és szívem bezárult, hogy gondosan megõrizze õt. A külsõ hallgatás által, amely elvont engem a lármától, a szétszórtságtól, hogy elmélyedjek Isten akaratának tökéletes elfogadásában, amelyet igyekeztem alázatos és egyszerû életmódommal megvalósítani. Így csend rejtette magába az Atya tervét, és miután elõttem megnyilvánult, továbbra is hallgatva kellett szívemben gondosan megõriznem. Anyai beleegyezésem azért volt láthatatlan és titkos, mert egyedül az Atya várt rá, és õ fogadta el. Igenem sok ima gyümölcseként virágzott ki szívemben." Akit te, Szent Szûz Erzsébetet látogatván hordoztál Erzsébet várta születendõ gyermekét, a kis Jánost. Mária elment hozzá. Segíteni akart Erzsébetnek mindenféle házi munkákban annak ellenére, hogy neki sem volt egyszerû minden, hisz méhében már hordozta a kis Jézust. Ez a magatartás segítséget, vigaszt nyújthat sokunk életén, mikor azt gondoljuk, hogy már többre nincs erõnk, fáradtak kimerültek vagyunk. Máskor szaladunk és nem vesszük észre a ránk szorultak szükségeit. Kevesen ismerik azt a fönséges érzést, hogy másokért lenni. Mária erre is rámutat. Mária eljött hozzánk, itt van értünk, segít. c/ 1988.2.11.... mindenki számára megnövekszik annak veszélye, hogy elvész. Szokatlan módon nyilvánulok meg tehát elõttetek, hogy felszólítsalak benneteket a bizalomra, a reménységre, arra, hogy Szeplõtelen Szívemnek tett felajánlástok által hozzám meneküljetek. Annál erõsebb lesz most jelenlétem köztetek, minél inkább közeledik végsõ diadalom a Sátán végleges vereségében. Emiatt mindenkit felszólítok, tekintsetek bizalommal és nagy reménységgel rám. Az Úr küld hozzátok, hogy elhozzam nektek a szabadulást. Köszönjétek meg neki ezt az ajándékot, fogadjátok alázattal és hálával.

Úgy jövök, mint gyõzelmének hírnöke. Azért küldtek, hogy elõkészítsem Jézus dicsõséges eljövetelének útját. Járjatok fényemben és égi Édesanyátok apostolaivá váltok ezekben a végsõ idõkben. Terjesszétek mindenütt jelenlétem és anyai gyengeségem illatát." Akit te, Szent Szûz a világra szültél Augusztus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. c/ 1979 dec. 24. - Ez a szent éj, kedves fiaim, jöjjetek ide mellém, és fogadjátok isteni Gyermekemet. Oly sötét éj van körülöttünk. A barlangban mégis kigyúl egy fény, és egyre erõsödik. Most már az egész mennyet bevilágítja, míg az anya mély imába merül. Mekkora fény száll le az Atya keblébõl az Anya szûzi méhébe, aki megnyílik az Atya ajándékának, az Életnek. És teljesen ebbe az isteni fénybe burkoltan elõször Testét nézem: szemét, arcát, ajkait, tekintetét, karját, kezét. Érzem kis szívét, amely épp most kezdett dobogni. Minden szívverése a szeretet ajándéka, mely többé soha meg nem szûnik. Minden olyan fagyos körülöttünk: a hideg szigora és az emberek keménysége, akik bezártak elõttünk minden ajtót. De itt, benn a barlangban, kellemes és jólesõ meleg van. Itt a védelem, amelyet a szegényes hely nyújt nekünk, itt a kis dolgok melegsége, itt a segítség, mely egy kis szalmát ad nekünk, egy jászol, mely bölcsõül szolgál... Egyetlen hely sem ilyen meleg most, mint ez a nagyon hideg barlang. És az Édesanya boldogan hajol Gyermeke fölé, akit az Atya ajándékozott nekünk. Lehajol végre kinyílt virága fölé, mennyországa fölé, amely mostantól mindörökké nyitva áll. Istene fölé, akit oly soká várt. Könnyben áznak csókjaim, míg elragadtatva szemlélem Istenemet a Fiúban, aki tõlem született e szent éjszakán." Akt te, Szent Szûz a templomban bemutattál Mária önként engedelmeskedett a zsidó törvényeknek. c/ 1980. február 2. - Elõször a gyermek Jézust ajánlottam fel a jeruzsálemi templomban a mózesi törvény elõírása szerint. Most, kis gyermekeim, mindnyájatokat fel kell ajánlanom Fiam, Jézus akarata szerint, aki reám bízott benneteket, mielõtt meghalt a kereszten. A kereszt alatt és Jézus akarata szerint lettem igazi Anyátokká. És miben áll anyai feladatom, ha nem abban, hogy felajánljak benneteket Isten tökéletes dicsõítésére? Felajánllak az Atya dicsõségére. Ahogy égi Édesanyátokban, úgy bennetek is mindinkább látni akarja nagy tervét felragyogni, melyet õ a teremtés remekmûvébe írt bele. Így kaphatja meg ma tõletek, kis gyermekeitõl, tökéletes dicsõítését. Felajánllak a Fiú dicsõségére. A Fiú bennetek, testvéreiben akarja megvalósulva látni az önmagához való hasonlatosságot oly módon, hogy ismét élhessen általatok és szerethessen, imádkozhasson, szenvedhessen és cselekedhessen azért, hogy ti mindig megdicsõítsétek az Atyát. És a Fiú így ismét élhet általatok. Felajánllak a Szentlélek dicsõségére. Õ közli magát veletek, hogy bevezessen az isteni élet bensõségességébe, és átalakítson a szeretet és a buzgóság égõ lángjává, hogy mindenhová kiáraszthassa tiszta fényét. És Jegyese anyai karjában látva titeket, amint saját képmását alakítja ki bennetek, indítva érzi magát arra, hogy teljességében leszálljon reátok és közölje magát veletek, ahogy Jegyesével is közölte önmagát. Így mindinkább ajándékul kapjátok a Szentlelket az Atyától és a Fiútól. Szeplõtelen Szívem templomában ma mindnyájatokat felajánllak a Szentháromság dicsõítésére. Felajánllak az engesztelés jeléül, az anyai esedezés jeléül, a tökéletes dicsõítés jeléül, hogy Isten elfogadja ezt a szegény eltévedt emberiséget. Õ irgalmas szeretetével, megsegítheti a világot, amelyet a ti engesztelõ felajánlástok tisztított meg. Így az Úr Lelke megújítja a föld színét." Akit te, Szent Szûz a templomban megtaláltál Mária és József három napig keresték a 12 éves Jézust. Nem az õ hibájuk volt, hogy eltûnt mint aki elveszett. A templomban maradt, mivel úgy akarta. Mikor rátalált Anyja, azt mondta neki: Nem tudjátok, hogy nekem Atyám házában kell lennem?" Mária pedig örömmel volt telve, hogy megtalálta Fiát. De nem értette meg Fia szavait. Ezzel a részére fölfoghatatlan magyarázattal kellett visszatérnie Názáretbe és folytatni életét. Mária velünk van, ha a kellemetlenségek elveszik örömünket; ha a környezetedben lévõkben megmagyarázhatatlan dolgokba ütközünk; ha félreállítanak a beavatottak társaságától. c/ 1993. július 1. - A küldetés, amelyet nektek adok az, hogy vigyétek az igazság világosságát a mostani idõben, amikor mindenhol elterjedt a tévtanok sötétsége. Nézzétek, hogy mélyül el a hit hiánya, hogyan növekedik napról napra a hitehagyás. Ti legyetek az én fényem, világítva az éjszakában, legyetek az evangélium hû apostolai és betûrõl betûre éljétek meg és terjesszétek az evangéliumot. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni hamis tanítókkal, akikbõl oly sok van. Ne hagyjátok magatokat becsapni új tanokkal, még akkor sem, ha általában el lesznek fogadva: azért, mert úgy Krisztus, mint az õ tanítása is mindig ugyanaz marad tegnap, ma és mindenkor. Nos, a ti fényetek fog ezekben az idõkben világítani az emberek elõtt, hogy dicsõítsétek a ti mennyei Atyátokat." 9/ Elmélkedések a fájdalmas olvasóhoz Aki érettünk vérrel verejtékezett c/ 1979.4.13 - Ma itt a helyem: Fiam mellett, aki szenved. Az Atya akarata úgy intézte, hogy ne legyek Jézus mellett a

Getszemáni kertben átélt belsõ gyötrelmei alatt, hogy még az Anya távolléte is növelje elhagyatottságát. Hogyha lehetséges, múljék el tõlem ez a kehely. De ezen az éjszakán lélekben állandóan Fiam mellett maradtam. Imával és szenvedéssel valóban részt vettem teljes gyötrelmében, hogy vigasztaljam és segítsek neki. Igenemet" az Övével egyesítve mondta: Atyám, ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied. És amikor angyal küldetett Hozzá az égbõl, hogy megvigasztalja õt, akkor mellettem is elhaladt, hogy kelyhébe tegyem anyai szívem egész szeretetét." Akit érettünk megostoroztak Jézust a fõtanács halálra ítélte. c/ 1986.szeptember 15. Kedves fiaim, tanuljátok meg tõlem, hogy mindig igent mondjatok a mennyei Atyának, akkor is, amikor elvállalt szenvedésetek kincsét kéri tõletek. Én vagyok a Fájdalmas Szûz. A szenvedés Anyja vagyok. Fiam, Jézus azért született tõlem, hogy a szeretet áldozataként adja magát váltságdíjul tiértetek. Jézus az engedelmes és szelíd bárány, aki némán hagyja magát leöletni. Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bûneit. Attól a pillanattól kezdve, hogy leszállt szûzi méhembe, egészen keresztre emelése pillanatáig, Jézus mindig ráhagyatkozott az Atya akaratára, szeretettel és örömmel felajánlva Neki összes szenvedése mérhetetlen kincsét. Fájdalmas Anya vagyok. Mert anyaként alakítottam, neveltem, követtem, szerettem és ajánlottam fel Fiamat, Jézust, mint édes és szelíd áldozatot az Atya isteni igazságosságának. Így nyújtottam számára végtelen szenvedésében a legnagyobb segítséget és vigasztalást. Ezekben az igen fájdalmas idõkben ismét Anyaként vagyok mindegyikõtök mellett, hogy neveljelek, segítselek benneteket és vigaszt nyújtsak szenvedésetekben. A szenvedésre készítelek fel benneteket, azáltal, hogy veletek együtt mondok igent a mennyei Atyának. Õ a ti igeneteket, mint személyes részvételeteket kéri a megváltásban, amelyet Jézus Fiam vitt végbe. Én a ti égi Édesanyátok, példaképül és mintául szolgáltam nektek ebben, mert Fiam minden szenvedésében tökéletesen osztoztam. Így váltam anyai fájdalmam révén elsõ munkatársává mûvében. Igazi társmegváltó lettem, így most mindegyikteknek példát adhatok, miképpen lehet egyéni szenvedésünket az Úrnak ajándékozni, mindenkit a jóság és a megmenekülés útjára segíteni. Ez az oka annak, hogy a tisztulás e véres idejében az én anyai feladatom titeket elsõsorban a szenvedésre nevelni. Szenvedni is segítek nektek anyai jelenlétemmel. Ez arra indít benneteket, hogy minden fájdalmatokat a szeretet tökéletes ajándékává alakítsátok át. Ezért nevellek benneteket engedelmességre, szelídségre, a szív alázatosságára. Segítek nektek a szenvedésben, hogy örömmel ajándékozzátok magatokat testvéreiteknek, ahogy Jézus is odaajándékozta magát. Akkor örömmel viselitek kereszteteket, boldog lesz szenvedésetek, és biztos lesz utatok, amely elvezet titeket a szív igazi békéjére. Minden szenvedésben megvigasztallak benneteket azzal a bizonyossággal, hogy éppúgy melletek vagyok, miként ott voltam Jézus keresztje alatt. Ma, amikor mindenfelõl növekednek a szenvedések, mindenki egyre erõsebben megérzi az égi Édesanya jelenlétét. Anyai és társmegváltói küldetésem az, hogy összegyûjtsem szenvedésetek minden cseppjét, azokat a szeretet és az engesztelés ajándékává alakítsam és felajánlom mindennap Isten igazságosságának. Így tudjuk együttes erõvel Fiam, Jézus isteni Szívének aranykapuját kitárni, hogy hamarosan lebocsáthassa az Egyházra és az egész emberiségre irgalmas szeretetének kegyelem és tûzfolyóját, amely mindent megújít." Akit érettünk tövissel koronáztak Levetkõztették, bíbor színû köpenyt adtak rá, tövisbõl font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe és térdet hajtva gúnyolták õt: Üdvözlégy zsidók királya!" Azután leköpték, elvették tõle a nádszálat, és a fejéhez verték." (Mt 27,28-30) c/ 1995.4.14. - Mily sok vért láttak síró szemeim azon a napon! Elõhozták az egész testén sebekkel borított Fiamat, Jézust. A borzasztó római ostorütlegek az õ testén mély sebeket hagytak, amelyekbõl erõs vérzés eredt és fölötte piros köpeny. A töviskorona bevésõdött a fejébe, melybõl vérpatakok tódultak, lecsurogva, az ismeretlenségig torzították arcát." Annyira torz, nem emberi volt külseje, emberhez nem méltó volt alakja."(ezsaiás 52,13) c/ 1987.4.17. - Jézust ismét tövissel koronázzák az igaznak feltüntetett tévedések és sok ember hitének elvesztése." Aki érettünk a keresztet hordozta Pilátus halálra ítéli Jézust. c/ 1979.4.13. - A Kálvária útján találkoztunk, miután Jézust elárulták, megtagadták és elhagyták övéi. A tizenkettõbõl csupán egy maradt, akit kézen fogtam, hogy bátorítsam, hogy erõt adjak neki a velünk maradásra. Az ítélet látszik Jézus megostorozott testén és a tövisek véres fátylat borítanak szemére." c/ 1993.4.9. - Milyen távol vannak a dicsõítõ kiáltások. Hozsanna a Dávid Fiának, áldott aki jön az Úr nevében! Az olajfaágak és a pálmaágak helyett a római katonák szuronyai emelkednek; tömegek ünnepélyes szózatai helyett a hóhérok ricsaja és sértegetése; a gyermekek éneke helyett a hûséges asszonyok sírnak; a fönséges királyi menet helyett lassú lépések kereszttel a vállán. Nincsenek itt a tömegek, akiket Jézus kenyerével lakatott jól; a betegek, akiket ezelõtt hozzávittek, hogy gyógyítsa meg õket; a bûnösök, akiket az erényes életre terelt; apostolok, akiket kiválasztott, hogy tanúi legyenek. De itt van az anyja, aki oldalán a kedves János van, aki mindnyájatokat képvisel kedves fiaim."

Akit érettünk keresztre feszítettek Megfeszítése elõtt Jézus imádkozik és felajánlja önmagát. c/ - 1994.4.1. - Maradjatok velem, drága fiaim a kereszt alatt együtt, testvéretekkel, Jánossal. Oly szükség van vigasztalásra! Jézusnak, akit a keresztre szögeztek, a földtõl fölemeltek és aki az agóniája véres óráját éli. Nekem, az Anyának, szoros bizalomban egybekötve az õ megváltó szenvedésével. Oly szükség van hitre! Velem, a Jánossal és a hû vallásos asszonyokkal, és a bûnbánó századossal mondjátok ti is: Igazán õ az Isten Fia. Oly szükség van szeretetre! Úgy tûnik, mintha a Golgotán a szeretet vereséget szenvedett volna. Csak a gyûlölet, a rosszaság és az emberi tombolás van jelen. A sötétségek alászállnak és beborítják a világot. Minden szeretet a Krisztusba van tömörítve, aki a kereszten imádkozik, megbocsájt, elfogadja az Atya akaratát és alázattal annak aláveti magát. Belõle száll alá a szeretet az Anyára, aki arra hivatott, hogy nyissa ki szívét új, lelki anyaságának és Jánosra, aki mindnyájatokat képvisel és fogadja a Fiú Isteni Szívének ezt a legnagyobb ajándékát." c/ 1979.4.13. - Ily módon találkozok Fiammal: mellette vagyok, hogy segítsek neki a halálozásban. Érzem a szögeket, amelyek testét átjárják, a keresztre feszített test kínlódását, akadozó lélegzetét, hallgatom hangját, amely az imában és a megbocsátásban halkul el, és szinte belehalok. De csodálatosképpen mégis élek még keresztülszúrt Szívvel és sebesült lélekkel a kereszt alatt, mivel anyaként segítenem kell Fiamnak meghalni. Soha senki sem fogja megérteni e pillanatok titkos rejtélyét." 10/ Elmélkedések a dicsõséges olvasóhoz Aki halottaiból feltámadott c/ 1979.4.13. - Itt a helyem: feltámadott Fiam mellett Amikor Jézus eljött hozzám dicsõségesen feltámadt testének fényében, isteni karjaiba vett, lehajolt, hogy nagy fájdalmam sebeit megcsókolja, akkor értettem meg, hogy számára befejezõdött küldetésem. Anyai küldetésem megkezdõdik számotokra, az Egyház számára, amely az õ nagy fájdalmából és az én nagy fájdalmamból született. Ma még itt a helyem minden fiam mellett. A világ végéig közel leszek hozzátok, egyetlen Fiam halálából létrejött gyermekeim. Különösen veletek vagyok a sötétség és szenvedés pillanataiban, amelyekben hivatva vagytok mindent átélni, amit Jézus élt át megváltó szenvedése alatt. Mellettetek vagyok, hogy segítsek szenvedni, meghalni és feltámadni, míg meg nem valósul az Atya terve, és Jézussal ti is örvendhettek az õ országának dicsõségében." c/ 1992.4.19. Ne féljetek szeretett fiaim! Nézzetek Jézusra, aki Istenségének hatalmával feltámadt a halálból, és a napnál is fényesebben ragyogó, dicsõséges testével gyõzedelmesen jön elõ a sírboltból. A feltámadt és köztetek élõ Krisztus képezi örömötök, bizalmatok, reményetek értelmét ezekben az utolsó idõkben. A Sátán le van gyõzve és ettõl a pillanattól kezdve Krisztus minden hatalomtól megfosztotta õt, mert elfogadta a halált, hogy õ maga legyen a gyógyír, amely a bûn és a halál minden betegségétõl meggyógyít benneteket. Krisztus feltámadása a legtörténelmibb tény, biztos és kipróbált mindazon események által, amelyek végbementek. Mint Édesanyátok, arra figyelmeztetlek benneteket, hogy vigyázzatok és õrködjetek, mert Ellenfelem rászedi elméteket az õ alattomos és veszedelmes tévelyeivel, hogy a hit elveszítésére és az aposztáziára (Kiesés, elkülönülés az Egyháztól.) vezessen." Aki a mennybe fölment c/ Emeljétek fel szemeteket, mert közel van szabadulástok. Az égbõl jön el számotokra a fény és a szentség új korszaka. Az égbõl jön Sátán és a teljes gonosz seregének végleges legyõzése. Az égbõl jön el hozzátok Krisztus dicsõségének fényes ragyogásában, isteni hatalmának fehér lován lovagolva. Ma, midõn égi Édesanyátok megjelenésének (75.) évfordulóját ünneplitek, mint a Napba öltözött Asszonyt, felszólítalak mindnyájatokat, hogy emeljétek szemeteket az égre, mert akkor a megnyílt mennyben egy fehér ló jelent meg. Lovasa a hûséges és az Igaz, igazságosan ítél és harcol." c/ 1992.11.22. - Vigyázat! Jézus Krisztus az ég felhõin jön el, és mindenki látni fogja õt, azok is, akik megölték! A föld népei megrémülnek. Igen. Amen" Aki nekünk a Szentlelket elküldötte c/ 1981.6.7. - A Szentlélek jegyese vagyok. Hatalmas közvetítõ szerepem köztetek és Fiam között fõleg abban nyilvánul meg, hogy túlcsorduló mértékben esdjem ki számotokra a Szeretet Lelkét az Atyától és a Fiútól. Ennek az isteni tûznek kell megújítania és átalakítania az Egyházat. A Szeretetnek ez a tüze fogja megújítani az egész világot. Erõteljes, életadó leheletére végre fel fog nyílni az új ég és az új föld." Aki téged, Szent Szûz, a mennybe fölvett c/ 1976.8.15. - Ahogy igenem megadta Isten Igéjének a lehetõséget, hogy szûzi méhemben magára öltse emberi természetét, így bíztam rá magamat igenemmel Fiam, Jézus akaratára, aki Édesanyátokat felvette lélekben és testben a mennyei dicsõségbe. Megváltozott és dicsõséges, de valóságos test az én testem, kedves gyermekeim. Anya és Fia most már örökre

együtt van a mennyországban. Azonban a ti valóságos Anyátok is vagyok, így nem csupán lélekkel, hanem megdicsõült testemmel együtt is képes vagyok benneteket szeretni. Anyai szívemmel szeretlek, amely sohasem szûnt meg értetek szeretetben dobogni. Kedves gyermekeim, éljetek ti is ott, ahol én vagyok: éljetek velem a mennyországban. Igaz, hogy ti még itt vagytok a fájdalmak földjén és gyakran viselitek a szenvedés minden súlyát. Bár a számûzetés földjén éltek, miért ne élhetnétek ti is ott, ahol most már Édesanyátok tartózkodik? Éljetek velem a mennyországban, és ne hagyjátok, hogy a világ magához ragadjon titeket, ne engedjétek, hogy ez a föld bebörtönözzön. Ma igen hamis és veszélyes irányzat uralkodik. Csak ezzel a földdel törõdnek. Szinte félnek attól, hogyha a mennyországra tekintenek, az elvonja õket a mindennapos élet kötelezettségeitõl. Valósítsátok meg itt lenn a mennyei Atya tervét, és felfogjátok építeni magatok körül az igazi boldogságot." Aki téged, Szent Szûz, a mennyben megkoronázott c/ 1976.8.22. - Királynõtök vagyok. Az Atya hatalma, a Fiú bölcsessége és a Szentlélek szeretete, a Szentháromság fényében megerõsített engem mindörökre anyai királyságom szerepében. Ez dicsõséges megkoronázásom. Ez egyetemes királyságom: A Fiú Anyja, Királynõ a Fiával." c/ 1995.10.7. - A Szent Rózsafüzér Királynõje vagyok A gyõzelmek Királynõje vagyok. Azt a feladatot bízta rám a Szentháromság, hogy vezessem a harcot, és gyõzelemre vigyem Isten fiainak seregét, amely küzd a Sátán és a gonosz lelkek rabszolgáinak hatalmas serege ellen. Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt: õ a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.(1móz 3-15) " c/ 1995.12.31. - A gyönyörû szeretet és a szent remény Anyja vagyok... Az én föladatom megtisztítani benneteket mindentõl, ami megszennyezett titeket, vigasztalni benneteket fájdalmaitokban, bizalmat adni nektek kishitûségetek közepette és megerõsíteni bennetek a reményt elhagyatottságotokban. Segítek nektek a világban lenni, de nem a világból lenni; azért, mert azt kívánom, hogy mindig és mindnyájan csakis Fiamé, Jézusé legyetek." Jegyzetek c/ = Irodalmi forrás - A Máriás Papi Mozgalom könyvébõl, a Papokhoz, Szûzanyánk Szeretett Fiaihoz címû könyv szövegeibõl válogatva (Mária-üzenetek egy olasz pap, Gobbi atya szívébe diktálva)