CXIX. évfolyam 1. szám 019. Sevegő január 16.
019. január BOLDOG ÚJÉVET KOZÁRMISLENY! Munkával és felemelő ünnepekkel sűrű évet tudhatunk magunk mögött. Előttünk pedig a reményekkel és várakozással teli 019-es esztendő! Dr. Biró Károly polgármester úr az év első lapszámában visszatekint az óévre, és jókívánságaival útjára indítja az újévet. Tisztelt kozármislenyiek! Engedjék meg nekem, hogy gyönyörű városunk polgármestereként a oldalán keresztül is eredményekben, egészségben és családi örömökben gazdag, boldog újévet kívánjak településünk minden polgárának. Az újévi köszöntő mellett fogadják szeretettel és érdeklődéssel rövid összefoglalómat a mögöttünk álló évekről. Szerencsések vagyunk, mert 015. után is folytatódott a városunkra, Kozármislenyre jellemző töretlen, dinamikus fejlődés. A továbbiakban kiemelek néhány fontos eredményt a mögöttünk álló négy év munkájából, megvalósításaiból. Négy éve, képviselőjelölt társaimmal 1 pontos programot hirdettünk meg a település érdekeit szem előtt tartva. Örömömre szolgál, hogy ma már elmondhatom, ebből 11 pontot teljesítettünk. A legfontosabb minden Kozármislenyben élő számára, hogy sikeresen megőriztük házaink adómentességét. Az itt élők biztonságának érdekében térfigyelő kamera rendszert alakítottunk ki, ami létrehozása óta zavartalanul működik. Mindanynyiunk nyugalmát szolgálja a megerősített, jól működő polgárőrségünk. A nyugalom és biztonság megteremtése mellett mindennapi feladatunk napjainkban is, a város fejlesztésével egy időben, közterületeink rendben és tisztán tartása. Az itt elő családok számára városunk élhetővé és kellemessé, marasztalóvá tétele. Kulturális szolgáltatásaink, rendezvényeink is ezt a célt szolgálják eredményesen, könyvtárunkkal és művelődési házunkkal élen járva. Intézményeink, bölcsődénk, óvodánk, iskolánk folyamatos bővítése, fejlesztése mind-mind a nálunk élő ifjabb nemzedék jövőjét szolgálják. A hozzánk letelepedni vágyó családok számára létrehoztunk egy új, Fészek lakótelep néven dinamikusan, gombamód növekvő lakótelepet. Nagyon sok kozármislenyi autós kényelmét szolgálja az autópálya elkerülőjére felvezető útnak a gépjárművek közlekedésére alkalmassá tétele. Az elmúlt időszakból talán a legkiemelkedőbb évnek a 017-es esztendőt mondhatnám, hiszen ebben az évben a kiemelt sport infrastruktúra fejlesztés mellett, úthálózatunk és intézményeink infrastruktúrájának fejlesztésére is lehetőségünk nyílt. A fejlesztések mellett egy 0 hektáros ipari park létrehozásával vonzzuk be a gazdasági befektetőket, jövőbeni munkaadókat városunkba. A kozármislenyi családok szabadidejének hasznos eltöltését, és egészségük megőrzését kívántuk szolgálni a szabadtéri sportolási lehetőségek biztosításával. Fitnesz parkot hoztunk létre, kerékpárutat építünk. Kirándulásokra, sétákra alkalmas zöldfelületeket hozunk létre. 018- ban a zöld gondolat mentén máris sok új kezdeményezés, megvalósítás indult útjára. Örömmel mondom, hogy a mögöttünk álló évben a kozármislenyi versenysport is jelentős eredményeket mondhatott magáénak. Eredményeinknek köszönhetően a tőlünk távolabb élők is felfigyeltek településünkre. Remélem, az irigykedések mellett elismeréssel szemlélik töretlen fejlődésünket, eredményeinket. De emlékezzünk, kötelezettségeink a múltból erednek! 90 évvel ezelőtt két pici falu egyesült, hogy összefogva, egyesült erővel küzdjön a legnehezebb években is. Elődeink példamutató erejét követnünk kell, hogy összefogással a következő években is felülemelkedjünk nehézségeinken! A jövőben is vigyük tovább befogadó, nyitott - - közösségünk építő elképzeléseit, gondolatait! 019-ben újra nehéz esztendő vár ránk. A városfejlesztési munkát, a közösségünk építését két választás is meg fogja szakítani. Kérem, figyeljenek az elhivatottságra, a szakértelemre, a teljesítményre. Kozármisleny maradjon a kozármislenyieké! A település fejlesztése mellett idén is nagy feladatunk a városunkba letelepedő családok befogadása, bevonása a közösségi életünkbe, hogy városunk civil életének vérkeringésébe kerülve, ők is mislenyiek akarjanak lenni és maradni. Munkánk, szórakozásunk, mindennapi életünk és ünnepeink mentén kérem, figyeljünk időseinkre, nyugdíjasainkra. Hallgassuk meg őket, és alapozzunk élettapasztalataikra. Őrizzük múltunk értékeit, hogy építhessük jövőnket. Boldog újévet Kozármisleny!
019. január KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSÉÉRT SZOL- GÁLTATÓ NONPROFIT KFT. ÁLTAL VÉGZETT MUNKÁLATOK HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁR 019. I FÉLÉV Lomhulladék gyűjtés március 7., november 0. Alkotmány tér. Alsóhegy dűlő, Csikósvölgy u., József A. u., Kinizsi u., Kiskozári út, Kossuth L. u., Malomrét u., Öregszőlő dűlő, Pécsi u., Pusztarét u., Rákóczi F. u., Szőlő u., Toldi u., Zrínyi u. március 8., november 1. Cinege u., Fecske u., Fülemüle u., Gólya u., Hunyadi u., Ibolya u., Jácint u., József A. u., Kamilla u., Kossuth L. u., Liliom u., Margaréta u., Móricz Zs. Tér, Nárcisz u., Orgona u., Pécsi u., Petőfi u., Pinty u., Radnóti M. u., Rózsa u., Sólyom u. - 3 - Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatal 7761 Kozármisleny, Pécsi u. 14. Tel: 7/570-910 Fax: 7/570-916 email: info@kozarmisleny.hu www.kozarmisleny.hu Ügyfélfogadás: Ügyfélszolgálati Irodán: Hétfő: 8.00-1.00 13.00-17.00 Kedd: 8.00-1.00 Szerda: 8.00-1.00 13.00-16.00 Csütörtökön nincs ügyfélgogadás Péntek: 8.00-1.00 Ügyintézők, pénztár: Hétfő: 8.00-1.00 13.00-17.00 Szerda: 8.00-1.00 13.00-16.00 Jegyző: Hétfő: 8.00-1.00 Szerda: 8.00-1.00 előzetes egyeztetés a 7/570-911-es telefonszámon Polgármester: Szerda: 9.00-11.00 előzetes egyeztetés a 7/570-914-es telefonszámon Mezőőr: Böröcz Tamás 06-30-48-469 Kozármislenyi Polgárőr Egyesület 7761 Kozármisleny, Pécsi u.14. Tel: 30/ 94-4556 kozarmislenyi.pe@gmail.com Kozármisleny Város Településfejlesztéséért Szolgáltató Nonprofit Kft. 7761 Kozármisleny, Pécsi utca 14. Tel: Barics Arnold üv: (30) 337-715 email: kft@kozarmisleny.hu Kozármislenyi Művelődési Ház nyitva tartása: Hétfő: 8.00-14.00 Kedd: 8.00-16.00 Szerda: 8.00-16.00 Csütörtök: 8.00-16.00 Péntek: 8.00-14.00 Elérhetőségeink: Tel.: 06-30-591-995 www.mislenykult.hu szervezo@mislenykult.hu Kozármislenyi Városi Könyvtár nyitva tartása: Hétfő: szünnap Kedd: 13.00-18.00 Szerda: 10.00-18.00 Csütörtök: 10.00-16.00 Péntek: 10.00-16.00 Szombat: 9.00-13.00 Elérhetőségeink: Tel.: 06-7-610-143 e-mail: mislenykonyvtar@gmail.com
FITT, EGÉSZSÉGES NEMZETÉRT TÁRT KAPUS PROGRAM Advent időszaka a decemberben kezdődő karácsonyi várakozásról szól. Készülődünk az ünnepre, feldíszítjük a csoportszobákat, mindenki elkészíti az adventi koszorút és naptárt. Számoljuk a heteket, napokat, és izgatottan várjuk az ünnepet. Minden héten meggyújtunk az adventi koszorún a négy gyertyából egyet, miközben dalakot éneklünk és verseket mondunk. Beszélgetünk a karácsonyról, az ajándékozás öröméről, a szeretetről. A gyerekek ismerkednek a betlehemezés történetével, a mézeskalácssütéssel. Idén decemberben több csoport sütött mézeskalácsot, melynek illata elárasztotta az óvodát, az ünnepélyességet emelve. Egyesek adventi vásárra is készültek, saját készítésű, szebbnél szebb díszekkel, 019. január A KOZÁRMISLENYI JANIKOVSZKY ÉVA ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE KARÁCSONYA MIKULÁS VÁRÁS AZ ÓVODÁBAN, BÖLCSÖDÉBEN Az adventi időszak élményekben gazdag programokat tartogat minden évben. Így volt ez az idén is. December első hete a Mikulás várás jegyében telt el. Előkerült a kandalló, mindenhol kiscsizmák, zoknik, hópelyhek jelezték, hogy nagyon várják a gyerekek a jó öreg ajándékosztót. Minden csoport énekekkel, versekkel és rajzokkal készül a Mikulás köszöntésére. Az örömmel tanult dalaikat, mondókáikat közösen mondják el, de vannak bátrabb gyerekek, akik önállóan is énekelnek. Napokkal előtte készülünk, hogy örömet szerezhessünk a Mikulásnak. Kedvességből rajzolnak a Mikulásnak, és amikor megérkezik, székre ültetjük, hisz hosszú utat tett meg hozzánk majd átadják a gyerekek a neki készült meglepetés rajzokat. A Mikulás minden gyermeket megajándékoz, puttonyából előkerülnek a csomagok. A csillogó szempárokból ítélve nagy élményben van részük a gyerekeknek. Búcsúzóul mindenki megfogadta, hogy továbbra is jó lesz, így ígéretet kaptunk arra, hogy jövőre is ellátogat hozzánk. Óvodánkban december 05-én a szőkédi Gungula Bábcsoport Varázsfőzet a Mikulásnak című bábelőadásával nagy örömet szerezett a gyerekeknek. Pápainé Deményi Ágnes óvónő melyeket a csoportszoba előtt kihelyezett asztaloknál, a gyerekek nagy örömére, meg is lehetett vásárolni. December 0-án csinosan felöltözve mentünk a konferenciaterembe, meggyújtottuk az utolsó gyertyát az adventi koszorún, és együtt énekeltünk karácsonyi dalokat. Meghallgattuk az óvónénik és dadusok énekét is, ami tovább emelte a hangulatot. A Rotary Club Kozármislenyi Egyesülete idén is ajándékokkal lepte meg a gyerekeket. Az ünnep után mindenki visszatért a csoportjába, ahol a feldíszített karácsonyfa alatt még sok-sok meglepetés várta a kicsiket. Elkezdődött a várva várt ajándékok kibontása, és az önfeledt nagy játék. Jó volt nézni a gyerekek boldogságát az emelkedett hangulat hevében. A decemberi hónap a gyerekek és az óvodai dolgozók számára is az év legmeghittebb ünnepe. Az alábbi verset fogadják szeretettel a kedves olvasók a karácsonyi ünnepek után is! Szieberth Lívia óvodapedagógus Szieberth Tünde Karácsonyra várva Gyermekek vagyunk és karácsonyra várunk, hisz szenteste ünnepén teljesedhet vágyunk. Karácsonyra várunk csillogó szemekkel, gyermeki hitünkkel, ártatlan lelkünkkel. Karácsonyra várunk, szeretetre vágyunk, és hogy a Jézuska teljesítse álmunk. A nekünk nyújtott örömet megköszönjük, áldjuk, és gyermeki szívünkkel mindezt megháláljuk. S amíg mi lelkesen karácsonyra várunk, nektek boldog, békés ünnepet kívánunk! hirdetés - 4 -
Kozármislenyi 018. 019. szeptember január április közéleti lap Suzuki Varga alapítva 199 Regisztráljon hűség programunkban a kedvező ár eléréséhez! 3+7 év kiterjesztett garancia 00 000km-ig *Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 5, 5,6 l/100 km. CO-kibocsátás: 113-10 g/km. Nem kell messzire mennie. Műszaki vizsga helyben! További információ: 7/570-90 vagy www.suzukivarga.hu Műhely nyitva tartás: H-P 8.00-17.00 - személygépkocsi - motorkerékpár - utánfutó - traktor - pótkocsi - munkagép vizsgáztatása is Kozármislenyben! Eredetiség-vizsgálat, átírás intézése, eredetvizsgával + biztosításkötéssel Suzuki és más típusok szervizelése - alkatrész- és tartozékértékesítés Tesztvezetésre jelentkezés, további információk: E-mail: suzukilanycsok@gmail.com Internet: www.suzukivarga.hu 7761 Kozármisleny Vadvirág u.4. Tel.: 7/570-96 7759 Lánycsók, az 57.út mellett Tel.: 69/364-494 Nyitva tartás: H-P 8.00-17.00 Szo.: 8.00-1.30 - - 10 76 5 - hirdetés
MEMENTO TEMETKEZÉS PÉCS, Szabadság u. 6. Tel: 7/50-604 Tel/fax: 7/50-605 Mobil: +36 30/3360-647 +36 30/9399-98 Nyitva: H-P: 8-16 www.mementotemetkezes.hu Állandó ügyelet: 30/939-998 Mammel- Memento Kft. PÉCS, Szabadság u. 6. Tel: 7/50-604 Tel/fax: 7/50-605 Mobil: +36 30/9399-98 A KOZÁRMISLENYI TEMETŐK ÜZEMELTETŐJE ELADÓ ÚJ ÉPÍTÉSŰ CSALÁDI HÁZAK Kozármisleny nyugodt, családiházas övezetében, eladó új építésű családi házak kulcsrakészen, még 5%-os ÁFÁVAL, melyekre CSOK 10 MFt, kamattámogatott hitel 10 MFt igényelhető. Földszinti helységek: garázs, szélfogó, wc, közlekedő, háztartási helység, dolgozószoba, kamra, konyha-étkező, nappali, terasz (alapterület 88 m ). Tetőtéri helységek: közlekedő, wc, fűrdőszoba, + 4 szoba (alapterület 80 m ). Telekterület: 459 m, alapterület: 169 m. 35%-os készültségi szinten. Átadás 019. II. félév. Bruttó ár: 94 000 Ft/m Érdeklődni: 06-0/489-13-88 WEBS VILÁGÍTÁSTECHNIKAI SZAKÜZLET Világítástechnika felsőfokon Ipari világítás Technikai lámpák Cím: 761 Pécs, Rákóczi út 59-61. Tel./fax: 7/515-80 ÚJ ÜZLET! Pécs Komlói út. 79. Iroda Tel.: 7/515-801 E-mail: webskft@webs-kft.hu Szaküzlet Tel.: 7/33-49 szakuzlet@webs-kft.hu Led lámpák Villanyszerelés közintézményekben, ipari épületekben és a lakosság szolgálatában! Technikai azonosító: AA5840355 "Töltésre, disznóvágásra mindent egy helyen!" Pécs, Bajcsy Zs. u. 5. Vásárcsarnok emelet Üzleteink: Pécs, Szabadság u. 54. www.bollerbolt.hu - 6 - hirdetés
Kozármislenyi közéleti lap 018. szeptember Zöld övezetben, tóra néző panorámával várjuk kedves vendégeinket! 10 fajta Lucaffé prémium kávé, Capri sütemények, kézműves Mennyei Rétes. Sütemény és torta rendelést felveszünk! www.zmpakk.hu Tel: 7-13-65 és 0630-46-149 e-mail: zmpakk@zmpakk.hu Befőttes üvegek és szeszes palackok széles választékban kaphatók, nem csak szezonban, hanem egész évben. Most akciós hőálló befőttes üvegek: 19 ml-es körte formájú (tető nélkül): 80 Ft/db 385 ml-es körte formájú (tető nélkül: 100 Ft/db 60 ml-es váza formájú (tető nélkül): 90 Ft/db Várjuk megtisztelő látogatásukat üzletünkben, ahol bankkártyával is fizethetnek. Pécs, Verseny u. 8. Hétfő-péntek 8.00-16.30 óráig. GUMICSERE HÁZTÓL-HÁZIG! A MŰVELŐDÉSI HÁZZAL SZEMBEN Bankkártyás fizetési lehetőség! Tel: 06-30/435-8373 e-mail: mokka@gmail.com nyitva: vasárnap 13.00-17.00 a többi napon 10.00-17.00 Kozármisleny, Pécsi utca 1. Művelődési Ház Igény esetén Kozármislenyben autójáért megyek, majd gumicsere után visszaviszem. Kiváló minőségű akác tűzifát 18 000,-Ft-os, csertölgy tűzifát 17 500,-Ft-os áron kínálunk. A feltüntetett bruttó ár, 1 üzemi szórt köbméterre értendő! Korrekt, ellenőrizhető kiszállítási formában. A vásárló a lepakolás előtt mérőszalaggal ellenőrzi a teherautó, kaloda méretét. Ezt a műveletet megismételheti a kipakolás után is. További ellenőrzést is tarthat lepakolás közben, hogy miként helyezkednek el a fahasábok a kívülről nem látható részeken. Természetesen a tűzifát az adott lehetőségekhez képest, legoptimálisabb helyen pakoljuk le. Megkönnyítve a bepakolást a fatárolóba. Nem titkolt célunk a következő megrendelések teljesítése is! A tűzifát készpénzes számlával, és szállítólevéllel adjuk át. A kiszállítás előre egyeztetett időpontban történik. Alapvető szabályunk, miszerint csak fényes nappal érkezünk a tűzifával. Sötétedés után SOHA nem szállítunk. Az elvárásunk a megrendelő felé csupán annyi, hogy a tervezett érkezési időpontban, minimum egy felnőtt legyen jelen. Lehetőleg a munkálatok befejezéséig. A teherautóról a tűzifát munkatársunk billenti le a megbeszélt helyre. Erdei köbméterben is megoldható a kiszállítás! 1m * 1m * 1.7m! A fát darabolva, kályhakész formában adjuk át, az előre megbeszélt méretekben, melyek nem igényelnek további utómunkálatokat. Használható minden fűtőeszközbe. fotó: művelődési ház Technikai azonosító: AA583691-97 - hirdetés
019. 018. január április - 86 - A Dunántúli Napló 019. január 10-i számában közzétett Állami Számvevőszék ellenőrzésével összefüggésben megjelent hírrel kapcsolatban. Kozármisleny Város Önkormányzatának gazdálkodása stabil, hitel felvételére nem kényszerül, beruházásaihoz, a fejlesztésekhez a szükséges források rendelkezésére állnak. Az eddig is kiválóan prosperáló település működéséhez szükséges, meglévő pénzeszközök biztosítják az elmúlt négy év során már megszokott, folyamatos működés és fejlődés lehetőségét. Az államháztartásból származó támogatások folyósítása a jogszabályok szerinti rendben megtörtént, azok hiánytalanul megérkeztek az Önkormányzathoz. Az Állami Számvevőszék 018 július 13.-tól az Önkormányzatok ellenőrzése Integritás, belső kontroll modul elnevezésű ellenőrzést folytat Kozármisleny Város Önkormányzatánál. A vizsgálat még nem zárult le. Az ellenőrzés során két, a Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatal munkáját szabályozó dokumentum hiányát állapították meg, mely téves adatokon alapulhat, hiszen azok rendelkezésre állnak, a vizsgálat során azokat az Állami Számvevőszéknek a jegyző megküldte, és ezt a tényt jeleztük az Állami Számvevőszék Elnökének. A fentiek okán levélben kértem az ÁSZ elnökét, hogy ellenőrizzék le a részükre 018. július és december hónapban elektronikusan megküldött szabályzatok átvételét, továbbá utasítottam a jegyzőt, hogy személyesen tisztázza a jelentésben foglalt ellentmondásokat. A közzétett ÁSZ vizsgálat további intézkedést nem igényel, mivel a jegyző által vezetett hivatal szabályozottsága továbbra is biztosított, a város költségvetése stabil, a gazdálkodás átlátható és ellenőrizhető. Kozármisleny, 019. január 10. SAJTÓKÖZLEMÉNY SEGÍTS ZENTÉNEK A KÜZDELEMÉBEN! A Spinal Muscular Atrophy vagy gerinceredetű izomsorvadás, rövidítve SMA, betegséget génhiba okozza. A betegség a gerincvelő és a mozgató idegsejtek fokozatos elvesztését okozza. Az SMA beteg születésekor olyan, mint a többi újszülött. Az első tünetek három hónapos korban észlelhetők. Jelenleg nincs ismert gyógymód a betegségre. Állandó gyógytorna segítségével lehet az izom és mozgásfunkció romlását lassítani. Egyedi, különleges eszközök segítik a mindennapjaikat. Kutatók folyamatosan fejlesztenek ki ígéretes hatóanyagokat, melyeknek klinikai tesztelése napjainkban is folyik. Ebben a ritka betegségben szenved a kozármislenyi Györök Attila és Tóth Kriszta fiatal házaspár, első gyermeke, a 10 hónapos Zente baba. Írásunkkal Zente gyógykezelését szeretnénk elősegíteni! Ha anyagi helyzeted lehetővé teszi, segítsd Zente babát! Mire gyűjt a család? Napi vizsgálatokra, gyógytornákra járásra, Pécsre és Budapestre. Speciális fűzőre, ami az SMA betegeknél az elkerülhetetlen gerincferdülést késlelteti. Speciális anyagú boka ortézisre, ami olyan eszköz, hogy a mozgásszervek sérült részeit védi, korrigálja. Kerekesszékre, kifejezetten pici babák számára. Egy hetes kivizsgálásra, oktatással, fejlesztéssel a milánói SAPRE intézetben. Ez összesen 4, millió forintnak megfelelő euroba kerül. Kozármislenyiek, fogjunk össze Zentéért! Aki tud, segítsen! Bankszámlaszám: 11773315-0171393 MEDJUGORJE A Családok Kulturális és Szabadidősport Egyesületének programjai között találhatók olyanok is, amelyek közkívánatra valósulnak meg. Ilyen volt 018 legszebb útja, mely az Isonzó völgyébe és Doberdóba vezetett. 019. március 7-én két napos útra indulunk Medjugorjéba, a mindenki által ismert zarándokhelyre. A jelenések hegyének megmászása után természeti és épített látványosságokkal is kényeztetjük magunkat. Hazafelé megtekintjük a Kravica-vízesést, majd Mosztarban a Római hidat. Ára 48 000,- Ft/fő, mely az étkezésen kívül minden költséget tartalmaz. Már csak pár szabad helyünk van! Jelentkezési határidő január 6. A részvételi díj befizetésével az utazók hozzájárulnak Zente baba gyógykezeléséhez is! dr. Biró Károly polgármester Magánkiadású, kozármislenyi, közéleti lap, önkormányzati támogatással Kiadja: Palotai János - EV. 7761 Kozármisleny, Tompa M. u. 1., Tel: 06-30/48-777-38, Engedélyszám: 00036891 ISSN 063-69X Megjelenik havonta 300 példányban Nyomda: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Következő megjelenés: febr. 14. lapzárta: febr. 07. Kereskedelmi forgalomba nem kerül. A hirdetések és az aláírt cikkek tartalmáért felelősséget nem vállalok. Internet: www.kmcsevego.hu e-mail: csevego7761@gmail.com