Alig több mint két évtizede, 1987-ben jelent meg E. Dziobek szûkebb szakmai

Bács Tamás (1960) régész, egyiptológus, az ELTE Egyiptológia Tanszékének vezetõje. Kutatási területe az Újbirodalom története, régészete és mûvészete. Legutóbbi írása az Ókorban: Thébai kutatások: a 65. számú sziklasír és környéke (2005/3). Újbirodalmi sírmûvészet: a kezdet kérdései Bács Tamás Alig több mint két évtizede, 1987-ben jelent meg E. Dziobek szûkebb szakmai körökben mindeddig többé-kevésbé valósként elfogadott rekonstrukciója Théba újbirodalmi elitsírjainak korai fejlõdéstörténetérõl. 1 Habár tanulmánya elsõsorban ezen sírok egyik legjellegzetesebb sajátosságát, a sziklába vágott kápolnarész fordított T-betû alakú térkapcsolatának eredetét igyekezett régészeti és építészettörténeti szempontból értelmezni, elemzése mögött egy jóval összetettebb és szélesebb relevanciájú kérdés is meghúzódott. Nevezetesen azon mûvészetileg is önálló korszak kezdetének kérdése, amelyet Újbirodalomnak nevezünk. Hiszen kimondva vagy kimondatlanul ma már közhelynek számít, hogy a történetileg szigorúan Jahmesz, a 18. dinasztia elsõ uralkodójának trónralépésével kezdõdõ közel ötszáz éves idõszak (Kr. e. 1540 1069) egyedisége szellemi, kulturális tekintetben ennél késõbb, Hatsepszut királyné, majd királynõ uralmával (Kr. e. 1479 1457) válik felismerhetõvé és egyértelmûvé. Tekintve, hogy a sírmûvészet mint az elit önmeghatározásának eszköze és önképének megjelenítõje mindenkor központi szerepet játszott Egyiptomban, önmagában sem érdektelen megkísérelni azoknak a folyamatoknak és jelenségeknek a megértését, amelyek a klasszikus újbirodalmi elitsír, a kor sírmûvészeti nagyhagyományának kialakulását kísérték. De a kérdés mostani újragondolása más szempontból is idõszerû. Egyfelõl azok az idevágó új kutatási eredmények indokolják, amelyek a már említett Dziobek-féle tanulmány megjelenése óta kerültek a szakmai köztudatba; másfelõl leginkább errõl szeretnék beszélni a következõkben azoknak az elitsíroknak a problematikája, amellyel a thébai nekropoliszban folyó kutatásaink kényszerítõen szembesítenek. 2 Figyelembe véve, hogy ez utóbbi esetében közel sem lezárt kutatásokról van szó, elõre kell bocsátanom, hogy itt számos ponton csupán problémák, közöttük is elsõsorban építészeti vonatkozásúak megfogalmazására szorítkozhatunk, illetve azon korlátok felrajzolására, amelyek egyelõre vagy akár véglegesen is megnyugtató megválaszolásuk útjában állnak. Habár a sírmûvészet talán leglátványosabb részét jelentik, a díszítési programokról, a sírok képi és szöveges 1. kép. Ineni sírja (TT 81, Kampp után) ele- 3

Tanulmányok és átalakításával készítette el (1. kép). 9 Tipológiája szempontjából a kora Középbirodalomra jellemzõ sírtípus átalakításának döntõ momentumát Dziobek a pillérközök részleges felfalazásában látta. Ennek eredményeképpen vált a korábbi nyitott keresztcsarnok zárt keresztteremmé, amelynek homlokzatát vályogtégla falfülkék díszítettek és ablakok törték át. Idõben és formailag közeli párhuzamként a kor egy másik fõembere, Amon isten fõpapja, Hapuszeneb sírkápolnája (TT 67) kínálkozott (2. kép). 10 A szintén Sejk-Abdel-Gurnán található sírnak, amelynél a pillérközök felfalazását mészkõvel oldották meg, Dziobek ugyancsak középbirodalmi eredetet tulajdonított. A már sziklából kifaragott, de még falfülkés-ablakos homlokzat kialakítása alapján egységesen 2. kép. Hapuszeneb sírja (TT 67, Nagy Marcell és Pfeffer Ferenc rajza) az evolúciós folyamat következõ szakaszába sorolta viszont Hatsepszut híres fõintézõje és lányának nevelõje, meirõl csak érintõlegesen lesz szó. Nem mintha ezek kevésbé fontosak vagy még inkább, problémamentesek lennének, de vizsgálatukat az általunk tárgyalandó korszakon belül vagy teljes hiányuk, vagy nagymérvû pusztulásuk nem teszi lehetõvé. 3 Szenenmut monumentális, a domb koronáját uraló sírkápolnáját (TT 71) (3. kép). 11 A fejlõdési sor végét szerinte a falfülkés-ablakos homlokzatok eltûnésével egy idõben a teljesen zárt kereszttermek megjelenése jelzi, amelyek az elitsírok következõ Elõre kell azt is bocsátanom a jobb érthetõség és a (nyelvi) nehézkesség generációját jellemzik. 12 Bármilyen tetszetõsnek is tûnik elkerülése érdekében, hogy a sír/sírkápolna megnevezés minden esetben a kor elitje által kialakított, többrészes sírkomplexumok sziklába vágott és festett reliefekkel vagy falfestményekkel díszített részére vonatkozik. Ezt azért is szükséges itt hangsúlyozni, mert nem minden sírhoz kapcsolódott egy közvetlenül a halott testét és sírmellékleteit befogadó, korszakunkban jellemzõen aknasír, amely jelenség külön magyarázatot igényelne. 4 Elvetve a sírok lakóházak térrendezésébõl levezetett eredetének korábbi elképzeléseit, 5 ugyanakkor egy lineáris fejlõdést feltételezve Dziobek a kialakuláshoz vezetõ alaprajzi változások idõben három jól megkülönböztethetõ szakaszát azonosítja. Kiindulási pontját Ineni, I. Thotmesz (Kr. e. 1504 1492) fõépítészének és Théba kormányzójának sírja (TT 81), 6 végpontját pedig a már III. Thotmesz (Kr. e. 1479 1425) egyeduralma idején készült elitsírok sorozata jelentette. Ineni sírjának kijelölését erre a szerepre több szempont is indokolta. Leglényegesebb ezek között, hogy ez tûnt a legkorábbi 18. dinasztia korára keltezhetõ monumentális magánsírnak Sejk-Abdel-Gurnán, a thébai nekropolisz egyik központi dombján, amely éppen ekkortól és ennek köszönhetõen válik a thutmózida elit exkluzív temetkezési helyszínévé. Másfelõl Ineni híres önéletrajzi felirata szerint elméletileg számos építészeti innováció fûzõdött nevéhez, így többek között I. Thotmesz királyi sírjának újszerû kialakítása, habár ennek ellenõrzésére sajnálatosan a máig azonosítatlan királysír hiányában nincsen módunk. 8 Rekonstrukciójának lényegi és napjainkig vitatott részét alkotja Dziobek azon vélekedése, miszerint Ineni saját sírját egy eredetileg a 11 12. dinasztia idején, azaz a Középbirodalom elsõ felében elkezdett, de be nem fejezett ún. szaff-sír, azaz egy pillérekkel tagolt, széles homlokzatú sziklasír-típus átvételével azonban Dziobek javasolt rekonstrukciós kísérlete, ma már a vele szemben felhozható ellenérvek súlya elvetése mellett szól. Ugyanakkor azt is el kell ismernünk, hogy hasonlóan koherens megoldás egyelõre nem állítható a helyébe. 13 Az elsõ és talán legsúlyosabb ellenérvet a kronológia szolgáltatja. Létezik ugyanis legalább két olyan sír (TT 21 és TT 345) ráadásul mindkettõ Sejk-Abdel-Gurnán, amelyekben már jelen van a klasszikus fordított T-alakú térkapcsolat zárt keresztteremmel, viszont nem keltezhetõk sokkal késõbbre magánál Ineni sírjánál. 14 Sõt, összehasonlítva ezek közül Uszer (TT 21) sírját Ineniével, számos olyan közös vonásuk figyelhetõ meg mint az arányaikban rövid tengelyes folyosók, külön szoborfülke hiányában a kultuszszobrok azonos módon kápolnában való elhelyezése vagy éppenséggel a két sír falfestményeinek stílusa, amelyek sokkal inkább egyidejûségükre engednek következtetni. Ami miatt ez elkerülhette Dziobek és mások figyelmét is, az a két sír méretbeli eltérése, illetve tulajdonosaik státuszbeli különbsége. Hiszen míg Ineni a legmagasabb elit tagja volt, addig Uszer, és vele együtt Amenhotep, akinek sírja (TT 345) ma nem hozzáférhetõ a kutatás számára, ugyanennek az elitnek egy alsóbb rétegéhez tartoztak. 15 Valódi viszonyukat azonban éppen ennek függvényében értelmezhetjük, azaz Uszer sírja társadalmi rangjának megfelelõ, szerényebb változata Ineniének. Annak megállapításáról azonban, bármily csábítónak hat is, egyelõre le kell mondanunk, hogy a klasszikus alaprajzi típus megjelenését éppen Uszer (vagy Amenhotep) sírjához kössük, mert erre a thébai nekropolisz mai kutatottsága egyszerûen nem ad még lehetõséget. Hogy egyébként az elitsírok zárt keresztterme valóban thébai invenció, szemléletesen bizonyítják a helyi elit Théba kisugárzási területén található, nagyjából ebben az idõszakban ké- 4

Újbirodalmi sírmûvészet: a kezdet kérdései 3. kép. Szenenmut sírja (TT 71, Dorman után) szült sírjai, valamint a Hatsepszut idején megnyitott gebel-eszszilszilei homokkõbányák helyszínén, többek között Hapuszeneb és Szenenmut által is vágatott emlékkápolnák. Az elõzõekre kitûnõ példákat találni Hierakónpolisz és El-Káb elittemetõiben, amelyek folyosóból és szoborfülkébõl álló elrendezése vitathatatlanul helyi, középbirodalmi elõzményekre nyúlik vissza, mint ezt El-Kábban példának okáért Szobeknaht 13. dinasztia kori sírja is illusztrálja. 16 Ugyanezt az építészeti megfogalmazást követik (a thébai sírkápolnákkal, hangsúlyoznunk kell, funkcióikban azonos 17 ) gebel-esz-szilszilei emlékkápolnák, így példának okáért Hapuszenebé is ( Shrine 15 ). 18 Visszatérve Dziobek érveléséhez, két további figyelmet érdemlõ vonatkozást szükséges feltétlenül közelebbrõl megvizsgálnunk: egyfelõl az el- és félbehagyott középbirodalmi sírok kora újbirodalmi újrafelhasználásának kérdését, másfelõl pedig a sírhomlokzatok falfülkés kiképzésének, más megnevezéssel palotahomlokzatának problematikáját. 19 Mint látni fogjuk, a kettõ közötti összefüggés szorosabb, mint azt elsõre feltételeznénk. A kora középbirodalmi szaff-sírok felhasználásának gondolata D. Arnold abból a korábban igaznak hit megfigyelésébõl eredt, miszerint ennek a sírtípusnak a használata a korai 12. dinasztia idejével lezárult. 20 Ebbõl kiindulva úgy vélték, hogy minden, építészetileg ezt a formát követõ újbirodalmi sír, köztük Inenié is, szükségképpen erre a korra vezethetõ vissza. Azt, hogy Ineni és a hozzá hasonlóan magas rangú fõemberek, mint a vezír Jahmesz-Aametju 21 vagy a fõpap Hapuszeneb, miért kényszerültek új sírok vágatása helyett másodlagosan felhasználtakkal beérni, azzal a részleteiben nem bizonyított elõfeltevéssel próbálták indokolni, hogy a korszak monumentális építészete szegényes volt. E nézet revideálására már a thébai magánsírok legújabb, teljességre törekvõ feldolgozója, F. Kampp is rákényszerült 1996-os mûvében. 22 Általános tipológiája kidolgozásának fontos részeredménye volt ugyanis egy sírcsoport elkülönítése, amelynek képviselõi a középbirodalmi szaff-sírokkal való hasonlóság ellenére feliratmaradványaik alapján a 18. dinasztia uralmának elsõ harmadában kellett hogy készüljenek. A sírforma fejlõdésének idõrendjére vonatkozólag azonban ennél is döntõbb jelentõségû volt egy olyan szaff-sír (K01.4) elõkerülése Thébában, Dirá-Abu-en-Nagán, a 17. dinasztia királyi és elittemetõjében, amely minden kétséget kizáróan az Újbirodalom közvetlen elõzményének számító 17. dinasztia idején készült. 23 Ennek megtalálását követõen, az általa Dirá-Abu-en-Nagán folytatott ásatások újabb eredményei révén és e terület legdélebbi részén H. E. Winlock ásatásának jórészt közöletlen dokumentációját áttekintve D. Polz mára további kora újbirodalmi szaff-sírokat tudott azonosítani. 24 Közülük kettõnek különleges jelentõsége van. Egyikük, a 232-es sorszámmal ellátott sír, ugyan már régóta ismert volt, de keltezésére vagy attribuálására alkalmas anyag híján kikerült a kutatás látómezejébõl, annak ellenére, hogy az egész nekropolisz egyik legmonumentálisabb magán sziklasírjáról van szó. Az elõudvarán végzett újabb ásatások során feltárt anyag, elsõsorban pecsétes sírkúpok 25 (a sírok homlokzatába helyezett, tetõgerendák végeit utánzó agyagkúpok) azonban egyértelmûvé tették, hogy tulajdonosa Amon második ismert fõpapja, Minmontu volt, aki Jahmesz uralma idején töltötte be ezt a tisztséget. 26 Nem kevésbé fontos eredményt hozott a Winlock-féle dokumentációs anyag áttekintése. Dirá-Abu-en-Naga legdélebbi, más megnevezéssel kelet-aszaszif területén Winlock, vélhetõen Jahmesz fia, Jahmesz-Szapair Ptolemaiosz-korig kultuszt élvezõ királyi herceg téglapiramisának feltárása közben, több magánsírt, köztük szaff-sírokat is kiásott. 27 Ismét csak sírkúpok feliratai révén ezek közül viszont az 1-es számmal jelöltet ( Winlock Tomb 1 ) a szintén Jahmesz korában élt Dzsehuti, Amon elsõ ismert fõpapjának temetkezési helyeként lehet azonosítani (4. kép). 28 Majdhogynem azonos következtetésekre jutunk, ha már az említett Hatsepszut-kori sírok homlokzatának falfülkés kiképzését, illetve lehetséges eredetüket vagy elõzményeiket vesszük 4. kép. Kelet-aszaszifi sírok (Winlock Tombs 1 5, Polz után) 5

Tanulmányok 5. kép. Nebamon sírja (TT 146, Northampton et al. után) szemügyre. 1898/99 telén került részleges feltárásra megint csak Dirá-Abu-en-Nagán egy bizonyos Nebamon sírja (TT 146). A sír vályogtéglából épült pilléres homlokzatának bélletes kiképzése lényegében a falfülkés megoldás egy változatát képviseli, annyi eltéréssel, hogy az oszlopközök itt nyitottak maradtak (5. kép). 29 Az, hogy a sírt Dziobek mellõzte érvelésében, Kamppot és másokat pedig elbizonytalanította, egy téves attribúcióra vezethetõ vissza a sír keltezését illetõen. Legtöbben ugyanis elfogadták az eredeti ásatók, Lord Northampton, W. Spiegelberg és P. E. Newberry álláspontját, és Nebamont egy III. Thotmesz korában élt hivatalnokkal azonosították. A feltárások ellenben egy másik Nebamon leletanyagának töredékeit is felszínre hozták, amelyek a sír építészetével szorosabb összhangban álló korábbi, tágabban Jahmesz és Hatsepszut közötti idõszakra való keltezést tesznek lehetõvé. 30 A sír ilyeténképpen kortársa, de közvetlen elõzménye is lehet Ineni sírjának (l. kép). Folytatását ellenben Hatsepszut királyi heroldjának, Antefnek sírjában (TT 155) fedezhetjük fel, ahol a sziklából kivágott pillérekre támaszkodó vályogtéglákból alakították ki a lépcsõzetesen kiemelkedõ részeket. 31 Mindegyik elõzményének tekinthetõ azonban a fentebb már említett kelet-aszaszifi sírcsoport egy másik, 5-ös számmal jelölt szaff-sírja ( Winlock Tomb 5, 4. kép). Az Antefhez hasonlóan királyi herold Ibti 17. dinasztia végére vagy a 18. elejére datálható temetkezési helyének, még a Winlock-féle ásatások idején látható része, hasonlóan vályogtéglából épült, lépcsõzetesen kialakított homlokzattal. 32 Nem mellékes az sem, hogy a pillérek mögötti falakon festett falképek nyomai voltak láthatóak, ami viszont a sírfestészet eddig csak sejtett, de példák híján nem illusztrált korai újraindulását támasztja alá. 33 Összefoglalva az eddigieket, aligha lehet kétséges, hogy ezek a tények és felismerések nyilvánvaló módon a Hatsepszut-kori sírokat egy új építészettörténeti és szellemi kontextusba helyezik. Ami eddig egy kevés elõzménnyel rendelkezõ, egy-másfél évtized alatt lezajló, radikálisnak ható változásként volt érzékelhetõ, mostanra egy kezdetét és konceptuális hátterét tekintve régebbre visszanyúló, szerves fejlõdés eredménye. Kiegészítésként azt is hozzáfûzhetjük, hogy általánosabb értelemben az ilyen és ehhez hasonló esetek nem ismeretlenek az egyiptomi mûvészet történetében, és annak egyik örök dilemmáját is felvetik, nevezetesen azt a sokszor felmerülõ és minden egyes esetben eldöntendõ kérdést, hogy mikor beszélhetünk egyáltalán egy mûvészeti alkotás esetében valódi innovációról, és mikor csupán az elpusztult vagy fel nem ismert elõképek hiányából eredõ látszólagos újításról. További kitûnõ példát szolgáltat erre Ineni sírja mellett Jahmesz-Aametju vezíré, akinek sírkápolnája (TT 83) Sejk-Abdel-Gurnán a másik legkorábbinak tûnõ újbirodalmi építmény a temetõ e részén. 34 A sírkápolnát, amelynek tulajdonosa I. Thotmesz uralmától III. Thotmesz 5. évéig, tehát Hatsepszut régensségének majdnem végéig töltötte be a vezíri tisztséget, architektúrája egyértelmûen a szaff-sírok körébe sorolja (6. kép). 35 A korai Amon-fõpapok, Dzsehuti és Minmontu sírjainak ismeretében azonban ezt már nem kényszerülünk valamiféle archaizáló tendencia jegyében fogant revival -ként, és még kevésbé gazdasági szükségbõl keletkezett újrahasznosításként értelmezni. Hiszen a régi építészeti forma feltámasztása és az általa kifejezett értékrend tudatosan megválasztott felhasználása és felmutatása már jóval korábban, a hükszósz vazallusságot kényszerbõl elfogadó, majd ellene lázadó 17. dinasztia királyai alatt megtörtént. Annak, hogy Jahmesz-Aametju sírkápolnáját ennek következményeképpen egy folyamat viszonylag késõi állomásának tartsuk, az sem mond ellent, hogy a korai Amon-fõpapokéhoz hasonló fejlõdés a kor vezíreinél nincs. Ez egyfelõl a kora 18. dinasztia kori vezíri intézmény sok tekintetben problematikus mivoltából fakad, amire ehelyütt nincs mód külön kitérni, másfelõl a hivatal viselõinek személyére, számára és temetkezésére vonatkozó források majdhogynem teljes hiányából. 36 Csupán egyetlen vezíri temetkezés ismert Jahmesz-Aametjuét megelõzõen: közvetlen hivatali elõdje, Imhotep aknasírja (QV 46) a Királynék Völgyében került elõ E. Schiaparelli és F. Ballerini 1903 és 1905 között végzett ásatásai során. 37 Az aknasír különös földrajzi helyzetét azonban, ahogyan egy azonosítható kultuszkápolna hiányát is, nem Imhotep 6. kép. Jahmesz-Aametju sírja (TT 83) 6

Újbirodalmi sírmûvészet: a kezdet kérdései vezíri tisztsége, hanem a királyi családhoz fûzõdõ személyesebb kapcsolata indokolja. Õ volt ugyanis I. Thotmesz fia, Uadzsmosze herceg nevelõje, s mint ilyen vélhetõen királyi kegynek köszönhetõen temetkezhetett egy olyan területen, amely kívül esett a hagyományos elittemetõn, és elsõsorban a királyi család számára volt fenntartva.38 Nem véletlen, hogy közelébe (QV 47) egy hercegnõt, Szekenenré (II.) Taa király (Kr. e. 1558 1553) Jahmesz nevû lányát temették el, feltételezhetõen leginkább I. Thotmesz uralma idején.39 Sõt, továbbmenve, nagyon valószínû, hogy magának a hercegnek is valahol a közelben lehetett a sírja.40 Egy másik vonatkozásban azonban mégis találni összefüggést a két vezíri temetkezés egymástól távol esõ helyszí7. kép. Sejk-Abdel-Gurna (Pfeffer Ferenc felvétele) nei között. Mert bár Jahmesz-Aametju, vagy bizonyos megkötésekkel Ineni sírjának újdonságát a fentiek alapján már más fényben látjuk, a Sejk-Abdel-Gurna (7. kép) mint temetkezési hely kiválaszhelyszínt, Sejk-Abdel-Gurnát, sem kell feltétlenül új helyszín- tásakor azonban még egy fontos szempont érvényesült, mégpenek tartanunk. Hiszen idõben legalább egy sírkápolna megelõzi dig a nyugati part szent tájának középpontjában álló Deaz említetteket, mégpedig egy I. Amenhotep (Kr. e. 1525 ir-el-bahari kiépítése. Hogy jobban megérthessük ennek 1504) uralkodásának végére keltezhetõ, ma jórészt törmelékkel messzemenõ hatásait a korabeli sírmûvészetre, térjünk vissza borított és ezért az elemzésekben többnyire mellõzött szaff-sír Hapuszeneb sírkápolnájához. Kiindulópontunkat egy elsõ rá(tt C2 = TT-NN-20-).41 A sír mellett azonban több jelenség is nézésre sematikus ábrázolás-pár alkotja. A két tematikailag arra utal, hogy legkorábban I. Amenhoteppel kezdõdõen, de azonos kép egy áldozati asztal mögött guggoló és adoráló Hamég inkább I. Thotmesz alatt, a késõbbieket jelentõsen megha- puszenebet ábrázol áldozatbemutatás közben (8. kép). Ami kitározó változások figyelhetõk meg a thébai temetõ mortuáris emeli a képpárt a sematikus áldozati jelenetek körébõl, az egytopográfiájában. A változások alapvetõ eleme és vélhetõen ki- felõl rendhagyó elhelyezése, másfelõl az áldozatok fogadójáváltója a Királyok Völgyének mint új királyi temetkezõhely- nak virtuális hiánya. Hasonlóak ugyan a felkelõ és lenyugvó nek a kijelölése volt, amennyiben elfogadjuk, hogy I. Thotmesz naphoz imával forduló halott ábrázolásai, de ezeket rendszerint sírját Ineni valóban itt alakítja ki (legyen az akár a KV 20, a KV a sírok bejáratánál, az ajtók belsõ oldalán helyezték el.45 Hapu38 vagy akár egy eddig nem azonosított sírhely). E változás szeneb képei ezzel szemben a sírkápolna belsõ (már ebben a szimptomatikus és tudatos királyi politikát tükrözõ elemei közé vonásában is szokatlan) második kereszttermében, a középsõ tartozott Deir-el-Medine, a királysírok készítésére létrehozott oszlopok abakuszainak belsõ oldalain kaptak helyet. A jelenekézmûves közösség állandó településének I. Thotmesz általi tek egy a kápolnába érkezõ istenséget feltételeznek, s nem, alapítása.42 De ehhez igazodott a királyi család, elsõsorban a ki- mint az említett bejárati jeleneteknél, a halott lelkének sírjából rálynék és hercegnõk sírjainak elhelyezése/elrejtése a thébai való ki- és bejárását, illetve a nap kultuszában való örök részvéhegység vonulatának különbözõ völgyeiben is. Ilyen módon telét biztosítják. Egy istenség látogatása azonban csak egyetlen ezek a sírok, vagy esetenként kisebb sírcsoportok, északon Di- kontextusban, mégpedig processzionális ünnepe vagy ünnepei rá-abu-en-nagától kezdõdõen délen egészen Vádi-Szik- során képzelhetõ el. Ami tehát Hapuszeneb és Ineni sírjánál ka-el-agaláig egy hatalmas félkörben ölelik körbe a Királyok összevetésükkor építészeti hasonlóságnak tûnik, valójában navölgyét. A korábban egységet alkotó királyi sírhely és a király gyon eltérõ konceptuális hátteret rejt. Míg Ineni sírjának középkultuszát ellátó templom vagy szentély térbeli elkülönülésének birodalmi elõképek inspirálta díszítési programja még a hagyokövetkezményeként azonban a korábban jórészt Dirá-Abu-en- mányos, a sírt a halott házaként értelmezõ felfogásban gyökerenagára és szûkebb környékére korlátozódó elittemetõ ehhez zik, amit egyébként eredetüket tekintve a szaff-sírok is oly módon igazodott, hogy ezt követõen az egyes sírok helyét megtestesítenek, addig Hapuszenebé már egy újabb funkciót is ez utóbbi (ti. a templom) elhelyezkedése határozta meg. A thé- magába foglal, mégpedig a szentélyekét vagy templomokét. bai hegység külsõ vagy keleti oldala elõtti dombok, azaz az A halotti ünnepeken való, halál utáni örökös részvétel, részeseel-hoha, Sejk-Abdel-Gurna és Gurnet-Murei sírjainak fekvése dés a halotti áldozatokból persze az egyiptomi túlvilághit alapjaezt egyértelmûen igazolja.43 Az elittemetõ ilyetén terjeszkedése ihoz tartozott, mikéntje azonban korszakról korszakra változott, ráadásul jól megfigyelhetõen igazodott az eliten belüli hierar- ahogyan természetszerûleg vizuális kifejezési formáik is.46 chiához is, amit elsõsorban a sírok mérete és a dombok különmint ezt tehát fentebb megállapítottuk, Ineni és Hapuszeneb bözõ magassági szintjein való elhelyezkedése is hivatott volt sírkápolnái között a fõ különbséget az utóbbinál érzékelhetõ kifejezni.44 funkcióbõvülés jelenti. A jelenséget azonban meg kell külön- 7

Tanulmányok kénti halotti ünnepe, az ún. Völgy Szép Ünnepe alkalmával Karnakból induló processzió végcélja.50 A minden év tizedik havában újholdkor kezdõdõ és két napig tartó ünnep során Amon hordozható kultuszszobra átkelve a Níluson deir-el-bahari szentélyébe vonult, ahol következõ napi visszatérése elõtt az éjszakát töltötte. Az ünnep intézményesítése eredetileg II. Mentuhotep Nebhepetré (Kr. e. 2050 1999) nevéhez köthetõ, aki Deir-el-Bahariban elõször teremtette meg annak építészeti foglalatát monumentális halotti komplexumán belül egy Amon-szentély formájában (10. kép).51 Célja, amit félreérthetetlenül bizonyít még ugyanennek a komplexumnak az elülsõ vagy keleti felén, egy minden bizonnyal eredetileg piramist körülfogó ambulatórium, amelyet a király Montu-Ré istennek dedikált, saját halotti kultuszának integrálása volt az egyébként ettõl normális körülmények között függetlenül mûködõ templomi kultuszélet rendszerébe. A király több késõ középbirodalmi utódához hasonlóan ezáltal remélte biztosítani, hogy kultusza hosszú távon ideális esetben az örök8. kép. Déli abakusz-jelenet Hapuszeneb sírjában (TT 67) kévalóságig fennmaradjon (mellékesen megjegyezhetjük, hogy Théba kéböztetnünk attól a folyamattól, amelyet J. Assmann az újbiro- sõbbi kultusztörténetének fényében ez sikeres elgondolásnak dalmi sírok általános fejlõdési irányára utalva a sír szakralizá- bizonyult). Hatsepszut saját temploma, amelynek építészeti lásának nevez.47 Ez utóbbi folyamat során, amelynek kitelje- megfogalmazását nem véletlenül Mentuhotepé inspirálta, bizosedését Assmann felfogásában az Újbirodalom második nyítja, hogy a királynõ felismerte és adaptálta az alapkoncepcifelének ramesszida elitsírjai jelentik, a sír, mint a halott kul- ót és a benne rejlõ legitimációs erõt. A templom részletes elemtuszát szolgáló szent tér fokozatosan az istenek tiszteletének zésétõl itt eltekintve, ennek illusztrálására elegendõ csupán helyévé alakul át.48 Hapuszeneb és vele együtt Szenenmut harmadik, legfelsõ teraszának elrendezését szemügyre venni. sírkápolnájának esetében ellenben nem ez a helyzet. Szen- Központi, arányaiban minden másnál nagyobb részét Amon télyfunkciójuk egy konkrét szentélyhez és annak specifikus szentélye alkotja, amelytõl délre elkülönítve helyezkedett el a rendeltetéséhez kötõdött, nevezetesen Hatsepszut deir-el-ba- Hatsepszut és apja, I. Thotmesz halotti kultuszát szolgáló, léhari templomához, a Dzseszer-dzseszeruhoz ( Szentek Szent- nyegében önállónak is tekinthetõ épületrész. Amint errõl már szó volt, a templom egészében bárkaszentélyként mûködött, és je ) (9. kép). A templom egyike volt Théba Hatsepszut bonyolult teológiai és liturgiai rendszere szerint kiépített szent tája négy fõ építményének. A nyugati parton, Karnakkal, Amon keleti parti fõ szentélyével szemben emelt monumentális épület egyik rendeltetése a királynõ ideológiailag király halotti kultuszának ellátása és fenntartása volt. Ahogyan azonban erre a korábbi királyok halotti vagy inkább emléktemplomaitól sok vonásában eltérõ építészeti megfogalmazása is utal, a templom másik, vagy inkább fõ rendeltetése szerint Amon isten grandiózus bárkaszentélyeként szolgált. Általánosságban ez a 18. dinasztia során népszerû, de egyértelmûen középbirodalmi elõdökre visszavezethetõ templomtípus,49 a kultusztemplomokkal ellentétben, az istenségnek vagy isteneknek csupán ideiglenesen és értelemszerûen ünneprend által meghatározott idõben adott szállást. Ennek értelmében lett a deir-el-bahari templom a Hat9. kép. Deir-el-Bahari: Hatsepszut temploma sepszut újjászervezte thébai ünneprend legjelentõsebb éven- 8

Újbirodalmi sírmûvészet: a kezdet kérdései ehhez igazodott építészetének jelentõs része is. Ugyanakkor Hatsepszut, hogy Karnak és Deir-el-Bahari szoros konceptuális összetartozását még felfoghatóbbá és érzékelhetõbbé tegye, egy sokszor nem kellõen hangsúlyozott vagy éppenséggel észre sem vett építészeti megoldáshoz folyamodott. A harmadik terasz Amon-szentélyét ugyanis egyenesen az ekkor még álló, de III. Thotmesz által egyre romló állapota miatt elbontott karnaki, eredetileg I. Szeszósztrisz-kori (Kr. e. 1960 1916) Amon-templom másaként építette fel 52 (a funkcióbeli eltérésbõl adódóan egy különbséggel, mégpedig a karnaki templom északi részén található teremegyüttes elhagyásával, tekintve, hogy ez volt Amon állandó napi kultuszának helyszíne és fõ kultuszszobrának lakhelye). Visszatérve most az elitsírokhoz, illetve indokolandó kisebb kitérõnket a királyi építkezések területére, arra kell rámutatnunk, hogy Hatsepszut valláspolitikailag és ideológiailag motivált korszakos jelentõségû építkezési programjának tevékeny fõszereplõi többek között éppen Hapuszeneb és Szenenmut voltak. Hivatali címeik, különféle felirataik, ha a legtöbb esetben is csupán az általuk irányított építkezések felsorolására szorítkoznak, ezt kellõképpen bizonyítják. Sírkápolnáiktól tehát ezek után joggal várhatjuk el, hogy ha nem is könnyen észrevehetõ vagy elsõre nyilvánvaló formában is, de tükrözzék az általuk is létrehozott szellemi miliõt. De továbbmenve és megelõlegezve e tanulmány konklúzióját, egyúttal azt is kijelenthetjük, hogy minden bizonnyal csalódnánk elvárásainkban, ha ezek kifejezési formáit az elitsírokban egyfelõl túlságosan direkt módon jelentkezõ vagy radikális változásként képzelnénk, mint ahogy maga a fejlõdés sem feltétlenül volt egyszólamú. Tekintettel arra, hogy magának Hatsepszutnak az újításai is, legyen szó szöveges emlékrõl vagy vizuális alkotásról, milyen módon használják fel, vagy egyenesen manipulálják, a hagyományos formanyelvet, sokszor újdonságukat szándékosan is elrejteni igyekezve, nem lehetett ez másképpen az elitsíroknál sem. 53 Nagymértékben nehezíti vizsgálatunkat, hogy díszítéseiket illetõen leginkább azokat a sírokat érte jelentõs kár, így Hapuszenebét és Szenenmutét is, amelyek nem csupán ehhez, de a késõbbi fejlõdés megértéséhez is kulcsfontosságúak lennének. Kitûnõ példa erre Hapuszeneb sírjának egy szerencsésen megõrzõdött jelenettöredéke. 54 Az elsõ keresztterem déli hátfalán fennmaradt 10. kép. Deir-el-Bahari: II. Mentuhotep temploma (Pfeffer Ferenc felvétele) részlet alapján, habár a falkép döntõ többsége elpusztult, azonosítható ennek eredeti témája. Ez ugyanis Hatsepszut királynõ 9. uralkodási évében elhatározott és megindított nevezetes punti expedícióját ábrázolhatta, amelynek híres elõképe a deir-el-bahari templom második terasza (ugyancsak déli) kolonádjának hátsó falát díszíti (11. kép). További közös pontjuk, ha tartalmilag eltérõ céllal is, hogy az expedícióról beszámoló narratív jelenetsort mindkét esetben a királynõ trónuson ülõ 11. kép. Punt-jelenet Hapuszeneb sírjában (TT 67, Ni. de Garis Davies nyomán) 9

Tanulmányok 12. kép. Puiemré sírjának (TT 39) rekonstruált homlokzata (Kampp után) 13. kép. Ré sírja (TT 72) alakja vezeti be. 55 Míg azonban ez királyi kontextusban felfogható a Königsnovelle, a királyt mint a döntéshozatali folyamat hõsét vagy isteni sugallatra cselekvõ jó uralkodót ábrázoló irodalmi mûfaj képi megfelelõjeként, addig ez a magánsírok szintjén természetszerûleg átértelmezõdik. 56 Itt a fõember magas hivatalát és erényeit van hivatva demonstrálni azáltal, hogy egy audiencia keretei között uralkodó és fõember közvetlen érintkezését jeleníti meg. 57 És az sem véletlen, hogy a képtípus ekkortól kezdõdõ megjelenése az elitsírok csoportján belül is egy meghatározott és szûk körre korlátozódott. 58 A maga szintjén természetesen mindkettõ önbemutatás; különbségeik nyilvánvalóan a fõszereplõk eltérõ státuszából erednek. Az itt levonható tanulság azonban a mintául vett mûvek vagy kifejezésformák lefordításának sokoldalú lehetõségeiben és azok megvalósításának módjaiban rejlik. Hiszen mindkettõnek még ráadásul rendelkezésre állt középbirodalmi elõkép is: egyfelõl Karnakban I. Szeszósztrisz ábrázolásai, másfelõl ugyancsak az õ képe egy magánsír, Szenet (TT 60) díszítési programjában. 59 Hogy Hapuszeneb milyen további királyi vonatkozású elemeket építhetett be elkészült díszítési programjába, a sírját ért károk miatt nem tudhatjuk. Bizonyos építészeti megoldások alkalmazásából viszont valamennyire következtethetünk intencióira. A sír elülsõ fele egy hagyományos szaff-sír alaprajzi elrendezését követi, de nem zárul le kápolnával vagy szoborfülkével, hanem újabb nagyméretû keresztteremben folytatódik (2. kép). A jelek szerint a befejezetlenül maradt termet eredetileg egy nyolcoszlopos, háromhajós teremnek tervezték, amelynek kétharmada is csak nagyjából készült el tulajdonosának haláláig. A két elkészült kereszthajó eltérõ plafonszintje és a sziklából vágott architrávok elrendezése alapján így is megállapítható, hogy készítõi bazilikális elrendezésre törekedtek. Az ebbõl nyíló további tervezett terek mibenlétével kapcsolatban azonban csak találgathatunk. Bár elsõ ránézésre megkérdõjelezhetõnek tûnhet az összehasonlítás, a sírkápolna építészeti koncepciója sokban mégis Hatsepszut templomára emlékeztet. A templom kolonádjait idézõ elsõ keresztterem és a felsõ terasz oszlopos udvarát zárt térbe átültetõ második keresztterem mellett olyan részletek szólnak mellette, mint ez utóbbiban az újdonságnak számító tizenhatszög keresztmetszetû poligonális oszlopok alkalmazása, vagy a sír padlószintjének máshol nem tapasztalt, de éppen ezért feltûnõ és sokat sejtetõ fokozatos emelkedése. 60 Egyrészrõl a sír állapota miatt, másrészrõl a sírfejlõdést teljességgel belsõ és zárt folyamatként tekintõ nézõpontból talán fenntartásokkal illethetõ egy ilyen olvasat, néhány másik sír esetében azonban erre már nem lehet okunk. Hapuszeneb fiatalabb kortársa és alárendeltje, Puiemré sírja (TT 39) ugyanis nem hagy kétséget afelõl, hogy építészeti formájához honnan merített ihletet (12. kép). 61 Ráadásul a sírok többségétõl eltérõen nem kelet nyugati tájolású, hanem a bárkaszentélyek elhelyezésével megegyezõen a processzionális útra merõlegesen, ebben az esetben Hatsepszut felvezetõ útjához igazodva helyezkedik el. A teljesség igénye nélkül megemlíthetjük a királyi templomok utánzásának egy már A. Hermann vagy N. de G. Davies által is kiemelt további, ámbár valamivel késõbbi példáját is. 62 Ré sírja (TT 72) lényegében annak a templomnak egyedi értelmezésû másolata, mégpedig III. Thotmesz emléktemplomáé (Henket-anh), ahol életének meghatározó szakaszában tulajdonosa fõpapként szolgált (13. kép). 63 Dziobek elmélete szerint Szenenmut sírkápolnája, amely kortársai közül elsõsorban hatalmas méreteivel tûnik ki, Hapuszenebéhez képest egy késõbbi fejlõdési fázist képvisel. Az e mellett szóló legfõbb érvet mindenekelõtt abban látta, hogy elõdeivel ellentétben homlokzatán nem található épített elem, hanem egybefüggõen a sziklából faragták ki. A jelenséget azonban nem féltetlenül kell tipológiai okokkal magyarázni, ahogyan erre más összefüggésben már a sírt publikáló P. Dorman is felhívta a figyelmet. 64 Itt ugyanis a szikla olyan minõségû, hogy figyelembe véve a homlokzat mögötti oszlopos keresztterem méreteit, komoly és valószínûleg megoldhatatlan statikai problémát jelentett volna a pilléres homlokzatkialakítás. Maga a homlokzat a fentebb hivatkozott elõzmények, így legfõképpen a Nebamon-sír (TT 146) tükrében (5. 10

Újbirodalmi sírmûvészet: a kezdet kérdései kép) elveszíti újdonságát. Ha ilyesmit akarunk találni, akkor sokkal inkább a keresztterem oszlopos megoldására kell felfigyelnünk vagy még inkább a terem hátsó falába vágott, több esetben befejezetlen szoborfülkék sorozatára (3. kép). Ez a megoldás nemcsak egyértelmûen a Hatsepszut-templom felsõ teraszának elrendezését idézi, de Dorman azon kategorikus kijelentését is cáfolja, miszerint a templom építészete semmiféle hatást sem gyakorolt Szenenmut sírkápolnájára. 65 Sõt, ebben az esetben valószínûsíthetõ, hogy valóban Szenenmut újításáról beszélhetünk annak ellenére, hogy Hapuszenebnél is találhatók hasonló fülkék. Ez utóbbinál ugyanis ezeket, talán éppen Szenenmut hatására, éppen hogy csak elkezdték utólagosan vágni. A hatások irányát Hapuszeneb és Szenenmut sírja között, ahogyan továbbgyûrûzésüket is, cáfolhatatlan módon készítésük szilárd idõrendje dönthetné el. Ehhez azonban nemcsak az objektív alapként szóba jöhetõ konkrét írásos források nem állnak kellõ számban rendelkezésünkre, de a sírok készítésének ütemérõl is csupán hozzávetõleges és nehezen általánosítható fogalmaink vannak. Ez utóbbi esetében figyelembe kell ugyanis venni, hogy a sírok készítéséhez alkalmazott és a különbözõ munkafázisokat végzõ munkáscsoportokat jórészt a királyi építkezésekrõl toborozták. 66 Hapuszeneb esetében az egyetlen támpontunk az említett punti expedíciót ábrázoló töredék, amely alapján csak annyit állíthatunk biztosan, hogy a síron még Hatsepszut 9. uralkodási éve után is folyt a munka, de ennél többet semmiképpen sem. A Metropolitan Museum ásatásain elõkerült osztrakonok tanúsága szerint Szenenmut sírkápolnáján viszont a munkálatok már a 7. évben megkezdõdtek, de még a 11.-ben is javában tartottak. 67 Valamivel biztosabbak lehetünk a két sír ösztönzõ hatását illetõen két másik olyan sír esetében, amelyek egyedüliként veszik át és alkalmazzák a poligon oszlopok által kettéosztott keresztterem térformáját. Egyikük, a Szenenmut kápolnához igen közel fekvõ 73-as számú Amenhotep-sír falképein ugyanis már szerepel a 16. évi jubileumi ünnepre szállított obeliszkpár, minthogy ezért a sírtulajdonos felelt. 68 Habár hasonló keltezõ adattal egyelõre nem rendelkezünk a másik esetében, Nebamon 65-ös számmal jelölt sírjának helyét, reliefstílusa és ikonográfiája mellett, éppen hogy oszlopos keresztterme jelöli ki ebben a körben. 69 14. kép. Amenmosze sírja (TT 251, 3D-modell: Nagy Marcell) Végsõ konklúziók levonása helyett szabadjon vizsgálatomat egy újabb sír egészen rövid bemutatásával zárnom. Azért ezzel, mert bár más további példákkal is érzékeltetni lehetne a sírfejlõdés sokszínûségét, az elkerülhetetlen standardizálódás folyamatában megjelenõ, annak sokszor ellenállni látszó különféle kísérleteket, eddig egyedül Amenmosze sírjánál (TT 251) figyelhetjük meg ténylegesen azt, hogy egy tornácos homlokzatot zárt keresztteremmé alakítottak (14. kép). 70 Eredetileg nyitott, pillérekkel tagolt homlokzatát mely esetleg még a Középbirodalom idején készült egyértelmûen utólag falazták fel. Lévén valamivel késõbbi, mint a kezdetektõl zárt keresztteremmel rendelkezõ Uszer-sír, a 251-es sír mégsem adhat választ az építészeti forma továbbra is kérdéses eredetére. Sõt legbelsõ termének, azaz kápolnájának alakja és az itt elhelyezkedõ akna cáfolja Kampp tetszetõsnek ható, de mesterkéltnek tûnõ kísérletét is, amely a zárt kereszttermet éppenséggel ezekbõl kívánja levezetni. 71 De ugyancsak a Dziobek- vagy Kampp-féle modellek és tipológiai rendszerek korlátaira figyelmeztet a sír kereszttermében elõször megjelenõ és sokáig folytatás nélkül maradó pillérek alkalmazása is. 72 Az a szemlélet, amely eleve kizárja a királyi vagy templomi szférák hatásait, hogy kizárólagosan egy zárt, egyenes vonalú, csak saját mûfaji hagyományaira tekintõ fejlõdést feltételezzen, elkerülhetetlenül zsákutcába vezet. Jegyzetek 1 E. Dziobek, The Architectural Development of Theban Tombs in the Early Eighteenth Dynasty : J. Assmann G. Burkard W. V. Davies (szerk.), Problems and Priorities in Egyptian Archaeology, Studies in Egyptology, London New York, 1987, 69 79. 2 Bács T. A., Thébai kutatások: a 65. számú sziklasír és környéke : Ókor 2005/3, 107 113; TT 67. 3 Ezekrõl lásd M. Wegner, Stilentwicklung der thebanischen Beamtengräber : MDAIK 4 (1933) 38 164; újabban B. Engelmann-von Carnap, Die Struktur des thebanischen Beamtenfriedhofs in der ersten Hälfte der 18. Dynastie. Analyse von Position, Grundrißgestaltung und Bildprogramm der Gräber (ADAIK. Ägyptologische Reihe 15.), Berlin, 1999. 4 P. F. Dorman, The Monuments of Senenmut. Problems in Historical Methodology, London New York, 1988, 97 99; uõ, Two Tombs and One Owner : J. Assmann E. Dziobek H. Guksch F. Kampp (szerk.), Thebanische Beamtennekropolen (SAGA 12.), Heidelberg, 1995, 141 154. 5 Az elképzelés eredeti felvetéséhez lásd G. Steindorff W. Wolf, Die thebanische Gräberwelt (LÄS 4.), Glückstadt Hamburg, 1936, 44. 6 E. Dziobek, Das Grab des Ineni: Theben Nr. 81. (AV 68.), Mainz, 1992. 7 E. Dziobek, Das Grab des Ineni: déli sztélé: 44 55, pls. 34c, 42, 50, 63; északi sztélé: 55 59, pl. 51. 8 Azonosítására eltérõ eredményû kísérletek történtek, lásd E. Hornung, Tal der Könige. Die Ruhestätte der Pharaonen, Zürich München, 1982; J. Romer, Tuthmosis I and the Bibân El-Molûk. Some Problems of Attribution : JEA 60 (1974) 119 133; J. Romer, Royal Tombs of the Early Eighteenth Dynasty : MDAIK 32 (1976) 191 206; H. Altenmüller, Bemerkungen zu den Königsgräbern des Neuen Reiches : SAK 10 (1983) 25 61; A. Dodson, The Tombs of 11

Tanulmányok the Kings of the Early Eighteenth Dynasty at Thebes : ZÄS 115 (1988) 110 123; A. Dodson, The Sites of the Tombs of the Kings of the Early Eighteenth Dynasty : ZÄS 116 (1989) 181; C. Vandersleyen, Who was the First King in the Valley of the Kings? : R. H. Wilkinson (szerk.), Valley of the Sun Kings. New Explorations in the Tombs of the Pharaohs, Tucson, 1995, 22 24; C. N. Reeves R. H. Wilkinson, The Complete Valley of the Kings. Tombs and Treasures of Egypt`s Greatest Pharaohs, Cairo, 1996, 91 96; C. H. Roehrig, The Building Activities of Thutmose III in the Valley of the Kings : E. H. Cline D. O Connor (szerk.), Thutmose III. A New Biography, Ann Arbor, 2006, 238 259; D. Polz, Der Beginn des Neuen Reiches. Zur Vorgeschichte einer Zeitenwende (DAIK Sonderschrift 31.), Berlin New York, 2007, 211 221. 9 D. Arnold, Das Grab des Jnj-jtj.f. Die Architektur (AV 4.), Mainz, 1971, 36 39; D. Arnold, Gräber des Alten und Mittleren Reiches in El-Tarif (AV 17.), Mainz, 1976; D. Arnold, Lexikon der ägyptischen Baukunst, Zürich, 1994, 217. 10 A sírkápolna része az ELTE ma is folyamatban lévõ thébai kutatóprogramjának. A sírról eddig lásd PM I:1, 133: B. Porter R. L. B. Moss, Topographical Bibliography of Ancient Egyptian Hieroglyphic Texts, Reliefs, and Paintings. I. The Theban Necropolis, Part 1, Private Tombs, Oxford, 1960; F. Kampp, Die thebanische Necropole: zum Wandel des Grabgedankens von der XVIII. bis zur XX. Dynastie (Theben 13.), Mainz, 1996, 289 292. 11 P. F. Dorman, The Tombs of Senenmut: the Architecture and Decoration of Tombs 71 and 353 (PMMA 24.), New York, 1991. 12 Ilyenek pl.: TT 84, TT 86, TT 87, TT 99, TT 100, TT 121, TT 131. 13 Jól illusztrálja ezt M. Wasmuth munkája: Innovationen und Extravaganzen. Ein Beitrag zur Architektur der thebanischen Beamtengräber der 18. Dynastie (BAR International Series 1165.), Oxford, 2003, amely számos problematikus megfigyelést és pontatlanságot tartalmaz. 14 TT 21: N. de G. Davies, Five Theban Tombs (being those of Mentuherkhepeshef, User, Daga, Nehemawäy and Tati) (ASE 21.), London, 1913, 20 27, pl. XVIII. TT 345: PM I:1, 413 414; F. Kampp, Die thebanische Necropole, 584, 585, fig. 479. 15 Mind Uszer, mind pedig Amenhotep I. Thotmesz thébai emléktemplomában szolgáltak, az elõbbi birtokigazgatóként, az utóbbi papként. 16 Hierakónpolisz: R. Friedman, The Dynastic Tombs at Hierakonpolis: Painted Tombs of the Early Eighteenth Dynasty : W. V. Davies (szerk.), Colour and Painting in Ancient Egypt, London, 2001, 106 112; El-Kab: C. Vandersleyen, Les guerres d Amosis, fondateur de la XVIIIe dynastie (MRE 1.), Bruxelles, 1971, 17 30; Szobeknaht sírjához lásd W. V. Davies, Sobeknakht of Elkab and the Coming of Kush : EA 23 (2003) 3 6. 17 Ezt az egyszerû térkialakítást találjuk Núbiában a kaszr-ibrimi Hatsepszut / III. Thotmesz kori királyi sziklakápolnák esetében is, vö. R. A. Caminos, The Shrines and Rock-Inscriptions of Ibrim, London, 1968, Chapel 1: 36, 42 43, pl. 6, 11; Chapel 3: 51, 56 58, pl. 17, 21 22. 18 Hapuszeneb-kápolna ( Shrine 15 ): R. A. Caminos T. G. H. James, Gebel Es-Silsilah I: The Shrines, London, 1963, 42 52, pls. 7, 33 39; Szenenmut-kápolna ( Shrine 16 ): R. A. Caminos T. G. H. James, Gebel Es-Silsilah I, 3, 53 56, pls. 7, 33 34, 40 44; Uszeramon-kápolna ( Shrine 17 ): R. A. Caminos T. G. H. James, Gebel Es-Silsilah I, 57 63, pls. 7, 33 34, 45 47. 19 Lásd ehhez E. Dziobek, Eine Grabpyramide des frühen NR in Theben : MDAIK 45 (1989) 109 132. 20 D. Arnold, Der Tempel des Königs Mentuhotep von Deir el-bahari, Vol I: Architektur und Deutung (AV 8.), Mainz, 1974; uõ, Das Grab des Jnj-jtj.f. 21 Személyérõl lásd W. Helck, Zur Verwaltung des Mittleren und Neuen Reichs (PdÄ 3.), Leiden Köln, 1958, 435 436; E. Dziobek, Denkmäler des Vezirs User-Amon (SAGA 18.), Heidelberg, 1998. 22 F. Kampp, Die thebanische Necropole, 21 23. 23 D. Polz, Der Beginn des Neuen Reiches, 278 279. 24 A szaff-sírok száma ma kb. 400 és 500 közé tehetõ, D. Polz, Der Beginn des Neuen Reiches, 254, n. 984; H. E. Winlock, Excavations at Thebes in 1912 13 : BMMA 9 (1914) 10 23. 25 DM 245: N. de G. Davies M. F. L. Macadam, A Corpus of Inscribed Egyptian Funerary Cones, Oxford, 1957. 26 G. Legrain, Notes d inspection, LVII. Sur le premier prophète d Amon Minmontou et son tombeau à Drah Abou l Neggah : ASAE 9 (1908) 54 57; M. L. Bierbrier, Hoherpriester des Amon : LÄ II, 1242; D. Polz, Der Beginn des Neuen Reiches, 280 282. 27 Jahmesz-Szapair: Jahmesz fia: C. Vandersleyen, L identité d Ahmès Sapaïr : SAK 10 (1983) 311 324; Szekenenré (II.) Taa fia és I. Thotmesz feltételezett apja: C. Bennett, Thutmosis I and Ahmes-Sapair : GM 141 (1994) 35 37; A. Dodson D. Hilton, The Complete Royal Families of Ancient Egypt, London, 2004, 129. 28 D. Polz, Der Beginn des Neuen Reiches, 145 155; DM 535, 536, 537: N. de G. Davies M. F. L. Macadam, A Corpus of Inscribed Egyptian Funerary Cones. A fõpaphoz lásd G. Lefèbvre, Histoire des Grands Prêtres d Amon de Karnak jusqu a la XXIe Dynastie, Paris, 1929, 69 70, 227; M. L. Bierbrier, Hoherpriester des Amon, 1241 1242. 29 Marquis of Northampton W. Spiegelberg P. E. Newberry, Report on Some Excavations in the Theban Necropolis During the Winter of 1898-9, London, 1908. A keltezésre vonatkozó véleménye egyértelmû Dziobek egy másik cikkébõl: MDAIK 45 (1989) 111. 30 D. Polz, Der Beginn des Neuen Reiches, 161 162. 31 TT 155: T. Säve-Söderbergh, Four Eighteenth Dynasty Tombs, Oxford, 1957, 11 21, pl. XX. 32 D. Polz, Der Beginn des Neuen Reiches, 146 155. 33 Az eddig ismert legkorábbi sírfestmények Jahmesz korából származnak, pl. Tetiki thébai kormányzó (TT 15) és egy bizonyos Tetianh (MMA 5A P2) vályogtéglából épült sírkápolnáiból, lásd N. de G. Davies, The Tomb of Tetaky at Thebes (No. 15) : JEA 11 (1925) 10 18; C. Lilyquist, A Foreign Vase Representation from a New Theban Tomb (The Chapel for MMA 5A P2) : J. Phillips (szerk.), Ancient Egypt, the Aegean, and the Near East, Studies in Honour of Martha Rhoads Bell, San Antonio, 1997, 307 343. A középbirodalmi elõzményekhez lásd B. Jaroš-Deckert, Grabung im Asasif 1963-1970 V: Das Grab des Jnj-jtj.f. Die Wandmalereien der XI. Dynastie (AV 12), Mainz, 1984. 34 PM I:1, 167; F. Kampp, Die thebanische Necropole, 330 331, 332, fig. 213, 333, fig. 214. 35 Bár a sírkápolna közelebbi keltezése nem lehetséges, díszítésének egy része bizonyosan III. Thotmesz 5. éve után készült, lásd Urk. IV, 489 492 (158): K. Sethe, Urkunden des ägyptischen Altertums. IV: Urkunden der 18. Dynastie. Heft 7: Historisch-biographische Urkunden von Zeitgenossen der Hatschepsowet, Leipzig, 1906; E. Dziobek, Denkmäler des Vezirs User-Amon (SAGA 18.), Heidelberg, 1998, 97 98; vö. még P. F. Dorman, Family Burial and Commemoration in the Theban Necropolis : N. Strudwick J. H. Taylor (szerk.), The Theban Necropolis. Past, Present and Future, London, 2003, 37. 36 W. Helck, Zur Verwaltung des Mittleren und Neuen Reichs, 433 438. 37 PM I:2, 755; E. Schiaparelli, Relazione sui lavori della Missione Archeologica Italiana in Egitto (anni 1903-1920) I., Torino, 1923, 25 34. 38 Uadzsmosze kápolna-felirata: G. Daressy, La chapelle d Uazmès : ASAE 1 (1900) 107 No. 21; W. Helck, Zur Verwaltung des Mittleren und Neuen Reichs, 433. Uadzsmosze-kápolna és -kultusz: PM II, 444-446: B. Porter R. L. B. Moss, Topographical Bibliography of Ancient Egyptian Hieroglyphic Texts, Reliefs, and Paintings. II. Theban Temples, Oxford, 1972; A.-M. Loyrette, Un 12

Újbirodalmi sírmûvészet: a kezdet kérdései monument de la XVIIIe dynastie en bordure du Ramesseum: la chapelle d Ouadjmès : Memnonia 1 (1990/1991) 119 125; A. Dodson D. Hilton, The Complete Royal Families of Ancient Egypt, 140 141; S. R. Snape, Ramose Restored: a Royal Prince and His Mortuary Cult : JEA 71 (1985) 181 183; S. Quirke, Kerem in the Fitzwilliam Museum : JEA 76 (1990) 174. 39 PM I:2, 755 756; E. Schiaparelli, Relazione sui lavori, 13 21; P. Ronsecco, Due Libri dei Morti del principio del Nuovo Regno. Il lenzuolo funerario della principessa Ahmosi e le tele del Sa-Nesu Ahmosi, Catalogo del Museo Egizio di Torino, Torino, 1996. 40 A számításba vehetõ lehetõségek közül legvalószínûbb a QV 39, E. Thomas, The Royal Necropoleis of Thebes, Princeton, 1966, 186; a Királynék Völgyében található aknasírokról lásd C. Leblanc, Architecture et évolution chronologique des tombes de la vallée des reines : BIFAO 89 (1989) 230 237. 41 Tulajdonosa egy bizonyos Amenemhat volt, akinek ma nem látható töredékes önéletrajzi felirata többek között Jahmesz 10. és I. Amenhotep 21. évét említi, lásd E. Schiaparelli, Di un iscrizione inedita del regno di Amenofi I : Transactions of the International Congress of Orientalists viii., Stockholm, 1889, 203, pl. iv; PM I:1, 457; F. Kampp, Die thebanische Necropole, 618, 632 634, 633, fig. 529. 42 C. Bonnet D. Valbelle, Le Village de Deir el-médineh: reprise de l étude archéologique : BIFAO 75 (1975) 429 446. 43 Jó példa erre a Gurnet-Murei eddig legkorábbinak ismert sírja, amelynek tulajdonosa, Abau-Nedzsem II. Thotmesz közelben fekvõ emléktemplomában szolgált, lásd L. Gabolde, Autour de la tombe 276: pourquoi va-t-on se faire enterrer à Gournet Mouraï au début du Nouvel Empire? : J. Assmann E. Dziobek H. Guksch F. Kampp (szerk.), Thebanische Beamtennekropolen. Neue Perspektiven archäologischer Forschung. Internationales Symposion Heidelberg 9.-13.6.1983 (SAGA 12.), Heidelberg, 1995, 155 165. 44 Ezek alapján ma négy csoport látszik elkülöníthetõnek, lásd Engelmann-von Carnap, Die Struktur des thebanischen Beamtenfriedhofs. 45 J. Assmann, Sonnenhymnen in thebanischen Gräbern (Theben 1.), Mainz, 1983, XIII XVIII. 46 J. Assmann, Geheimnis, Gedächtnis, Gottesnähe: zum Strukturwandel der Grabsemantik und der Diesseits-Jenseits-beziehungen im Neuen Reich : J. Assmann E. Dziobek H. Guksch F. Kampp (szerk.), Thebanische Beamtennekropolen, 281 293. 47 J. Assmann, Priorität und Interesse: Das Problem der ramessidischen Beamtengräber : J. Assmann G. Burkard W. V. Davies (szerk.), Problems and Priorities in Egyptian Archaeology. Studies in Egyptology, London New York, 1987, 31 41; J. Assmann, The Ramesside Tomb and the Construction of Sacred Space : N. Strudwick J. H. Taylor (szerk.), The Theban Necropolis. Past, Present and Future, London, 2003, 46 52. 48 Paradigmatikus példájához lásd Kákosy L. [et al.], The Mortuary Monument of Djehutimes (TT 32) (Studia Aegyptiaca Series Maior 1.), Budapest, 2004. 49 R. Stadelmann, Stationsheiligtum : LÄ V, 1258 1260; D. Arnold, Lexikon der ägyptischen Baukunst, 35 36. 50 S. Schott, Das schöne Fest vom Wüstentale: Festbräuche einer Totenstadt (AAWLM 11.), Wiesbaden, 1953; S. Wiebach, Die Begegnung von Lebenden und Verstorbenen im Rahmen der thebanischen Talfestes : SAK 13 (1986) 263 291. 51 D. Arnold, Der Tempel des Königs Mentuhotep; uõ, Royal Cult Complexes of the Old and Middle Kingdoms : B. E. Shafer (szerk.), Temples of Ancient Egypt, London New York, 1998, 74 76. 52 L. Gabolde, Le «grande château d Amon» de Sésostris Ier à Karnak, Paris, 1998. 53 Ebben a kontextusban például Hatsepszut királyi felirataihoz lásd C. J. Eyre, Is Egyptian Historical Literature historical or literary? : A. Loprieno (szerk.), Ancient Egyptian Literature. History and Forms (PdÄ 10.), Leiden New York Köln, 1996, 416 418. 54 Ni. M. Davies, A Fragment of a Punt Scene : JEA 47 (1961) 19 20, pl. IV. 55 E. Naville, The Temple of Deir el Bahari. Vols. I VI., London, 1894 1908, pl. LXXXV; Bács T. A., The Tip of a Horn: the Possible Origin of an Iconographic Theme in the Elite Tombs of New Kingdom Thebes : Acta Antiqua 46 (2006) 8 9. 56 Újabb összefoglalását lásd A. Loprieno, The King s Novel : A. Loprieno (szerk.), Ancient Egyptian Literature, 277 295. 57 Az elitsírok alapvetõ identitás-megõrzõ és -bemutató funkciójáról lásd M. Fitzenreiter, Totenverehrung und soziale Repräsentation im thebanischen Beamtengrab der 18. Dynastie : SAK 22 (1995) 95 130. 58 Engelmann-von Carnap, Die Struktur des thebanischen Beamtenfriedhofs, 245 246, Abb. 146, 378 380, 410, Abb. 273; Bács T. A., The Tip of a Horn, 5 10; M. K. Hartwig, Tomb Painting and Identity in Ancient Thebes 1419-1372 BCE., Turnhout, 2004, 55; általánosan még A. Radwan, Die Darstellungen des regierenden Königs und seiner Familienangehörigen in den Privatgräbern der 18. Dynastie (MÄS 21.), Berlin, 1969. 59 Karnak: L. Gabolde, Le «grande château d Amon», pls. IV V; TT 60: N. de G. Davies, The Tomb of Antefoker, Vizier of Sesostris I, and of his Wife, Senet (No. 60), London, 1920, 18, pl. XVI. 60 A Hatsepszut-templom teraszos megoldásának hatása jól érzékelhetõ III. Thotmesz emléktemplománál (Henket-anh) is, amelynek építése még közös uralmuk idején kezdõdött, lásd H. Ricke, Der Totentempel Thutmoses III., Le Caire, 1939. 61 N. de G. Davies, The Tomb of Puyemrê at Thebes (PMMA 2.), New York, 1923. 62 A. Hermann, Die Stelen der Thebanischen Felsgräber der 18. Dynastie (ÄF 11.), Glückstadt, 1940, 25, 71. jegyzet; N. de G. Davies, The Tomb of Rekh-mi-Re at Thebes. Vol. I II. (PMMA 11.), New York, 1943, 5. 63 PM I:1, 142 143; F. Kampp, Die thebanische Necropole, 303 306. 64 P. F. Dorman, The Monuments of Senenmut, 88. 65 P. F. Dorman, The Monuments of Senenmut, 100. 66 W. C. Hayes, Ostraka and name Stones from the Tomb of Sen-Mût (No. 71) at Thebes (EEP 15.), New York, 1942. 67 7. év, például Hayes, Ostraka, 21 No. 62, pl. XIII; 11. év, Hayes, Ostraka, No. 80, pl. XVI. 68 Säve-Söderbergh, Four Eighteenth Dynasty Tombs, 2, pls. I II. 69 TT 65: Bács T. A., First Preliminary Report on the Work of the Hungarian Mission in Thebes in Theban Tomb No 65 (Nebamun/Imiseba) : MDAIK 54 (1998) 58 61, 56 fig. 2. Ugyanennek a sírnak a dokumentációjához lásd Vértes Krisztián tanulmányát ugyanebben a számban. 70 PM I:1, 334, 336 337; F. Kampp, Die thebanische Necropole, 525 526, 527 fig. 423. 71 Eredetileg F. Kampp, Die thebanische Necropole, 114 117, 115 fig. 83; újabban F. Kampp-Seyfried, The Theban Necropolis: an Overview of Topography and Tomb Development from the Middle Kingdom to the Ramesside Period : N. Strudwick J. H. Taylor (szerk.), The Theban Necropolis. Past, Present and Future, London, 2003, 2 10. 72 Két közeli párhuzama viszont más tekintetben eltér, lásd TT 109 (Min): PM I:1, 226 227; Ph. Virey, Le Tombeau de Khem, Seigneur de Thini : Sept tombeaux thébains (MMAF V,2.), Paris, 1891, 362 370; F. Kampp, Die thebanische Necropole, 389 390, 390 fig. 277; TT-NN-37-: F. Kampp, Die thebanische Necropole, 641 642, 642, figs. 536 537. 13