Jegyzőkönyv a Szakmai Bizottság üléséről



Hasonló dokumentumok
2015. évi szakmai terv

Az elnökség elfogadta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság összekötője, az olimpiai szakágat érintő kérdésekben, továbbra is Szabó Zita marad.

Jegyzőkönyv a Szakmai Bizottság üléséről

Az elnökség elfogadta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság összekötője, az olimpiai szakágat érintő kérdésekben, továbbra is Szabó Zita marad.

Az elnökség elfogadta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság összekötője, az olimpiai szakágat érintő kérdésekben, továbbra is Szabó Zita marad.

A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába.

A Kiemelt Edzői Program évi támogatásának elosztása:

XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXIV. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014.

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

Amatőr versenyrendszer 2015

DocuCom PDF Trial. Zeon PDF Driver Trial. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség ÉVI PEKINGI OLIMPIA

Héraklész Program 2017

2014. június 11. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny

A FŐHESZ évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója

Ranglista és Minősítési Szabályzat

IV. BÚI Duatlon május 5., szombat Gyermek, Serdülő, Sprint Duatlon Országos Bajnokság

III. BÚI Duatlon április 22. Gyermek, Serdülő, Sprint Duatlon Országos Bajnokság április 23. Duatlon Mix-váltócsapat Országos Bajnokság

Amatőr versenyrendszer 2018

Amatőr versenyrendszer 2017

MINŐSÍTÉSI ÉS EGYESÜLETI RANGSOR SZÁMÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg.

V. Triatlon Fesztivál

VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

XXVIII. PALÓC TRIATLON Révész László emlékverseny

SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015

Amatőr versenyrendszer 2016

2017. évi Sport XXI. Program

Junior ranglista kiírás 2018

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

2014 es Utánpótlás felkészülési terv

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018)

- V. BÚI Triatlon Triatlon Mix - váltócsapat Országos Bajnokság V E R S E N Y K I Í R Á S

Elnökségi határozatok 2002-től

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17

MKSZ évi költségvetési tervezet

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

XXI. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupa Alapkiírás

Weisz Róbert szakmai igazgató

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata

Elnökségi határozatok:

2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

A Generomax Kupa résztvevőinek a nevezési díj: 500 Ft!!!

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

- XI. Életfa Terepfesztivál Terepduatlon Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁS

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

Az elnökség meghallgatta és elfogadta a decemberi és januári főtitkári beszámolót.

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság szeptember 23 i Elnökségi üléséről

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

XIX. Tisza Triatlon Triatlon Tour 2. forduló Klubcsapat Országos Bajnokság

MBSZ ELNÖKSÉGE ÁLTAL ELFOGADOTT SZAKMAI VÁLTOZÁSOK 2018

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

2017/2018. TANÉVI DUATLON DIÁKOLIMPIA A KATEGÓRIA VERSENYKIÍRÁS

Atlétika Mezei Futóbajnokság

- XII. Életfa Terepfesztivál Terepduatlon VERSENYKIÍRÁS

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE június 3.

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.

Serdülő - Junior Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és Középületkivitelező Kupa évi VERSENYKIÍRÁSA

A Diákolimpia Versenyszabályzata

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Bajnokság Alapkiírás

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018.

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2017. évi WTF Taekwondo. Bajnokság május 13. Budapest

T Tavaszi Fergeteg Duatlon Verseny Duatlon Utánpótlás Ranglista Verseny, Amatőr Sprint Kupa V E R S E N Y K I Í R Á S

A vitorlázórepülő versenyrendszer

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Az előző elnökségi ülés emlékeztetőjét az elnökség egyhangúlag elfogadta. 01./ számú határozat

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata

A Magyar Triatlon Szövetség Elnöksége visszahívja főtitkári tisztségéből Szabó Zitát.

2018/2019. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016.

RANGLISTA KIÍRÁS A Magyar Golf Szövetség meghirdeti a ranglisták felállítását, és az arra való felkerülést az alábbi feltételek szerint:

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

elérhetőségei telefon: - Szervezőbizottság elnöke: Ányos Viktor András elérhetőségei telefon: -

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ

- V. BÚI Triatlon Országos Utánpótlás és Sprint Triatlon Ranglista Verseny V E R S E N Y K I Í R Á S

Duatlon B KATEGÓRIA. 1. A verseny célja: 3. A versenyek időpontjai, helyszínei: 4. A versenyek résztvevői:

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA. VERSENYSZABÁLYZAT és ÖSSZESÍTETT PONTRNDSZER

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

Átírás:

Jegyzőkönyv a Szakmai Bizottság üléséről 1/2015. (I.05.) SZB határozat A Szakmai bizottság az elit junior korosztály megszüntetésével párhuzamosan javasolja az amatőr 18-19 éves korosztály eltörlését. A junior korosztály egységesen az UP értékelésben jelenjék meg. Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 2/2015. (I.05.) SZB határozat A Szakmai Bizottság a Versenyszabályzat 20. (3) alpontját indokoltnak tartja módosítani. Az új szabály: (3) A klubcsapatversenyek, és a mix-váltócsapatversenyek kategóriáit és hivatalos versenytávjait a 4. táblázat tartalmazza. A váltócsapatversenyek kategóriáit és hivatalos versenytávjait az 5. táblázat tartalmazza. Hivatalos versenytáv [km] Életkor (úszás - kerékpár - futás) Kategória Nők Férfiak, ill. mix Klubcsapat Mix-váltócsapat (szül. év 2014-ben) (szül. év 2014-ben) 12 15 (1999-2002) 12 15 (1999-2002) utánpótlás1 0,3-8 - 2 0,2-4 - 1 16 19 (1995-1998) 16 19 (1995-1998) utánpótlás2 0,75-20 - 5 0,2 0,4-84 - 21 16 ( -1998)16 ( -1998) felnőtt 0,75-20 - 5 0,3 0,4 -- 68 -- 1,5 2 40 ( -1974)40 ( -1974) szenior 0,75-20 - 5 0,3 0,4 -- 68 -- 1,5 2 16 ( -1998)16 ( -1996) elit 0,75-20 - 5 0,3 0,4 -- 68 -- 1,5 2 4. táblázat: A klubcsapat-, a váltócsapat- és a mix-váltócsapatversenyek 0,3-6 - 1,5 kategóriái és hivatalos versenytávjai Nők (szül. év 2014-ben) Életkor Férfiak, ill. mix (szül. év 2014-ben) Kategória 1 Hivatalos versenytáv [km] (úszás - kerékpár - futás) Váltócsapat

12 13 (2001-2002) 12 13 (2001-2002) gyermek 0,2-4 - 1 14 15 (1999-2000) 14 15 (1999-2000) serdülő 0,2 0,4-84 - 21 16 17 (1997-1998) 16 17 (1997-1998) ifjúsági 0,3 0,4 -- 68 -- 1,5 2 18 39 (1975-1996) 18 39 (1975-1996) felnőtt 0,4-8 - 2 40... ( -1974) 40... ( -1974) szenior 0,3 0,4 -- 68 -- 1,5 2 18... ( -1996) 18... ( -1996) elit 0,3 0,4 -- 68 -- 1,5 2 5. táblázat: A váltócsapatversenyek kategóriái és hivatalos versenytávjai 0,3-6 - 1,5 Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 3/2015. (I.05.) SZB határozat A Szakmai Bizottság a 2015. évi Kiemelt Edzői Programban rendelkezésre álló két helyre a következő edzőket javasolja: Bajai Péter Zemen János Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 4/2015. (I.05.) SZB határozat A Szakmai Bizottság a Balatoni Úszóiskola által megrendezésre kerülő balatonboglári verseny időpontjának módosítási kérelmét (április 4-ről, április 11-re) elfogadja. Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 5/2015. (I.05.) SZB határozat A Szakmai Bizottság támogatja Csomor Erika hosszútávú szakág vezető javaslatát, hogy a budapesti Ironman versenyen napi licenszes támogatásban részesülő versenyzők táblázatában Balogh Lőrincz helyett Tarnai László szerepeljen. Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 6/2015. (I. 27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság javasolja, hogy az Elnökség vizsgálja meg a versenyrendszerrel kapcsolatosan a forrásokat és amennyiben lehetőség van rá, a tavalyihoz hasonlóan, a rendezési feltételeket időméréssel és egészségügyi szolgáltatások részbeni vagy teljes fedezésével támogassa a Magyar Triatlon Szövetség. A Szakmai Bizottság és Molnár Jenő (TB.) a beérkezett pályázatok alapján újra átbeszélte a 2015. évben megrendezésre kerülő versenyeket és javasolja az elnökség felé, hogy véglegesítésre kerüljön a versenynaptár a 2015. évre. Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú. 2

7/2015. (I. 27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság átbeszélte a versenyszabályzatot és 2015. évtől javasolja, hogy: versenyek besorolása a Technikai Bizottság feladata, nincs amatőr kupa verseny, csak amatőr ranglistaverseny, junior korosztályban nem váltható ki elit versenyengedély, elit versenyengedélyt csak a klub válthat ki a versenyző részére, az UP versenyeken a víz hőmérséklete nem lehet 16 foknál alacsonyabb, a szemetelés tilalmának megsértése esetén csak sárga lapos figyelmeztetés és ezzel párhuzamosan stop & go büntetés (10, 15, 30 sec. távtól függően) kerüljön kiszabásra, a korábban alkalmazott időbüntetési tételek kerüljenek törlésre, bolyozós versenyeken a penality box (büntető zóna) alkalmazásának eltörlését, helyette a helyszínen kiosztott sárgalapos figyelmeztetés és stop & go büntetés (10, 15, 30 sec. ) kerüljön alkalmazásra. A penalty boksz alkalmazása a nem bolyozós versenyeken a bolyozási szabályok megsértése esetén kiszabott büntetések letöltésére továbbra is megmaradna (rövid-, közép-, és hosszú táv). OB versenykiírásokban legyen benne, hogy a helyszíni nevezés csak korlátozott létszámban lehetséges. A Szakmai Bizottság 2015. évtől az alábbi licenszdíjakat javasolja: Utánpótlás korcsoportok (újonc, gyerek, serdülő, ifi): 3000Ft Utánpótlás korcsoport (junior): 4000Ft U23, Elit felnőtt: 4000Ft éves regisztrációs díj: 4000Ft napi regisztrációs díj: 3000Ft Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú. 8/2015. (I. 27.) SZB határozat A TRIATLON SPORTÁG 2015. ÉVI VÁLOGATOTT KERETTAGJAINAK OEP LISTÁJA Ssz. Sportág: Név: Szül.év: TAJ szám: Válogatott: Egyesület: 1. Triatlon Vanek Margit 089435971 Olimpiai A Budaörsi TK 2. Triatlon Kovács Zsófia 090579624 Olimpiai A Budaörsi TK 3. Triatlon Faldum Gábor 042216247 Olimpiai A Mogyi Baja SE. 4. Triatlon Vanek Ákos 039932925 Olimpiai A Budaörsi TK 5. Triatlon Tóth Tamás 042774215 Olimpiai B Budaörsi TK 6. Triatlon Pocsai Balázs 1983 039457952 Olimpiai C Debreceni Sportcentrum 7. Triatlon Horváth Zsanett 1994 108160088 U23 keret Uniqa Újbuda 8. Triatlon Király István 1994 108567504 U23 keret Mogyi Baja SE. 9. Triatlon Tarnai László 1993 045237067 U23 keret Agria KTK. 10. Triatlon Bicsák Bence 1995 109827623 U23 keret Pécsi Triatlon Klub 11. Triatlon Szatmári Levente 1995 109759382 U23 keret Uniqa Újbuda 12. Triatlon Dévay Márk 1996 111254990 Junior keret Debreceni Sportcentrum 3

13. Triatlon Lehmann Bence 1997 112599032 Junior keret TVK-Mali TK 14. Triatlon Fuchs Dóra 1997 112348122 Junior keret Uniqa Újbuda 15. Triatlon Bicsák Flóra 1997 112260039 Junior keret Zalatriatlon 16. Triatlon Csomor Erika Hosszútáv Budaörsi TK 17. Triatlon Zelinka Gabriella Hosszútáv Uniqa Újbuda 18. Triatlon Flander Márton Hosszútáv Mogyi Baja SE. 19. Triatlon Hankó Dávid 1993 Hosszútáv TVK-Mali TK 20. Triatlon Szabó Attila Hosszútáv Agria KTK. Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 9/2015. (I. 27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság a versenymezen megjeleníthető szponzor helyeket tárgyalta és elfogadta, hogy az A helyet a klubok rendelkezésére bocsátja, míg az E illetve F helyek a szövetség szponzor helyei. A szabályozás visszavonásig érvényes. Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 10/2015. (I. 27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság elfogadta Lipták Tamás UP vezető által 2016-ra összeállított Héraklész válogatottsági pontrendszert, azzal a kitétellel, hogy indokolt, egyedi esetben az SZB eltérhet a pontrendszer által generált eredménytől. 4

évfolyam R-részvétel Héraklész válogatottság pontrendszer 2016-tól Ifi Eb Junior Eb Junior Mix Eb Junior Vb Junior Ek ORV YOG(2018) Ranglista OB Létszám/nem Kiemelt/nem helyezés 1-3 3-6 7-8 R 1-3 3-6 7-8 R 1-3 3-6 7-8 R 1-3 3-6 7-8 R 1-3 3-6 7-8 R 1-3 3-6 7-8 R 1-3 3-6 7-8 R 1 2 3 4 5 6 1 2 3 4 5 6 1997 9 6 3 2 6 3 1 12 9 6 3 6 3 3 2 6 5 4 3 2 1 6 5 4 3 2 1 3 1998 6 3 1 12 9 6 3 9 6 3 2 15 12 9 4 9 6 3 3 2 6 5 4 3 2 1 6 5 4 3 2 1 3 1999 9 6 3 2 15 12 9 4 12 9 6 3 18 15 12 5 12 9 6 1 3 2 6 5 4 3 2 1 6 5 4 3 2 1 4 2000 12 9 6 3 3 2 6 5 4 3 2 1 6 5 4 3 2 1 4 0 2001 3 2 15 12 9 4 6 5 4 3 2 1 6 5 4 3 2 1 5 0 2002 3 2 18 15 12 5 6 5 4 3 2 1 6 5 4 3 2 1 6 0 50 10 YOG- értéke mint a junior VB a két fiatalabb korosztálynak(minden 4. évben) ORV csapatért nem jár pont Pontazonosság esetén a nemzetközi pontok rangsorolnak Junior Ek-n 3 legjobb eredmény Létszám/nem maximum ennyi versenyző kerülhet be az évfolyamból. Nem kötelező feltölteni. Összesen max 50 fő a keret. A három legidősebb évfolyamból lehet bekerülni, nemzetközi eredményesség alapján. Nem kötelező feltölteni. Összesen max 10 fő Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú. 11/2015. (I. 27.) SZB határozat Az Szakmai Bizottság megvitatta a versenyrendszer kidolgozását. A dr. Székely Mózes által készített amatőr ranglistát érintő javaslatot elfogadta, azzal a kéréssel, hogy a triatlon szakágban a javaslatban szereplő 6 eredmény helyett 4 vagy 5 verseny számítson be a ranglistába. A duatlon ranglista 3 verseny alapján való kihirdetését reálisnak tartja az SZB. Az elit és UP versenyrendszer további megbeszélést igényel. Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú. 12/2015. (I. 27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság a 2015. évben nem kíván változtatni a minősítési szabályzaton, így javasolja, hogy a 2014-ben érvényben lévő szabályzat változatlan formában kerüljön meghirdetésre 2015-ben. Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú. 13/2015. (I. 27.) SZB határozat 1. A Szakmai Bizottság elfogadta, hogy a versenyengedély-kérőlapon a Társadalom Biztosítási (TAJ) szám is szerepeljen. Az elit licensz kérelemhez legyen szükséges az útlevélszám feltüntetése a kérőlapon. Minden versenyző tudjon feltölteni képet az online adatlapjára, ha azt az egyesület vezetője korábban nem tette meg. 2. Az átigazolási kérelmek feldolgozása ne online történjenek. 5

3. A Szakmai Bizottság elfogadta, hogy az Allianz keretnapok (1201 nap) az alábbi kiemelt eseményekre használhatók fel: - Héraklész melegégövi edzőtábor - EB - VB - ORV - ITU versenyek - Paratriatlon versenyek (olimpiai pontszerző versenyek) - Paratriatlon olimpiai válogatott edzőtáborok 4. A Szakmai Bizottság javasolja, hogy a következő Szakmai Bizottsági ülésen és a Sport XXI. továbbképzésen, Martfűn 2015. február 14-15-én a Power Breathe termékkel kapcsolatosan a termék forgalmazója adjon egy rövid prezentációt. Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú. 14/2015. (02.05.) SZB határozat A Szakmai Bizottság elektronikus szavazást követően javasolja az Elnökségnek az Európai Olimpia Játékokra a rendelkezésre álló 5 kvótát használja fel. Ezen kívül 1 női zöld kártya kérelmét jelezze a Magyar Olimpiai Bizottság felé. Szavazás eredménye: 4 igen, 1 nem. 15/2015. (02.18.) SZB határozat A Szakmai Bizottság elektronikus szavazás útján döntött a Sport XXI. Aquatlon Pest megyei döntő szervezéséről. A szavazás értelmében a megyei döntőt Kistarcsa rendezi meg. Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 16/2015. (02.25.) SZB határozat A Szakmai Bizottság az alábbi javaslatot tesz az Elnökségnek a 2015. Gerevich ösztöndíj elosztására: A rendelkezésre álló összeg 570.000.-Ft. Edzői ösztöndíj elosztás: Pocsai Balázs (DSC-DSI NTK) Baráth Tamás (TVKMALI TK NTK) Árvai Attila (Dr. Bátorfi AGRI KTK NTK) 53.000 Ft 53.000 Ft 53.000 Ft Versenyzői ösztöndíj elosztás: 6

Bicsák Bence 30.000 Ft Vanek Margit 143.000 Ft Kovács Zsófia 100.000 Ft Faldum Gábor 85.000 Ft Vanek Ákos 53.000 Ft - Legeredményesebb UP versenyző - Ranglista 23. helyezés - Ranglista 33. helyezés - Ranglista 39. helyezés - Ranglista 62. helyezés Szavazás eredménye: 4 igen, 1 nem. 17/2015. (02.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság elfogadta a 2014. évi eredmények alapján a Sport XXI. rangsort és támogatási összegeket. Klub neve Eredmény Licensz Heraklesz Összes 1. TVK-MALI TK 1119 934 365 Ft 26 269 100 Ft 7 731 080 Ft 1 934 545 Ft 2. DSC-DSI 1077 899 295 Ft 23 238 050 Ft 7 731 080 Ft 1 868 425 Ft 3. MARTFŰI UTK 1241 1 036 235 Ft 22 227 700 Ft 3 313 320 Ft 1 577 255 Ft 4. VERESEGYHÁZ VSK 1176 981 960 Ft 35 362 250 Ft 2 208 880 Ft 1 553 090 Ft 5. DABASI SZSE 660 551 100 Ft 28 289 800 Ft 2 208 880 Ft 1 049 780 Ft 6. CSEPEL DOLPHINS 758 632 930 Ft 12 124 200 Ft 1 104 440 Ft 861 570 Ft 7. MOGYI BAJA-PÉCS 364 303 940 Ft 37 382 950 Ft 3 313 320 Ft 1 000 210 Ft 8. FTC 647 540 245 Ft 13 134 550 Ft 0 Ft 674 795 Ft 9. KISTARCSAI VSRC 549 458 415 Ft 24 248 400 Ft 0 Ft 706 815 Ft 10. BBSC BBOGLÁR 427 356 545 Ft 12 124 200 Ft 2 208 880 Ft 689 625 Ft 11. UTE 398 332 330 Ft 17 175 950 Ft 2 208 880 Ft 717 160 Ft 12. FERGETEG SE 344 287 240 Ft 18 186 300 Ft 1 104 440 Ft 577 980 Ft 13. UNIQATEAMÚJBUDA 145 121 075 Ft 49 507 150 Ft 1 104 440 Ft 732 665 Ft 14. AGRIA KTK 280 233 800 Ft 18 186 300 Ft 1 104 440 Ft 524 540 Ft 15. IDEGENFORG. SE 298 248 830 Ft 29 300 150 Ft 0 Ft 548 980 Ft 16. VTSE 274 228 790 Ft 17 175 950 Ft 1 104 440 Ft 509 180 Ft 17. KŐSZEGI TRIKLUB 251 209 585 Ft 28 289 800 Ft 0 Ft 499 385 Ft 18. ESZTERGOM TRI. 319 266 365 Ft 14 144 900 Ft 0 Ft 411 265 Ft 19. TARJÁNI TT SE. 301 251 335 Ft 14 144 900 Ft 0 Ft 396 235 Ft 20. HÓD-TRI 207 172 845 Ft 24 248 400 Ft 0 Ft 421 245 Ft 21. TITÁN TC 116 96 860 Ft 11 113 850 Ft 2 208 880 Ft 419 590 Ft 22. MBÚSZ SE 95 79 325 Ft 39 403 650 Ft 0 Ft 482 975 Ft 23. JOGING FUTÓKLUB 139 116 065 Ft 12 124 200 Ft 1 104 440 Ft 344 705 Ft 24. VISE 114 95 190 Ft 24 248 400 Ft 0 Ft 343 590 Ft 11299 9 434 665 Ft 546 5 651 100 Ft 36 3 759 840 Ft 18 845 605 Ft 7

Támogatási összeg Pontokért járó összeg Eredmény 9 400 000 Ft 831,93 Ft Licensz 5 640 000 Ft 10 329,67 Ft Héraklész 3 760 000 Ft 104 444,44 Ft Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 18/2015. (02.27.) SZB határozat A minőség és a mennyiség arányáról döntött a Szakmai Bizottság. A 2016-os Sport XXI. egyesületi rangsor (a 2015-ös eredmények alapján) felállításánál a mennyiségi és minőségi mutatók aránya 50-50%. Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 18-1/2015. (02.27.) SZB határozat A minőségi mutatók megoszlása pedig, 30%-ban számítanak a kiemelt versenyek után járó pontok, 20%-ban számítanak a Héraklész válogatott versenyzők után járó pontok. Csak az ifjúsági korú Héraklész versenyzők után és csak a nevelő egyesület kap pontot. Szavazás eredménye: 4 igen, 1 nem 19/2015. (02.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság megtárgyalta és elfogadta a 2015-ös utánpótlás versenyrendszert. Utánpótlás versenyrendszer 2015 A) Érintett sportolók: újonc 1, újonc 2, gyermek, serdülő, ifi és junior korosztály B) Országos bajnokságok és egyéni ranglistaversenyek A duatlon és triatlon országos bajnokságokon értékelést, továbbá a ranglistaversenyeken pontot csak az a versenyző kaphat, akinek a verseny időpontjában van érvényes versenyengedélye. Utólag ranglista pontot nem kaphat versenyző. Duatlon OB és egyéni ranglistaverseny helyszínek és időpontok: 8

Helyszín Időpont Gyermek Serdülő Ifjúsági Junior Csapat OB 1. Balatonboglár április 11. R R R R 2. Kaszó április 25. R+OB R+OB R+OB R+OB Csapat OB 3. Dejtár május 3. R R R R 4. Káptalantóti május 10. R R R R+ rövid OB A duatlon ranglista sorozat 4 versenyéből a legjobb 2 összesített eredménye alapján alakul ki a rangsor. Triatlon OB és egyéni ranglistaverseny helyszínek és időpontok: A verseny neve Helyszín Időpont Gyermek Serdülő Ifjúsági Junior Csapat OB-k Egri Triatlon Fesztivál Eger máj. 16. Mix-váltó OB 1. Tisza Triatlon Tiszaújváros máj. 23-24. R R R R Klubcsapat OB 2. Keszthely Triatlon Keszthely máj. 30 31. R R R R 3. Bavaria Triatlon Balatonlelle jún. 6. R R R R 4. Mogyi Triatlon Baja jún. 20-21. R R R+OB R+OB Csapat OB 5. Kistarcsa Triatlon Kistarcsa jún. 27. R R 6. Palóc Triatlon Balassagyarmat júl. 4-5. R R R R 7. Nyír Triatlon Nyíregyháza júl. 18. R R R R 8. Sportolna Triatlon Fadd-Dombori aug. 1-2. R+OB R+OB R R Váltó OB A ranglista sorozatban 8 versenyből a 3 legjobb eredmény számít, és a versenyeken kapott pontszámok alapján alakul ki a rangsor. C) Az aranyjelvényes minősítés odaítélésről a 2015. évi minősítési szabályok rendelkeznek. D) Az Év sportolója díj az MTSZ adományozott díja. A díj elnyeréséről a Szakmai Bizottság javaslata alapján az Elnökség dönt. A Szakmai Bizottság a következő szakmai elvek alapján tesz javaslatot az Elnökség felé: - elsősorban nemzetközi eredmények - országos bajnoki eredmények - ranglista eredmények E) Utánpótlás Egyesületi Ranglista Az Utánpótlás Egyesületi Ranglistában figyelembe vett versenyek, és az értük járó pontok a következők: Utánpótlás ponttáblázat Újonc 2 1. -30. 31.-60. 61. - Fadd Utánpótlás seregszemle 4 2 1 Sport XXI Aquatlon országos döntő 4 2 1 verseny 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Triatlon Csapat OB 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 9

Sport XXI Aquatlon Csapat OB. 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Újonc 1 1. -30. 31.-60. 61. - Fadd Utánpótlás seregszemle 8 4 2 Sport XXI Aquatlon országos döntő 8 4 2 verseny Aquatlon verseny Balassagyarmat 8 4 2 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Triatlon Csapat OB 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Sport XXI Aquatlon Csapat OB. 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Aquatlon Csapat OB 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Mix-váltó OB 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Gyermek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Triatlon OB 60 48 38 30 24 19 15 12 10 8 Triatlon Csapat OB 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Aquatlon OB 40 32 26 21 17 14 11 9 7 5 Aquatlon Csapat OB 40 32 26 21 17 14 11 9 7 5 Sport XXI Aquatlon OB 40 32 26 21 17 14 11 9 7 5 Sport XXI Aquatlon Csapat OB. 40 32 26 21 17 14 11 9 7 5 Duatlon OB 24 21 18 15 12 9 7 6 Duatlon csapat OB 12 9 6 3 Serdülő 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Triatlon OB 80 64 51 41 33 26 21 17 14 11 Triatlon Csapat OB 80 64 51 41 33 26 21 17 14 11 Triatlon Klubcsapat OB (UP1) 80 64 51 41 33 26 21 17 14 11 Triatlon Váltó OB 80 64 51 41 33 26 21 17 14 11 Triatlon Mix-váltó OB (UP2) 80 64 51 41 33 26 21 17 14 11 Aquatlon OB 60 48 38 30 24 19 15 12 10 8 Aquatlon Csapat OB 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Sport XXI Aquatlon OB 60 48 38 30 24 19 15 12 10 8 Sport XXI Aquatlon Csapat OB. 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Duatlon OB 24 21 18 15 12 9 7 6 Duatlon csapat OB 12 9 6 3 Ifjúsági 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Triatlon OB 100 85 70 60 50 40 30 20 15 12 Triatlon Csapat OB 100 85 70 60 50 40 30 20 15 12 Aquatlon OB 60 50 40 30 20 10 Aquatlon Csapat OB 60 50 40 30 20 10 Duatlon OB 36 29 23 18 14 11 9 7 Duatlon Csapat OB 18 15 12 9 6 3 Váltó OB 100 85 70 60 50 40 30 20 15 12 Ifjúsági váltó EB 80 60 40 30 25 20 10

Ifjúsági Olimpia 360 300 240 210 180 150 135 120 105 90 Ifjúsági Olimpia Váltó 100 80 60 Junior 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Triatlon OB 120 100 85 70 60 50 40 30 20 15 Klubcsapat OB (UP2) 120 100 85 70 60 50 40 30 20 15 MIX OB (UP2) 120 100 85 70 60 50 40 30 20 15 Váltó OB 120 100 85 70 60 50 40 30 20 15 Aquatlon OB 60 50 40 30 20 10 Duatlon OB 80 64 51 41 33 26 21 17 14 11 Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 19-1/2015. (02.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság megtárgyalta és elfogadta a 2015-ös elit versenyrendszert. Elit versenyrendszer 2015 Általános szabályok: - Az Elit Magyar Ranglistába mindig az aktuálisan elmúlt 12 hónap versenyei közül a versenyzők legmagasabb 7 pontja kerül be úgy, hogy azok közül maximum 2 lehet ITU pontszerző verseny. Ezen túl a versenyek bármilyen variációban lehetnek. - A ranglista minden versenyénél érvényes az időlimit szabály. Eszerint csak azok kapják meg a fenti pontokat, akik nőknél a győztestől 8%, férfiaknál 5%-on belül beérkeznek. - Az Elit Magyar Ranglista minden pontot adó versenyt követően frissül, és megtalálható az MTSZ honlapján. - Elit versenyzők esetén az Elit Magyar ranglista november 30-i állása szerint korosztályonként az első helyezettek egyúttal az Év Sportolói címet is kiérdemlik. - Elit kategóriában a november 30-i állás szerint a dobogón végzett versenyzők kihirdetésre kerülnek, mint 2014-es év ranglista győztesei. Elit magyar ranglista ponttábla Hely WTS WTS VK Felnőtt U23 VB ITU Cup U23 Junior Junior Sprint Junior GF EB EB VB EB OB EK IFI Olimpia Főiskolás VB 1 1000 750 500 400 200 200 150 150 100 100 50 2 925 693 462 370 185 185 139 139 93 93 46 3 855 642 427 342 171 171 128 128 86 86 43 11

4 791 593 396 317 159 159 119 119 79 79 40 5 732 549 366 293 147 147 110 110 73 73 37 6 677 508 339 271 136 136 102 102 68 68 34 7 626 468 313 250 125 125 94 94 63 63 31 8 579 435 289 232 116 116 87 87 58 58 29 9 535 402 268 214 107 107 80 80 54 54 27 10 495 372 248 198 99 99 74 74 50 50 25 11 458 344 229 183 92 92 69 69 46 46 23 12 424 318 212 170 85 85 64 64 42 42 21 13 392 294 196 157 79 79 59 59 39 14 363 272 181 145 72 72 54 54 36 15 336 252 168 134 67 67 50 50 34 16 310 233 155 124 62 62 47 47 17 287 215 144 115 58 58 43 43 18 266 199 133 106 53 53 40 40 19 246 184 123 98 49 49 37 37 20 227 170 114 91 46 46 34 34 21 210 158 105 84 42 22 195 146 97 78 39 23 180 135 90 72 36 24 166 125 83 66 33 25 154 115 77 61 30 26 142 107 71 57 28 27 132 99 66 53 27 28 122 91 61 49 25 29 118 85 56 45 23 30 104 78 52 42 21 31 96 72 48 38 32 89 67 45 35 33 82 62 41 33 34 76 57 38 30 35 71 53 35 28 36 65 49 33 26 37 60 45 30 24 38 56 42 28 22 39 52 39 26 21 40 48 36 24 19 41 44 33 22 42 41 31 20 43 38 29 19 44 35 26 17 45 32 24 16 12

46 30 22 15 47 28 21 14 48 26 19 13 49 24 18 12 50 22 16 11 Elit klubrangsor számítása: Általános szabályok: - Az Elit klubrangsorba a klubok minden Elit Magyar Ranglistán szereplő versenyzőjének eredménye beleszámít, melyhez az alábbi táblázat szerint szerzett pontok adódnak hozzá. - Elit csapatversenyek esetén az indulók számától függetlenül minden csapat megkaphatja az alábbi táblázat szerint a pontokat. Egy klub akár több csapatot is indíthat, melyek mindegyike szintén értékelésre kerülhet. Időlimit nincs. - Az Elit klubrangsor az aktuális év november 30-i állásával zárul. Az Elit klubrangsor győztesei ez alapján kerülnek kihirdetésre, és szintén ez a sorrend kerül be az Összetett Klubrangsorba. - Az Elit klubrangsor minden pontot adó esemény után frissül, és megtalálható az MTSZ honlapján. Hely Felnőtt Váltó VB (pont/fő) Felnőtt Váltó EB U23 Váltó VB (pont/fő) ELIT csapat események pontozása U23 Váltó EB Junior Váltó VB (pont/fő) Junior váltó EB (pont/fő) Klubcsapat OB (pont/csapat) Mix OB Váltó OB (pont/csapat) 1 250 150 100 50 200 200 2 230 139 93 46 170 170 3 215 128 86 43 145 145 4 200 119 79 40 123 123 5 185 110 73 37 105 105 6 170 102 68 34 90 90 7 155 94 8 145 87 9 135 10 125 Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 20/2015. (02.27.) SZB határozat 13

A Szakmai Bizottság meghallgatta dr. Székely Mózes javaslatát az A 18-19-es kategória megtartásáról. Az SZB a következő javaslattal él az Elnökség felé: A versenyrendszerben újonnan megjelenő 18-19 éves versenyzők részére érdemes az amatőr regisztrációt lehetővé tenni. Az amatőr regisztrációval rendelkező 18-19 éves versenyzők a Felnőtt I. kategóriában legyenek értékelve (így a Felnőtt I. kategória az A18-24-re módosul). Az amatőr regisztráció, ezen korcsoport számra csak akkor engedélyezett, ha a versenyző az előző évben nem rendelkezett utánpótlás licensszel. Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 21/2015. (02.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság a Sportágfejlesztési Támogatás verseny- és élsport projektjében megfogalmazott egyesületi támogatási rendszerre a következő javaslatot teszi az Elnökség felé: Hely Klub neve Egyesületi Támogatás 2015. Elit pontszáma Utánpótlás pontszáma Összesített pontszám Pontpénz Támogatás 992,4262 1 TVK-MALI TK 700 500 1200 1190911 1 200 000 2 MOGYI BAJA-PÉCS 900 200 1100 1091669 1 090 000 3 BUDAÖRSI TKE 1000 3 1003 995403,5 995 000 4 DSC-DSI 600 400 1000 992426,2 990 000 5 UNIQATEAMÚJBUDA 800 7 807 800888 800 000 6 AGRIA KTK 500 45 545 540872,3 540 000 7 MARTFŰI UTK 450 450 446591,8 445 000 8 KAPOSVÁRI AC 400 400 396970,5 395 000 9 VERESEGYHÁZ VSK 350 350 347349,2 345 000 10 TITÁN TC 300 3 303 300705,1 300 000 11 CSEPEL DOLPHINS 300 300 297727,9 300 000 12 ORTRI 250 250 13 T.V.S.E. TSZO 200 200 198485,2 200 000 14 FTC 100 100 15 UTE 80 35 115 Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 7600000 7 600 000 Összesen 22/2015. (02.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság Lipták Tamás utánpótlás vezető javaslatára, a 2015-ös Héraklész Csillag program versenyzői részére versenyeztetési támogatást fogadott el. 14

A keret Európa kupákon való részvételre használható fel, az MTSZ hivatalos utaztatójánál. Rendelkezésre álló összeg 2.000.000 Ft, melyből: Bicsák Bence Horváth Zsanett Tarnai László: Király István Szatmári Levente 400.000Ft 400.000Ft 400.000Ft 200.000Ft 200.000Ft támogatásban részesül. A fennmaradó 400.000 forint későbbi időpontban, a 2015. évi eredmények tükrében kerül kiosztásra. Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 23/2015. (02.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság megtárgyalta és elfogadta a módosított 2015. évi versenyszabályzatot. Melléklet: 2015. évi versenyszabályzat Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 24/2015. (02.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság megtárgyalta és elfogadta az időpont változást. Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 25/2015. (02.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság javasolja, hogy a Héraklész válogatott tagjaival, illetve olimpiai kerettag versenyzőkkel a Magyar Triatlon Szövetség kössön sportolói szerződést, melynek keretében a külföldi licensz kiváltásával kapcsolatos engedély feltételei rögzítésre kerülhetnek Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 26/2015. (02.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság értékelte és elfogadta a június 27-28-án megrendezésre kerülő Kistarcsai ranglista verseny és pénzdíjas szupersprint verseny pályázatát. Javasolja, hogy a limitált 15

versenyzői létszámra való tekintettel, a nevezések elfogadását, a bajai országos bajnokság utáni aktuális ranglista határozza meg. Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 27/2015. (02.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság elfogadta a 99/2014. (XI.11.) Elnökségi határozat alapján Lipták Tamás által kidolgozott bakui Európai Olimpiai Játékok válogatási elveit. Férfiaknál és a nőknél is hivatalosan 3 kvóta áll rendelkezésre. Nők Az első kvóta automatikusan Horváth Zsanetté (legjobb magyar az ETU Points Listen aki nem mondta vissza az indulást). A másik két helyért pedig a március 21-i Quarteirai és az április 19-i Melillai Európa kupákon szerzett jobb eredmény rangsorol. A válogatási rendszerbe nem számítanak bele a verseny első helyezett idejéhez számított 8%-on kívüli eredmények. (Vanek Margit és Kovács Zsófia jelezték, hogy nem kívánnak részt venni a versenyen.) Férfiak Az első kvóta automatikusan Faldum Gáboré (legjobb magyar az ETU Points List-en). A másik két helyért pedig a március 21-i Quarteirai és az április 19-i Melillai Európa kupákon szerzett jobb eredmény rangsorol. A válogatásban kiemelést kap Tarnai László - az egyik kvótát neki köszönhetjük - oly módon, hogy az ETU Point List-en eddig szerzett pontjainak (397,4) 10%-a (39,74) hozzáadódik a válogató versenyeken elért jobbik eredményéhez. A harmadik kvóta teljesen nyílt és a pillanatnyilag legjobb formát mutató versenyző szerzi meg. A válogatási rendszerbe nem számítanak bele a verseny első helyezett idejéhez számított 5%-on kívüli eredmények. (Vanek Ákos a harmadik kvóta az ő nevéhez fűződik jelezte, hogy nem kíván részt venni a versenyen.) Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 16

28/2015. (02.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság tudomásul vette, hogy a nemzetközi versenynaptár változása miatt az eredetileg tervezett U23-as válogatási rendszer nem kivitelezhető. A Szakmai Bizottság elfogadta Lipták Tamás UP vezető által javasolt U23-as EB válogatási elveket, miszerint a rendelkezésre álló helyek függvényében a válogatottságról a Szakmai Bizottság dönt, a bajai Országos Bajnokság és egy nemzetközi verseny (Felnőtt Európa Kupa) eredménye alapján. (az EB nevezési határidő miatt a következő felnőtt európai kupák állnak rendelkezésre: Quarteria, Melilla, Antalya, Madrid) Szavazás eredménye: 5 igen, egyhangú 29/2015. (03.25.) SZB határozat A Szakmai Bizottság elektronikus úton döntött a 2015-ös MOB-os műhelytámogatási elosztási javaslatról. Műhelytámogatási forrás elosztása 2015 Triatlon sportág részére 5 MFt támogatás áll rendelkezésre. A támogatási összeg felosztását az adott sportszervezet eredményességére főként az olimpiai és paralimpiai kvalifikációs esélyeire tekintettel kéri a MOB. Az olimpiai és paralimpiai kvalifikációs esélyeket tekintve a következő versenyzők támogatását javasolja az MTSZ: Név Státusz Olimpiai kvalifikációs lista helyezés Egyesület Támogatás (egység) Támogatás összeg Vanek Margit Olimpiai A keret 23. Budaörsi TK 5 925 000 Ft Faldum Gábor Olimpiai A keret 25. Mogyi SE Baja 5 925 000 Ft Kovács Zsófia Vanek Ákos Tóth Tamás Olimpiai A keret Olimpiai A keret Olimpiai B keret 45. Budaörsi TK 5 925 000 Ft 70. Budaörsi TK 4 740 000 Ft 82. Budaörsi TK 3 560 000 Ft 17

Boronkay Péter Paralimpia keret - Dr. Bátorfi Agria KTK 5 925 000 Ft Egyesület Támogatási összeg Budaörsi TK 3 150 000 Ft Dr. Bátorfi Agria KTK Mogyi SE Baja-Pécs 925 000 Ft 925 000 Ft Szavazás eredménye: 3 igen, 2 nem 30/2015. (04.01.) SZB határozat A Szakmai Bizottság elfogadta a Szervezeti és Működési Szabályzatát Szakmai Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzat: 1. A Szakmai Bizottság (a továbbiakban: SZB) 8 főből áll, vezetőjét és tagjait az elnökség kéri fel. Az SZB elnökének az MTSZ elnöksége saját szakmai alelnökét delegálja. Tagjai: - az összetett egyesületi pontversenyt vezető egyesület képviselője, - az elit egyesületi pontversenyt vezető egyesület képviselője, - az utánpótlás egyesületi pontversenyt vezető egyesület képviselője, - az amatőr egyesületi pontverseny vezető egyesület képviselője, - a Sport XXI. rangsort vezető egyesület képviselője, - az Nemzeti Triatlon Központok képviselője, - a Tudományos és oktatási kérdések független szakértője. Az MTSZ elnökségének tagja, a delegált alelnökét kivéve, SZB tag nem lehet. 2. Az SZB üléseinek tanácskozási jogú állandó meghívottjai: - az MTSZ elnöke, - a főtitkár, - a központi programok (Sport XXI, Héraklész Bajnok, Héraklész Csillag) vezetője, - a felnőtt szakág vezető - a hosszútávú szakág vezető, - a para szakág vezető - Olimpiai kvalifikációs időszakban az olimpiai kerettel kapcsolatos napirendi pontok tekintetében az olimpiai keretbe tartozó sportolók klubjának képviselői. 3. Az SZB egyesületi ponttáblázat alapján meghívásra kerülő tagjait az alábbi sorrendben és szabályok szerint kell delegálni: 18

- az elit egyesületi ponttáblázat rangsora szerint az az egyesület delegálhat tagot, aki az összetett egyesületi ponttáblázat alapján választott képviselővel nincs azonos egyesületben; - az utánpótlás egyesületi ponttáblázat rangsora szerint az az egyesület delegálhat tagot, aki az előző tagokkal nincs azonos egyesületben; - az amatőr egyesületi ponttáblázat rangsora szerint az az egyesület delegálhat tagot, aki az előző tagokkal nincs azonos egyesületben; - a Sport XXI. egyesületi rangsor szerint az az egyesület delegálhat tagot, aki az előző tagokkal nincs azonos egyesületben; 4. A fennmaradó helyekre az SZB elnöke kér fel tagokat. 5. Az SZB tagjainak mandátuma (a ponttáblázatok évét követő) naptári évre szól, az Elnök javaslatát elfogadó Elnökségi határozat időpontjától. 6. Az SZB havonta ülésezik, de szükség esetén ennél sűrűbben is összehívható. 7. Az SZB Elnöke akadályoztatása estére, az MTSZ Elnökségének jóváhagyása mellett, állandó megbízottat jelölhet ki a tagok közül, de szavazati jogát át nem ruházhatja. 8. Az SZB üléseit az elnök vagy az állandó megbízottja hívja össze, és akkor határozatképes, ha ülésén legalább 4 tag jelen van. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Az SZB a Szövetség érdeke által indokolt kivételes esetben a tagok személyes jelenléte nélkül írásban (e-mail) is hozhat határozatot. 9. A Szakmai Bizottságot az elnöke, sürgős illetve indokolt esetben az elnök jóváhagyásával a főtitkár kérheti fel elektronikus szavazásra. Elektronikus szavazás esetén az elektronikus formában (email-ben) feltett eldöntető kérdésre elektronikus formában (email-ben) kell leadni a szavazatokat. 10. Az SZB által tárgyalt napirendi pontok anyagait az elnök, a tagok, vagy az elnök által felkért állandó meghívottak készítik elő. Az SZB titkári feladatait, az ülésen jelen lévő titkársági alkalmazott látja el. Az SZB határozatait a titkársági alkalmazott írásba foglalja, majd 48 órán belül az SZB tagjainak továbbítja felülvizsgálat céljából. Az SZB tagjainak 24 óra áll a rendelkezésükre, hogy a szükséges módosításokról tájékoztassák a Titkárságot. Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 31/2015. (04.01.) SZB határozat A Szakmai Bizottság javasolja a licenc kártya bevezetését. Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 32/2015. (04.01.) SZB határozat A Szakmai Bizottság a Sport XXI programkeretein belül megrendezésre kerülő Triatlon Diákolimpiával kapcsolatban a következő döntésekre jutott. 19

A 2015. évi programban 4 regionális versenyre (350.000Ft/verseny) és egy országos döntőre (1.500.000Ft) áll rendelkezésre támogatás a Sport XXI. programon belül. Regionális felosztás: - Pest/Komárom-Esztergom/Fejér + Budapest + Nógrád - Borsod-Abaúj-Zemplén/Szabolcs-Szatmár-Bereg/Hajdú-Bihar + Heves - Csongrád/Békés/Bács-Kiskun+ Jász-Nagykun-Szolnok - Somogy/Tolna/Baranya + Győr-Moson-Sopron/Vas/Veszprém/Zala Kiírás szabályai: - Nevezési díj sem a regionális sem az országos döntőkön nem szedhető - Minden induló az iskoláját képviseli a regionális és az országos döntőkön - Értékelés minden korosztályban, kategóriában és nemenként, megyénként a regionális döntőkben - I. és II. korcsoportban "A" és "B" kategória együtt kerül értékelésre egyéni és csapatversenyben is - III., IV., V, VI. korcsoportban "A" és "B" kategória külön kerül értékelésre az egyéni versenyben - III., IV., V, VI. korcsoportban "A" és "B" kategória együtt kerül értékelésre a csapatversenyben - "A" kategóriás versenyző, aki MTSZ licenccel rendelkezett 2014-15ben - "B" kategóriás versenyző, aki MTSZ licenccel nem rendelkezett 2014-15ben - Az országos döntőre való továbbjutás: - I. és II. korcsoportban: 6 fő egyéni/kcs./nem 2 csapat/megye, ha a megyein több mint 6 csapat indul 1 csapat/megye, ha a megyein 6 vagy kevesebb csapat indul - III., IV., V, VI. korcsoportban: 5 fő egyéni/kcs./nem/megye, ha megyein több mint 10 fő indul 4 fő egyéni/kcs./nem/megye, ha megyein 10 vagy kevesebb fő indul 2 csapat/kcs/nem/megye, ha a megyein több mint 6 csapat indul 1 csapat/ megye, ha a megyein 6 vagy kevesebb csapat indul - Korcsoportok 2015: I. kcs. 2006 és később születettek II. kcs. 2004-05- ban születettek III. kcs. 2002-03-ben születettek IV. kcs. 2000-01- ben születettek V. kcs. 1998-1999-ben születettek VI. kcs. 1995-1997- ben születettek Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 20

33/2015. (04.01.) SZB határozat A Szakmai Bizottság felkéri Lipták Tamás utánpótlás vezetőt, hogy a szabályzatot dolgozza ki, és nyújtsa be véleményezésre a Szakmai Bizottságnak. Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 34/2015. (04.01.) SZB határozat A Szakmai Bizottság elfogadta Lipták Tamás utánpótlás vezető javaslatát a 2015-évi Sport XXI. aquatlon versenyrendszer úszás távjainak lerövidítéséről, illetve a döntőn teszt jelleggel alkalmazott hendikepes futásról. - Úszás távok változtatása: - serdülő 800m helyett 500m, (ez a hivatalos triatlon táv is) - gyermek 400m helyett 300m, (ez a hivatalos triatlon táv is) - újonc 2 és újonc 1 marad (200m, 100m) - Hendikepes futás (Döntőn) - Serdülő korosztályban a futás, úszás eredmények alapján történő időkülönbséges indítás (legjobb úszóidő rajtol először, majd az úszáshátrányok szerint a többiek). Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 35/2015. (04.01.) SZB határozat A Szakmai Bizottság elfogadta Lipták Tamás utánpótlás vezető javaslatát a 2015. évi ORV válogatási elveiről, illetve a kiutazó csapat költségeinek 2015. évi ORV támogatásból való finanszírozott elosztási tervét. - Verseny helye: Zilina(SVK) - Verseny időpontja: 2015.08.15-16 - Tervezett utazó létszám: - Serdülő: 6 lány, 6 fiú, MTSZ 4-4 fő az MTSZ finanszírozásában - Ifjúsági: 6 lány, 6 fiú, MTSZ 4-4 fő az MTSZ finanszírozásában - Junior: 6 lány, 6 fiú, MTSZ 4-4 fő az MTSZ finanszírozásában - 3 fő hivatalos MTSZ finanszírozásban - összesen: 39 fő, (27 MTSZ finanszírozás) - Válogató verseny helye: Balassagyarmat Triatlon ranglista verseny - Válogató verseny időpontja: 2015.07.04. - Válogatási elvek: korosztályonként és nemenként a befutás sorrendjében 4+2-es finanszírozási rendszerben. A csapat végső kijelölésére az Utánpótlás vezető javaslatára a Szakmai Bizottság jogosult. Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 21

36/2015. (04.01.) SZB határozat A Szakmai Bizottság javasolja az elnökségnek a Fegyelmi Szabályzat módosításának, illetve az Etikai Szabályzat elfogadását. Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 37/2015. (04.01.) SZB határozat A Szakmai Bizottság megvitatta és végül elfogadta Csomor Erika hosszútávú szakág vezető javaslatát a 2015. évben a hosszútávú szakás támogatására rendelkezésre álló 1,5 M Ft elosztásáról. A keret (1,5M Ft) az alábbi 6 sportoló között oszlik el egyenlő arányban, tehát 250.000 Ft fejenként (ami lényegében fedezné az éves WTC licenc árát). Zelinka Gabriella (Uniqa) Csomor Erika (FTC) Hankó Dávid (Tiszaujvaros) Csőke Balázs (lényeges, hogy legyen magyar klubja és elit Magyar rajtengedélye) Major József (Gyor) Molnár Gergely (Dr. Bátorfi AGRIA) Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 38/2015. (04.01.) SZB határozat A Szakmai Bizottság a felnőtt EB-n való indulási jogok tekintetében, a döntést fenntartja magának. A csapat kijelölésnél két szempont kiemelt figyelmet kap majd: 1. A rioi kvalifikációban esélyes versenyzők érdekei. 2. A fiatal (főleg a tokyoi olimpiára esélyes U23-as) versenyzők nevezése. Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 39/2015. (04.01.) SZB határozat A Szakmai Bizottság a versenyszabályzat és a versenyrendszer összhangjának érdekében módosítja és kiegészíti az utánpótlás versenyrendszert. Utánpótlás versenyrendszer 2015 22

F) Érintett sportolók: újonc 1, újonc 2, gyermek, serdülő, ifi és junior korosztály G) Országos bajnokságok és egyéni ranglistaversenyek A duatlon és triatlon országos bajnokságokon értékelést, továbbá a ranglistaversenyeken pontot csak az a versenyző kaphat, akinek a verseny időpontjában van érvényes versenyengedélye. Utólag ranglista pontot nem kaphat versenyző. Az országos bajnokságon maximálisan 2000 pont kapható, míg a ranglista versenyeken 1500. (Egyéni ranglista pont csak egyéni versenyeken kapható.) A junior korcsoportban csak a sprint duatlon OB-n és a sprint triatlon OB-n lehet maximálisan 2000 pontot kapni. (A rövidtávú versenyeken a pontozás 1500-ról indul.) Duatlon OB és egyéni ranglistaverseny helyszínek és időpontok: Helyszín Időpont Gyermek Serdülő Ifjúsági Junior Csapat OB 1. Balatonboglár április 11. R R R R 2. Kaszó április 25. R+OB R+OB R+OB R+OB Csapat OB 3. Dejtár május 3. R R R R 4. Káptalantóti május 10. R R R R+ rövid OB A duatlon ranglista sorozat 4 versenyéből a legjobb 2 összesített eredménye alapján alakul ki a rangsor. Triatlon OB és egyéni ranglistaverseny helyszínek és időpontok: A verseny neve Helyszín Időpont Gyermek Serdülő Ifjúsági Junior Csapat OB-k Egri Triatlon Fesztivál Eger máj. 16. Mix-váltó OB 1. Tisza Triatlon Tiszaújváros máj. 23-24. R R R R Klubcsapat OB 2. Keszthely Triatlon Keszthely máj. 30 31. R R R R 3. Bavaria Triatlon Balatonlelle jún. 6. R R R R 4. Mogyi Triatlon Baja jún. 20-21. R R R+OB R+OB Csapat OB 5. Kistarcsa Triatlon Kistarcsa jún. 27. R R - - 6. Palóc Triatlon Balassagyarmat júl. 4-5. R R R R 7. Nyír Triatlon Nyíregyháza júl. 18. R R R R 8. Sportolna Triatlon Fadd-Dombori aug. 1-2. R+OB R+OB R R Váltó OB A ranglista sorozatban minden korosztályban a 3 legjobb eredmény számít, és a versenyeken kapott pontszámok alapján alakul ki a rangsor. H) Az aranyjelvényes minősítés odaítélésről a 2015. évi minősítési szabályok rendelkeznek. 23

I) Az Év sportolója díj az MTSZ adományozott díja. A díj elnyeréséről a Szakmai Bizottság javaslata alapján az Elnökség dönt. A Szakmai Bizottság a következő szakmai elvek alapján tesz javaslatot az Elnökség felé: - elsősorban nemzetközi eredmények - országos bajnoki eredmények - ranglista eredmények J) Utánpótlás Egyesületi Ranglista Az Utánpótlás Egyesületi Ranglistában figyelembe vett versenyek, és az értük járó pontok a következők: Utánpótlás ponttáblázat Újonc 1 1. -30. 31.-60. 61. - Triatlon OB 4 2 1 Sport XXI Aquatlon OB 4 2 1 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Triatlon Csapat OB 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Sport XXI Aquatlon Csapat OB. 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Újonc 2 1. -30. 31.-60. 61. - Triatlon OB 8 4 2 Sport XXI Aquatlon OB 8 4 2 Aquatlon OB 8 4 2 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Triatlon Csapat OB 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Sport XXI Aquatlon Csapat OB. 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Aquatlon Csapat OB 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Váltó OB 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Gyermek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Triatlon OB 60 48 38 30 24 19 15 12 10 8 Triatlon Csapat OB 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Aquatlon OB 40 32 26 21 17 14 11 9 7 5 Aquatlon Csapat OB 40 32 26 21 17 14 11 9 7 5 Sport XXI Aquatlon OB 40 32 26 21 17 14 11 9 7 5 Sport XXI Aquatlon Csapat OB. 40 32 26 21 17 14 11 9 7 5 Duatlon OB 24 21 18 15 12 9 7 6 Duatlon csapat OB 12 9 6 3 Serdülő 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Triatlon OB 80 64 51 41 33 26 21 17 14 11 Triatlon Csapat OB 80 64 51 41 33 26 21 17 14 11 24

Triatlon Klubcsapat OB (UP1) 80 64 51 41 33 26 21 17 14 11 Triatlon Váltó OB 80 64 51 41 33 26 21 17 14 11 Triatlon Mix-váltó OB (UP2) 80 64 51 41 33 26 21 17 14 11 Aquatlon OB 60 48 38 30 24 19 15 12 10 8 Aquatlon Csapat OB 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Sport XXI Aquatlon OB 60 48 38 30 24 19 15 12 10 8 Sport XXI Aquatlon Csapat OB. 60 48 39 33 24 21 18 15 12 9 Duatlon OB 24 21 18 15 12 9 7 6 Duatlon csapat OB 12 9 6 3 Ifjúsági 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Triatlon OB 100 85 70 60 50 40 30 20 15 12 Triatlon Csapat OB 100 85 70 60 50 40 30 20 15 12 Aquatlon OB 60 50 40 30 20 10 Aquatlon Csapat OB 60 50 40 30 20 10 Duatlon OB 36 29 23 18 14 11 9 7 Duatlon Csapat OB 18 15 12 9 6 3 Váltó OB 100 85 70 60 50 40 30 20 15 12 Ifjúsági váltó EB 80 60 40 30 25 20 Junior 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Triatlon OB (sprint) 120 100 85 70 60 50 40 30 20 15 Klubcsapat OB (UP2) 120 100 85 70 60 50 40 30 20 15 MIX OB (UP2) 120 100 85 70 60 50 40 30 20 15 Váltó OB 120 100 85 70 60 50 40 30 20 15 Aquatlon OB 60 50 40 30 20 10 Duatlon OB (sprint) 36 29 23 18 14 11 9 7 Szavazás eredménye: 4 igen, egyhangú 40/2015. (03.25.) SZB határozat A Szakmai Bizottság elektronikus úton döntött a BAKUI Európa Játékokon induló magyar férfi csapat illetve női csapat összetételéről. Férfi csapat összeállítása: Faldum Gábor, Tarnai László, Bicsák Bence Nő csapat összeállítása: Horváth Zsanett, Mester Dóra, Horváth Gréta Szavazás eredménye: 7 igen, 1 tartózkodás 25

41/2015. (04.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság a BAKUI Európai Játékokra 2+1 női kvóta igénylésével kapcsolatban döntött a plusz egy kvóta visszamondásáról, mivel az előre meghatározott válogatási elveknek csak 2 női versenyző felelt meg. 42/2015. (04.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság elfogadta a BAKUI Európai Játékokra utazó magyar csapat névsorát az eredetileg kiírt válogatási elvek alapján. A magyar csapat: versenyzők: Horváth Zsanett, Mester Dóra, Faldum Gábor, Tarnai László, Bicsák Bence kísérők: Lipták Tamás, Bajai Péter A válogatás végeredménye: Nők Európa Játékok 2015 válogatás Quarteira Melilla % az idő Név elsőhöz pont helyezés idő % az hozott össz helyezés a pont helyezés elsőhöz pont pont válogatón Horváth Zsanett 2:08:55 103,02 124 10. DNS 43 167 Alanyi jogon kvótás Mester Dóra 2:14:53 107,95 0 26. 2:18:35 105,71 84 15. 0 84 1. Horváth Gréta 0 DNS DNS 0 0 nevezhető Zelovics Dóra 0 DNS DNF 0 0 nem nevezhető Név Férfiak idő Európa Játékok 2015 válogatás % az elsőhöz pont helyezés idő % az elsőhöz pont helyezés hozott pont DNS DNS össz pont helyezés a válogatón alanyi jogon kvótás Faldum Gábor Tarnai László 1:55:09 106,69 0 41. 1:56:57 102,75 57 20. 40 97 1. Czigány András 1:54:36 106,18 0 39. 0 DNF 0 0 Bicsák Bence 1:51:12 103,03 84 15. 0 DNS 0 84 2. Pocsai Balázs 0 DNS 2:01:54 107,1 0 43 0 0 Tóth Tamás 0 DNS 0 DNS 0 0 Rendes Csaba 0 DNS 1:56:21 102,23 78 16 0 78 3. Király István 0 DNS 2:00:06 105,52 0 35 0 0 26

43/2015. (04.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság átnézte és megtárgyalta Lipták Tamás utánpótlás vezető 2015 évre elkészített Sport XXI. programtervét és felkéri a programfelelőst, hogy az ülésen felmerült változtatási javaslatokat vegye figyelembe a MOB felé benyújtandó program végső kidolgozásánál. Felelős: Lipták Tamás 44/2015. (04.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság átnézte és megtárgyalta Lipták Tamás utánpótlás vezető 2015 évre elkészített Héraklész program 2015 költségvetését és felkéri a programfelelőst, hogy a költségterv figyelembe vételével, készítse el a 2015 évi Programtervet is, melyet a MOB felé benyújt a MTSZ. Felelős: Lipták Tamás Határidő: 45/2015. (04.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság, a 33/2015.(04.01.) SZB határozata alapján, Lipták Tamás utánpótlás vezető, elkészítette a nemzetközi versenyeztetési útmutatót. A Szakmai Bizottság átnézte és elfogadta az útmutató tartalmát. A Szakmai Bizottság javasolja az útmutató honlapon való megjelenését és minden egyesület részére való megküldését. Felelős: Lipták Tamás Határidő: Elnökségi jóváhagyás után azonnal 27

46/2015. (04.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság elfogadta Lipták Tamás utánpótlás vezető javaslatát a 2015. évi ORV válogatási elveinek megváltoztatásáról, annak fényében, hogy a rendező Szlovák Triatlon Szövetség jelezte, hogy mind a helyszín, mind az időpont megváltozik a 2015. évi Olimpia Reménységek Versenye tekintetében Verseny helye: Hurbanovo(SVK), Ógyalla - Verseny időpontja: 2015.07.18. - Tervezett utazó létszám: - Serdülő: 6 lány, 6 fiú, MTSZ 4-4 fő az MTSZ finanszírozásában - Ifjúsági: 6 lány, 6 fiú, MTSZ 4-4 fő az MTSZ finanszírozásában - Junior: 6 lány, 6 fiú, MTSZ 4-4 fő az MTSZ finanszírozásában - 3 fő hivatalos MTSZ finanszírozásban - összesen: 39 fő, (27 MTSZ finanszírozás) - Válogató verseny helye: Mogyi Triatlon ranglista verseny, Baja - Válogató verseny időpontja: 2015.06.20. - Válogatási elvek: korosztályonként és nemenként a befutás sorrendjében 4+2-es finanszírozási rendszerben. A csapat végső kijelölésére az Utánpótlás vezető javaslatára a Szakmai Bizottság jogosult. 47/2015. (04.27.) SZB határozat Magyar Triatlon Szövetség által finanszírozott edző továbbképzési programja alapján Balatonbogláron április 16-19 között első alkalommal megrendezett képzés tapasztalatait figyelembe véve a Szakmai Bizottság az alábbi javaslatokat teszi: - Azon egyesületek, melyek nem csatlakoznak be a képzésbe 2016-tól kapjanak 30% megvonást a központi támogatásokból(sport XXI. egyesületi támogatás, Egyesületi ponttáblázat) az első évben, majd 100% pénzmegvonást a második évtől. Az így megmaradó pénz a többi egyesület között kerül elosztásra. - Az edzőképzésen való részvétel az órákról maximum 30%-os hiányzás esetén tekinthető megvalósultnak. - Az edzőképzés ingyenes jelentkezést lemondani legfeljebb 10 nappal a képzés megkezdése előtt lehet, amely egyesület a határidő után mondja le a részvételt, köteles kifizetni a ráeső költségeket vagy a költség levonásra kerül a központi támogatásokból. Az így megmaradó pénz a többi egyesület között kerül elosztásra. Szavazás eredménye:7 igen, egyhangú 28

48/2015. (04.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság megvitatta az ifjúsági Európa bajnokság kvalifikációs elveivel kapcsolatban felmerült kérdéseket. A Szakmai Bizottság megerősítette a 78/2014. (XI.06.) SZB határozat döntését, mely részletezi a válogatási elveket. 49/2015. (04.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság a Riói Olimpián való indulási jogok(kvóták) tekintetében, az alábbi szempontokat határozza meg: 3. Egy kvóta esetén, annak megszerzőjét illeti az indulás joga 4. Több kvóta esetén az összes kvóta, mínusz egy elv lép érvénybe - azaz 2 kvóta esetén az első, 3 kvóta esetén az első két kvóta megszerzőjét illeti az indulás joga. A fennmaradó kvótáról Vis Major esetben a Szakmai Bizottság javaslatára az Elnökség dönt. 50/2015. (04.27.) SZB határozat A Szakmai Bizottság meghallgatta Pap Zsolt beszámolóját a május 10-i Debrecenben megrendezésre kerülő Sport XXI. Aquatlon OB-val kapcsolatban és elfogadta kérését a 34/2015. (04.01.) SZB határozat hendikepes futásra vonatkozó részének megváltoztatásáról, vagyis a verseny a hagyományos formában tömegrajtos futással lesz megrendezve minden korosztályban. 51/2015. (05.04) SZB határozat A Szakmai Bizottság elektronikus úton döntött arról, hogy az online rendszer elkészülésének csúszása miatt kialakult helyzetre való tekintettel, a kaszói versenyen elindult versenyzők közül azon személyek pontszerzése érvényes, akik a honlapra feltett 2015. 04. 28-i listában érvényes licensszel rendelkeznek Szavazás eredménye: 7 igen, 1 tartózkodás 29

52/2015. (06.20.) SZB határozat A Szakmai Bizottság meghallgatta és elfogadta Lipták Tamás utánpótlás vezető beszámolóját a 2015 Baku Európa Játékokon részt vett magyar triatlon válogatott szerepléséről. 53/2015. (06.20.) SZB határozat A Szakmai Bizottság a rendelkezésre álló anyagok ismeretében nem tud érdemlegesen állást foglalni a2016. évi Sportágfejlesztési program, de az alábbi javaslatokat teszi: - szervezet fejlesztésre szánt összeg növelése - egyesületi támogatások növelése - az oktatási rendszer folytatása - NTK-k támogatásának megtartása - az élsport támogatásának felülvizsgálata az esetleges más források tekintetében - nagyobb média megjelenés elérése 54/2015. (06.20.) SZB határozat A Szakmai Bizottság átnézte és további megbeszélésre javasolja az olimpiai válogatott versenyzők versenyterveit. 55/2015. (06.20.) SZB határozat A Szakmai Bizottság javasolja, hogy utánpótlás korosztályokban(újonc, gyermek, serdülő) jövő évtől a nevezési díjak kerüljenek maximalizálásra, egységesítésre és az előnevezési határidőket a szintén egységesítsék a szervezők a SzB ajánlása szerint egy hétre a versenyt megelőzően. 30

56/2015. (06.20.) SZB határozat A Szakmai Bizottság meghallgatta Lipták Tamás beszámolóját a Magyar Diáksport Szövetség vezetőivel a Diákolimpiai rendszer átalakítását érintő megbeszélésről. A SzB álláspontja szerint a diáksport fenntartása nem a Magyar Triatlon Szövetség feladata és erre anyagi forrást nem tud áldozni. Természetesen az MTSZ minden szakmai segítséget meg fog adni a MDSz-nek, amennyiben akár a triatlon, akár a duatlon sportág továbbra is megrendezésre kerül a Diákolimpiai rendszer keretében. 57/2015. (06.20.) SZB határozat A Szakmai Bizottság javasolja, hogy a válogatottságot kivívott versenyzőknek egyeztetniük, engedélyeztetniük kell az aktuális versenyterveiket a felelős szakmai vezetővel. Szavazás eredménye:7 igen, egyhangú 58/2015. (06.20.) SZB határozat A Szakmai Bizottság megtárgyalta és elfogadta Litavecz Anna szakág vezető javaslatát a Paratriatlon EB résztvevőivel kapcsolatban. A utazó csapat tagjai: Lévay Petra(PT4)Lengyel Zsófia(PT5), Wirth Eszter(Guide), Boronkay Péter(PT4) Litavecz Anna(szakág vezető), Balla Péter(szakági edző) Szavazás eredménye:7 igen, egyhangú 59/2015. (06.20.) SZB határozat A Szakmai Bizottság megtárgyalta Lipták Tamás válogatott keret javaslatát a genfi triatlon Európa-bajnokságra az Elit szakágat illetően. A SzB javasolja, hogy az egyéni indulók mellett indítsunk mix váltó csapatot is az Eb-n. Az utazó csapat tagjai: Kovács Zsófia(egyéni), Vanek Margit(egyéni, váltó), Faldum Gábor(egyéni), Vanek Ákos(egyéni), Tóth Tamás(egyéni, váltó), Horváth Zsanett(váltó), Bicsák Bence(váltó). Szavazás eredménye:7 igen, egyhangú 31