1 MINISTERUL EDUCAŢIEI, CERCETĂRII, TINERETULUI ŞI SPORTULUI OKTATÁSI, KUTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORTMINISZTÉRIUM UNIVERSITATEA DE ARTE DIN TÂRGU-MUREŞ MAROSVÁSÁRHELYI MŰVÉSZETI EGYETEM AZ AMERIKAI MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS Amerikai magyar kultúrtörténet Doktori tézis (Kivonat) Témavezető: Prof. univ. dr. Kovács Levente Doktorandusz: Mendel Melinda Zsuzsánna TÂRGU-MUREŞ MAROSVÁSÁRHELY 2011
2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezető... 4 1. AZ AMERIKAI MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS KEZDETEI... 7 A kivándorlók színháza... 7 A hivatásos színjátszás úttörői az Egyesült Államokban... 8 2. HIVATÁSOS MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS NEW YORKBAN... 10 A Jávor Sárossy-féle Szabadság Színház... 10 Petri László vándorszínháza... 12 A New York-i Fészek Klub és Krencsey Marianne... 13 Dr. Varga László új magyar színháza New Yorkban... 15 A New York-i Kossuth Színpad (Székely M. Melinda)... 16 Magyar kulturális élet New Yorkban az ezredfordulón... 17 3. MAGYAR SZÍNHÁZ KALIFORNIÁBAN... 19 Los Angeles magyar színészete... 20 A Thália Stúdió Los Angeles-i Magyar Színkör... 21
3 4. KANADAI MAGYAR SZÍNHÁZI ÉLET... 22 Kertész Sándor Művész Színháza... 23 Kosaras Vilmos Torontói Magyar Színháza... 24 5. SZÍNÉSZSORSOK KÉT KONTINENSEN ÁT... 25 Lugosi Béla, az örök vámpír... 26 Kabos Gyula, a pesti Chaplin... 27 Jávor Pál, a legsármosabb bonviván... 27 Szeleczky Zita, filmcsillag díszmagyarban... 28 Szabó Sándor dupla karrierje... 29 Szörényi Éva, a forradalmár bárónő... 29 Hegedős Györgyi, a balettpatkány... 30 6. AZ AMERIKAI MAGYARSÁG KULTURÁLIS ÉLETÉNEK FONTOSABB KÉRDÉSEI MA... 30 BIBLIOGRÁFIA... 32
4 Bevezető A csaknem másfél évszázados múltra visszatekintő amerikai magyar színjátszás történetét tanulmányozva kutatásaim során két egymásnak látszólag ellentmondó nehézségbe ütköztem. Egyik a bőség zavara, azaz a több ezer (amatőr, félhivatásos vagy hivatásos produkció, illetve óhazai vendégjáték, vagy éppen egy vendégművész fellépésével létrehozott) előadásról, valamint a körülbelül ezer hosszabbrövidebb életű kulturális egyesület (társulat, színház, egylet, önképzőkör stb.) létéről hírt adó, ránk maradt dokumentumok, feljegyzések, visszaemlékezések, újságcikkek tömege. Másrészt viszont a fentiekkel ellentétben az írott anyagok roppant hiányosságai, amelyek a nevezett produkciókról, illetve intézményekről csak töredékesen, olykor évtizedes kimaradásokkal adnak hírt, vagy a precizitást teljességgel nélkülözve tesznek említést. Ehhez járul még a hatalmas észak-amerikai kontinensen új hazára talált magyarság (és így művészeinek, intézményeinek) földrajzi szétszórattatása, akik az egymástól óriási távolságokra lévő nagyvárosokban (jellemzően ipari központokban) igyekeztek megélhetést találni. Végül pedig a társulatok tevékenységének, a produkciók sorsának és a művészek útjának követését megnehezíti a megszámlálhatatlanul sok turné, vendégjáték és ünnepi műsor, amelyek során a társulások a nem kevés költségráfordítással és energiával létrehozott produkcióból igyekeztek legalább annyi profitot kihozni, amennyivel egy esetleges új produkció finanszírozásába kezdhettek. Munkám során komoly segítségnek és megbízható bázisnak bizonyult a Bodó Ibolya többéves szorgos kutatómunkája nyomán megszületett adattár (Amerikai magyar színjátszás 1869 1970, Argumentum Kiadó Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2001), amely száz esztendő amerikai magyar színjátszását térképezi fel rendkívüli precizitással. Ám a kötet, műfajánál fogva a művészi megvalósítás minőségére, a társulatok sorsára vagy a színház művészeinek életére és pályafutására nézve semmilyen támponttal nem szolgálhatott. Ezenkívül relatív átfogó, de nem tudományos igénnyel írt
5 és szerkesztett visszaemlékezések szolgáltak alapot néhány jelentős társulat működésének áttekintésére. Így a Jávor Sárossy, majd később Sárossy Színtársulat, a New York-i Magyar Operettszínház, a Petőfi Színpad történetének néhány jelentős epizódját dolgozza fel Sárossy Szüle Mihály: Miszter Jávor Az amerikai magyar színjátszás története (Püski-Corvin Kiadó, New York, 1982) című kötete, valamint a kanadai magyar színjátszás, illetve a Torontói Magyar Művész Színház 23 esztendejét térképezi fel Kertész Sándor: Déryné voltam Kanadában című, angol és magyar nyelvű könyve (Toronto, 1981). Túl ezen, az amerikai magyar színjátszás XX. századi történetére utalásokat, illetve adatokat lehet találni a kitelepedett, emigráns művészek élettörténetét feldolgozó könyvekben, ám ezek sokszor hiányos, illetve szubjektív forrásoknak bizonyulnak. A magyar színháztörténeti művek, lexikonok a kommunista éra 40 esztendeje alatt nem vettek tudomást a disszidensek, sőt még a hivatalosan emigrált művészek további sorsáról sem, a legtöbb esetben ezek neve nem szerepel a lexikonokban. Mint ahogy a Los Angeles-i Magyar Színkör Thália Stúdiót megalapító és évtizedekig mindmáig működtető Óss Enikő nagyváradi színésznő neve, pályafutása is kimaradt a máig egyetlen kortárs erdélyi magyar színházi lexikonnak tekinthető Színjátszó személyek A hét évkönyve 1982 című kiadványból. Avagy a hetvenes években ugyancsak Kaliforniában színházat alapító és sok nagy szerepet eljátszó, egykori szolnoki színész, Borvető János pályafutása is lezárul a Budapesten, az Akadémiai Kiadó gondozásában 1994-ben (!) napvilágot látott Magyar Színházművészeti Lexikon róla szóló szócikke szerint azzal, hogy: 1970 óta az USA-ban él. A diaszpórában élő magyarság kulturális életének sajtófigyelése, dokumentumgyűjtése és archiválása a múlt század utolsó évtizedeiben tehát az éppen aktuális (kedvezőtlen) politikai széljárástól függött. Azonkívül pedig mindmáig meghatározzák bizonyos egyáltalán nem szakmai szempontok. Nevezetesen az erre hivatott intézmények anyagi feltételei (milyen és mennyi külföldi és belföldi sajtóterméket tudnak megrendelni, milyen képzettségű és hány szakember milyen infrastruktúrával felszerelve végezheti a munkát), valamint legyünk őszinték
6 mindehhez hozzájárul a dokumentálást és archiválást végző munkatársak kapcsolatrendszere és lelkiismeretessége is. Szerencsés fordulat a kutató számára, hogy különösen a rendszerváltás után nem csupán Magyarországon, de a teljes anyanyelvi területen, sőt a diaszpórában is megnövekedett az életrajzi és önéletrajzi művek kiadása, és áldásos divat lett a visszaemlékezések, önéletrajzok írása a művészek körében is. Ezek közül a kötetek közül több újabb és újabb adalékkal szolgál a magyar anyanyelvi területen kívül, így az Amerikában élő vagy élt és alkotó művészek sorsát illetően. Ugyanakkor komoly segítséget jelent az internetes oldalakon megjelenő információkon túl a naponta megújuló beszélgetős oldalak tanulmányozása is, ahonnan a külföldön élő magyarság kulturális eseményeiről, a közösségek, magánemberek ezzel kapcsolatos véleményéről értesülhetünk. Mindezen körülmények és lehetőségek figyelembevételével, dolgozatommal korántsem törekedhettem a teljességre. A szerteágazó, másfél évszázados, igen gazdag és változatos képet mutató amerikai magyar kultúrtörténet semmiképpen sem dolgozható fel egyetlen szakdolgozat keretein belül. Munkámat inkább a különböző forrásokban fellelhető, valamint az általam kikutatott és az utóbbi évek során folyamatosan összegyűjtött dokumentumok összegzésének tekintem, mely azzal a céllal készült, hogy bizonyos általános tendenciákat tárjak fel, ami az anyanyelvi területen kívül élő, Amerika nagy olvasztótégelyében új hazára talált magyarság anyanyelvi kultúrája megőrzésének szükségességére mutat rá. Túl ezen, szándékom szerint dolgozatom kiindulópontként is szolgálhat a jövő kutatói számára, akik a magyar színházi életnek ezt a viszonylag ismeretlen területét szeretnék tanulmányozni. Annál is inkább, mert a magyar színházi élet Észak-Amerikában napjainkban is aktuális kérdés, és az oda-vissza utazások megkönnyítésével, a vendégjátékok, vendégművészek szerepeltetésével valóságos vérátömlesztést kapott. Igény van rá, hiszen éppen az évszázados hagyományú magyar kultúréletnek köszönhetően Amerikában másod- és harmadgenerációs magyarok is vannak, akik beszélik anyanyelvüket, és magyar identitástudatukat jól összeegyeztetik az amerikai honpolgárság tudatával. Nekem, aki személyesen is megtapasztaltam, hogy mit jelent Amerikában magyar művészként élni,
7 meggyőződésem, hogy csakis a kulturális és nemzeti identitás megőrzésével lehet egy szívvel két hazában létezni úgy, hogy közben megőrizzük lelki egyensúlyunkat. 1. AZ AMERIKAI MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS KEZDETEI Az újkori migráció szinte minden esetben politikai okokra vezethető vissza még akkor is, ha a tömeges kivándorlásnak látszólag gazdasági mozgatórugója van. A magyarság Amerikába való tömeges emigrálása tragikus történelmi sorsfordulóinkhoz kötődik (1848 49, 1920, 1938, 1945, 1956, illetve az 1907-ben csúcsosodó gazdasági válság, valamint az 1970 80-as évek erdélyi kivándorlóit tekintve a Ceauşescudiktatúra kiteljesedése). Az első nagy kivándorlási hullám a 48-as szabadságharc bukása után a nagyobb ipari központokba és bányavárosokba sodorta a magyarságot, ahol munkát és megélhetést talált. Cleveland, Chicago, Detroit, New York, Philadelphia, Pennsylvania voltak azok a városok, ahol nagyszámú magyar kolóniák telepedtek le, és itt alakultak az első betegsegélyző egyletek, valamint egyházkerületek, amelyek, mint a közösségi élet központjai, csakhamar a felmerülő kulturális igények kielégítését is elősegítették. Nem véletlen, hogy éppen ezekben a városokban indult útjára az amerikai magyar színjátszás a meglehetősen vegyes korú és társadalmi rétegződésű közönség igényeinek megfelelően, elsősorban népszerű hazai népszínművek előadásával. A kivándorlók színháza Az első kivándorlási hullámmal zömében bujdosók, vagyis mai értelemben politikai menekültek érkeztek Amerikába, jellemzően angolnyelv-tudás nélkül, olykor mindenüket hátrahagyva. Ez a körülmény erősítette a közösségekbe való tömörülés kényszerét, és nemsokára az óhazából is segítséget kaptak. Eötvös József a dualizmus korának kultuszminisztere mondta ki először, hogy az anyaországnak kötelessége gondoskodni arról, hogy elszakadt fiai és azok gyermekei megtanulják és megőrizzék anyanyelvüket. Papok, tanítók érkeztek a magyar kormány támogatásával az amerikai magyar közösségekbe.
8 Mint mindenkor, ezúttal is a templom mellett a színház bizonyult az anyanyelv és a kultúra megőrzése legfontosabb fórumának. Így már 1969-ből dokumentumaink maradtak fönn az (ez idáig ismert) első amerikai magyar színielőadásról, Szigligeti Ede: A szökött katona című színművéről, amelyet a New York-i Dramatic Hall-ban mutattak be a New York-i Magyar Egylet műkedvelő színjátszói. Hatéves szünet után találunk hírt a következő előadásról, majd sűrűsödik a program, és évente nyomon követhető a nagyobb városokban megtartott magyar előadások egyre növekvő száma. Ezek a közönség összetételére való tekintettel jellemzően népszínművek. 1891-ben azonban már egy, a kivándorlók saját sorsát feldolgozó színdarabot is műsorra tűztek (Clevelandben, 1891-ben), az újságíró Kohányi Tihamér Greenhornok (azaz Zöldfülűek) című színművét mutatták be lévén a címként használt szó az új hazába érkezettek gúnyneve. Ugyanakkor a század második felétől feltűntek a magyar színjátszó egyesületek műsorain a történelmi múltra emlékeztető ünnepi műsorok, élőképek, verses előadóestek is. A hivatásos színjátszás úttörői az Egyesült Államokban Az elsősorban mezőgazdasági dolgozókat sújtó nyomor és elszegényedés okán a tömeges kivándorlás tovább tartott a XIX. és XX. század fordulóján, mígnem 1905 1907 között elérte tetőfokát, és az európai kikötők, valamint az amerikai bevándorlási hivatalok statisztikái szerint a magyar korona országaiból mintegy 1,8 2 millió ember vándorolt ki Amerikába. A magyar egyletek és egyházak égisze alatt működő dalárdák, tánccsoportok és műkedvelő színtársulatok száma ugrásszerűen megnőtt, és az anyanyelvi kultúra kérdése teret kapott a kialakulóban lévő amerikai magyar sajtóban is. Elsőként 1869-ben a rövid életű Amerikai Nemzetőr című lapban Erdélyi Szabó Gusztáv vetette fel egy állandó magyar színház megalapításának, sőt épülete felépítésének gondolatát New Yorkban. A már 1891-ben, Berkó D. Géza főszerkesztésével New Yorkban megalapított és máig megjelenő Amerikai Magyar Népszavában pedig a századforduló idején egyre több cikk jelent meg az anyanyelvi színház szükségességéről és fontosságáról.
9 A kivándorlók között hivatásos színművészeket is találunk, ők azok, akik amatőr társulatok rendezői, majd szereplői lesznek, így hozva létre félhivatásos és hivatásos színházakat. Az első félhivatásos társulat, a New York-i Magyar Színtársulat 1905-ben alakul, majd egy év múlva a hivatásos Állandó Magyar Színház (1906 1915) nyitja meg kapuit, Heltai Árpád, az első amerikai magyar színigazgató vezetésével, ahol már neves művészegyéniségek lépnek fel, mint a primadonna Gyenge Anna, a karmester Feleky Károly, vagy a színész és rendező Horváth Lajos és sokan mások. Időközben Clevelandben Magyar Nemzeti Színház születik, majd 1922-ben hivatalos érdekképviseletként az Amerikai Magyar Színészunió alakul meg. És ezekben az évtizedekben már szakosodnak a színházak, műsoraik színesek, változatosak; számos hosszabb-rövidebb ideig működő társulat áll össze. Chicagóban 1928-ban népszínház, ismét New Yorkban kamaraszínház és operettszínház, s a harmincas években a Cleveland-i Magyar Színház. Híres művészegyéniségek, vendégművészek érkeznek az óhazából, akik olykor évekig, vagy véglegesen az Újvilágban telepednek le: Rátkay Márton, Fedák Sári és mások szórakoztatják az immár igényes, hivatásos művészekhez szokott közönséget. Egyesek (mint Fedák Rátkay és Fedák a 20-as években) visszavisszatérő vendégként, mások (mint Palásthy Sándor) emigránsként játszottak az USAban, hozzászoktatva a magyar közönséget az igényes művészszínház színvonalához. Az új hazában letelepedett művészek általában színtársulatokat szerveztek és rendezői feladatokat is elláttak. A háborút megelőző években, illetve a II. világháború alatt Tóth István Népszínháza, valamint Békássy István Fészek Színháza működött a legeredményesebben, s közben elérte Amerikát a zsidóüldözések, valamint a háborús idők menekülthulláma, majd megindult a következő nagy kivándorlási hullám, a békekötést követő társadalmi-politikai változások által elüldözött menekültek áradata. És ezzel sok hivatásos színházi szakember, filmes, író és újságíró, akik az amerikai magyar hivatásos színjátszást az őt megillető rangra emelték. Több hosszabb-rövidebb életű próbálkozás után sikerült olyan együtteseket szervezni, amelyeket már joggal nevezhetünk állandó társulatoknak, és amelyek meghatározták az amerikai magyar kultúréletet. Ezek zöme a keleti part kultúrközpontjában, New Yorkban alakult meg.
10 2. HIVATÁSOS MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS NEW YORKBAN Nem véletlen, hogy mind az első amatőr színjátszó előadások, mind a későbbi hivatásos magyar színházak elsősorban New Yorkban létesültek. A keleti part óriás kikötőjébe érkezett ugyanis a legtöbb emigránsokat is szállító hajó Európából, és a város a XX. század első évtizedeiben óriási ipari és kulturális központtá nőtte ki magát, ahol a jövevények nagy része (olaszok, lengyelek, csehek és természetesen magyarok) munkát talált és le is telepedett. A New York-i magyarság száma a múlt század közepéig több százezerre gyarapodott, s a sok első generációs magyar család féltve őrizte identitástudatát, anyanyelvét. Túl ezen, éppen New York az a nagyváros, ahol már a század első felére (igaz, először éppen európai mintára, de később több jelentős modern amerikai szerző és színházi szakember működésének köszönhetően is) megújult az amerikai színjátszás. És bár a művészi irányzatokat tekintve ennek nincsen sok köze a magyar nyelvű amerikai színjátszáshoz, mely elsősorban a közönsége másfajta igényeit volt hivatott kiszolgálni, a színházművészet iránti fogékonyság, a (kibérelhető) színházépületek növekvő száma és a potenciális őshonos amerikai támogatók tekintetében ennek mindenképpen jelentősége és hatása volt az itteni magyar színházi élet alakulására. A Jávor Sárossy-féle Szabadság Színház Az egyik legjelentősebb hivatásos magyar színjátszó társulat Sárossy Szüle Mihály, az amerikai magyar kultúrélet 1992-ben elhunyt doyenjének nevéhez fűződik. Sárossy vezetésével és nevével fémjelezve nem is egy, hanem több magyar színtársulat követte egymást az amerikai kontinensen. Az 1947-ben újraindult New York-i Magyar Operettszínháznak, akkor Bodán Sárossy néven bemutatkozó együttesnek neve nagyjából úgy változott, ahogyan a színházvezető Sárossy Szüle Mihállyal társulók váltották egymást az évek során. Működésének talán leghíresebb állomása a korabeli magyar film- és színjátszás legnépszerűbb bonvivánjának, Jávor Pálnak a nevével is jelzett közös vállalkozás, a Jávor Sárossy-féle Szabadság Színház
11 volt. A társulatot az 1946-ban Magyarországról eredetileg a 16 tagú társulattal egyéves amerikai vendégszereplésre induló de az elhúzódó turné, valamint a Magyarországon 1946 49 között zajló kommunista hatalomátvétel miatt emigrációba kényszerülő két művész vitte sikerre. Mégpedig Sárossy kezdeményezésére, aki a húszas-harmincas években hosszabb amerikai tartózkodása alatt már állt szerződésben amerikai magyar színházzal (a Chicagói Magyar Operettszínház tagjaként), és alapítója, valamint vezetője volt New York-i Magyar Operettszínháznak (1930 32 között), így rendelkezett a megfelelő tapasztalatokkal. Jávor és Sárossy együttműködése kezdetben igen sikeres volt, előadásaikkal végigjárták a magyarlakta városokat, településeket. A Jávor Sárossy-féle színház mégis rövid életűnek bizonyult, mert Jávor Pál New Yorkból Hollywoodba készült szerencsét próbálni. Időközben Sárossy együttese Sárossy Színtársulat néven nemzeti színházi babérokra tört, és a 48-as szabadságharc 100 éves évfordulóján színre állította a Bánk bánt, megszerezvén ezzel azt a szomorú tapasztalatot, hogy az amerikai magyar közönség nem drámát akar látni, hanem nevetni, nótákat hallgatni járna a színházba. 1950-ben búcsúzott Jávor Pál egy nagyszabású turnéval a magyarságtól, lévén, hogy szerződést kapott Hollywoodba a Metro-Goldwin-Mayertől. Ám angolnyelv-tudás híján, súlyosbodó betegségével és kínzó honvágyával nem tudott eleget tenni a várakozásoknak, így egyre inkább perifériára szorult, s kisvártatva szerződését is felbontották. Sárossy Szüle Mihály 1952-ben a komikus színész Heltay Miklóssal társult, és Sárossy Heltay Magyar Színháza néven futó társulatával mutatkozott be New Yorkban. Két esztendő múltán azonban feleségével, a színésznő Mórocz Gabival együtt Miamiba költözött, és 1955 56-ban létrehozta a Floridai Napsugár Színházat. Jávor Pál pedig feleségével, Landesmann Olgával együtt 1957-ben felkérésre hazajött Magyarországra. Sárossy Szüle Mihály pedig, bár a későbbiekben üzletet nyitott, és abból tartotta fenn magát és családját, gyakorlatilag a nyolcvanas évekig aktív tagja maradt az amerikai színházi életnek, amelynek történetéből is értékes szemelvényeket dolgoz fel Miszter Jávor Az amerikai magyar színház története című művében (New York, 1982).
12 Petri László vándorszínháza A huszadik század derekán a történelem újabb menekültáradatot indított el Magyarországról Európa nyugati országai és a két amerikai kontinens felé. Az 1956-os forradalom bukása után a megtorlástól vagy a visszarendeződéstől tartva sok tízezer ember hagyta el a szülőföldjét és települt át Amerikába. Közöttük szép számmal akadtak művészek, zenészek, táncosok, színészek, színházi szakemberek, akik vagy szerepet vállaltak odahaza az eseményekben, és a börtön elől menekültek, vagy egyszerűen kihasználták a rövid ideig nyitott vasfüggöny lehetőségeit, és a szabadságot választották a kommunista diktatúra helyett, még annak árán is, hogy hivatásukat valószínűleg fel kell adniuk. A menekültek között volt Petri László, a Győri Kisfaludy Színház művésze is, feleségével az énekes primadonna Petri Marikával együtt. Mivel a Sárossy-féle Magyar Operettszínház, illetve a Sárossy Színtársulat az ötvenes évek végén vezetője üzleti elfoglaltsága miatt már nem működött, és Sárossy Szüle Mihály már csak alkalmanként, felkérésre vállalt egy-egy rendezést vagy fellépést, New York magyar közönségének újra nem volt saját színháza. Az igény pedig megmaradt, sőt az újonnan érkező menekültekkel a potenciális közönség gyarapodott. Jó érzékkel ezt a helyzetet használta ki Petri László egy hivatásosokból (Földessy Lilla, Havassi Mimi, Kalló Éva, Bán Tamás, Fónai Rezső, majd később a rendezést és újságírást is művelő Dékány László) álló magyar társulat összekovácsolására, és már 1957-ben megalapította az új New York-i Magyar Operettszínházat, mint kooperatív, vagyis osztalékos rendszerrel működő együttest. A társulat primadonnája Petri László felesége, a kitűnő szoprán, Petri Marika volt. Az újonnan alakult magyar társulat egy operettszínházhoz szükséges teljes művészszemélyzettel bírt, a színészeken, énekeseken túl volt zenekara, táncosai, koreográfusa. Ilyen körülmények között műsorpolitikája igényes lehetett, és megengedhette magának az olyan nagyoperettek színre állítását, mint első, bemutatkozó premierje, a Csárdáskirálynő volt, illetve színre kerülhetett Eisemann Mihály, Jacobi Viktor több műve, vagy Molnár Ferenc vígjátéka, a Zerkovitz Béla által megzenésített Doktor úr is. A New York-i bemutatókat követően Petri László társulata útra kelt, és az
13 előadással bejárta az Egyesült Államok magyarlakta nagyvárosait (mint Bridgeport, Cleveland, Philadelphia stb.) és kisebb településeit is. A hatvanas évek derekától a magyarországi belpolitikában bekövetkező enyhülés, a puha diktatúra adta lehetőségeket kihasználva Petri László még nagyobb népszerűséget szerzett színházának azáltal, hogy vendégszereplésre hívta azokat a hazai hírességeket (Bilicsi Tivadart, Latabár Kálmánt, Sárdy Jánost, Feleki Kamillt, Rátonyi Róbertet, Honthy Hannát stb.), akiket közönsége még a háború vagy a forradalom előtti időkből ismert és rajongásig szeretett. Az énekes gálaesteket a későbbiekben újra teljes nagyoperettek előadása követte: Petri László a kilencvenes évek elején fiatalított társulatán. Új sztárt szerződtetett vendégművészként Amerikába: az Operaház magánénekesét, Leblanc Győzőt, akit Budapestről 13 éven keresztül (már mint a Hungarian Music and Stage igazgatója) minden esztendőben többedmagával vitt fellépni Amerika nagyvárosaiba és Kanadába. A New York-i Fészek Klub és Krencsey Marianne A hatvanas években tovább folytatódott a magyar művészek kivándorlása, és New Yorkban a háborús, illetve az 56-os menekültekkel együtt komoly magyar művészkolónia alakult ki, neves írók, költők (mint Zilahy Lajos, Faludi György), médiaszakemberek (mint dr. Deák Zoltán ügyvéd, a Színházi Élet egykori újságírója), neves színészek (Karády Katalin, Szörényi Éva, Szabó Sándor), rendezők (mint Dékány László) egész tábora. A Petri László szervezte gálaestek, vendégjátékok és a levelek, híradások szabadabb áramlása összeköttetést jelentettek az anyaországi kulturális élettel, s ez, valamint az újonnan érkezettek által hozott szellemiség még jobban összekovácsolta az emigráns művészek táborát. 1966-ban politikai okokból emigrációba kényszerül a korabeli magyar film egyik első számú csillaga, Krencsey Marianne, és férjével, dr. Nemes Gyulával az Egyesült Államokban telepednek le. New York-i otthonuk nemsokára a magyar művészek találkozóhelyévé válik, és a házaspár intenzív kapcsolatot ápol az odahaza élő művészszemélyiségekkel, írókkal, színészekkel is.
14 Időközben (az ötvenes évek végétől) New York-i Magyar Színház néven előbb Dékány László, majd 1963-tól Bogáthy Mihály vezetése alatt prózai társulat is működött New Yorkban, amely művészszínházi igénnyel mutatott be színvonalas produkciókat, olyan neves személyiségek közreműködésével, mint Szörényi Éva, Szabó Sándor és felesége, Bárczy Kató, valamint Fellegi Teri. Bogáthy Mihály kéri fel első amerikai szereplésére a fiatal Krencsey Marianne-t is, és ezzel a művésznő sorsa még szorosabban összekapcsolódik a magyar színházi élettel, amelynek nemcsak tagja, de összetartó személyisége is lesz. A hetvenes évek elejére tehát megérik a helyzet, amikor szükségessé és megvalósíthatóvá válik egy állandó művészklub létesítése. Dr. Deák Zoltánnak, felhasználva jogi és újságírói tapasztalatait, sikerül ennek anyagi feltételeit is megteremteni, és 1970. június 4-én megtartott szerzői estjén az American Council for Emigres in the Professions székházában bejelenti a New York-i Fészek Klub megalapítási szándékát. A klub még ebben az esztendőben november 4-i dátummal, Faludy György szerzői estje alkalmából hivatalosan is megalakul, dr. Hertz Otto elnökletével, dr. Deák Zoltán igazgatásával, és kisvártatva az amerikai magyar kulturális élet egyik legfontosabb központjává válik. Igyekszik összefogni az egész világ magyarságának összművészetét (tiszteletbeli tagjai között ott találjuk Márai Sándor írót, Solti György karmestert, Nizsinszky Romola táncművészt). Nagysikerű kulturális előadásokat, képzőművészeti kiállításokat, irodalmi esteket, színpadi produkciókat szerveznek, többek közt gálaestet a Párizsban megjelenő emigráns magyar írók lapja, az Irodalmi újság megmentésére. Az előadók között ott találjuk többek közt Határ Győzőt, Claire Kenneth-et, aztán Ignácz Rózsát Budapestről, Gábor Áront Münchenből, Tábori Pált Londonból, majd később Darvas Ivánt, Házy Erzsébetet, Jancsó Adrienne-t. Sorban a harmadik elnökként az alapító tagnak számító Krencsey Marianne a Fészek Klub fennállásának 50. évfordulóját Budapesten is megünnepelheti 2000-ben, amikor a Duna Televízió Fészek-Budapest, Fészek-New York címmel másfél órás filmet sugároz a vállalkozásról.
15 Dr. Varga László új magyar színháza New Yorkban A Sárossy, Dékány, majd Bogáthy neve által fémjelzett társulatok kiöregedése és lassú megszűnése után 1982-ben New York-i Magyar Színház és Művész Egyesület néven újabb állandó társulat alakul az 1948-ban politikai emigrációba kényszerült és 1950-ben Amerikában letelepült dr. Varga László politikus, ügyvéd és színházi szakember vezetésével. A régi gárda tagjaiból (például Dékány László) és az Amerikában élő fiatalabb generáció hivatásos művészeiből (Cserey Erzsi), valamit az ekkor már a Ceauşescu-diktatúra elől Erdélyből kimenekült művészekből (Dukász Anna, Técsy Sándor) alakult, hivatalosan bejegyzett prózai színház igényes művészi színvonalat mondhatott magáénak. Bár a komolyabb, nagy drámai műveket (mint Az ember tragédiáját vagy a Bánk bánt) inkább csak felolvasószínház formájában vihették közönség elé, a társulat szép sikereket aratott az időközben íróként is elismertté vált dr. Varga László tizenhat saját színdarabjával, valamint Heltai Jenő, Molnár Ferenc és Karinthy Frigyes műveivel és egyéb prózai, illetve zenés játékokkal. A magyarországi változó politikai helyzet, a rendszerváltás azonban 1989-ben dr. Varga Lászlót, aki vérbeli politikus alkat maradt, visszacsábítja az óhazába, 1990-től Magyarországon vállal közéleti szereplést a magyar kereszténydemokrata párt tagjaként, ahol 2002 2003 között, 2003-ban bekövetkezett haláláig országgyűlési képviselő. Színháza vezetését New Yorkból való távozásakor Cserey Erzsire bízza. Az 56-os menekült Csereyt, aki Elisabeth de Charay néven Las Vegas-i dizőzként, majd off-broadway-i színésznőként is ismert, és Hollywood-i filmekben is szerepelt, a színház megalakulásakor maga dr. Varga hozza vissza a magyar színpadra, és távozásakor Ne add fel! jelszóval hagyja rá a színház vezetését. Ám az új igazgatónő tevékenysége megosztja a társulat véleményét. Egyesek (így Técsy Sándor) a sajtóban is hangot adnak nemtetszésüknek Cserey Erzsi tevékenységét illetően. Tény, hogy az új igazgatónő élénk, gyümölcsöző kapcsolatokat ápol a magyarországi, sőt az egész európai magyar kulturális élettel, és olyan művészszemélyiségeket ismertet meg az amerikai közönséggel, mint Pápai Erika, Cserhalmi György, Szíki Károly, vagy a kolozsvári opera fiatal énekesnője, Popovics
16 Mária, de felléptek nála: Eggerth Márta, a New Yorkban élő legnagyobb magyar primadonna, Kovács Nóra, Kossuth-díjas balerina, Lendvay Gabriella, Székely Mendel Melinda, Domján Mária és más neves, profi művészek is. Ugyanakkor Cserey 1995-ben magyarországi vendégszereplésre is elhozta társulatát, a New York-i Magyar Színház részt vett a Határon Túli Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján és az Egri Színházi Fesztiválon is. Fellépésük ellentmondásos fogadtatásban részesült idehaza. Tény azonban az is, hogy Cserey Erzsi, a színésznő szakmai hiúsága, egocentrizmusa nagymértékben meghatározta a társulat működését. Korának előrehaladtával az igazgató-színművésznő nem volt hajlandó átigazolni anyaszerepkörbe, s ez egy professzionális színházhoz méltatlan helyzetet teremtett a társulatban. Példa erre a 2003-ban előadott, Cervantes művéből színpadra adoptált musical, a La Mancha lovagja, amelyben a San Francisco Opera és a Gratz-i Operaház ifjú magánénekese, Horváth Ádám Don Quijote-ja mellett a hetvenes évei felé járó Cserey Erzsi alakította a szerelmes Dulcineát. Cserey 2008. január 10-én bekövetkezett haláláig állt színháza élén. Ezután a színház színészeinek és műkedvelőinek lelkesedése tartja azóta is együtt a társulatot. A művészi vezetés napjainkban Cserey egyik magántanítványára, Kovács Szilviára hárul, aki 1998-ban került kapcsolatba a színházzal, és 2007-ben már megbízott igazgatóhelyettese lett. Első feladataként megszervezte mentora, Cserey Erzsi emlékestjét, és elkötelezettséget vállalt arra, hogy továbbviszi a fáklyát a magyar kultúra szolgálatában. Bevallása szerint szeretné a színházat politikától és vallási hovatartozástól függetlenül működtetni, több fiatalt bevonni, úgy az alkotó munkába, mint a közönség soraiba. A New York-i Kossuth Színpad (Székely M. Melinda) A nyolcvanas-kilencvenes években a romániai diktatúra elől menekülve egyre több erdélyi emigráns telepedett le Amerikában. Közéjük tartozik az 1995-ben létrejött Kossuth Színpad megalapítója, a Marosvásárhelyen végzett Székely Mendel Melinda és férje, Mendel György színművész, riporter, televíziós szerkesztő is. A New York-i 69.
17 utcai Első Magyar Református Egyház ifjúsági csoportja keretén belül, Kossuth Színpad néven egy olyan irodalmi, előadóművészi kezdeményezés látott napvilágot, amelynek vezetője a New Yorkban és környékén élő magyar és magyar származású fiatalok kulturális igényét akarta kielégíteni. A kezdeményezés nagy visszhangra talált a New York és környéke magyar fiataljainak körében, akik lelkesedéssel segítették Székely Mendel Melinda munkáját ha szükség volt, díszleteket, kellékeket készítettek, közönséget szerveztek. Irodalmi esteket, zenés szavalóesteket, író-olvasó találkozókat szerveztek. Az előadásokra általában kéthavonként egyszer került sor. Mint minden hasonló kezdeményezés, minden anyagi támogatás nélkül, csak az alapító személy és segítőinek támogatásával jöhetett létre, beleértve a teremdíjakat, a fellépő művészek jutalmazását és ellátását. Kedvcsinálóként táncos teadélutánokat (akár diszkóesteket) is szerveztek, hogy minél több fiatalt tudjanak bevonni ebbe a körbe. A Kossuth Színpad első előadásának (1995. október 7.) meghívottja az emigrációban élő magyarság közkedvelt szórakoztatóművésze, a Kanadában élő Farkas András volt, aki emigrálása előtt a marosvásárhelyi Székely Népi Együttes tagja volt. Ezt több irodalmi est, zenés összeállítás követte, amelyeken felléptek Dukász Anna, Czinkota Mihály aranydiplomás színművész, Philippovich Tamás és felesége, Zsarnai Edina, Pathó István és felesége, Makay Ági és Szász Anna, Mendel György, Székely Mendel Melinda színművészek. Egyik író-olvasó találkozó vendége Czire Dénes erdélyi tanár-író volt, aki akkor megjelent könyvét mutatta be. 1997 augusztusában sor került az akkor Amerikában turnézó Dévai Nagy Kamilla, Liszt Ferenc-díjas előadóművész fellépésére és Batta György Szlovákiában élő költő, műfordító előadóestjére. A Kossuth Színpad 1997-ig, a Mendel házaspár első gyermekének megszületéséig működött. Magyar kulturális élet New Yorkban az ezredfordulón A huszadik század végére megváltozott az amerikai magyarság összetétele, így kulturális igényei is módosultak. A háború és 56 első generációs menekültjei megfogyatkoznak, kiöregednek sőt a magyarországi rendszerváltás után sokan
18 visszatelepülnek az óhazába. A fiatalok már nem ismerik a magyarországi színpadok régi nagy sztárjait, akik eddig bevonzották a közönséget a színházba. Felmérések szerint ebben az időszakban az Egyesült Államokban élő, mintegy másfél milliós magyarság tagjai közül mindössze 100 150 ezer ember beszél otthonában is magyarul. Ezenkívül a modern média, a film, a televízió és később az internet egy egészen másfajta, jellegzetesen vizuális kultúrához és felgyorsult, agresszívebb impulzusokhoz szoktatta a fiatal közönséget. El kell tehát szakadni az alapvetően verbális színházi hagyományoktól, illetve olyan látványos, egyéb műfajokra is koncentrálni kell, amelyek az anyanyelvet nem birtokló, de magyar identitástudatát megőrizni akaró közönségréteg igényeit is kielégíthetik. Illetve a verbális művészeteket (irodalom, versmondás) érdemes önálló zenei vagy képzőművészeti programokkal egybekötni, hogy együtt minden rétegnek művészi élményt jelentsenek. Ugyanakkor be kell törni a magyar kultúrával az új médiaközvetítők világába. Magyarország és a magyarok amerikai megítélése szempontjából egyre fontosabb lett az is, hogy a nem magyar származású érdeklődőkkel is megismertessék a magyar kulturális értékeket. Ezeket a szükségszerűségeket felismerve alapította meg Magyar Kálmán kultúrmenedzser, a New York-i Magyar Kulturális Központ vezetője 1981-ben a New York szomszédságában lévő New Yersey-ben az Amerikai Magyar Múzeumot (Passiac, New Jersey), amely arra hivatott, hogy a magyar kultúra értékeinek széles körű palettáját mutassa be, a népművészettől a kortárs képző- és iparművészetig. Az Amerikai Magyar Múzeum rendezvényei között az előadó-művészetben előtérbe kerül a zene, a tánc, de nem marad ki a magyar irodalom és a színházművészet sem. Kétnyelvű (angol és magyar) szórólapokon toborozzák a közönséget no meg a lelkes szponzorokat (hiszen állami támogatásra nem számíthatnak). Nem csupán Magyarország, hanem a teljes Kárpát-medence magyar értékeinek bemutatására törekednek (így az erdélyi, marosvásárhelyi Üsztürü népzenei együttes vendégszereplésére ugyanúgy sor kerül, mint a magyar jazz királyának, Szakcsi Lakatos Bélának a fellépésére). A szervezet lépést tart a hazai kultúra eseményeivel (bemutatják például a Bereményi Géza Széchenyi Istvánról készült filmjét, a Hídembert és főszereplőjének, Eperjes Károlynak verses előadóestjét). A kint élő, fiatalabb generáció
19 művészegyéniségeit is megismertetik a közönséggel (így Székely Mendel Melindát, aki költőként, színészként és képzőművészként is bemutatkozik). Nagy szerepet játszanak a Múzeum, illetve a Magyar Ház szervezésében megvalósuló Magyar Bálok, közösségformáló erejük van, és nem utolsósorban itt lehet támogatókra lelni a kultúra számára. Mérföldkő a keleti part kulturális életében az Amerikai Magyar Televízió újraindulása, mely több mint egy évtizednyi szünet után, egy nyolcvanas évek eleji kezdeményezést folytatva 1992. október 4-én ismét megszólal, és vasárnaponként kora délután, heti 30 percben tájékoztatta New York és környéke, valamint Connecticut magyarságát az óhaza eseményeiről. Létrejöttében nagy szerepe van az Erdélyből kiszármazott művész házaspárnak, Mendel Györgynek, aki szerkesztői és bemondói feladatokat vállalt, valamint feleségének, Székely Mendel Melindának, a televízió szervezőjének, bemondónőjének. A vállalkozás sikeresnek bizonyult, 1994 tavaszán ugyanis a Hungarian Radio és az Amerikai Magyar Televízió égisze alatt színvonalas kultúrestet szerveznek, ahol Bárdos Károly, a Magyar Televízió vezetője elmondta, műsora az első és eddig egyetlen nemzetiségi adás, amely műholdas sugárzási lehetőséget kapott, így Kanadától Mexikóig az egész kontinensen látható. 3. MAGYAR SZÍNHÁZ KALIFORNIÁBAN Az USA úgynevezett magyar városai között vagyis ahol számottevő a magyar kolónia előkelő helyet foglal el a nyugati parton Los Angeles. Ahhoz képest, hogy viszonylag nagyszámú magyar emigráns csoport élt a városban, a magyar színházi élet szegényesnek mutatkozik a század első és középső évtizedeiben. Talán mert az angyalok városába hivatásos színházi szakember általában Hollywood meghódításának céljával érkezett. Ami sok esetben (így például Lugosi Béla, Kertész Mihály, Várkonyi Mihály, Szőke Szakáll és nem utolsósorban a Janovics Jenő keze alatt tanult filmrendező, Korda Sándor esetében) igen sikeresek is mutatkozott, míg többeknek (így Jávor Pálnak, Mály Gerőnek vagy Kabos Gyulának) nem adatott meg, hogy karriert
20 csináljanak az amerikai film fellegvárában. Úgyhogy Los Angeles magyarságának egy ideig nem maradt más, az alkalmankénti műkedvelő előadások, az egyházkerületek által szervezett ünnepségek a történelmi évfordulókon, illetve a különböző vendégjátékok, gálaestek. Mígnem a nyugati parton is megszerveződött egy máig működő állandó színház Los Angeles magyar színészete 1928-ból maradt fenn első dokumentumunk a Los Angeles-i magyar színjátszásról, mely meglepő módon a korabeli népszínművek, zenés-táncos produkciók között egy valódi, komoly drámai előadásról szól: műkedvelők vitték színre Gorkij Éjjeli menedékhelyét. A következő években operett, majd népszínmű került műsorra a Kaliforniai Műkedvelők néven összeállt társulat előadásában. Egészen a század közepéig kellett várni, míg hivatásos előadásnak tapsolhatott a közönség: 1953-ban, a Kaliforniai Magyar Színház együttese Jávor Pál főszereplésével bemutatta a János vitézt. A hatvanas évektől általában a Wilshire Ebell Theatre ad otthont hivatásos színművészekkel előadott produkcióknak (operettek, vígjátékok, Molnár Ferenc-színművek előadásához), és ugyanekkor megkezdődnek a közönségcsalogató vendégjátékok is. Emigrációban élő népszerű művészek közreműködnek (Szörényi Éva, Szeleczky Zita, Bársony Rózsi), és ellátogatnak a városba amerikai turnéik során a hazai hírességek: Latabár Kálmán, Bilicsi Tivadar, Petress Zsuzsa, Feleki Kamill stb.). Színház-alapítási próbálkozások születnek és halnak el, műkedvelő csoportok jelentkeznek időről időre. Főleg amatőrökből szervezte alkalmanként fellépő társulatát az 56-ban kivándorolt Lendvay Lajos, a Nemzeti Színház volt művésze. Félig hivatásos, félig amatőr társulat áll össze a hetvenes években, a budapesti Vígszínház és a Fővárosi Operettszínház egykori bonvivánjának, az 1970-ben kivándorolt Borvető Jánosnak a vezetésével, aki művészszínházi ambíciókat dédelgetett, és a hetvenes-nyolcvanas években több igényesebb előadást vitt színre, mígnem 1987-ben nyugdíjba ment, és hazatelepült Magyarországra.