G. S. FRATER P. A. X. Sátánista mágia Könyvkiadó 2001.
Kássa László (G. S. Frater P. A. X.) 2001. Nyelvi lektor: Borsos Mária Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó előzetes írásbeli hozzájárulásához kötött.
Védelmi pentákulumok a mágus számára
Bevezető A titkos tudományokban a kígyó a bölcsesség jelképe és a mágusok évszázadok óta keresik a tiltott gyümölcsöt, amely számukra a kígyó ígéretének beteljesedését elhozni hivatott. A sátánizmus az istenellenes elv tisztelete, Princeps Tenebrarum - (a Sötétség Fejedelme) elsősorban a manicheus-gnosztikus dualizmusra (az Isten és a Sátán elvi egyenrangúságának elfogadására) vezethető vissza, ahogy megnyilvánult számos késő ókori-korakeresztény szektában. Ezek között az eupheniták -ról és a messalinu-sok -ról tájékoztatnak a régi iratok. Ők olyan kifinomultan filozofáltak, hogy azt mondták: Mert annyi sok szenvedést okoz a Sátán az embernek, imádni kell őt, hogy ne legyen a kárunkra. A bogumil szekták Satanael -nek hívták az ördögöt. A dualisztikus alsó áramlás elismerése a középkor szellemi életében, amelyet a boszorkányhitre vonatkozó egy-két vélemény fejezett ki, önmagában is sokat mond, még ha a történészek többsége elutasította is a Sátán értelmében való szervezett boszorkánykultusz hitelességét. Az inkvizítorok szemében azonban evidencia volt. A Gonosz a sötét erőszaktevő, az irracionális, a pusztítva teremtő, amely mindig felfoghatatlan, megbízhatatlan, s ezért borzalmasnak látszik. Ez a Sátán-princípium. Erről a princípiumról Schelling a következőket mondja: A Gonosz nem más, mint a létezés alap oka, amely a teremtett lényekben aktualizációra tör, a valóságban tehát a természetben ható ős okok magasabb potenciája. Az angol művelődéstörténészek szokásszerűen elfogadják a sátánisztikus boszorkánykultuszt, s ugyanakkor pánszerű természeti démonként fogják fel a rituálisan tisztelt ördögöt. Kétségtelen, hogy sátánisztikus tendenciák mutatkoznak a XIX. századi okkultizmusban, e korszak banálisan haladáshívő materializmusának nyilvánvaló reakciójaként, amelyet az ortodox vallásosság ugyan teljesen elhárított magától, de mégis valamilyen sötét misztérium után vágyakozott. Ez a fenekestül felkavaró antivallás nemcsak az irodalomra volt hatással, hanem arra is, hogy mindenféle titkos köröket hozzanak létre és különféle szertartások jegyében beavatásokat végezzenek.
Sátáni beavatás - ellenbeavatás. Az ellenbeavatás nem hamisítvány, hacsak nem abban az értelemben, hogy mintegy fordított árnyékként szükségképpen utánoznia kell a beavatást, habár voltaképpeni szándéka nem az utánzás, hanem a szembenállás. E szándék persze elkerülhetetlen kudarcra van ítélve, ugyanis a metafizikai és spirituális terület teljesen zárt előtte, minthogy ez utóbbi kívül van minden szembenálláson, mindössze annyit tehet, hogy nem vesz tudomást erről a területről, vagy éppen megtagadja, és semmiképpen sem juthat túl a közbülső világon. Valóban, a pszichikus övezet mind az emberi rendben, mind a kozmikus rendben minden tekintetben a Sátán privilegizált befolyásövezete. A beavatás szakrális alaphangja, mint a mágikus centrum kisugárzása, az egész létet át kell hogy hassa, és e magasan tartott színvonalról kell bekövetkeznie a végső felszárnyalásnak vagy a legsötétebb zuhanásnak. Corruptio optimi pessima (a legjobb a legrosszabbá hitványul). Ha igaz az, amit a szent források mondanak, hogy a rossz nem a világegyetemmel együtt teremtődött, hanem később született a jó romlásából, akkor az is igaz, hogy a rosszban tovább él a jó lényege, amelynek léteznie kellene, és amelynek a helyén jelenleg nincs semmi pozitívum. Tehát mindig ott a legfőbb rossz, ahol a legfőbb jó süllyedt romlásba. Omar Al Rashid bég a következőket mondja: A világ harc, az élet és a megsemmisülés által van, minden felépítés rombolás által, minden keletkezés elmúlás által létezik, és minden létezésben benne nyugszik a lét megszűnése. Jelen mű G. S. Fráter P. A. X. hermetikus tevékenységének, azaz páholymunkájának gyümölcse. A világban működő hermetikus-kabbalisztikus-mágikus közösségek tagjai számára kötelező különböző ezoterikus témák feldolgozása és annak a rendtársak előtt történő ún. megvédése. Előírás az önálló kutatómunka és ismereteiknek a mágia és ezotéria területén való továbbfejlesztése. A hermetikus páholyok archívumaiban megtalálható ritka kéziratok csak a közösség tagjai, beavatottjai számára voltak ez idáig hozzáférhetőek. Az író illetve a kiadó megkapta az engedélyt ezen írások folyamatos kiadására.
Alvilági démon megidézése egy középkori metszeten
Az Ördöggel kötött szerződés (Urbain Grandier)
A Sátán mítosza A jó és a rossz egy keréken forog, mely Egy és nem Sok. Mi végre van a rossz? Az általunk ismert világ kezdete előtt néhány elbizakodott szellem fellázadt teremtő Istene ellen. Az Úrhoz hű angyalok (hírvivők) hada Michael arkangyallal az élen, legyőzte a lázadó angyalokat, akik az ég magasából a Föld legmélyebb szakadékaiba zuhantak. Vezérük, Lucifer (fényhordozó) lesz mindörökre a Sátán (ellenség, ellenfél, áruló), ő az ördög (aki viszályt szít), a rossz hirdetője, az ember megkísértője. Ez a történet, amely a Bibliában hivatalosan nem szereplő szövegekből ismeretes, nem a legősibb mítosz, de kétségkívül a legrégibb történésekre utal. Az iszlám hagyományban szereplő szellemeket, a dzsinneket a legfőbb istenség, Allah teremtette a sivatagi tüzes szélből azután, hogy életet lehelt az emberbe. Saytan (Sátán) az egyik dzsinn, aki gőgből fellázad. Az iszlám tanítás szerint a Saytan a lelken keresztül tudja birtokba venni az embert, míg a szellem, amelynek lényege tiszta fény, kívül esik lehetőségeinek körén. A Sátán a tulajdonképpeni teremtő, az értékhozó, az értékfokozó princípium, amely rendszerint rossznak, gonosznak tűnik, a Szeráf viszont a nyugalmi, a megtartó, az értékálló pólus, amelyet jónak hívnak. A Sátán a megtermékenyítő, a gyümölcshozó, a rombolva- építő küzdelem, a Szeráf a birtoklás és a béke. A Sátán és a Szeráf tehát nem ellentétes fogalmak, amelyeket el lehetne választani egymástól, hanem éppen ellenkezőleg: pólusfogalmak, amelyek csak együtt és egymás által létezhetnek. Minden embernek megvan a maga egészen sajátos őseinek sora és az univerzumban elfoglalt helyzete által meghatározott démona, vagyis az összkozmikus dinamikának egy egészen individuális projekcióját hordozza magában. Ennek a démonnak, mint minden energetikai
összetételnek, különböző állapotformái vannak, amelyek az ektropia és entrópia két pólusa, a Sátán és a Szeráf között rezegnek. Róbert Blum azt mondja: Az energia, amely mint ok és mint előkép, alapja a látható világnak, szükségszerűleg kell, hogy egyesítse magában a két princípiumot: a pozitívat és a negatívat,... koegzisztenciális és koesszenciális feltételét minden élei megnyilvánulásának és az alapját minden fejlődésnek. A. M. O. pedig: Istened jó és rossz egyszerre, és a megnyilatkozásban nem is lehet más. Ha nem lehet rossznak is elképzelni, máris nem Isten! Istennek, mint mindenható, a rosszra is képesnek kell lennie. Végül Schelling: A természete szerint sötét princípium ugyanaz, mint amelyek egyszersmind a világosságban is megnyilatkozik, és a kettő bizonyos mértékben egy. Phurcas ábrázolása és pecsétje Salamon Kis Kulcsaiban
Az angyalok lázadása Henoch Apokalypszise szerint Így pusztulnak el a régi világban az óriások fejedelmei, lezuhantak, mint a gyökérnélküli fák, és nem lehet helyüket megtalálni. A Luciferről és az őrizőkről szóló legendák a gonosz eredetét isteni lények bukásában látják, amelyek dölyfből vagy szexuális vágyból vétkeznek, és büntetésül a pokolba átkozzák őket. A két legenda később összefonódott egymással, és az őrizők Lucifer követői lettek. Elhagyták az eget és a föld leányaival meg nem engedett viszonyt kezdtek. A felvigyázók, elárulva a nagy titkot, a mágia titkát, az átkozott tudományt megromlott szívvel az asszonyoknak elmondtak. Erre már Henoch első könyvében is utalnak. Egy rész ott arról szól, hogy az őrizőket sátáni szellemek csábítják el, és egy másik részben Azazel a mennyből lehullott csillag. Kétségtelen, hogy mielőtt az őrizők a földre leszálltak, az emberiség áldott ártatlanságban élt. Az angyalok lázadásának leírása: Amikor az emberek nemzedékei megsokasodtak, azokban az időkben az embereknek szépséges és bűbájos leányaik születtek. Az angyalok, az ég fiai pedig látták és megkívánták őket és azt mondták egymásnak: Menjünk és az emberek leányai közül válasszunk ki magunknak asszonyokat és hozzunk a világra velük gyermekeket. Azazel pedig, aki valamennyiüknek feje volt, így szólt: Félek, nem szabad kedveteket találni abban, hogy ilyesmit tesztek s végül nekem magamnak kell e nagy bűnért megfizetnem. Azok pedig azt válaszolták: Mi mindnyájan megesküszünk és egymást átok terhe alatt kötelezzük, hogy ezt a szándékunkat nem adjuk fel, hanem igenis megvalósítjuk. És mindnyájan megesküdtek és egymással átok terhe alatt szövetkeztek.
Valamennyiüknek feje pedig Azazel volt, a vezetők pedig Arathak, Kimbra, Sammané, Daniel, Aredros, Semiel Iomel, Chochariel, Ezekiel, Batriel, Sathiel, Atrel, Tamiel, Barakiel, Ananthna, Oóniel, Ramiel Aseal, Rakiel, Turiel. Ezek és a többiek, velük együtt mind asszonyokat vettek maguknak és mindegyik választott a maga számára és meglátogatták őket és egyesültek velük. Megtanították őket a varázsszerekre és a varázsszavakra, és megmutatták, miképpen kell növényeket és gyökereket szedni. Az asszonyok pedig teherbe estek és hatalmas óriásokat szültek, akiknek magassága a háromezer rőföt is meghaladta. S ezek az emberek minden vagyonát felfalták, amíg már senki sem tudott mit enni. Ekkor az óriások megharagudtak reájuk és elkezdték az embereket enni. És elkezdtek vétkezni a madarakkal és az állatokkal és a csúszómászókkal és a halakkal, és felfalták egymás húsát, egymás vérét pedig megitták. A föld pedig e törvénytelenség láttán jajveszékelni kezdett. Azazel pedig megtanította az embereket kardot és kést, pajzsot és vértet készíteni és megmutatta nekik az érceket és az ércből való munkát és karkötőt és ékszert és a mesterséget, hogyan kell a szemeket festeni, miképpen kell a szemöldököt kirajzolni és megmutatta a ritkábbnál ritkább és drágábbnál drágább köveket és festékeket és cserére alkalmas dolgokat. A földön pedig nagy és szörnyű istentelenség terjedt el, és az emberek lealacsonyodtak és útjaikon, mint az eszeveszettek tévelyegtek. Azazel a lázadókat, Aimoros a varázsszavak tudósait, Rakiel a csillaglátókat, Chochiel a rejtett jeleket, Sadiel a csillagjóslást, Seriel a hold tudományát tanította. Az emberek pedig egyre pusztultak és kiáltoztak, és hangjuk az égig hatolt.
Barbiel ábrázolása egy középkori grimoireban
A Sátán megjelenése Az ember nem azáltal világosodik meg, hogy elképzeli a fény alakjait, hanem azáltal, hogy tudatosítja a sötétséget. C.G Jung Valóban nem könnyű a tudásszomjas neofiták profán szemei elől fellebbentem a vastag fátylat, amely évezredek óta az isteni mágia sötét oldalát takarja. Itt is csak egy hátravetett pillantás vethető a múltra, a sátánista mágia egyfajta szintézisére, amely a koronát, a fekete mágia legvégső és legmagasabb fokát jelenti. A fehér és fekete mágia szétválasztása ostobaság, és tisztán csak konvenció. Mert a fehér mindig annyit jelent, hogy megengedett, a fekete pedig, hogy tilos Ez a megkülönböztetés viszont tökéletesen relatív, és mindig az éppen uralmon lévő, tehát jogosnak és helyesnek elismert alapszintézistől függ. Még indokolatlanabbá válik ez a megkülönböztetés, ha szociális-morális területre visszük át, és a fekete mágiát mint egoisztikusat, a fehér mágiát mint szociálisat vagy altruisztikusat jelöljük meg. Mert semmi sem indokolja, miért kellene egy tetszés szerinti sokaság előnyét többre értékelni, mint az egyénét. Azok számára azonban, akik neofitasága egyszer véget ér, és a pap megszentelt, védelmező köpenyétől, a beavatott ismeretétől különbözik, ez a könyv több lesz, mint a sátánizmus puszta önéletrajza. Bennük régóta érik az egyről szóló vágyott tudás, miután a fény és az árnyék váltakozását felismerték az isteni arcon. A szellemi rokonság elvezeti őket a kapuhoz. Ennek kulcsa magában az emberben lakozik. A többiek előtt azonban, akik régóta a sötét utat járták, ez a könyv csak új mélységeket nyit majd, ahová ismét beleesnek, az ő esetükben évezredeken át tartó inkarnációkon keresztüli Az ember vagy felismeri életének karmikus terheit, oldja az előtte álló kvadratúrákat, feloldja kozmikus énjének ellentéteit, és átalakítja
ezeket az aspektusokat trigonokká, - vagy útja, pusztulása, az ellipszisek száguldó folyamán halad tovább az Abyssos soha meg nem telő mélységébe.(a Szaturnusz, a küszöb őrzője, könyörtelen*] A mítoszok beszámolója szerint Szaturnusz felfalja saját gyermekeit. Szaturnusz-Kronosz az idő szimbólumaként is ismert, így valamennyi ember, valamennyi nép és nemzedék esetében a beteljesedő sors istene is. Nem véletlenül nevezték annak idején Kronoszt az aranykor uralkodójának. Neki is le kellett győznie apját ahhoz, hogy megkaparintsa a hatalmat. Győzelme után azonban nyomába szegődött a rettegés. Félni kezdett, hogy vele is megtörténhet ugyanaz, és ezért nyelte el gyermekeit. A rettegés vitte rá a gonosz tettre, a rettegés, ami mindenkit gonoszságra sarkallhat. Figyelemreméltó az ókor olyan élénk képpszichológiája, melyhez foghatót a mai kor embere nem tud felmutatni. Akit a tévelygő emberiség azon kínja, melyet e könyv tisztán és egyértelműen megmutat, nem ébreszt fel, nem rengeti meg a legmélyebb énjét, az nem érett az eljövendő korszakok inkarnációs sorához kapcsolódni, segítséget nyújtva az egész emberiség karmájának elviselésében. A beköszöntött Vízöntő korszakot a Szaturnusz alsóbb oktávjában kezdi és odaveti számtalan áldozatát az Uránusznak, amely a higany ezüstösen hideg lényében mögötte áll. Az emberiség sóhajt és reszket már az eljövendő uránuszi korszak kozmikus világdinamikájának kisugárzó robaja alatt is, anélkül, hogy ezt legalábbis felismerje vagy akár sejtse. Azon keveseknek azonban, akik magasabb odaadással, szellemi felkészültséggel és emelkedettséggel rendelkeznek ahhoz, hogy látó szemekkel és tudattal lépjenek át e korszakon, azoknak a Szaturnusz a Jupiter szimbólumaként isteni, új lényben mutatkozik meg. - Lucifer csillaga nem volt ámítás, nem volt téves fény, mert az ugyanazon templomhoz vezetett fel a márványlépcsőkön. Az isteni mágia egy magasrendű tudomány, mellyel nem szabad visszaélni vagy tévesen alkalmazni anélkül, hogy azt és magunkat el ne veszítenénk. Egyetlen tévedés évezrednyire bosszulja meg magát, másrészt egyetlen igaz felismerés messze magával ragadja a keresőt a lénybe. A kozmikus törvényszerűség olyan szorosan kapcsolódik a mágikus papsághoz, hogy akár egyetlen eltévelyedés is a helyes útról gyógyíthatatlan diszharmóniához, romboláshoz és megszűnéshez vezet. A magasrendű isteni mágia szentsége érinthetetlen a pogányoknak és a
beavatatlanoknak. Démonokkal és istenekkel közvetlenül érintkezni egyet jelent a papság elnyomásával, a szent szimbólumok és rítusok profanizálásával. Az a tényszerűség, miszerint a magas, titkos mágikus erőket jóra és rosszra lehet használni, papi beavatást igényel. Minden beavatottnak egy nagy, munkával teli, szenvedésben és csalódásban gazdag életet kell leélnie, hogy megismerjen és tudjon. E tudás minden egyes részéért drágán megfizettek és nehezen harcolták ki. - Jupiter jósága és bölcsessége méltatlanok számára nem sugárzik. Ezek a kereső emberek, akik megérdemelték a nagy beavatást és méltóak voltak azokat megtalálni és magukhoz vonzani, mindig a titkos páholyok feladata volt, és ma is az. Belial a Pokol kapuja előtt
Sátán meghatározása az okkult hagyomány szerint Sötétségen keresztül vezet az út a csillagok felé. A fekete mágia szertartásai borzalmasak maradtak, éppúgy, mint az Isten nélküli kultuszok, amelyek mind a régi kultúrákat elátkozó gonosztevőknél, mind a barbár népeknél tűntek fel. Mindig ugyanaz az ösztön a sötétségre, ugyanazok a megszentségtelenítések, ugyanazok a véres előírások. A lázító mágia a halottkultusz. A varázsló átadja magát a végzetnek, esküvel lemond az értelméről, feladja a halhatatlanság reményét és gyermekeket áldoz fel. Lemond a törvényes házasságról és megfogadja a terméketlen erkölcstelenséget. Így élvezi őrületének nagy részét, megmámorosodik saját rosszaságától, hisz teljes hatalmában és a hallucinációi megvalósulásában. Azt hiszi, hogy ördögűzéseivel tetszése szerint ki tudja nyitni a sírt vagy a poklot. Stagnum ignis sulphuris. A Pokol alvó tűz.
Eliphas Lévi rajza a két világ szembenállásáról
Eliphas Lévi definíciója: 1. A Sátán egy forma, nem pedig valóságos személy. 2. Ellentétes formája az istenségnek és a mi képi megjelenésünk kényszerű ellentétpárja. Mesterséges árnyék, mely számunkra láthatóvá teszi az Isten végtelen fényét. 3. Ha a Sátán valóságos személy lenne, akkor két Isten létezne. 4. A Sátán az abszolút gonoszságot vallja, és kényszerű előfeltétele az emberi szabadság tökéletes pozitívumának, mely a vélt gonoszság révén egyensúlyban tartja Isten mindenható hatalmát. Ez az emberi gőg legvakmerőbb álma. 5. Olyanok lesztek, mint az istenek, a jó és a gonosz irányítói - mondta a Biblia allegorikus kígyója. Tudásra alapozni a gonoszat annyit jelent, mint létrehozni a gonoszság istenét, és ha egy szellem örökké ellenszegül Istennek, akkor már nem egy Isten létezik, hanem kettő. 6. Ellenszegülni a végtelennek mérhetetlen erőt igényel. Két egymásnak ellenszegülő erő kölcsönösen kioltja egymást. Ha létezik a Sátán ellenszegülése, akkor már nincs meg Isten hatalma. Az Isten és a Sátán egymást zavarják és így az ember magára marad. 7. Magára marad isteneivel, hibrid szfinxével, szárnyas bikájával, kezében az egyensúlyt fenntartó karddal, mely villámmá változva az egyik tévedésből a másikba és a fény despotizmusából a sötétség despotizmusába veti az emberi képzelőerőt. 8. A világ szerencsétlenségeinek története az istenek harcának eposza, mely soha nem ér véget, mivel a keresztény világ az ördögi Istenhez fohászkodik és féli az isteni ördögöt. 9. Ördögi a világ, erre én félelmetes logikával azt félelem: nincs Isten. Hiábavaló Isten fölénye után kutatni, mely megengedi a Sátánnak, hogy elpusztítsa az embereket: valami ehhez hasonló határtalan bűnrészesség lenne. Isten azonban nem lehet a Sátán ügynöke. 10. A dogmában a Sátán az ateizmust személyesíti meg. A filozófiában a Sátán az emberi szabadság ideálja. Valójában a testiség
ördöge nem a gonoszság magnetizmusát képviseli. A közönséges ördög a bolond apósa. 11. A Sátán megidézése egy elképzelt személy pillanatokra történő megjelenését jelenti. 12. Ehhez le kell küzdenie perverzitását és az őrület legbűnösebb és legveszedelmesebb tetteit. 13. E művelet eredménye az őrült lélek halála és ez nagyon gyakran a test agyhalálával is együtt jár. 14. A Sátán mindig követel és soha nem ad semmit. 15. Szent János állatnak nevezte őt, mivel lénye egy elállatiasodott ember. A Jánusz-fej rejtélye megoldódott, még a Sátán félelmét is megszünteti. Először is szükséges a sátáni hatalom, annak kultusza, történelmi eredete, megszemélyesülése, keletkezésében alapjaitól végigkövetni és megismerni. A Sátán negatív hitvallása az igazi hitetlenek Tehát elkezdem a fekete csillag magyarázatát, melynek félelmetes hitvallása itt következik: Hiszek a Sátánban, az eszméletlen eunuchban az Ég és a Föld pusztítójában. És az Antikrisztusban az ő egyetlen korcsában, a mi jövőbeni üldözőnkben. Akit hazugság által érzékelünk, akit egy prostituált apáca szült, uralkodni és élni fog a földi királyok feletti kéjben, keresztre feszíti és megöli az utolsó prófétákat. Aki elhozza a Földre a poklot. Idők, egy idő és egy félidő múlva (Dániel könyve 7,25; Menések könyve 12,14) le fog ő újra szállni a Pokolra, hogy a Sátán baljára üljön és az élők és holtak hóhérává legyen.
Hiszek a skizma szellemében, a tisztátalan démoni egyházban, a korrupció és a gonosz kellemes áramlataiban, a bűnök örök megbüntetésében, a hús örök halálában és a remény nélküli sírban. Ki merne egy ilyen hitvallás után ámen-t írni? És mégis, melyik normális katolikus meri majd ezt visszautasítani és e formula végére odaírni: én ebben nem hiszek? Maga a pápa meg merné ezt tenni? Melyik tehát ez a hatalom, amit sem tagadni, sem helyeselni nem lehet? Milyen szörnyű hitvallás ez, amely éppen az ellenkezőjét mondja, mint amit a katolikus hitvallás tanít és amit a katolikusok mégsem mernek visszautasítani, mert jól tudják, hogy alapjában hisznek benne? - a fenti részlet Eliphas Lévi beavató levelét tartalmazza Spedalieri bárónak. A Sátán valódi neve a megfordított Jahve, Isten tagadása, a fény árnyéka, tehát annak sötét aspektusa. A Sátán a bolygónkon lévő asztrális fény megszemélyesülése és világító Luciferként áll napkeltekor és fénylő Ahrimanként alkonyatkor. Ő a Föld valódi ura a kezdetektől napjainkig, és még évezredekig irányítja majd a földi létet, amíg lunáris és vénuszi erők hatnak az emberekre. Engem a Világosság Géniuszának, Fényhozónak neveznek. Csodálatos dolog fényt árasztani, oszlatni a körülöttünk lévő homályt. De neveztek a Sötétség Fejedelmének is. Csak kicsinyes szolgalelkek láthatnak ebben ellentmondást. Fény és Árnyék függvényei, kiegészítői egymásnak, értelmi absztrakció útján el lehet ugyan választani őket egymástól: mégis, egymást kölcsönösen áthatva alkotnak dinamikus egészet, vagyis azt mondhatnánk ha nem volna egyébként is nyilvánvaló, hogy a Fény az Árnyék hiánya, az Árnyék pedig a Fényé... A megfejthetetlen és kimondhatatlan misztérium a legszebb és legmélyebb tapasztalat, amely az embernek megadatott. Ahogy létezik a Világosság misztériuma, létezik a Sötétségé is. Olyan elemi érzés ez, amely jelen van minden igazi művészet és tudomány megszületésénél. Aki nem ismeri a misztériumot, aki nem döbben meg és nem ámul el, amikora megfejthetetlennel és kimondhatatlannal kerül szembe, az olyan, mint aki meghalt, mintha kihunyt volna a szeme világa. - írja P. Santarcangeli sátáni beszélgetéseiben.
Az Aranymetszés törvénye szerint a Föld gyújtópontként mindkét feszültségben és ellentétben álló bolygóközi erőcsoport harctereként tekinthető, ahol a döntés és a kiegyenlítődés lejátszódik. A Vénusz sugárzó erői a Mars bolygóéval ellentétben állnak a Földön. Mivel a legtöbb ember a Vénuszi erőket csak alsóbb oktávokban érzékeli, ezért a Mars alsóbb rezgésének démoni hatása érvényesül, melyet mindkét bolygó kvadratúráinak kapuja tesz kedvezővé a horoszkópban és természetszerűleg szexuális alapon hat, az állatövi jegyek állása szerint, a legrosszabb perverziókig fokozva. Itt van az út világosan és egyértelműen, amely a megváltáshoz vezet. Ha a Föld szimbóluma lassan megfordul, az anyag keresztként nem helyezkedik el többé a szellem felett, hanem a szellem szabadon és kötetlenül lebeg, akkor a nagy mű, a világ Magnum Bonum-a beteljesedik. A nagy fényhordozó eloltja fáklyáját, hogy újra meggyújtsa azt egy magasabb, tisztább fényforrásnál. A Föld bolygója tehát a kozmikus keletkezés szerint a Sátán birodalmának legkülső előőrseként tekintendő, melynek határai messze a Szaturnuszon túl az uránuszi erőmezőkig terjednek. Az Uránusz, amely kozmológiailag, a beavatottak ősi tanításai szerint nem tartozik bolygórendszerünkhöz, hanem egy új Demiurgos közelgő első világtesteként tekintendő, amelynek lényegi magva a Neptunusz, melynek Neptunuszon túli pontos határai még ismeretlenek a tudomány számárai Miután a Nap és a Szaturnusz misztikus egyesülése bekövetkezett, az új Demiurgos, a Neptunusz egyetemes világkorszaka kezdődik Magától értetődő, hogy kezdetben minden természeti jelenséget elszigetelt, különleges istenségként képzeltek el a primitív népek, amíg a természeti törvények összetartozása és egymáshoz kapcsolódása nem ismeretes. Csak egy későbbi időszak egyesíti ezen istenségeket különleges komplexumokká, és ezek aztán újra egyetlen egységgé, az egyetlen Isten istenfogalmává, akinek minden más Isten az alárendeltje. Ez a változás annál gyorsabban játszódik le, minél magasabbra emelkedik a kultúra, hogy a fejlett filozófián és a mélyebb belátáson keresztül megszilárduljon. Így keletkezett a legtöbb vallási rendszer, ha ezeket természettörténetileg, pszichológiailag és történetileg tekintjük. Ennek az a felfogás sem mond ellent, hogy az ember ősidőktől fogva monoteista volt Isten ősi kinyilatkoztatása által, és csak a szellemi
magas szintekből való mindig mélyebb süllyedés útján veszítette el ezen ősi kinyilatkoztatást a materialista gondolkodás és érzésmód felismerésében, hogy ezáltal a politeizmushoz és a fetisizmushoz jusson el. A mágia igazi értéke nem a speciális mágikus műveletek kifejtésében rejlik, tehát nem abban, amit közönséges értelemben varázslatnak neveznek. Mágikus adottságok igen gyakran alacsony össznívóval társulnak, mint ahogy egész alacsonyrendű emberek olykor mesés fejszámoló képességgel rendelkeznek. Bármilyen fontosak és hasznosak is gyakorlati szempontból az ilyen részképességek, magas értelemben vett mágusnak csak az nevezhető, akinek egész léte mágikusan összpontosított, és ezáltal birtokában van annak a szakrális alaphangnak, amelyet minden nagy iniciáltnál megfigyelhetünk. Ilyen módon átizzítani az egész életet: ez a mágia magasabb értelme és benső értéke. Ebben az értelmezésben a mágia lényege az, hogy kapcsolatba hozza az embert a kozmikus hatalmakkal, és így összeköti őt a Lét gyökerével és forrásával. Ebben a magasságban tehát egybeesik a vallással Minden nagy mágus kimagasló alakja volt a vallásnak is. Hogy a mágia a Lét legsötétebb alapjait érinti, azt már láttuk. Hogy szanatikus oldala van, mint minden létezőnek, az ne indítson arra, hogy elítéljük, mert magukat a kozmikus hatalmakat ítélnénk el vele, akik a Lét délibábos hálóját szövik. Vannak világnézetek, amelyek emiatt elvetették a Létezést. Lemondtak róla és megtagadták, mint Buddha vagy Schopenhauer tanai. Ez azonban vallási negatívizmus, amely megtagadja az Istenek akaratát, és Őket magukat is a Nemlétezésbe taszítja. Ez a felfogás rezignált pesszimizmusból, nihilizmusból és ateizmusból fakad, ami pedig sohasem teremhet kultúrát. - fogalmazza meg Dr. E. Schertel. 1 1 Dr. E. Schertel: Mágia c. könyve megjelent a Hermit Könyvkiadó gondozásában 2000-ben.
Misztikus pecsétek az Enchiridion-ból
A Szentkönyv sátánfogalma Leereszkedni a pokolba nem nehéz, mert éjjel nappal nyitva vannak a kapui. A nagy angyal, Samyasa, aki meghajolt Lucifer előtt, tanította meg Ádámnak a szellem, az ige és a dolgok isteni mágiáját. Már Káin is visszaélt apjának mágikus örökségével és Seth is elszakadt tőle, megvált tudásától és elrejtette azt Káin elől. A királyi mágia elválása itt már fekete és fehér mágiaként tűnik fel Seth és utódai, a későbbi atlantisziak, titkaikat a mai szent Athos hegyen rejtették el, míg Káin embereivel keletnek fordult, a későbbi Lemuria felé, tehát alapítója lett a lemuri fekete mágiának. Az izraeliták nem ismerték Satanast, az ördög fogalmát, és csak később, a babilóniai száműzetésben vették át az ördög létezését a perzsák pogány vallásából, Zarathustra duális tanából. Ahriman Angra Mainju a démoni hordák fővezére, a démonok démona, a feneketlen sötét mélységében lakik, Ormuzd sötét ellenszellemeként vált a zsidó főisten, Jahve kegyetlen tetteinek és ótestamentumi büntetéseinek örökösévé. Erről Mózes II. könyvének 3,19 és 20, 12,13 részei pontos tájékoztatást adnak. Isten nem riadt vissza attól, hogy egyetlen éjszaka személyesen minden újszülöttet az embertől a baromig agyonüssön, de a beavatott zsidók házainak véres felirata könyörületre intette. Ez utóbbi gondolkodásra késztet, és különösen bizonyos végkövetkeztetések levonásánál kell tekintetbe venni. A beható tudományos kutatások szerint kétség sem fér hozzá, hogy itt olyan hagyománnyal állunk szemben, amely az izraeli nép közös vonása a szövetséges sémi népekkel, a szírekkel, az asszírokkal, a kaldeusokkal, a babilóniaiakkal és a föníciaiakkal. Ők e népek közös örökségének részei, és eredetüket tekintve tehát biztosan a perzsa és
örmény felföldre, valamint az Eufrátesz és a Tigris forrásához vezethetők vissza. A régi héberek saját bibliai írásaik tanúsága szerint éppoly kevéssé voltak kultiváltak, legalább annyira voltak babonás bálványimádók, mint a népek, akik között laktak. Kezdetben még magának Mózesnek sem Jahve volt népének egyetlen istene. Izrael és Júdea ezen bálványimádása e két birodalom egész történetén végighúzódik, egészen bukásukig. Mialatt Jahve-hez imádkoztak, az izraeli nép magaslatai körül idegen, föníciai, kánaáni, szír isteneknek hozott áldozati tüzek füstöltek. Mózes I. könyve 6,4 szakasza bibliai utalás arra, hogy az isten fiai az Özönvíz előtt az emberek legszebb lányaival párosodtak, és az óriások faját nemzették, ez magában hordozza az igazság magvát, mert ezalatt biztosan az Istentől letaszított 12 angyalt értik, akik Lucifer vezetése alatt elváltak Istentől, segítettek Lucifernek birodalmát megalapítani, és bizonyos tökéletesedés után időnként magasabb szintektől lefelé testet öltöttek, hogy alsóbb szférákban hassanak. Az Ótestamentumban nincs szó az ördögről, azaz egy kezdetektől fogva az Istennel ellenséges, a gonosz birodalmának csúcsán álló lényről. A virágkor prófétáinál, mint Ézsaiás, Jeremiás, Jóel, Micha, sem található utalás egy Istennek ellenszegülő, sátáni lény létezésére. Még Jób könyvének Sátánja (Kr. e.600-ban), valamint a Babilon utáni Zakariásé (Kr.e.500-ban) sem mutat közös vonást a zsidó-keresztény vagy az egyházi-dogmatikus ördöggel. Csak a babiloni fogságot követően 300 évvel, Mózes után 1300 évvel, legkorábban a Kr.e.-i 200 körül, amikor az ótestamentumi vallási ideákat az idegen elképzelések behatolása megtépázta, ekkor merült fel először a Bölcsesség apokrif könyvében ez a szó: Isten halhatatlannak teremtette az embert, de az ördög irigységén keresztül eljött a világba a halál (Bölcs. 2,23 és 24) El kell tehát Istent képzelnünk, amint angyalai körülveszik, akik végrehajtották parancsait és segítettek neki megteremteni a világot, és ezen angyalok között természetesen ott volt a Sátán is azon angyalok csapatával, akiket később gonosznak neveztek. Azt a tételt, miszerint ezek az angyalok, a Sátán is, egyformák voltak Istennel külsejükben és ránézésre is, ezt Mózes I. könyve 1,26 bizonyítja a Bibliában, amikor Isten így szól: Teremtsünk embert a mi