Tisztelgés Vincze László szakaszmérnök előtt Kovács Ferenc
Élethossziglan városi mérnök 1940. 04.18
MMABVT 1940 december 3-án tartott választmányi ülésekről. 24. sz. Igazgató főmérnök helyettes Safáry László bejelenti, hogy a meghirdetett ig. főmérnöki állásra négy pályázat érkezett be. Bemutatja a pályázatokról összeállított kimutatást s egyenként a pályázati kérvényeket s azok érkezési sorrendben a következők : Bátori /Benedek/ Zoltán, Vincze László Bereczky László és Ivots Róbert mérnökök. A választmány a beérkezett pályázati kérvényt és mellékleteit átvizsgálva megállapítja, hogy azok a pályázati feltételeknek megfelelnek s így mind a négy pályázó megválasztható. 25. sz. Dr Szőnyi Gyula választmányi tag indítványozza, hogy Vincze László jelenlegi cibakházi társulati igazgató főmérnököt egyhangúlag válassza meg a választmány a Társulat ig. főmérnökévé. Elnöklő alelnök is javasolja, hogy szavazás nélkül Vincze László urat egyhangúlag válassza meg a választmány. A választmány a beérkezett pályázati kérvények alapján Vincze László oki. mérnök urat a Cibakházi ármentesítő és belvízszabályozó Társulat igazgató főmérnökét, a Társulat igazgató főmérnökévé egyhangúlag megválasztja és felhívja, hogy állását 1941. január hó 1-én foglalja el. MMABVT 1942. december 15-én tartott választmányi ülés jgyzőkönvve. 3.c. pont Elnök bejelenti, hogy Vincze László ig.főm.szolgálatát 1941 évi január 1-én kezdte meg, így ideiglenes alkalmazásának ideje f. év január 1-én letelt. Vincze László véglegesítéséhez az Elnök a maga szíve szerint hozzájárul, mert az ig. főmérnök által itt eltöltött idő alatt tapasztalhattuk, hogy nehéz időben és viszonyok között kiválóan helytállóit és kéri, hogy a jövőben is hasonló buzgalommal, igyekezettel és odaadással vezesse a társulat ügyét, miért is javasolja, hogy a véglegesítést egyhangúlag mondja ki a választmány. Javasolja továbbá, hogy Vincze László ig. fm. átköltözési költségére a felmerült tényleges költségek 300 P. összeget szavazzon meg és utaljon ki. A választmány az elnök bejelentését tudomásul véve Vincze László ig. főmérnök véglegesítését egyhangúlag kimondja és részére 300 Pengő átköltözési költség megszavazását javasolja a közgyűlésnek. 7.szám Tárgyaltatott az FM miniszter rendelete, mely szerint a volt Öcsöd -szelevényi, jelenleg Öcsödkunszentmártoni ármentesítő társulatnak a társulatunkhoz való csatolását rendeli el.
a vízbajok megszüntetésének természetes sorrendje a szabályozással egybekapcsolt,ármentesítés és az azt követő lecsapolás,amiket azután az öntözésnek kell betetőznie
Békésszentandrási duzzasztómű. H.B. Árvízkapu 1942.
1943.év (14. szám Belvízcsatorna hálózatunk hossza az utóbbi évek alatt már több mint 630 km-re növekedett s az azokon lévő műtárgyak, áteresztők és tiltok szintén nagyszámmal szaporodtak. Állandó szivattyú telepeink száma, a szükségletnek megfelelően, a jövő évben megépíteni előirányzott 2 új szivattyúteleppel együtt már 7-re fog emelkedni. Társulatunk felvette munkakörébe a vízhasznosítást is.) (16.szám Az utóbbi évek rendkívüli időjárása következtében belvízcsatorna hálózatunknak lényeges kiterjesztése vált szükségessé. A mezőtúri határ Tulahéki, a tiszaföldvári és öcsödi határ Nagyhék és Csorcsányé- ér közötti részein több mint 10.000 kat. Hold terület belvizeinek levezetésére 71 km csatorna épült ki ezideig, melyhez a külterületi belvizek levezetése céljából a m. kir. Debreceni Kultúrmérnöki Hivatal által épített csatornák csatlakoznak, melyeknek kezelését is át kell vegye társulatunk. )
Dóczi I. Vincze L.Somlai L-né.Somlai L.Berényi Z.Boros M. Marica
1892.év Belvízrendezés
1930.év
A Hortobágy-Berettyó alsó szakaszának tehermentesítése érdekében 2001. évben elkészült az Ágotai vészelzárómű. Feladata a Hortobágy-főcsatorna vizeinek kizárása. Ágotai ideiglenes elzárás 2001. évben épült vészelzárómű Nagyiváni tározó
Az életben mindenhez a jójellem, s az akaraterő a legfontosabb. Ez a kettő egyúttal kitartást is jelent...
Nem az jelenti a boldogságot,ha az ember tökéletes civilizációban él. Kicsit közelebb kellene húzódni a természethez,és akkor több örömünk lesz az életben. Szívvel és ésszel cselekedni,nem pedig pénzzel és ésszel. És főleg nem pénzzel és esztelenül ahogyan most történik Balogh János