Az Úr közel! ÖSSZEFOGÁS A HÁZASSÁGÉRT

Hasonló dokumentumok
Tanítás a házasságról

Pozitív intézményi légkör

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

11. Esketési alapigék

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, február 09. (vasárnap) Szepesy László

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Megtanulni megbocsátani

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

Tanítás a gyülekezetről

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.

A tanévzáró istentisztelet felépítése

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson

10. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS, ha a felek egyike református, másika evangélikus - református templomban -

Bibliai tanítás a részegségről

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom )

Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: A bibliai nyelve három féle látásról beszél

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

Elöljáróban. 13. hitelv

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán

HONNAN ERED AZ ETIKÁNK?

Szeretettel köszöntelek Benneteket!

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A gyülekezet másodlagos létszükségletei

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Az Istentől származó élet

Elmélkedések János leveleiről

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS

É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í

Az élet istentisztelete 2.: A HÁZASSÁGBAN

ö ő ő ü ü Ó ü ö ű Á ő ő ö ő Á Ó ű ö ü ő ő ű

Ü

ú Ü Í ú ú ú ú ú ú

Í Ó ü ü í ü ü ü í Í í É í í Í Í ü ü ü í Í ü

ü É ö É É ö ö ö ü ö ö Á ű ö ű ű ű Á Í ö ö Ó ö

ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í ó ű Ü ó í ú í ö í ö í Í ó ó í í ö ü ö ö í ö í ö ö ö ü ó í ö ö ó í ú ü ó ö

ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű

Üdvözlünk Isten családjában!

í í É í ó ó É ö í ó í ó í ó ó í ó í í ó ó ó í ö ö ö ö í í í ó ó ö ó

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

Ö Ö Ö Ö Ö Á Ű É Ö Ö Ö

Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö

É ö Ű ő ű ő ő ű ű

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő

ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö

í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

í ó ő í é ö ő é í ó é é ó é í é é í é í íí é é é í é ö é ő é ó ő ő é ö é Ö ü é ó ö ü ö ö é é é ő í ő í ő ö é ő ú é ö é é é í é é í é é ü é é ö é ó í é

é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü

ú ű ú ú ű ú ű ű ú ű ú ű Á ű ű Á ű ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ú ú ú ú ú ú

í í í í ó í ó ö ö í ű ü ó ó ü ú Á Á ó ó ó ó ó ó í ó ö ö ü Ó ö ü í ö ó ö í í ö í ó ó í ö í ú ó ú í ö ú ö ö ö í ó ó ó ú ó ü ó ö í ó ó í í í Á í ó ó ó

ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö ü ú ö ú ö ű ú ú ü ö ó ö ö

é ú é é é é é é é é é é é é ú é ö é é é ö Ő é é é ú é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö é ö é é é ű é ö ö é ö é é ö ö é é ö ö é ö é Ö é ú é é é é é é

Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö

ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó

ö ü ü ú ó í ó ü ú ö ó ű ö ó ö í ó ö í ö ű ö ó Ú ú ö ü É ó í ö Ó Á í ó í í Ú ö ú ö ű ü ó

ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü

ö Ó ű ö ó í ó ü ö Ó ó í ö ö ó Ö ó ö í ó í ó Á í ó Á Á Ő ú ü ó Í ü ú ü

Ü ü Ü Ö Ó ö ü ö Ó Ú Ó ü Ó ö ö Á ö ö ö ö ü

ű ú ú Ö ó Ö ó ó ó Ö ű ó ű ű ü Á ó ó ó ó ü ó ü Ö ó ó ó Ö ű ű ü Ö ű Á ú ú ú ó ű í í Ő ú Á É Ö í ó ü ű í ó ű ó Ö ú Ő ú ó í ú ó

ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á

É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő

ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü

Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú

ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó

Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü

ü ö ö ő ü ó ó ú ó


í ó í ó ó ó í í ü ú í ú ó ó ü ü í ó ü ú ó ü í í ü ü ü ó í ü í ü ü í ü ü í ó ó ó í ó í ü ó í Á

ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó ó ö ü ü ö ü ó ó ő ó ü ó ü ü ö ö É ú ó ó ö ú ö ü ü ó ó ó ü Á ö ö ü ó ö ó ö ö ö ö ó ó ö ó ó

Ö Ö ú

Boldogtalanság miatt válunk. A válásoknak csak 15-20%-a vet véget ún. bántalmazó kapcsolatnak A többi 80-85%-ban boldogtalanságra hivatkoznak

ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü

ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő

Varsák kivető helye. Textus: Ez 47,10 varsák kivető helye lészen

ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü

ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö

Í ö ö ű ú ö ö Í ö ü ö ü

ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü

ű ú ó ó ü í Á Á ú ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó í ó ü É ű ü ó í ü í í í í í ó í ü í í ó ó Á

É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű

Átírás:

Az Úr közel! A M A G Y A R O R S Z Á G I E G Y H Á Z A K Ö K U M E N I K U S T A N Á C S A M I S S Z I Ó I É S E V A N G E L I Z Á C I Ó S B I Z O T T S Á G Á N A K H Í R L E V E L E 2013. február Elrendeltetés ÖSSZEFOGÁS A HÁZASSÁGÉRT A házasság ajándék Te vagy jelen a sejtjeimben. Te vagy a bennem mélyen működő hit és erő. Nélküled se távlata, se értelme nincsen a vágyaimnak, a terveimnek. De jelenlétedben csodákat élek át: hogy magamból Terád feltekintsek, s meglássam Benned önmagam, ahogyan Könyvedben rólam írva van. ÁMEN Angliából indult el az a kezdeményezés, mely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban. A megvalósításhoz egy szervezőbizottság állt össze. Látásunk szerint a házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára. A házasságban a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is. A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt. www.hazassaghete.hu

Áhítatok február hónapra Írta: Hecker Frigyes nyugalmazott metodista lelkipásztor Országszerte a Házasság Hete rendezvényei zajlanak ebben a hónapban, ökumenikus összefogással. Ez azt jelzi, hogy mint magyarországi egyházak és közösségek egységesek vagyunk abban a meggyőződésben, hogy az egy férfi és egy nő közötti elkötelezett, az egész életre, idejében és tartalmában egyaránt kiható kapcsolat a nemzet fennmaradásának, egészséges életerejének bázisa. E nélkül nincs jövőnk ebben a csodálatosan szép és gazdag Kárpát-medencében. Sürgető feladat vár ránk Isten szolgáiként ezen a területen. Ennek az életformának krízisei napjainkban egyre súlyosabbak lettek, és következményeit a közvetlenül érintetteken kívül elsősorban a következő nemzedék szenvedi meg. Gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozó pedagógusaink, szakembereink szomorúan, sőt megrendülten észlelik a felnövekvő generációban az egyre terjedő céltalan ürességet, érzelmi elsivárosodást, tartás- hiányt. Szétbomlanak a gyerekek számára létfontosságú életkeretek, nincs ami felszerelné őket az élethez szükséges biztonságérzettel, lelki-szellemi erősségekkel, egészséges életakarással. A házasság és a családi élet területétéhez ma nagyon sok sérülés, fájdalom, keserűség kapcsolódik. Ebben szeretnénk egymásnak és a ránk bízottaknak is segítségére lenni, imádkozva és remélve, hogy az evangélium Jézusánál gyógyulást, felépülést találunk és tudunk közvetíteni. Mózes 1. könyve 1. fejezetének 27-28. versében a teremtés történet olvasásakor alapvető indíttatást találunk: Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Meglepő, hogy Igénk szerint a Teremtő az ember istenképűségét a férfi és a nő együttélésében teremtette meg. Tehát eleve, a két különböző nemű ember együttélésének számtalan feszültségi lehetőségét építette bele az ember alkotásába, ezen összekapcsolódásának, összecsiszolódásának munkáját feladatul adva és feltételezve közöttük.

Számtalan formában élünk együtt, mint férfiak és nők: lakótársakként, munkahelyen, tanulóként, utcán és járműveken stb. Mindenütt meg kell tanulnunk tekintettel lenni a másfajta gondolkodásúra, a másfajta életérzésre, tiszteletben tartva a másfajtát. Ennek az együttélésnek a legszorosabb formája nyilván a házasság maga. Az istenképűség tehát életfeladatként adatik, kölcsönös megértést, folyamatos elfogadást, megbocsátó készséget és a naponkénti újrakezdést igénylően. Amit Isten egybe szerkesztett, ember el ne válassza ; közösen kell az életet szolgálnunk. Úton vagyunk. Ha elesünk, újra fel szabad állni, gyógyulást kérve a Megtartó (Lk 2:11.) orvostól. Mindenható Atyánk a Krisztus Jézusban! Sokféle sérüléssel jövünk eléd. Kérünk fogadj magadhoz és bocsásd meg önzéseinket és nyakasságunkat! Adj az újrakezdéshez lehetőséget kegyelmed szerint. A házassági fogadalom nélkül foganatosított együttélés ( összebútorozás ), az ún. élettársi kapcsolatokban élő fiatalok (középkorúak) száma egyre gyarapodik. Ezzel együtt, ennek társadalmi elfogadottsága is mind inkább tért hódít. A baj azonban ott van, hogy az esetek túlnyomó többségében ez nem élet-társi, azaz a teljes életre szóló kapcsolat (sem időben, sem materiális vonatkozásban), hanem hosszabbrövidebb ideig tartó életszakasz-társi együttélés, amely szakasz néhány hónaptól néhány évig is eltarthat, de mindenképpen bizonytalan kimenetelű. Ezzel magában hordozza a kiszolgáltatottság és bizonytalanság kínzó és megalázó érzetét a résztvevők számára. Többnyire a nő az, aki ezt leginkább érzékeli, mert a férfi-társa mellett és létéből fakadóan biztonságra vágyik, de előállhat ennek a fonák helyzetnek a fordított képe is. Orvosok, pszichoterapeuták beszélnek nekünk erről a zavaros kapcsolódási formáknak testet, lelket megbetegítő kihatásairól. Nem menti a házasság megkötésétől, az elkötelező igentől húzódozó felet, az a egyébként sajnos valós hivatkozás, hogy a házasságok is igen gyakran (több mint 50%-os arányban) válással végződnek. Ez nem lehet igazolása annak, hogy a másik féllel kialakítandó életközösségére nézve, már eleve ki se mondjuk az elkötelező szót.

Isten népe történetében nem ismerünk olyan (pozitívnak, követendőnek minősülő) példát, hogy két ember közösségét különösen férfi és nő között ne erősítené meg a nyilvánosan kimondott, azt megerősítő szó. Jézus mondja (Jn 13:14.): Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja a barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Ez az ő elkötelezése mellettünk, barátai mellett. És ez lesz példája annak, hogy (12 v.) Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek benneteket. Ha a tanítványi kapcsolatokat ilyen erős keretbe foglalja az ige, mennyivel inkább áll ez az Isten alkotta házasság egész életre szóló kapcsolódására nézve. Tanuljunk és tanítsunk szeretet elkötelezettséget a mi Urunktól Jézus Krisztustól. Urunk taníts bennünket odaalázni magunkat a társunkkal való szövetség mellé, ahogy Te tetted azt, amikor felvállaltál bennünket. Péter apostol 1. levelének 3. fejezetében egy különös igeszakaszt találunk, amely a házasságban élő férfiak és nők magatartásához, egymással kialakuló együttélésükhöz ad fontos útmutatást: Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre. Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt. És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel; adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba. (1Pt 3:1-4., 7.)

A hírlevél címe Ez az igei tanítás az engedelmességre inti, mint a férfit, mind a nőt. Az engedelmesség szónak rossz csengése van a mai ember fülében: azonnal valami kényszeredett, kikövetelt hajbókoló alávetettségre gondolunk, ami egészséges önbecsülésünk számára visszautasítandó. Belső cikk főcíme Az Ige értelmében azonban másról van szó: az Úr Jézus szól így: Aki befogadja parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem. (Jn 14:21.) E szerint a szeretet és az engedelmesség szorosan egymással összefüggő fogalmak, sőt egymástól elválaszthatatlanok: Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben. (Jn 15:10.) Az engedelmesség ebből a szeretetből fakad: a rendelkező (parancsoló) iránti teljes, sőt örömteli bizalomtól eredő, mert tudja, hogy amikor valamire Képhez indítani vagy ábrához tartozó felirat akar, akkor az javamra van, sőt az egyetlen igazán jó út ebben a helyzetben, mert az élet és a gazdagodás értékes gyümölcseit hozza elő. Ezért kívánja az Ige, hogy a férfiak úgy szeressék a feleségüket, mint Krisztus az Ő egyházát (Ef 5:25.). Ha egy nő párjának ilyen tartalmú szeretetét érzi, nem esik nehezére, hogy engedelmes legyen. Hadd fordítsam így a szót: hogy bizalommal rábízza magát. Ez az amire a nőnek, női mivoltából, anyai hivatásából adódóan mindenek előtt szüksé- Belső cikk főcíme ge van: olyan FIGYELEMFELKELTÉS erős CÉLJÁBÓL HELYEZZEN férfi kezekre, amelyekre nyugodt békességgel rábízhatja magát. IDE EGY ÉRDEKES MONDATOT VAGY IDÉZETET A SZÖVEGEGYSÉGBŐL. Ebben a számára biztosított és oltalmazott élettérben tud igazán kibontakozni mindaz, ami a nőhöz olyan közel áll: nincs szüksége arra, hogy külső ékességekkel, hajfonogatással díszítse magát (bár ennek is megvan néha az ideje, ha koncertre vagy valamilyen ünnepi rendezvényre megy), mert a számára adott szeretet-légkörben kivirul és felragyog a szív elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével. Urunk Istenünk, Te taníts bennünket a házasság igazi, Tőled alkotott rendjére. Segíts, hogy egymásnak Tőled formált szívű, hűséges társai lehessünk. Belső cikk főcíme Az előző igeszakaszunkból, most újra olvassuk el a záró verset: És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel; adjátok meg nekik a tiszteletet Képhez vagy ábrához tartozó felirat mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba. (1Pt 3:7.) Oldal 5

Ez a szakasz most kimondottan hozzánk, férfiakhoz szól. Tulajdonképpen egyszerű, mindennapos útmutatások ezek, mégis úgy tűnik, mintha időnként nagyon messze volnának tőlünk. Először azt halljuk ki ezekből a szavakból, hogy az Úr előtt mindig a férfi a felelős házassága, családja dolgaiért. Erre utal az imádságra sürgető intés. Az imádság ugyanis annak a szíveli magatartásnak gyakorlata, amely magára vette valamelyik ügynek, zavarnak, kétségnek, vagy akár bűnnek is terhét (lásd: Jób 1:5.). Nem hárítja át másra, hanem az Úr elé áll ennek feloldásáért, Istentől várva választ megoldhatatlan kérdéseire, dolgaira. Az imádkozó nem fog elhordozhatatlan követelésekkel, kívánalmakkal párja elé állni. Megérti a másik gyengeségeit, mint aki maga is az Úr előtti párbeszédben szembesül naponként a saját erőtlenségeivel. Megadni a tisztelet a másiknak, akivel talán már évtizedek óta együtt élünk, ismerjük egymás rigolyáit és ingerlékenysége pontjait ez egy erős, de életfenntartó lecke. A morgolódó ridegség, a türelmetlen elzárkózás megkeményíti az együttélés zavaró jelenségeit; de a szeretet sok bűnt elfedez (1Pt 4:8.), azaz feloldja a feszültségeket, kimondhatóvá teszi a mélyen rögzült fájdalmakat, engedékennyé teszi a szívet. Terhektől nem húzódozó, felelősséget felvállaló, imádkozó férfiakra van szükségünk családjainkban, gyülekezeti közösségeinkben egyaránt. Felelőtlenül lébecoló, az adódó terheket ösztönösen másra hárító, könnyű fajsúlyú ficsúrokkal tele van a világ. A Krisztus követésében ezt másképp szeretnénk tanulni. Uram Isten, bocsásd meg férfiatlan nyavalygásainkat. Bocsásd meg, hogy olyan könnyen kibújunk a ránk szabott felelősség alól! Urunk Jézus! Tégy bennünket szívünk szerinti követőiddé, akik nem hátrálnak meg, hiszen Te magadra vetted ennek a világnak terheit és eközben a mienket is. Tégy bennünket valóban követőiddé, örömet és békességet hordozó tanítványaiddá. Szeretettel várjuk a keresztyén felekezetek közötti ökumené közösségi eseményeinek híreit havi hírlevelünkbe! admin@meot.hu