Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

Hasonló dokumentumok
Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1)

Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai

Új könyvek az Európai Unióról

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK

Új könyvek az Európai Unióról

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Klein Tamás (ELTE ÁJK Doktori Iskola) Az új (közszolgálati) médiaszabályozás egyes strukturális kérdéseinek alkotmányjogi optikája

Önéletrajz Dr. Bányai Orsolya.

A jogtudomány sajátossága

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

Irodalomjegyzék. Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (angolul) elérhető: a letöltés napja: {

Claus Offe: Szociális védelem szupranacionális összefüggésben. Kulcsár Gábor: A munkaerõ területi mobilitását akadályozó tényezõk

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Kutatóműhely 2014/15. tanév beszámolója

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

ÚJ ALAPTÖRVÉNYÜNK ÉS A JOGÉLET REFORMJA

Tudományos önéletrajz. József Attila Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Szeged Ideje Diploma. Jogász

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

Az MNB által előfizetett bel- és külföldi lapok, folyóiratok, adatbázisok listája

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

Repertórium 2014/40-ig

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Oktatói önéletrajz Dr. Jozon Mónika

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

History. Barcelona 11 June 2013 HLASA 1

miniszter kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Publikációs Lista. Kovács Éva Margit 2018.

8:00-9:30 9:45-11:15 11:30-13:00 13:15-14:45 15:00-16:30 16:45-18:15 18:30-20:00

Publikációs lista. 3) Economic Reforms and Some Issues of International Trade Policy (Business Partner Hungary, September 1986)

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

VI. számú melléklet: Hasznos linkek. Jogpontok

A DI képzés magyar és angol nyelvű képzési programja. (2016. február 18.)

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

EU közjogi alapjai május 7.

Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság rektor, egyetemi tanár

Tartalom. I. kötet. Az Alkotmány kommentárjának feladata Jakab András...5 Preambulum Sulyok Márton Trócsányi László...83

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

Jogtudományi Osztály

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

TUDOMÁNYOS ÉS SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

Alapjogvédelem az EU-ban

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának képzési terve (3 éves doktori képzés)

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

Változó munkajog. Dr. Jakab Nóra Miskolci Egyetem ÁJK, Munka- és Agrárjogi Tanszék 2013/2014 II. félév Oktatási segédanyag

Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian

Oktatói önéletrajz Dr. Balogh Zsolt György

on 19 th November, 2013

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

Az uniós jog forrásai

SZAKDOLGOZATI TÉMÁK Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék 2011-től

1918 December 1 út, 15/H/4, Sepsiszentgyörgy (Románia) Mobil biro_biborka@yahoo.com

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG ÉS A TAGÁLLAMOK NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSKÖTÉSI HATÁSKÖREI AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ESETJOGÁBAN

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003

A szociális szféra kapcsolathálózati megközelítésben

AGRÁRJOGI, KÖRNYEZETJOGI ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK Tanszékvezető: Dr. Fodor László

Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Dr. Zaccaria Márton Leó

elnök, Nemzeti Választási Bizottság Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1083 Budapest, Ludovika tér 2.

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar

Önéletrajz : ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék, jelenleg mint adjunktus

Climate action, environment, resource efficiency and raw materials

Dr. Szabó Zsolt Ph.D

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. 1. Személyes adatok:

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. Könyvek:

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

PUBLIKÁCIÓK, TUDOMÁNYOS MUNKÁK JEGYZÉKE (Dr. Blutman László egyetemi tanár SZTE Nemzetközi jogi és Európa-jogi Tanszék)

HUF HUF HUF HUF HUF HUF HUF HUF

Képviselet és tanácsadás márkavédelemmel rendelkező termékek előállítói számára kereskedelmi kalózokkal szembeni eljárásban

Publikációs lista Szabó Szilárd

A japán tanszék profiljába sorolható szakmai közlemények

mővelésében. tükrében között.

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról

Tanrend 2014/15. tanév II. félév Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási alapszak (BA) 2. szemeszter - Kötelező tárgyak

Adatlap törzstagok számára

Magyar ügyek az Európai Unió Bírósága előtt Hungarian cases before the European Court of Justice

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, április 11. (11.04) (OR. en) 8890/11 ECOFIN 191 STATIS 32

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban

Jegyzetboltb an kapható? Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft

Átírás:

Új folyóiratcikkek az Európai Unióról Válogatás az Országgyűlési Könyvtárba 2018. november hónapban beérkezett folyóiratok cikkeiből és a tanulmánykötetek tanulmányaiból az Európai Unió témakörében. Adó- és vámpolitika STAVICZKY Péter: Az uniós joggal összeegyeztethetők a sávos különadók. = Számvitel, Adó, Könyvvizsgálat. 10/2018. 22-22. pp. A4/4769 Alapvető jogok d'alvia, Daniele: The legal qualification of the embryo and its utilization for scientific research purposes under the European multilevel protection system of fundamental rights. = European Review of Private Law. 3/2018. 421-444. pp. A4/16.131 Alkotmány, reformszerződés CHRONOWSKI Nóra VINCZE Attila: Az Alkotmánybíróság az Egységes Szabadalmi Bíróságról: Zavar az erőben. = Jogtudományi közlöny. 11/2018. 477-485. pp. A4/2924 SONNEVEND Pál: Preserving the acquis of transformative constitutionalism in times of constitutional crises: Lessons from the Hungarian case. = Transformative constitutionalism in Latin America. New York: Oxford University Press, 2017. 123-145. pp. 919.295 Általában az európai integráció, integrációtörténet GROSS, Martin: Does EU regional policy increase parties support for European integration? = West European Politics. 3/2018. 594-614. pp. A4/15.256 HARTLAPP, Miriam: Integration a travers tous les secteurs politiques de l'ue: Quelle est l'incidence du grand public sur le processus d'elaboration des soins de santé transfrontaliers? = Revue Internationale des Sciences Administratives. 3/2018. 501-520. pp. A4/7677 Belső piac, általában BUTLER, Graham: Solidarity and its limits for economic integration in the European Union's internal market. = Maastricht Journal of European and Comparative Law. 3/2018. 310-331. pp. A4/16.143

JÓZON Mónika: Kettős termékmérce alkalmazása az Európai Unió belső piacán: A jogi megoldáskeresés útvesztői Brüsszelben és Közép-Kelet-Európában. = Gazdaság és Jog. 10/2018. 3-9. pp. A4/10.533 EU és egyes államok, államcsoportok BELKANIA, Davit: The European Union's expansion regarding Georgia. = Köztes-Európa. 1/2018. 43-50. pp. A4/11.272 BICSKEI Hedwig: The rights of children in pre-trial detention in the light of the UN Convention on the Rights of the Child. = Jog Állam Politika. Jog- és politikatudományi folyóirat. 2/2018.169-178. pp. HAITAS, Daniel: Eurasian integration and Ukraine. = Jog Állam Politika. Jog- és politikatudományi folyóirat. 2/2018. 179-192. pp. PRIEGER Adrienn: Az európai identitás szerepe Törökország EU-csatlakozási folyamatában: " Keresztény Európa" vagy "multikulturális Európa"? = Valóság. 11/2018. 1-10. pp. A4/4213 VÉGEL László: EU-kompatibilis nacionalizmus. = Mozgó Világ. 11/2018. 57-60. pp. A4/9108 Fogyasztóvédelem, élelmiszerbiztonság TWIGG-FLESNER, Christian: Bad hand? The "New Deal" for EU consumers. = Zeitschrift für das Privatrecht der Europäischen Union. 4/2018. 166-175. pp. A4/16.344 Gazdaság BUJTÁR Zsolt: A kriptovaluták európai és máltai szabályozásának összehasonlítása: A máltai sólyom szárnyalása. = Európai Jog. 5/2018. 6-16. pp. A4/10.937 ELEKES Andrea: Sustainable growth: Sustainable financial services in the European Union. = Public Finance Quarterly. 3/2018. 319-334. pp. A4/4120 Információs társadalom, távközlés VÁGUJHELYI Ferenc: Kell-e bizalmi szolgáltató a fokozott biztonságú elektronikus aláíráshoz? = Új Magyar Közigazgatás. 3/2018. 61-64. pp. A4/11.243 Joggyakorlat, jogesetek HORVÁTH E. Írisz: Az Európai Unió Bíróságának európai polgári eljárásjogot érintő esetjoga 2017-ben. = Eljárásjogi szemle. 2/2018. 24-30. pp. A4/11.407

JUHÁSZ Krisztina: A tisztességtelen szerződési feltételek hivatalbóli vizsgálata. = Eljárásjogi szemle. 2/2018. 38-51. pp. A4/11.407 LEHÓCZKI Balázs DARÁK Péter: Felsőbírósági Jogesetek: Az Európai Unió Bírósága, a Kúria és az Alkotmánybíróság közigazgatási tárgyú döntései. = Új Magyar Közigazgatás. 3/2018. 85-98. pp. A4/11.243 VARGA Zoltán: A magyar földforgalmi szabályozás az Európai Unió Bírósága előtt: a haszonélvezeti, használati jogok megszűnése és a tőke szabad mozgása. = Európai Jog. 5/2018. 17-29. pp. A4/10.937 Kereskedelem KANYUK Petra Ágnes: Nemzetközi kereskedelmi egyezmények hálójában: A TPP és a CETA. = Európai Jog. 5/2018. 37-44. pp. A4/10.937 Környezetvédelem SOKOLOWSKI, Maciej M.: Scientific knowledge in environmetal judicial review: Safeguarding effective judicial protection in the EU Member States? = European Energy and Environmental Law Review. 4/2018. 108-174. pp. A4/16.123 VÁRADI Ágnes: Az Aarhusi Egyezmény értelmezésének egyes kérdései az Európai Unió Bíróságának gyakorlatában. = Állam- és Jogtudomány. 2/2018. 97-114. pp. A4/4128 Közbeszerzés HANSEN, Ole ANDHOV, Marta: Social services and contract changes: The legality of social service outsourcing practices in EU procurement law. = Public Procurement Law Review. 5/2018. 217-233. pp. A4/16.138 HEUNINCKX, Baudouin: Aggregated procurement under Directive 2014/24/EU: Lessons from the defence sector. = Public Procurement Law Review. 5/2018. 189-216. pp A4/16.138 Közigazgatás MÉSZÁROS Gábor: Sebességhatárok és baleseti statisztikák az Európai Unióban. = Belügyi Szemle. 9/2018. 107-130. pp. A4/4492 Közös kül- és biztonságpolitika SZÉP Viktor: Korlátozott tagállami mozgástér a közös kül- és biztonságpolitikában? = A (gazdasági) szankciók alkalmazásának jogi feltételei az Európai Unióban. = Állam- és Jogtudomány. 2/2018. 53-71. pp. A4/4128

VÉGEL László: EU-kompatibilis nacionalizmus. = Mozgó Világ. 11/2018. 57-60. pp. A4/9108 Közösségi jog BECÁNICS Adrienn: A konzuli védelem "európaizálódása": Válsághelyzetekben biztosított segítségnyújtás az uniós polgárok számára. = Jog Állam Politika. Jog- és politikatudományi folyóirat. 2/2018. 149-168. pp. BOELAERT, Sonja: Minding the gap: Reflections on the relationship between EU law and public international law in the light of the judgment in Case C-364/10 Hungary v Slovakia. = The EU as a global actor: Bridging legal theory and practice: Liber amicorum in honour of Ricardo Gosalbo Bono. Leiden; Boston: Brill, 2017. 217-240. pp. 919.272 ŐRY Tamás: Új uniós adatszolgáltatási kötelezettség és automatikus információcsere. = Számvitel, Adó, Könyvvizsgálat. 10/2018. 18-19. pp. A4/4769 Magánjog, nemzetközi magánjog BALDUS, Christian: Good news, bad news zu horizontaler Direktwirkung und europäischer Methodenlehre: Weitere Konstitutionalisierung des unionalen und nationalen Privatrechts? Zu den Schlussanträgen von GA Bot in den verbundenen Rs. C-569/16 und C-570/16 (Bauer und Broßonn). = Zeitschrift für das Privatrecht der Europäischen Union. 4/2018. 175-180. pp. A4/16.344 SZEIBERT Orsolya: Határtalanul A házasság felbontása és annak járulékai az Európai Uniós rendeletek és az új nemzetközi magánjogi törvény fényében, kitekintéssel a legújabb EuB döntésekre. = Családi Jog. 3/2018. 1-8. pp. A4/11.043 Munkaerő szabad áramlása, foglalkoztatás, munkajog FERGE Zsigmond: A foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazandó fogyatékosság kérdéséhez. = Munkajog. 3/2018. 56-61. pp. GYULAVÁRI Tamás: Az Európai Bíróság és a gordiuszi csomó: Az Uber applikáció vagy taxitársaság? = Munkajog. 3/2018. 8-12. pp. KONTA Éva: A whistleblowerek védelme különös tekintettel az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló európai uniós irányelvjavaslatra. = Munkajog. 3/2018. 13-20. pp. SIPKA Péter ZACCARIA Márton Leó: Az objektív és igazolt szakmai alapú kimentés megítélése vallási diszkrimináció esetén. = Munkajog. 3/2018. 50-55. pp.

SÜTŐ Krisztina: Állásbiztonság a családos munkavállalók viszonylatában. = Themis. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola elektronikus folyóirata. 1/2018. 136-155. pp. https://www.ajk.elte.hu/media/cf/3e/9d2b86a14df0de8223223358be869b15481d14f8b9652ff725ea514 3812d/Themis_2018_jun.pdf TRENYISÁN Máté: A transznacionális szolidaritási sztrájk jogi lehetőségei a hazai és az uniós jog alapján. = Munkajog. 3/2018. 1-7. pp. Nemzetközi jog BICSKEI Hedwig: The rights of children in pre-trial detention in the light of the UN Convention on the Rights of the Child. = Jog Állam Politika. Jog- és politikatudományi folyóirat. 2/2018.169-178. pp. Regionális politika DÖMÖK Csilla: Regionalism and the European Charter of regions. = Köztes-Európa. 1/2018. 51-55. pp. A4/11.272 GROSS, Martin: Does EU regional policy increase parties support for European integration? = West European Politics. 3/2018. 594-614. pp. A4/15.256 Szellemi alkotások joga, szerzői jog, szabadalom, szabvány PALÁGYI Tivadar: Kell-e még félnünk a "mérgező elsőbbségtől"? = Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle. 5/2018. 33-40. pp. A4/2754/B PALÁGYI Tivadar: Külföldi hírek az iparjogvédelem területéről. = Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle. 5/2018. 81-127. pp. A4/2754/B Szociálpolitika, családpolitika, esélyegyenlőség, egészségügy HIDEG Milán István: Szülői felelősség a határokon túl: A magyar továbbtanuló nagykorú gyermekek tartásának eljárásjogi problémái az Európai Unióban. = Családi Jog. 3/2018. 9-14. pp. A4/11.043 HUNGLER Sára: Nemzeti érdekek és szociális integráció az Európai Unióban: Az európai jogok szociális pillérének kísérlete az integrációra. = Állam- és Jogtudomány. 2/2018. 36-52. pp. A4/4128 OSZTOVITS András: Szülői felelősséggel kapcsolatos joghatóság jogellenes elvitel esetén. = Családi Jog. 3/2018. 41-44. pp. A4/11.043 Tagság megszűnése

KAINER, Friedemann KRASL, Julia: Das Nordirlandproblem im Zentrum der Brexitverhandlungen. = Zeitschrift für das Privatrecht der Europäischen Union. 4/2018. 158-166. pp. A4/16.344 Társasági jog, kis- és középvállalkozások LOVAS Lilla: Magyarországi székhelyű beolvadó társaságok határokon átnyúló egyesülése. 1.[r.]. = Céghírnök. 10/2018. 8-11. pp. A4/10.780 Versenypolitika, versenyjog GOMBOS Katalin: A versenyjog legújabb fejleményei európai uniós kitekintéssel. = A versenyjog legújabb fejleményei. Budapest: Dialóg Campus, 2017. 9-18. pp. JERNEY Leona: A kartelljogi jogsértések magánjogi jogkövetkezményei. = A versenyjog legújabb fejleményei. Budapest: Dialóg Campus, 2017. 49-56. pp. MISKOLCZI BODNÁR Péter: Versenyjogsértéssel okozott károk megtérítése, egy a magyar jog számára iránymutató irányelv átültetése. = A versenyjog legújabb fejleményei. Budapest: Dialóg Campus, 2017.19-47. pp. SIMON Emese Réka: Versengő alapjogok. = A versenyjog legújabb fejleményei. Budapest: Dialóg Campus, 2017. 57-63. pp. SZŰCS Anikó Edit: Fúziókontrol az Unióban, avagy emlékezetes bizottsági elutasító határozatok. = A versenyjog legújabb fejleményei. Budapest: Dialóg Campus, 2017. 65-74. pp.