Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó

Hasonló dokumentumok
Kató Béla: A megálmodott terveket életbe kell ültetni

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata

BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN

ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

Egy lélekkel a templomban

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése

ADALÉKOK DOKUMENTUMOK

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

A kiegyezést (1867) követően 14 év előkészítő munkával, 1881-ben Debrecenben létrejött a Magyar Református Egyház teljes szervezeti egysége.

BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN

Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt

A szolgáló szeretet reformátori öröksége

A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

A MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ ALKOTMÁNYA (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Tiszaburai. Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE 2012.

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL

Ünnepi értekezleten gyűltek össze Erdély lelkipásztorai

A.) EGYHÁZI MŰKÖDÉSI FELADATOK

Március 15-i ünnepi programok

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Médiafigyelés. Könyvadomány

Hegedüs Sándor emlékkonferenciát tartottak Kolozsváron

Újabb iskolát vett a szárnyai alá az Erdélyi Református Egyházkerület teljesen megújul és új épületrésszel bővül az Apáczai Kolozsváron

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL ( )

T Á M O G A T Á S Á R Ó L

Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

Március 2-ig látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben)

1 FESTUM VARADINUM XII. RENDEZVÉNYSOROZAT NAGYVÁRAD, MÁJUS 11. MÁJUS 18.

Református Egyházközség. Tiszaburai ZÁRÓSZÁMADÁSA 2011.

programfüzet együtt MAGYAR REFORMÁTUSOK Hatodik Világtalálkozója

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI

Tudományos-oktatási és szabadidős tevékenységek vissza nem térítendő támogatása Kovászna Megye Tanácsa évi költségvetéséből

Csütörtökön születik végleges döntés a Mikó-ügyben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Rendezvény archívum 2005

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Megújult a Debreceni Református Kollégium

PÁRKAPCSOLATUNK TITKAI

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL ( )

A(z) i Református Egyházközség ADATTÁRI JELENTÉSE. a. évi életéről

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 30-i rendkívüli ülésére

AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA

A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja

Történelmi adatok

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

A(z) i Református Egyházközség ZÁRÓSZÁMADÁSA

2012. OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER. varos. Sarvar RENDEZVENYNAPTARA PROGRAMME CALENDAR

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

2. Neve: Erdélyi Református Egyházkerület Presbiteri Szövetsége. 3. Székhelye: Kolozsvár, I. C. Brătianu utca szám.

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Bethlen Kata-napokon találkoztak a 90 éves Diakónia munkatársai

TT Play Kft. Kreatív Munkacsoport. Digitális Referencia 2011.

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

évi hó napján tartott ülésen P.H.

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN MÁJUS 1. Program

3. e. fond Missziói és Diakóniai Osztály iratai. Református Szeretetszolgálat iratai ,5 ifm

KATolIKUS egyházközségeink F

Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

SZABÁLYRENDELET A LELKÉSZTOVÁBBKÉPZÉS EGYSÉGES RENDJÉRE NÉZVE A ROMÁNIAI REFORMÁTUS EGYHÁZBAN

90. fond Hangszalagtár. I. Soli Deo Gloria

A(z) i Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Tanévnyitó Értekezlet, 17,30

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör évi tevékenységéről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A Gárdonyi Kórus évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása

HÁROMSZÉK MŰEMLÉKEI 2011

Újra indul a Teleház! Folyamatosan bõvülõ szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket a Mûvelõdési Központban. Szolgáltatások:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

J e g y z ő k ö n y v

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

2.f. fond Külügyi iratok

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások

Átírás:

Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó 2014. 06. 30. A Magyar Református Egyház minden hatodik évben szervez világtalálkozót. Az 5 évvel ezelőtt megalakult egységes Magyar Református Egyház Generális Konventjének elnöksége úgy döntött, hogy több helyen, gyülekezetekben szerveződik ez a találkozó, testvérkapcsolatok mentén különböző események zajlanak. Idén két fő helyszínen együttesen is találkozókat szerveznek. Május 24-én, Debrecenben volt a Református Egység Fesztivál, a 2009-es egyesülés jubileuma volt ez a találkozó, amelyen több mint 1500 erdélyi református vett részt. Ennek a rendezvénysorozatnak mindig van egy központi témája, az idén a Legyenek láthatóvá tetteid igét választották mottóul, mondta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke egy június 12-én tartott sajtótájékoztatón. Hálát szeretnénk adni mindazért ami van, nem pedig siránkozni azért, ami nincs. Minden találkozó egy seregszemle, amelyen felmutatjuk mindazt, ami ma az egyházat jelenti. Ezt programokban, tevékenységekben, de leginkább az emberekben lehet megtalálni. - mondta a püspök. Idén Sepsiszentgyörgyre, július 10-re tervezik a VII. Református Világtalálkozó határon túli eseményét. Ebben a városban kezdeményezték, hogy a nagy reformátornak, Kálvin Jánosnak egy egész alakos szobrot állítsanak. A városban található ma is egy Kálvin tér, a református vártemplom

környékén, itt kap helyet a szobor. Kálvin János egészalakos szobrát Bocskai Vince szovátai szobrászművész készítette, a kezdeményező a Református Székely Mikó Kollégium Alapítványa volt, ezt felkarolta az egyházkerület. A finanszírozását a Generális Konvent, az Erdélyi Református Egyházkerület, Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Székely Mikó Kollégium Alapítványa közösen vállalta. A július 10-i ünnepélyen jelen lesz mind a 10 egyházkerület püspöke, főgondnoka, valamint a 64 egyházmegye esperesei és főgondnokai, akik a Generális konventet alkotják. Szintén jelen lesz a svájci református egyházszövetségnek az elnöke, valamint a svájci egyházi segélyszervezet, a HEKS képviselői itt fogják tartani éves konferenciájukat, amelynek a végén egy három éves partneri szerződést írnak alá az Erdélyi Református Egyházkerülettel, ami három fontos területen próbál segítséget nyújtani az erdélyi reformátusoknak: a diakónia, a továbbképzés, valamint a kis gyülekezetek problémájának megoldására egy tervet dolgoznak ki. Érzékennyé akarjuk tenni az ifjúságot a református hagyományra, arra, hogy milyen örökség van a birtokunkban. Kálvin hatása, tanítása az, amit meg kell ismernünk és tovább kell adnunk, ezért egy online kampányt is indítottunk, amely pont ezt célozza meg.

Kató Béla elmondta, a sepsiszentgyörgyi rendezvényt megelőzően egyházkerületi közgyűlést tartanak Kovászna városában, ez lelkészszenteléssel kezdődik, majd a július 10-i eseményeket követően Sepsiszentgyörgyön ülésezik a Generális Konvent. Az az egység, amelyről sokat beszélünk, az most megerősödik. Készülünk a reformáció 500 éves jubileumára, sikerül talán valamit önmagunkból megmutatni, megerősítjük magunkat azáltal, hogy újrafogalmazzuk, elismételjük azokat a tanításokat, amelyek a Szentírás alapján állnak. Ballai Zoltán programfelelős elmondta, az első eseményre július 9-én délután 5 órától kerül sor, a

Sepsiszentgyörgyi Lábas házban egy kiállításmegnyitó lesz. 11 órától lesz az ünnepi megnyitó, valamivel korábban az Erzsébet parkban elkezdődnek a gyerekprogramok. A gyerekek lufikat kapnak, amelyeken a nap programjai fel lesznek tüntetve. 11 óra után a kulturális események sora kezdődik el. A programfelelős kiemelte, hogy ezen a napon a Székely Nemzeti Múzeum ingyen látogatható lesz. A főtéri nagyszínpad melletti, a téren református intézmények fogják bemutatni a munkájukat, a tér egyik részén olyan református népművészek lesznek, akiknek a munkáján meglátszik az, hogy reformátusok. Egy másik kiállításban az erdélyi reformátusok bioetikáját mutatják be interaktívan, kissé provokálóan is. A Kálvin tér és a Főtér között a Brassói, Erdővidéki, Sepsi és Kézdi-Orbai egyházmegye fiataljai és lelkészei bibliai témájú flash-mobokat fognak bemutatni. Lehetőség lesz arra is, hogy a Tein kávézóban élő teológiai könyvtárba lépjünk, teológusokat lehet a reformációval kapcsolatos kérdésekkel bombázni. A belvárosi templomban és a parkban imasétányok lesznek. 13 órakor a rétyi fúvósok fújják meg a gyülekezőt, őket egy150 tagú egyesített kórus kíséri. 13 órától lesz a szoboravató, 14 órától hálaadó istentiszteletre kerül sor, amelynek végén közös úrvacsoraosztás lesz, 32 úrasztalánál osztják majd az úrvacsorát. Az úrvacsoraosztás fejezi ki leginkább az egységünket, ez volt az egyik meghatározó eseménye a debreceni együttlétünknek is. - mondta Ballai Zoltán. A Református Székely Mikó Kollégium dísztermében ezután írják alá a HEKS-el a szerződést, 17 óra 30 perctől pedig a Generális Konvent plenáris ülése kezdődik el, ugyancsak a díszteremben. Az ünnepély egyik kiemelt meghívottja Mészáros János Elek, a tavalyi Csillag születik nyertese, majd egy 4 órés koncertsorozatnak lehetünk fültanúi, református ifjúsági zenekarok lépnek fel 18-22 óra között.

Július 11-én folytatódik a Generális Konvent plenáris ülése, ezzel ér véget a négy napos rendezvénysorozat, amely július 8-án reggel kezdődik az igazgatótanács ülésével, folytatódik a lelkészszentelő közgyűléssel, majd magával az egyházkerületi közgyűléssel, a kettő 10-én összeér és folytatódik a Generális Konvent plenáris ülésével. A vezető testületeink négy nap alatt végig gyűléseznek, egyre magasabb szinten gyűlnek össze. Zsinatpresbiteri egyház vagyunk, testületeinkben élünk, fontos, hogy ilyen rendkívüli módon ezek a testületek együtt vannak. Újságírói kérdésre válaszolva Kató Béla a Református Székely Mikó Kollégium peréről is beszélt, amelynek következő tárgyalása június 20-án lesz. Nagy ajándék lenne, ha megkoronázhatnánk az eseményt azzal, hogy úgy ülhetünk be a kollégiumba a Generális Konvent ülésére, hogy nincs az a rossz érzésünk, ami most van, hogy valakik megkérdőjelezik ennek az épületnek az egyházhoz való tartozását. Nem csak mi, hanem az egész világ reformátussága árgus szemmel figyeli ennek a történetnek a végét. Szöveg és fotó: Kiss Gábor Copyright 2019 Erdélyi Református Egyházkerület