Jegyzőkönyv készült a Szombathelyi Szépítő Egyesület vezetőségi ülésén 2012. január 25-én 16.30 órakor a Kisfaludy Sándor u.1. sz. 2. emeleti helyiségében Jelen vannak: a jelenléti ív szerint Napirendek: a meghívó szerint dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes köszönti a megjelenteket. Boldog és sikerekben gazdag új évet kíván a vezetőség tagjainak. Megállapítja, hogy a vezetőség határozatképes. 1. Tájékoztató az előző vezetőségi ülés óta eltelt időszak eseményeiről Erdélyi Ilona elnök tájékoztatja a vezetőséget, hogy az elnökválasztást követően az átadás-átvétel megtörtént. Elmondja továbbá, hogy a decemberi vezetőségi ülés határozatai értelmében két levelet írt és küldött el. Az egyiket a Kámoni Arborétum elnevezése tárgyában, javasolva az arborétum Bánó Istvánról való elnevezését, a másikat az Oladi Kilátó felújítása tárgyában, tudakolva a felújításra vonatkozó terveket, az egyesület részvételének lehetőségét. A levelekre válasz még nem érkezett. Véleménye szerint a Savaria Moziban 2011. decemberében megrendezett fotókiállítást az arborétum fogadóépületében is meg kellene rendezni. A hasonló témákkal foglalkozó civil szervezetekkel való kapcsolatfelvétel, illetve együttműködés tárgyában lévén, hogy a levélben való felkeresésük ez eddig nagyrészt sikertelen volt javasolja, hogy ezek elnökeivel személyesen vegye fel a kapcsolatot a vezetőség egy-egy olyan programtervezettel, amely a Szombathelyi Szépítő Egyesület és a rokon témával foglalkozó egyesületek céljai között szerepel. A 2011. júniusi vezetőségi ülésen meghatározott civil szervezetekre gondol: Rumi Rajki Kör, Domonkos Kör, Vas Megyei Honismeretei Egyesület, Honderű Asztaltársaság, TIT Vas Megyei Szervezete, Panniculus Régiségtani Egyesület, Kerekerdő Alapítvány. Véleménye szerint fel kellene venni a kapcsolatot a Kámoni Arborétummal is. Erdélyi Ilona elnök asszony tájékoztatja továbbá a vezetőséget, hogy részt vett a Civil Kerekasztal ülésén, ahol arról értesült, hogy a Martinus Egyesület 2012. évben két rendezvényt szervez Szent Mártonnal kapcsolatban. Véleménye szerint ezekhez a rendezvényekhez csatlakoznunk kellene. dr. Melega Milkós vezetőségi tag felajánlja segítségét a Domonkos Körrel való kapcsolatfelvételre, mivel az egyesület elnökét nagyon jól ismeri. Továbbá tájékoztatja a vezetőséget, hogy a Rumi Rajki Kör elnöke jelezte készségét az együttműködésre.
dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes felkéri dr. Melega Miklós vezetőségi tagot, hogy a Domonkos Körrel személyesen vegye fel a kapcsolatot. Egyúttal javasolja, hogy a nevezett 7 civil szervezettel ismételten, továbbá a Kámoni Arborétummal és a Belvárosi Kereskedők Egyesületével vegye fel a kapcsolatot az egyesület vezetősége egy, a másik civil szervezet profiljába illő együttműködési megállapodás tervezettel. Határozat: a tájékoztatót és a kilenc civil szervezettel való megismételt kapcsolatfelvételt, illetve az azokkal kötendő együttműködés lehetőségét a vezetőség egyhangúlag elfogadja. Felelős: Erdélyi Ilona elnök, dr. bíró Zoltán elnökhelyettes, dr. Melega Miklós vezetőségi tag Határidő: 2012. márciusi vezetőségi ülés 2. Tájékoztató a pénzügyi helyzetről Kőszegfalviné Pajor Klára tájékoztatója Mellékelt kimutatás szerint. Határozat: a tájékoztatót a vezetőség egyhangúlag elfogadja 3. A 2011. évi munkaterv végrehajtásának helyzete dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes ismerteti a 2011. decemberi vezetőségi ülésen ugyanezen témával kapcsolatos határozatokat. Javasolja kiemelten kezelni az egyesület által a Fő tér 32.sz. ház falán felállított emléktábla felújítását, valamint a felújításra három árajánlat bekérését. Rónai Károly javasolja, hogy a téglatrafikok ügyében a Honvéd és Wesselényi utca sarkán lévő téglatrafik levédésének ügye kerüljön újra napirendre. dr. Melega Miklós tájékoztatja a vezetőséget, hogy a Honvéd és Wesselényi utca sarkán lévő téglatrafik eredeti tervrajzával rendelkezik. Ez megkönnyíti az épület levédését. Kőszegfalviné Pajor Klára tájékoztatja a vezetőséget, hogy az egyesületnek 59 tagja van. A tagok közül 29 fő nyugdíjas, 16 fő aktív korú és 6 fő nem fizetett. Véleménye szerint az egyesület tagságát fiatalítani és növelni kell. dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes összegezve az elhangzottakat javasolja, hogy a 2012. évi közgyűlésen a 2011. decemberi vezetőségi ülés határozatai, továbbá a Fő tér 32.sz. ház falán felállított emléktábla felújítása, a Honvéd és Wesselényi u. sarkán álló téglatrafik levédése, valamint az egyesületi tagok számának növelése és fiatalítása című témák kerüljenek előterjesztésre és megvitatásra. Határozat: a javaslatot a vezetőség egyhangúlag elfogadja.
3. A 2012. évi munkaterv összeállítása dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes javasolja, hogy a 2012. évi közgyűlés március 22-én 16.30 órakor kerüljön megrendezésre. Javaslatot tesz továbbá a 2012. évi munkaterv témáira, amelynek alapját a 2011. évi programok folytatása jelenti. Ezek a következők: a./ májusi és októberi növényvásár megrendezése b./ részvétel a Herényi Virágút rendezvényein c./ részvétel a városszépítő egyesületek országos találkozóján, amely 2012-ben Kecskeméten kerül megrendezésre d./ pályázatok figyelése és írása e./ tagtoborzás, támogatottság erősítése f./ részvétel a SZMJV Tervtanácsa, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága örökségvédelmi, településrendezési, környezetvédelmi és természetvédelmi témaköreit érintő rendezvényein, az egyesület céljainak képviselete. Németh György véleménye szerint fontos, hogy a Városfejlesztési Bizottság napirendjeiről meghívót kapjunk és a napirendeket az egyesület szakértő tagja az ülésen véleményezze Kőszegfalviné Pajor Klára tájékoztatja a vezetőséget, hogy a Városfejlesztési Bizottság napirendje a város honlapján megjelenik, az ülés nyilvános dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes véleménye szerint a meghívás nélküli részvétel is fontos, mert így legalább információnk lenne a napirendek tartalmáról Németh György véleménye szerint a Városfejlesztési Bizottság üléseiről hivatali felelősének kellene az egyesület vezetőségét értesíteni dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes elmondja, hogy a város polgármesterét az elmúlt évben megkereste a vezetőség ez ügyben. Beszámoltunk az egyesület tevékenységéről és egy, a város és az egyesület közötti együttműködési megállapodás tervezetet is átadtunk a város első emberének. Németh György végül azt javasolja, hogy a helyi védelem alatt álló épületek közül a vezetőség emeljen ki 20-30 épületet és ha ezek közül valamelyik témaként szerepel a Városfejlesztési Bizottság napirendjei között, akkor foglalkozzunk vele dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes ezt követően folytatja javaslatait a 2012. évi munkatervre g./egyesületi honlap működtetése h./ pályázatok meghirdetése
Kőszegfalviné Pajor Klára javasolja, hogy az éves munkatervben szerepeljen a 2009-ben is megrendezett Virágos Szombathelyért program dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes csatlakozva a javaslathoz, felveti, hogy a Virágos Szombathelyért programra pályázók kapjanak kedvezményt az egyesülettől a virágvásárláshoz. Továbbá, ha az egyesület tagjai neveznek be a versenybe, akkor kedvezményként a befizetett tagdíjból kapjanak vissza 500,- Ft-ot virág vásárlásához. dr. Melega Miklós a tárgyban javasolja, hogy a februári Vas Népében az egyesület hirdesse meg a Virágos Szombathelyért versenyt, mellékelve egy bizonyos összegű bónuszt, amelyet a versenybe benevező virág vásárlására használhat fel. Javasolja továbbá az egyesület által megrendezendő virágvásár alkalmával az egyesület vezetősége állítson fel egy úgynevezett sörsátrat, aminek a homlokzatán nagy betűkkel szerepeljen az egyesület neve. A sátor alatt legyen egy asztal székekkel, az asztalon legyenek apró ajándékok és egy olyan programfüzet, amelyben azok a programok szerepeljenek, ahova a város lakóit is elvárjuk. dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes ezt követően folytatja javaslatait a 2012. évi munkatervre i./ szemétszedési akció szervezése a Föld napja / április 22. / és a Takarítási világnap / szeptember 17-18 / alkalmából az Oladi Kilátóhoz, az Ezredévi Parkba, a Potyondi mocsárhoz és a Szent István Parkhoz j./ ifjúsági tagozat működtetése k./ illegális graffiti elleni fellépés a piacnál lévő aluljáró egy falának megtisztításával l./ emléktáblák karbantartása, emléktábla kihelyezése Új programként javasolja, hogy az egyesület szervezzen tavaszi és őszi Szépítő Túrát pl.: Szent Márton emléktúrát az egyesület tagjainak, Rábai Péter vezetőségi tagra támaszkodva. Ezek a túrák véleménye szerint alkalmasak lennének tagtoborzásra is, mivel azokat az egyesület meghirdetné a város lakosságának is. Rónai Károly szerint az egyesület szervezhetne Patakparti Sétát is pl.: a Perint mentén. A séta alkalmával megállapíthatnánk, hogy a patak mentén hol és mit kellene csinálni. Erdélyi Ilona elnök asszony javasolja, hogy az egyesület szervezzen pikniket az Oladi Kilátónál, ahova a város lakósait is meghívnánk. Javasolja továbbá az egyesület arculatának erősítését pl.: molinó készítésével, szórólapok kihelyezésével. A Szépítő Egyesület története c. könyv az egyesület történetét 2000-ig dolgozza fel. Ezt folytatni kellene. A web-lapon fel kellene tüntetni a vezetőség névsorát e-mail címekkel, így az érdeklődők közvetlenül az egyesület vezetőségének szakembereihez fordulhatnának kérdéseikkel, ötleteikkel.
Rónai Károly javasolja a városon keresztül megvalósult Szent Márton útvonal tesztelését. dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes összegezve az elhangzottakat vállalja, hogy a 2012. március 1-jén tartandó vezetőségi ülés előtt elkészíti az egyesület 2012. évi munkatervtervezetét, amelyet minden vezetőségi tagnak e-mailben megküld. Határozat: a vállalást a vezetőség egyhangúlag elfogadja Felelős: dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes Határidő: 2012. február 20. 4. Egyebek a. Németh György elmondja, hogy minden vezetőségi tagnak megküldte a Belváros, zöldterületek, utcai fák és parkoló területek c. dolgozatát. Kéri, hogy az anyagot véleményezzék és azt küldjék meg számára. Az érkezett vélemények és észrevételek beépítésével kívánja az anyagot a városnak megküldeni. Határozat: Németh György kérését a vezetőség egyhangúlag elfogadja b. dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes elmondja, hogy elkészült dr. Melega Miklós: A modern város születése. Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában, a hazai és a nemzetközi tendenciák tükrében c. könyve. A könyvet tavasszal kívánja kiadni a Vas Megyei Levéltár. Javasolja, hogy a kötet kiadását az egyesület 100 e Ft-tal támogassa. Határozat: a vezetőség 9 igen és 1 tartózkodás mellett elfogadja, hogy Melega Miklós könyvének kiadását az egyesület 100 e Ft-tal támogatja c. Kőszegfalviné Pajor Klára tájékoztatja a vezetőséget, hogy egy kertész felajánlott 4 tő lilaakácot, 4 tő trombitavirágot és 4 tő vadszőlőt, amelyeket fel lehetne futtatni játszótereken, különböző intézmények falain. Javasolja, hogy a következő vezetőségi ülésre hozzanak ötleteket a tagok a futónövények elajándékozására dr. Balogh Lajos és Pintér Gábor véleményének kikérésével. Határozat: a javaslatot a vezetőség egyhangúlag elfogadja Egyéb napirend nem lévén dr. Bíró Zoltán elnökhelyettes az ülést bezárja. kmf. Horváth Krisztina jegyzőkönyv-vezető