2013. Április. Medjugorje, 2013 április 2. Mirjana által kapott üzenet



Hasonló dokumentumok
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

Medjugorjei üzenetek, 2012.

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Arcodat keresem, Uram!

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

A Szűzanya üzenete Ivan Dragićević által "Dicsértessék a Jézus, drága gyermekeim.

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Ivanka éves jelenése A Szűzanya édesanyai áldását adta nekünk és azt mondta: béke, béke, béke.

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

MARY WARD ( )

Megtanulni megbocsátani

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Medjugorjei üzenetek, 2011.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

Üdvözlünk Isten családjában!

A tudatosság és a fal

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

Erről az Imakönyvről

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

Bérmálási vizsgakérdések

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

RENDKÍVÜL FONTOS Nem is szoktunk gondolni arra, hogy ez komoly mulasztás, azaz bűn

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Bibliai tanítás a részegségről

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

Tanítás a gyülekezetről

A Krisztus-dicséret felépítése

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

Mit keresitek az élőt a holtak között

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Gazdagrét. Prédikáció

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

Csak az Isten kegyelme segíthet

Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG


Hanukka és Karácsony

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra

Pozitív intézményi légkör

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Hamis és igaz békesség

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

A MISE RENDJE MAGYARUL

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

MÁRIA engesztelő népe 1 166,

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

Átírás:

MEDJUGORJE HANGJA 2013. Április Nr. 63 Medjugorje, 2013. március 25. Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben arra hívlak benneteket, hogy vegyétek kezetekbe szeretett Fiam, Jézus keresztjét és elmélkedjetek az ő szenvedéséről és haláláról. Szenvedéseteket egyesítsétek az ő szenvedésével és győzni fog a szeretet, mert Ő, aki a szeretet, szeretetből önmagát adta, hogy megmentsen mindnyájatokat. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindaddig, míg szeretet és béke nem uralkodik szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. Medjugorje, 2013 április 2. Mirjana által kapott üzenet Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy lélekben legyetek egyek Fiammal. Hívlak titeket, hogy az imádság és a szentmise által, amikor Fiam különös módon egyesül veletek, próbáljatok meg olyanná lenni, mint Ő; ti is legyetek készek úgy, ahogyan Ő mindig Isten akaratát teljesíteni, nem pedig a sajátotok beteljesülését keresni. Mert gyermekeim, Isten akaratából vagytok, léteztek, Isten akarata nélkül semmik vagytok. Édesanyaként azt kérem tőletek, hogy életetekkel beszéljetek Isten dicsőségéről, mert ily módon az Ő akarata szerint önmagatokat is megdicsőítitek. Minden felebarátotok iránt tanúsítsatok alázatot és szeretetet. Ezen alázat és szeretet által Fiam megmentett benneteket és megnyitotta számotokra a Mennyei Atyához vezető utat. Kérlek benneteket, nyissatok utat a Mennyei Atya felé mindazok számára, akik még nem ismerték meg és nem nyitották meg szívüket az Ő szeretetére. Életetekkel nyissatok utat mindazok számára, akik még tévelyegnek az igazság keresésében. Gyermekeim, olyan apostolaim legyetek, akik nem éltek hiába! Ne felejtsétek el, hogy majd a Mennyei Atya elé kell állnotok és számot kell adnotok önmagatokról. Legyetek készen! Újra figyelmeztetlek benneteket, imádkozzatok azokért, akiket Fiam meghívott, akiknek megáldotta a kezét, és akiket nektek ajándékozott. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok pásztoraitokért. Köszönöm nektek.

Meghívás a megtérésre A megtérés a Szűzanya üzeneteiben Ezért gyermekeim, ne várjatok, mondjatok nemet a bűnre, és adjátok át szíveteket Fiamnak, mert csak így lesztek képesek Isten irgalmában élni és Jézussal a szívetekben elindulni az üdvösség útján. (2012.12.25 Jakovnak adott üzenetből) Mária hív téged hogy mától kezdj el új életet élni. (1987.01.25) hogy tudatosan dönts Isten mellett és a sátán ellen. (1987.05.25) hogy dönts a mennyország mellett. (1987.10.25) a teljes megtérésre, ami nehéz annak, aki nem Istent választotta. (1988.01.25) az Istennek való teljes önátadásra. (1989.03.25) a szív megújulására, az Isten előtti megnyílásra. (1989.07.25) az elmélyült lelki életre és egyszerűségre. (1989.12.25) hogy lépj Istennel az üdvösség útjára. (1989.12.25) hogy dönts Isten mellett. (1991.02.25) napról napra a megtérésre. (1992.06.25) hogy a jó és a béke hordozója légy. Isten csak akkor tud neked békét adni, ha megtérsz. (1993.05.25) hogy tárd ki szívedet Isten szeretete előtt, amely hatalmas és mindenki előtt nyitva áll. (1995.04.25) kezd el újra Istent szeretni elsőként, aki mindnyájunkat megszabadított és megváltott. (1995.11.25) a szív megtérésére. (2004.08.25) hogy teljesen megváltoztasd az életedet. (2004.08.25) hogy legyen erőd letérdelni és megnyitni szívedet Isten előtt. (2004.08.25) aki távol vagy Isten irgalmától, térj meg, nehogy Isten süket legyen imádra és túl késő legyen. (2007.08.25) Mária szeretne a megtérés útjára vezetni. (1987.02.25) elvezetni Istenhez. (1988.05.25) közbenjárni érted Istennél, hogy megadja neked a szív megtérésének ajándékát. (1989.12.25) segíteni és megtanítani arra, hogy az életszentség útján járj. (1991.06.25) minden lelket megmenteni és Istennek ajánlani. (1991.08.25) még közelebb vinni téged Jézushoz és az Ő megsebzett szívéhez, hogy megérthesd mérhetetlen szeretetét, amellyel neked adta önmagát. (1991.11.25) megtanítani a szeretetre, amely eltörli minden vétkedet és tökéletessé tesz. (2010.03.02)... megoltalmazni téged a bűn pusztító erejétől, hogy szíved lángoljon az Isten iránti szeretettől. (2012.11.25) Mária szeretné hogy boldog légy, de a bűnnel ez senkinek sem lehetséges. (1987.02.25) ha munkádban és a mindennapi életedben Istent tedd az első helyre. (1987.12.25) hogy Isten szeretete napról napra növekedhessen benned egészen a beteljesedésig. (1988.06.25) hogy imádkozz azokért, akik messze vannak Istentől, hogy megtérhessenek. (1989.08.25) 2

hogy rendkívüli módon újítsd meg szívedben a Jézus iránti szeretetet. (1991.03.25) hogy változtasd meg életed, mert nyomorúságos úton, a pusztulás útján jársz. (1992.03.25) hogy gyökeresen változtasd meg életedet, dönts a megtérés mellett. Ne csak szavakkal, hanem az életeddel. (1992.10.25) ha a világosság gyermeke legyél, ne pedig a sötétségé. (1993.08.25) ha Jézus uralkodna a szívedben, hiszen csak akkor leszel boldog, amikor Jézus a barátod lesz. (1993.11.25) hogy megújuljon életed a megtérés által, amely az örök életre vezet téged. (1996.03.25) hogy szíved hússzív legyen, ne pedig kőszív. (1996.06.25) hogy készülj Jézus eljövetelére, különösen a szívedet készítsd elő. (1988.11.25) ha a szentgyónás lenne megtérésed első lépése. Kezdődjön el még ma a megtérésed és az életszentség melletti döntésed, és nem holnap. (1988.11.25) megmutatni neked a mennyországba vezető utat. (1998.11.25) hogy felébredj a hitetlenség és a bűn álmából, mert ez a kegyelem ideje, amit Isten ad neked. (2000.02.25) hogy Isten és a mindennapi megtérés mellett dönts. (2002.01.25) ha kitárnád szívedet Isten előtt, erre, viszont képtelen vagy, ha nem imádkozol. (2004.09.25) ha szentgyónásban az Istennel való találkozás által elhagynád a bűnt. (2007.02.25) Nem a megtérés útján jársz ha nem imádkozol minden nap. (1992.06.25) ha életed nem mindennapi megtéréssé válik. (1993.02.25) ha nem vagy kész minden nap arra, hogy időt adj Istennek. (1994.06.25) ha nem tudod megvalósítani a békét életedben, ha nem vagy békében Jézussal. (1995.01.25) ha nem mondasz le mindarról, ami akadályoz abban, hogy Jézushoz közel légy. (1998.03.25) ha jeleket és üzeneteket keresel, és nem látod, hogy Isten minden reggel a napkeltével arra hív meg, hogy térj meg, és térj vissza az igazság és az üdvösség útjára. (1998.09.25) ha szívedet még nem adtad Istennek, hogy betöltse azt szeretetével. (1999.05.25) ha túl sokat törődsz az anyagi dolgokkal és keveset a lelkiekkel. Nyisd meg a szívedet és újra dolgozz többet megtéréseden. (2000.04.25) ha nem hagyod el a bűnt, és nem döntesz Isten és a felebaráti szeretet mellett. (2002.01.25) ha nem keresel időt a lelked számára is. A csendben hadd szóljon hozzád a Szentlélek és engedd meg Neki, hogy megtérítsen és megváltoztasson téged. (2006.07.25) ha nem szabadulsz meg mindattól, ami múltadból terhel téged és bűntudattal tölt el, mindattól, ami tévedésbe vitt téged a sötétségtől. (2010.06.02) A megtérés útján add át az Úrnak egész múltadat, minden rosszat, ami felgyülemlett szívedben. (1987.02.25) Jézus átformál, tanít és oltalmaz téged. (1987.12.25) tedd életedet Isten kezébe. (1988.01.25) add át magadat Istennek, hogy meggyógyíthasson, megvigasztalhasson és megbocsáthasson mindent, ami akadályoz téged a szeretetet útján. (1988.06.25) mondj le azokról a dolgokról, amelyekhez kötődsz, de ártanak lelki életednek. (1990.02.25) meg kell változtatnod életed irányát. (1990.03.25) keresd Isten akaratát életedben. (1990.04.25) imádkozz, hogy legyen erőd megváltoztatni életedet. (1990.05.25) legyél Isten békéjének hordozója és tanúja ebben a békétlen világban. (1990.07.25) el kell döntened, hogy több időt adsz Istennek. (1991.03.25) minden gyűlölet és féltékenység tűnjön el életedből és gondolataidból, egyedül Isten és a felebarát szeretete lakozzon benned. (1993.01.25) imádkozz, hogy megértsd, mit kell tenned és miben kell megváltoznod. (1993.02.25) Isten szeret téged és minden nap lehetőséget ad arra, hogy megtérj és erősebben higgy a Teremtő Istenben. (1994.05.25) kérd Jézust, hogy gyógyítsa be sebeidet, amelyeket életed során szereztél, bűneid vagy szüleid bűnei miatt. (1997.03.25) Isten odaadja magát neked, ha Őt keresed. (1997.04.25) gyónd meg bűneidet, hogy a kegyelem megnyithassa a szívedet. (2009.02.25) 3

Isten meg fog születni a szívedben. (1996.08.25) állj meg és nézz magadba, hogy meglásd, mennyire bűnös vagy. Lásd be bűneidet és kérj bocsánatot. (2010.11.02) Sátán Készen vagytok arra, hogy bűnt kövessetek el, s gondolkodás nélkül a sátán kezébe adjátok magatokat. (1987.05.25) Nem akarom, hogy a sátán meggátoljon benneteket ezen az úton. (1987.07.25) A sátán erős, s alig várja, hogy megkísértsen benneteket. (1987.09.25) Imádkozzatok, hogy a sátán ne ragadjon magával benneteket gőgjével és hazug erejével. (1987.11.25) Ne engedjétek meg a sátánnak, hogy elcsábítson benneteket. (1988.02.25) A sátán eléggé hatalmas, ezért kérem imáitokat azokért, akik az ő befolyása alatt állnak, hogy megmenekülhessenek. (1988.02.25) Ne féljetek, mert én veletek vagyok akkor is, amikor azt gondoljátok, hogy nincs kiút, s a sátán uralkodik. (1988.07.25) Ne engedjétek, hogy a sátán félreértéseken, értetlenségeken és egymás el nem fogadásán keresztül cselekedhessen életetekben. (1990.01.25) A sátán erős és sokféle módon akar megtéveszteni és megsemmisíteni titeket. (1990.09.25) A sátán hatalmas, és nemcsak az emberi életet akarja romba dönteni, hanem a természetet és a bolygót is, ahol éltek. (1991.01.25) A sátán eddig soha nem látott módon szeretné megmutatni a világnak szégyenletes arcát, amellyel minél több embert akar a halál és bűn útján félrevezetni. (1991.09.25) A sátán le akarja rombolni mindazt, amit én és Fiam, Jézus építünk. Még inkább el akar távolítani benneteket a keresztény élettől és a parancsoktól, amelyeknek megtartására az egyház hív. A sátán szeretné tönkretenni mindazt, ami szent bennetek és körülöttetek. (1992.09.25) Ezekben az időkben a sátán szeretne felfordulást kelteni szívetekben és családotokban. Gyermekeim, ne hagyjátok magatokat! Ne engedjétek, hogy irányítson benneteket, és az életeteket. (1994.01.25) A sátán erős és szeretné lerombolni szívetekben a reményt. (1994.08.25) A sátán ravasz és sok szívet bűnre és kárhozatra csábít. (2012.10.25) Mária üzeneteiben olvasható még a megtéréssel kapcsolatban... Ma a megtérésre hívlak benneteket. Ez a legfontosabb üzenet, amit itt adtam nektek (1996.02.25) Sokat beszéltek, de keveset tesztek a saját megtérésetekért. (1998.09.25) Térjetek meg, térdeljetek le szívetek csendjében. Helyezzétek Isten lényetek középpontjába. (2001.05.25) Hiszem, hogy képesek vagytok a bűn útját elhagyni és dönteni az életszentség mellett. (2005.09.25) Isten hatalmas esélyt ad arra, hogy megtérjetek. (2006.10.25) Ezért ne utasítsátok vissza, hanem engedjétek meg neki, hogy vezessen, megváltoztasson benneteket és belépjen az életetekbe. (2006.11.25) A Mennyei Atya meg akar szabadítani benneteket a bűn rabszolgaságából. (2007.02.25) Nem vagytok eléggé szentek és nem sugározzátok a szentséget mások felé. (2009.08.25) Szükségetek van Istenre. Nem haladhattok előre Jézus nélkül. (2010.12.02) De ti még messze vagytok, a földhöz és a földies dolgokhoz kötődtök. (2012.05.25) Csakis Fiam szeretetének ismerete szerezhet üdvösséget számotokra. (2012.06.25) Adjatok hálát Isten szeretetének, hogy mindnyájatokat szerethetlek és Szeplőtelen Szívem által a megtérés felé vezethetlek. (2012.08.25) Sokatok szívét megkötözi a bűn és a sötétségben éltek. (2012.12.25) Németh Ferenc 2013. máciusi statisztika A kiszolgáltatott szentostyák száma: 102 500 A koncelebráló papok száma: 1577 (50 naponta) 4

Sok zarándok töltötte a húsvét ünnepét Medjugorjéban Medjugorjéban töltötte a húsvétot az indiai származású p. Manoj Pathiyila, aki pillanatnyilag Németországban él, ahol teológiát tanul. Ez az első Medjugorjei látogatása. Indiában hallott a jelenésekről. Miután Németországba költözött ismét szóba került Medjugorje. Kezdetben nem tudtam elhinni, hogy személyesen Isten Anyja jön el minden nap, de most, hogy itt vagyok értem, valóság ez és valóban jelenés történik. Úgy gondolom, hogy az emberek készek elfogadni Isten tervét. Azt látom, hogy azok a zarándokok, akik eljöttek ide, boldogok, hogy itt lehetnek és megoszthatják egymás között tapasztalataikat arról, hogyan érintette meg őket Isten Anyja és hogyan hat életükre mind a mai napig mondta p. Manoj. Tom Lerick is először látogatott el családjával Medjugorjéba. Minesotte-ből érkezett. Felesége és legfiatalabb gyermeke októberben járt Medjugorjéban és ekkor a feleség azt mondta, hogy családosan is el kell jönniük. Gyermekeim három különböző iskolába járnak, így a húsvéti szünet eddig számukra különböző időszakra esett, de ez alkalommal egy időben kapták, ezért azt a végkövetkeztetést vontuk le, Isten szándéka az, hogy Medjugorjéba menjünk. Úgy határoztunk, hogy először Rómába zarándokolunk el, hogy mind jobban megismerjük katolikus hitünket mondja Tom és hozzáteszi: Láttuk az újonnan megválasztott pápát, részt vettünk Rómában a Virágvasárnapi szentmisén, a húsvétot pedig most itt töltjük Medjugorjéba. Nagyon jó érzés itt lenni. Lehetséges, hogy ma nehéz megélni azt, amit a Szűzanya kér, de mindez csak azért van, mert nincs időnk Rá, állandó rohanásban élünk. Egy lépést vissza kell lépnünk és lassítanunk kell. Maureen is megosztotta velünk Medjugorjei tapasztalatait, aki az írországi Donegalaból érkezett. A múlt évben járt először Medjugorjéban. Tanúságot tett arról, hogy óriási lelki segítséget kapott, amely egész évben tartott és úgy döntött, hogy ebben az évben újra eljön. Nagy kegyelmeket kaptam, barátokra tettem szert, ezek jó dolgok. Azt tanácsolom mindenkinek, aki szeretne és van is lehetősége, hogy jöjjön el, mert itt megtalálhatja élete értelmét. Itt az ember sok fontos dolgot tanul meg, amelyek nem anyagi jellegűek, megtanulja menynyire fontos a rózsafüzér. A rózsafüzért mindenhová magammal viszem. A Medjugorjéban szerzett valamennyi tapasztalat, mások élménye, története, boldogsága, keresztje ez mind különös a számomra. Mindenkinek meg van a maga keresztje és terhe és törekszik elfogadni és vele élni. Felfris- sülve térek innen haza és ezután, kezdődik majd el az éltem megváltoztatása, jobbá tétele mondta Maureen. Dátum: 2013.04.02 Új tartományfőnöke van a Hercegovinai Ferences Rendtartománynak A Hercegovinai Ferences Rendtartomány tagjai új vezetőséget választottak. Az új tartományfőnök fra Miljenko Šteko, Információs Központunk igazgatója. Gratulálunk fra Miljenkonak! Munkájához sok sikert kívánunk, Isten áldását és a Béke Királynője közbenjárását kérjük felelősségteljes szolgálatához. Dátum: 2013.04.13 5

Medjugorjei hírlevél 2013.március 15. Drága medjugorjei Gyermekeim, Dicsértessék Jézus és Mária! 1. Március 2 -án Mirjánának megjelent a Szűzanya a Kék Keresztnél. Ezt az üzenetet kaptuk tőle: Drága gyermekek; édesanyaként újra arra hívlak benneteket, hogy ne legyetek keményszívűek. Ne hunyjatok szemet a figyelmeztetések felett, amelyet a Mennyei Atya szeretetből küld nektek. Szeretitek-e Őt mindenek felett? Bánjátok-e, hogy gyakran megfeledkeztek arról, hogy a Mennyei atya nagy szeretetéből küldte el Fiát, hogy keresztje által megváltson bennünket? Bánjátok-e, hogy még mindig nem fogadjátok el az üzeneteket? Gyermekeim, ne szegüljetek ellen Fiam szeretetének. Ne szegüljetek ellen a reménynek és a békének. Imádságotok és böjtötök által, Fiam el fogja űzni keresztjével a sötétséget, amely be akar kebelezni benneteket és uralkodni akar rajtatok. Erőt fog adni az új élethez. Fiam általi életetek áldás és remény lesz a bűn sötétségében tévelygő bűnösök számára. Gyermekeim, virrasszatok! Én édesanyaként virrasztok veletek. Különösen imádkozom és virrasztok azok felett, akiket Fiam meghívott arra, hogy számotokra a fény és remény hordozói legyenek pásztoraitokért. Köszönöm nektek! 2. Iván Argentínában Miután törölték fellépését Uruguayban, Iván Buenos Airesben mondta el tanúságtételét. Csak néhány nappal Rómába, a konklávéba való indulása előtt Jorge Bergoglio bíboros (drága Pápánk!) engedélyt adott Ivánnak, hogy a Luna Parkban fogadja a jelenést. Iván szerint, a jelenés alatt Mennyei Édesanyánk hosszasan anyanyelvén, arámiul imádkozott minden papért és ezt az üzenetet adta át: Drága gyermekeim! Ma arra kérlek titeket, hogy nyissátok meg szíveiteket az imádság előtt. Olyan korban éltek, amikor Isten hatalmas áldásokban részesít titeket, de ti nem tudjátok azokat előnyötökre használni. Annyi sok minden lefoglalja gondolataitokat, kivéve a lelketek és a lelki életetek. Ébredjetek, ébresszétek fel fáradt lelkeiteket és mondjátok Istennek teljes erőtökből: Igen, a szent élet és a megtérés mellett döntöttem. Drága gyermekeim, én veletek vagyok és lelkem minden erejével arra kérlek titeket, hogy lelketek és minden csele- kedetek tökéletes és szent legyen. Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra. A Luna Park-ban, hatalmas tömeg jelenlétében, Iván elmondta, hogy Gospa könnyeket ejt, azokért a gyermekekért, akiket abortusz során öltek meg. 3. Éljen az amerikai Ferenc pápa! Március 13. -a (Marthe Robin születésnapja) estéjén mindannyian a számítógép előtt ültünk, és vártuk, hogy kinyíljon a vörös függöny. Aztán megláttuk az ismeretlen alakot, egy bíborost, akiről egyetlen újságíró sem tett említést. Egy bíborost, akit a Szentlélek titokban különleges dolgokra tartogatott. Ő az, aki kedvére van Miasszonyunknak: alázatos, eltökélt, szilárdan képviseli egyházunk tanait, harcol az evangélium tanításaiért egy ellenséges kormánnyal szemben. Röviden egy egyszerűséget és az irgalmasságot hirdető ember. Miközben az újságírók még mindig róla beszélnek, a keresztény média elismerően nyilatkozott személyéről és munkásságáról. Ezekhez én sem tudnék semmit hozzáadni, de van néhány olyan dolog, ami szorosan kötődik Medjugorjéhoz, és amiért nagyon hálásak vagyunk Istennek: - Évek óta Buenos Aires érseke figyelemmel követi a Medjugorjéban zajló eseményeket és elismerte azokat - Fogadta Jozo Zovko atyát Argentin missziója alatt - Fogadta Danko atyát Argentin missziója alatt (Danko atya ferences rendi szerzetes a Medjugorjei plébániáról, aki híres a misszióiról.) - Bergoglio bíboros megengedte Ivánnak, hogy tanúságtételt tegyen Buenos Aires-ben március elején. - Az első megnyilvánulásai között volt, közvetlenül a megválasztása után, hogy főpapi hivatalát Mennyei Édesanyánknak szentelje. Reggel nyolckor elment a Santa Maria Maggiore bazilikába, hogy egy csokor virágot vigyen Szűz Máriának és a képe előtt imádkozzon. Nem ezt kéri Gospa is tőlünk Medjugorjéban, hogy munkákat imával kezdjük, és hálaadással fejezzük be? - Az elmúlt három évben gyóntatója egy Hercegovinai ferences szerzetes! Azelőtt 30 éven át Berislav Ostojic atya, egy horvát jezsuita volt a gyóntatója, aki azóta eltávozott közülünk. - Végül, Ő lesz az, aki áttekinti a Vatikáni Bizottság Medjugorjával kapcsolatos dokumentumait, amint Emeritus Benedek pápa átadja neki azokat. Ez mindenesetre nagyon pozitív és imádkozzunk, hogy a dokumentumok tartalmát hamarosan megismerhetjük. 4. Kína belsejében Nemrég hallottam egy történetet két osztrák misszionáriusról, Gotsch és Gervasius atyákról, amit meg szeretnék osztani ve- 6

letek. Gervasius, aki korábban már beutazta Tibetet és Indiát, elmondta, hogy egy nap 1976-ban dél Kínában Gotsch atyával elmentek meglátogatni egy haldokló embert Kaotai-ba. 200 km-en keresztül lovagoltak hegyen völgyön keresztül, hogy megérkezzenek a haldokló házába, de már késő volt. A férfi sajnos már meghalt. A temetés után, útban visszafelé a hegyeken át, találkoztak egy fiatal férfival, aki úgy tűnt, mintha már várta volna őket. A férfi megkérte őket, hogy menjenek vele beteg édesanyjához. Követték őt egy kis kunyhóhoz 15 km-en keresztül. A haldokló nőt nagyon szegényes körülmények között találták. Mikor a nő meglátta a papokat, ezt kérdezte: Idegen, válaszolsz néhány kérdésre? De az igazat akarom hallani. Természetesen, Asszonyom mondta a lelkész. Van olyan Isten, amelyikben három személy lakozik? Vane a másik életben, egy olyan hely, ahol a jó emberekre boldogság, a rosszakra pedig szenvedés vár? Igaz az, hogy Isten eljött közénk, hogy meghaljon az emberekért, és megmutassa nekik a boldogsághoz vezető utat? Idegen, ez mind igaz? Megdöbbenten a lelkész igennel válaszolt a kérdésekre, és kíváncsi volt, hogy a nő honnan tudja ezeket a dolgokat. A nő folytatta: Hoztatok vizet, és kérlek, hogy mossatok meg, hogy oda kerüljek, ahol boldogság vár rám! Gotsch atya nem hitt a fülének, mikor hallotta, hogy a nő mit kér. Honnan tudhatta, hogy van náluk szenteltvíz? A határozott viselkedése gyerekes volt, mégis meggyőző. A lelkész röviden elmagyarázta neki a liturgiát és a szentség jelentését, és megkeresztelte őt. A beteg nő nagyon boldogan így szólt: Kenyér is van nálatok, nagyon különleges kenyér, mert Isten lakozik benne. Adjatok nekem abból a kenyérből. A lelkész akkor kivette a szentostyát, és elmagyarázta a nőnek az Eucharisztia szentségének lényegét és az áldozás szentségében részesítette az asszonyt. Aztán feladta a nőre az utolsó kenetet és ezt mondta neki: Eddig te voltál az, aki kérdéseket tett fel, de most rajtam a sor! Kitől tanultad meg hitünk igazságait? Találkoztál katolikus hívőkkel vagy hittérítőkkel? Nem, idegen - válaszolta a nő. Olvastál keresztény könyveket? Nem tudok olvasni, és azt sem tudtam, hogy léteznek ilyen könyvek. Akkor honnan vagy kitől szereztél tudomást hitünk tanításairól? Én mindig is tudtam, hogy ezeknek így kell lenniük, és ebben a hitben élek már 10 éve. Ezt tanítottam a fiaimnak is és most őket is megmoshatod (megkeresztelheted). És azt is tudtad, hogy ma erre fogunk jönni? Természetesen! Láttam egy férfit az egyik álmomban. Ő volt, aki elmondta, hogy küldjem el legkisebb fiamat az útra, ahol majd találkozik két idegennel, akiket hívjon el, hogy jöjjenek el hozzám. Elmondta, hogy a két idegen majd megmos engem, hogy halálom után olyan helyre kerüljek, ahol boldogság vár rám. A misszionáriusok nagyon meghatódtak ezen. A nő halálhoz való hozzáállása olyan nyugodt volt, hogy nem lehetett kételkedni benne. Mielőtt elmentek, adtak neki egy képet Szent Józsefről, aki a haldoklók patrónusa. Örömmel telve, a nő így kiáltott fel: De hisz Őt ismerem, gyakran jött el meglátogatni engem. Ő az, aki mondta, hogy küldjem ki a fiamat az útra, hogy hívjon el titeket! Azt nem tudta megmondani, hogy Szent József személyesen, vagy álmában látogatta meg őt, de ez nem is lényeges. Ami lényeges az az volt, amit Szent József megtanított neki. Később a misszionáriusok megtudták, hogy az asszony még aznap meghalt. Március 19 -én van Szent József ünnepe. Ne felejtsünk el megemlékezni róla és kérni tőle, különösen azok számára, akik még nem ismerik Isten szeretetét. Ő mindig meg fog lepni minket jóságával. Legdrágább Gospa, Egyházunk Édesanyja, csodálatos ajándékot kaptunk Tőled Ferenc pápánk személyében. Veled és a Mennyben lakozó kiválasztottakkal együtt szeretnénk imádkozni az Ő védelméért, és kérünk, hogy őrködj felette, hiszen a kor, amiben élünk nagyon fontos egyházunk számára. Emmanuel nővér 7

A titok kulcsa a szeretet 1.»Drága Gyermekeim! Szentmisére szeretnélek hívni benneteket. Közületek sokan megérezték a szentmise szépségét, de vannak, akik nem szívesen jönnek. Én kiválasztottalak benneteket, Jézus pedig kegyelmeit adja nektek a misében. Készüljetek tudatosan a szentmisére és legyen öröm számotokra szentmisére jönni. Szeretettel gyertek és fogadjátok el a szentmisét. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!«(1986. április 3.) 2. A szentmise az az áldozat, amely valóban megváltja a világot. Ez a legnagyobb minden áldozat közül. A szeretet az első nagypéntek áldozatát - vérontás nélkül - jelenvalóvá, s köztünk élővé teszi. A szeretet indította arra Krisztust, hogy velünk, emberekkel maradjon. Mindenható isteni szeretete kenyeret és bort változtat át isteni áldozattá a világ megváltására. Krisztus eucharisztikus szeretete az, amit a szentmise áldozatban bemutatunk. Ez az a szeretet, amelyre különleges szeretettel kell válaszolnunk. Szeretettel kell a misére eljönnünk, s szeretettel kell megélnünk a szentmisét. Hálásnak kell lennünk Krisztus folytonos szeretetéért, amelyet áldozatával pecsétel meg. Csak aki szeretettel ünnepli a szentmisét, az tud behatolni a végtelen isteni szeretet titkába, amely ilyen egyszerű és konkrét módon ajándékozza magát. 3. Mária feladata minket arra megtanítani, hogy hogyan találkozhatunk Jézussal valódi eucharisztikus szeretetben. Imádkoznunk kell az eucharisztikus szeretet kegyelméért, hogy mindig örömmel telve jöjjünk a szentmisére, hogy együtt ünnepelhessük, s ezáltal behatoljunk e szeretet titkába. Mária azt akarja, hogy megértsük: Jézus minden misén meghal értünk, azért, hogy élhessünk. Mindannyian azt mondhatjuk: Most hal meg értem Jézus. Halála által leszek halhatatlan, mert az élet kapuja megnyílik számomra. Áldozatát nehéz szavakkal leírni. A szavaknak itt olyan hatása lenne, mintha valaki a szomjazónak a friss vízről beszélne. Az isteni szeretet titkának kulcsa a szeretet. Ez a szeretet az ember szívébe és lelkébe árad, s képessé teszi arra, hogy egész lényével konkrétan válaszoljon rá, szavai, gondolatai és cselekedetei által mennyei kenyérré válva minden ember számára, akivel csak találkozik. Velük és értük fog meghalni és feltámadni. 4. Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek... Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy munkátokkal gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. (Jn 15,12-14 és 16a) Szeretetben növekedni 1.»Drága Gyermekeim! Meg szeretnélek hívni benneteket, hogy növekedjetek a szeretetben. A virág nem tud víz nélkül jól fejlődni. Ugyanígy ti is, gyermekeim, Isten áldása nélkül nem tudtok nőni. Napról napra keresnetek kell az áldást, hogy helyesen fejlődjetek és minden dolgotokat rendezni tudjátok Istennel. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!«(1986. április 10.) 2. A szeretet kegyelem, de gyümölcse annak is, ahogy e kegyelemmel bánunk. Mária édesanya. Minden ismeretet egyszerűen, szemléletesen, okosan és hatékonyan akar megtanítani gyermekeinek. Így minden vetőmag ajándék. Napsütésre, termékeny táptalajra, vízre, állandó emberi gondozásra van szüksége, hogy fel tudjon nőni és gyümölcsöt tudjon hozni. A vetőmag csak akkor tud természetes módon növekedni és kibontakozni, ha minden feltételt megteremtenek hozzá. 3. A szeretetnek ugyanez a törvénye, mert ez az a vetőmag, amelyet Isten a szívünkben ültetett el. Isten szerette az embert, még mielőtt megszületett volna. Szerette már akkor, amikor létezésének még csak lehetősége állt fenn. Isten már akkor szeretett minket, mikor még senki sem sejthette, vagy tudhatta, hogy egyszer majd a világra jövünk. Szeretete emelt ki minket az örök semmiből, és hagyott mély nyomokat szívünkben. Szeretetének magját hordozzuk szívünkben, s ezért minden embernek már születésekor mélyen a szívében gyökerezik a szeretet utáni vágy. A vetőmaghoz hasonlóan a szeretetnek is a növekedés a törvénye, virágoznia és érnie kell, hogy gyümölcsöt hozzon. Ahogy a növénynek naponta szüksége van talajra, vízre, napra, ugyanígy a mi szeretetünknek is naponta van szüksége Isten áldására, kegyelmére és szeretetére. Ez az Élet törvénye. Sok ember élete kiszáradt ághoz vagy elhalt fához hasonlít. Néhány szívben soha nem eresztett gyökeret az isteni mag, mert már csírájában elfojtotta a gonosz és a bűn. 8

Aki a bűn ellen harcol, az ugyanakkor az Életért is küzd. Mária a szeretet és az élet édesanyjaként arra hív minket, hogy növekedjünk a szeretetben. Ha ez sikerül nekünk, teljesítette feladatát. Mária azt várja tőlünk, hogy kövessük felhívását, kérjük Isten áldását, nyissuk meg magunkat kegyelmének, éljünk igéje szerint. Már magának a szeretetnek is ezt kellene parancsolnia nekünk. Még nincs késő, hogy kezet adjunk Istennek a szövetségre. 4. Halljátok csak - kezdte tanítását. Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az (égi) madarak és fölcsipegették. Némely meg köves helyre esett, ahol nem volt elég földje. Csakhamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor a nap magasabbra hágott, megperzselődött és gyökér híján elszáradt. Némely pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották és nem hozott termést. A többi pedig jó földbe hullott; kikelt, felnőtt és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott. Akinek füle van, hallja meg - fejezte be szavait. (Mk 4,3-9) Az Oltáriszentség Jozo atya mondta:,,egyszer egy zarándok hozott nekem egy szobrot, ami jelképes volt. A Szent Szűzet ábrázolja, amint kezével a szíve irányába mutat. Ám a szíve hiányzik, helyén egy ostya látható, azaz az Oltáriszentség a Szent Szűz szíve. Ez Medjugorje jelképe. A Béke Királynője nem maga miatt jött, hanem azért, hogy bemutassa nekünk Fiát, az Eucharisztiát, az Élet Kenyerét! Vicka:,,A Gospa azt mondja, hogy életünk legfontosabb, legszentebb és legáldottabb pillanata az, amikor Jézust a szívünkbe fogadjuk. Azt kéri, hogy az egész mise alatt kellő tisztelettel készüljünk a szentáldozásra.' Marija:,,A Gospa azt mondja, fontos, hogy a szentmise legyen életünk középpontja. Arra hív, hogy lehetőleg minden nap vegyünk részt rajta. A mise a legfenségesebb és leghatékonyabb imaforma. Őtt adja oda magát Isten. Az Eucharisztia a lehető legerőteljesebb és leghathatósabb találkozásunk Istennel. Nem megszokásból kell misére járni, hanem őszinte vágyból, hogy találkozzunk Istennel. Nem mondhatjuk azt:,,nem megyek misére, mert nem szeretem az embereket, akik odajárnak, vagy nem szeretem az ott lévő papot. Ez nem mentség, hiszen a misén nem egyszerűen a pappal vagy az emberekkel találkozunk, hanem magával Istennel. A misének Istentapasztalattá kell válnia. Ahhoz, hogy az Istennel való találkozás létrejöjjön, imádsággal kell készülnünk. A szentmise Medjugorjéban rendkívüli kegyelmi idő. Ez a nap középpontja. A mindennapi jelenések után közvetlenül kezdődő horvát nyelvű szentmise a Lélek hatékony működésének pillanata, ahol Krisztus mély lelki átalakulásokhoz árasztja ki kegyelmét, hogy megszentelje Anyjának tanítványait, hogy lakást vegyen bennünk a Szentlélek, s szentekké legyünk. Itt láthatjuk Istent, amint odaadja magát az Eucharisztia titkában, itt válunk eggyé Teremtőnkkel. Az Eucharisztiával való kapcsolat a szerdai, csütörtöki és szombati szentségimádás is, ami az Isten szeretetének nagy pillanata Medjugorjéban. Úgy érezzük, hogy ez a dicsőítő énekektől és imádságoktól hangos hercegovinai templom az egyház élő szíve, ahol Jézus egészen különleges módon adja önmagát. Jézus azonban minden templomban jelen van:,,értsétek meg, hogy a templom Isten palotája; az a hely, ahol összegyűjtelek benneteket, és ahol meg akarom mutatni az utat Istenhez. A templom tiszteletreméltó megszentelt hely, mert maga az emberré lett Isten lakik benne éjjel és nappal.'' (1988. ápr. 25.) folytatás a 12. oldalon... 9

Jozo atya katekézise 2013. március 2013 március 25. Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben arra hívlak benneteket, hogy vegyétek kezetekbe szeretett Fiam, Jézus keresztjét és elmélkedjetek az Ő szenvedéséről és haláláról. Szenvedéseteket egyesítsétek az Ő szenvedésével és győzni fog a szeretet, mert Ő, aki a szeretet, szeretetből önmagát adta, hogy megmentsen mindnyájatokat. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindaddig, míg szeretet és béke nem uralkodik szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. Kedves ima család! Itt van a kegyelem ideje. A szent idő központjában áll a keresztre feszített Úr. A földről mindent magához emel. Az Anya és a Béke Királynője arra kér, hogy vegyük kezünkbe Szeretett Fia keresztjét. Ez egy kitörölhetetlen jele, dokumentuma az Isten irántunk való szeretetéről. Ez a dokumentum vérrel van megírva és méltóságunkról szól. Tanúságot tesz arról, hogy meg vagyunk váltva, és arról is, hogy miként történt ez meg. A keresztet kereső ember felfedezi a saját értékét, és felismeri az Fiúságának méltóságát. Az első Pápa, Szent Péter figyelmeztet minket: Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán... 1. Pt 1,19 Az Egyház hálásan énekel a Szent Kereszt előtt. Soha ne felejtsük el a prófétai szavakat, melyek a megváltás legnagyobb titkáról beszélnek. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. (Iz, 53, 4-5) Fájdalmas Anya, veszem Jézus keresztjét, és látom rajta, hogy tetszik neki. Úgy nézem Őt, hogy szeretem mindenek felet. Úgy nézem Őt, mint a legértékesebbet. Úgy nézem a Tenyerét, és hallom a hatalmas hangját: A tenyerembe véstem téged - beleírtam. Te az enyém vagy. Olvasom a nevem, és sírok a hálaadás könnyeivel. A Szeretet milyen kézírása ez? Az Isteni Irgalom milyen kitörölhetetlen tintája ez! Krisztusom és Megváltóm, Nevedet a szívembe akarom írni. Nem vagyok benne biztos, hogy képes vagyok a kitörölhetetlen szeretet szavait leírni. Boldog vagyok, mert Te el tudod olvasni a kézírásomat. A kereszted, a legszentebb jel, telve emberséggel, a fájdalommal és a nyomasztó igazsággal, kívánom, minden szeretettel. Nem volt sem szép, sem ékes [hiszen láttuk], a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek kö- 10

zött, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. (Iz. 53, 2-3) Leköpdösött Jézusom, a jó Veronika lelkesít minket a Golgotára vezető úton. Irigyeljük őt. De még ennél is hálásabbak vagyunk azért, hogy letörölte leköpött arcodat. Most már mi vagyunk a soron. A hitetlenségünkkel, árulásunkkal, káromkodásunkkal tönkretettünk és megaláztunk. Az arrogáns támadásokkal és a család szentségét megbontottuk. Halljuk a hangod ahogy hívsz, hogy jöjjenek Hozzád a fáradtak és megterheltek. Halljuk a hangod, hogy felüdítesz és vigasztalsz minket. Amikor felemelnek, mindenkit magamhoz vonzok. Jézusom, láttunk elutasítva és megvetve. Te vagy a legnagyobb idegen sajátjaid között. Milyen fontos felemelni Téged a szent Nagyhéten, hogy mindenkit Magadhoz vonzzál. Mindent, amit mondtál és tettél, egy aranylánc, ami összeköti az egész emberiséget, az Egyházat. Az Egyház térden áll, és megcsókolta a keresztet. A nyitott oldalad a forrás, amelyből született. Drága keresztre feszített Tanítónk, vonz magadhoz és ments meg mindentől, ami rabságba ejt. Vonzzál minket a keresztedhez, hogy kezdjünk el imádkozni, mint Te. Kezdjünk el megbocsátani, mint Te. Hogy mindent képesek legyünk átadni az Atyának, mint Te. Hogy ne féljünk megnyitni szívünket és az ajtókat, mint Te a jobb latornak. Gyenge és bűnös emberek vagyunk, és nem lehetünk tovább nélküled. Amikor szakadék előtt találjuk magunkat és nincs semmi remény, olyanok vagyunk, mint az eltévelyedett juhok. Téged az Atya küldött, hogy senki el ne vesszen. Drága keresztre feszített Tanítónk, köszönöm ezt a szeretet. Köszönjük, hogy magadra vetted bűneinket, és felvitted a Golgotára. Köszönjük, hogy megszabadítottál minket a gonosztól. A Kereszted az a sír, ami szabaddá tett. Sebeid nevemen szólítanak, ami erősebb a szeretet kimondásánál - soha nem felejtem el. Mert erre vagytok hivatva, hiszen Krisztus is értünk szenvedett, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait. 1.Pt 2,21 Mindannyiunknak megvan a saját keresztje. Utunk, életünk a kereszt elleni harcban van. Álmunk és a vágyunk - a kereszt nélküli élet lehetetlen. Ez az üzenet arra buzdít, hogy tudjuk Veled hordozni a keresztet. Egyesítve a fájdalmat és a szenvedést a Tiéddel, hozzáad mindent ami még hiányzik a Te keresztedhez. Ahogy a borba egy csepp vizet adunk és az egyesülve a borral átváltozik az Úr vérévé a kehelyben, hasonlóképpen a mi könnyeink az Ő könnyeivel, és fájdalmaink az Ő fájdalmaival egyesülnek s az Ő szeretete által mindanynyiunk üdvösségére válik. Nagy bölcsesség megtanulni, átadni magunkat az Úrnak s naponta egyesülni Vele a Szentáldozásban, illetve a lelki áldozásban. Keresztre feszített Tanítónk, az Egyház Kereszted előtt énekel, imádkozik, és hálát ad. Ó, áldott kereszt, Te vagy az egész világ reménye. Egyszer hírhedt fa, És most az ég kapuja. A kereszten felemelt Megváltó Minden embert magához vonzott. Az ördög zsákmány nélkül Vereséget szenvedett. A Kereszt Vére erejével Krisztus elengedi tartozásunkat. És régi rabszolgaságunknak véget vet, Az embereket szabadsággal megajándékozza, Minden dicsőség neked, Jézusunk, Az Atyával és szent Lélekkel, Hogy nekünk adatott az örökkévalóságban, Élvezni a Szent Kereszt gyümölcseit. S. Golinić: Ó, áldott Kereszt Kedves testvéreim, legyen ez az erős üzenet a mi programunk. Ebben a hónapban a következő szándékokra fogunk imádkozni: 1. Ferenc szentatya szándékára, az ő hirdetése minden szívet elvezessen Istenhez és az Egyházhoz. Hogy akik elhagyták hitünket és az Egyházat, az idén megtalálják az utat vissza az Istenhez. Minden tönkrement, és megsebesült családért, hogy a feltámadott Úr szeretetével újítsa meg őket. 2. Minden fiatal a keresztre feszített Jézusban találja meg az egyetlen Istent és Megváltót. Hogy a fiatalok visszatérjenek a szentségi élethez és az imádsághoz. 3. A Medjugorjei plébánia ne vessen árnyékot a Szűzanya üzenetére és szándékaira telhetetlen vágyával, birtokolni és növelni gazdagságát. Hogy minden zarándok megtalálja a plébánia híveinél az imádság és a hit példaképét. A látnokok és családjaik, továbbra is minden család példaképei legyenek. Minden papért, gyóntatóért és szónokért, hogy hűségesen szolgálják Istent és a Béke Királynőjét, segítsék és irányítsák az összes zarándokot. Drága Testvéreim! A Feltámadott Úr, csatlakozzon hozzátok életutatokon és adja meg a fényt, hogy felismerjétek Őt. 11

Szent János evangéliuma írja:,,a világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta föl. (Jn 1,5) Hogy életünk világosság legyen, részesednünk kell a világosságból. Hogy Krisztusra hasonlítsunk, tükörképe legyünk, gyakran kell őt a szívünkbe fogadnunk. Mária ezt a béke-üzenetet adja Medjugorjéban, s meg kell értenünk, hogy a béke nem lehetséges, ha mi hiányosak vagyunk. A,,shalom szó a héberben a teljességet, a hiánytalanságot jelöli: ha nincs a szívünkben Jézus, hiányosak vagyunk, s a béke nem jöhet el! A Szent Szőz ezt is mondja:,,legyen a szentmise az életetek! (1988. ápr. 25.) A templomban és a szívünkben jelenlevő Eucharisztia olyan fantasztikus erő, amelyet Isten azért adott az embereknek, hogy az egész emberiséget átformálja. Ahhoz, hogy Isten képmásaivá válhassunk, szentáldozáshoz kell járulnunk, be kell fogadnunk Istent a szívünkbe. Az Eucharisztia által a feltámadott Krisztushoz válunk hasonlóvá, átalakítjuk lelkünket, hogy Jézust tükrözze vissza, aki be fogja ragyogni a világot. Egyedül az imádság és a szentségek - s köztük elsőként az Eucharisztia - tehetnek bennünket valóban Jézus tükörképévé. Mária megtérésre irányuló terve az egész világot átöleli, az ima és a szentségek erejével új életre vezet el minket Fiában. A világnak az Eucharisztia által be kell fogadnia az életet:,,mert az az Isten kenyere, aki alászállt a mennyből, és életet ad a világnak. (Jn 6,33) Szent János evangéliuma előszavában ezt mondja az Igéről:,,Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. (Jn 1,4) Az átalakulás világosság, az élet az emberek világossága. Mária Medjugorjéban a világosság életére hív a világ gyógyulásáért és üdvösségéért. Idézzük fel újra a világosságról és az életről szóló üzenetet: Ez mintegy visszhangja az,,éljetek világosságban! felszólításnak. Az Eucharisztia világosságot és életet nyújt. A szentmise az élet és a világosság forrása. Ahhoz, hogy Jézus tükörképei lehessünk, egyesülnünk kell vele az Eucharisztiában.,,Azt szeretném, hogy mindnyájan egyesüljetek Jézussal. (1989. febr. 25.),,Azt szeretném, drága gyermekeim, hogy mindnyájan Jézust tükrözzétek vissza, aki be fogja ragyogni ezt a hűtlen, sötétségben botorkáló világot. Azt szeretném, hogy világosság legyetek mindenki számára. Drága gyermekeim, tegyetek tanúságot a világosságról, ti nem a sötétségre, hanem a világosságra kaptatok meghívást. Ezért éljetek világosságban. (1986. jún. 5.) Medjugorje Hangja A Medjugorje Hangja e-mailben terjesztett újság. Az újságot szerkeszti: Németh Ferenc Elérhetőség: medjhang@gmail.com Postacím: 9012 Győr, Népfőiskola u. 35. 2013/4 12