FELHÍVÁS Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a digitális jólét megteremtésének elősegítése országos, illetve helyi civil és szakmai szervezetek támogatásával GINOP-3.3.3-17 Magyarország Kormányának felhívása országos hatáskörű, illetve helyi kezdeményezésű programok megvalósítására az online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a Digitális Jólét Program kiterjesztésének elősegítése érdekében. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban, valamint a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (NIS) és IKT Zöld Könyv digitális kompetencia pillérében célul tűzte ki a társadalom digitális felzárkóztatását. A digitális alapkompetencia elsajátítását követően cél a minőségi internethasználat, azaz a digitális eszközök és szolgáltatások (különös tekintettel az e-közszolgáltatásokra, e-egészségügyi szolgáltatásokra) népszerűsítése, használatukra való ösztönzés, különösen a kistelepüléseket, illetve a hátrányos helyzetű csoportok körében. A cél elérését a Kormány civil szervezetek együttműködésével tervezi megvalósítani jelen Felhívásban foglalt feltételek mentén. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket a projektre megítélt legalább 2 millió és legfeljebb 36 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig; a támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a Felhívásban meghatározottak szerint támogatási előleget biztosít. A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják 1, hogy: projektjük megvalósításával hozzájárulnak, hogy a digitális világból kimaradó állampolgárok nyitottá váljanak a digitális eszközök és szolgáltatások megismerésére és így a lakosság minél tágabb köre lépjen be a digitális világba; a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet. 1 A támogatási kérelem benyújtására és megvalósítására számos egyéb feltétel vonatkozhat. Kérjük, tanulmányozza át ezeket a Felhívás további fejezeteiben!
Tartalomjegyzék 1. A tervezett fejlesztések háttere... 5 1.1 A Felhívás indokoltsága és célja... 5 1.2 A rendelkezésre álló forrás... 7 1.3 A támogatás háttere... 8 2. Ügyfélszolgálatok elérhetősége... 8 3. A Projektekkel kapcsolatos elvárások... 8 3.1 A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek... 9 3.1.1 Önállóan támogatható tevékenységek... 9 3.1.1.1 Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek:... 9 3.1.1.2 Választható önállóan támogatható tevékenységek:... 9 3.1.2 Önállóan nem támogatható tevékenységek:... 9 3.1.2.1 Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek:... 9 3.1.2.2 Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:... 9 3.2 A támogatható tevékenységek állami támogatási szempontú besorolása... 10 3.3 Nem támogatható tevékenységek... 10 3.4 A projekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcsolatos elvárások... 10 3.4.1 Műszaki, szakmai tartalommal kapcsolatos elvárások... 10 3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárások... 10 3.4.1.2 Kötelező vállalások... 12 3.4.1.3 Esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempontok érvényesítésével kapcsolatos elvárások.. 12 3.4.1.4 Egyéb elvárások... 13 3.4.2 Mérföldkövek tervezésével kapcsolatos elvárások... 13 3.4.3 A projekt szakmai megvalósítása során a közbeszerzési kötelezettségre vonatkozó elvárások 13 3.4.4 A projekt szakmai megvalósításával kapcsolatos egyéb elvárások... 13 3.5 A projektvégrehajtás időtartama... 13 3.5.1 A projekt megkezdése... 13 3.5.2 A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam... 14 3.6 Projektekkel kapcsolatos egyéb elvárások... 14 3.6.1 A projekt területi korlátozása... 14 3.6.2 A fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó feltételek... 15 3.7 Indikátorok, szakpolitikai mutatók, adatszolgáltatás... 15 3.7.1 Indikátorok... 15 3.7.2 Szakpolitikai mutatók... 16 3.7.3 Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA forrásból megvalósuló felhívások esetén... 16 3.8 Fenntartási kötelezettség... 16 3.9 Biztosítékok köre... 16 2
3.10 Önerő... 16 4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI... 17 4.1 Támogatást igénylők köre... 17 4.1.1 Gazdálkodási formakód szerint... 17 4.2 Támogatásban nem részesíthetők köre... 17 4.3 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja... 18 4.4 Kiválasztási kritériumok és a kiválasztási eljárásrend... 19 4.4.1 Kiválasztási eljárásrend... 19 4.4.2 Kiválasztási kritériumok... 19 1. Nem hiánypótoltatható jogosultsági kritériumok:... 20 2. Hiánypótoltatható jogosultsági szempontok... 20 3. Tartalmi értékelési szempontok:... 20 5. A finanszírozással kapcsolatos információk... 21 5.1 A támogatás formája... 21 5.2 A projekt javaslat maximális elszámolható összköltsége... 21 5.3 A támogatás mértéke, összege... 21 5.4 Előleg igénylése... 22 5.5 Az elszámolható költségek köre... 22 5.5.1 Projektmenedzsment költségek... 23 5.5.2 Szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei... 23 5.5.3 Szakmai tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatások költségei... 24 5.5.4 Általános (rezsi) költség... 24 5.5.5 Beruházáshoz kapcsolódó költségek... 25 5.6 Az elszámolhatóság további feltételei... 25 5.7 Az elszámolható költségek mértékére, illetve arányára vonatkozó elvárások... 27 5.8 Nem elszámolható költségek köre... 27 5.9 Az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések... 28 5.9.1 Csekély összegű támogatás... 29 6. A támogatási kérelem elkészítése során csatolandó mellékletek listája... 29 7. További információk... 31 8. A felhívás szakmai mellékletei... 32 3
A Felhívás elválaszthatatlan része az Általános Útmutató a Felhívásokhoz c. dokumentum (a továbbiakban: ÁÚF), amelynek hatályos verziója megtalálható a www.szechenyi2020.hu honlapon. A Felhívás elválaszthatatlan része továbbá a 8. fejezetben felsorolt szakmai mellékletek. A Felhívás, az ÁÚF, a szakmai mellékletek és a támogatási kérelem adatlap együttesen tartalmazzák a támogatási kérelem elkészítéséhez szükséges összes feltételt. Amennyiben jelen Felhívásban foglaltak valamely fejezet tekintetében eltérnek az ÁÚF-ban megfogalmazott általános előírásoktól, akkor a jelen dokumentumban szabályozottak az irányadók. Felhívjuk a tisztelt támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás, az ÁÚF, a támogatási kérelem adatlap, továbbá ezek dokumentumai esetén az irányító hatóság, illetve a Miniszterelnökség a változtatás jogát fenntartja, ezért kérjük, hogy kövessék figyelemmel a www.szechenyi2020.hu honlapon megjelenő közleményeket! 4
1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1 A Felhívás indokoltsága és célja Az internetet egyre többen használják nap, mint nap a leghétköznapibb élethelyzetekben is. A magyar lakosságnak azonban még mindig jelentős hányada soha nem próbálta ki az internetet, így nincs személyes tapasztalata annak előnyeiről. A digitális eszközök használatából kimaradó, digitális készségekkel nem rendelkező társadalmi rétegek már jelenleg is komoly lemaradásban vannak. Egyre több munkahely betöltésének alapfeltétele az IKT eszközök használatának képessége, így a tudás hiánya tartósan konzerválja a leszakadó csoportok hátrányos helyzetét. Az információkhoz való, gyakorlatilag korlátlan hozzáférés, az IKT eszközök és szolgáltatások igénybe vétele minden vonatkozásban javítja az érintettek életminőségét és munkaerőpiaci elhelyezkedési lehetőségeit. Sokan azonban ezt a helyzetet nem ismerik fel, vagy nem látják akkora jelentőségűnek, ezért nem is tesznek semmit a helyzet megváltoztatása érdekében. A digitális alapkészségekkel nem rendelkezők magas aránya a nemzetgazdaság szintjén a növekedés és a foglalkoztatás, végső soron tehát a versenyképesség korlátjaként jelenik meg, egyben potenciálisan komoly társadalmi feszültségek forrása és a szociális egyenlőtlenségek újratermelődésének egyik okozója. A digitális készségek hiánya főként a vidéki, alacsony státusú és végzettségű állampolgárok munkaerő-piaci kilátásait és életminőségét rontja, akik körében egyébként is a legalacsonyabb a foglalkoztatottság. A digitális készségek hiánya tartósan és egyre nagyobb mértékben konzerválja a leszakadó csoportok hátrányos helyzetét ráadásul éppen azok a rétegek a leginkább elutasítóak az internet használatával és infokommunikációs képzések igénybevételével kapcsolatban, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Tehát a digitális írástudás hiánya önmagában versenyhátrányt jelent és hozzájárul a hátrányos helyzet konzerválásához, hosszabb távon pedig elmélyítéséhez. A digitális készségek fejlesztése ezért mind az oktatási rendszeren belül, mind a felnőttek körében alapvető versenyképességi kérdés; emellett jelentős esélyegyenlőségi és életminőségbeli tartalékokat rejt. A digitális készségek fejlesztése nemcsak a munkavállalók foglalkoztathatóságát (és ezzel versenyképességét), életminőségét és társadalmi közérzetét javítja, hanem a teljes digitális ökoszisztémára pozitív hatást gyakorol: a magasabb használati arányoknak köszönhetően javítja a digitális infrastruktúra kihasználtságát, s ezzel a fejlesztések megtérülési mutatóit, ami további fejlesztéseket tesz lehetővé; élénkíti a digitális gazdaság termékei és szolgáltatásai iránti keresletet, amivel további fejlesztéseket generál; ösztönzőleg hat az innovációra és a vállalkozói kedvre (startupok); növeli az IT-szakmák iránti nyitottságot, s ezzel enyhíti a krónikus informatikus-hiányt; új befektetéseket (FDI) vonz az országba; keresleti nyomást gyakorol az e-közigazgatási fejlesztésekre, ami javítja a szolgáltatások kínálatát és minőségét; javítja a közigazgatásban és a közszférában dolgozók digitális készségeit, ami hozzájárul a szolgáltatási színvonal további javulásához. A lakosság körében a legfrissebb felmérések szerint még mindig jóval az uniós átlag alatti az internethozzáféréssel rendelkezők, illetve az internetet tranzakciós (e-kereskedelmi, e-közigazgatási) célokra is használók aránya. A hátrányos helyzetű térségekben, illetve csoportok körében 30% feletti az alap digitális készségekkel nem rendelkezők aránya. 5
A magukat rendszeres internetezőknek vallók körében is magas azoknak az aránya, akik csak kommunikációra, szórakozásra, vagy közösségi média és alkalmazások használatára korlátozzák tevékenységüket, de soha nem vesznek igénybe online szolgáltatásokat, nem használják az internetet például álláskeresésre, vásárlásra, elektronikus ügyintézésre. Nemzetközi példákat nézve az internettől távol maradók bevonása leghatékonyabban a családi, baráti, vagy munkatársi körben lehetséges. Ennek érdekében jöttek létre az úgynevezett közösségi internet hozzáférési helyek is, amelyeknek célja, hogy a betérők helyben, közel, ismerős környezetben, helyi segítő közreműködésével ismerkedjenek meg a digitális világgal, a digitális szolgáltatásokkal. 2 A Kormány a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (NIS) és a Zöld könyv az infokommunikációs szektor 2014-2020 közötti fejlesztési irányairól című dokumentum Digitális kompetenciák pillérében célul tűzte ki, hogy a felnőtt lakosság körében 2016-ra a digitálisan írástudatlanok (azok, akik még soha nem használtak internetet) aránya csökkenjen 40% alá, 2020-ig pedig 30% alá; 2016-ra a rendszeres internethasználat (azok, akik legalább hetente egyszer interneteznek) mutatója érje el a 65 %-ot, a hátrányos helyzetűek esetében pedig az 50 %-ot, 2020-ra pedig a 75, illetve 60%-ot; 2016-ra a felnőtt lakosság 50 %-a vegyen igénybe e-kormányzati szolgáltatásokat; 2020-ra a felnőtt lakosság 50 %-a vásároljon online. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (a továbbiakban: GINOP) 3. prioritása is megfogalmazza, hogy komoly piaci kudarc van a felnőtt lakosság digitális készségének fejlesztése terén, azaz a piac önmagában nem képes biztosítani, hogy a digitális alapkészségekkel nem rendelkező lakosság megfelelő képzési programokon vegyen részt vagy legalább nyitottságot mutasson a digitális világ felé. Márpedig a digitális készségek nagyarányú hiánya nemcsak az érintett lakossági csoportok munkaerőpiaci versenyképességét ássa alá, hanem veszélyezteti a digitális infrastruktúra, a digitális gazdaság és a digitális állam fejlesztésére fordított jelentős források megtérülését is. Összehangolt beavatkozás nélkül a fejlesztéssel érintett probléma nem kezelhető. A NIS-ben és a GINOP-ban szereplő célok és intézkedési javaslatok egymásra is épülnek, egymást támogatják, az azok közötti szinergia megteremtése kiemelt cél. A fent megfogalmazott célok csak akkor érhetőek el, ha az állam tudatos és magas szinten koordinált beavatkozások révén csökkenti a digitális készségekkel nem rendelkezők számát, esélyt teremtve az egyéb területeken is leszakadással fenyegetett társadalmi rétegek felzárkóztatására is. A GINOP 3. prioritás a digitális készségek tekintetében két célt fogalmaz meg: egyrészt fejleszteni szükséges a közösségi internet-hozzáférési pontok infrastruktúráját és szolgáltatási kínálatát, ahol kiemelt cél a már meglévő és újonnan létrehozandó közösségi internet hozzáférési pontok informatizáltsági szintjének 2020-ra történő megvalósítása és az általuk nyújtott szolgáltatások (offline és elektronikus) bővítése. E cél megvalósítását szolgálja a GINOP-3.3.1. Közösségi internet hozzáférési pontok fejlesztése, szolgáltatási portfóliójuk bővítése című kiemelt projekt. másrészt meg kell teremteni az igényt arra, hogy az érintett társadalmi csoportok meg akarják ismerni a digitális világot, és tudatosuljon bennük, hogy milyen előnyökkel jár az életükben az internet használata. 2 Forrás: Nemzeti Infokommunikációs Stratégia 2014-2020 6
Jelen projekt ez utóbbi célkitűzés megvalósításához kíván hozzájárulni a digitális készségekkel nem rendelkezők digitális világ iránti nyitottságát, motivációját erősíteni hivatott helyi és országos projektek támogatásával. A projekt célja végső soron az, hogy a digitális világból kimaradó állampolgárok érzékenyítésével tegye nyitottá őket a digitális eszközökkel és szolgáltatásokkal való megismerkedésre, és ösztönözze őket, hogy tegyenek lépéseket a digitális kompetenciáik fejlesztése érdekében akár a közösségi internethozzáférési pontok mentori szolgáltatásának igénybe vételével, akár a családjuk, szomszédjuk, ismerőseik segítségével. Külön figyelmet érdemel a fogyatékkal élők digitális világba való integrálásának elősegítése, esélyegyenlőségi szempontok következetes érvényesítése. Még egyszerűbben fogalmazva: a projekt célja a digitalizációtól ismeretek vagy motiváltság hiányában, illetve az újtól való félelem miatt elzárkózók felrázása : minden aktív és potenciális munkavállalónak rá kell ébrednie arra, hogy digitális felkészültség hiányában egyre kisebb esélye lesz a munkaerőpiacon. Továbbá az inaktívak és az idős korosztályok körében is tudatosítani szükséges a digitális írástudás elsajátításának esélyegyenlőségi dimenzióját és életminőség-javító potenciálját. Mind a hazai kezdeményezések, mind a nemzetközi tapasztalatok azt jelzik, hogy csak szisztematikus beavatkozással, helyi szintű, integrált programokkal és a lemaradás valamennyi dimenziójára kiterjedő komplex szemléletmóddal lehetséges érdemi eredményeket elérni a felzárkóztatásban. A jelen Felhívás előzményének tekinthető GINOP-3.3.2-16 Online kormányzati, közigazgatási és e- egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a Digitális Jólét Program kiterjesztésének elősegítése c. kiemelt projekt, amelynek célja a digitális alapkészségekkel nem rendelkezők motivációjának erősítése, a digitális kompetenciák fejlesztését célzó állami, piaci és civil kezdeményezések koordinációja és módszertani támogatása, központi és helyi kommunikációs és motivációs tevékenységek megtervezése, megvalósítása és koordinációja, új szolgáltatások fejlesztése. Továbbá az említett projekt a helyi és országos szervezetek hasonló célú tevékenységeinek támogatására hivatott jelen GINOP-3.3.3-17 Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a digitális jólét megteremtésének elősegítése országos/ helyi civil és szakmai szervezetek támogatásával című felhívás előkészítése volt. A jelen konstrukció célja ennek megfelelően országos és helyi szervezetek helyi szükségletekre építő projektjeinek támogatása annak érdekében, hogy a lakosság minél tágabb köre lépjen be a digitális világba. A felhíváson támogatást elnyerő helyi és országos szervezetek központi koordináció, módszertani és kommunikációs támogatás mellett olyan, a helyi közösségekre és szükségletekre építő, a célcsoport sajátosságait és a célcsoport tagok élethelyzetét is figyelembe vevő projektekkel vesznek részt, amelyekben központi koordináció, módszertani és kommunikációs támogatás mellett motivációs tevékenységet folytatnak. Jelen konstrukció keretében kizárólag olyan támogatási kérelmek támogathatóak, amelyek megfelelnek a fenti célkitűzésnek. 1.2 A rendelkezésre álló forrás A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1,7 milliárd Ft, vissza nem térítendő támogatás. Jelen Felhívás forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. Jelen felhívás keretében min. 2 000 000 Ft, max. 36 000 000 Ft támogatásban részesülhetnek a támogatást igénylő szervezetek projektjük lebonyolításához. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 25-100 7
1.3 A támogatás háttere Az Európai Bizottság 2015. február 13-i határozatában elfogadta a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot, amely a hazai gazdaság hosszú távú fenntartható növekedésének biztosítása érdekében kiemelt célként jelöli meg a vállalkozások növekedési potenciáljának javítását, gazdasági teljesítményének erősítését. Jelen felhívást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium irányító hatósági feladatokat ellátó szervezeti egysége, a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság hirdeti meg a 1006/2016. (I.18) számú Korm. határozatban szereplő éves fejlesztési keret alapján. 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06/1 896-0000-ás, normál díjazású telefonszámon ahol hétfőtől csütörtökig 8:30-16 óráig, pénteken 8:30-14 óráig fogadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a Felhívással kapcsolatos közleményeket a http://www.szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja! 3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK Kérjük továbbá, hogy a támogatási kérelem összeállítása során vegye figyelembe, hogy a projekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek: A támogatást igénylők olyan innovatív és mintaértékű projektjei kerülnek támogatásra, amelyek az állampolgárok igényei köré szerveződnek annak érdekében, hogy növekedjen körükben a digitális készségek megléte, ezáltal pedig az e-közigazgatási, e-kereskedelmi, e-egészségügyi, fogyasztóvédelmi szolgáltatások népszerűsége és használata. A programokban az új kihívásoknak megfelelően nagy hangsúlyt kap a személyre szabott, specifikus igényekre épülő megközelítés kialakítása. A GINOP-3.3.3 konstrukció keretében helyi civil szervezetek (oktatási és kulturális közösségek, önkormányzati intézmények, közösségi hozzáférési helyek, szövetkezetek, helyi képviselettel rendelkező országos szervezetek pl. egyházak, kamarák), a GINOP-3.3.2-16 Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a Digitális Jólét Program kiterjesztésének elősegítése konstrukció keretében kialakított központi koordináció, módszertani és kommunikációs támogatás mellett olyan, a helyi közösségekre és szükségletekre építő, a célcsoport sajátosságait és a célcsoport tagok élethelyzetét is figyelembe vevő projektekkel vehetnek részt, amelyekben egy központilag létrehozott eszközkészlet (motivációs csomag) elemeire támaszkodva motivációs tevékenységet folytatnak. A támogatást igénylő szervezeteknek támogatási kérelmükbe be kell építeniük, hogy helyi tevékenység során mely eszközökre és miként kívánnak támaszkodni. A támogatott projektek segítséget kapnak ahhoz, hogy a saját igényeiknek megfelelően tudják alkalmazni az eszközöket, ami azért fontos, mert bár központi segítséget kapnak a projektjük lebonyolításához, de a helyi szervezetek jobban tudják, hogy az adott településen, térségben élők milyen módszerekkel szólíthatóak meg, így a központi eszközök használata csak integráltan vagy a helyi módszert támogatva valósítható meg. Annak érdekében, hogy a konstrukció keretében igényelhető vissza nem térítendő források a lehető legjobb hatásfokkal hasznosuljanak, a GINOP-3.3.2-16 projekt keretében egy minősítési és kiválasztási szempontrendszer kidolgozása valósul meg, amely előzetesen minősíti a támogatást igényelni kívánó civil szervezetek projektjeit. A minősítési folyamat során sikeresen megfelelt civil és szakmai szervezetek tanúsítványt kapnak, amely az alapfeltétele lesz a vissza nem térítendő támogatás igénybevételének. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a minősített projektek automatikusan az általuk igényelt összegű támogatásban részesülnek. 8
3.1 A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek 3.1.1 Önállóan támogatható tevékenységek 3.1.1.1 Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: a) A projekt szakmai, operatív végrehajtásával kapcsolatos tevékenységek: Összhangban a központi módszertani támogatással, a koordinációt biztosító szervezet szakmai anyagainak felhasználásával, valamint a GINOP-3.3.2 16 Online kormányzati, közigazgatási és e- egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a Digitális Jólét Program kiterjesztésének elősegítése projekt keretében jóváhagyott projekt mentén: - Rendezvények és kitelepülések szervezése - Tematikus helyi rendezvények szervezése (falunapok, klubok, kulturális események, versenyek, egyházi események, nyílt napok, előadások) 3.1.1.2 Választható önállóan támogatható tevékenységek: Jelen felhívás esetében nem releváns. 3.1.2 Önállóan nem támogatható tevékenységek: A felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem támogathatóak: 3.1.2.1 Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: a) Kötelezően előírt nyilvánosság biztosításának költsége 3.1.2.2 Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: a) A projekt menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységek: aa) projektmenedzsmenti feladatok ellátását támogató - munkatárs biztosítása, legfeljebb 1 fő (projektmenedzsment) ab) projektmenedzsment tevékenység ellátáshoz szükséges eszközök beszerzése b) A projekt szakmai és operatív végrehajtásához kapcsolódóan: ba) a projekt lebonyolításához szükséges digitális eszközök és kapcsolódó szoftverek beszerzése (tablet, laptop, projektor, mobil stick, stb.) legfeljebb az elszámolható költségek 10%-áig). c) A projekt szakmai, operatív végrehajtásával kapcsolatos tevékenységek: ca) Összhangban a központi módszertani támogatással, a koordinációt biztosító szervezet szakmai anyagainak felhasználásával, valamint a GINOP-3.3.2 16 Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a Digitális Jólét Program kiterjesztésének elősegítése projekt keretében jóváhagyott projekt mentén: - Offline és online motivációs kampányok lebonyolítása - Helyi kommunikációs és motivációs kampány - Országos online és offline PR- s marketing tevékenység, országos, regionális és helyi csatornák összehangolt elérése; - Szakmai napok szervezése - Sajtótájékoztatók szervezése - Konferencia és lakossági fórumok szervezése - Honlap-fejlesztés, Közösségi oldalon való megjelenés - Tematikus együttműködések kiépítése 9
- Térítésmentes ismeretterjesztő, nem formális IKT eszközöket népszerűsítő, oktatási programok lebonyolítása - Helyi PR-, és marketing tevékenység, helyi csatornák összehangolt elérése; - Helyi sajtómegjelenések 3.2 A támogatható tevékenységek állami támogatási szempontú besorolása A Felhívás keretében támogatható tevékenységek amennyiben azok támogatása állami támogatásnak minősül a 2014-2020 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról szóló 255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet alapján közösségi versenyjogi szempontból az alábbi jogcímeken, a következő támogatási kategóriákra vonatkozó előírások alapján valósíthatók meg: Támogatható tevékenység Támogatás jogcíme Támogatási kategória A projekt szakmai, operatív végrehajtásával kapcsolatos tevékenységek A projekt menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységek 255/2014. (X.10.) Korm. rendelet 6. 10. a digitális felzárkózás felgyorsítása és a közösségi hozzáférés növelése A 255/2014. (X.10.) Korm. rendelet 100 -a alapján csekély összegű támogatásként Kötelezően előírt nyilvánosság A projekt szakmai és operatív végrehajtásához kapcsolódó tevékenységek 3.3 Nem támogatható tevékenységek A felhívás keretében a 3.1.1. - 3.1.2. pontokban meghatározott tevékenységeken túlmenően más tevékenység nem támogatható. 3.4 A projekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcsolatos elvárások 3.4.1 Műszaki, szakmai tartalommal kapcsolatos elvárások 3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárások A támogatást igénylők által tervezett projektek az alábbi fő célcsoport(ok) számára valósíthatóak meg: - azon felnőtt lakosság számára, akik nem rendelkeznek digitális alapkompetenciákkal, ezen belül különösen o o o 45 év felettiek, vidéken élők, álláskeresők, akikben megvan, vagy a megfelelő motivációs programmal megteremthető a nyitottság a digitális eszközök kipróbálására, használatára. A támogatási kérelem összeállításakor, kérjük, vegyék figyelembe az alábbi szempontokat: A támogatási kérelemnek tartalmaznia kell: 10
o o o o o o o a projekt indokoltságát alátámasztó helyzetelemzést, az azonosított országos vagy helyi igényeket, a célcsoport meghatározását, a tervezett beszerzések specifikációját, a tevékenységek tervezett ütemezését a bevonni tervezett partnerek körét; a projekt keretében igénybe venni kívánt központi szolgáltatások (módszertani, kommunikációs támogatás, szakmai anyagok, stb.) körét. A projekt műszaki, szakmai tartalmának meghatározásához az alábbi elvárások figyelembe vétele szükséges: a) A GINOP-3.3.2-16 kiemelt projekt keretében végzett Előzetes igényfelmérés a lakosság körében (kvantitatív kutatás) című kutatás eredményét figyelembe kell venni a projekt kialakításakor, támogatva a kiegyensúlyozott földrajzi lefedettséget és a vidéki térségekben minél nagyobb számú és minél szélesebb népcsoport elérését. b) A projekt költségvetését a piaci árakhoz igazodóan, reális és takarékos módon kell összeállítani. A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint az átlagos piaci árnak történő megfelelést a szerződés hatályba lépését követően is biztosítani kell, továbbá a projektnek meg kell felelnie a reális és takarékos költségvetés előírásának. c) A támogatási kérelem pontjait a támogatást igénylőnek a Felhívásban meghatározott feltételek alapján releváns szakmai és pénzügyi tartalommal ki kell töltenie. A támogatást igénylő által a támogatási kérelem kitöltése során megadott adatok, szakmai-pénzügyi leírások bővítésére, kiegészítésére nincsen lehetőség, kizárólag a döntés-előkészítés során az Irányító Hatóság számára nem egyértelmű vagy ellentmondásos tartalmak tisztázására van lehetőség. d) A projektnek szakmailag megvalósíthatónak kell lennie. e) A projektnek meg kell felelnie a Felhívás szakmai mellékleteiben, illetve az Általános Útmutató Felhívásokhoz (ÁÚF) című dokumentumban foglalt egyéb feltételeknek. f) Jelen felhívás keretében elszámolásra kerülő költségek/költségtételek semmilyen egyéb uniós, illetve hazai forrásból nem kerülhetnek elszámolásra. g) Nem nyújtható támogatás olyan projekthez, amely esetében a projektgazda nem tesz eleget a szellemi tulajdonra vonatkozó jogtisztasági követelményeknek. h) A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 65. (3) bekezdése alapján a projektjavaslat csökkentett elszámolható összköltséggel, vagy csökkentett támogatási összeggel történő támogatására kell javaslatot tenni, ha a projektjavaslat tervezett elszámolható költségei között olyan költségtétel szerepel, amely nem elszámolható, nem szükséges a projekt céljának teljesítéséhez vagy aránytalanul magas. i) A Kedvezményezettnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a projektet az Irányító Hatóság általi lezárásáig a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Tv. 23. (2) bekezdésének megfelelően közvetlen irányítása alatt tartja, így többek között közvetlen és közvetett tulajdonosi struktúráját az Irányító Hatóság tájékoztatása nélkül nem változtatja meg. A változásról 5 (öt) munkanapon belül írásban tájékoztatja az Irányító Hatóságot. 11
j) A Kedvezményezettnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a társaság vezetőjének és közvetlen (aláírási joggal rendelkező) helyetteseinek személyében bekövetkező változásokról 5 (öt) munkanapon belül írásban tájékoztatja az Irányító Hatóságot. k) Kedvezményezettnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a projekt előrehaladásáról a Támogatói Okiratban meghatározottak szerint beszámol. l) A Kedvezményezettnek vállalnia kell, hogy a projekt keretében megvalósítja azokat a tevékenységeket, amelyeket a támogatási kérelemben feltüntetett tevékenységlistában megjelölt. m) Benyújtást követően a támogatási kérelem tartalmi elemeinek változtatására nincs lehetőség. Az ilyen jellegű módosítási igények nem vehetők figyelembe. Felhívjuk a figyelmet, hogy a műszaki, szakmai tartalom csökkenése esetén a csökkenés mértékétől függetlenül az elszámolható költség és a támogatás összege arányosan csökkentésre kerül az érintett tulajdonságtól vagy képességtől való elmaradás arányában! 3.4.1.2 Kötelező vállalások A projekt szakmai tartalmának meghatározásához az alábbi elvárások figyelembe vétele szükséges: - a támogatást igénylőnek vállalni kell, hogy a projektje szakmai tartalmának összeállítása során figyelembe veszi a GINOP-3.3.2-16 Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének elősegítése és a Digitális Jólét Program kiterjesztésének elősegítése c. projekt keretében működő Digitális Jólét Központ által már előállított és rendelkezésre bocsátott módszertani, valamint szakmai anyagokat, és a projektek megvalósítása során ezen központi módszertani anyagokat használja. A támogatást igénylő köteles a projekt előrehaladása során a Digitális Jólét Központ felé az ott elvárt időközönként beszámolni a projekt keretében végzett tevékenységeiről. Illetve legkésőbb a záró kifizetési igénylés benyújtásakor nyilatkozik az Irányító Hatóság felé, hogy a fenti kritériumoknak eleget tett. Felhívjuk a figyelmet, hogy a műszaki, szakmai tartalom csökkenése esetén a csökkenés mértékétől függetlenül az elszámolható költség és a támogatás összege arányosan csökkentésre kerül az érintett tulajdonságtól vagy képességtől való elmaradás arányában. 3.4.1.3 Esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempontok érvényesítésével kapcsolatos elvárások A projekt tervezése és megvalósítása során kérjük, vegye figyelembe, hogy a projektben létrehozott eredményeknek meg kell felelniük az alábbi elvárásoknak is: - Az európai uniós forrásból támogatott projektek kedvezményezettje köteles a projektre vonatkozó környezetvédelmi és esélyegyenlőségi jogszabályokat betartani, a projekt által érintett területen a védett természeti és kulturális értékeket megőrizni, a fennálló vagy a beruházás során keletkezett környezeti kárt és az esélyegyenlőség szempontjából jogszabályba ütköző nem-megfelelőséget legkésőbb a projekt megvalósítása során megszüntetni. - A fejlesztéshez kapcsolódó nyilvános eseményeken, kommunikációjában és viselkedésében a támogatást igénylő esélytudatosságot fejez ki: nem közvetít szegregációt, csökkenti a csoportokra vonatkozó meglévő előítéleteket. - megfelelő információhoz való hozzáférés - Az infokommunikációs akadálymentesítés minden beruházás esetén kötelező. 12
Az alábbi 3 környezetvédelmi elvárás közül legalább az egynek meg kell felelni a projekt megvalósítása során: - szelektív gyűjtés, szelektív hulladékkezelés biztosítása, komposztálás - szállítás, közlekedés és az általuk okozott terhelés csökkentése, közösségi, környezetbarát közlekedés arányának növelése - az energiafelhasználás csökkentése, energiahatékonyság javítása A horizontális cél megvalósítása, valamint a megvalósítás eredményességének nyomon követése érdekében végzett tevékenység következtében felmerült költség elszámolható. A kiemelt célok és a környezetvédelmi, esélyegyenlőségi és a nők és férfiak egyenlőségét biztosító követelmények részletes ismertetése megtalálható az Általános Útmutató a Felhívásokhoz c. dokumentum (https://www.palyazat.gov.hu/doc/4404) 12. fejezetében. 3.4.1.4 Egyéb elvárások Jelen felhívás esetében nem releváns. 3.4.2 Mérföldkövek tervezésével kapcsolatos elvárások A mérföldkő a projekt megvalósítása szempontjából jelentős időpont, amelyhez a projekt megvalósítása révén elért szakmai vagy műszaki eredmény kapcsolódik, vagy az elérendő eredmény egy jól körülhatárolható fejlesztési szakasza lezárul. Egy adott mérföldkőhöz ezen túlmenően meg kell tervezni az adott szakaszban várhatóan elszámolni kívánt költségek mértékét is. A projekt megvalósítása során 1 mérföldkövet szükséges tervezni. A mérföldkövet a projekt fizikai befejezésének várható időpontjára szükséges megtervezni. A mérföldkövekre vonatkozó részletes szabályozást az ÁÚF 8. fejezete tartalmazza. 3.4.3 A projekt szakmai megvalósítása során a közbeszerzési kötelezettségre vonatkozó elvárások Felhívjuk a figyelmet a projekt keretében megvalósítandó beszerzések tekintetében esetlegesen fennálló közbeszerzési kötelezettségre. Az irányadó jogszabályban meghatározott kötelezettségek megállapítása és betartása a támogatást igénylő, illetve a kedvezményezett feladata. A közbeszerzési kötelezettségre vonatkozó részletes tájékoztatás az ÁÚF 9. pontjában található. 3.4.4 A projekt szakmai megvalósításával kapcsolatos egyéb elvárások Jelen felhívás esetében nem releváns. 3.5 A projektvégrehajtás időtartama 3.5.1 A projekt megkezdése Támogatás a támogatási kérelem benyújtását megelőzően megkezdett projekthez nem igényelhető. A projekt megvalósulását a benyújtást követő napon a támogatást igénylő saját felelősségére megkezdheti, de a projekt megkezdése nincs befolyással a támogatási kérelem értékelésére és nem jelent előnyt annak elbírálása során, továbbá nem garantálja az igényelt támogatás elnyerését. A GINOP-3.3.2-16 Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének elősegítése és a Digitális Jólét Program kiterjesztésének elősegítése c. kiemelt 13
projekt keretében kiadott megfelelőségi tanúsítvány kiállításának időpontját nem előzheti meg a támogatási kérelem benyújtásának időpontja. A projekt részét képező bármely eszköz beszerzéséről, szolgáltatás igénybevételéről szóló megrendelés/szerződés, az azokhoz kapcsolódó számla, egyszerűsített számla, előlegszámla vagy előlegbekérő kiállításának, teljesítésének és kiegyenlítésének dátuma nem lehet korábbi a támogatási kérelem benyújtását követő napnál. A támogatott projekt megkezdettségére vonatkozó részletes szabályozást az ÁÚF 8.pontjának 6.1. alpontja tartalmazza. 3.5.2 A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a támogatói okirat aláírásáig nem kezdődött meg, a támogatói okirat aláírását követően legfeljebb 12 hónap áll rendelkezésre, de a projekt fizikai befejezésének meg kell történnie 2019. 03. 31-ig. A projekt fizikailag befejezett, amennyiben a projekt keretében támogatott valamennyi tevékenység a támogatói okiratban meghatározottak szerint, a felhívásban meghatározott feltételek mellett teljesült. A projekt fizikai befejezés napjának a projekt utolsó támogatott tevékenysége fizikai teljesítésének a napja minősül. A támogatott tevékenységtípusok fizikai teljesítettségére vonatkozó részletes szabályozást az ÁÚF 8. pontjának 6.2. alpontja tartalmazza. A támogatást igénylő projekttel kapcsolatos pénzügyi elszámolása (záró kifizetési igénylés) benyújtásának határideje a fizikai befejezést követő 90 nap, de legkésőbb 2019. 06. 31. A két időpont közül a korábbi az irányadó. 3.6 Projektekkel kapcsolatos egyéb elvárások 3.6.1 A projekt területi korlátozása a) Nem támogathatóak a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek. b) A projekt megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A támogatási kérelem benyújtásának időpontjában per- és igénymentesnek kell lennie (kivéve, ha a kedvezményezett az igény jogosultja), továbbá alkalmasnak kell lennie a projekt megvalósítására. A megvalósulási helyszín akkor tekinthető alkalmasnak, ha a projekt tárgyát képező releváns tevékenységek elvégezhetők a helyszínen, a projekt megvalósításhoz biztosított a megfelelő infrastruktúra. c) A megvalósulási helynek a támogatási kérelem benyújtásáig kell bejegyzésre kerülnie. A projekt keretében tervezett minden tevékenységnek, a költségek felmerülésének a megvalósítás helyszínén kell történnie. A megvalósítás helyszínének működő székhelynek/telephelynek/fiókteleptelepnek kell lennie, amelynek igazolására szolgáló dokumentumok többek között: a) iparűzési adó bevallás és fizetésigazolás, b) engedélyköteles tevékenység esetén hatósági engedélyek megléte, c) közüzemi számla (önmagában a rendelkezésre állási díj vagy alapdíj megfizetése nem elegendő). 14
A munkaszerződésnek és vagy munkaköri leírásnak a munkavégzés helyét minden esetben tartalmaznia kell. Munkavállalók tényleges a projekthelyszínen történő foglalkoztatásnak igazolására szolgáló dokumentumok, amelyek egyikének rendelkezésre állása a munkajogi iratokkal együtt igazolja a foglalkoztatást: a projektben foglalkoztatott munkavállalók a projekttel azonos megyében, vagy a megvalósítás helyszínéhez képest napi munkába járással elérhető távolságban lévő állandó/ideiglenes lakcímének igazolása, VAGY a munkába járás dokumentumainak, egyéb, a foglakoztatáshoz kapcsolódó személyi jellegű költségek felmerülésének igazolása munkahelyi beléptető, biztonsági rendszerek naplóinak/felvételeinek rendelkezésre állása Jelen fejezetben felsorolt dokumentumok a támogatási kérelem jogosultsági ellenőrzése, tartalmi értékelése során, valamint a megvalósítás és a fenntartás időszakában bármikor bekérhetőek. A dokumentumok rendelkezésre állása a projekt megvalósítási időszakában helyszíni ellenőrzés során bármikor ellenőrizhető. Ezeknek életszerűen alá kell tudni támasztani, hogy a projekt teljes mértékben a kevésbé fejlett régiók területén valósult meg. 3.6.2 A fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó feltételek Jelen felhívás esetében nem releváns. 3.7 Indikátorok, szakpolitikai mutatók, adatszolgáltatás 3.7.1 Indikátorok Projektszinten nem releváns. A felhívás az alábbi, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban meghatározott indikátor célértékének teljesüléshez járul hozzá: Indikátor neve Alap Mértékegység Típusa 1 Célérték Azonosító Állampolgárok, akik sosem használtak internetet a kevésbé fejlett régiókban ERFA % OP-eredmény 15% 3.5 Forrás: GINOP OP 1) Közös kimeneti, OP-kimeneti, OP-eredmény A fenti indikátorra a kedvezményezettnek projekt szinten nem szükséges célértéket tervezni. Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet) 88. -a alapján a kedvezményezett kizárólag a támogatás arányos csökkenése mellett jogosult csökkenteni az indikátor célértéket a támogatási szerződésben. Amennyiben egy indikátor nem éri el a projektre a támogatási szerződésben/támogatói okiratban/finanszírozási megállapodásban meghatározott érték 75%-át, a támogatás arányosan csökkentésre kerül, illetve a kedvezményezett - a vis maior esetét kivéve - a támogatás arányos részét, a 15
rendeletben meghatározottak szerint köteles visszafizetni. A 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 88.. (1)-(4) szerinti szankció nem alkalmazandó szakpolitikai mutatók és az OP-eredmény indikátorok esetében. 3.7.2 Szakpolitikai mutatók Jelen felhívás esetében nem releváns. 3.7.3 Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA forrásból megvalósuló felhívások esetén Jelen felhívás esetében nem releváns. 3.8 Fenntartási kötelezettség A támogatást igénylő a projekt megvalósítás befejezésétől számított 2 évig, a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projekt keretében alkalmazott módszerek és elért eredmények nyilvános elérhetőségét biztosítja (pl. honlapon vagy egyéb nyilvános felületen), továbbá, amennyiben a projekt keretében nagy értékű tárgyi eszköz beszerzésére is sor kerül, úgy a beszerzett eszközök a záró projekt fenntartási jelentés elfogadásáig csak az Irányító Hatóság előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegeníthető el, adható bérbe, illetve terhelhető meg. A projekt megvalósítás befejezésének minősül, ha a projekt fizikailag és pénzügyileg is befejezett, valamint a kedvezményezettnek valamennyi támogatott tevékenysége befejezését igazoló és alátámasztó kifizetési igénylését az Irányító Hatóság jóváhagyta és a támogatás folyósítása megtörtént. A projekt akkor tekinthető lezártnak, ha valamennyi vállalt kötelezettség teljesült és a kedvezményezett a kötelezettségek megvalósulásának eredményeiről szóló záró projekt fenntartási jelentést benyújtotta, és azt az irányító hatóság jóváhagyta, valamint a záró jegyzőkönyv elkészült. 3.9 Biztosítékok köre A biztosítéknyújtási kötelezettségre vonatkozó részletes szabályozást az ÁÚF 6. pontja tartalmazza 3.10 Önerő A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. Az önerő saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból állhat. Saját forrásnak a kedvezményezett által a projekthez igénybevett állami támogatást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozó uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás minősül. A támogatási kérelem benyújtásakor a támogatást igénylőnek nyilatkoznia kell az önerő rendelkezésre állásáról. Legkésőbb az első kifizetési igénylés benyújtásakor (ideértve az előlegigénylését is) az ÁÚF 8. pontjának 5. alpontjában meghatározott módon és formában kell igazolni az önerő rendelkezésre állását. Az egyszeri elszámolók nem kötelesek az ÁÚF 8. pontjának 5. alpontjában meghatározott módon az önerő rendelkezésre állását igazolni, nekik az egyetlen záró- kifizetési igénylés keretében az önerő tényleges kifizetését igazoló elszámoló bizonylatokat kell benyújtaniuk. 16
4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI 4.1 Támogatást igénylők köre Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon Magyarország területén székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkező civil szervezetek, azon belül,: a) oktatási és kulturális közösség b) önkormányzat által fenntartott intézmények c) közösségi internet hozzáférési hely d) szövetkezet e) helyi képviselettel rendelkező országos szervezet (egyházak, kamarák) f) nonprofit korlátolt felelősségű társaság g) egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és a pártot) h) közalapítvány i) alapítvány 4.1.1 Gazdálkodási formakód szerint a) 121 szociális szövetkezet, b) 123 iskolai szövetkezet; c) 551- egyház d) 552- egyházi intézmény e) 559- egyéb egyházi szervezet f) 541- kamara g) 572- nonprofit korlátolt felelősségű társaság h) 599- egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet i) 575- nonprofit közkereseti társaság j) 576- nonprofit betéti társaság k) 573- nonprofit részvénytársaság l) 529- egyéb egyesület m) 561- közalapítvány n) 562- közalapítvány önálló intézménye o) 563- egyéb alapítvány önálló intézménye p) 569- egyéb alapítvány Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség. 4.2 Támogatásban nem részesíthetők köre Az ÁÚF Kizáró okok listája c. részben felsoroltakon túl, az alábbi szempontok szerint nem ítélhető meg támogatás azon támogatást igénylő részére: Aki nem rendelkezik a GINOP 3.3.2. -16 Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének elősegítése és a Digitális Jólét Program kiterjesztésének elősegítése című kiemelt projekt keretében fejlesztett előminősítési rendszer által kiállított megfelelőségi tanúsítvánnyal. 17
Továbbá nem ítélhető meg támogatás az alábbi esetekben: a) amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban; b) amellyel szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve az elődszervezete az APEH által indított végrehajtási eljárás van folyamatban a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában; c) amely, vagy amelynek a 651/2014 EU rendelet 1. sz. melléklete alapján meghatározott partnervagy kapcsolt vállalkozása ezen Felhívás keretében, adott naptári évben már részesült támogatásban; Csekély összegű támogatás nem nyújtható: a) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítéséhez, b) elsődleges mezőgazdasági termeléshez, c) azon támogatást igénylő részére, amely azt mezőgazdasági termékek feldolgozásához vagy forgalmazásához használja fel, amennyiben - a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy - a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ, d) exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik, e) ha azt import áru helyett hazai áru használatától teszik függővé, g) olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi, h) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében történő végző vállalkozások számára teherszállító járművek megvásárlására. 4.3 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja A támogatási kérelmek benyújtása 2017. június 30-tól 2018. március 31-ig lehetséges. A támogatási kérelem benyújtásának módja online benyújtás, elektronikus kitöltő programon keresztül. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kitöltő programban véglegesített támogatási kérelemhez a felhívás 6. pontjában leírt módon kell csatolni a kérelem elektronikus benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkozatot is! A nyilatkozat papír alapú példányát ha azt nem minősített elektronikus aláírással 3 látták el - postai úton is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai 3 Minősített elektronikus aláírás: olyan - fokozott biztonságú - elektronikus aláírás, amelyet az aláíró biztonságos aláírás-létrehozó eszközzel hozott létre, és amelynek hitelesítése céljából minősített tanúsítványt bocsátottak ki. 18
szolgáltatás 4 /futárposta-szolgáltatás 5 (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) igénybevételével a következő címre: Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság 1539 Budapest, Postafiók 684. Kérjük, hogy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a Felhívás kódszámát, a támogatást igénylő nevét és címét. 4.4 Kiválasztási kritériumok és a kiválasztási eljárásrend 4.4.1 Kiválasztási eljárásrend A felhívásra beérkező támogatási kérelmek a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet alapján egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek kiválasztásra. A támogatási kérelmekről az irányító hatóság vezetője folyamatos elbírálással dönt. Az eljárás során a 272/2014. (XI.5.) Kormányrendelet szabályai szerint lehetőség van hiánypótlásra, illetve tisztázó kérdés feltevésére. A támogatást igénylő által a támogatási kérelem kitöltése során megadott adatok, szakmai-pénzügyi leírások bővítésére, kiegészítésére nincs lehetőség, kizárólag a döntés-előkészítés során az irányító hatóság számára nem egyértelmű vagy ellentmondásos tartalmak tisztázására van lehetőség. Egyszerűsített eljárásrend esetén a támogató döntést követően Támogatói Okirat kibocsátására kerül sor. Az eljárásrendre vonatkozó további információk az ÁÚF 3. pontjában (A támogatási kérelmek benyújtásának és elbírálásának módja) találhatóak. 4.4.2 Kiválasztási kritériumok Jelen felhívás keretében támogatásban részesülhetnek azon projektek, amelyek megfelelnek, a vonatkozó jogszabályi feltételeknek, a Felhívásban, és azok mellékleteiben foglalt kritériumoknak, valamint az alábbi kritériumoknak: 4 A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény (a továbbiakban Posta tv.) 2. 9. pontjában foglaltak szerint expressz postai szolgáltatás: az az időgarantált szolgáltatás, melynek keretében a postai szolgáltató arra vállal kötelezettséget, hogy a postai küldeményt belföldön legkésőbb a felvételt követő munkanapon, Európai Unió tagállamaiba címzett küldemény esetében legkésőbb a felvételt követő harmadik munkanapon, egyéb nemzetközi viszonylatú küldemény esetében legkésőbb a felvételt követő ötödik munkanapon kézbesíti, és emellett az alábbi a)-f) pontban foglalt többletszolgáltatások közül legalább egyet teljesít: a) nyomon követhető kezelés; b) utánvétel; c) tértivevény; d) értéknyilvánítás. e) kizárólag a küldemény címzettjeként megjelölt személy kezéhez történő kézbesítés; f) a küldeménynek a feladó lakóhelyén, tartózkodási helyén, székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén történő felvétele. 5 A Posta tv. 2. 15. pontjában foglaltak szerint futárposta-szolgáltatás: olyan - a küldemény felvételétől számított legfeljebb 24 órán belül teljesítendő - időgarantált postai szolgáltatás, amelynek keretében a postai szolgáltató arra vállal kötelezettséget, hogy a postai küldemény felvételét végző személy a postai küldeményt a kézbesítés megkísérléséig megszakítás nélkül személyes felügyelete alatt tartja oly módon, hogy a feladó ez alatt bármely időpontban rendelkezhessen a postai küldemény címzettjének vagy címének a megváltoztatásáról, és sikertelen személyes kézbesítés esetén megtehesse a szükséges intézkedéseket. Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben postafiók címre kell beküldeni a támogatási kérelmet, akkor futárpostai szolgáltatás a Posta törvény rendelkezései alapján - nem vehető igénybe. 19