Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS

Hasonló dokumentumok
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.

Az időbeosztás. Beszélgetés útközben. E heti kirándulás

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

Legyenek eggyé kezedben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó,

Énkép. Bátorítások. El nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled. Józsué 1, 5

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ

16. TEMETÉSI ALAPIGÉK

Hamis és igaz békesség

UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

Ez Az Út Beethoven Első Szimfonia

Arcodat keresem, Uram!

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

Mit keresitek az élőt a holtak között

Alaptanítások 7. rész Isten titka És akkor jön el a vég

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Újrakezdés miért, hogyan?

A Róma levél 7. fejezetének magyarázata

Bibliaismereti alapok

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt.

Drága megváltott Gyülekezet!

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Mária Keresztények Honlap Mária

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

Örök élet, vagy örök kárhozat Abonyi Sándor

János 3: Hungarian Károli ( public domain)

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

NEM MINDENKI. Budapest, november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

Drága Gyülekezet! június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki

Keresztény értékeink

Lekció: Lk január 1. Textus: Jer. Sir Három jó

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Isten az Atya Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI

Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14.

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Üdvözlünk Isten családjában!

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Csak az Isten kegyelme segíthet

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

Isten Nagy Terve. 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK

B O C S Á S S M E G, AT YÁ M!

Isten felméri Ábrahám szeretetét

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

A kegyelem Istene tegye áldottá az ő Igéjét, hogy Krisztus beszéde lakozzék bennünk gazdagon és sok gyümölcsöt teremjünk az ő dicsőségére.

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

A Nyíreegyháza. eformátu. g templo S K. w.refnyirkertvaros.hu

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

tekintély főnév

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Új kiadás János első levele

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma

Bérmálási vizsgakérdések

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

Szolgákból örökösök. 8. tanulmány. november SZOMBAT DÉLUTÁN. E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 6:1-11; 9:4-5; Galata 3:26 4:20; Zsidók 2:14-18; 4:14-15

Krisztus keresztje és Isten igazságossága

Magyar. Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek a föld végső határáig. (vö. ApCsel 1,8)

Tanítás a gyülekezetről

HISZEK AZ EGY ÚRBAN, JÉZUS KIRSZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Gazdagrét Prédikáció

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA

Komáromi Baptista Gyülekezet Mészáros Sándor május 20. A FIÚSÁG LELKE

Isten felméri Ábrahám szeretetét

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II.

JÓZSEF TÖRTÉNETE III. RÉSZ

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról

Az aratás és az aratók

12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása

Átírás:

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS 4.7-16

Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell

Nem arról beszélek...hogy a szeretet ne intené a másikat...hogy a tetteink ne árulkodnának szívünk állapotáról...hogy nincs szükségünk arra, hogy mások beleszóljanak az életünkbe

Újszövetségi ellentétpárok Fiú Szolga Szabad Fogoly Örökös Semmis Bensőségesség Félelem Szabadság Kárhoztatás

Galata 4 1 Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, 2 hanem gyámok és gondozók fennhatósága alatt áll az apa által megszabott ideig. 3 Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra. 4 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve,

Galata 4 4 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, 5 hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. 6 Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: "Abbá, Atya!" 7 Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.

Ha a világegyetem lehatalmasabb abszolút uralkodója szolga helyett fiaként tekint rám

Ha a világegyetem lehatalmasabb abszolút uralkodója tekintélyelvűség helyett családi kapcsolatban viszonyul hozzám

akkor mi miért ne tennénk ugyanezt!

Jn 1.12 Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,

Zsidók 2.1 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni.

Mt 12 48 Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" 49 Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé, és így szólt: "Íme, az én anyám és az én testvéreim! 50 Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám."

1Timóteus 5 1 Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbakat pedig mint öcsédet, 2 az idősebb asszonyokat mint anyádat, a fiatalabbakat mint húgodat: teljes tisztasággal.

Róma 8.1 Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,

Róma 7 24 Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 25 Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.

Róma 8.1 Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,

Krisztusban Krisztus nélkül Fiú Szolga Szabad Fogoly Örökös Semmis Bensőségesség Félelem Szabadság Kárhoztatás

Róma 8 31 Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? 32 Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? 33 Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. 34 Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?

Róma 8 35 Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? 36 Hiszen meg van írva: "Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat." 37 De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.

Róma 8 38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, 39 sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

Máté 11 28 Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. 29 Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30 Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."

Ha a világegyetem lehatalmasabb abszolút uralkodója így bánt velem

nem így kellene bánnunk nekünk is egymással!

TÉLKEZÉSMENTES Ö