Michalovce - a zempléni turizmus kapuja MICHALOVCE MŰEMLÉKEI



Hasonló dokumentumok
Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

Michalovce - a zempléni turizmus kapuja VÍZ MELLETTI RELAX

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (

Szecesszió. Kárpátalján. Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK

S C.F.

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

S C.F.

Nyitra - Turisztikai információk

Időpont: Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

fedezd fel a helyet, éld át az élményt

Zalaegerszegi Diákkonferencia

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.

Nyitra felől Turóc-völgyébe

Lloyd Palota, a gyõri Széchenyi tér régi-új ékköve

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet

Magyarország látnivalói II. Tematikus képgyűjtemény az Idegenforgalmi földrajz tantárgyhoz


Munkácsy emlékezete Csabán

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve:

S C.F.

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

A keszegi leányegyház (filia) története

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit.

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

S C.F.

Képek a Jászságból 161

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK

MŰEMLÉKEK. MK= műemléki környezet

IGAZ - HAMIS Várostörténeti sétány

S C.F.

A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL

ZICHY FERENC LÁTOGATÓKÖZPONT GYÔR SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS TORONY KILÁTÓ MÚZEUMHÁZ IHLET ÉS MÛVÉSZET SZENT JAKAB LÁTOGATÓKÖZPONT LÉBÉNY

Kulturális Javak Bizottsága szeptember 14-i ülés

S C.F.

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

S C.F.

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

Leírás: [Gyomai látkép a mai Fő útról] Dokumentum típusa: Fotómásolat. Állomány: digdok/gyomat/gyomafotó

MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

Erdélyi barangolás - Marosvásárhely

HÁROMSZÉK MŰEMLÉKEI 2011

Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra

Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain

- A hotel területén. - Turizmus

jankó ablak A biztos megoldás

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:..

Templomok. Dabas-Sári városrész

S C.F.

Windsor-i kastély története

TELEKI-TISZA-KASTÉLY

Középkori magyar királyok emlékei kutatási program. Zárójelentés

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás

Tagja vagyok a Restaurátor Kamarának és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének

Veszprém műemlékjegyzéke A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóság adatszolgáltatása alapján

A MŰEMLÉKVÉDELMI GONDOLAT ÉS AZ INTEGRÁLT ÉRTÉKVÉDELEM

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

S C.F.

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése

S C.F.

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

Szent László útja. Nemes Emil tanító beszámolója május 31.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található.

S C.F.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.

S C.F.

Címerkövek Vác Nagyvázsony Mátyáshoz kötődő gótikus építkezések Székesfehérvár Kolozsvár Okolicsnó. Visegrád, királyi palota

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

JEGYÁRAK. "AZ OTTHON MELEGE". CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/ , Fax: 06-96/

Nyárád. Református templom

Michalovce - a zempléni turizmus kapuja ALSÓ ZEMPLÉN ÉS A FALUSI TURIZMUS

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP

1. melléklet HB lakóház Ányos Pál u HB lakóház H Rupert -ház lakóház H lakóház H lakóház H lakóház

Kedvenc városom Szolnok Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca NOVEMBER 11.

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap

S C.F.

ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Virág Endre endre.virag@alfila.hu /

Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok, hanem az élet örömei álltak

Új lendületet vehet a Petőfi ügye

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

S C.F.

Átírás:

MICHALOVCE MŰEMLÉKEI Michalovce - a zempléni turizmus kapuja MICHALOVCE MŰEMLÉKEI

A Sztáray kastély - a Zempléni múzeum székhelye A barokk-klasszicista kastély, a Sztáray nemesi család egykori lakóhelye kétségtelenül Michalovce legértékesebb történelmi emlékeinek egyike. Ma itt található a Zempléni múzeum. A kastély az eredeti középkori vár területén épült, amelyet a reneszánsz korszakban kényelmesebb lakó-és reprezentációs célokat szolgáló kastéllyá épitettek át. A 18.-ik században újabb, barokk stílusú felújításon esett át, kiépült az első emelet, tornyok és új bejárati lépcsők lett kialakítva. A 19.-ik században a kastély egy utolsó nagy klasszicista stílusú átalakításon esett át. Megépültek a földszinti oldalszárnyak, ezzel kialakult az ún. várudvar. A kastély tulajdonosai folyamatos jelleggel Sztárayék voltak egészen 1944-ig. A kastélyhoz különböző legendák fűződnek, mint a titokzatos földalatti folyosó, vagy a fehér asszony legendája. MŰEMLÉKEI A rotunda alapjai A rotunda alapjait a Zempléni múzeum területén fedeztél fel és keletkezésének ideje a 9.-12.-ik századra tehető. A három évszázad időszaka annak a ténynek köszönhető, hogy a szakértők nem tudnak megegyezni egy adott időpontban az épület keletkezésének idejét illetően. Ez a hely a szlovák régészet rejtelmei közé sorolható. A felfedező, Jaroslav Vizdal szerint a kör alakú templomhajó és a patkó alakú szentély alapján a nagymorva időszakból származik, mivel ezen a környéken már 9.-ik századi településről találhatóak bizonyítékok. Más régészek viszont úgy vélik, hogy a 11.-ik századból származik és az a magyar király építtette, akihez akkoriban az összes föld tartozott. A rotunda állítólag a környékbeli falvak lakóinak közös plébániai templomaként szolgált. Valószínűleg Szent Mihály arkangyalnak lett felszentelve. A kutatások során egy kőlemezt találtak egy bizonyos felirattal, melynek megfejtésére máig nem került sor.

Páduai Szent Antal kápolna A kápolna Hôrka-n (Hrádku) Sztárayék családi kriptájaként szolgált, melyet gróf Anton Sztáray építtetett és Páduai Szent Antalnak szenteltette. A gróf ennek építését azonban már nem élte meg, sajnos még a munkálatok kezdete előtt elhúnyt. A kápolna építése 1898- ban lett befejezve ezt követően pedig felszentelve. A Sztáray család tagjai és annak rokonai ebben és ennek közvetlen környezetében lettek eltemetve. Városháza-A Városháza székhelye A Michalovce-i Vársoháza épülete a helyi önkormányzat részére épült 1928-ban. A tetőre egy megfigyelőtorony került, ami a helyi tűzoltók munkáját jelentősen megkönnyítette. Később ehelyett órát helyeztek ide. A 20.-ik század végén a tető és a padlástér jelentős tűzvészben rongálódott. Az épület előtt korábban egy kis park volt, ahol 1939-ben a híres politikus, az ukrán nemzeti újjászületés jelentős úttörője, Adolf Dobriansky mellszobra lett elhelyezve, a szlovákok, ruszinok, ukránok és csehek a ČSR építésében tett közös erőfeszítéseinek szimbólumaként. Később a mellszobrot többször áthelyezték.

Bank palota 1911-ben Michalovce egyik terén lett felépítve a Michalovce-i kereskedelmi és hitelbank palotája, ami jelenleg Michalovce egyik építészeti gyöngyszemének tekinthető. Klasszicista stílusban épült, homlokzatát pedig méh szobrok, iparosok, gazdák és hajósok pseudo rokokó jelenetei díszítik. A bankokon kívül voltak itt üzletek, kisebb vállalkozások különböző szolgáltatásokkal, az emeleten egészségügyi rendelők, irodák és lakások voltak. Az épület ma Zempléni Kulturális Központ székhelye, viszont más szervezetek székhelyei, éttermek vagy akár regionális újságok szerkesztősége is megtalálható itt. Bank épülete A város másik fontos épületén érdekes építészeti elemek is megtalálhatók, mint pl a kaptár, vagy akár kovácsolt domborművek a homlokzaton. Az eredeti épület, ami ennek a helyén állt a 19.-ik században keletkezett, de körülbelül 1912-ben Michalovce leggazdagabb és legbefolyásosabb polgára, Bartolomej Czibur bankár és gyógyszerész az épület magyar szecessziós stílusban való átalakítása mellett döntött. Így az épület eredeti megjelenése megváltozott és ezzel a Hlavná ulica dísze lett. Különböző bankok székeltek itt, később könyvtár, ma pedig egészségügyi szolgáltatásnak ad otthont. MŰEMLÉKEI

Groszov palota épülete Az épület neve a palota egyik építészének vezetéknevéből származik, 1905 körül épült és a helyi szecesszió stílus jegyeit viseli. Tipikus jellemzője egy négyzet alakú saroktorony, kalapácsokkal, a kohászat jelképeként. Egyik részében eredetileg hotel volt található, a többi lakhatási célokra szolgált. Ez a palota hosszú ideig a Durschlagov család tulajdonában volt.

A régi bíróság épülete Michalovce polgárai ezt az épületet a régi bíróság -ként emlegetik, mivel valamikor egy saját börtön komlpexummal rendelkező bíróság volt itt. A börtöncellák az épület alatt is megtalálhatók voltak. A 18.-ik század második felében sóhivatal foglalt helyet az épületben, amihez a térség raktárai is tartoztak, majd száz évvel később az épület szolgabírói hivatallá vált. MŰEMLÉKEI

Földműves ház Háromszintes nyeregtetős sarok épület, a Mezőgazdasági kölcsönpénztár és Földműves szövetkezet székhelyeként épült 1929-ben. Ez a ház úgy döntött, hogy létrehozza a legrégebbi földművelési egyesületek egyikét, a Michalovce-i Mezőgazdasági szövetkezetet (1920) amely Michalovce, Sobrance, Veľké Kapušany, Snina, Humenné a Medzilaborce földműveseit egyesítette. Saját bankjuk felépítésére egy viszonylag stratégiai helyet, az Dolná ulica és a piactér sarkát választották a Sztáray téren, szálloda és kocsma közelében.

MŰEMLÉKEI

Arany Bika Ez a történelmi épület Michalovce egyik domináns jellegzetessége és a legrégebbi épületek közé tartozik. 1905-1906-ban egy új többszintes szálloda építése mellett döntött saját lebontott háza helyén Nagymihály egyik leggazdagabb polgára, Gabriel Strömpl. A Strömpl család több h e n t e s ü z l e t t u l a j d o n o s a volt, ezért egyáltalán nem meglepő az a tény, hogy e fenséges épület homlokzatát egy aranyozott bika feje díszíti. Az épület tágas tereivel különféle politika párt találkozóinak volt tanúja, továbbá partik, bálok, amatőr színházi előadások kerültek itt megrendezésre, valamint különféle képzéseknek is teret adott. Az épület mai formáját 2001-ben, egy alapos rekonstruálás által nyerte el. Csillagvizsgáló Michalovce-i Kerületi Népi obszervatórium néven jött létre 1981- ben, támogatott szervezet, melynek célja volt hogy a csillagászatot nemcsak a diákok és tanulók, hanem a nagyközönség számára is vonzóvá tegye. 1986-ban költözött át a Moussonov házba, ahol mai napig is székel. MŰEMLÉKEI

Boldogságos Szűz Mária római katolikus templom A város urai,a Nagymihályi család építtette ezt a katolikus templomot a 13.-ik században. A 16.-18 században felváltva került katolikusok majd protestánsok kezébe. Miután leégett gróf Imrich Sztáray kezdeményezésére barokk stílusban újították fel. Figyelmet érdemelnek a templombelső műalkotásai, mint például a gótikus pastoforium, egy ismeretlen arisztokrata későreneszánszi sírfelirata, a barokk oltár 1721-ből egy későbbi Boldogságos Szűz Mária oltárképpel valamint egy 19.-ik századi rokoko stílusú szószék.

Szentlélek Eljövetele Székesegyház A Szentlélek Eljövetele Temploma neobizánci stílusban a redemprorista kolostor mellett épült 1934-1935-ben. A régebbi festményeken és ikonokon kívül, amelyek a kolostor eredeti kápolnájából kerültek át,az ungvári festő, Jozefa Bokšaya újabb ikonjai is megtekinthetők. Az asztal feletti baldachin és a szószék pedig Vladimír Sičinsky munkája. 1950-ben, az akkori államhatalom rendelkezésére a templom ortodox székesegyház lett. 2012-től Minor Bazilikává emeledett. Jelenleg ismét redemprorista igazgatás alatt áll, néhány évvel ezelőtt, pedig az oldalsó oltárba Boldog Metod Dominik Trčka maradványi lettek ünnepélyesen elhelyezve. MŰEMLÉKEI

Szűz Mária Születése görög katolikus plébániatemplom Egy barokk-klasszicista stílusban épült templom, keletkezésének ideje a 18.-ik század második felére tehető. Építésének körülményei nem tisztázottak, ennek többféle verziója létezik. Egyesek szerint a helyén egykor a keleti ritusú egyház fatemploma állt, ún. cerkev. Mások szerint épitése Mária Teréziának volt köszönhető, aki Mukačev felé Michalovcere látogatott és a félig kész zsúpfedeles templom láttán 28 munkást ösztönzött annak befejezésére.

Szent Ciril és Metód Ortodox Székesegyház Ez a Székesegyház 20.-ik század 90-es éveiben épült. Jézus Szent Szíve római katolikus templom A város római katolikus hívői egy teljesen új templomot szenteltek Jézus Szent Szívének. A templom főbejárata előtt található II. János Pál pápa kőtalapzaton álló, lenyűgöző, életnagyságú szobra. MŰEMLÉKEI

Evangélikus Egyház augsburgi hitvallású temploma Egy szintén új, modern stílusban, svéd modell alapján épült templom. Klubhelység, biblia tanulmányozására kialakított termek, valamint könyvtár és konyha is helyet foglal itt. A templomot a helyi és a bajor egyház hívői adományainak köszönhetően 11 év után sikerült felépíteni. Szlovákiai Református Egyház temploma Egy szintén újonnan épült templom, a maga művészeti remekeivel egyedülálló, méltóságteljes szentélyként működik. Építése fejlődési szakaszokra osztható, véglegesen 1996-ban lett kész, ekkor fejezték be az utolsó munkálatokat. Később lett hozzáépítve a kórus csarnok majd ezt követően 2001-ben a plébánia. Szűz Mária Rózsafüzér Királynője római katolikus kápolna A felújított kápolna a Béke Parkban található. 2006-os felújítása után lett felszentelve a kassai segédpüspök által.

Ez a projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával jött létre, Michalovce-a zempléni turizmus kapuja projekt keretein belül. EURÓPAI UNIÓ Európai Regionális Fejlesztési Alap - a jövő befektetése www.dolnyzemplin.sk Fotó: Ing. Ľudovít Földy, Szemán Tibor, Mgr. Maroš Pavlinský, Richard Max, archívum Media Group, s.r.o. a Excel enterprise, s.r.o. Grafikai tervezés: Excel enterprise, s.r.o.