XXI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2010. JÚNIUS 25. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ



Hasonló dokumentumok
Szám: VI /2010. Alapító Okirat

A l a p í t ó O k i r a t

A l a p í t ó O k i r a t

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 24-i ülésére

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

XX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM MÁJUS 29. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI /2009. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés november 26-ai ülésére

Nógrád Megye Közgyőlésének 10/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított


Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv Neve: Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Székhelye: 7570 Barcs, Széchenyi u. 2.

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezet)

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

Módosító Okirat. Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás. Az intézmény alapítóinak/fenntartóinak neve és címe:

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA RÁBATAMÁSI

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI /2011. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés szeptember 29-ei ülésére

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

67/2008. (V. 29.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása

KÖRZETI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA RÁBATAMÁSI ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

Tárgy : Alapító Okirat módosítása elfogadása

ALAPÍTÓ OKIRAT. Telephelyei: Lakócsa Község Önkormányzata 7918 Lakócsa, Petıfi u. 11. Idısek Klubja 7582 Komlósd, Fı u. 23.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Telephelyei: Lakócsa Község Önkormányzata 7918 Lakócsa, Petıfi u. 11. Idısek Klubja 7582 Komlósd, Fı u. 23.

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

ALAPÍTÓ OKIRAT. (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva december 19-én)

23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosítása

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Ellenőrzési nyilvántartás 2010

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

134/2011. (VI. 23.) MÖK

A L A P Í T Ó OKIRAT

30/2007. (III. 22.) Kgy. határozat

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

Magyar joganyagok - Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola - alapító okirata, mód 2. oldal b) Az alaptevékenység(ek) államháztartási szakfeladatrend

A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6900 Makó, Szent István tér

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés augusztus 28-i ülésére

Ügyszám: 08-8/708-3/2013. A L A P Í T Ó O K I R A T

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata ALAPÍTÓ OKIRAT

4.) Az alapítás éve: Az alapító szerv neve: Kaposvár Város Tanácsa Az alapító jogutódja: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

XIX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM MÁRCIUS 28. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ

118/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei alapító okiratainak (technikai) módosítása

KIVONAT. Határozat. Kmf. polgármester

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

19/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosításáról

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t

a Fejér Megyei Önkormányzat Petıfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

Tisztelt Képviselő-testület!

Átírás:

XXI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2010. JÚNIUS 25. VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTİJE T A R T A L O M SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 140/2010. (VI. 25.) sz. határozat Pályázat kiírásáról a Szombathelyi Képtár és a Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ igazgatói munkakörének betöltésére 142/2010. (VI. 25.) sz. határozat A körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatói munkakörének betöltésére újbóli pályázat kiírásáról, illetve címzetes igazgató -i cím adományozásáról 633 633 143/2010. (VI. 25.) sz. határozat Címzetes igazgató -i cím adományozásáról 633 144/2010. (VI. 25.) sz. határozat A Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény igazgatójának megbízásáról 146/2010. (VI. 25.) sz. határozat A Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatójának igazgatói megbizatásának visszavonásáról, valamint az igazgatói álláshely betöltésére pályázat kiírásáról 634 634 ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK 12/2010. (VI. 28.) ö. rendelet A Vas Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosításáról 13/2010. (VI. 28.) ö. rendelet A megyei önkormányzat szervezeti és Mőködési szabáyzatáról szóló 10/1995. (VI. 19.) rendeletének módosításáról 634 683 KÖZGYŐLÉSI HATÁROZATOK 122/2010. (VI. 25.) sz. határozat A tárgysorozat elfogadásáról 684 123/2010. (VI. 25.) sz. határozat A közgyőlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl szóló beszámoló, valamint a saját hatáskörben végrehajtott elıirányzat-változtatásról szóló tájékoztató elfogadásáról 124/2010. (VI. 25.) sz. határozat A Vas Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetési elıirányzatainak módosításáról készült könyvvizsgálói vélemény elfogadásáról 684 685

632 2010. JÚNIUS 25. 125/2010. (VI. 25.) sz. határozat A megyei önkormányzati fenntartású költségvetési szervek alapító okiratainak módosításáról 126/2010. (VI. 25.) sz. határozat A Szombathelyi Képtár 2005-2010. közötti munkájáról szóló beszámló elfogadásáról 127/2010. (VI. 25.) sz. határozat A nemzetiségi oktatás területi (mikrotérségi) együttmőködési lehetıségei, a horvát, szlovén és német nemzetiségi nyelvoktatás helyzete a megyében címő tájékoztató tudomásulvételérıl 128/2010. (VI. 25.) sz. határozat A megyei fenntartású nevelési-oktatási intézményekben az osztályok és csoportok számának meghatározásáról 129/2010. (VI. 25.) sz. határozat A települési önkormányzatok fejelsztési pályázatainak önerı-kiegészítését szolgáló vissza nem térítendı támogatásra kiírt célelıirányzatról szóló tájékoztató elfogadásáról 130/2010. (VI. 25.) sz. határozat A Vas Megyei Temetkezési Kft. Vagyonkezelı Kft-be történı beolvadásának végleges átalakulási vagyonmérlegének jóváhagyásáról 131/2010. (VI. 25.) sz. határozat A Szombathely, Petıfi S. u. 41. szám alatti 6107/2 hrsz-ú ingatlanra szolgalmi jog bejegyzésérıl 685 744 744 744 745 745 755 132/2010. (VI. 25.) sz. határozat Egyes elıirányzatok biztosításáról 758 133/2010. (VI. 25.) sz. határozat A megyei közgyőlés intézményeinél végrehajtott létszámcsökkentéssel kapcsolatos egyszeri hozzájárulás igénylésérıl 134/2010. (VI. 25.) sz. határozat A Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. aktív ágyainak átcsoportosításáról 135/2010. (VI. 25.) sz. határozat A Szombathelyi Esélyek Háza mőködtetésének támogatásáról szóló megállapodás újbóli megkötésérıl 136/2010. (VI. 25.) sz. határozat Az Önkormányzati Kórház Sárvár szervezeti és mőködési szabályzatának módosításáról 137/2010. (VI. 25.) sz. határozat Szakvélemény kiadásáról a Gencsapáti Gyöngyös-kert Óvoda átszervezéséhez 138/2010. (VI. 25.) sz. határozat A jánosházi múzeum létrehozásával kapcsolatos megállapodás megkötésérıl 758 759 759 761 761 762 139/2010. (VI. 25.) sz. határozat Vas megye részvételérıl a Natur-Kulinarium projektben 763 141/2010. (VI. 25.) sz. határozat A Kölcsey Ferenc Gimnázium főtéskorszerősítésérıl Körmend Város Önkormányzatának közremőködésével 145/2010. (VI. 25.) sz. határozat Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele adományozásáról az Önkéntes Tőzoltó Egyesület Pápoc részére 763 764 KÖZLEMÉNYEK Beszámoló a Szombathelyi Képtár 2005-2010. közötti munkájáról 764

2010. JÚNIUS 25. 633 A nemzetiségi oktatás területi (mikrotérségi) együttmőködési lehetıségei, a horvát, szlovén és német nemzetiségi nyelvoktatás helyzete a megyében A települési önkormányzatok fejlesztési páklyázatainak önerı-kiegészítését szolgáló vissza nem térítendı támogatására kiírt célelıirányzatból megvalósult beruházásokról szóló tájékoztató, az összeg felhasználásának áttekintése 773 788 SZEMÉLYI RÉSZ A megyei közgyőlés 140/2010. (VI. 25.) sz. határozata pályázat kiírásáról a Szombathelyi Képtár és a Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ igazgatói munkakörének betöltésére A közgyőlés a Szombathelyi Képtár és a Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ magasabb vezetı igazgatói munkakörének betöltésére pályázatot ír ki 2011. december 31-ig terjedı idıszakra a melléklettel megegyezı tartalommal -, és azokat megjelenteti. Felelıs: Határidı: a közgyőlés elnöke azonnal A megyei közgyőlés 142/2010. (VI. 25.) sz. határozata a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatói munkakörének betöltésére újbóli pályázat kiírásáról, illetve címzetes igazgató -i cím adományozásáról A közgyőlés 1. a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatói (magasabb vezetıi) munkakörre benyújtott pályázatát érvénytelennek nyilvánítja azzal az indokkal, hogy a pályázó nem rendelkezik a pályázati felhívásban követelményként elıírt képesítéssel; 2. változatlan tartalommal pályázatot ír ki az intézmény igazgatói (magasabb vezetıi) munkakörének betöltésére, 3. elrendeli, hogy az intézmény igazgatói feladatainak ellátása az intézmény Szervezeti és Mőködési Szabályzatában meghatározott helyettesítési rendre vonatkozó szabályok szerint történjen, 4. a gimnázium jelenlegi igazgatójának, Soós Istvánnak határozatlan idejő közalkalmazotti jogviszonyát több évtizedes vezetıi, tanári munkásságát nagy értékelve és megköszönve felmentéssel megszőnteti. A felmentési idı kezdete: 2010. augusztus 31., vége: 2011. április 30., amelynek teljes idıtartamára mentesíti a munkavégzés alól; 5. Soós István részére több évtizedes magas színvonalú, kiemelkedı vezetıi tevékenysége elismeréseként címzetes igazgató -i címet adományoz, Felelıs: Határidı: a közgyőlés elnöke azonnal A megyei közgyőlés 143/2010. (VI. 25.) sz. határozata Címzetes igazgató -i cím adományozásáról A közgyőlés Kerekes Ferenc Bélának, a Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény eddigi igazgatójának munkája elismeréseként címzetes igazgató -i címet adományoz. Felelıs: Határidı: a közgyőlés elnöke azonnal

634 2010. JÚNIUS 25. A megyei közgyőlés 144/2010. (VI. 25.) sz. határozata a Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény igazgatójának megbízásáról A közgyőlés a Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény igazgatói munkakörének betöltésével 2010. szeptember 1-jei hatállyal 2015. augusztus 31-ig öt éves idıtartamra Domjánné Éder Mariettát bízza meg. Illetményét havi bruttó 235.300,- Ft-ban állapítja meg. Felelıs: Határidı: a közgyőlés elnöke azonnal A megyei közgyőlés 146/2010. (VI. 25.) sz. határozata A Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatójának igazgatói megbizatásának visszavonásáról, valamint az igazgatói álláshely betöltésére pályázat kiírásáról A közgyőlés 1. a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatójának, Rába Istvánnak határozott idejő magasabb vezetıi megbízását visszavonja, egyúttal határozatlan idejő közalkalmazotti jogviszonyát 2011. április 1. napi hatállyal felmentéssel megszünteti, a munkavégzés alól 2010. augusztus 1. napi hatállyal mentesíti; 2. pályázatot ír ki az igazgatói álláshely betöltésére az elıterjesztéssel egyezı tartalommal. Felelıs: Határidı: a közgyőlés elnöke azonnal ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 12/2010. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a Vas Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosításáról A Vas megyei Közgyőlés a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv., a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésérıl szóló 2009. évi CXXX. törvény, és az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény alapján a következıket rendeli el: 1. A Vas Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 1/2010.(II.16.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R) 2. (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (2) Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak címrend szerinti csoportosítását a R. 6/A és a 6/B számú mellékletei tartalmazzák. 2. A R. 3. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (1) A közgyőlés az önkormányzat 2010. évi költségvetése bevételi elıirányzatának fıösszegét 11,411.627 E Ftban állapítja meg. Ezen belül: 1. Megyei önkormányzat bevételi elıirányzata 11,139.028 E Ft 2. Vas megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat bevételi elıirányzata 2.224 E Ft, 3. Vas megyei Horvát Kisebbségi Önkormányzat bevételi elıirányzata 2.546 E Ft, 4. Vas megyei Német Önkormányzat bevételi elıirányzata 1.873 E Ft 5. Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás 265.956 E Ft.

2010. JÚNIUS 25. 635 3. A R. 6. helyébe az alábbi rendelkezés lép: (1) A költségvetés bevételi elıirányzatából mőködési célokat szolgáló forrás 6,738.552 E Ft (Ebbıl: területi kisebbségi önkormányzatoknál 6.643 E Ft, Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulásnál 199.933 E Ft), a felhalmozási feladatok finanszírozására számításba vehetı bevétel 4,673.075 E Ft (Ebbıl: Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulásnál 66.023 E Ft.) 1. Az 1/ pontban rögzített források a R. 1/A. számú mellékletében szerepelnek. 4. A R. 4. helyébe az alábbi rendelkezés lép: A közgyőlés a finanszírozási bevételek elıirányzatát 694.934 E Ft-ban állapítja meg (Ebbıl: mőködési kiadásokra 340.507 E Ft, fejlesztési kiadásokra 354.427 E Ft), mely azonos a költségvetés pénzügyi hiányával. A pénzügyi hiány finanszírozására az önkormányzat 700 millió Ft-os hitelkerete nyújt fedezetet. 5. A R. 8. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (1) A közgyőlés a költségvetési szervek részére 3,644.562 E Ft felügyeleti szervi támogatást biztosít, melybıl 3,626.257 E Ft mőködési, 18.305 E Ft felhalmozási célokat szolgál. 6. A R. 9. helyébe az alábbi rendelkezés lép: (1) A közgyőlés az önkormányzat 2010. évi költségvetése kiadási elıirányzatának fıösszegét 11,948.110 E Ftban állapítja meg. Ezen belül: Megyei önkormányzat kiadási elıirányzata 11,675.511 E Ft, b) Vas megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat kiadási elıirányzata 2.224 E Ft, c) Vas megyei Horvát Kisebbségi Önkormányzat kiadási elıirányzata 2.546 E Ft, d) Vas megyei Német Önkormányzat kiadási elıirányzata 1.873 E Ft. e) Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás 265.956 E Ft. (2) Az önkormányzat 2010. évi finanszírozási kiadásainak elıirányzatát 158.451 E Ft-ban állapítja meg. 2. A kiadási elıirányzaton belül intézményenként (területi kisebbségi önkormányzatokat elkülönítetten) a kiemelt elıirányzatokat a R. 1. számú mellékletének B/ pontja tartalmazza. (4) Az (1) bekezdés a) pontjában rögzített kiadási elıirányzaton belül kiemelt elıirányzatok: E Ft Önk. Hiv. Társulás Területi kis.önk Személyi juttatások elıirányzata 3,410.565 31.133 1.906 Munkaadókat terhelı járulékok 892.687 7.731 454 Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások 2,350.855 161.069 2.686 Speciális célú támogatások 321.843 150 Felújítási elıirányzat 30.529 Beruházási elıirányzat 293.842 33.476 Egyéb felhalm. célú kiadások, támogatások 95.981 32.547 Támogatási kölcsönök nyújtása, törlesztése 12.558 1.447 Pénzforgalom nélküli kiadások: Tartalékok 4,266.651 Mőködési tartalék: céltartalék 47.248 Ált.tartalék 183.779 Fejlesztési tartalék: általános 2,409.924 Céltartalék 1,625.700 Költségvetési kiadási elıirányzat összesen 11,675.511 265.956 6.643 Kiadási elıirányzat mindösszesen 11,948.110 Finanszírozási célú kiadások Fejlesztési célú (hitel) 158.451 Mőködési célú Költségvetési kiadások összesen 12,106.561

636 2010. JÚNIUS 25. 7. A R. 11. helyébe az alábbi rendelkezés lép: (1) Az önkormányzat felhalmozási kiadási elıirányzata 5,027.502 E Ft, melyet költségvetési szervenként, feladatonként és célonként a R. 5. sz. melléklete tartalmazza. (2) Az 1. pontban rögzített felhalmozási kiadási elıirányzatból a felhalmozási célú kiadás 4,693.008 E Ft, a fejlesztési hitel és kötvény utáni kamattörlesztés 334.394 E Ft, az ÁFA befizetési kötelezettség 100 E Ft-ot tesz ki. 8. A R. 12. helyébe az alábbi rendelkezés lép: A közgyőlés az önkormányzati hivatal 1. mőködési kiadásaira 750.582 E Ft-ot biztosít, melyet feladatonkénti bontásban a R. 4. sz. mellékletében rögzít. 2. felhalmozási kiadásaira 625.471 E Ft-ot hagy jóvá a R. 5. sz. mellékletének A/ pontjában szereplı célokra. 9. A R. 13. helyébe az alábbi rendelkezés lép: A közgyőlés az önkormányzat pénzforgalom nélküli kiadásait (tartalékait) 4,266.651 E Ft-ban határozza meg. Ebbıl: a mőködési céltartalékot 47.248 E Ft-ban, a mőködési általános tartalékot 183.779 E Ft, a fejlesztési céltartalékot 1,625.700 E Ft-ban, általános tartalékot 2,409.924 E Ft-ban rögzíti. 10. A R. 14. helyébe az alábbi rendelkezés lép: A költségvetési évet követı 2 év becsült elıirányzatait a R. 8. sz. melléklete tartalmazza. 11. A R. 17. (1) bekezdésének helyébe az alábbi rendelkezés lép: A közgyőlés (1) a költségvetési szervek létszámkeretét az R. 7. sz. melléklete szerint rögzíti. E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. 12. Szombathely, 2010. június 25. Dr. Kun László sk. megyei fıjegyzı Kovács Ferenc sk. a közgyőlés elnöke

2010. JÚNIUS 25. 637

638 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 639

640 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 641

642 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 643

644 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 645

646 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 647

648 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 649

650 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 651

652 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 653

654 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 655

656 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 657

658 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 659

660 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 661

662 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 663

664 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 665

666 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 667

668 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 669

670 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 671

672 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 673

674 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 675

676 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 677

678 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 679

680 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 681

682 2010. JÚNIUS 25.

2010. JÚNIUS 25. 683 Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 13/2010. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a megyei önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 10/1995. (VI. 19.) rendelet módosításáról Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A (1) e) pontja és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV tv. 1.. (6) bek. a.) pontjában kapott felhatalmazás alapján Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról (a továbbiakban: Szabályzat) szóló rendeletét a következık szerint módosítja: 1. A Szabályzat 75. (1) bekezdése a következı rendelkezéssel egészül ki: A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal törzskönyvi azonosító száma: 420000. Alapítása idıpontja: 1990. 09. 30. 2. Hatályát veszti a Szabályzat 79. -ban a A pénzügyi és gazdasági titkárságnak (gazdasági szervezetnek) a megyei közgyőlés elnöke és a fıjegyzı által jóváhagyott ügyrendjét a 9/A. számú melléklet függeléke tartalmazza. szövegrész. 3. A Szabályzat 91. (2) helyébe a következı rendelkezés lép: A megyei önkormányzat az önkormányzati hivatal ellenırzési csoportja útján gondoskodik a hivatal belsı ellenırzésérıl. Az ellenırzési csoport feladatai az önkormányzati hivatal ügyrendjében találhatók. 4. A Szabályzat 91. -a a következı (3) bekezdéssel egészül ki: Az önkormányzati hivatal ellenırzési csoportja közvetlenül a megyei fıjegyzı irányítása alatt áll. 5. Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, és az azt követı napon hatályát veszti. Szombathely, 2010. június 25. Kovács Ferenc a közgyőlés elnöke Dr. Kun László megyei fıjegyzı

684 2010. JÚNIUS 25. KÖZGYŐLÉSI HATÁROZATOK A megyei közgyőlés 122/2010. (VI. 25.) sz. határozata a tárgysorozat elfogadásáról A közgyőlés az ülés tárgysorozatát a következık szerint állapítja meg: 1. Beszámoló a közgyőlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl, valamint tájékoztató a saját hatáskörben végrehajtott elıirányzat-változtatásról 2. a.) A Vas Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetési elıirányzatainak módosítása b) Könyvvizsgálói vélemény a 2010. évi költségvetési elıirányzatok módosításáról 3. A megyei önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 10/1995. (VI. 19.) rendelet módosítása 4. A megyei önkormányzati fenntartású költségvetési szervek alapító okiratainak módosítása 5. Beszámoló a Szombathelyi Képtár 2005-2010. közötti munkájáról 6. A nemzetiségi oktatás területi (mikrotérségi) együttmőködési lehetıségei, a horvát, szlovén és német nemzetiségi nyelvoktatás helyzete a megyében 7. A megyei fenntartású nevelési-oktatási intézményekben az osztályok és csoportok számának meghatározása 8. A Vas Megyei Közgyőlés a települési önkormányzatok fejlesztési pályázatainak önerı-kiegészítését szolgáló vissza nem térítendı támogatására kiírt célelıirányzatból megvalósult beruházások, az összeg felhasználásának áttekintése 9. A Vas Megyei Temetkezési Kft. Vagyonkezelı Kft-be történı beolvadásának végleges átalakulási vagyonmérlege 10. A Szombathely, Petıfi S. u. 41. szám alatti 6107/2 hrsz-ú ingatlanra szolgalmi jog bejegyzése 11. Egyes elıirányzatok biztosítása 12. A megyei közgyőlés intézményeinél végrehajtott létszámcsökkentéssel kapcsolatos egyszeri hozzájárulás igénylése 13. A Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. aktív ágyainak átcsoportosítása 14. A Szombathelyi Esélyek Háza mőködtetésének támogatásáról szóló megállapodás újbóli megkötése 15. Az Önkormányzati Kórház Sárvár szervezeti és mőködési szabályzatának módosítása 16. Szakvélemény kiadása a Gencsapáti Gyöngyös-kert Óvoda átszervezéséhez 17. A jánosházi múzeum létrehozásával kapcsolatos megállapodás megkötése 18. Vas megye részvétele a Natur-Kulinarium projektben 19. Pályázat kiírása a Szombathelyi Képtár és a Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ igazgatói munkakörének betöltésére 20. A Kölcsey Ferenc Gimnázium főtéskorszerősítése Körmend Város Önkormányzatának közremőködésével 21. A körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatói álláshelyére beérkezett pályázat elbírálása 22. a.) Címzetes igazgatói cím adományozása b.) A Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény igazgatói álláshelyére beérkezett pályázatok elbírálása 23. Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele adományozása az Önkéntes Tőzoltó Egyesület Pápoc részére 24. Igazgatói magasabb vezetıi megbízatás megszüntetése, valamint a megüresedett álláshely betöltésére vonatkozó pályázat kiírása A megyei közgyőlés 123/2010. (VI. 25.) sz. határozata a közgyőlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl szóló beszámoló, valamint a saját hatáskörben végrehajtott elıirányzat-változtatásról szóló tájékoztató elfogadásáról A közgyőlés az elızı ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl szóló beszámolót valamint a közgyőlés elnökének saját hatáskörben végrehajtott elıirányzat-változtatásáról szóló tájékoztatót elfogadja.

2010. JÚNIUS 25. 685 A megyei közgyőlés 124/2010. (VI. 25.) sz. határozata a Vas Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetési elıirányzatainak módosításáról készült könyvvizsgálói vélemény elfogadásáról A közgyőlés a Vas Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetési elıirányzatainak módosításáról készült könyvvizsgálói véleményt elfogadja. A megyei közgyőlés 125/2010. (VI. 25.) sz. határozata a megyei önkormányzati fenntartású költségvetési szervek alapító okiratainak módosításáról A közgyőlés a megyei önkormányzati fenntartású költségvetési szervek alapító okiratai közül a közoktatási intézmények alapító okiratait 2010. augusztus 1-jei hatállyal, a többi intézmény alapító okiratát a törzskönyvi nyilvántartásba történı bejegyzés napjával, az alábbiak szerint módosítja: a) - a Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola, - a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, - a Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium, - a Kölcsey Ferenc Gimnázium, - a Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola, - a Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény, - a Vas Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértıi és Rehabilitációs Bizottság, - a Mesebolt Bábszínház, - a Berzsenyi Dániel Könyvtár, - a Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ, - a Szombathelyi Képtár, - a Savaria Szimfonikus Zenekar, - az Ungaresca Táncegyüttes, - a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, - a Vas Megyei Levéltár, - az Életünk Szerkesztısége, - a Vasi Szemle Szerkesztısége, - a Vas Megyei Közgyőlés Ellátó Szervezete, - a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal, - a Vas Megyei Idısek Otthona Vasvár, - a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthon, - a Vas Megyei Idısek Otthona Táplánszentkereszt, - a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet Szombathely, - a Vas Megyei Pszichiátriai Betegek Otthona Sajtoskál, - a Vas Megyei Szakosított Otthon Ivánc, - a Vas Megyei Batthyány Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola, - a Vas Megyei Idısek Otthona Hegyfalu, - az Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézmény, - a Vas Megyei Idıskorúak Szociális Intézete Acsád, - a Vas Megyei Sportigazgatóság alaptevékenységei közül törli a 841901 1 Önkormányzatok valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai szakfeladatot, valamint a Elıirányzatok feletti rendelkezési jogosultság: teljes jogkörő költségvetési szerv szövegrészt, továbbá értelemszerően az érintett sorszámot úgy, hogy a sorszámozás folyamatos legyen; b) a Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola alapító okiratában -a Feladatellátást szolgáló vagyon: Ingatlan: c) pontja b)-re; d) pontja c)-re változik; -a Vagyon feletti rendelkezési jogosultság szövegrész elsı mondatában az és b) szöveg törlésre kerül, valamint a szöveg értelemszerően megváltozik, a második mondatban a c) pont b)-re; a d) pont c)-re változik; c) az Életünk Szerkesztısége és a Vasi Szemle szerkesztısége okiratainak 14. d) pontja c) pontra változik;

686 2010. JÚNIUS 25. d) az Ungaresca Táncegyüttes alapító okiratának 12. d) pontja c) pontra változik; e) az alábbi intézmények alapító okiratainak preambulumában a módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet szövegrész helyébe a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet szövegrész kerül: - Vas Megyei Önkormányzati Hivatal - Életünk Szerkesztısége - Vasi Szemle Szerkesztısége - Ungaresca Táncegyüttes f) az alábbi intézmények alapító okiratának jelen határozattal 14. c) pontra módosított pontjában a többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet szövegrész helyébe a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet szövegrész kerül: - Életünk Szerkesztısége - Vasi Szemle Szerkesztısége g) az Ungaresca Táncegyüttes alapító okiratának jelen határozattal 12. c) pontra módosított pontjában a többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet szövegrész helyébe a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet szövegrész kerül h) a Vas Megyei Batthyány Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola, Ikervár alapító okiratának 5. pontjában írt Nevelıotthoni és nevelıintézeti ellátás: 853147 Általános iskolai nappali rendszerő nevelés, oktatás: 801214 Egyéb szociális ellátás szállásnyújtással: 853192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai: 751922 2010. január 1-tıl alkalmazandó szakfeladat számok: szövegrész törlésre kerül. i) a Vas Megyei Idısek Otthona Hegyfalu, a Vas Megyei Pszichiátriai Betegek Otthona Sajtoskál, a Vas Megyei Idısek Otthona Táplánszentkereszt alapító okiratainak utolsó - Hatálybalépés: 2010. január 1. szövegezéső - mondata törlésre kerül. Felelıs: Határidı: a közgyőlés elnöke azonnal ALAPÍTÓ OKIRAT A Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése az alábbi intézményt alapítja: Az intézmény neve: BÉRI BALOGH ÁDÁM POSTA- ÉS BANKFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLA Az intézmény székhelye: 9800 Vasvár, Járdányi prof. u. 13. Tagintézménye: Telephelye: nincs nincs OM azonosító: 036740 Jogszabályban meghatározott közfeladata: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 86. (3) bek. b) pontjában meghatározott feladatok ellátása Szakágazati besorolása: 853100 általános középfokú oktatás Alaptevékenysége, ellátandó feladatai: 479901 1 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél 562913 1 Iskolai intézményi étkeztetés

2010. JÚNIUS 25. 687 853121 1 Nappali rendszerő szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) 853122 1 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő szakközépiskolai oktatása ( 9-12/13. évfolyam) (érzékszervi fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd; a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd) 853124 1 Szakközépiskolai felnıttoktatás (9-12/13. évfolyam) 853211 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon az alábbi szakmacsoportokban: Humán szakterület: Egészségügy szakmacsoport Mőszaki szakterület: 13. Közlekedés szakmacsoport Gazdasági-szolgáltatási szakterület: 15. Közgazdaság szakmacsoport 17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport 853212 1 Sajátos nevelési igényő tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon (a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd; a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd) 853221 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon. 853222 1 Sajátos nevelési igényő tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon (érzékszervi fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd; a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd) 853231 1 Emelt szintő nappali rendszerő szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon. 853232 1 Sajátos nevelési igényő tanulók emelt szintő nappali rendszerő szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon. (érzékszervi fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd; a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd) 854211 1 Felsıfokú szakképzés 856091 1 Szakképzési és felnıttképzési támogatások 931204 1 Iskolai, diáksport- tevékenység és támogatása Kiegészítı tevékenysége: 552001 2 Üdülıi szálláshely-szolgáltatás - nem üzleti célú közösségi, szabadidıs szálláshely-szolgáltatás 853121 2 Nappali rendszerő szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam)

688 2010. JÚNIUS 25. Kisegítı tevékenysége: Vállalkozási tevékenysége: Kisegítı tevékenység arányának felsı határa a kiadásokban: Mőködési köre: 856099 2 Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység -iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás 682001 3 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése nincs Legfeljebb 10% Vas és Zala megye Alapítás ideje: 1979. november 1. Az intézmény alapítói jogokkal felruházottés fenntartó szerve: Az intézmény irányító szerve, székhelye: Besorolása: Vezetıjének kinevezési rendje: Foglalkoztatottak jogviszonya: Az intézmény típusa: Munkarendje: Feladatellátást szolgáló vagyon: Vagyon feletti rendelkezési jogosultság Vas Megyei Önkormányzat (9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 1.) 2007. július 1-tıl 2011. július 1-ig Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése (9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 1.) 2007. július 1-tıl 2011. július 1-ig - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv A Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése a vonatkozó jogszabályok alapján elıírt pályázati eljárással nevezi ki. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. szakközépiskola nappali és esti Ingatlan: a vasvári 271 hrsz., a 331. tulajdoni lapon felvett 1 ha 2992 m2 területő, a természetben Vasvár, Járdányi prof. u. 13. szám alatti házas ingatlan, Ingó vagyon: Vas Megye Önkormányzatának tulajdona A fent megjelölt ingatlan Vasvár Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képezi, melyre ingyenes használati jogot biztosít Vas Megye Önkormányzata részére. Felvehetı maximális tanulólétszám: szakközépiskola: 350 fı felnıttek középiskolája: 280 fı A feladatellátást szolgáló ingatlan és ingó vagyon felett, mint rábízott vagyonnal az intézmény nem rendelkezik, annak csupán használója.

2010. JÚNIUS 25. 689 Évfolyamainak száma: szakközépiskola: négy + egy, négy + kettı, illetve négy + másfél felnıttek középiskolája: négy Záradék: A Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola alapító okiratát a Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése 85/2010. (IV. 30.) és 125/2010. (VI. 25.) számú határozatával jóváhagyta. Szombathely, 2010. június 25. Dr. Kun László sk. fıjegyzı Kovács Ferenc sk. Vas Megyei Közgyőlés elnöke ALAPÍTÓ OKIRAT A Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése az alábbi intézményt alapítja: Az intézmény neve: Rövid neve: Az intézményen belüli nevelési-oktatási szervezeti egységek megnevezése: DR. NAGY LÁSZLÓ EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY Dr. Nagy László EGYMI Dr. Nagy László EGYMI Általános Iskola Dr. Nagy László EGYMI Beszédjavító Általános Iskola Dr. Nagy László EGYMI Speciális Szakiskola Dr. Nagy László EGYMI Kollégium Dr. Nagy László EGYMI Leány Gyermekotthon Dr. Nagy László EGYMI Fiú Gyermekotthon Az intézmény székhelye: 9730 Kıszeg, Kiss János u. 31. Tagintézménye: Telephelye: nincs 9730 Kıszeg, Őrhajósok u. 19/A. IV/12. OM azonosító: 038562 Jogszabályban meghatározott közfeladata: Szakágazati besorolása: Alaptevékenysége, ellátandó feladatai: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 86. (3) bek. a)- b); f) pontjaiban és a 86. (1) e); f)-g) pontjaiban meghatározott feladatok ellátása 852010 Alapfokú oktatás (alapfokú mővészetoktatás kivételével) 479901 1 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél 562913 1 Iskolai intézményi étkeztetés 562914 1 Tanulók kollégiumi étkeztetése 851012 1 Sajátos nevelési igényő gyermekek óvodai nevelése, ellátása - enyhén értelmi fogyatékosok (tanulásban akadályozottak) óvodai nevelése - beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı tanulók óvodai nevelése - az intézmény rendszerébe megfelelıen be nem illeszthetı autista gyermekek, fiatalok kis létszámú

690 2010. JÚNIUS 25. speciálisan fejlesztı csoportjának mőködtetése - középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek óvodai nevelése 852012 1 Sajátos nevelési igényő általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése,oktatása(1-4. évfolyam) - enyhén értelmi fogyatékosok (tanulásban akadályozottak) általános iskolai nevelése-oktatása - beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı tanulók általános iskolai nevelése-oktatása - az intézmény rendszerébe megfelelıen be nem illeszthetı autista gyermekek, fiatalok kis létszámú speciálisan fejlesztı csoportjának mőködtetése - középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek iskolai nevelése, oktatása 852022 1 Sajátos nevelési igényő általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - enyhén értelmi fogyatékosok (tanulásban akadályozottak) általános iskolai nevelése-oktatása - beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı tanulók általános iskolai nevelése-oktatása - az intézmény rendszerébe megfelelıen be nem illeszthetı autista gyermekek, fiatalok kis létszámú speciálisan fejlesztı csoportjának mőködtetése - középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek iskolai nevelése, oktatása 856011 1 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység - gyógypedagógiai tanácsadás - fejlesztı felkészítés - logopédiai ellátás - gyógytestnevelés 856020 1 Pedagógia szakmai szolgáltatások - szaktanácsadás - pedagógiai tájékoztatás - pedagógusok képzésének, továbbképzésének és önképzésének segítése, szervezése -tanuló tájékoztató, tanácsadó szolgáltatás -utazó gyógypedagógusi hálózat mőködtetése (az integrált oktatásban résztvevık szakmai segítése) 853132 1 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) - enyhén értelmi fogyatékosok (tanulásban akadályozottak) szakiskolai nevelése-oktatása - beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı tanulók szak- iskolai nevelése-oktatása - az intézmény rendszerébe megfelelıen be nem illeszthetı autista gyermekek, fiatalok kis létszámú speciálisan fejlesztı csoportjának mőködtetése - középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek szakiskolai nevelése, oktatása 853212 1 Sajátos nevelési igényő tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon - enyhén értelmi fogyatékosok (tanulásban

2010. JÚNIUS 25. 691 akadályozottak) szakiskolai nevelése-oktatása - beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı tanulók szak- iskolai nevelése-oktatása - az intézmény rendszerébe megfelelıen be nem illeszthetı autista gyermekek, fiatalok kis létszámú speciálisan fejlesztı csoportjának mőködtetése - középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek szakiskolai nevelése, oktatása 853222 1 Sajátos nevelési igényő tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon - enyhén értelmi fogyatékosok (tanulásban akadályozottak) szakiskolai nevelése-oktatása - beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı tanulók szak- iskolai nevelése-oktatása - az intézmény rendszerébe megfelelıen be nem illeszthetı autista gyermekek, fiatalok kis létszámú speciálisan fejlesztı csoportjának mőködtetése - középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek szakiskolai nevelése, oktatása - felzárkóztató iskolai nevelés oktatás Mőszaki szakterület: Építészet szakmacsoport Könnyőipar szakmacsoport Faipar szakmacsoport Agrár szakterület: Mezıgazdasági szakmacsoport Vendéglátás, idegenforgalom 855912 1 Sajátos nevelési igényő tanulók napközi otthoni nevelése - enyhén értelmi fogyatékosok (tanulásban akadályozottak) - beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı tanulók - az intézmény rendszerébe megfelelıen be nem illeszthetı autista gyermekek, fiatalok - középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek 855918 1 Sajátos nevelési igényő középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése - enyhén értelmi fogyatékosok (tanulásban akadályozottak) - beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı tanulók - az intézmény rendszerébe megfelelıen be nem illeszthetı autista gyermekek, fiatalok - középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek 855922 1 Nappali rendszerő iskolai oktatásban résztvevı sajátos nevelési igényő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - enyhén értelmi fogyatékosok (tanulásban akadályozottak) - beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a

692 2010. JÚNIUS 25. viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzdı tanulók - középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek 855931 1 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 1 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 879012 1 Gyermekotthoni ellátás 879014 1 Különleges gyermekotthoni ellátás gyermekotthoni ellátás keretében: - biztosítja az ideiglenes hatállyal elhelyezett, valamint átmeneti és tartós nevelésbe vett normál és különleges ellátást igénylı 3-18 éves korú gyermekek teljes körő ellátását, 879013 1 Speciális gyermekotthoni ellátás Otthont nyújtó gyermekvédelmi szakellátás keretében leány gyermekotthoni csoportjaiban integrált speciális ellátást nyújt az átmeneti és tartós nevelésbe vett, speciális ellátási szükséglető leánygyermekek részére, 879015 1 Utógondozó otthoni ellátás biztosítja az átmeneti és tartós nevelésbe vett normál és különleges ellátást igénylı 18-24 éves korú fiatalok utógondozói ellátását. 932911 1 Szabadidıs park, fürdı és strandszolgáltatás Kiegészítı tevékenysége: Kisegítı tevékenysége: Vállalkozási tevékenysége: Kisegítı tevékenység arányának felsı határa a kiadásokban: Mőködési köre: 561000 2 Éttermi, mozgó vendéglátás 552001 3 Üdülıi szálláshely szolgáltatás 562917 3 Munkahelyi étkeztetés 682001 3 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002 3 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 960100 3 Textil, szırme mosása, tisztítása nincs Legfeljebb 10% Vas megye Alapítás ideje: 1979. november 1. Az intézmény alapító és fenntartó szerve: Az intézmény irányító szerve, székhelye: Besorolása: Vezetıjének kinevezési rendje: Vas Megyei Önkormányzat (9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 1.) Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése (9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 1.) - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv Vas Megye Önkormányzatának Közgyőlése a vonatkozó jogszabályok alapján elıírt pályázati eljárással nevezi ki.

2010. JÚNIUS 25. 693 Foglalkoztatottak jogviszonya: Az intézmény típusa: Munkarendje: Feladatellátást szolgáló vagyon: Vagyon feletti rendelkezési jogosultság A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. Többcélú, közös igazgatású közoktatási, egységes gyógypedagógiai módszertani és gyermekvédelmi intézmény nappali, esti Az intézmény vagyonát a Vas Megyei Közgyőlésnek a megyei önkormányzati tulajdon és vagyongazdálkodás szabályairól szóló 10/2007. (VI. 8.) számú rendelete alapján vezetett nyilvántartás, valamint az intézmény megyei közgyőlés által jóváhagyott éves költségvetése tartalmazza A feladatellátást szolgáló vagyon felett az intézmény használati joggal rendelkezik Felvehetı maximális tanulólétszám: a) általános iskola: - alsó tagozat: 52 fı - felsı tagozat: 60 fı b) beszédjavító általános iskola: - alsó tagozat: 104 fı - felsı tagozat: 120 fı c) speciális szakiskola: 180 fı d) kollégium: 250 fı Évfolyamainak száma: a) iskolai életmódra felkészítés: egy b) általános iskola: nyolc c) speciális szakiskola: kettı+ kettı (vagy három) Záradék: A Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény alapító okiratát a Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése 85/2010. (IV. 30.) és 125/2010. (VI. 25.) számú határozatával hagyta jóvá. Szombathely, 2010. június 25. Dr. Kun László sk. fıjegyzı Kovács Ferenc sk. Vas Megyei Közgyőlés elnöke ALAPÍTÓ OKIRAT Vas Megye Önkormányzatának Közgyőlése az alábbi intézményt alapítja: Az intézmény neve: NÁDASDY TAMÁS KÖZGAZDASÁGI, INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Az intézmény székhelye: 9735 Csepreg, Rákóczi u. 13-15. Tagintézménye: Telephelye: nincs nincs OM azonosító: 036735 Jogszabályban meghatározott közfeladata: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 86. (3) bek. a)- b) pontjaiban meghatározott feladatok ellátása

694 2010. JÚNIUS 25. Szakágazati besorolása: 853100 általános középfokú oktatás Alaptevékenysége, ellátandó feladatai: Kiegészítı tevékenysége: Kisegítı tevékenysége: Vállalkozási tevékenysége: Kisegítı tevékenység arányának felsı határa a kiadásokban: Mőködési köre: 479901 1 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél 559011 1 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 562913 1 Iskolai intézményi étkeztetés 562914 1 Tanulók kollégiumi étkeztetése 853000 1 Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 853121 1 Nappali rendszerő szakközépiskolai oktatás (9 12/13. évfolyam) 853122 1 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő szakközépiskolai oktatása (9 12/13. évfolyam) (érzékszervi fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd; a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd) 853211 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853212 1 Sajátos nevelési igényő tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon(érzékszervi fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd; a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd) 853221 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon Szakterület: mőszaki Szakmacsoport: informatika gépészet Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing közgazdasági 855921 1 Nappali rendszerő iskolai oktatásban részt vevı tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 931204 1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 559099 2 Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás 562920 2 Egyéb vendéglátás 562917 3 Munkahelyi étkeztetés 855932 3 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás nincs Legfeljebb 10% Vas megye Alapítás ideje: 1979. november 1.

2010. JÚNIUS 25. 695 Az intézmény alapító és fenntartó szerve: Az intézmény irányító szerve, székhelye: Besorolása: Vezetıjének kinevezési rendje: Foglalkoztatottak jogviszonya: Az intézmény típusa: Munkarendje: Feladatellátást szolgáló vagyon: Vagyon feletti rendelkezési jogosultság Vas Megyei Önkormányzat (9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 1.) Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése (9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 1.) - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv Vas Megye Önkormányzatának Közgyőlése a vonatkozó jogszabályok alapján elıírt pályázati eljárással nevezi ki. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. Közös igazgatású többcélú nevelési-oktatási intézmény: szakközépiskola és kollégium nappali Az intézmény vagyonát a Vas Megyei Közgyőlésnek a megyei önkormányzati tulajdon és vagyongazdálkodás szabályairól szóló 10/2007. (VI. 8.) számú rendelete alapján vezetett nyilvántartás, valamint az intézmény megyei közgyőlés által jóváhagyott éves költségvetése tartalmazza A feladatellátást szolgáló vagyon felett az intézmény használati joggal rendelkezik Felvehetı maximális tanulólétszám: 9-12 évfolyamokon: 260 fı 13-14 évfolyamokon: 50 fı kollégium: 140 fı Évfolyamainak száma: Fenntartói felhatalmazás: négy + kettı Az intézmény iskolaszövetkezet tagja lehet. Záradék: A Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratát a Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése 85/2010. (IV. 30. és) a 125/2010. (VI. 25.) számú határozatával jóváhagyta. Szombathely, 2010. június 25. Dr. Kun László sk. fıjegyzı Kovács Ferenc sk. Vas Megyei Közgyőlés elnöke

696 2010. JÚNIUS 25. ALAPÍTÓ OKIRAT A Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése az alábbi intézmény alapítja: Az intézmény neve: KÖLCSEY FERENC GIMNÁZIUM Az intézmény székhelye: 9900 Körmend, Bajcsy Zs. E. u. 3. Tagintézménye: Telephelye: nincs nincs OM azonosító: 036724 Jogszabályban meghatározott közfeladata: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 86. (3) bek. b) pontjában meghatározott feladatok ellátása Szakágazati besorolása: 853100 általános középfokú oktatás Alaptevékenysége, ellátandó feladatai: Kiegészítı tevékenysége: Kisegítı tevékenysége: Vállalkozási tevékenysége: Kisegítı tevékenység arányának felsı határa a kiadásokban: Mőködési köre: 479901 1 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél 562913 1 Iskolai intézményi étkeztetés 853111 1 Nappali rendszerő gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) Érettségi vizsgára, felsıfokú továbbtanulásra felkészítı nevelés és oktatás gimnáziumi képzéssel. Nyelvi elıkészítı osztály 9. évfolyamon. 853112 1 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) (a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd; a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd) 853114 1 Gimnáziumi felnıttoktatás (9-12/13. évfolyam) 853211 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 855917 1 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 931204 1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 562917 2 Munkahelyi étkeztetés 856099 3 Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység nincs Legfeljebb 10% Vas megye Alapítás ideje: 1985. augusztus 1. Az intézmény alapítói jogokkal felruházott és fenntartó szerve: Vas Megyei Önkormányzat (9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 1.) 2007. július 1-tıl 2011. július 1-ig

2010. JÚNIUS 25. 697 Az intézmény irányító szerve, székhelye: Besorolása: Vezetıjének kinevezési rendje: Foglalkoztatottak jogviszonya: Az intézmény típusa: Munkarendje: Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése (9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 1.) 2007. július 1-tıl 2011. július 1-ig - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv A Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése a vonatkozó jogszabályok alapján elıírt pályázati eljárással nevezi ki. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. Nevelési-oktatási intézmény: gimnázium Nappali és esti Feladatellátást szolgáló vagyon: Ingatlan: az ingatlan-nyilvántartásban a körmendi 15. hrsz., 114. tulajdoni lap szám alatt felvett 1 ha 634 m2 területő, a természetben Körmend, Bajcsy Zs. E. u. 3. szám alatti házas ingatlan Körmend Város Önkormányzatának tulajdona ingyenes használati jog biztosítva Vas Megye Önkormányzata részére. Ingó: Vas Megye Önkormányzatának tulajdona az átadásrólátvételrıl szóló megállapodás melléklete szerint. Vagyon feletti rendelkezési jogosultság: Felvehetı maximális tanulólétszám: Évfolyamainak száma: A feladatellátást szolgáló vagyon felett az intézmény használati joggal rendelkezik. nappali munkarend: 315 fı felnıttoktatás: 140 fı gimnázium: négy nyelvi elıkészítı évfolyam: négy + egy Záradék: A Kölcsey Ferenc Gimnázium alapító okiratát a Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése 85/2010. (IV. 30.) és 125/2010. (VI. 25.) számú határozatával jóváhagyta. Szombathely, 2010. június 25. Dr. Kun László sk. fıjegyzı Kovács Ferenc sk. Vas Megyei Közgyőlés elnöke ALAPÍTÓ OKIRAT A Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése az alábbi intézményt alapítja: Az intézmény neve: RÁZSÓ IMRE SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Az intézmény székhelye: 9900 Körmend, Rákóczi F. u. 2.

698 2010. JÚNIUS 25. Tagintézménye: nincs Telephelye: Tanmőhely: 9900 Körmend, Sport u. 2. Tanterület: a 8-as fıút mellett Körmend és Magyarszecsıd község közötti területen A telephely helyrajzi száma: Körmend 0296/7. és 296/8. OM azonosító: 036745 Jogszabályban meghatározott közfeladata: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 86. (3) bek. b); d) és 87. (1) a) pontjaiban meghatározott feladatok ellátása Szakágazati besorolása: 853200 Szakmai középfokú oktatás Alaptevékenysége, ellátandó feladatai: 479901 1 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél 853121 1 Nappali rendszerő szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) 853122 1 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) (érzékszervi fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd; a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd) 853124 1 Szakközépiskolai felnıttoktatás (9-12/13.évfolyam) 853131 1 Nappali rendszerő szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) 853132 1 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) (érzékszervi fogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra visszavezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd; a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének organikus okra vissza nem vezethetı tartós és súlyos rendellenességével küzd) 853134 1 Nappali rendszerő szakiskolai felzárkóztató oktatás (9-10. évfolyam) 853135 1 Szakiskolai felnıttoktatás (9-10. évfolyam) 853211 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon Mőszaki szakterület 5. Gépészet szakmacsoport 7. Informatika szakmacsoport 8. Vegyipar szakmacsoport 9. Építészet szakmacsoport 11. Faipar szakmacsoport 13. Közlekedés szakmacsoport Gazdasági-szolgáltatási szakterület 15. Közgazdaság szakmacsoport 17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport Agrár szakterület 20. Mezıgazdaság szakmacsoport 853212 1 Sajátos nevelési igényő tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon (érzékszervi fogyatékos, a megismerı funkciók vagy