A Stromfeld Aurél Általános Iskola a Diákokért 50 éve Alapítvány alapító okirata egységes szerkezetben az 1. számú módosítással



Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Bankszámlaszám:

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

A L A P Í T Ó O K I R A T

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító Okirat 2012.

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT

Krisztinavárosi Szent Gellért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

FARKAS JÁNOS. SZERTELEN KÉK Alapítvány. Alapító Okirata

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

A LOGOS-HUNGARY Alapítvány. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben a december 8. napján és március 5. napján elfogadott módosításokkal)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

TÓTH ANTAL ALAPÍTVÁNY A HALLÁSSÉRÜLT GYERMEKEKÉRT EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Alapító Okirat Módosítása

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amelyet a jelen okirat 4./ pontjában megnevezett alapító a Ptk. rendelkezései alapján jogi személyiséggel működő A L A P Í T VÁ N Y

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

A JOBB ÉLETÉRT, A JOBB EMBERÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapító neve, címe: Dr. Dobrik István Miskolc, Topiczer János u Az Alapítvány neve: Múzsák Kertje Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

A Szakmai Képzésért Közalapítvány Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

A JOBB ÉLETÉRT, A JOBB EMBERÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ALAPÍTÓ OKIRAT Székhelye: Kecskemét-Hetényegyháza, Belsőnyír 202.

Alapító Okirat. A jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

NETPUBILCA ALAPÍTVÁNY

Alapító Okirat. alapítványt

Átírás:

A Stromfeld Aurél Általános Iskola a Diákokért 50 éve Alapítvány alapító okirata egységes szerkezetben az 1. számú módosítással A módosítás dőlt betűkkel szerepel. amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A.-74/F. -ai alapján jogi személyként működő alapítványt hozzon létre az alábbiak szerint: 1.Az alapító: Barnáné Kiss Erika I. Általános rendelkezések 2. Az alapítvány neve: Stromfeld Aurél Általános Iskola a Diákokért 50 éve Alapítvány 3. Az alapítvány székhelye: 1205 Budapest, Vas Gereben u. 35. II. Az alapítvány célja 4.1. Az alapítvány célja a Stromfeld Aurél Általános Iskola / a továbbiakban: Iskola /tanulóinak szellemi és testi fejlődésének elősegítése, az oktatás és a tanórán kívüli tevékenység színvonalának folyamatos fejlesztése, valamint az alapítvány forrásainak folyamatos bővítése a célok elérhetőségét biztosító anyagi fedezet megteremtésére. 4.2. Az alapítvány a céljának megvalósítása érdekében végzendő tevékenységek során a következő feladatokat látja el: - az Iskola nevelési- oktatási céljainak megvalósításához szükséges feltételek javítása; - szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatása; - tanulási nehézségekkel küzdő tanulók felzárkóztatásához szükséges feltételek megteremtése; - a tanulók egészségi- és általános testi állapotának javítása érdekében tanórai és tanórán kívüli testnevelés, valamint turisztikai és diáksport programok, táborok szervezése és támogatása; - tanulmányutak /táborok: bel- és külföldi/ szervezésének támogatása;

2 - külföldi iskolákkal való kapcsolattartás, és külföldi utak szervezése; - művészeti- és kulturális tevékenységek támogatása; - a tanulók informatikai oktatása feltételeinek támogatása; - a tehetséges tanulók támogatása, elismerése, jutalmazása; - szabadidős tevékenység, közösségteremtő programok támogatása; Az alapítvány a tevékenységi körére figyelemmel az 1997. évi CLVI. tv.(khtv) 26. c.) 4., 10., 14. pontjaiban foglalt - nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés; - gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek és ifjúsági érdekképviselet; - sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével közhasznú tevékenységet folytat. E közhasznú tevékenység kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló tevékenység folytatására közhasznú szervezetté minősített alapítványt hozott létre az alapító. 4.3. Az alapítvány feladatai: - Az Iskola oktatási-, nevelési- képességfejlesztési-, ismeretterjesztési-, gyermek- és ifjúságvédelmi-, valamint sport tevékenységének folyamatos segítése az alapítvány tevékenységi körében foglaltak megvalósításával; - Az állami-, nemzeti ünnepek méltó és színvonalas megtartásának biztosítása; - Az iskola fiataljainak kultúrált szórakozási és ismerkedési lehetőségeinek bővítése, biztosítása. 4.4. Az alapítvány működtetésének személyi feltételei: - A tudását állandóan tovább fejlesztő, hivatástudó, szakképzett nevelők foglalkoztatásának biztosításával történő feladatellátás; - A kerületi önkormányzat képviselő testületével és közművelődési csoportjával történő együttműködés alapján történő feladatellátás. Egyéb rendelkezések: a.) Az alapítvány rögzíti, hogy a törvényben és a jelen Alapító Okiratban meghatározott közhasznú tevékenységet folytat, továbbá biztosítja, hogy tagjain kívül más is részesülhet a közhasznú szolgáltatásaiból. b.) Az alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez.

3 c.) Az alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapító Okiratba meghatározott tevékenységére fordítja. d.) Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. III. 5.) Az alapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi természetes és jogi személyek egyaránt csatlakozhatnak, ha a 4. pontban megfogalmazott célok eléréséhez vagyonrendeléssel hozzájárulnak, és a jelen Alapító Okirat rendelkezéseit elfogadják. A csatlakozási szándékot írásban kell bejelenteni, amelynek elfogadásáról a kuratórium dönt. IV. 6.1. Az alapító a 4. pontban meghatározott célok elérése érdekében az Alapító Okirat aláírásától számított 8 napon belül az alapítvány nevére nyitott bankszámlán elhelyez 300.000 Ft /Háromszázezer forint/ összeget. Az alapítói vagyon összesen 300.000 Ft /Háromszázezer forint/, amely nem követelhető vissza. 6.2.Az alapítvány előbbiekben meghatározott induló vagyona növekedhet a jelen Alapító Okirat 5. pontjában meghatározott feltételek szerint csatlakozók hozzájárulásaival /amely lehet pénz átutalása illetve befizetése az alapítvány bankszámlájára, illetőleg más vagyoni értékű dolog vagy tevékenység felajánlása/, valamint a kezelő szerv gazdálkodásának eredményével, pályázati lehetőségek kiaknázásával, önkormányzati támogatással. A hozzájárulás nem vonható vissza, és ugyancsak kizárt az alapítványi hozzájárulás az alapítvány tevékenysége folytán történő növekményének, hozadékának az alapítványból történő kivonása is. Az alapítvány a jogszabályokban meghatározott feltételek mellett a befizetőknek igazolást ad. 6.3. Az alapítványi vagyon felhasználása, gazdálkodás az alapítványi vagyonnal: Az alapítvány céljaira rendelt vagyon, valamint annak hozadéka, továbbá a későbbi csatlakozók vagyoni hozzájárulásai és azok hozadéka teljes egészében a 4. pontban megjelölt cél megvalósítására használható fel, törzsvagyont nem kell képezni. Befektetői tevékenységet az alapítvány nem folytat. 6.4. Az alapítvány vagyonával való gazdálkodás a kezelő szervet (kuratórium) illeti meg az Alapító Okirat rendelkezése szerint. A meghatározott célokra

4 adományozott összegek kizárólag az adományozó által meghatározott, az Alapító Okiratban szereplő célokra használható fel. Az alapítványt támogatók a támogatásért cserébe semmilyen ellenszolgáltatásban nem részesülnek. 6.5. Az alapítvány céljainak az elérése érdekében, az alapítvány céljaira képzett vagyonból pályázat útján: ösztöndíjat, támogatást nyújthat, alapítványi díjat létesíthet, dönthet annak odaítéléséről, anyagi támogatást nyújthat, minden olyan megoldás, tevékenység vagy szervezet részére, amely az alapítvány céljainak az eléréséhez jelentős, széle körben hasznosítható eredményt ígér. 7. Az alapítvány szervei V. 7.1. Az alapítvány kezelő szerve és képviselete: Az alapítványi vagyont az alapító által létrehozott 5 tagú kuratórium kezeli. A kuratórium elnökét, titkárát és tagjait az alapító kéri fel határozatlan időre. 7.2. Az alapítvány képviselője a kuratórium, annak nevében az elnök és a titkár egyedül, önállóan jogosult eljárni, aki e képviseleti jogkörben az alapítvány géppel vagy kézzel írt, illetve előnyomott neve fölé önállóan, kézzel írja a saját nevét. Az alapítványi vagyon feletti rendelkezéshez az elnök és a titkár együttes aláírása szükséges. 7.3. Az alapító jelöli ki a kuratórium új tagját /tagjait/, ha bármelyikük megválik a tisztségétől, vagy az alapítvány céljait súlyosan veszélyeztető magatartása /mulasztása/ miatt felmentése válik szükségessé. 7.4. A kuratórium - az alapítvány adminisztrációinak ellátására- munkavégzésre irányuló szerződéssel adminisztrátort foglalkoztathat. 7.5. A kuratórium tagjai és az adminisztrátor a munkájukat társadalmi munkában végzik, de a munkájuk során felmerülő költségeiket a kuratórium az alapítványi vagyonból megtérítheti. 7.6. A kuratórium évente legalább egyszer ülésezik, amelynek rendjét a Szervezeti Működési Szabályzatában állapítja meg. E szabályzatban rögzíti az alapítvány működésének rendjét (nyilvántartás vezetését, amelyből a vezető szerv döntésének tartalma, időpontja és hatálya, ill. a döntést támogatók és ellenzők számaránya - ha lehetséges: személye - megállapítható ; a vezető szerv döntéseinek az érintettekkel való közlési, illetve nyilvánosságra hozatali módjáról; a közhasznú szervezet működésével kapcsolatosan keletkezett

5 iratokba való betekintés rendjéről; ill. a közhasznú szervezet működésének, szolgáltatásai igénybe vételének módjának, beszámolói közlésének nyilvánosságáról), és a szolgáltatásai igénybe vételének módját figyelemmel az 1997. évi CLVI tv. 7. (3) bekezdésében foglaltakra.. A Szervezeti Működési Szabályzatát a kuratórium évente felülvizsgálja, szükség esetén módosítja, és évente a megnevezett helyi és országos sajtóban közzé teszi azt. A kuratórium üléseit az alapító vagy bármelyik tag írásbeli kérésére, amely a napirendet is tartalmazza - a titkár hívja össze az alapítvány székhelyére, úgy, hogy az ülést megelőzően legalább 15 naptári nappal a kuratórium tagjai írásban a meghívót és a napirendet kézhez kapják. 7.7. A kuratórium ülése akkor határozatképes, ha azon 4 tag jelen van, döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a határozati javaslatot elutasítottnak kell tekinteni. 7.8. Határozatképtelenség esetén változatlan napirendi pontokkal a kuratórium ülését 8 naptári napon belül össze kell hívni, amely időpontot az eredeti meghívóban kell megjelölni. A megismételt ülés az eredeti napirendben szereplő ügyekben 4 tag jelenléte esetén is határozatképes. 7.9. A kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet minden jelenlévő tag aláír, és amelynek elkészítése a titkár feladata. A jegyzőkönyv tartalmazza az ülés helyét, idejét, a jelenlévőket, és az ülésen lezajlott fontosabb eseményeket, nyilatkozatokat, határozatokat, az azokra leadott szavazatok és ellenszavazatok számát, illetve a szavazástól tartózkodókat, vagy az abban részt nem vevőket. Azok a szerződések, amelyeket az alapítvány a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervvel kötött a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeiről, nyilvánosak; azokba bárki betekinthet. 7.10. Ha a kuratórium ülése nincs szabályszerűen összehívva, határozatot csak akkor hozhat, ha valamennyi kurátor jelen van, és az ülés megtartása ellen a kurátorok egyike sem tiltakozik. 7.11. Bármelyik kurátor jogosult az általa megjelölt napirendi kérdés megtárgyalását kérni, ha javaslatát az ülés előtt három nappal ismerteti a kurátorokkal. Ez esetben is az ülést össze kell hívni. 7.12. A közhasznú alapítvány - figyelemmel az 1997. évi CLVI. tv.7. (1) és (2) bekezdés rendelkezéseire - rögzíti: - A kuratórium ülései nyilvánosak, azon bárki részt vehet.

6 Az alapítvány működésével, szolgáltatásai igénybe vétele módjával, közlésével kapcsolatosan a nyilvánosságot biztosítja, egyrészt a jogszabályban meghatározott módon (közzétételi kötelezettség), másrészt a jelen Alapító Okirat mellékletét képező Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltak szerinti iratbetekintési és felvilágosítás adási jog rögzítésével; másrészt az alapítvány vállalja, hogy a jogszabályban rögzített körben a helyi és országos sajtó ( Magyar Nemzet) útján megjelentetett közleményben teszi közzé ezen adatokat. Ugyanezen sajtóorgánumokban hozza nyilvánosságra a kuratórium döntéseit; továbbá az érintettekkel az alapítvány elnöke írásban az ülést követő munkanapon közli a döntések tartalmát. 7.13. A határozathozatalban nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. b.) pontja ), élettársa a határozat alaján: a.) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b.) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. A b.) pont esetében nem minősül előnynek az alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. (Khtv. 8. (1) bek.) A kuratórium vagy annak tisztségviselője (tagja) által a feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért az alapítvány felelős. A tisztségviselő (tag) az általa e minőségében az alapítványnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felel. Ha a kuratórium a tevékenységével az alapítvány célját veszélyezteti, az alapító a kijelölést visszavonhatja és kezelőként más szervet (szervezetet) jelölhet ki. Ezen jogának gyakorlását nem bízza más személyre. Az alapító halála után ez a jogosultság a bíróságot illeti meg. A titkár az ülés által hozott határozatokat köteles haladéktalanul bejegyezni a határozatok könyvébe, a bejegyzést a határozathozatalban részt vett egyik tag hitelesíti. A határozat csak ezt követően válik érvényessé. 7.14. A kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik a.) a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása, ideértve az adózott eredmény felhasználására vonatkozó döntést.

7 b.) a kurátor kijelölése visszavonásának kezdeményezéséről való határozatra javaslat tétel, c.) a munkáltatói jogok gyakorlása, d) olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a kuratórium saját tagjával, vagy közeli hozzátartozójával (Ptk. 685. b) pont), élettársával / a továbbiakban együtt: hozzátartozójával/ köt, e.) olyan szerződés jóváhagyása, amelyet az alapítvány a társadalmi közös szükséglet kielégítésért felelős szervvel köt a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeiről, f.) a kurátorok elleni kártérítési igények érvényesítése, g.) az alapítvány módosítására vonatkozó javaslat h.) a Szervezeti és Működési Szabályzat jóváhagyása i.) a közhasznúsági jelentés elfogadása, j.) mindazok az ügyek, amelyeket törvény vagy az Alapító Okirat a kuratórium kizárólagos hatáskörébe utal. Az éves beszámoló jelentést a kuratórium elé kell terjeszteni, amely az ülésén 3/4-es szótöbbségével dönt annak elfogadásáról. A kuratórium tagjainak az ülés előtt legalább 15 nappal az éves beszámolót meg kell küldeni a meghívóval együtt. Amennyiben az ülés nem volt határozatképes, az emiatt megismételt ülés az eredeti napirendben szereplő ügyben 4 tag jelenléte esetén is határozatképes, azonban ez esetben a jelenlévő tagok egyhangú határozata szükséges az éves beszámoló elfogadásához. 7.15. A közhasznúsági jelentésnek tartalmaznia kell: a.) a számviteli beszámolót; b.) a költségvetési támogatás felhasználását; c.) a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást; d.) a cél szerinti juttatások kimutatását; e.) a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét; f.) a közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét; g.) a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót. Az a.) pontban foglalt rendelkezés az éves beszámoló készítésének kötelezettségére, letétbe helyezésére és közzétételére vonatkozó számviteli szabályok alkalmazását nem érinti.

8 A közhasznúsági jelentésbe bárki betekinthet, abból saját költségére másolatot készíthet. A kuratórium megalkotja az alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzatát, amely tartalmazza a kuratórium ügyrendjét is. Az ügyrend nem lehet ellentétes az Alapító Okirattal. A kuratóriumnak joga van javaslatot tenni az Alapító Okirat módosítására kiegészítésre illetve mindarra, amiről az alapító dönt. A kuratórium legfontosabb feladata, hogy az ügyrendjének megfelelő módon döntsön az alapítványi vagyon alapítványi célnak megfelelő felhasználásról, valamint a vagyonnal kapcsolatos gazdálkodási kérdésekben. A kuratórium szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal az alapító részére tájékoztatást adhat az addig végezett munkájáról, így különösen az alapítványi vagyon kezeléséről és felhasználásról. A kezelő szerve vagy annak tisztségviselője által feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért az alapítvány felel. 7.16. A kuratóriumi tagok összeférhetetlenségi szabályai: Nem jelölhető ki, illetve nem hozható létre olyan kezelő szerv (szervezet), amelyben az alapító - közvetlenül vagy közvetve - az Alapítvány vagyonának felhasználására meghatározó befolyást gyakorolhat. (Ptk. 74/C. (3) bekezdés) A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. (Khtv. 9. (1) - (2) bek.) A közhasznú szervezet alapítvány vagyona 300.000 Ft, éves bevétele várhatóan nem haladja meg az ötmillió forintot, ezért felügyelő bizottságot az alapító nem jelölt ki. Ha a közhasznú szervezet éves bevétele meghaladja az ötmillió forintot, a vezető szervtől elkülönült felügyelő szerv létrehozása akkor is kötelező, ha ilyen kötelezettség más jogszabálynál fogva egyébként nem áll fenn. A felügyelő szerv ügyrendjét maga állapítja meg.

9 Az Alapítvány határozatlan időre jött létre. Az Alapítvány a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. 8.) Az alapítvány jogi személy. Az alapítónak tudomása van arról, hogy az Alapítvány érvényes létrejöttéhez és a jogi személyiség elnyeréshez annak székhelye szerinti, a Fővárosi Bíróság nyilvántartásba vétele szükséges. Az alapítvány nyilvántartásba vétele után az alapítványt az alapító nem vonhatja vissza. Az alapító az alapító okiratot - név, cél és vagyon sérelme nélkül - indokolt esetben módosíthatja. Az Alapító okiratban nem szabályozott kérdésekről az Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata rendelkezik. A jelen okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv valamint az alapítványra vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. Budapest, 2003.09.30. Barnáné Kiss Erika alapító