ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY



Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

E L Ő T E R J E S Z T É S

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Bankszámlaszám:

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

Alapító Okirat Módosítása

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

A LOGOS-HUNGARY Alapítvány. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben a december 8. napján és március 5. napján elfogadott módosításokkal)

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

E l ő t e r j e s z t é s

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

A L A P Í T V Á N Y A L A P Í T Ó O K I R A T A a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT Székhelye: Kecskemét-Hetényegyháza, Belsőnyír 202.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapító neve, címe: Dr. Dobrik István Miskolc, Topiczer János u Az Alapítvány neve: Múzsák Kertje Alapítvány

Kiművelt emberfők Alapítvány. Alapító Okirata

A GYÖNGYÖSI OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA

E l ő t e r j e s z t é s

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

DEMOKRATIKUS JOGOK FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY. Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben május

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

A Stromfeld Aurél Általános Iskola a Diákokért 50 éve Alapítvány alapító okirata egységes szerkezetben az 1. számú módosítással

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1


A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

A Vizuális Nevelésért Alapítvány egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT EMBERTÁRSAINKÉRT ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

Az Apátfalva Község Óvodásaiért Közhasznú Közalapítvány Alapító Okirata (egysége szerkezetbe)

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben február 24. napjával)

Alapító Okirat. alapítványt

Átírás:

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY Az Alapító Okirat kelte: 2009. december 21. Egységes szerkezetbe foglalás időpontja: 2010. március 12. 1

ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT amely abból a célból készült, hogy az 1.) pontban megjelölt alapítók a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A-74/F -ainak, valamint 1997. évi CLVI. a közhasznú szervezetekről törvény alapján jogi személyként működő nyílt alapítványt hoz létre az alábbiak szerint: 1. Az alapító 1.1. Az Alapítvány alapító tagja Bányász János 2. Az alapítvány neve és székhelye 2.1. Az Alapítvány neve Martonyi Fejlődéséért Alapítvány 2.2. Az Alapítvány székhelye 3755 Martonyi, Fő út 54. 3. Az Alapítvány célja, feladata és közhasznú tevékenysége 3.1. Az Alapítvány célja, hogy - támogassa Martonyi település fiataljait, - elősegítse, hogy a fiatalok jobban megismerhessék lehetőségeiket, - támogassa a fiatalok életpályáját, - rávezesse a fiatalokat a tanulás fontosságára, az élethosszig tartó tanulásra, - támogassa a fiatalokat a sport, kultúra és művészetek terén, - elősegítse a községben élők baráti és nemzetközi kapcsolatépítését, - támogassa Martonyi község fejlődését, kulturális, sport rendezvények szervezését. 3.2. Az Alapítvány feladata, hogy - aktív forrásteremtési tevékenységet végez a fenti célok elérésére érdekében, - hazai és nemzetközi rendezvények, programok, találkozók, fejlesztő tevékenységek szervezése és támogatása, - képzések, oktatások, ismeretterjesztő előadások szervezése, támogatása, - természetbeni támogatási és ösztöndíj-rendszer kiépítése, - más szervezetek és személyek tevékenységének, programjainak támogatása a jelen alapító okiratba foglalt céloknak megfelelő körben. 3.3. Közhasznúsági nyilatkozat Az alapítvány célja szerint az 1997. évi CLVI. törvény 26. c) pontja szerint az alábbi cél szerinti közhasznú tevékenységeket folytatja: 2

- szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, - tudományos tevékenység, kutatás, - nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, - kulturális tevékenység, - kulturális örökség megóvása, - gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, - hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, - emberi és állampolgári jogok védelme, - a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység, - euroatlanti integráció elősegítése érdekében. 3.4. Az Alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független, azoknak támogatást nem nyújt. Az Alapítvány országgyűlési képviselői, megyei, fővárosi önkormányzati választásokon jelöltet nem állít. 4. Az Alapítvány induló vagyona és felhasználásának módja 4.1. Az Alapítvány induló vagyona Az Alapítvány céljára rendelt vagyon 50.000.-Ft, azaz ötvenezer forint, amelyet az alapító az Alapítvány céljai megvalósítására bocsát. Az Alapítvány előzőekben meghatározott induló vagyona növekedhet a 4.3. pontban meghatározott feltételek szerint csatlakozók, valamint az Alapító vagyoni hozzájárulásaival, és az alapítványi vagyon működtetése során a kezelő szerv (Kuratórium) gazdálkodásának eredményeivel, illetve a célok megvalósítására elnyert támogatásokkal. 4.2. Az Alapítvány céljaira rendelt vagyon felhasználása: Az Alapítvány a gazdálkodása során elért eredményeit nem oszthatja fel, azt a célok között megfogalmazott tevékenységre fordíthatja. Az Alapítvány vállalkozási tevékenységét kizárólag közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezheti. Az Alapítvány szabadon dönt a rendelkezésre álló forrásainak az alapítványi célok közötti megosztásáról. A vagyon a cél szerinti tevékenység megvalósítása körében használható fel, az alábbi módokon: ösztöndíj kifizetés, juttatás, támogatás, költségtérítés kérelemre, a kuratórium kezdeményezése alapján vagy a kuratórium által kiírt pályázat útján; költségviselés másokkal közös programban, az alapítvány működési költségei, szerződéses ellenértékek kifizetése a kuratórium döntése alapján. Az Alapítvány teljes vagyona felhasználható a működés során a céloknak megfelelően. Az Alapítvány befektetési tevékenységet nem folytat. 4.3. Az Alapítvány nyílt, ahhoz pénzbeli vagy más vagyoni jellegű támogatással, illetve egyéb vagyoni értékű felajánlással bármely belföldi, vagy külföldi természetes személy, jogi 3

személy, intézmény csatlakozhat, amennyiben az Alapítvány megfogalmazott céljaival egyetért, és azokat vagyoni hozzájárulásával támogatni kívánja. Az Alapítványhoz csatlakozó személy vagy szervezet a csatlakozáshoz feltételeket nem szabhat. A csatalakozás elfogadásáról a Kuratórium dönt. A Kuratórium elutasíthatja azon célhoz kötött felajánlások elfogadását, amelyek esetében a megjelölt cél nem vagy csak részben illeszkedik az Alapítvány Alapító Okiratában megjelölt célokhoz. A csatlakozó nem szerez automatikusan önmagában e tény alapján a kuratóriumi, vagy az alapítói jogok körébe tartozó jogokat. A csatlakozó kuratóriumi tagsági jogot az alapító hozzájárulásával, megfelelő határozattal szerezhet. 5. Az Alapítvány kezelő szerve 5.1. Az Alapítvány kezelő szerve az Alapító által létrehozott háromtagú Kuratórium. A Kuratórium elnökét és tagjait az Alapító határozatlan időre jelöli ki. Az Alapító jogosult a Kuratórium kijelölését visszavonni, ha a Kuratórium tevékenysége az Alapítvány célját veszélyezteti. A Kuratóriumot oly módon kell létrehozni, hogy abban az Alapító sem közvetlenül, sem pedig közvetve nem gyakorolhat meghatározó befolyást az Alapítvány vagyonának felhasználására. 5.2. A Kuratórium tagjainak megbízatása megszűnik: 5.2.1. halál, 5.2.2. lemondás, 5.2.3 visszavonás esetén. A visszavonásra a választás szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a visszavonást kezdeményezheti az alapító, illetőleg a Kuratórium bármely tagja. A visszavonási javaslatot csak indokolással lehet előterjeszteni. 5.3. Az alapítványi vagyon működtetésére a Kuratórium jogosult, aki az alapítványi célok elérése érdekében az Alapítvány vagyonával önállóan gazdálkodik. A Kuratórium felelőssége az Alapítvány céljára rendelt vagyon leghatékonyabb működtetése, így feladata mindent megtenni annak érdekében, hogy az Alapítvány vagyonát a jogszabályoknak megfelelően kezelje. A Kuratórium a gazdálkodás keretében jogosult az Alapítvány alapítói vagyonán felüli vagyonával - kizárólag az alapítvány közhasznú céljának teljesebb megvalósítása érdekében - az alapítványi célok megvalósulását nem veszélyeztető mértékben és módon gazdasági tevékenységet folytatni. 5.4. A Kuratórium Elnöke (Elnök): Kovács Judit A Kuratórium Elnökével szemben követelmény, hogy megfeleljen a Ptk. 74/C. (3) bekezdésében foglaltaknak, valamint nem állhat közeli hozzátartozói viszonyban az 4

alapítóval, a kuratóriumi tagokkal, illetve az alapítóval alkalmazotti és egyéb érdekeltségi viszonyban sem állhat. 5.5. A Kuratórium tagjai: Vécsei Réka Pálinkás Zsolt A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 5.6. A Központi Kuratórium évente legalább két alkalommal ülésezik. 5.7. A Kuratórium üléseit a Kuratórium Elnöke hívja össze. Az ülésre minden tagot a napirend közlésével írásban kell meghívni úgy, hogy a meghívók elküldése és az ülés napja között legalább 15 nap időköznek kell lennie. Abban az esetben, ha az ülés összehívására a fenti szabályok megsértésével kerül sor, az ülés csak akkor hozhat érvényes határozatokat, ha azon valamennyi kuratóriumi tag jelen van és a döntéshozatal ellen senki nem tiltakozik. Ha bármely kuratóriumi tag további napirendi pont felvételét kívánja, úgy ezt legkésőbb 8 nappal az ülés előtt írásban kell kérnie a Kuratórium Elnökénél, aki az új napirendi pontot köteles az ülés napirendjére felvenni és erről a Kuratórium tagjait haladéktalanul értesíteni. A Kuratórium Elnöke, illetve az alapító képviselője írásban benyújtott kérelmére a Kuratóriumot össze kell hívni. A Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet minden jelenlévő tag aláír. A kuratóriumi ülés akkor határozatképes, ha azon az Elnök és legalább egy tag jelen van. Az alapítvány éves beszámolójának elfogadásakor a kuratóriumi ülés akkor határozatképes, ha azon minden tag jelen van. A Kuratórium ülései nyilvánosak. A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással hozza. A döntéshozatal egyszerű szótöbbséggel történik. A Kuratórium döntéseit az érintettekkel postai úton ajánlott levélben közli. A Kuratórium döntéseit az alapítvány székhelyén elhelyezett hirdetőtáblára való kifüggesztéssel, valamint a Martonyi Község Önkormányzatának honlapján (www.martonyi.hu) való megjelentetéssel hozza nyilvánosságra. 5.8. A Kuratórium határozatairól a Kuratórium Elnöke évente újra kezdődő, folyamatos sorszámozással és dátummal megjelölt nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza a határozat szövegét, a határozat meghozatalának időpontját és szükség esetén a határozat hatályát, valamint a határozat meghozatala során a támogatók és ellenzők arányát és személyét. 5

Az Alapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratokba az adatvédelmet és a személyiségi jogok védelmét tiszteletben tartva bárki a Kuratórium Elnökének előzetes bejelentése mellett betekinthetnek. Az alapítványi iratokba az alapítvány székhelyén (3755 Martonyi Fő út 54. sz) minden pénteken 12-14 óra között lehet betekinteni Vécsei Réka kuratóriumi tag jelenlétében. Az Alapítvány köteles működését, működésének módját, szolgáltatásai igénybevételének lehetőségét és módját, éves beszámolóját, közhasznúsági jelentését az alapítvány székhelyén elhelyezett hirdetőtáblára való kifüggesztéssel, valamint a Martonyi Község Önkormányzatának honlapján (www.martonyi.hu) való megjelentetéssel közzétenni. Az Alapítvány évente egyszer közhasznúsági jelentést készít, amely nyilvános és amelybe bárki betekinthet, a közösen erre kijelölt helyszínen, aki ezen szándékát a Kuratórium Elnökének bejelenti. 5.9. A Kuratórium következő határozataihoz egyhangú döntés szükséges: - az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg a közhasznúsági jelentés elfogadása, - az Alapítványhoz való csatlakozás elfogadása tárgyában hozott határozat, - az Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadásáról szóló határozat. A Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadásához az alapító egyetértése szükséges, mert az SZMSZ nem lehet ellentétes jelen alapító okirattal, - az alapítvány éves beszámolójának elfogadása. 5.10. A határozathozatalban nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. b) pont), élettársa a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. A b) pont esetében nem minősül előnynek a közhasznú alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az alapítvány által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. 5.11. A Kuratórium feladata a hatáskörébe tartozó kérdésekben való döntéshozatal. Ilyen döntéshozatal különösen az alapítványi vagyon alapítványi célnak megfelelő felhasználásáról való döntés, az alapítványi vagyonnal gazdálkodás körében való döntés, valamint az Alapítvány céljainak elérése érdekében szükséges lépések ügyében hozott szakmai, szervezeti, személyi és vagyoni jellegű döntések. 5.12. A Kuratórium Elnökének feladata a Kuratórium üléseinek összehívása és vezetése, valamint az Alapítvány képviselete harmadik személyekkel szemben és bíróság, más hatóság előtt. A Kuratórium Elnöke végzi az Alapítvány adminisztrációját, vezeti könyveit, vezeti az ülések jegyzőkönyvét. 5.13. A Kuratórium tagjai és tisztségviselői anyagi ellenszolgáltatás nélkül látják el hivatalukat, de igényt tarthatnak az igazolt költségeik megtérítésére. 6. Az Alapítvány képviselete 6

6.1. Az Alapítványt a Kuratórium képviseli. A Kuratórium nevében annak elnöke önállóan is jogosult az Alapítvány nevében eljárni. E jogát az ügyek meghatározott csoportjára nézve a Kuratórium más tagjára átruházhatja. 6.2. A bankszámla feletti rendelkezésre az Alapítvány Kuratóriumának Elnöke bármelyik Kuratóriumi taggal együttesen jogosult. 7. Az Alapítvány megszűnése és az Alapítvány módosítása 7.1. Az Alapítvány határozatlan időre jön létre. 7.2. Az Apítvány megszűnésére a Ptk. alapítványokra vonatkozó szabályai az irányadóak. Az Alapítvány megszűnése esetén az Alapítvány vagyonát a Kuratórium által kijelölt célra kell felhasználni. Ilyen határozat hiányában a Ptk. rendelkezései az irányadók. 7.3. Az Alapító az Alapító Okiratot a Ptk-ban foglalt rendelkezések megtartása mellett módosíthatja. 8. Záró rendelkezések 8.1. Az Alapítvány jogi személy, amely tartós közérdekű cél megvalósításához szükséges vagyonnal rendelkezik 8.2. A jelen alapító okirat érvényességéhez szükséges az Alapítvány székhelye szerint illetékes megyei bíróság által történő nyilvántartásba vétel. Az Alapítvány nyilvántartásba vétellel nyeri el jogi személyiségét. 8.3. Az Alapítvány gazdálkodásának törvényességét az Állami Számvevőszék ellenőrzi. 8.4. A jelen alapító okiratba nem szabályozott kérdésekben az 1959. évi IV. törvény, valamint a 1997. évi CLVI. törvény rendelkezései az irányadóak. A 2010. január 12-i módosításokat jelen alapító okirat vastag, dőlt betűkkel tartalmazza. Miskolc, 2010. március 12.. Bányász János Alapító 7