Hogy ezen (nálunk sajnos, még keveset ismert és mivelt) téren, t. i. a nemesítő tenyésztésnek különböző módszerei által (ki nem felejtve a keresztezésnek érdekes módját is) igen szép és hasznos eredményekre juthatni, ezt fényesen bizonyítják azon számos jeles haszonnövény-válfajták, melyek az angol, franczia és más szorgalmas gazdáknak kitartása és értelmisége által létrehozattak és a szép, nemes tevékenységnek gazdagon jutalmazó példái gyanánt tündökölnek. Minél kevesebb történt e téren minálunk eddig annál komolyabban vagyunk indíttatva : a hiányt telhetőleg helyre ütni. Itt volna különösen helyén, hogy a gazdasági egyletek az egyes termelőknek figyelmét és buzgalmát ébreszszék, és ott, hol egyeseknek tehetsége elégtelen, közös erővel a hasznos törekvést támogassák. Mindig sopánkodunk biztos kivitel után. De tegyünk magunk is annyit, ezen óhajtott czél valósítására, mennyi saját erőnkből kitelik. Javítsuk, tökélyesitsük, nemesítsük terményeinket; ez által leginkább emelhetjük azoknak absolut és relatív értékét; a kiállítás meg szállítás terhes költségeivel könnyebben megvívhatunk ; jó vevőkre, biztos piaczokra legelőbb számithatunk. Soha ne feledjük pedig : hogy a természetnek nyers szüleményei az emberi kéz és értelem által majdnem határtalan mértékig tökélyesithetők nemesithetők! Turonyi. Egy kellemes kirándulás váratlan eredményei. Közli Erdődi Adolf. Azon fensikra vezetjük t. olvasóinkat, mely a Dráva, Duna és Száva közt szögellik s termékeny talajával már a régi idők pásztornépeinek kedves lakhelyül szolgált. Hazánk e táját a rómaiak Pannónia slavi a-nak keresztelték, mi pedig a lakosok egy része után Slavoniának nevezzük. Azok kedveért, kik e földet nevezetesen a rácz ürmösről ismerik, kötelességünknek tartjuk megemlíteni, mikép ott az első szőlőt, még pedig Szerémmegye Súlyom nevü helysége határában Probus császár ültette 270-ben Kr. után, miglen a dinynyét, melynek jó híre birodalmunk határait már rég túlszárnyalta, sokkal később honosította meg itt nem valami császár, de gr. Eltznek vidorlelkü, most is jó egészségnek örvendő, s ananas dolo
és jobb mint dolodinnyéire joggal büszke számtartója Vlasits János ; tőrtént pedig 1828-ban, hogy általa itt a már elhalt tanítványa Berics Lukács földmives segítségével az első dinnye termeltetett. E mivelési ág jelenleg Szerémmegyében csekély számitással 24,000 forintnyi évi forgalmat idéz elő és mind nagyobb terjedésnek örvend. A népvándorlások idejében e föld majdnem minden században kétszer váltott gazdát. Az első slavonok Nagy Károly engedelmével 796 után telepedtek meg a Duna és Száva között, ezeket mind többen követtek, és jámbor Lajos idejében külön, de a frankoknak hűbéres Ljudevit nevü fejedelmök is vala. Keresztények voltak, csakhogy valamivel rosszabbak a pogánynál, miért is Cyrill és Method a tótok apostolai 1064-ben közéjök jöttek és az utóbbi mint püspök Szeremben le is telepedett. Az isteni végzések bölcsesége folytán ez ország végül 1165-ben a magyar birodalomhoz csatoltatott, ugyanazon jogalapon, melyen azt előbb a Geták, Markomanok, Vandálok, Sarmaták, Gepidák, Hunnok, Grothok, Longobardák, Avarok és Bulgárok birták egymás után. A dicső Hunyadiak letűntével e tartomány török kézbe került 1524-ben, és azontúl 175 évig rabigában görnyedett. A karloviczi béke végül ismét hazánkhoz ^csatolta azt és I. Lipót királyunk, hogy a véresen visszaszerzett földnek biztos élvezetében maradhasson, a félhold betörései ellen élő gátot állitandó, a Száva mentén fekvő vidéket katonailag szervezte, s igy támadott e magyar katonai végvidék. Az elpusztult ország uj lakói földet a máig is fenálló családközösségek föntartása mellett hűbérben kaptak, miglen az erdők állami tulajdont képeztek. Es ez erdőknek a magyar végvidék bródi ezredében fekvő részét óhajtjuk t. olvasóinknak ez úttal bemutatni; azok természetes állapotát, gazdasági, kereskedelmi, jogi viszonyait, kezelésök módját, jövedelmeit megismertetni. Hogy jutottunk az illető adatok birtokába, arról számolni kötelességünknek tartjuk, bárha előre látjuk a hitetlenség mosolyát, ez előadásunkra a mese bélyegét sütni hajlandót. Az emberi törpeségek elől 1865-ben egy kedves vendégemmel a végvidék rengetegjeibe menekültünk. Bámultuk az agg tölgyóriások oszlopsorait, a 16 20 ölnyi magasságig galytalan sima, egyenes törzseket, rajtok ama fehér gyűrűket, melyek az utolsó ára-
dat határvonalait képezvén a területet gyönyörűen vízszintezik. Néztük az árviz lefolyásának szolgáló akkor száraz medreket, melyekben tavasszal hajók úsztak a Szávába, most egyes csónakok fagyökéren megakadva sütkéreztek a napon. Láttuk a hidak elé söpört feküfa egész halmozatjait; csodáltuk a vágások vagyis fiatalosok e megvihatlan lombbástyáit, s azok csinos deszkakerítéseit. Hasztalan kerestük ez óriási fák alatt a megfelelő cserjés növényzetet; meztelen ott a televénydus talaj, alig látsz imitt amott egy egy galagonyát, melyet magassága után szilvafának néznél és szekéren ülve haladhatsz keresztül kasul ez őserdőkön, kitérvén a ledült aggastyányok temetetlen és vizek által összehordott vázhalmai elől. Az alnövényzet e majdnem teljes hiányának okát részint a majdnem évenként ismétlődő és hónapokig tartó áradásoknak tulajdonítottuk, másrészt meg a télen nyáron ez erdőkben szanaszét barangoló nyájak, gulyák és csordák fogainak. Sokat láttunk és bámultunk teliát e nagyszerű s a maga nemében Európában páratlan síkságon, de nem hallánk kedvesen bugyborékoló forrásokat, melyek mellé, mint azt hegységeink közt megszoktuk volt letelepedtünk volna; nem foghattunk serényen tovasiető hegyi patakban pisztrángot, nem lőheténk füttyre elősiető császármadarat, szóval : nem vala vacsoránk, s igy hatalmas étvágyunk kínjainak érzetében nem teheténk okosabbat, mint éjszakára a Száva mellett fekvő Rajevo-szelóba menni. Oda érve, még az este siettünk a Száva partjához, hogy ott a gőzhajó állomás körül sürgő forgó gyalog és szekeres népet bámulhassuk, s a Száván tul egy pillantást vethessünk azon gyöngélkedő ember birodalmába, ki ifjúkori épségében nekünk is annyi főfájást okozott, most pedig ezer meg ezer mázsa aszalt szilvát szolgáltat betegjeink üditő eledeléül. 1865-ben vagy 80,000 mázsa jött be, melyet a bosnyákok hegységeik közül a Száva partján fekvő Breskáig lóháton hoztak zsákban, onnét a Száván átszállittattak hajón Rajevo-szelóra, ott 12 15 mázsát fogó hordókba erősen betapodtak, szekéren Vukovárra s innét gőzösön vittek rcndeltetésök helyére Igy történt ez most a Száva vizének sekélysége miatt, mert rendesen a hordókat ott Rajevoszelón szokták hajóra rakni. No de kedves olvasóm, ha szereted az aszalt szilvát, ugy óvlak a következő néhány sortól, mert ha elolvasod és csak kissé finnyás vagy ugy több aszalt szilvát nem eszel s eddig sem tudád, hogy mitől hizol!
Láttál-e minálunk káposztát taposni lábbal? No ha láttál, hát tudod, hogy menyecskéink mily szépre szokták előbb az ily taposó lábakat mosatni, 'az egész embert mily tisztára öltöztetni. A szilvataposás is ugy megy véghez, hogy egy zsákkal a hordóba töltenek, ezt szétteregetik, azután járja a tánczot rajta, de nem a tisztára mosott cseléd, hanem a piszok ne továbbjában fuldokló, félig mezítelen, lelógó rongyokkal födött hajótvonó bosnyák néha uj, de leggyakrabban ugyanazon por- vagy sár- s egyéb lepte saruban, melyben egyaránt méregette a török birodalmat és Slavoniát. Hogy mi minden hullhatott róla taposás közben a szilva közé, nem volt bátorságom megvizsgálni, de a vágynak saját lábainkkal török földet érhetni, nem tudtunk ellenállani. Másnap tehát kellő engedélylyel ellátva a Száván átkelvén, Breska nevü török városba rándultunk. Már csak meg nem állhattuk, hogy egy kis török dohányt ne iparkodjunk átcsempészni s a keskeny utczákat képező bazár rongyos fabódéjai közé indultunk. Nagy volt a tolongás száz meg száz szilvával terhelt ló, egy két minden vas nélküli ormótlan, kenetlen, félórányira nyikorgó szekér, melybe igen apró ökröcskék voltak fogva és számtalan gyalog foglalta el a helyet. Egyszerre csak nevünkön szólít valaki. Oda nézünk, hát egy vukovári órás volt, a ki ott fabódét bérelt s abban mindennemű óráival saját vallomása szerint igen jó Gescháft''-et csinált. A sok handzsáros pisztolyos és turbános, hosszúszárú török p páját kaftánja gallérja mögé szúrt atyafi között jólesett nekie m ket láthatni s örömében bódéját, óráit magukra hagyva, vezetőnkü. szegődött. Eljárt velünk közel egy óra hosszát, egészen más utezákon, mint a hol ő volt letelepedve. Jaj uram! hát hogyan tudja óráit ugy elhagyni; mire visszaérünk, bódéját bizonyára kirabolva találjuk. Ne tartsanak attól; itt szent a tulajdon, és ha boltomat napokig hagynám magára, abból egy szögecske sem fogna hiányzani! És csakugyan mindent ismét a legszebb rendben leltünk Sokat tudnék még e reám nézve igen érdekes rándólásröí/a török kávéházról, mecsetről, vámházról, temetőről. ott leginkább elterjedt mindennemű orosz pénzről sat. beszélni, de zabolázom magam és csak annyit mondok még, hogy órásunk utasítása nyomán egy bódé elé léptünk, a hol jó török dohányt árultak vágattunk belőle szemünk láttára egy egy okkát, papírba fák
bankóval fizetve, melynek ó hallatlan! ott ágiója vala (egy forintért 11 darab ezüst hatost adtak) ismét hazafelé ballagtunk. Az az, hogy ballagtunk volna, ha pillantásom történetesen azon papirra nem esik, melyikbe dohányomat rakta a muzulmán, s ha ott szemembe nem ötlik a nagybetüjü fölirat : Porste des broder Grrenzregiment's." Oda nézek a hol az én törököm papirosait tartotta; látom, hogy ugyan oly irásu még egy egész csomó hever előtte, és kezdek vásárolni, pipát, czipőt, findzsát, czukrot, kávét, szilvát, és csak vásárolok csak veszek mindaddig, mig a kézirat teljes birtokában nem tudtam magamat. Ugy azután megindultunk s látván, hogy a vámszolga is ugyanazon csolnakra száll, azt kezeink delejes érintései által néhány percznyi álomba szenderitve, a íolkorbácsolt és szilajon hullámzó Száván ismét átkeltünk, fogadott határőrünk szekerére ültünk, s annak szalmaszállal riasztgatott jó vérű lovacskáitól ragadtatva az épen uralkodó szélvésznél még néhány másodperczczel előbb értünk vissza Rajevo-Szelóra, onnét kedves vezetőnkkel komoly tempóban ügetvén hazafelé. Es ezen a török birodalomban vásárolt iratokból vettem legnagyobbrészt az adatokat, melyek nyomán im következik: A bródi határezred erdőségeinek leírása. Természetes állapot. A bródi határezred a kel. hossz. 35" 39' és 36 u 47' és az éjszaki szélesség 44 51' 45" 20' között fekszik. Határai éjszakról Pozsega, Verőcze és Szerémmegye ; keletről a péterváradi határezred ; délről a török birodalom Bosnia tartománya; és nyugotról a gradiskai határezred. Legnagyobb szélessége 7%, hossza 11% és legkisebb szélessége I mértföldre terjedvén 38. 38 mértföldnyi tért foglal. A hegységek, melyek az éjszaknyugoti határ egy részét képezik, és a karinthiai havasok végágozatjaiként a varasdi és gradiskai ezredből a bródiba nyúlnak, a harmadkori képződményhez tartozván mész- és laza homokkőből állanak egyes édes- és tengervizbeli kövülésekkel. Legnagyobb tengerfölötti magasságuk a Bród és Város körüli erdőkben közel 800 1000 bécsi lábra terjed és számos völgyeik mind délfelé nyílnak. Meredek lejtőjük csak kevés vagyon egyes 14*