Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály

Hasonló dokumentumok
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Körössy László: Amit már tudhatunk Bódi Mária Magdolnáról út a boldoggá avatás felé. (Új Ember, 2017, 73. évfolyam, / 13. (3579.) szám.

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

Isten nem személyválogató

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

Mit keresitek az élőt a holtak között

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

Hittan tanmenet 3. osztály

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Szentbeszédemben hálaadásképp az elhangzott előadásokból szeretnék kiragadni

Hegyközcsatár község hírlapja IX. Évf. 1. szám, Január

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

A családom. Történetek, melyek összekötnek bennünket

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

Hittan tanmenet 4. osztály

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

Üdvözlünk Isten családjában!

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Mindszenty bíborossal

32 késszúrással ölték meg Brenner János atyát Ötven esztendeje gyilkolták meg a papi hivatás vértanúját

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Buzogány Dezső: Az Institutio a református egyház alkotmánya

Forrás. Jézus mellénk állt

MARY WARD ( )

Tételek hittanból (2016. május 20.)

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

Egyházközségi hírlevél

Óravázlat. Évfolyam: 7-8. Tematikai egység: Egyén és közösség

Jézus tizenkét tanítványt választ

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

Bibliai tanítás a részegségről

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

TAKI! (Találd ki!) ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Bemutatkozik a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ

Szent Imre Katolikus Óvoda

Hit-és erkölcstan tanmenet 2. osztály

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

yymár meglévő csoport számára:

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

A helyes istentiszteletről 1

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

Szent László Magyar Katolikus Misszió

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Kérdőív a családról. Bert Hellinger

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

II. János Pál vetélkedő

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás:

örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/4

Küldj egy Bibliát a határon túli magyaroknak!! Elküldte Igéjét. (Zsolt 107,20) Jótékonysági hangverseny

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T

Regina Krónika. A Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja. Jézus megkeresztelkedése

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Jézus az ég és a föld Teremtője

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

Életfa m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója //

Az Új. Tanítás június 14-én

Egyházközségi hírlevél

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Drága Kertvárosi Testvéreink! Együtt imádkozzuk a rózsafüzért

Bérmálási vizsgakérdések

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

7 Tiszták, hősök, szentek. szent cecília szent miklós páduai szent antal avilai nagy szent teréz limai szent róza

Átírás:

Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: 6-12. osztály 1. Mit jelent a boldoggá avatás (latinul: beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio)? 2. a, Ki volt Bódi Mária Magdolna? b, Hol és mikor született? c, Hol és mikor halt meg? 3. Dr. Erdő Péter bíboros gondolatai Bódi Mária Magdolnáról videó a, Milyen szövetségben tevékenykedett Bódi Mária Magdolna? b, Milyen feladatot töltött be a szövetségben? c, Hogy hívják a szövetség országos elnökét? Mit tudsz életéről? d, Mit ajánlott fel Bódi Mária Magdolna Istennek? 4. Kovács Elemérné unokahúga gondolatai Bódi Mária Magdolnáról videó a, Mióta vannak megemlékezések a faluban? Előtte miért nem lehetett? b, Ki hallgatta meg először a családtagokat és vett fel jegyzőkönyvet a vértanúságról? c, Mikorra készült el az első könyv Magdiról? 1

d, Kit hívott Magdi "Kismamának", mit tanult Tőle? e, Hogyan nevezte Magdit Galambos Miklós apát atya és miért? 5. Kovács Elemérné unokahúga gondolatai Bódi Mária Magdolnáról videó a, Ki írt Bódi Mária Magdolnáról és Goretti Szent Máriáról könyvet? b, Mi a közös a két szent életében? 6. Szécsi Ferenc atya gondolatai Bódi Mária Magdolnáról videó a, Mit ábrázolnak a litéri katolikus templomban a Magdi életéről szóló üvegképek? b, Hol kell kereszténynek lennünk Bódi Mária Magdolna élete és tanúságtétele alapján? c, "A DL-es lányok apostola" - mit jelent a DL? - mi volt az ő feladatuk? d, Milyen sugalmazást kapott Magdi Istentől a saját halálával kapcsolatban? 7. Dr. Márfi Gyula érsek atya gondolatai Bódi Mária Magdolnáról videó a, Szeretett volna Bódi Magdi apáca lenni. Miért nem lehetett? b, Tisztasága védelmében vállalta a halált. Melyek voltak az utolsó szavai? 2

8. Riport Dr. Márfi Gyula érsek atyával Bódi Mária Magdolnáról Hangfájl a, Hány kilogrammot tesznek ki a Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ügy iratai? b, Ki, hogyan, hol találta meg a boldoggá avatáshoz szükséges eredeti kéziratokat? 9. Teri néni emlékezik Bódi Mária Magdolnára videó a, Milyen munkát végzett Magdolna a pirotechnikai üzemben? b, Mit csinált Magdi, hogy Teri néni ne veszítse el az állását, amikor egy lakodalom miatt álmosan ment be dolgozni? c, Volt egy robbanás a pyro üzemben. Mi történt utána, miután kirohantak az épületből és mit mondott Magdi Teri néninek? 10. Kovács Gergely római posztulátor szentbeszéde videó a, Mit jelent az, hogy valaki posztulátor? b, Hogyan tanuljuk el Bódi Mária Magdolnától a szenté válás titkát? 11. Seregély István nyugalmazott egri érsek gondolatai Bódi Mária Magdolnáról videó a, Hányadik boldog lenne Bódi Mária Magdolna a XX. századi magyar szentek és boldogok sorában, és miben egyedülálló az ő személye? b, Mi volt Bódi Mária Magdolna legnagyobb erénye? 3

12. Kovács Gergely okleveles posztulátor gondolatai Bódi Mária Magdolnáról videó a, Mit jelent az, hogy egy szent aktuális? Mit jelent ez Bódi Mária Magdolna esetében? b, Ki volt az a püspök, és mikor indította el Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási eljárását? c, Bódi Mária Magdolna halála után adatgyűjtésbe kezdtek. Hány ülést tartottak, mennyi embert hallgattak meg? 13. I. Újságcikk: Körössy László: Amit már tudhatunk Bódi Mária Magdolnáról út a boldoggá avatás felé. a, Bódi Mária Magdolna tisztelői miben kérhetik az Ő közbenjárását? b, Imáidban kérted már Bódi Mária Magdolna közbenjárását? Ha igen, miben? c, Hogyan jelennek meg az irgalmasság lelki cselekedetei Bódi Mária Magdolna életében? d, Mikor és milyen körülmények között halt meg Bódi Mária Magdolna? 14. II. Újságcikk: Elmer István: Egy proletárlány is oltárra kerülhet. Miért aktuális Bódi Mária Magdolna életszentsége a mi időnkben? 15. III. Újságcikk: Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek: Időszerű példakép. a, Mikor kezdett Magdolna előtt megvilágosodni, hogy egész életét Jézusnak fogja szentelni? 4

b, Mire buzdította leánytársait 1944-ben Magdolna? 16. Mit üzen ma Neked Bódi Mária Magdolna példamutató, erényes élete? 17. Bódi Mária Magdolna felajánlotta életét Isten és az emberek szolgálatára. a, Írd le, Te mit tudsz Istennek önmagadból felajánlani? b, Fogalmazd meg legalább tíz mondatban: Hogyan jelennek meg az irgalmasság cselekedetei életedben: szüleid, testvéreid, tanáraid, osztálytársaid, barátaid felé? 5