/ utolsó módosítás kisötétítésével / 2014.
ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Alapító : Deme Józsefné Alapítás éve: 1995. Bírósági bejegyzés: 1995. szeptember 6. száma: Pk. 60. 164/1995/1. I. Alapítvány neve: Alapítvány a Zákányszéki Általános Iskola Diákjaiért Az Alapítvány jogállása: Az alapítvány önálló jogi személy, nem közhasznú szervezet. Az Alapítvány időtartama: Az alapítvány határozatlan időre jön létre. II. Alapítvány székhelye: 6787 Zákányszék, József Attila u. 36. III. 1. Az alapítvány jellege és jogállása: A cél elérése érdekében végzett tevékenységek az alábbiakban megadott közfeladatokhoz kapcsolódnak, ezzel hozzájárulva a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhe: - családsegítés, azzal, hogy A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 3. (1) bek. szerint a családnak mint a társadalom alapvető egységének sokoldalú segítése, a családi élet biztonságának és a gyermekvállalás feltételeinek javítása az állam egyik legfontosabb feladata. - nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, mivel, hogy A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. 1. 2. bek. szerint a köznevelés közszolgálat, és 2. 1. bek. szerint Az Alaptörvényben foglalt ingyenes és kötelezõ alapfokú, ingyenes és mindenki számára hozzáférhetõ középfokú nevelésoktatáshoz való jog biztosítása az érettségi megszerzéséig, valamint az elsõ szakképesítésre történõ felkészítés a magyar állam közszolgálati feladata. - kulturális tevékenység, azzal, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. 1. bek. 7. pontja szerint a kulturális szolgáltatás nyújtása közfeladatnak minősül. - környezetvédelem, mivel, hogy A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 38. és 46. 1.bek. szerint a környezetvédelem állami és önkormányzati feladat. - gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, mivel A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 1997. évi XXXI. törvény 2. (1) bek. szerint a gyermekek védelmét ellátják a többek között a helyi önkormányzatok, mert a gyermek mindenek felett álló érdeket képez. - hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, mivel Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 2003. évi CXXV. törvény kinyilvánítva azt, hogy az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás előmozdítása elsősorban állami kötelezettség. - munkaerő piacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások, mivel A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szókó 2011. évi CXCI. törvény szerint, Magyarország Alaptörvénye XII. cikkének végrehajtása érdekében, a megváltozott munkaképességű személyek megmaradt, fejleszthető képességeire épülő foglalkoztatás központú rehabilitációjának, társadalmi reintegrációjának, foglalkoztatásának elősegítésére, szükség van. 2. Az alapítvány önálló jogi személy, saját bélyegzővel, önálló adószámmal, hitelesített adófőkönyvvel és csekkszámlával rendelkezik.
-2- IV. Az alapítvány célja, feladatai, általános elvei A.) Az Alapítvány tartós közérdekű célja: A Zákányszéki Általános Iskola diákjainak az oktatás keretein belüli, illetve az iskolán túlnyúló tevékenységük támogatása, a tanulók fejlődését elősegítő és könnyítő feltételek biztosítása. B.) Az Alapítvány tartós közérdekű célját az alábbi konkrét tevékenységekkel valósítja meg: - Az alapító intézményben tanulmányaikat folytató tanulók előmenetelének segítése, iskoláztatásuk anyagi feltételeinek támogatása, a szülők anyagi terhei egy részének átvállalása. - Társadalmunk magasan képzett elméleti és gyakorlati szakember igényének elősegítése szellemi és eszközállomány fejlesztésén keresztül. - Kiemelkedő tanulmányi eredmények díjazása. - A tanintézet hírnevét öregbítő sikerek anyagi elismerése. - Nehéz anyagi körülmények között élő szülők gyermekeinek ha magatartási és tanulmányi eredménye miatt arra érdemes- anyagi támogatása. - Az iskola által szervezett sport és művészeti rendezvények támogatása, a tanulók egészséges testi fejlődése érdekében szervezett megmozdulások anyagi támogatása. - Tanulók részére szervezett idegennyelv-oktatás finanszírozása. - Sporteszközök beszerzésének támogatása. - Diákkedvezményezések támogatása, a Diákönkormányzat létéhez szükséges gazdasági feltételének segítése. 1.Az alapítvány nyitott, ahhoz bármely belföldi, vagy külföldi természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság csatlakozhat, ha az alapítvány céljaival egyetért, és azokat elfogadja, támogatni kívánja. Az alapítványnak történt felajánlás elfogadásáról, így az alapítványhoz való csatlakozásról az alapítvány kuratóriuma dönt. 2. Az alapítvány támogatója kikötheti, hogy az általa juttatott pénzbeli, vagy természetbeli adományt kizárólag az alapítvány konkrét céljaira használható fel. 3. A csatlakozók támogatásuknak az alapítvány részére történő befizetésével, átadásával nem válnak alapítókká, tehát olyan jogosítványokat és hatásköröket nem szerezhetnek, amelyek a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján kizárólag az alapító okiratot alapítóként aláíró, illetve az alapítói jogok gyakorlására kijelölt személyeket, szervezeteket illethetne. 4. Az alapítvány működése nyilvános, szolgáltatásait a céljaiból adódó kötöttségek figyelembe vételével bárki nemre, fajra, életkorra, származásra vonatkozó vagy egyéb bármilyen jellegű jogellenek megkülönböztetés nélkül igénybe veheti. 5. Az alapítvány, mint szervezet vállalkozási tevékenységet csak céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez, gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapítványi célok megvalósítására és a tevékenységére fordítja. 6. Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Közvetlen politikai tevékenység jelen Alapító Okirat használatában az alábbiakat jelenti: a pártpolitikai tevékenység továbbá országgyűlési képviselői, megyei, fővárosi önkormányzati választáson jelölt állítása.
-3- V. Az alapítvány vagyona 1.Az alapítvány céljára rendelt induló vagyon: A Zákányszéki Általános Iskola az alapítvány céljára 87.000 Ft-ot, azaz nyolcvanhétezer Ft-ot alapító vagyont biztosít, melyet átutal az alapítvány kezelő pénzintézet részére. 2. A 87.000 Ft, azaz nyolcvanhétezer Ft. alapítványi induló vagyonból 50.000 Ft, azaz ötvenezer Ft törzstőke nem osztható fel. Az alapítványi vagyon egyéb forrásai: - a természetes személyek, jogi személyek vagy ezek jogi személyiség nélküli társaságainak önkéntes befizetései, adományai, - a személyi jövedelemadó alapítvány részére törvényben meghatározottak szerint felajánlott része, - az alapítvány egyéb bevételei. Az alapítvány pénzeszközei csak a diákok részére használható fel. Az alapítvány vagyonából a kuratórium minden évben elkülönít egy adott összeget, diákönkormányzat anyagi feltételeinek biztosítására. Az alapítvány vagyonát a hatályos pénzügyi jogszabályok alapján kell nyilvántartani, ill. bizonylatolni. Az alapítvány vagyonát elkülönített csekkszámlán kezeli a PILLÉR Takarékszövetkezet. A csekkszámlán lévő vagyonról való rendelkezéshez, pénzügyi kötelezettség az elnök vagy titkár és további tag cégszerű aláírása és az alapítvány bélyegző lenyomata szükséges az aláírási címpéldányban leírtak szerint Az alapítvány vagyonát kezelő pénzintézet neve: Pillér Takarékszövetkezet Zákányszéki Kirendeltsége 3. Csatlakozás esetén az ezáltal keletkező anyagi forrásokat is az alapítványi célok megvalósítására kell fordítani. Az alapítvány támogatása történhet készpénzzel, ill. a célok elérését közvetlenül segítő szolgáltatások, vagyontárgyak felajánlásával. 4. Az alapítvány bevételeit és vagyonát köteles az Alapító Okiratban foglalt céljai megvalósítására fordítani. Az alapítvány céljai elérése érdekében, de kizárólag ezeknek alárendelten, azaz másodlagosan a tartós közérdekű célok megvalósítása és a tevékenység kifejtés érdekében gazdasági vállalkozási tevékenységet végezhet. Az alapítvány működése során a gazdasági vállalkozási tevékenység aránya nem haladhatja meg a tartós közérdekű célok megvalósítása érdekében végzett tevékenységeket. A gazdasági vállalkozási tevékenységből elért bevételeket az alapítvány köteles tartós közérdekű céljának megvalósítása valamint tevékenysége érdekében felhasználni. 5. Az Alapítvány mint szervezet a cél szerinti tevékenységéből, ill. vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten tartja nyilván. 6. Az Alapítvány mindenkori vagyona az Alapítvány, mint szervezet működésére és az Alapítványi célok finanszírozására 50% : 50 %-ban használható fel. 7. Az Alapítvány bevételei: a tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevételek, az egyéb cél szerinti tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevételek, a vállalkozási tevékenységből származó bevételek, az alapítványi hozzájárulások, támogatások, természetben történő juttatások, adományok, a csatlakozók támogatásai, a pályázatokon elnyert támogatások, egyéb bevételek.
-4-8. Az Alapítvány kiadásai: a tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek, (ráfordítások, kiadások) az egyéb cél szerinti tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek, a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek, az egyéb közvetett költségek. 9. Az Alapítvány működési költségei nem haladhatják meg az alapítvány mindenkori vagyonának 50 %-át. Az alapítvány gazdálkodási rendjére vonatkozóan a 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet irányadó. VI. Az alapítvány vagyonának felhasználása, gazdálkodása 1. Az alapítvány vagyonának felhasználásáról, illetve adott évben felhasználható összegről, az alapítványi célok támogatásáról a kuratórium dönt 2. A kuratórium minden évben február 28-ig köteles az alapítónak írásban beszámolni az alapítvány előző év működéséről, szeptember 30-ig pedig vagyoni helyzetének és gazdálkodásának legfontosabb adatairól. 3. Az alapítványi vagyon felhasználásának módja követi az Alapító Okirat III. és IV.A. és B. pontjában felsorolt célok megvalósításának, valamint tevékenységek kifejtésének jellegét. Az alapítványi vagyon felhasználása a gyermekek ellátásához szükséges eszközök, ill. az alapítványi célok eléréséhez szükséges további munka-, oktatási-, és sporteszközök biztosítása, természetbeni juttatások nyújtása, a diákokat tanítók és felügyelők, ill. az őket fejlesztő szakemberek munkabérének kifizetése, az Alapítvány fenntartási és működtetési költségeinek finanszírozása útján történik. Az eszközök és a természetbeni juttatások biztosításáról, ill. a munkabérek, fenntartási és működtetési költségek folyósításáról a kuratórium dönt. 4. Az Alapítvány mint szervezet a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt az alapítványi célok megvalósítására fordítja. 5. Az Alapítvány mint szervezet az államháztartás alrendszereitől a normatív támogatás kivételével csak írásbeli szerződés alapján részesülhet támogatásban. A szerződésben meg kell határozni a támogatással való elszámolás feltételeit és módját. 6. Az alapítvány mint szervezet által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetők, az alapítvány által nyújtott juttatásokat, szolgáltatásokat ismertető írásbeli tájékoztatókat, az Alapítvány működésére vonatkozó adatokat, valamint a beszámolókat a kuratórium elnöke a jelen Alapító Okirat IX./12. pontja alapján hozza nyilvánosságra a szolgáltatások és juttatások, valamint az Alapítvány nyilvános működésének biztosítása és megismerhetősége érdekében. 7. Az Alapítvány mint szervezet a felelős személyt, a támogatót, valamint e személyek hozzátartozóját a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások kivételével cél szerinti juttatásban nem részesítheti. 8. Az Alapítvány szervezetként váltót, ill. más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki. Az Alapítvány szervezetként vállalkozásának szervezéséhez tevékenységét veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel, az államháztartás alrendszereitől kapott támogatást hitel fedezetéül, ill. hitel törlesztésére nem használhatja fel. 9. Az Alapítvány befektetési tevékenységet nem kíván végezni, így befektetési szabályzat készítési kötelezettsége nincs. 10. Az Alapítvány az alapítványokra ill. a szervezetekre mindenkor érvényes jogszabályi előírásoknak megfelelően gazdálkodik. VII. Csatlakozás az Alapítványhoz: Az alapítvány nyitott. Ehhez bárki csatlakozhat az alábbiak szerint:
-5- a) Az alapítványhoz csatlakozhat minden magyar vagy külföldi állampolgárságú (székhelyű) természetes és jogi személy, ha az alapítvány célkitűzéseit elfogadja és vagyoni hozzájárulását a pénzintézeti csekkszámlára való befizetéssel a V./2. pont szerinti közös és feloszthatatlan alapítványi vagyonba beolvasztani rendeli. b) Az alapítványhoz csatlakozhat minden olyan magyar és külföldi állampolgárságú (székhelyű) természetes és jogi személy is, aki az alapítványi cél elérése érdekében vagyontárgyat, technikai eszközt, ingatlant, jövedelmező jogosultságot stb. bocsát az alapítvány rendelkezésére, és beleegyezését adja, hogy a célszerű felhasználást, az alapítványt kezelő kuratórium határozza meg. c) Csatlakozhat minden magyar vagy külföldi természetes és jogi személy pénz, ingó vagy ingatlan vagyon, illetőleg jövedelmező jogosítványnak az alapítvány rendelkezésére bocsátásával a határozott cél megjelöléssel, továbbá elszámolási kötelezettség kikötésével. Ebben az esetben a kuratórium dönt, hogy az adományt az alapítvány céljára megfelelőnek és az adományozó által előírt kötelezettséget reálisan teljesíthetőnek ítéli, így az alapítványi célú felhasználást vállalja, vagy az adományt, mint az alapítvány céljával ellentéteset, tartalmi vagy gazdasági okokból elutasítja. d) Csatlakozhat minden magyar vagy külföldi természetes és jogi személy, ha az alapítvány alapvető célkitűzéseit elfogadja és vagyoni hozzájárulását pénzadomány esetén az alapítvány éves, folyamatos kiadásának fedezésére rendeli. e) Az alapítványhoz anyagi támogatáson kívül van mód nem anyagi jellegű szellemi- szolgáltatással is hozzájárulni. VIII. Az alapítvány szervezete és képviselete: Az alapítvány legfőbb szerve a 9 főből álló kuratórium: Elnöke: Daka Imre 6787 Zákányszék, Dózsa György. utca. 10. szig. sz.: 071104 CA Titkára: Kaziné Olácsi Edit 6787 Zákányszék, tanya 526. szig. sz. 254606EA Tagjai: Ábrahám Enikő 6787 Zákányszék, tanya 383. szig.sz.: 829367CA Sas Györgyné 6787 Zákányszék, Szegfű János.utca. 47. szig.sz.: 822303BA Vezsenyiné Csaba Gabriella 6723 Szeged, Budapesti krt.34/a szig. sz.:af- 657564 Széll Ágnes 6787 Zákányszék, tanya 493. szig.sz.: 913417CA Némethné Molnár Angéla 6787 Zákányszék, Dózsa György utca 4. szig.sz.: 850075DA Tanács Gábor 6787 Zákányszék, Nyári utca 28. szig.sz.: AH 366407 Papp László 6787 Zákányszék, Petőfi Sándor u. 29. szig.sz.: 677720HA
-6- A kuratóriumi tagság határozatlan időre szól. A Diákönkormányzatot képviselő diákok esetében évenkénti választással. Képviseleti jog gyakorlásának módja: 1. Az alapítvány képviseletére jogosult az alapítvány elnöke, és az alapítvány titkára, a statisztika, és éves adóbevallás tekintetében. 2. Egyébként az alapítványt a kuratórium elnöke önállóan jogosult képviselni. 3. Az alapítvány bankszámlája feletti rendelkezési jog a kuratórium elnökét, valamint a titkár együttesen illeti meg. 4. Utalványozási joggal az Alapító Okirat VIII./4. pontjában megjelölt kuratóriumi tagok ketten együttesen rendelkeznek. 5. Az Alapítvány munkavállalói felett a munkáltatói jogokat a kuratórium elnöke és az iskola igazgatója gyakorolják 6. Az Alapítvány alkalmazottja képviseleti jogáról, terjedelméről a kuratórium határozattal dönt a jelent Alapító Okirat IX./13. pontjában foglalt rendelkezések szerint. IX. A kuratórium szervezete, működése és hatásköre 1. Az Alapító az Alapítvány legfőbb, általános ügydöntő, ügyintéző, képviselő és kezelő szerveként a kuratóriumot bízza meg. 2. Az Alapítvány céljainak megvalósításáról, az alapítványi vagyon kezeléséről és a céloknak megfelelő felhasználásáról a kuratórium gondoskodik. 3. A Kuratórium a jogszabályok által meghatározott keretek között önállóan dönt valamennyi, az Alapítványra vonatkozó kérdésben. 4. A Kuratórium határozza meg a jelen Alapító Okirat rendelkezéseinek megfelelően az alapítványi vagyon kezelésének feladatait, a vagyon felhasználásának módját és az alapítványi célok szolgáló gazdálkodás feltételeit. 5. Az Alapítvány Kuratóriumának taglétszáma az elnököt is beleértve 9 fő, melyek megbízása határozatlan időre szól. A kuratórium elnöke és tagjai az alapítvány, mint szervezet vezető tisztségviselői. A kuratóriumi tagokat az Alapító kéri fel. 6. A kuratóriumi tagság megszűnik: lemondással, visszahívással, a tag halála esetén. A kuratóriumi tagság megszűnése esetén az Alapító 30 napon belül új tagot jelöl ki a kuratórium véleményének esetleges figyelembevétele mellett. Az alapító a Kuratórium elnökét és tagjait abban az esetben hívhatja vissza, ha tevékenységük az Alapítvány céljainak megvalósítását veszélyeztetné. 7. A Kuratórium elnöke gondoskodik a kuratóriumi ülések írásbeli összehívásáról, a napirendnek és a javaslatoknak a tervezett ülés időpontját megelőző nyolc napig a kuratóriumi tagokkal és az egyéb érintettekkel való előzetes, írásbeli közléséről. A határozatképtelenség miatt elmaradt ülést 30 napon belül meg kell tartani. Amennyiben a határozatképtelenség miatt megismételt Kuratóriumi ülést az eredetitől eltérő napra kell összehívni, a tagoknak újabb meghívót kell küldeni, amely felhívja a figyelmüket a megváltozott határozatképességű szabályokra. A megismételt ülés, változatlan napirenddel, határozatképes abban az esetben, ha a kuratórium tagságának legalább egyharmada megjelenik.
-7-8. Az ülésekről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvben a Kuratórium ülésein elhangzottak lényegét kell rögzíteni. A jegyzőkönyvnek tartalmazni kell a kuratóriumi ülések időpontját, a határozatok szó szerinti szövegét, a döntés hatályára vonatkozó rendelkezéseket számozással. A jegyzőkönyvet a kuratóriumi ülések levezető elnöke, a jegyzőkönyv készítője és hitelesítője írja alá. A jegyzőkönyveket a Kuratórium iratai között kell megőrizni, az iratkezelés szabályai szerint kell dokumentálni. Az elnök készítteti el a jegyzőkönyvet és foglaltatja írásba a határozatokat, valamint vezeti a Határozatok Könyvét. A Határozatok Könyve tartalmazza a kuratórium döntéseinek tartalmát, időpontját és hatályát, ill. a döntést támogatók és ellenzők számarányát, valamint személyét. 9. A kuratórium szükség szerint, de legalább évente egyszer tart ülést. A tagok 1/3-ának írásbeli kérésére azonban bármikor összehívható. Az üléseket az elnök hívja össze és vezeti. 10. A Kuratórium döntési jogköre szükségszerűen kiterjed: a) A célok eléréséhez szükséges feladatok meghatározására, a végrehajtás megszervezésére. b) Az alapítványi vagyon bővítésére, megőrzésére, kezelésére vonatkozó állásfoglalások meghozatalára. c) Az előző évről készített beszámoló jelentés, valamint a közhasznúsági melléklet elfogadására. d) Az Alapítványhoz való csatlakozás elfogadására. e) A munkaszervezet tisztségviselői díjazásának és költségtérítésének elfogadására és megállapítására azzal a megkötéssel, hogy kizárólag abban az esetben és kizárólag olyan mértékben nyújtható díjazás, vagy folyósítható költségtérítés, amely az alapítvány tartós közérdekű céljának megvalósítását és közhasznú tevékenysége kifejtését semmilyen formában nem veszélyezteti. f) A munkaszervezet működésének, feladatainak meghatározására, ellenőrzésére. g) A következő évi költségvetés elfogadására. h) Dönt az Alapítvány éves tevékenységi és költségvetési tervéről. i) Minden olyan feladat ellátására, amelyet jogszabály hatáskörébe utal. 11. A Kuratórium akkor határozatképes, ha azon a tagok több mint fele jelen van. A Kuratórium a határozatait a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza. Minden tag egy szavazattal rendelkezik. Szavazategyenlőség esetén a szavazást meg kell ismételni, ha ismételt szavazategyenlőség áll fenn, a kérdést elvetettnek kell tekinteni. A kuratórium a határozatait nyílt szavazással hozza. 12. A kuratórium ülése nyilvános. A kuratórium döntéseiről az Elnök az érintetteket írásban értesíti és gondoskodik a kuratóriumi ülések időpontjának, napirendjének, a határozatoknak és az éves beszámolónak az Alapítvány székhelyén történő azonnali, 8 naptári napra történő kifüggesztéséről (a kifüggesztés időtartamába a kifüggesztés és a levétel napja nem számít bele), továbbá szórólapon, saját internetes honlapon való megjelentetés, ill. tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait illetően helyi sajtótermében való közlés útján történő nyilvánosságra hozataláról. 13. A Kuratórium az Alapítvány adminisztratív (operatív) feladatainak ellátására munkaszervezetet is működtethet ügyvezető és titkár irányításával. A Kuratórium az ügyvezetéssel és titkári ügyintézői munkakörre kuratóriumi tagot is megbízhat. Az Alapító jelen Alapító Okirat aláírásával felhatalmazza a kuratóriumot arra, hogy az Alapítvány alkalmazottjának képviseleti jogot biztosítson, megjelölve a képviseleti jog gyakorlásának módját, ill. terjedelmét. Az alkalmazott képviseleti joggal való felruházására az Alapító meghatározó befolyásának tilalmára és a bankszámla feletti együttes rendelkezési jog gyakorlására vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével kerülhet csak sor. 14. A Kuratórium elnöke és tagjai az Alapítvány Kuratóriumában az Alapítvány javára végzett tevékenységükért a Kuratórium által meghatározott mértékű tiszteletdíjban és költségtérítésben nem részesülhetnek. A kuratórium tagjai feladatukat ellenszolgáltatás nélkül látják el. 15. Az Alapítvány Alapítója és az Alapítvány számára felajánlást tevő személyek, valamint ezek hozzátartozói az Alapítványtól támogatást nem kaphatnak. 16. Az alapítványt a kuratóriumi ülések közötti időben a kuratórium döntésével összhangban az elnök, annak távollétében a titkár képviseli. 17. Az alapító véleményének kikérésével megalkotja az alapítvány SZMSZ-ét, amely az Alapító Okirattól eltérő rendelkezéseket nem tartalmazhat. Az Alapítvány belső szabályzatának elkészítése a kuratórium elnökének feladata. A szabályzatban rendelkeznie kell az 2011. évi CLXXXI tv. 37 (3) bekezdésében foglal kérdésekről.
-8-18. Az alapítvány működésével, az adományok juttatásával, ill. a kedvezményezetteket érintő döntéseivel kapcsolatos tájékoztatást a helyi sajtón keresztül, és intézményi rendezvényeken a nyilvánosságot, ill. saját honlapon tájékoztat. X. A kuratórium tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok 1. A döntéshozó szerv, valamint az ügyvezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az egyesület által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell. A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja. Az alapító okirat eltérő rendelkezése semmis. Az alapító és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban. Az alapító okirat eltérő rendelkezése semmis. 2. Az Alapítvány képviselője és a Kuratórium bankszámla felett rendelkezni jogosult tagjai az Alapítóval nem állhatnak hozzátartozói vagy bármilyen egyéb alá- és fölé rendeltségi vagy összeférhetetlenségi viszonyban, egyben az Alapító és hozzátartozói valamint az Alapítóval bármilyen függőségi viszonyban álló személyek többségükben nem lehetnek a kuratórium tagjai, ezen személyek meghatározó befolyást az alapítvány működésére valamint a kuratórium tevékenységére semmilyen formában nem gyakorolhatnak. 3. A szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -, a) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki,
-9- d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. 4. A vezető tisztségviselő, ill. az ennek jelölt személy köteles az Alapítványt előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más szervezetnél is betölt. XI. A Felügyelő Bizottság Az Alapító rögzíti, hogy az Alapítvány várható éves bevétele az 50.000.000.- Ft-ot, azaz ötvenmillió forintot nem éri el, ezért Felügyelő Szerv létrehozataláról nem rendelkezik. Amennyiben az Alapítvány mint szervezet éves bevétele a jövőben az 50 millió Ft-ot eléri vagy meghaladja, az Alapító az 2011. évi CLXXV. /Ectv./ törvény 40 1. bekezdés rendelkezései alapján gondoskodik Felügyelő Szerv létrehozásáról. XII. A közcélú adománygyűjtés szabályai 1. Az Alapítvány, mint szervezet nevében, vagy javára történő adománygyűjtés nem járhat az adományozók, ill. más személyek zaklatásával, a személyhez fűződő jogok és az emberi méltóság sérelmével. Az Alapítvány, mint szervezet nevében vagy javára történő adománygyűjtés csak a szervezet írásbeli meghatalmazása alapján végezhető. 2. Az Alapítvány, mint szervezet részére juttatott adományokat a könyv szerinti, ennek hiányában a szokásos piaci áron kell nyilvántartásba venni. XIII. A beszámolási szabályok 1. Az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg megfelelő mellékletet kell készíteni, amelyet a beszámolóval azonos módon köteles az alapítvány kuratóriuma jóváhagyni, letétbe helyezni és közzétenni. A szervezet beszámolójába, mellékleteibe bárki betekinthet, és abból saját költségére másolatot készíthet. 2. A beszámolót és mellékleteit a kuratórium tagjai egyhangú határozattal fogadják el és közzététellel a nyilvánosság elé tárják, az említett dokumentumokat, szervezet működésére vonatkozó adatokat és a szolgáltatások igénybevételének módját az alapítvány saját honlapján vagy más módon a nyilvánosság részére elérhető úton, így a hirdetőtáblán való kifüggesztéssel, köteles közzétenni. 3. A Kuratórium az üléseken kötelezően, az Alapító kérésére az üléseken kívül bármikor köteles tevékenységéről, az Alapítvány gazdálkodásáról számot adni. Az alapítvány megszűnése XIV. 1. Az Alapítvány bármely okból történő megszűnése esetén a megszűnés idején meglévő vagyont az alapítványi célokkal azonos vagy hasonló célú alapítványok támogatására kell fordítani. Az Alapító által rendelkezésre bocsájtott vagyon az alapítvány megszűnése esetén visszaszáll az Alapítóra.
-10-2. Az Alapítvány mint szervezet a közhasznú jogállásának megszűnésekor köteles esedékes köztartozásait rendezni, ill. közszolgáltatás ellátására irányuló szerződésből eredő kötelezettségeit időarányosan teljesíteni. XV. Záró rendelkezések 1. Az alapítván a Csongrád Megyei Bíróság nyilvántartásba vételével válik érvényessé. 2. Az alapítvány határozatlan időre szól. Megszűnése esetén az alapítványi vagyon csak oktatási célra használható. 3. Az alapítvány tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait sajtó útján nyilvánosságra hozza. 4. Az Alapító Okiratot az Alapító Ptk. 3:393. foglaltak szerint módosíthatja. 5. A jelen Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és az 2011. évi CLXXV. /Ectv./ törvény, valamint az Alapítványokra vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései az irányadóak. 6. Az Alapítvány létrejöttének és a jogi személyiség, valamint a közhasznú jogállás elnyerésének feltétele, hogy a Szegedi Törvényszék az Alapítványt határozatával jogerősen az alapítványok nyilvántartásába vegye, valamint közhasznú szervezetté minősítse. 7. Az Alapítvány mint szervezet működése során keletkezett okiratokba bárki betekinthet, amennyiben ez az Alapítvány, vagy mások jogszabály által védett jogait (különös tekintettel a személyiségi jogokra és a személyes adatok védelmére) vagy jogos érdekeit nem sérti, vagy nem veszélyezteti. Az iratokba való betekintés lehetőségét a kuratórium elnöke köteles biztosítani az érdeklődő számára előzetes időpont-egyeztetést követően az alapítvány székhelyén felügyelet mellett. 8. Az Alapító tudomásul veszi, hogy az Alapítvány bírósági nyilvántartásba vétele után az általa tett Alapítványt nem vonhatja vissza. 9. Alapító vagy a kijelölt személy hiányában a Kuratórium vagy az ügyészség erre vonatkozó bejelentése alapján az alapítói jogosultságot a bíróságot illetik meg. Jelen Alapító Okiratot az Alapító a mai napon, mint akaratában mindenben megegyezőt jóváhagyólag írja alá. Az alapítvány bírósági nyilvántartásba vételi eljárásában az iskola igazgatója jogosult eljárni. Igazolom, hogy a létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítő okirat - módosítások alapján hatályos tartalmának. Zákányszék, 2014.11.23.. Alapító szerv nevében: Deme Józsefné igazgató Előttünk, mint tanúk előtt: 1) Név:.. Cím:... 2) Név:.. Cím:...
ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA Az alapító az alapítvány alapító okiratát a következőképpen módosítja: III. fejezet 1. pont 2. francia bekezdés - nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, mivel, hogy A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. 1. 2. bek. szerint a köznevelés közszolgálat, és 2. 1. bek. szerint Az Alaptörvényben foglalt ingyenes és kötelezõ alapfokú, ingyenes és mindenki számára hozzáférhetõ középfokú nevelésoktatáshoz való jog biztosítása az érettségi megszerzéséig, valamint az elsõ szakképesítésre történõ felkészítés a magyar állam közszolgálati feladata. VI. fejezet 4. pontja Az Alapítvány mint szervezet a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt az alapítványi célok megvalósítására fordítja. IX. fejezet 7. pont utolsó mondata A megismételt ülés, változatlan napirenddel, határozatképes abban az esetben, ha a kuratórium tagságának legalább egyharmada megjelenik. IX. fejezet 9. pont első mondata A kuratórium szükség szerint, de legalább évente egyszer tart ülést. IX. fejezet 10./c pont Az előző évről készített beszámoló jelentés, valamint a közhasznúsági melléklet elfogadására. X. fejezet 1. pont A döntéshozó szerv, valamint az ügyvezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az egyesület által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell.
-2- A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja. Az alapító okirat eltérő rendelkezése semmis. Az alapító és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban. Az alapító okirat eltérő rendelkezése semmis. Jelen módosítást az Alapító Okirat többi részét változatlanul hagyva az Alapító a mai napon mint akaratában mindenben megegyezőt jóváhagyólag írja alá. Zákányszék, 2014. 11.23. Alapító szerv nevében:. Deme Józsefné igazgató Előttünk, mint tanúk előtt: 3) Név:.. Cím:... 4) Név:.. Cím:...