HATÁROZATOK. Gajdosné Nagy Tímea, valamint Sáránné Kerepeszki Katalin bizottsági elnök: ismerteti a meghívó szerinti napirendi pontokat:

Hasonló dokumentumok
(168/2015. sz. előterjesztés)

3./ Tájékoztatás az Egészségházban dolgozó közalkalmazottak és vállalkozó orvosok évi szakmai feladatállásáról, működéséről.

2./ Javaslat Pilis Város Önkormányzata Sportkoncepciójának felülvizsgálatára. Előterjesztő: Simó Gáborné polgármester

A bizottság üléséről igazoltan távol: Malik Mihályné bizottsági tag

H A T Á R O Z A T O K

J e g y z ı k ö n y v

2./ Beszámoló Pilis Város Önkormányzata évi közfoglalkoztatásról.

HATÁROZATOK. Jegyzıkönyv rögzíti, hogy a két Bizottság elnöke a bizottságok rendes, együttes, nyílt valamint zárt ülését 17 óra 50 perckor megnyitják.

Jegyzıkönyv rögzíti, hogy a két Bizottság elnöke a bizottságok rendes, együttes, nyílt valamint zárt ülését 17 óra 10 perckor megnyitják.

4./ Beszámoló Pilis Város Önkormányzata évi Helyi Közfoglalkoztatási Tervének végrehajtásáról.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének án megtartott testületi üléséről.

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÁPRILIS 26-ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!

J e g y z ő k ö n y v

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

A bizottsági ülésről igazoltan távol: Gál Szilvia bizottsági tag

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

2015. m á r c i u s 2 6.

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

Cseh József polgármester

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 9 fő képviselő jelen van.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Napirend:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár

HATÁROZATOK a Pénzügyi Bizottság szeptember 25-én, 17 óra 40 perckor megtartott nyilvános és rendes valamint zárt ülésérıl.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Az előterjesztés száma: 192/2017.

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának február 5. napján megtartott üléséről.

2015. május 7-én (csütörtök) órára

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 30 - án tartott nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA ÉVI MUNKATERVE

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT képviselő-testület augusztus 11-ei rendkívüli üléséről

HATÁROZATOK a Pénzügyi Bizottság augusztus 28-án, 17 óra 05 perckor megtartott nyilvános és rendes valamint zárt ülésérıl.

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Fertőd Város Képviselő-testülete

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.

TUNYOGINÉ DR GÁLIK ÁGNES aljegyző JUHÁSZNÉ GAJZINGER ÁGNES pénzügyi osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Takács Gábor József megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek

J e g y z ő k ö n y v

2014. évi. 3. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének án megtartott testületi üléséről.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. 86/2016. (XII.1.) KT-határozat Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Szám:.. N é m e t b á n y a

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének december 4. napján tartandó ülésére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88)

JEGYZŐKÖNYV. Magyar Jánosné. Galéria 13 Kulturális Szolgáltató NKft. Klebelsberg Központ Dél-Pesti tankerület igazgatója.

JEGYZŐKÖNYV. Mizák Zoltán Mikó Imre. Balzsay Károly. Magyar Jánosné. országos szakmai szervezet képviselője

Fertőd Város Képviselő-testülete

47/2012. (11.15.) számú Képviselő-testületi határozat

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testület GAZDASÁGI B I Z O T T S Á G évi

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

KIVONAT LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Tel./fax: 87/

Átírás:

HATÁROZATOK amely készült a Kulturális, Oktatási, Sport és Kommunikációs Bizottság, valamint a Szociális és Egészségügyi Bizottság 2014. december 03.-án 17 óra 05 perctől kezdődően, a Pilisi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (2721 Pilis, Kossuth Lajos út 47.) megtartott nyilvános és rendes együttes üléséről. A Szociális és Egészségügyi Bizottság, valamint az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2014. december 03.-án 17 óra 05 perckor megtartotta nyilvános és rendes együttes ülését. Jegyzőkönyv rögzíti, hogy 17 óra 05 perckor Gajdosné Nagy Tímea, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke megállapítja: az 5 fős Szociális és Egészségügyi Bizottság tagjai közül 4 fő tag jelen van, a Szociális és Egészségügyi Bizottság határozatképes. Jegyzőkönyv rögzíti, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság Sáránné Kerepeszki Katalin bizottságot jelöli ki jegyzőkönyv hitelesítőnek. Jegyzőkönyv rögzíti, hogy 17 óra 05 perckor Sáránné Kerepeszki Katalin, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke megállapítja: az 5 fős Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság tagjai közül 5 fő tag jelen van, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság határozatképes. Jegyzőkönyv rögzíti, hogy az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Gajdosné Nagy Tímea bizottságot jelöli ki jegyzőkönyv hitelesítőnek. Gajdosné Nagy Tímea, valamint Sáránné Kerepeszki Katalin bizottsági elnök: ismerteti a meghívó szerinti napirendi pontokat: N y i l v á n o s b i z o t t s á g i ü l é s n a p i r e n d j e : 1./ Beszámoló az Önkormányzat 2014. évi pénzügyi tervének III. negyedévi teljesítéséről. (242/2014. sz. előterjesztés) 2./ Javaslat Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló../2014. (.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról szóló /2014. (.) sz. önkormányzati rendelet elfogadására és megalkotására. (239/2014. sz. előterjesztés) 3./ Javaslat Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, valamint szervei 2015. évi munkatervének elfogadására, illetve jóváhagyására. (240/2014. sz. előterjesztés) 4./ Javaslat a Hírnök című időszaki lap olvasó szerkesztői és tördelő szerkesztői feladatokra történő megbízásra. (241/2014. sz. előterjesztés) 5./ Javaslat a díjtételeket tartalmazó rendeletek felülvizsgálatára. (245/2014. sz. előterjesztés) - az egészségügyi szolgáltatásokról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata, - a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata,

6./ Javaslat a közétkeztetési normatívákkal kapcsolatos döntések meghozatalára. (246/2014. sz. előterjesztés) 7./ Javaslat a 2015/2016. tanévre vonatkozó iskolai felvételi körzethatárok kijelöléséhez. (250/2014. sz. előterjesztés) 8./ Javaslat a Pilis Városért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására. (223/2014. sz. előterjesztés) 9./ Egyebek Z á r t b i z o t t s á g i ü l é s n a p i r e n d j e : 1./ Javaslat a Bursa Hungarica 2014. évi ösztöndíjpályázat keretein belül benyújtott pályázatok elbírálására. (bizottsági előterjesztés!) (249/2014. sz. előterjesztés) Zárt ülésen tárgyalható az Mötv. 46. (2) bekezdés c) pontja alapján. 2./ E g y e b e k. 2 Gajdosné Nagy Tímea, valamint Sáránné Kerepeszki Katalin bizottsági elnök: indítványozza, hogy a kiküldött meghívóban szereplő 1./ napirendi pont kerüljön levételre a Bizottságok mai üléséről, továbbá kerüljön felvételre az Egyebek napirendi pont keretében a következő javaslat: 9./ Tájékoztatás a fogorvosi praxis változásairól Gajdosné Nagy Tímea, valamint Sáránné Kerepeszki Katalin bizottsági elnök: indítványozza, hogy a napirendi pontok az alábbiak szerint kerüljenek megtárgyalásra. a 2./ napirendi pontot 1/ napirendi pontként, a 3./ napirendi pontot 2./ napirendi pontként, a 4./ napirendi pontot 3./ napirendi pontként, a 5./ napirendi pontot 4./ napirendi pontként, a 6./ napirendi pontot 5./ napirendi pontként, a 7./ napirendi pontot 6./ napirendi pontként, a 8./ napirendi pontot 7./ napirendi pontként, a 9./ napirendi pontot 8./ napirendi pontként, tárgyalja meg a bizottság. Jegyzőkönyv rögzíti, hogy az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Sáránné Kerepeszki Katalin bizottsági elnök indítványára - a Bizottság jelenlévő 5 tagja által, 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül - a Bizottság 2014. december 02.-i nyilvános és rendes, valamint zárt ülésének napirendjét elfogadta, amely a következő: Jegyzőkönyv rögzíti, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság Gajdosné Nagy Tímea bizottsági elnök indítványára - a Bizottság jelenlévő 4 tagja által, 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül - a Bizottság 2014. december 02.-i nyilvános és rendes, valamint zárt ülésének napirendjét elfogadta, amely a következő: N y i l v á n o s b i z o t t s á g i ü l é s n a p i r e n d j e : 1./ Javaslat Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló../2014. (.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról szóló /2014. (.) sz.

önkormányzati rendelet elfogadására és megalkotására. 3 (239/2014. sz. előterjesztés) 2./ Javaslat Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, valamint szervei 2015. évi munkatervének elfogadására, illetve jóváhagyására. (240/2014. sz. előterjesztés) 3./ Javaslat a Hírnök című időszaki lap olvasó szerkesztői és tördelő szerkesztői feladatokra történő megbízásra. (241/2014. sz. előterjesztés) 4./ Javaslat a díjtételeket tartalmazó rendeletek felülvizsgálatára. (245/2014. sz. előterjesztés) - az egészségügyi szolgáltatásokról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata, - a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata, 5./ Javaslat a közétkeztetési normatívákkal kapcsolatos döntések meghozatalára. (246/2014. sz. előterjesztés) 6./ Javaslat a 2015/2016. tanévre vonatkozó iskolai felvételi körzethatárok kijelöléséhez. (250/2014. sz. előterjesztés) 7./ Javaslat a Pilis Városért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására. (223/2014. sz. előterjesztés) 8./ Tájékoztatás a fogorvosi praxis változásairól Z á r t b i z o t t s á g i ü l é s n a p i r e n d j e : 1./ Javaslat a Bursa Hungarica 2014. évi ösztöndíjpályázat keretein belül benyújtott pályázatok elbírálására. (bizottsági előterjesztés!) (249/2014. sz. előterjesztés) Zárt ülésen tárgyalható az Mötv. 46. (2) bekezdés c) pontja alapján. Jegyzőkönyv rögzíti, hogy a Bizottságok 2014. december 03.-i nyilvános és rendes, valamint zárt ülésének napirendjét megtárgyalták, - és az alábbi határozatokat terjeszti a Képviselőtestület elé: ülés 1./ napirendi pontjának megtárgyalására. 1./ Javaslat Pilis Város Önkormányzatának az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló../2014. (.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról szóló /2014. (.) sz. önkormányzati rendelet elfogadására és megalkotására. (239/2014. sz. előterjesztés)

4 A Szociális és Egészségügyi Bizottság 10/2014. (XII.03.) számú határozata: A Szociális és Egészségügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, az előterjesztésben szereplő rendeletalkotási javaslatot. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 10/2014. (XII.03.) számú határozata: Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testület részére, előterjesztésben szereplő rendeletalkotási javaslatot. ülés 2./ napirendi pontjának megtárgyalására. 2./ Javaslat Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, valamint szervei 2015. évi munkatervének elfogadására, illetve jóváhagyására. (240/2014. sz. előterjesztés) A Szociális és Egészségügyi Bizottság 11/2014. (XII.03.) számú határozata: A Szociális és Egészségügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, a Szociális és Egészségügyi Bizottság munkatervét, a következő kiegészítésekkel: 1./ A Bizottság időpontja a következő szerint kerüljön meghatározásra: A Szociális és Egészségügyi Bizottság ülései tekintetében, a rendes bizottsági ülés időpontja: minden utolsó csütörtököt megelőző hét szerdai napja, 17 óra. 2./A Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. január 21.-i ülése napirendi pontja közé kerüljön felvételre, a Szociális Kerekasztal időpontjainak megtárgyalása. 3./A Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. március 18.-i ülése napirendi pontja közé kerüljön felvételre, az Egészségügyi, és a Szociális koncepció megtárgyalása. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 11/2014. (XII.03.) számú határozata: Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság munkatervét, a következő kiegészítésekkel: 1./Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2015. január 22.-i ülése napirendi pontja közé kerüljön felvételre, a Gubányi Károly Általános Iskola működésével kapcsolatos tájékoztató

5 2./Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság javasolja, hogy az Eseménynaptárral kapcsolatos egyeztető tárgyalásra, 2015. január 17. napján kerüljön sor, továbbá a Bizottság az eseménynaptárral kapcsolatos ülését 2015. február első hetére határozza meg. ülés 3./ napirendi pontjának megtárgyalására. 3./ Javaslat a Hírnök című időszaki lap olvasó szerkesztői és tördelő szerkesztői feladatokra történő megbízásra. (241/2014. sz. előterjesztés) A Szociális és Egészségügyi Bizottság 12/2014. (XII.03.) számú határozata: A Szociális és Egészségügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a Pilisi Polgármesteri Hivatal által kiadott, a polgármester felelős gondozásában megjelenő Hírnök c. időszaki lap olvasói szerkesztésével Lasán Juditot, a Pilisi Polgármesteri Hivatal köztisztviselőjét bízza meg 2015. január 01-től egy év időtartamra. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 12/2014. (XII.03.) számú határozata: Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a Pilisi Polgármesteri Hivatal által kiadott, a polgármester felelős gondozásában megjelenő Hírnök c. időszaki lap olvasói szerkesztésével Lasán Juditot, a Pilisi Polgármesteri Hivatal köztisztviselőjét bízza meg 2015. január 01-től egy év időtartamra. A Szociális és Egészségügyi Bizottság 13/2014. (XII.03.) számú határozata: A Szociális és Egészségügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a Pilisi Polgármesteri Hivatal által kiadott, a polgármester felelős gondozásában megjelenő Hírnök c. időszaki lap tördelői-szerkesztésével Pricz Mihályt bízza meg, 2015. január 01-től egy év időtartamra. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 13/2014. (XII.03.) számú határozata:

6 Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a Pilisi Polgármesteri Hivatal által kiadott, a polgármester felelős gondozásában megjelenő Hírnök c. időszaki lap tördelői-szerkesztésével Pricz Mihályt bízza meg, 2015. január 01-től egy év időtartamra. A Szociális és Egészségügyi Bizottság 14/2014. (XII.03.) számú határozata: A Szociális és Egészségügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a Pilisi Polgármesteri Hivatal által kiadott, a polgármester felelős gondozásában megjelenő Hírnök c. időszaki lap nyomdai munkálataival Pressman Nyomdaipari, és Kereskedelmi Bt.-t bízza meg 2015. január 01-től egy év időtartamra. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 14/2014. (XII.03.) számú határozata: Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a Pilisi Polgármesteri Hivatal által kiadott, a polgármester felelős gondozásában megjelenő Hírnök c. időszaki lap nyomdai munkálataival Pressman Nyomdaipari, és Kereskedelmi Bt.-t bízza meg 2015. január 01-től egy év időtartamra. A Szociális és Egészségügyi Bizottság 15/2014. (XII.03.) számú határozata: A Szociális és Egészségügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, hogy kérje fel Tóthné Mátrai Editet, a Pilisi Polgármesteri Hivatal által kiadott, a polgármester felelős gondozásában megjelenő Hírnök c. időszaki lap rektorálási munkájának ellátásával, tekintettel arra, hogy Tóthné Mátrai Edit ezt a munkát 2015. januárjától tudja vállalni, az addigi időszakra Pércsiné Dancsok Mariannát, a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőjének megbízását javasolja. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 15/2014. (XII.03.) számú határozata: Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testület részére, hogy kérje fel Tóthné Mátrai Editet, a Pilisi Polgármesteri Hivatal által kiadott, a polgármester felelős gondozásában megjelenő Hírnök c. időszaki lap rektorálási munkájának ellátásával, tekintettel arra, hogy Tóthné Mátrai Edit ezt a munkát 2015. januárjától tudja vállalni, az addigi időszakra Pércsiné Dancsok Mariannát, a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőjének megbízását javasolja.

7 ülés 4./ napirendi pontjának megtárgyalására. 4./ Javaslat a díjtételeket tartalmazó rendeletek felülvizsgálatára. (245/2014. sz. előterjesztés) - az egészségügyi szolgáltatásokról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata, - a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata, A Szociális és Egészségügyi Bizottság 16/2014. (XII.03.) számú határozata: A Szociális és Egészségügyi Bizottság nem javasolja a Képviselő-testület részére, a 2015. évben az egészségügyi szolgáltatási díj mértékének az emelését vagy megváltoztatását. A Szociális és Egészségügyi Bizottság 17/2014. (XII.03.) számú határozata: A Szociális és Egészségügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, az előterjesztésben szereplő rendeletalkotási javaslatot. ülés 5./ napirendi pontjának megtárgyalására. 5./ Javaslat a közétkeztetési normatívákkal kapcsolatos döntések meghozatalára. (246/2014. sz. előterjesztés) A Szociális és Egészségügyi Bizottság 18/2014. (XII.03.) számú határozata: A Szociális és Egészségügyi Bizottság úgy dönt, hogy nem határoz az előterjesztésben szereplőkről, megbízza a Képviselő-testületet, hogy hozzon döntést ez ügyben. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 16/2014. (XII.03.) számú határozata: Az Oktatási, Kulturális és Sport úgy dönt, hogy nem határoz az előterjesztésben szereplőkről, megbízza a Képviselő-testületet, hogy hozzon döntést ez ügyben.

8 ülés 6./ napirendi pontjának megtárgyalására. 6./ Javaslat a 2015/2016. tanévre vonatkozó iskolai felvételi körzethatárok kijelöléséhez. (250/2014. sz. előterjesztés) A Szociális és Egészségügyi Bizottság 19/2014. (XII.03.) számú határozata: A Szociális és Egészségügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, az előterjesztésben szereplő I. számú határozati javaslatot. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 17/2014. (XII.03.) számú határozata: Az Oktatási, Kulturális és Sport elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, az előterjesztésben szereplő I. számú határozati javaslatot. ülés 7./ napirendi pontjának megtárgyalására. 7./ Javaslat a Pilis Városért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására. (223/2014. sz. előterjesztés) A Szociális és Egészségügyi Bizottság 20/2014. (XII.03.) számú határozata: 1./ A Szociális és Egészségügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, Pilis Városért Közalapítvány tagjainak a következő személyeket: Elnök jelölt: Soltész Csilla Titkár: Soltész Józsefné Tagok: Pálinkás György, Dr. Tóth Tibor, Dr. Ubrankovics Zsolt, Rizmajer Andrea, Képviselő jogállású tagok: Csikós János,

Sáránné Kerepeszki Katalin. 9 2./ A Szociális és Egészségügyi Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, Pilis Városért Közalapítvány Felügyelő Bizottsága tagjainak a következő személyeket: Elnök jelölt: Hadas Jánosné Tagok: Jákfalvi Ágnes, Kertesi Gáborné. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 18/2014. (XII.03.) számú határozata: 1./ Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, Pilis Városért Közalapítvány tagjainak a következő személyeket: Elnök jelölt: Soltész Csilla Titkár: Soltész Józsefné Tagok: Pálinkás György, Dr. Tóth Tibor, Dr. Ubrankovics Zsolt, Rizmajer Andrea, Képviselő jogállású tagok: Csikós János, Sáránné Kerepeszki Katalin. 2./ Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére, Pilis Városért Közalapítvány Felügyelő Bizottsága tagjainak a következő személyeket: Elnök jelölt: Hadas Jánosné Tagok: Jákfalvi Ágnes, Kertesi Gáborné. ülés 8./ napirendi pontjának megtárgyalására. 8./ Tájékoztatás a fogorvosi praxis változásairól A Jegyzőkönyv rögzíti, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság, jelen napirendi ponttal

10 kapcsolatban tájékoztatót hallgatott meg, a tájékoztatót tudomásul vette, de érdemi döntést nem hozott. Jegyzőkönyv rögzíti, hogy Gajdosné Nagy Tímea, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, a 2014. december 03-i nyilvános és rendes ülést a Bizottsága részéről a nyilvános és rendes ülésen tovább tárgyalandó napirendi pont hiányában 2014. december 03.-án 19 óra 20 perckor berekeszti. Jegyzőkönyv rögzíti, hogy Sáránné Kerepeszki Katalin, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, a 2014. december 03-i nyilvános és rendes ülést a Bizottsága részéről a nyilvános és rendes ülésen tovább tárgyalandó napirendi pont hiányában 2014. december 03.-án 19 óra 20 perckor berekeszti. Jegyzőkönyv rögzíti, hogy a Bizottság nyílt ülést követően, 19 óra 20 perctől kezdődően zárt ülés keretében tovább folytatja munkáját. (Zárt ülés jegyzőkönyve külön íven szövegezve.) Pilis, 2014. december 11. Hitelesítem: Sáránné Kerepeszki Katalin sk Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke Gajdosné Nagy Tímea sk. Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke Gajdosné Nagy Tímea sk. jegyzőkönyv hitelesítő Sáránné Kerepeszki Katalin sk. jegyzőkönyv hitelesítő