Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2017. március 30 án 15:30 órakor megtartott üléséről Helye: Esztergom Város Önkormányzata Kis tárgyalója Jelen vannak: Meszes Balázs képviselő, elnök Eck András képviselő, bizottsági tag Dr. Alberti Péter képviselő, bizottsági tag Koditek Pál bizottsági tag Decsi Attila bizottsági tag Horányi László bizottsági tag Nem volt jelen az ülésen: Tóth Tamás képviselő, bizottsági tag Meghívottak: Jegyzőkönyvvezető: a jelenléti íven felsoroltak Argyelánné Gerendás Ágnes Meszes Balázs elnök: köszöntötte a bizottsági ülés résztvevőit, megállapította, hogy a Bizottság jelenlévő létszáma 6 fő, a Bizottság határozatképes. Ismertette a meghívó szerinti napirendi pontokat. A napirendi pontokhoz egy sürgősségi pont is érkezett, a városi fenntartású közművelődési Intézmények a Féja Géza, és a Helischer Könyvtár, Szentgyörgymezői Olvasókör beszámolója, és 17 év munkatervének beszámolója. Egybe teszem fel a napirendi pontok elfogadását. Eck András bizottsági tag: két sürgősségi pontot vegyünk fel. Készüljön két előterjesztés, az egyik a Fürdő szálló állagmegóvása tárgyában, a másik, hogy a Béke Téren állított oszlopon látható, hogy lekopott a felirat. Meszes Balázs elnök: ezek sürgősségiként szerepeljenek a napirendben. Szavazásra tette fel a napirendi pontokat. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 6 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 43/2017.(III.30.) IKB határozata Napirend elfogadása 1
1. Az esztergomi városi fenntartású közművelődési intézmények -Féja Géza Közösségi Ház, Helischer József Városi Könyvtár és a Szentgyörgymezői Olvasókör- 2016. évi beszámolójának és 2017. évi munkatervének jóváhagyása 2. 3. PÁLYÁZATI KIÍRÁS CIVIL SZERVEZETEK 2017. évi támogatására 4. Javasolja, hogy készüljön a Képviselő-testület részére előterjesztés a Fürdő Szálló állag megóvása és végleges hasznosítási lehetőségeire 5. Javasolja, hogy készüljön előterjesztés a Képviselő-testület részére Suzuki úr által a Béke téren állított emlékoszlop feliratának felújítására 6. Egyebek Felelős: Meszes Balázs elnök 1. napirendi pont Az esztergomi városi fenntartású közművelődési intézmények -Féja Géza Közösségi Ház, Helischer József Városi Könyvtár és a Szentgyörgymezői Olvasókör- 2016. évi beszámolójának és 2017. évi munkatervének jóváhagyása Meszes Balázs elnök: Felkérte Végvári Ágnest az előterjesztés ismertetésére. Végvári Ágnes csoportvezető: Március 31 ig kell, hogy a bizottság elfogadja a 3 közművelődési intézmény, tavalyi évi beszámolóját, és az idei évi munkatervét. Meszes Balázs elnök: Bizottság tagjainak, van-e valamilyen kérdése. Kiegészítésre van-e valakinek valamilyen észrevétele. Lehet-e egyben szavazni, vagy intézményenként kell külön. Végvári Ágnes csoportvezető: Lehet egyben szavazni. Meszes Balázs elnök: Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 6 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 46/2017.(III.30.) IKB határozata Az esztergomi városi fenntartású közművelődési intézmények -Féja Géza Közösségi Ház, Helischer József Városi Könyvtár és a Szentgyörgymezői Olvasókör- 2016. évi beszámolójának és 2017. évi munkatervének jóváhagyása a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI. 19.) 2
önkormányzati rendelet 1. melléklet 4. pontja alapján jóváhagyja a Helischer József Városi Könyvtár 2016. évi beszámolóját. Felelős: Meszes Balázs elnök 2. napirendi pont Meszes Balázs elnök: Amennyiben a támogatási összegtől eltérünk, azt úgy tehetjük, hogy a keretünk az fix. Ha azt javasoljuk, hogy az egyiket megemeljük, akkor kell forrást találnunk, hogy honnan tudunk elvenni. 25 millió forintos keretünk van, a civil szervezetek támogatására. Birkés Ferenc kulturális és közművelődési referens: első sorban a Suprema Theatron Játékszíni Kft kérelme olvasható. 40 millió forintot kérelmeztek, de a képviselő testület 30 millió forintra leszűkítette. Suprema Theatron Játékszíni Kft benyújtott hozzánk egy Szándéknyilatkozatot, amelyben belefoglalnák, hogy a Vár Színházat az Önkormányzat hasonló módon szeretné támogatni, az adott költségvetés alapján. Horányi László Suprema Theatron Játékszíni Kft ügyvezető igazgatója: egy kis félreértés van a dologban. Nem csak a Bazilika előtt szeretnénk megrendezni, hanem a kis Anfiteátrumban is. Ezeket nem külön kéne választani, hanem egybe kéne venni őket. Ha más Várszínházakat megnézünk, akkor ez az összeg viccesen kevés. Meszes Balázs elnök: Érkezzen egy támogatási kérelem a Képviselő testülethez. Horányi László Suprema Theatron Játékszíni Kft ügyvezető igazgatója: el kell hívni más színházak igazgatóit, hogy megmondják azt, hogy máshol mennyi támogatást kapnak. Más színházak sokkal több pénzt kapnak, mint mi. Volt olyan, hogy Teátrumi gyűléseken hangzott el, hogy mennyi támogatást kapunk. Ez nagyon kevés összeg, ebből megpróbálunk működni. Kell az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy garancia, arra, hogy ezt sokáig szeretnék csinálni, és nem csak 1 évig. Ezért kell ez a szándéknyilatkozat, hogy szándékában áll a városnak, hogy a Várszínházat működteti. Koditek Pál bizottsági tag: nagyon kevés ez az összeg. A színházi produkció az egy magas kultúra. Ez, ami Esztergomot pozícionálja a kulturális szférában. Ebből a pénzből a városi marketinget is megfinanszírozzák. Birkés Ferenc kulturális és közművelődési referens : az előterjesztésben szereplő összege, kiteszik a bizottsági keretet. Ha valahova hozzá szeretnénk tenni, akkor máshonnan el kell vennünk. Ha most döntünk a 30 millió forint összegről, akkor erről megkötjük a szerződést, és utána átutaljuk az összeget. Szekeresné Czinege Erzsébet Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület: város marketing költségeit ésszerűsíteni kell. Egyszerűbb lenne leülni, és végig beszélni, hogy ki milyen forrásból mire szán. Költséghatékonyak lennénk, ha tudnánk, hogy ki hol mit reklámoz. 3
Esztergomi lakosságot nézve, nagyon kevesen érdeklődtek a Múzeumok éjszakája iránt is. Ilyenkor ingyenesen látogatható Esztergom minden intézménye. Meszes Balázs elnök: a kisvonatot a város fizeti. Ha nem lenne ez a kisvonat, akkor Múzeumok éjszakája sem lenne. Horányi László bizottsági tag: Vármúzeum támogatásában szerepel a Múzeumok éjszakája is. Tavaly kapott ilyen támogatást, és abban benne volt a Múzeumok éjszakája is. Meszes Balázs elnök: Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 5 igen 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: 50/2017.(III.30.) IKB határozata úgy dönt, hogy a Suprema Theatron Játékszíni Kft. (cím: 1119 Budapest, Fejér Lipót u. 65.; Adószám: 23683156-2-43; képviseli: Horányi László ügyvezető igazgató) részére a Várszínház évadjára és a Bazilika előtti produkciók megvalósítására 30.000.000,-Ft önkormányzati támogatást nyújt. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.3 Esztergomi Várszínház évadja és a Bazilika előtti produkciók. 4. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság felkéri a polgármestert, hogy Esztergom Város Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.3 Esztergomi Várszínház évadja és a Bazilika előtti produkciók sorról az átcsoportosítást bruttó 30.000.000,-Ft összegben a K512-08 Mük. c. támogatás nyújtás egyéb vállalkozásnak sorra elvégezni szíveskedjen. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 5 igen 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: 50/2017.(III.30.) IKB határozata 4
úgy dönt, hogy a Suprema Theatron Játékszíni Kft. (cím: 1119 Budapest, Fejér Lipót u. 65.; Adószám: 23683156-2-43; képviseli: Horányi László ügyvezető igazgató) részére az Esztergom Város Önkormányzatán kívül benyújtandó pályázatok elbírálásának elősegítése céljából szándéknyilatkozatot ad, mely szándéknyilatkozat az Esztergomi Várszínház támogatását az előző évek gyakorlatának megfelelően, az adott év költségvetésében tervezettek alapján tartalmazza. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal kapcsolatos szándéknyilatkozat aláírására. Meszes Balázs elnök: A II-es határozati pontban a Magyar Őstörténeti Egyesület kérése az volt, hogy egy egész estés filmforgatás költségeihez járuljunk hozzá. Birkés Ferenc kulturális és közművelődési referens: javasoltuk, hogy a filmben szerepet kapjon Esztergom is. De az is kiderült, hogy Magyarországról sem lesz benne semmi sem. Meszes Balázs elnök: a környező országok benne vannak, akik szerepelni fognak a filmben. Magyarország neve, csak a finanszírozásban szerepel. Azt le kéne szögezni, hogy a bizottság olyat támogasson, ahol markánsan Esztergom van a középpontban. Támogatjuk-e, hogy Esztergom felirat megjelenne a film forgatókönyvében. Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 6 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 52/2017.(III.30.) IKB határozata úgy dönt, hogy a Magyar Őstörténeti Egyesület (cím: 2120 Dunakeszi, Posta u. 1/C.; adószám: 18844733-1-13; képviseli: Kaszás Géza Péter elnök) részére az Indulj el egy úton, Én is egy másikon című egész estés film forgatási költségeire 1.000.000,-Ft önkormányzati támogatást nyújt. Örömmel venné, ha az Esztergom felírat megjelenne. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.5 Egyéb kulturális támogatások sora. 5
Meszes Balázs elnök: III as pontban a Lovasliget Kft. kérése, 25 millió Ft os programra adta be kérelmét. Ebből a javaslatból 3,5 millió forinttal támogatnánk a produkciót. Horányi László bizottsági tag: a 3,5 milliót soknak találom. 3 millió forintot javasolnék erre a produkcióra. Meszes Balázs elnök: ha nincsen egyéb hozzászólni való, akkor szavazásra teszem fel Horányi László módosító indítványáról a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 6 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 53/2017.(III.30.) IKB határozata úgy dönt, hogy a Lovasliget Kft. (cím: 2500 Esztergom, Látóhegyi út 20376/1.; adószám: 23612932-2-11; képviseli: Fekete László ügyvezető) részére a 2017. évre tervezett programjaira összesen 3.000.000,-Ft önkormányzati támogatást nyújt. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sora. 4. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság felkéri a polgármestert, hogy Esztergom Város Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sorról az átcsoportosítást bruttó 3.000.000,-Ft összegben a K512-08 Mük. c. támogatás nyújtás egyéb vállalkozásnak sorra elvégezni szíveskedjen. Meszes Balázs elnök: IV es pontban a Moriani Consulting Kommunikációs és Tanácsadó Kft támogatási kérelme. Több fesztivált szerveznek Esztergomban, ezeknek a fesztiváloknak költségvetését megismertük. A hagyományos fesztiválok támogatása 3 millió forint. A három fesztivál a Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál, Az Ízek, Korok, Hangulatok Kulturális és Gasztronómiai Fesztiválra, és a Borhíd Fesztivál és Borünnep. Összesen 9 millió forintos támogatást javasolnánk a költségvetésből. 6
Koditek Pál bizottsági tag: akkor szavazom meg, ha 24 óra 00 kor befejezik. Vannak olyanok, akiket ez zavar. Eck András bizottsági tag: van a városnak tavaly óta zajrendelete, ami mindenféle rendezvényekkel kapcsolatos időpontokat is szabályozza. Ennek a betartását kell, majd ellenőrizni. Meszes Balázs elnök: a zajrendeletre a szervezőknek is tekintettel kell, hogy legyenek. Birkés Ferenc kulturális és közművelődési referens : van zajrendelete Esztergomnak, de az nem teljes, egy kicsikét hiányos. A módosítás az áprilisi testületi ülés elé fog bekerülni. Ha azt elfogadják, akkor az lesz az iránymutató. Ha hosszabb ideig szeretnének zenét szolgáltatni, akkor azt a KKKB fogja felülvizsgálni. Meszes Balázs elnök: Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 5 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 54/2017.(III.30.) IKB határozata úgy dönt, hogy a Moriani Consulting Kommunikációs és Tanácsadó Kft. (székhely: 1052 Budapest, Deák Ferenc tér 3. II. em.; adószám: 14911563-2-41; képviseli: Hetei Zoltán ügyvezető igazgató) részére a Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál megrendezéséhez 3.000.000,-Ft; az Ízek, Korok, Hangulatok Kulturális és Gasztronómiai Fesztivált és az Esztergom Étele 2017. főzőverseny támogatásához 3.000.000,- Ft és a Borhíd Fesztivál és Borünnep megvalósításához 3.000.000,-Ft, összesen 9.000.000,-Ft önkormányzati támogatást nyújt. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sora. 4. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság felkéri a polgármestert, hogy Esztergom Város Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sorról az átcsoportosítást bruttó 9.000.000,-Ft összegben a K512-08 Mük. c. támogatás nyújtás egyéb vállalkozásnak sorra elvégezni szíveskedjen. 7
Meszes Balázs elnök: V. pontban az LV Team Kft IV. Húsvéti sonkaszegő fesztiválját szervezi. Tavaly a prímás pince parkolójában volt, de idén lekerülne a Széchenyi térre. 7 millió forintos támogatás helyett, 3 millió forintos támogatást javasol a testület. Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 6 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 55/2017.(III.30.) IKB határozata úgy dönt, hogy az LV-Team Kft. (cím: 2500 Esztergom, Bátori u. 4/a.; adószám: 11689849-2-11; képviseli: Wolf Diána Ilona ügyvezető) részére a IV. Húsvéti Sonkaszegő Fesztivál megrendezésére 3.000.000,-Ft önkormányzati támogatást nyújt. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sora. 4. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság felkéri a polgármestert, hogy Esztergom Város Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sorról az átcsoportosítást bruttó 3.000.000,-Ft összegben a K512-08 Mük. c. támogatás nyújtás egyéb vállalkozásnak sorra elvégezni szíveskedjen. Meszes Balázs elnök: VI. pontban a Dunakanyar Rendezvényiroda Kft kérése van előttünk. Kérelmet nyújtottak be a III. Főtéri Kézműves Sörfesztivál és a II. Főtéri Szüreti Fesztivál. Ez 2 * 3 millió forint összegű támogatással szerepel itt. Végvári Ágnes csoportvezető: lenne egy észrevétel, amit nagyon sokan jeleztek. Hogy a tavalyi szüreti fesztivál az a festészet napjával egy időben történt. Képekből és a beszámolókból ítélve, nagyon kevesen jöttek el. Koditek Pál bizottsági tag: Dunakanyar által szervezett szüreti fesztivál, a Szentgyörgymezei régi hagyományokra épül. Lovaskocsival mennek végig, és a Széchenyi térre futnak be. Meszes Balázs elnök: azt javasolnám, 1,5 millió 1,5 millió forintot adnánk a 2 rendezvényre. Szavazásra tette fel módosító javaslatát. 8
Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 5 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 56/2017.(III.30.) IKB határozata Két azonos fesztivál rendezésre vonatkozó kérést egyformán támogassuk, így a Borhíd Fesztivál és Borünnep megvalósítását 1.500.000,- Ft-tal és a II. Főtéri Szüreti Fesztivált 1.500.000,- Ft-tal. Meszes Balázs elnök: előre vennénk a Magyar Múzeum Esztergomi Vármúzeum kérelmét, erre 5 millió forintot kért, az esztergomi napokra ehhez képest 2,3 millió forint van most az előterjesztésben. Horányi László bizottsági tag: az lenne a javaslatom, hogy adjuk meg az 5 millió forint támogatást. Erős Gábor bizottsági tag: szó nélkül odaadják a helyet, tárlat vezetést is vállalnak. Be akarják vezetni a nemzeti emlékhelyek napját is. Horányi László bizottsági tag: a nagytermek, azok esküvőkre koncentrálnak. Fizetünk bérleti díjat, és az előadásunkat kellett elvinni. Felújítással is baj van, mert nem akarják aláírni. Meszes Balázs elnök: Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 5 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 60/2017.(III.30.) IKB határozata úgy dönt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma (cím: 2500 Esztergom, Szent István tér 1. adószám: 15321226-2-42; képviseli: Rezi Kató Gábor múzeumigazgató) részére a 2017-re tervezett ESZTÖR Napi programok és egyéb kulturális események szervezésének támogatására 5.000.000,-Ft önkormányzati támogatást nyújt. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sora. 9
4. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság felkéri a polgármestert, hogy Esztergom Város Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sorról az átcsoportosítást bruttó 5.000.000,-Ft összegben a K506-01 Egyéb Mük. c. támogatások ÁH belülre sorra elvégezni szíveskedjen. Meszes Balázs elnök: a következő határozat a Rio Gran Bt kérelme, aki a Sportalshow fesztiválra igényelt 8,5 millió forint, a javaslat az 1,8 millió forint. Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 5 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 61/2017.(III.30.) IKB határozata úgy dönt, hogy az Rio-Gran Bt. (cím: 2500 Esztergom, Lőrincz út 1. 1.em; adószám: 23657988-2-11; képviseli: Turai Zsolt József ügyvezető) részére a Sportalshow 2017. Fesztivál megrendezésére 1.800.000,-Ft önkormányzati támogatást nyújt. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sora. 4. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság felkéri a polgármestert, hogy Esztergom Város Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sorról az átcsoportosítást bruttó 1.800.000,-Ft összegben a K512-08 Mük. c. támogatás nyújtás egyéb vállalkozásnak sorra elvégezni szíveskedjen. Meszes Balázs elnök: VIII. kérelem az Esztergomi Rögbi Kft részéről érkezett. Egy hatalmas rendezvényről van szó. 9 millió forintos támogatást javasoltunk. Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 4 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 10
62/2017.(III.30.) IKB határozata úgy dönt, hogy az Esztergomi Rögbi Kft. (cím: 2500 Esztergom, Mátyás király utca 45.; adószám: 22726726-2-11; képviseli: Neuzer András ügyvezető igazgató) részére a Esztergomi Fesztiválsziget 2017. és az AKKOR ÉS MOST JÁRMŰ KIÁLLÍTÁS 2017. megrendezésére 9.000.000,-Ft önkormányzati támogatást nyújt. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sora. 4. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság felkéri a polgármestert, hogy Esztergom Város Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sorról az átcsoportosítást bruttó 9.000.000,-Ft összegben a K512-08 Mük. c. támogatás nyújtás egyéb vállalkozásnak sorra elvégezni szíveskedjen. Meszes Balázs elnök: IX. kérelem Magyarovics Balázs egyéni vállalkozó részéről. 1 millió forintos támogatást javasolnánk. Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 5 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 63/2017.(III.30.) IKB határozata úgy dönt, hogy a Magyarovics Balázs e.v. (cím: 2500 Esztergom, Kovácsi utca 19.; Adószám: 63921832-1-31) részére a 8. Húsvéti Fesztivál és a 7. Focikupa és Lecsóbajnokság megrendezésére 1.000.000,-Ft önkormányzati támogatást nyújt. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sora. 4. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság felkéri a polgármestert, hogy Esztergom Város 11
Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok sorról az átcsoportosítást bruttó 1.000.000,-Ft összegben a K512-08 Mük. c. támogatás nyújtás egyéb vállalkozásnak sorra elvégezni szíveskedjen. Meszes Balázs elnök: XI. kérelem érkezett a Történelmiregény írók Társasága részéről. 879. 000.- Ft os kérelmet terjesztett elő. Ezt a Bizottság nem kívánja támogatni. Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 5 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 65/2017.(III.30.) IKB határozata Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális úgy dönt, hogy a Történelmiregény-írók Társasága (cím: 1114 Budapest, Bartók Béla út 55. 5. emelet/2.; adószám: 18729771-1-43; képviseli: Kapa Mátyás elnök) által kínált Esztergom városával foglalkozó történelmi regény elkészülését nem támogatja a megírás előtti példányok megrendelésével. Meszes Balázs elnök: XII. kérelem a Sziront Art Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesület részéről érkezett. 1.3 millió forintos nyomdaköltségre nyújtottak be kérelmet. 400.000 Ft- os támogatást javasolnék, erre a könyvszerkesztésre. Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 4 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 66/2017.(III.30.) IKB határozata úgy dönt, hogy a Sziront'Art Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesület (cím: 2456 Besnyő, Akácfa utca 9.; adószám: 18501472-1-07; képviseli: Sólyom Balázs ügyvezető igazgató) részére a az Erdélyi ferences kolostor-gasztronómia 1693-2017 című könyv szerkesztésére, tördelésére, a borítóterv elkészítésére és a nyomdai munkálatok és a kötészet fedezetének támogatására 400.000,-Ft önkormányzati támogatást nyújt. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal 12
évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.5 Egyéb kulturális támogatások sora. Meszes Balázs elnök: XIII. kérelem a Soós Kadocsa László részéről érkezett. Koditek Pál bizottsági tag: Soós Kadocsa László, magánszemélyként nyújtotta be önkormányzatunkhoz a kérelmét. A bizottság javasolja, hogy 40.000 Ft ért bérbe vehetné a Tár Lak Szalont, és havi 38.000 Ft ért foglalkoztatna 1 főt. Köt az önkormányzat 1 szerződést a terem bérletre, egy másikat meg a hölgy részére. Horányi László bizottsági tag: Ehhez a 38.000 Ft- hoz még hozzájönnek a járulékok is, akkor ez több lesz. Meszes Balázs elnök: Ha mindent beleszámolunk, akkor nem lesz több 1.200.000 Ft nál több. Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 4 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 67/2017.(III.30.) IKB határozata javasolja, hogy Soós Kadocsa László (szül. hely és idő: Kisvárda, 1941. 08. 15.; anyja neve: Fodor Julianna; szem.ig.: 608918RA; adószám: 70301078-1-41) tulajdonában lévő Tár-Lak Szalont Önkormányzatunk havi 40.000,-Ft-ért vegye bérbe és havi 38.000,-Ft-ért foglalkoztasson 1 főt, aki a kiállítások előkészületeivel, megszervezéseivel és hirdetéseivel kapcsolatban minden feladatot el tud látni. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal kapcsolatos Bérleti és Megbízási Szerződés aláírására. Meszes Balázs elnök: XIV. kérelem érkezett az Akusztikus Gitárzene Egyesület részéről. Koditek Pál bizottsági tag: Önkormányzatunk egy 2 napos Gitárzenei programba kapcsolódna bele. Ez a fesztivál nemzetközi lenne. Szombati napon lenne még egy festménykiállítás is. Határozati javaslatban 2 millió forint szerepel, de ez a maximum költség lenne. Ebből kötnénk a szerződéseket. 13
Meszes Balázs elnök: Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 4 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 68/2017.(III.30.) IKB határozata javasolja, hogy az Akusztikus Gitárzene Egyesület (cím: 2600 Vác, Garam u. 7.sz. I/3.; adószám: 18694851-2-13; képviseli: Szabó Sándor elnök) által szervezett Esztergomi Nemzetközi Akusztikus Gitárzenei Fesztivál során a fellépő művészek tiszteletdíjára, utazási költségtérítésére, szállására, szállítására, étkezésére, terembérletére, a plakátok és szórólapok tervezésére, nyomdai megrendelésére 2.000.000,-Ft összköltséget különítsen el az Önkormányzat és a rendezvénnyel kapcsolatos számlákat utalással egyenlítse ki. felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal kapcsolatos megállapodások aláírására. évi költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. Rendelet 1. sz. függelék 1.2.4 Testvérvárosi és egyéb nemzetközi kapcsolatok sora. 3. napirendi pont PÁLYÁZATI KIÍRÁS CIVIL SZERVEZETEK 2017. évi támogatására Meszes Balázs elnök: 3. napirendi pont következik a Civil Szervezetek 2017. évi támogatása. Javaslom a 25 millió forint helyett, 15 millió forintra változtatni. Horányi László bizottsági tag: javasolnám, hogy a kiírástól a beadási határidőt növeljük meg egy hónappal. Tehát a beadási határidő legyen április 30. Meszes Balázs elnök: 2 módosítás történt ebben a határozati javaslatban. Az egyik a keretösszeg megváltoztatása, a másik a pályázatok beadási határideje. Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 5 igen mellett az alábbi határozatot hozta: 69/2017.(III.30.) IKB határozata Pályázati kiírás civil szervezetek 2017. évi támogatására 14
úgy dönt, hogy jóváhagyja a PÁLYÁZATI KIÍRÁS CIVIL SZERVEZETEK 2017. évi támogatására. című pályázati felhívás kiírását a határozat melléklete szerinti tartalommal. 15.000.000,- Ft keretösszeggel. Beadási határidő: 2017. április 30. 2. Az 1. pontban foglalt kötelezettségvállalás fedezete Esztergom Város Önkormányzatának 2017. évi költségvetésről szóló 8/2017. (III. 3.) esztergomi ör. rendelet 2/E. számú melléklet 1.4 Rendezvények, fesztiválok és az 1.5 Egyéb kulturális támogatások soraiban biztosított. 3. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális felhatalmazza a Polgármestert a pályázati felhívás közzétételére. 4. napirendi pont Javasolja, hogy készüljön a Képviselő-testület részére előterjesztés a Fürdő Szálló állag megóvása és végleges hasznosítási lehetőségeire Meszes Balázs elnök: képviselő társam előterjeszti a határozati javaslatot. Horányi László bizottsági tag: javaslom, hogy készüljön a képviselő testület részére egy előterjesztés a Fürdő Szálló állag megóvása és végleges hasznosítási lehetőségeire. Határidő az a következő ülés lenne. Meszes Balázs elnök: Szavazásra tette fel Dr. Alberti Péter módosító indítványról a határozati javaslatát. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 5 igen mellett az alábbi határozatot hozta: 70/2017.(III.30.) IKB határozata Javasolja, hogy készüljön a Képviselő-testület részére előterjesztés a Fürdő Szálló állagmegóvása és végleges hasznosítási lehetőségeire. Felelős: Meszes Balázs Határidő: következő rendes ülés 5. napirendi pont Javasolja, hogy készüljön előterjesztés a Képviselő-testület részére Suzuki úr által a Béke téren állított emlékoszlop feliratának felújítására Mihályi László Pálinka Nemzeti Tanácsa: a rendszer váltás környékén, Suzuki úr egy oszlopot állított Legyen Béke a Földön. Magyar és angol felirattal. Majd ezután épült a Suzuki gyár. A felirat viszont, már megkopott. Javasolnám, hogy készüljön előterjesztés a 15
Képviselő testület részére a Béke téren állított emlékoszlop feliratának felújítására. Meszes Balázs elnök: Szavazásra tette fel a határozati javaslatot. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 5 igen mellett az alábbi határozatot hozta: 71/2017.(III.30.) IKB határozata Javasolja, hogy készüljön előterjesztés a Képviselő-testület részére Suzuki úr által a Béke téren állított emlékoszlop feliratának felújítására. Felelős: Meszes Balázs Határidő: következő rendes ülés 6. napirendi pont Egyebek Mihályi László Pálinka Nemzeti Tanácsa: nekem Piliscséven van egy pálinkafőzdém, Pálinka Tanács elnökeként funkcionálok. Ma pont egy éve működik a Pálinka Tanács. A Nemzeti Tanács és a Földművelésügyi Minisztériummal együtt szervezi meg az országos pálinka kóstolót. Díjakat a pálinkafőzdék, a Miniszter Úrtól kapják meg. A versenyt és a zsűrizést minden évben más városban tartjuk meg. Nemzeti Tanács ezt 25 millió forintból rendezi meg. Az ideit itt Esztergomban tartanánk meg, örülnénk, hogyha ezt megszavaznák. Szeretnénk, hogyha szállásban és étkezésben segítene a város, meg egy rendezvény helyszínben. Szeretnénk, hogyha készülne erről egy rövid film Esztergom Város bevonásával. Szeretnénk egy ünnepélyes megnyitót tartani, ahova az élelmiszerrel foglalkozó politikusok eljönnének. Valószínűleg a Parlament elnöke is eljönne. Tavaly 328 minta érkezett be az országos versenyre. 25 bíráló végzi a munkát, és figyelünk arra, hogy naponta 45 terméknél többet nem kóstolhatnak meg. Meszes Balázs elnök: van egy kis tartalékunk. Étkezés és szállás biztosításra és nem pedig a rendezvény szervezésre van. Egy pár soros kérelmet szeretnék, hogyha megírnál. Birkés Ferenc kulturális és közművelődési referens: az lenne a jó, hogyha a támogatási kérelem beérkezne. Javasolnám, hogy a kérelem az a Polgármester Asszony nevére érkezzen. Szekeresné Czinege Erzsébet Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület: meglehet kérni a párkányiakat, hogy a hozzánk érkezőket el lehessen szállásolni. Május 12 13 án lesz a budai várban egy turisztikai és főszezonbeli kiállítás, amin a térséget fogjuk képviselni. Részben ezt is támogatja a Földművelésügyi Minisztérium. Hartl Mónika bizottsági tag: azért javasolnám a Várat, mert mi júniusban a Nagy koccintást csináljuk. Egy ilyen rendezvényt a díszteremben kell megrendezni. Meszes Balázs elnök: meghallgattuk a tájékoztatót. A bizottság tagjai egyetértenek e azzal, hogy a soron következő Országos Pálinka bírálati rendezvény helyszínéül Esztergomot szeretnénk. Ehhez 2,8 millió forinttal járulna hozzá, amelyről később benyújtandó támogatási szerződésről döntünk. 16
Szekeresné Czinege Erzsébet Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület: május 12 13 án lehetőség van bemutatkozni. Kesztölci Borklub jönne nekünk segíteni kóstoltatni. Így Esztergom be tud mutatkozni, egyrészt a Kulturális Örökség programjai kapcsán, valamint a Gasztronómia területen is. Meszes Balázs elnök: Városmarketingről beszélgettünk még. Hartl Mónika bizottsági tag: ezen a győri ifjúsági olimpián, mi is hozzá tudunk járulni ehhez a programhoz. Meszes Balázs elnök: egyebek végére értünk. Végvári Ágnes csoportvezető: a Város diákságának a ballagása egy krízishez érkezett. Már három különböző időpontot kaptak a gyerekek. Városi ballagás ez már 1936 tól egy hagyomány. Az lenne a kérésük, hogy május 4 én egy komplett programot állítsunk össze a gyerekeknek. Egy gyertyafényes szerenádot szeretnénk itt a téren. Erre olyan árakat mondanak, ami nagyon magas. Szeretném, ha ezt támogatná a bizottság. Szekeresné Czinege Erzsébet Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület: Múzeumok éjszakája június 24 én van, ekkor a Rögbi klubban Caramel koncert lesz. Meszes Balázs elnök: megköszönte a jelenlévőknek, hogy megjelentek. És 17 óra 8 perckor bezárta a bizottsági ülést. K.m.f Meszes Balázs elnök Eck András bizottsági tag 17