Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma Adatlap: A2018/N0507 Pályázati azonosító: 206107/235 XXIII. Végvári Vigasságok Ostrom 1552 2018. augusztus 10-12. Szakmai beszámoló HAGYOMÁNY KULTUSZ CSATA DIADAL MULATSÁG 2018-ban immár huszonharmadik alkalommal került megrendezésre a Végvári Vigasságok az Egri várban. Mint minden évben, idén is számos színes programmal vártuk az ide látogatókat. Pénteken és szombaton számos szakmai tárlatvezetésen vehettek részt az érdeklődők a Vármúzeum kiállításaiban: megtudhatták, hogy a híres egri nők hol s hogyan hajtották végre hőstetteiket, fény derült az Egri csillagok című regény és a valóság közti összefüggésekre és különbségekre, valamint fáklyafényben fedezhettük fel az Egri vár Kazamatájának legsötétebb járatait. A Fegyvermustra című, újonnan megnyílt fegyverkiállításban történő tárlatvezetés során az érdeklődők a kiállítás kurátorának előadásában ismerhették meg a kora újkort megelőző középkori, majd a 18-19. századi, és végül a Nagy Háborúban használt fegyverek, a harcászat és a háborús konfliktusok mindennapi életünkre gyakorolt hatását. Közel 50 éve, 1968 december 19-én mutatták be az Egri csillagok című filmet. Az emlékév tiszteletére a fesztivál meghívott vendége Kovács István színművész úr volt, aki Bornemissza Gergely karakterét keltette életre a filmvásznon. Egy közönségtalálkozó keretein belül forgatási élményeiről és kulisszatitkokról mesélt. A hagyományőrző csapatok táborában életképek és mesterségek bemutatói tették még gazdagabbá a fesztivál kulturális tartalmát. A keresztények táborában a tábori lelkész, a borbély, a csiszár, a füvesasszony és egy hadmérnök mutatta be a 16. századi emberek mindennapi tevékenységeit és a mesterségeiket, míg a török táborba tévedő gyanútlan látogató könnyen fosztogatás, adóztatás és leányszöktetés áldozatává válhatott.
A kulturális programok mellett a fesztivál három napja a középkori hadi tevékenységek közepette telt el. Fegyver bemutatók, bajvívás, viadal, virtuskodás, parádézás, felvonulás, díszlövés, zászlóforgatók bemutatója, gólyalábas vásári komédia, és minden, ami a hamisítatlan középkori hangulathoz kellett. KEREKES BAND koncert és régi-zene, táncházak, tűzzsonglőrök gondoskodtak a felejthetetlen szórakozásról. Tradicionális mesterségek kézművesei kínálták portékáikat és mutatták be a szakma mesterfogásait: hagyományőrző faművesek, népi fafaragó művész, kovács, fazekas és a szövés-fonás mesterei képviseltették magukat. És ha mindez nem lett volna elég, akkor jöttek a kísérő programok: népi játszótér, kézműves foglalkozások, vitézi próba, póni lovaglás, őshonos kisállat simogató és solymászbemutató. A fesztivál csúcspontjaként közel 230 vitéz katona elevenítette fel az 1552-es dicső OSTROM és a híres Egri csillagok című regény jeleneteit! MEGVALÓSULT PROGRAM 2018. augusztus 10. PÉNTEK 10.00 22.00-ig 10.00 EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés 10.30 VISELET ÉS FEGYVER BEMUTATÓ 10.30 FEGYVERMUSTRA Tárlatvezetés 10.30 RÉGÉSZETI HOMOKOZÓ múzeumpedagógiai foglalkozás 11.00 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 11.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés 11.30 ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS 12.00 EGRI HŐSNŐK Tárlatvezetés 12.30 RÉGÉSZETI HOMOKOZÓ múzeumpedagógiai foglalkozás 12.30 FEGYVERMUSTRA Tárlatvezetés 13.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés 13.00 VITÉZEK - Jánváry Zoltán grafikusművész kiállításának megnyitója 13.30 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 14.00 VISELET ÉS FEGYVER BEMUTATÓ 14.00 EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés 14.00 RÉGÉSZETI HOMOKOZÓ múzeumpedagógiai foglalkozás 14.30 EGRI HISTÓRIÁNAK SUMMÁJA bábjáték 14.30 FEGYVERMUSTRA Tárlatvezetés 15.00 SOLYMÁSZBEMUTATÓ 15.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés
15.45 A HADILOBOGÓ ÜNNEPÉLYES FELVONÁSA 15.52 DÍSZLÖVÉS AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE 16.00 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 16.00 EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés 16.30 ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS 17.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés 17.30 PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK felvonulása a belvárosban 18.00 PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója 18.30 SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert 19.15 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 20.00 BORDÓ SÁRKÁNY koncert 21.00 TŰZFÉSZEK ZSONGLŐR TÁRSULAT bemutatója 21.30 CANLAR koncert Folyamatos programjaink pénteken: 10.00 17.00 PÓNILOVAGLÁS 10.00 17.00 ŐSHONOS KISÁLLAT SIMOGATÓ 10.00 18.00 FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR 10.00 18.00 TÓTH LÓRÁNT fafaragó művész kézműves foglalkozása 10.00 20.00 KOCSY MÁRTON kovács bemutatója 10.00 21.00 VÁSÁROSOK 10.30-tól 18.30-ig óránként FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS 13.30 18.00 VITÉZEK Jánváry Zoltán fotókiállítása 10.00 18.00 VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások 10.00 18.00 APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás 10.00 17.00 MH KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA statikus fegyverzeti bemutatója, katonai toborzás 2018. augusztus 11. SZOMBAT 10.00 23.00 10.00 HAGYOMÁNYŐRZŐK FELVONULÁSA 10.15 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 10.20 PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója
10.30 TÖRÖK MAGYAR ÖSSZECSAPÁS a Dobó-téren 11:00 A FESZTIVÁL ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA 11.30 SEREGSZEMLE ÉS PUSKÁS KIKÉPZÉS 12.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés 12.00 VEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN 12.00 SZULTÁNI AUDIENCIA 12.30 EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert 13.00 A KERESZTÉNY EURÓPA TÁNCAI A TÖRÖK KORBÓL a Pavane táncegyüttes bemutatója 13.30 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 13.30 EGRI CSILLAGOK 50 KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ Kovács István színművésszel 14.00 "A NYÚLLAL ÜTÖTT TÖRÖK" történelmi színjáték 14.00 PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK 14.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés 14.30 ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS 15.00 KOROK RUHÁI viseletek a 15. századtól a 17. századig 15.00 VEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN 15.52 DÍSZSORTŰZ AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE 16.00 TÖRÖK SEREG FELVONULÁSA 16.00 EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert 16.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés 16.30 HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert 16.30 PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK 17.00 TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ 17.30 PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója 18.00 EGER OSTROMA 1552 EMLÉKCSATA 19.30 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 20.00 KEREKES BAND koncert 21.30 TŰZIJÁTÉK az Egri csillagok című film 50 éves évfordulója alkalmából 21.40 SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert 22.15 HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert Folyamatos programjaink szombaton: 09.30 16.00 VÉRADÁS 10.00 18.00 FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR
10.00 18.00 HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVESEK bemutatója 10.00 18.00 HAGYOMÁNYŐRZŐ FAMŰVESEK bemutatója 10.00 18.00 VITÉZEK Jánváry Zoltán fotókiállítása 10.00 20.00 KOCSY MÁRTON kovács bemutatója 10.30-tól 17.30-ig óránként FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS 10.00 21.00 OSZMÁN FŐÚRI SÁTOR török kávéval és rózsavízzel 10.00 21.00 VÁSÁROSOK 11.00 18.00 ÉLETKÉP A VITÉZEK TÁBORÁBAN hadmérnök, füvesasszony, patikárius, csiszár, paszományos, zsinór- és csipkekészítő, borbély, kézimunka, korhű tábori játékok, hadizenészek, fegyverek megtekintése 10.00 18.00 VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások 10.00 18.00 APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás 10.00 17.00 MH KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA statikus fegyverzeti bemutatója, katonai toborzás 2018. augusztus 12. VASÁRNAP 10.00 18.00 10.00 HAGYOMÁNYŐRZŐK FELVONULÁSA 10.20 PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója 10.30 TÖRÖK MAGYAR ÖSSZECSAPÁS 10.30 EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert 11.00 TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ 11.00 ÍJÁSZVERSENY 11.30 KOROK RUHÁI viseletek a 15. századtól a 17. századig 11.30 PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK 12.00 A KERESZTÉNY EURÓPA TÁNCAI A TÖRÖK KORBÓL a Pavane táncegyüttes bemutatója 12.00 VEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN 12.30 GÓLYALÁBAS GARABONCIÁSOK VÁSÁRI KOMÉDIÁJA 13.00 EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert 13.30 PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója 14.00 EGER OSTROMA 1552 EMLÉKCSATA 15.30 SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert és táncház 15.52 DÍSZSORTŰZ AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE 16.00 HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert 16.30 "HISTORIA AGRIENSIS" történelmi színjáték
17.00 ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS 18.00 ÜNNEPÉLYES ZÁSZLÓLEVONÁS Folyamatos programjaink vasárnap: 10.00 17.00 OSZMÁN FŐÚRI SÁTOR török kávéval és rózsavízzel 10.00 17.00 PÓNILOVAGLÁS 10.00 17.00 ŐSHONOS KISÁLLAT SIMOGATÓ 10.00 18.00 FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR 10.00 18.00 HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVESEK bemutatója 10.00 18.00 HAGYOMÁNYŐRZŐ FAMŰVESEK bemutatója 10.00 18.00 KOCSY MÁRTON kovács bemutatója 10.00 18.00 VITÉZEK Jánváry Zoltán fotókiállítása 10.30-tól 13.30-ig óránként és 16.30-kor FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS 10.00 18.00 VÁSÁROSOK 11.00 17.00 ÉLETKÉP A VITÉZEK TÁBORÁBAN hadmérnök, füvesasszony, patikárius, csiszár, paszományos, zsinór- és csipkekészítő, borbély, kézimunka, korhű tábori játékok, hadizenészek, fegyverek megtekintése 10.00 14.00 VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások 10.00 14.00 APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás 10.00 15.00 MH KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA statikus fegyverzeti bemutatója, katonai toborzás Megvalósítás eredményességének elemzése Programelemek: péntek: 33 program, 19 kísérő program, szombat: 33 program, 20 kísérő program, vasárnap: 20 program, 18 kísérő program Látogatószám: Összes látogató: 10.543 fő
Ebből fizetős: 8.481 fő Nem fizetős: 2.062 fő Külföldi látogatók aránya: 16% Fellépők: Összes fellépő - külföldi: 28 fő, belföldi: 330 fő Ebből együttesek / csoportok száma: - külföldi: 3, belföldi: 29 Egyéni előadók: - belföldi: 15 fő
FOTÓDOKUMENTÁCIÓ
Látogatói kérdőív elemzése:
Pályázati beszámoló elérési útvonala: http://www.egrivar.hu/dobo-istvan-varmuzeum/szakmai-munka/palyazatok Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma Pályázati azonosító: 206107/13109 SZAKMAI BESZÁMOLÓ BETÉTLAP A megvalósult rendezvény adatai: Pontos megnevezése: Ostrom 1552 XXIII. Végvári Vigasságok Időpontja: 2018. augusztus 10-11-12. Helye(i): Látogatói létszáma: Közreműködői létszáma: Naprakész, saját online felületének címe: Eger, Vár köz 1., Dobó István Vármúzeum 10.543 fő 358 fő www.vegvarivigassagok.hu A pályázati téma megvalósulásának körülményei, a megvalósult program leírása, eredményessége, szakmai hatásai:
Az idén 23. alkalommal megrendezésre került Végvári Vigasságok Ostrom 1552 címet viselő történelmi fesztivál az 1552-es várvédelmet, a hazafiságot, a hősies helytállást a végvári vitézek életén keresztül mutatta be. A fesztivált az Egri vár kultuszának erősítése, a múzeumi és a közművelődési szolgáltatások bővítése, a gyűjtemények, tudományos eredmények igényes, ugyanakkor közérthető, szórakoztató bemutatásának szándéka hozta létre. A fesztivál három napos volt, számos szakmai és kulturális programmal fűszerezve. A hagyományőrzés magyarországi fejlődése lehetővé tette, hogy ez a rendezvény ebben az évben is többet nyújtson, bemutatva Eger város leghíresebb korszakát, 1552-őt. Hagyományos programjaink mellett igyekeztünk a középkori végvári hangulatot fokozni egyrészt a hagyományőrzők által biztosított tábori életképek és katonai interpretációk színvonalának emelésével. A fesztivál szerkezetét leginkább a Vármúzeum sajátos műemléki helyzete, az Egri vár kultusza határozta meg. A Végvári Vigasságok hírneve, a dolgozók szakmai tudása és a történelmi és katonai hagyományőrző tevékenységben szerzett tapasztalat nagyszerű együttműködési formát szült. A Vigasságok leglátványosabb része az OSTROM 1552 című programelem, mely az egyre népszerűbb reenactment, azaz csata- vagy ostrom-újrajátszás mintáit követi. A re-enactment a történelmi interpretációk leglátványosabb formái közé tartozik. Általában eredeti helyszínen, történelmi tények, kutatások alapján, szakértők bevonásával és nagyszámú katonai hagyományőrző részvételével zajlik, felelevenítve, illetve rekonstruálva egy-egy történelmi eseményt. Mindamellett, hogy hatékony és könnyen befogadható módja a tudományos ismeretterjesztésnek, a látványnak és az élményszerűségnek köszönhetően kiemelkedő idegenforgalmi és kulturális vonzerővel is bír. A fesztivál egyediségét a történelmi környezet, a minden magyar ember számára ismert toposzok újrafogalmazása, a programok szakmai tartalma, múzeumi háttere, bázisa adta. (Az 1552-es ostrom csak itt és most játszható újra, Eger a végvári vitézi élet központja.) A Végvári Vigasságok amellett, hogy egyetemes üzeneteket közöl kizárólag Egerre jellemző, sehol másutt nem megrendezhető fesztivál. FESZTIVÁLPROGRAM HAGYOMÁNY KULTUSZ CSATA DIADAL MULATSÁG A Végvári Vigasságok történelmi fesztivál fontos alappillérei a szakmai programok, melyeket a Dobó István Vármúzeum tudományos munkatársainak közreműködésével bonyolítottunk le. Az idei fesztivál programkínálatában is szerepeltek a Vármúzeum különböző kiállításait bemutató rendhagyó tárlatvezetések, melyeket az adott kiállítások/témakörök kurátorai tartottak a
látogatóknak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ezek a tárlatvezetések mindig nagy közönségérdeklődésére tartanak számot. Megvalósult tárlatvezetések: - Egri hősnők Tárlatvezetés az egri nők tetteinek nyomán A tárlatvezetés során a résztvevő vendégek megtudhatták, hogy a híres egri nők hol s hogyan hajtották végre hőstetteiket az Egri vár falain belül. A vezetést Rákóczi Gergely, a Dobó István Vármúzeum régésze tartotta, a fesztivál során négy alkalommal. - Egri csillagok Legenda és valóság A tárlatvezetés az Egri csillagok című kiállítást mutatta be, annak tükrében, hogy a híres regény és a történelmi tények és a szakmai kutatások eredményei hol s hogyan kapcsolódnak össze vagy mondanak ellent egymásnak. A tárlatvezetés során fény derült az Egri csillagok című regény és a valóság közti összefüggésekre és különbségekre. A tényeket és a legendákat egy egri vitéz előadásában hallgathatták meg az érdeklődők, a fesztivál során hét alakommal. - Fegyvermustra Új, interaktív fegyverkiállításunk gyűjteménye időben és térben is nagyon széles skálán mozog: a középkortól az I. világháborúban használt fegyverekig, Európától Afrikán át Ázsiáig kalandozhat a látogató. A kollekció gerincét adó török kori és az ezzel párhuzamba állítható magyar fegyverek mellett a kiállítás igyekszik a harcászat átalakulásának lépéseit, a lőpor forradalmi hatását is áttekinteni. A tárlatvezetés során az érdeklődők a kiállítás kurátorának előadásában ismerhették meg a kora újkort megelőző középkori, majd a 18-19. századi, és végül a Nagy Háborúban használt fegyverek, a harcászat és a háborús konfliktusok mindennapi életünkre gyakorolt hatását. A tárlatvezetők Mlakár Zsófia és Papné Fejér Ingrid muzeológusok voltak, a fesztivál során három alkalommal. - Vezetés a vitézek táborában Ez a programelem kifejezetten a Végvári Vigasságok sajátja. A török kori katonai hagyományőrző csapatok táboraikat a három nap során úgy építették fel, hogy azok történelmi életképek bemutatására alkalmasak legyenek. A fesztivál során a látogatók bármikor megtekinthették a hagyományőrző kézműves bemutatókat és a katonák felszereléseit, a meghirdetett tárlatvezetések időpontjában pedig szakmai bemutatókon vehettek részt.
A vezetéseket a Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület, a Mare Temporis Történelmi Hagyományokért Alapítvány és a Mathias Rex Egyesület tagjai tartották, összesen három alkalommal. - Fáklyás Kazamata vezetés A Vármúzeum legizgalmasabb részei közé tartozik a XVI. század végén épült, a közelmúltban teljesen felújított kazamata-rendszer. Legmélyebb szintjén találhatóak az egykori ostromokban fontos szerepet játszó aknafigyelő folyosók. E szűk járatokban őrködtek évszázadokkal ezelőtt a várvédő katonák az ellenség aknászai után kémlelve. A sötétbe burkolózó ódon folyosókat végvári vitézek kíséretében tekinthették meg a legbátrabbak, a fesztivál során összesen huszonkét alkalommal. Szintén a fesztivál szakmai programjai közé sorolandók a viselet és fegyverbemutatók, melyeket a résztvevő hagyományőrző csapatok tartottak különböző időpontokban. A bemutatók során az érdeklődők megismerkedhettek a középkori katonai és civil viseletekkel és a ruhadarabok funkcióival, valamint figyelemmel kísérhették, hogy töltötték meg és sütötték el a különböző tűzfegyvereket a katonák, miként bántak a szablyával vagy a pikával harc közben. A fesztivál során nyolc ilyen jellegű program volt: - Viselet és fegyver bemutató az Egri Históriással, Seregszemle és puskás kiképzés az összes, tűzfegyvert használó hagyományőrző csapat részvételével - Korok ruhái viseletek a 15. századtól a 17. századig a Vörös Oroszlán Lovagrend, a Bajvívó Magyarok, az Egri Vitézlő Oskola, a Tata Várának Seymenjei, a Mare Temporis és a Mathias Rex részvételével - Tüzérségi bemutató az Egri Vitézlő Oskola, a Mare Temporis, a Gyulaffy Bandérium, a Bornemissza János Hagyományőrség, a Falkonetta Kompánia és a Mathias Rex Egyesület közreműködésével. A családi- és gyermekprogramok is sok látogatót vonzottak a várba. A legnépszerűbb programelem a Zoknicsata volt, ahol a kis vitézeknek a várat ostromló török seregeket kellett feltartóztatniuk, a fesztivál során négy alkalommal. A csatát a Szent László Vitézei vezényelték le. Az izgalmas csata fáradalmait a gyerekek a népi játszótéren és a Várműhelyben pihenhették ki, majd az Apródiskolában pallérozhatták vitézi képességeiket.
A várban a Fabatka Porta fa körhintával, hordólovaglással, diótörővel, célba dobóval, különböző gólyalábakkal, ügyességi és logikai fajátékokkal, ördöglakatokkal bűvölte el a legkisebbeket. A Vármúzeum múzeumpedagógiai foglalkoztatójában, a Várműhelyben középkori kályhacsempék festésével, tűzzománc medál készítésével, kékfestéssel, pajzsfestéssel és Gárdonyi-kuckóval vártuk a látogatókat. Az Apródiskolában vitézi próbázhattak, a történelmi játszóházban különböző társasjátékokat játszhattak (kártyajáték, malomjáték, kockajáték, stratégiai játékok, ügyességi játékok). Élő történelem programunkon egy itáliai parfümárus mutatta be a török kori orvoslást, szépségápolást és házi praktikákat. A várból óránként csoportok indultak a Várműhelybe a Kazamata aknafigyelő folyosóján keresztül. A Palotaudvaron a különböző, korabeli népi kézműves bemutatóval vártuk az érdeklődőket. A Hagyományőrző Faművesek korabeli szerszámokkal mutatták be a fafeldolgozás már rég elfelejtett munkafolyamatait, Tóth Lóránt fafaragó művész népi fajátékokat készített a gyerekekkel. Csizmadia Katalin hagyományos formavilágú, népies stílusú kerámiákat készített. A vállalkozó kedvű látogatók értő segítsége mellett a korongozást is kipróbálhatták. Erdély Boglárka szövési technikákat mutatott be egy valódi rokkán és kézi orsón. A látogatók kedvence, Kocsy Márton kovács, aki hagyományőrző kovácstechnikával helyben készítette el gyönyörű kovácsoltvas munkáit. A kézműves foglalkozások mellett a legkisebbek póni lovagolhattak és háztáji kisállatokat simogathattak az alsó várudvaron. Nem csak a gyerekek, hanem a felnőtt látogatók egyik kedvence a solymászbemutató, melynek során őshonos vadászmadarak röptében gyönyörködhettek, majd a fesztivál során közelebbről is megcsodálhatták a fenséges madarakat. Vasárnap a Langaléta Garabonciások érkeztek a várba gólyalábaikon, s ejtették ámulatba a kurtalábú publikumot. A gólyalábas alakoskodók játéka közben a közönség közé vegyültek és a kicsiket és nagyokat a játékokba, tréfás vetélkedőkbe bevonva teremtettek feledhetetlen hangulatot. A Vigasságokon a szakmai és családi programok mellett az ország régi-zenészei is képviseltették magukat, a színpadon egymás után csendültek fel a különböző középkori dallamok. A Hollóének Hungarica Régizene Együttes egy középkori zenét játszó magyar zenekar. Eredeti középkori dallamok mellett modern átdolgozásokat is előadtak népzenei, világzenei stílusban.
A Szelindek Együttes hagyományőrző és régi-zene dallamokat csalt elő hangszereiből. Reneszánsz, török, moldvai, régi magyar és középkori világzene szerepelt a repertoárjukban. A Héttorony Hangászok zenekar a XVI-XVII. századi, a török kori magyar muzsikát mutatta be. Hadizenével, énekelt költészettel és népzenével foglalkoznak. Hangásznak nevezték a gyalogcsapatokhoz beosztott kürtösöket, síposokat és dobosokat. Amint beesteledett, a mulatozás a tetőfokára hágott, a koncertek és a táncházak egymást érték, tűzzsonglőrök ejtették ámulatba a közönséget. A Bordó Sárkány Régizene Rend, saját meghatározása szerint középkori világzenét játszik. Fontos számukra az autentizmus, mégis, az eredeti dallamot és szöveget bátran ötvözik saját alkotói elképzeléseikkel. A zenekar saját szerzeményei mellett magyar táncokat és dalokat adott elő, illetve más népek világi és egyházi zenei világából merített (skót, ír, breton, német, szefárd zsidó, kasztíliai, francia, provanszál, katalán). A Bordó Sárkány koncert után a Tűzfészek tűzzsonglőrök többféle cirkuszi játékkal tarkított zenés bemutatója következett. Nagy tűzerejű eszközökkel, dinamikus koreográfiával, akrobatikával és látványos pirotechnikai hatásokkal bővelkedett előadásuk. Majd a tábortűz mellet csendültek fel a klasszikus török zene és török énekmondók versei a Canlar Együttes jóvoltából. Szombat este a Kerekes Band adott nagykoncertet. A banda egy magyar népzenei alapokat funk, dzsessz, rock és elektronikus műfaji elemekkel ötvöző zenekar, az ethno funk képviselői, egri gyökerekkel. A szombati és vasárnapi nap a hadi készülődéssel és középkori forgataggal telt el, zászlóforgató, táncos és zenei produkciókkal tarkítva: Hagyományőrzők felvonulása a belvárosban, seregszemle, tüzérségi bemutató, török martalócok portyázása, díszsortűz az 1552-es ostrom emlékére, íjászverseny, szultáni audiencia. Az emelkedett hangulatért a Pavane zászlóforgatók bemutatói feleltek. A 20. századot megelőző háborúk hadszínterein fontos szerepet töltöttek be a zászlók. Ezeket követték már a legiók, de jeleikre mozdultak a középkor vitézei is, a reneszánsz Itáliában pedig egészen kifinomult jelrendszer alakul ki. A Pavane tagjai igazi művészetté avatják a zászlóforgatást. A fesztivál fő programeleme az Ostrom 1552 címet viselő ostromjáték volt, melyet az Egri csillagok című regény kultikus jeleneteire építve, az események eredeti helyszínén játszottak újra
a fesztiválon részt vevő hagyományőrzők. A látványos összecsapásokkal tarkított bemutató volt a közönség kedvence. A XXIII. Végvári Vigasságokat különlegessé tette, hogy 2018-ban ünnepeljük a Várkonyi Zoltán rendezésben készült Egri csillagok című film bemutatásának 50. évfordulóját. Az emlékév alkalmából a fesztivál meghívott vendége Kovács István színművész úr volt, aki Bornemissza Gergely karakterét keltette életre a filmvásznon. A közönségtalálkozón forgatási élményeiről és kulisszatitkokról mesélt. A fesztivál karitatív jellegű programelemekkel is rendelkezik. A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság statikus fegyverzeti bemutatóval kísért katonai toborzást tartott a Kovácsok tornyánál. Szombaton a Magyar Vöröskereszt szervezésében véradásra került sor. A fesztivál programja A pályázat benyújtásakor csatolt (napra lebontott) műsorterv: PROGRAM TERV 2018. augusztus 10. PÉNTEK EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés az egri nők tetteinek nyomán. Indulás az Információs Ponttól VISELET ÉS FEGYVER BEMUTATÓ a Palota udvaron ANNO MUSICA koncert a Palota udvaron EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés az Egri csillagok kiállításban. HOLLÓÉNEK régi-zenei előadás a Palota udvaron ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS a Varkoch-kapunál SOLYMÁSZBEMUTATÓ a Palota udvaron 15.52 DÍSZLÖVÉS AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE az Ágyúdombon PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója a Palota udvaron PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK az alsó várudvaron SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert az alsó várudvaron Megvalósult (napra lebontott) műsorterv: MEGVALÓSULT PROGRAM 2018. augusztus 10. PÉNTEK 10.00 22.00-ig 10.00 EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés 10.30 VISELET ÉS FEGYVER BEMUTATÓ 10.30 FEGYVERMUSTRA Tárlatvezetés 10.30 RÉGÉSZETI HOMOKOZÓ múzeumpedagógiai foglalkozás 11.00 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 11.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés 11.30 ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS 12.00 EGRI HŐSNŐK Tárlatvezetés 12.30 RÉGÉSZETI HOMOKOZÓ múzeumpedagógiai foglalkozás 12.30 FEGYVERMUSTRA Tárlatvezetés 13.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés
TÁRLATVEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN az Ágyúdombon HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert a Palota udvaron LOBBANÁSPONT ZSONGLŐR TÁRSULAT bemutatója a Palota udvaron SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert a Palota udvaron Folyamatos programjaink pénteken: FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR az alsó várudvaron FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS - Indulás az Információs Ponttól KOCSY MÁRTON kovács bemutatója a palota udvaron PÓNILOVAGLÁS az alsó várudvaron VÁSÁROSOK AZ 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA toborzás VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás, vitézi ötpróba és vitézavatási ceremónia gyerekeknek 2018. augusztus 11. SZOMBAT A HADILOBOGÓ ÜNNEPÉLYES FELVONÁSA az Ágyúdombon HAGYOMÁNYŐRZŐK FELVONULÁSA a történelmi belvárosban PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója a Dobó-téren TÖRÖK MAGYAR ÖSSZECSAPÁS a Dobótéren HOLLÓÉNEK koncert a Palota udvaron SEREGSZEMLE ÉS ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ a Palota udvaron TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ a Palota udvaron HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert a vitézek táborában az Ágyúdombon 13.00 VITÉZEK - Jánváry Zoltán grafikusművész kiállításának megnyitója 13.30 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 14.00 VISELET ÉS FEGYVER BEMUTATÓ 14.00 EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés 14.00 RÉGÉSZETI HOMOKOZÓ múzeumpedagógiai foglalkozás 14.30 EGRI HISTÓRIÁNAK SUMMÁJA bábjáték 14.30 FEGYVERMUSTRA Tárlatvezetés 15.00 SOLYMÁSZBEMUTATÓ 15.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés 15.45 A HADILOBOGÓ ÜNNEPÉLYES FELVONÁSA 15.52 DÍSZLÖVÉS AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE 16.00 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 16.00 EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés 16.30 ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS 17.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés 17.30 PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK felvonulása a belvárosban 18.00 PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója 18.30 SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert 19.15 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 20.00 BORDÓ SÁRKÁNY koncert 21.00 TŰZFÉSZEK ZSONGLŐR TÁRSULAT bemutatója 21.30 CANLAR koncert
EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés az Egri csillagok kiállításban. ANNO MUSICA koncert a Palota udvaron TÁRLATVEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN az Ágyúdombon EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés az egri nők tetteinek nyomán. Indulás az Információs Ponttól TÁNCOK A RENESZÁNSZ KORÁBÓL a Pavane táncegyüttes bemutatója a Palota udvaron PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK az alsó várudvaron ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS a Varkoch-kapunál 15.52 DÍSZSORTŰZ AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE KOROK RUHÁI viseletek a 15. századtól a 17. századig a Palota udvaron TÖRÖK SEREG FELVONULÁSA a belvárosban TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ a Palota udvaron 18.00 EGER OSTROMA 1552 EMLÉKCSATA PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója a Palota udvaron BORDÓ SÁRKÁNY koncert a Palota udvaron KEREKES BAND koncert a Palota udvaron SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert a Palota udvaron HOLLÓÉNEK koncert a Palota udvaron Folyamatos programjaink szombaton: FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR az alsó várudvaron FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS - Indulás az Információs Ponttól KOCSY MÁRTON kovács bemutatója a Palota udvaron PÓNILOVAGLÁS az alsó várudvaron Folyamatos programjaink pénteken: 10.00 17.00 PÓNILOVAGLÁS 10.00 17.00 ŐSHONOS KISÁLLAT SIMOGATÓ 10.00 18.00 FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR 10.00 18.00 TÓTH LÓRÁNT fafaragó művész kézműves foglalkozása 10.00 20.00 KOCSY MÁRTON kovács bemutatója 10.00 21.00 VÁSÁROSOK 10.30-tól 18.30-ig óránként FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS 13.30 18.00 VITÉZEK Jánváry Zoltán fotókiállítása 10.00 18.00 VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások 10.00 18.00 APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás 10.00 17.00 MH KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA statikus fegyverzeti bemutatója, katonai toborzás 2018. augusztus 11. SZOMBAT 10.00 23.00 10.00 HAGYOMÁNYŐRZŐK FELVONULÁSA 10.15 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 10.20 PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója 10.30 TÖRÖK MAGYAR ÖSSZECSAPÁS a Dobó-téren
ÉLETKÉP A VITÉZEK TÁBORÁBAN hadmérnök, füvesasszony, patikárius, csiszár, paszományos, zsinór- és csipkekészítő, borbély, kézimunka, korhű tábori játékok, hadizenészek, fegyverek megtekintése OSZMÁN FŐÚRI SÁTOR török kávéval és rózsavízzel VÁSÁROSOK VÉRADÁS a Dobó-bástya konferencia termében a Magyar Vöröskereszt szervezésében AZ 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA toborzás 2018. augusztus 12. VASÁRNAP HAGYOMÁNYŐRZŐK FELVONULÁSA a történelmi belvárosban HOLLÓÉNEK koncert a Palota udvaron PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója a Dobó-téren TÖRÖK MAGYAR ÖSSZECSAPÁS a Dobótéren TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ a Palota udvaron NEMZETEK CSATÁJA - Íjászverseny a Romkertben KOROK RUHÁI viseletek a 15. századtól a 17. századig a Palota udvaron SZULTÁNI AUDIENCIA a Palota udvaron TÁNCOK A RENESZÁNSZ KORÁBÓL a Pavane táncegyüttes bemutatója a Palota udvaron 14.00 EGER OSTROMA 1552 EMLÉKCSATA PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója a Palota udvaron 15.52 DÍSZSORTŰZ AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS a Varkoch-kapunál HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert a Palota udvaron 11:00 A FESZTIVÁL ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA 11.30 SEREGSZEMLE ÉS PUSKÁS KIKÉPZÉS 12.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés 12.00 VEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN 12.00 SZULTÁNI AUDIENCIA 12.30 EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert 13.00 A KERESZTÉNY EURÓPA TÁNCAI A TÖRÖK KORBÓL a Pavane táncegyüttes bemutatója 13.30 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 13.30 EGRI CSILLAGOK 50 KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ Kovács István színművésszel 14.00 "A NYÚLLAL ÜTÖTT TÖRÖK" történelmi színjáték 14.00 PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK 14.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés 14.30 ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS 15.00 KOROK RUHÁI viseletek a 15. századtól a 17. századig 15.00 VEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN 15.52 DÍSZSORTŰZ AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE 16.00 TÖRÖK SEREG FELVONULÁSA 16.00 EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert
SZÁLFEGYVERES GYAKORLATOZÁS ÉS PIKANÉR KIKÉPZÉS a Palota udvaron SIC ITUR AD ASTRA történelmi színjáték a Nánai Solymos Vitézekkel Folyamatos programjaink vasárnap: FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS - Indulás az Információs Ponttól! FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR az alsó várudvaron KOCSY MÁRTON kovács bemutatója a Palota udvaron PÓNILOVAGLÁS az alsó várudvaron ÉLETKÉP A VITÉZEK TÁBORÁBAN hadmérnök, füvesasszony, patikárius, csiszár, paszományos, zsinór- és csipkekészítő, borbély, kézimunka, korhű tábori játékok, hadizenészek, seborvos, fegyverek megtekintése OSZMÁN FŐÚRI SÁTOR török kávéval és rózsavízzel VÁSÁROSOK AZ 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA toborzás VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás, vitézi ötpróba és vitézavatási ceremónia gyerekeknek 16.00 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés 16.30 HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert 16.30 PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK 17.00 TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ 17.30 PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója 18.00 EGER OSTROMA 1552 EMLÉKCSATA 19.30 HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert 20.00 KEREKES BAND koncert 21.30 TŰZIJÁTÉK az Egri csillagok című film 50 éves évfordulója alkalmából 21.40 SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert 22.15 HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert Folyamatos programjaink szombaton: 09.30 16.00 VÉRADÁS 10.00 18.00 FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR 10.00 18.00 HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVESEK bemutatója 10.00 18.00 HAGYOMÁNYŐRZŐ FAMŰVESEK bemutatója 10.00 18.00 VITÉZEK Jánváry Zoltán fotókiállítása 10.00 20.00 KOCSY MÁRTON kovács bemutatója 10.30-tól 17.30-ig óránként FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS
10.00 21.00 OSZMÁN FŐÚRI SÁTOR török kávéval és rózsavízzel 10.00 21.00 VÁSÁROSOK 11.00 18.00 ÉLETKÉP A VITÉZEK TÁBORÁBAN hadmérnök, füvesasszony, patikárius, csiszár, paszományos, zsinór- és csipkekészítő, borbély, kézimunka, korhű tábori játékok, hadizenészek, fegyverek megtekintése 10.00 18.00 VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások 10.00 18.00 APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás 10.00 17.00 MH KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA statikus fegyverzeti bemutatója, katonai toborzás 2018. augusztus 12. VASÁRNAP 10.00 18.00 10.00 HAGYOMÁNYŐRZŐK FELVONULÁSA 10.20 PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója 10.30 TÖRÖK MAGYAR ÖSSZECSAPÁS 10.30 EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert 11.00 TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ 11.00 ÍJÁSZVERSENY 11.30 KOROK RUHÁI viseletek a 15. századtól a 17. századig 11.30 PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK
12.00 A KERESZTÉNY EURÓPA TÁNCAI A TÖRÖK KORBÓL a Pavane táncegyüttes bemutatója 12.00 VEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN 12.30 GÓLYALÁBAS GARABONCIÁSOK VÁSÁRI KOMÉDIÁJA 13.00 EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert 13.30 PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója 14.00 EGER OSTROMA 1552 EMLÉKCSATA 15.30 SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert és táncház 15.52 DÍSZSORTŰZ AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE 16.00 HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert 16.30 "HISTORIA AGRIENSIS" történelmi színjáték 17.00 ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS 18.00 ÜNNEPÉLYES ZÁSZLÓLEVONÁS Folyamatos programjaink vasárnap: 10.00 17.00 OSZMÁN FŐÚRI SÁTOR török kávéval és rózsavízzel 10.00 17.00 PÓNILOVAGLÁS 10.00 17.00 ŐSHONOS KISÁLLAT SIMOGATÓ 10.00 18.00 FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR 10.00 18.00 HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVESEK bemutatója 10.00 18.00 HAGYOMÁNYŐRZŐ FAMŰVESEK bemutatója
10.00 18.00 KOCSY MÁRTON kovács bemutatója 10.00 18.00 VITÉZEK Jánváry Zoltán fotókiállítása 10.30-tól 13.30-ig óránként és 16.30-kor FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS 10.00 18.00 VÁSÁROSOK 11.00 17.00 ÉLETKÉP A VITÉZEK TÁBORÁBAN hadmérnök, füvesasszony, patikárius, csiszár, paszományos, zsinór- és csipkekészítő, borbély, kézimunka, korhű tábori játékok, hadizenészek, fegyverek megtekintése 10.00 14.00 VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások 10.00 14.00 APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás 10.00 15.00 MH KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA statikus fegyverzeti bemutatója, katonai toborzás Amennyiben a pályázat benyújtásakor csatolt műsortervhez képest a megvalósult műsor változott, az eltérést indokolni kell: A fesztivál programja a beadott programtervhez képest kevés különbséggel valósult meg. A tervezett programhoz képest két fellépő nem vett részt a fesztiválon (Anno Musica régizene együttes és a Lobbanáspont Tűzzsonglőr egyesület). Viszont a megvalósult program olyan elemekkel bővült, mint a Hagyományőrző Faművesek, a népi kézműves bemutatók és gyermek foglalkozások, Kovács István színművésszel tartott közönségtalálkozó, valamint a szombat esti tűzijáték.