HITEL HIRDETMÉNY lakossági ügyfelek részére 1 1 A 2016.szeptember 16-tól szerződött ügyletekre 1
A hirdetményben szereplő konstrukciókra vonatkozóan A kamatszámítás módja: A Takarékszövetkezet az Ügyféllel szemben fennálló követelések után kamatot számít fel (ügyleti kamat). A Takarékszövetkezet az ügyleti kamatot, a rendelkezésre tartási jutalékot és más, időtartamhoz kötött díjakat - ha a szerződés másképp nem rendelkezik a következő módon számolja el: Tőke x kamatláb x kamatnapok száma 360 2
Fogalomtár Biztosítéknyújtó jelenti a hitel/kölcsön biztosítékát nyújtó, a Hitelintézettel biztosítéki szerződést kötő készfizető kezest valamint a zálogkötelezettet. BUBOR(Budapest Interbank Offered Rate) jelenti azt az éves százalékban kifejezett, budapesti bankközi ajánlati kamatlábat, amelyet a Magyar FOREX Club szabályzatának mindenkori előírásai szerint állapítanak meg és a Reuters monitor "BUBOR" oldalán (vagy ennek hiányában a Telerate monitor megfelelő oldalán) BUBOR-ként megjelenik. Előtörlesztési Díj jelenti a hitelszerződésben megállapított teljesítési határidő előtti részleges vagy teljes előtörlesztés esetén, a hitelszerződésben meghatározott feltételek szerint és a Hirdetményben meghatározott mértékben, a Hitelintézetnél az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, objektíve indokolt költségek megtérítésére szolgáló, az Ügyfél által a Hitelintézetnek megfizetendő díjat. Fogyasztási hitel Előtörlesztett összeg 1 %- 12 hónapnál hosszabb Nem számolható fel előtörlesztési díj: 12 a hátralévő futamidő esetén hónap alatt egy alkalommal a fogyasztó által Előtörlesztett összeg 0,5 12 hónapnál rövidebb teljesített előtörlesztés összege nem haladja meg a 200.000 Ft-ot %-a, hátralévő futamidő esetén Az előtörlesztés díjmentes, ha visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt. Jelzálog fedezet mellett folyósított Előtörlesztett összeg 1 %- Az előtörlesztés díjmentes, fogyasztási hitel és lakáscélú hitel a ha visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt. Egyes konstrukciók fentiektől eltérhetnek, mértéküket lásd az egyes konstrukcióknál. Esedékesség jelenti az Adós Szerződés szerinti fizetési kötelezettségeire meghatározott teljesítési napot, ideértve a törlesztő részletek, kamatok, díjak, költségek megfizetésére előírt fizetési határnapot. Amennyiben az esedékesség munkaszüneti napra esik, úgy az esedékesség napja eltérő megállapodás hiányában az ezt követő első munkanap. Eseti Igazolások, Számlaegyenlegek Díja jelenti az Adós kérésére kiállított igazolásokhoz kapcsolódóan felszámításra kerülő díjat, ide nem értve a Hitelintézet által az Adós részére díj-, költség-, és egyéb fizetésikötelezettség mentesen kiállítandó törlesztési táblázatot. Mértékére és megfizetésének időpontjára - eltérő megállapodás hiányában - az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó. Éves zárlati díj/éves Zárlati költség *: jelenti a Hitelintézet által az Ügyfél részére megnyitott hitelszámla után megállapításra kerülő, a Hirdetményben meghatározott mértékű díjat, mely minden naptári év Hirdetményben megjelölt napján esedékes. A zárlati költség a szerződött összeg alapján kerül megállapításra. 2 Fedezetmódosítási díj: a szerződés biztosítékát szolgáló bármely fedezet Adós által kezdeményezett módosításának díja. Mértékét a mindenkori Hirdetmény tartalmazza. A díj a fedezet módosítás miatt szükségessé vált szerződés(ek) aláírásakor esedékes. Felszólító levél: Amennyiben az Ügyfél tartozását határidőben nem fizeti meg, úgy a Hitelintézet írásban felszólítja az adóst, adóstársat, kezeseket, valamint a dologi kötelezetteket a teljesítésre. A levelek díját a mindenkori Hirdetmény tartalmazza, melyet minden egyes kiértesített személy vonatkozásában fel kell számolni. Felmondó levél díja: Amennyiben a hitel felmondásra kerül, úgy a felmondás tényéről a Hitelintézet tájékoztatja a szerződés szereplőit (Adós, adóstárs, kezes, dologi kötelezett). A felmondásról való tájékoztató levél díját a mindenkori Hirdetmény tartalmazza. * A Takarékszövetkezet éves zárlati költség elnevezéssel alkalmazza 3
Felügyelet, Felügyeleti Hatóság jelenti a Magyar Nemzeti Bankot (székhelye: 1054 Budapest, Szabadság tér 8 9.). Fizetési haladék (lejárat hosszabbítása nélkül/futamidőn belüli átütemezés) Ha az Adós törlesztési kötelezettségének nem tud eleget tenni írásbeli kérelme alapján részére haladék engedélyezhető oly módon, hogy a kölcsön az előírt határidőre kiegyenlítésre kerüljön. Az elmaradt befizetést a havi törlesztő részleten felül kell megfizetni az Adósnak a megjelölt határidőre. A fizetési haladékért a hirdetményben meghatározott díjat kell felszámolni. Ha az Adós az elmaradt törlesztést az előírt módon nem rendezi, a hátralék idejére késedelmi kamatot kell felszámítani. Fizetési számla jelenti a fizetési műveletek teljesítésére szolgáló, a pénzforgalmi szolgáltató egy vagy több ügyfele nevére megnyitott számlát, ideértve a bankszámlát. Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés: olyan hitelszerződés, amellyel a Hitelintézet a fogyasztó fizetési számlájának egyenlegét meghaladó összeget bocsát a fogyasztó rendelkezésére. Fogyasztási kölcsön: jelenti a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet) megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez Fogyasztó részére nyújtott kölcsönt és a Fogyasztó részére nyújtott felhasználási célhoz nem kötött kölcsönt. Fogyasztó jelenti azt a természetes személy Adóst, aki az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljárva vesz igénybe valamely pénzügyi szolgáltatást. Folyósítási díj: jelenti a Szerződésben vagy a Hirdetményben a folyósított Kölcsön százalékában vagy konkrét összegben meghatározott mértékű, a Hitelintézetnél a folyósítással közvetlenül összefüggésben felmerülő eljárási és adminisztráció költségek megtérítésére szolgáló díjat, melynek megfizetése az első folyósítással egyidejűleg esedékes. Mértéke nem lehet magasabb a folyósított összeg 1%-ánál, és nem haladhatja meg a 200 000 forintot. Hitelintézet jelenti a PILLÉR Takarékszövetkezet (székhely: 6782 Mórahalom Millenniumi sétány 1. sz; cégjegyzékszám: 06-02-000014. tevékenységi engedélyszám: PSZÁF E-I-767/2008. Hitelkamat: a Adós által igénybe vett hitelösszeg rögzített vagy változó százalékában, éves szinten meghatározott pénzösszeg. Hitelkeret jelenti a Hitelkeret szerződés alapján a Hitelintézet által a Számlatulajdonos fizetési számláján rendelkezésére bocsátott összeget, melynek terhére és erejéig a Hitelintézet Kölcsönt nyújt a Számlatulajdonosnak. Hitelkeret beállítási díj: Amennyiben az ügyfél részére hitelkeret kerül beállításra, úgy a Hitelintézet jogosult hitelkeret beállítási díjat szedni, aminek alapja a beállított hitelkeret összege, mértéke a mindenkori Hirdetményben található. Hitelkeret Szerződés jelenti a Hitelintézet és a Számlatulajdonos között létrejött fizetési számlához kapcsolódó Folyószámla hitel szerződést egységes egészként valamennyi mellékletével. Hitelszerződés: jelenti a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Polgári törvénykönyv) meghatározott hitelszerződést és kölcsönszerződést, valamint eltérő rendelkezés hiányában pénzügyi lízing szerződést, ide nem értve az olyan szerződést, amely alapján folyamatos szolgáltatásnyújtás vagy azonos termék azonos mennyiségben történő értékesítése ellenében az Adós részletfizetést teljesít. Hirdetmény/Kondíciós lista jelenti az egyes Szerződésekhez kapcsolódó azon dokumentumot, melyben az adott Szerződés alapján a Hitelintézet által az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó kondíciók (kamat, díj, költség) feltüntetésre kerülnek. Ennek megfelelően jelenti a Személyi Kölcsön Hirdetményt, a Szabad Felhasználású Jelzáloghitel Hirdetményt, és a Folyószámlahitel Hirdetményt. 4
Hitelbírálati díj/hitel előkészítési díj * *: A Hitelintézet eltérő megállapodás hiányában az Adós által benyújtott hitelkérelem hitelbírálati eljárásáért díjat számít fel. A hitelbírálati díj mértékét az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény tartalmazza. A hitelbírálati díj megfizetése új ügylet esetén a hitelkérelem benyújtásakor, meglévő ügylet megújítása esetén a megújítást követő első folyósításkor (illetve folyószámlahitel esetén a hitelkeret megújításakor) teljes összegben esedékes. A hitelkérelem elutasítása esetén nem téríthető vissza, elfogadás esetén az egyéb díjakba nem beszámítható. Hitelelszámolási számla jelenti a Hitelintézet által az Adós részére nyitott azon számlát, melyre az Adós a Kölcsönt a Szerződésben meghatározott feltételek szerint és részletekben törleszti, amennyiben az Adós nem rendelkezik a Hitelintézetnél fizetési számlával. Hitel teljes díja: a hitelező által ismert minden olyan - a teljes hiteldíj mutató számításánál a külön jogszabály szerint figyelembe veendő - ellenszolgáltatás, amelyet a Adós a hitelszerződés kapcsán megfizet. Honlap jelenti a www.pillertksz.hu weboldalt. Hpt. jelenti a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvényt. Kamat jelenti az Ügyleti Kamatot és a Késedelmi Kamatot. Kamat,- díj,- költség fizetések teljesítése: a Hitelszerződésben meghatározott kamat, költség és egyéb díjak megfizetése eltérő megállapodás hiányában az Adós Hitelszerződés megkötésekor adott felhatalmazása alapján oly módon történik, hogy azok esedékes összegével a Hitelintézet az Adós nála vezetett fizetési számláját az esedékesség napján megterheli. Amennyiben a hiteldíj esedékessége munkaszüneti napra esik, úgy az esedékesség napja az ezt követő első munkanap. Kamatfelár jelenti a referencia-kamatlábon felül - a hitelkamat részeként - fizetendő kamatot, a hitelkamat és a referenciakamat különbségeként meghatározott kamatrészt, amely éves százalékban kifejezett értéke az Ügyféllel való megállapodás alapján, egyedi (kockázati) döntéssel kerül a Hitelintézet által meghatározásra. Kamatfelár-változtatási mutató jelenti a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutatót, amely a Szerződésben kerül meghatározásra és amelynek a Szerződésekben történő alkalmazhatóságát a Magyar Nemzeti Bank a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően honlapján közzétette. (www.mnb.hu) Kamatfelár-változtatási mutató: A Felügyelet által honlapján közzétett Kamatfelár-változtatási mutatók közül az adott ügyletre alkalmazandót a Hitelszerződés tartalmazza. A Hitelintézet a Felügyelet honlapján közzétett Kamatfelár-változtatási mutatók közül az alábbiak valamelyikét alkalmazza: *3 éven belüli hitel esetén: A mutató értéke fix nulla a hitel futamideje alatti kamatperiódusokban, azaz a kamatfelár végig fix marad. *3 éven túli hitel esetén A mutatónak 3 változata van a 3 éves kamatperiódussal(h4f3 3-9 éves futamidő esetén) a 4éves kamatperiódussal (H4F4 9-16 éves futamidő esetén) és az 5 éves kamatperiódussal(h4f5 16-25 éves futamidő esetén), ahol a megegyező futamidejű hozamok értendők a képletben. *A módozatot az egyedi szerződések tartalmazzák. Kamatperiódus jelenti azt a Szerződésben meghatározott időtartamot, amely alatt az Ügyleti Kamat mértéke egyoldalúan a Hitelintézet által nem változtatható meg. Az első kamatperiódus Kölcsönszerződés esetében a Kölcsön folyósítása napján, Hitelkeret Szerződés esetében a Hitelkeret megnyílásának napján kezdődik, és a Szerződésben meghatározott időtartam utolsó napjáig tart. Minden további kamatperiódus az előző kamatperiódus utolsó napját követő első napon kezdődik és a következő kamatperiódus utolsó napján, illetve az utolsó kamatperiódus esetében a Kölcsön lejáratának napján végződik. - A legfeljebb 3 éves futamidejű hitel annak teljes futamidejére a hitelszerződésben meghatározott a) fix kamatozással, vagy * A Takarékszövetkezet hitelelőkészítési díj elnevezéssel alkalmazza 5
b) a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett referencia-kamatlábhoz kötött változó kamatozással és fix kamatfelárral nyújtható, és e hitel kamatfeltételei a Adós számára hátrányosan egyoldalúan nem módosíthatók. - A 3 évet meghaladó futamidejű hitel a szerződésben meghatározott, a) a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett referencia-kamatlábhoz kötött változó kamatozással és annak teljes futamidejére vagy legalább 3 éves kamatperiódusokban rögzített kamatfelárral, b) legalább 3 éves kamatperiódusokban rögzített hitelkamattal, vagy c) fix kamatozással nyújtható. A 3 évet meghaladó futamidejű hitel utolsó kamatperiódusának időtartama 3 évnél rövidebb is lehet. A Kamatperiódus hossza a Hitelszerződésben kerül meghatározásra. Kamatváltoztatási mutató jelenti a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a Hitelintézet által nem befolyásolható, tőle független, valamint általa el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszámot, amely a Szerződésben kerül meghatározásra és, amelynek a Szerződésekben történő alkalmazhatóságát a Magyar Nemzeti Bank a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően honlapján közzétette. (www.mnb.hu) Késedelmi Kamat jelenti azt a Szerződésben és a Hirdetményben meghatározott mértékű kamatot, melyet az Ügyfél az általa az esedékességkor a Hitelintézetnek meg nem fizetett összeg után köteles a késedelem idejére fizetni. Késedelmes teljesítése esetén a késedelem időtartamára a Hitelintézet legfeljebb olyan mértékű késedelmi kamatot számíthat fel a Fogyasztó Ügyfél szemben, amely nem haladja meg a Hitelszerződésben kikötött ügyleti kamat másfélszeresének legfeljebb 3 százalékponttal növelt mértékét, és nem lehet magasabb, mint a hitelszerződés típusa tekintetében az Fhtv.-ben meghatározott teljes hiteldíj mutató maximális mértéke. Késedelmes tétel: a hitelezési kockázat kezeléséről és tőkekövetelményéről szóló 575/2013/EU. rendelet értelmében az Ügyfélnek a hitelintézettel, annak anyavállalatával vagy leányvállalatával szembeni fizetési kötelezettségének késedelme, ha az kilencven napon vagy három hónapon keresztül folyamatosan fennáll, és amelynek összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért, vagy az ügyfél szerződés szerinti összes kötelezettségének kettő százalékát vagy az egy havi törlesztő részletet. A hivatkozott jogszabály megváltozása esetén a helyébe lépő jogszabályi kritériumok szerinti késedelem, a jogszabály megszűnése esetén a jelen meghatározás szerinti késedelem minősül késedelmes tételnek. Központi hitelinformációs rendszer (KHR) jelenti azt a zárt rendszerű adatbázis, amelynek célja a hitelképesség megalapozottabb megítélése, valamint a felelős hitelezés feltételei teljesítésének és a hitelezési kockázat csökkentésének előmozdítása az Adósok és a referenciaadat-szolgáltatók biztonságának érdekében. Prolongációs díj jelenti az ügyfél kérésére a hitel futamidejének megváltoztatásának/hosszabbítására irányuló a szerződésmódosítás esetén a Hitelintézet által felszámításra kerülő, a Hirdetményben meghatározott mértékű díjat. Referencia-kamatláb jelenti azt a bármilyen alkalmazandó kamat számításának alapjául szolgáló, a nyilvánosság számára hozzáférhető mindenkori kamatlábat, amelynek mértékére a Hitelintézetnek nincs ráhatása. A Hitelintézet által a forintban nyújtott Kölcsön esetében alkalmazott referencia-kamatláb a belföldi bankközi pénzpiacon hivatalosan elfogadott BUBOR kamatláb, amelynek a Szerződésekben történő alkalmazhatóságát a Magyar Nemzeti Bank a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően honlapján közzétette. A különböző futamidejű BUBOR-ok közül az adott ügyletre alkalmazandót a Szerződés tartalmazza. A Felügyelet által honlapján közzétett Referencia-kamatlábak közül az adott ügyletre alkalmazandót a Hitelszerződés tartalmazza. A Hitelintézet a Felügyelet honlapján közzétett Referencia-kamatlábak közül az alábbiak valamelyikét alkalmazza: 6
1 havi BUBOR, 3 havi BUBOR, 6 havi BUBOR, 12 havi BUBOR, jegybanki alapkamat, állampapír hozam. A referencia kamatlábak alkalmazása a hitelkonstrukciótól függ, melyet az egyedi szerződések tartalmaznak. A fogyasztási és jelzálog kölcsönök esetében alkalmazott referencia kamatláb a 3 havi és 6 havi BUBOR, mely mindenkori mértéke és közzététele a BUBOR fogalomnál került részletezésre. Rendelkezésre Tartási jutalék: jelenti a Szerződés alapján, a Számlatulajdonos rendelkezésére tartott, általa igénybe nem vett Hitelkeret százalékában a Hirdetményben meghatározott mértékű, - azonban a százalékban meghatározott Ügyleti Kamat 50%-ánál nem magasabb - Számlatulajdonos által a Hitelintézetnek megfizetendő díjat, melynek megfizetése eltérő megállapodás hiányában a rendelkezésre tartási időszak alatt minden naptári hónap végén, illetve a Hitelkeret Szerződés megszűnésekor esedékes. A rendelkezésre tartási jutalék felszámításának kezdő időpontja a Hitelkeret megnyílásának napja, végső időpontja az igénybevételi lehetőség utolsó napját megelőző nap, illetve a tényleges igénybevétel (folyósítás) napját megelőző nap. Rendkívüli Ügyintézési Díj jelenti a mindenkori Hirdetményben meghatározott összegű, az Ügyfél által a kérésére, a jogszabály vagy a Szerződés rendelkezése alapján történő normál ügyintézést meghaladó, de szerződésmódosítást nem igénylő, egyedi ügyintézéskor (halasztás, és egyéb esetekben) fizetendő díjat. Rendkívüli levelezési díj kerül felszámításra olyan esetekben, amikor az ügyfél kérésének teljesítése miatt postai küldemény kerül előállításra és postázásra. Amennyiben elektronikusan kerül kiküldésre úgy szintén felszámításra kerül a díj, mert a levél előállítása ügyintézői időt vesz igénybe. Szerződéskötési díj: a Hitelszerződésben kerül megállapításra. Amennyiben a Felek másképp nem állapodnak meg, mértékére az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó. Szerződésmódosítási díj: az Adóssal megkötött Hitelszerződés illetve az ahhoz kapcsolódó biztosítéki Hitelszerződések aláírását követően végrehajtott, a jogviszony tartalmát, a Hitelszerződés(ek) bármely feltételét, és/vagy időtartamát érintő változtatás (ideértve a prolongálást, futamidő hosszabbítást, Hitelszerződés megújítást, fizetési átütemezést, fedezetcserét is) esetén a Hitelintézet szerződésmódosítási díjat számít fel, kivéve a Hitelintézet által végrehajtott egyoldalú szerződésmódosítási eseteket. Megfizetése a szerződésmódosítás aláírásakor esedékes. Mértékére - eltérő megállapodás hiányában - az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó. A futamidő meghosszabbításáért a Hitelintézet nem számít fel semmilyen díjat, jutalékot vagy költséget, amennyiben a futamidő meghosszabbítására öt éven belül nem került sor. Amennyiben a Hitelszerződés alapján fennálló kötelezettsége teljesítésével az Adós legalább kilencven napos késedelemben van, az Adós a futamidő alatt egy alkalommal írásban kezdeményezheti a futamidő meghosszabbítását legfeljebb öt évvel. Az ilyen kérelem teljesítését a Hitelintézet alapos ok nélkül nem tagadhatja meg. Ebben az esetben a Hitelintézet nem számít fel semmilyen díjat, jutalékot vagy költséget. Szerződésmódosítási díj hitelkeret esetén: Szerződésmódosítási díj: az Adóssal megkötött Hitelkeret-szerződés illetve az ahhoz kapcsolódó biztosítéki szerződések aláírását követően végrehajtott, a jogviszony tartalmát, a szerződés(ek) bármely feltételét, és/vagy időtartamát érintő változtatás (ideértve a prolongálást, futamidő hosszabbítást, szerződés megújítást, fizetési átütemezést, fedezetcserét is) esetén a Hitelintézet szerződésmódosítási díjat számít fel, kivéve a Hitelintézet által végrehajtott egyoldalú szerződésmódosítási eseteket. Megfizetése a szerződésmódosítás aláírásakor esedékes. Mértékére - eltérő megállapodás hiányában - az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó. Ügyfél az a természetes személy (magánszemély), amelynek részére a Takarékszövetkezet hitelintézeti szolgáltatást nyújt. Ügyfél jelenti az Adóst, a Számlatulajdonost, és a Biztosítéknyújtót. Ügyleti Kamat jelenti a Szerződésben meghatározott mértékű hitelkamatot, melyet az Ügyfél a folyósított Kölcsön összege után fizet a Hitelintézetnek. Az Ügyleti Kamatot a Hitelintézet a folyósított Kölcsön összege után naptári napokra számítja fel. Az első kamatnap a folyósítás napja, az utolsó kamatnap a törlesztést megelőző nap. Az utolsó kamatfizetés a Kölcsön lejáratának a napján esedékes. Ha az Ügyfél a Kölcsönt lejárat előtt fizeti vissza, az ügyleti kamat a Kölcsön visszafizetésének a napján válik esedékessé. A Hitelintézet az Ügyleti Kamatot a tényleges visszafizetés napját megelőző napig számítja fel. Az ügyleti kamat lehet rögzített mértékű, vagy változó. A változó kamat lehet Referencia-kamatlábhoz kötött. A Referencia-kamatlábhoz kötött ügyleti kamat esetében az ügyleti kamat mértéke megegyezik az adott 7
ügyletre alkalmazott érvényes Referencia-kamatláb és az egyedileg meghatározott Kamatfelár összegével. A Referencia-kamatlábhoz kötött kamat a Referencia-kamatláb változásához igazodóan Kamatperiódusonként automatikusan változik, Kamatperióduson belül rögzített. A Szerződésben a Hitelintézet a szerződéskötés napja szerinti tárgyhóra, vagy az első Kamatperiódusra érvényes Ügyleti Kamat mértéket tünteti fel, melytől a folyósítás napján a folyósítás napja szerinti Kamatperiódusra irányadó Referencia-kamatláb, és annak megfelelően a ténylegesen felszámításra kerülő ügyleti kamat mértéke eltérhet. A kamat, késedelmi kamat, rendelkezésre tartási jutalék számítása az alábbi képlettel történik: Kamat/késedelmi kamat = fennálló tőke * naptári napok száma * kamatláb 360 * 100 Rendelkezésre tartási jutalék = le nem hívott tőke * naptári napok száma*kamatláb 360 * 100 8
Folyószámlahitel - Lakossági folyószámla hitel LFOLYOSZLA Hitel célja: egyéb, célhoz nem kötött szabad felhasználású hitel Hitel futamideje: 12 hónap a számlára érkező munkabér kétszerese, minimum 100.000,-Ft Hitel összege: maximum 500.000,-Ft (1.000 forintra kerekített összeg) Hitel fedezete: munkabér Hitel devizaneme: forint Tőketörlesztés A tőketörlesztés szerződés lejáratakor, ill. a számlára érkező jóváírásokkor. A hitelkeret igénybevétele automatikusan történik Kondíciók: Megnevezés Mérték Esedékesség THM % Ügyleti kamat (évi) 22% havonta 29,85 havonta, illetve Rendelkezésre 1,34 % rendelkezésre tartási jutalék (évi) tartás végén Hitel előkészítési díj (egyszeri) Díjak: 1,498% Megnevezés Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre Kényszerhitel kamata Felszólítási díj, felmondási díj Ügyvédi felszólítás díja kölcsönkérelem befogadásakor Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása, pl. hitelegyenleg igazolása) Keretbeállítási jutalék (szerződött kölcsönösszegre vetítve a hitelkeret (limit) beállításakor esedékes) Éves felülvizsgálati díj=hitelbírálati díj (újbóli elbíráláshoz szükséges adatok, okmányok benyújtásakor) Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer Ügyféltudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyféltudakozvány megsemmisítés díja Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 39 százalék. 1 998 Ft/érintett fő/alkalom 4 995 Ft/érintett fő/alkalom 1 998 Ft/alkalom 1,498 % 1,498 % 0 Ft 0 Ft 4 995 Ft/alkalom Szerződésmódosítási díj az új szerződéses összeg alapján 1,498 % Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) 2 997 Ft/ügyintézés Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 499Ft/levél A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2016. április 01-től Hitelkeret összege: 375.000 Ft Kamat mértéke %-ban: évi 22% Kamat típusa: rögzített hitelkamat a Hitelkeret egy éves futamidején belül Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 29,85 % Rendelkezésre tartási jutalék: 1,34% 9
Számlavezetési díj: Hitel előkészítési díj: Keret beállítási jutalék díja: Futamidő: Fizetendő teljes összeg: Törlesztőrészlet összege: havi 200 Ft 5.617 Ft 5.617 Ft 12 hónap Nem értelmezhető Nem értelmezhető A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitelkeret rendelkezésre tartásának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. 10
Fogyasztási hitel Személyi hitel 1 Mó Ft-ig SZEMHT1Mó1 - Személyi hitel 1-3 év SZEMHT1Mó2 - Személyi hitel 3-5 év mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, Hitel célja: javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez, felhasználási célhoz nem kötött kölcsön Hitel futamideje: max. 60 hónap min. 13 hó Hitel összege: minimum 200 000 Ft maximum 1 000 000 Ft (1 000 Ft-ra kerekített összeg) Hitel fedezete: munkabér Hitel devizaneme: forint Tőketörlesztés havonta Kondíciók: Megnevezés Mérték Esedékesség THM % Ügyleti kamat (évi) 6 havi BUBOR + 16,45% havonta 20,30 200.000-400 000 Ft-ig 2 997 Ft Hitel előkészítési kölcsönkérelem 400 001 Ft 700 000Ft-ig 5 994 Ft díj (egyszeri) 700.000Ft-1.000.000Ft-ig 9990Ft benyújtásakor Zárlati költség (a szerződött tőkére 0,1498 %/minden év végén és lejáratkor vetítve) Díjak: Megnevezés Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre Átütemezési díj/prolongációs díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) Felszólítási díj, felmondási díj Ügyvédi felszólítás díja Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) Szerződés módosítási díj Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer Ügyfél tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyfél tudakozvány megsemmisítés díja Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 Előtörlesztési díj Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. 1,998 %, de min. 3 996 Ft 1 998 Ft/alkalom/fő 4 995 Ft/alkalom/fő 1 998 Ft/alkalom 1,998 % max.: 14 985 Ft 0 Ft 0 Ft 4 995 Ft/alkalom 2 997 Ft/ügyintézés 499Ft/levél Fogalomtár szerint A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2016. július 01-től Kölcsön összege: 500.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 17,41% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 20,30% Hitel előkészítési díj: 5 994 Ft Zárlati ktg: 749 Ft/év 11
Futamidő: Fizetendő teljes összeg: Törlesztőrészlet összege: 3 év 649.350,-Ft 17.871,- Ft/hó A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitel folyósításának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. 12
Jelen Hirdetmény a 2016. szeptember 16. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. október 31. napjáig igényelt és befogadott, Fogyasztási hitel Jelzáloghitel (ingatlan fedezet és értékbecslés) kapcsán alkalmazott kondíciókat tartalmazza. Fogyasztási hitel Jelzáloghitel (ingatlan fedezet és értékbecslés) JELZHIT13 - Jelzáloghitel 1-3 év JELZHIT35 - Jelzáloghitel 3-5 év JELZHIT520 - Jelzáloghitel 5-20 év mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, Hitel célja: javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez, felhasználási célhoz nem kötött kölcsön Hitel futamideje: Min. 13 hónap max. 240 hónap Hitel összege: minimum 1.000 000 Ft maximum 20 000 000 Ft Hitel fedezete: munkabér, ingatlan Hitel devizaneme: forint Tőketörlesztés havonta Kondíciók: Megnevezés Mérték Esedékesség THM % Referencia-kamat (évi) 6 havi BUBOR havonta Kamat-felár (évi) 2,56-6,56% havonta 8,11 Kockázati felár (évi)* 5,44% havonta Hitel előkészítési 1,000.000-5,000.000Ft-ig 9990Ft kölcsönkérelem 5 000 001 Ft-20 000 000Ftig benyújtásakor díj (egyszeri) 19 980 Ft * Felszámítására kizárólag akkor kerül sor, ha az igénylő személyi hitel keretében nyújtja be kérelmét 1.000.000 Ft feletti összegben, de a hitel megtérülésének valószínűsége az átlagos kockázatnál magasabb és a Takarékszövetkezet ingatlan fedezet bevonását írja elő. A THM értéke ebben az esetben sem lépheti át jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét. Díjak: Megnevezés Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. Helyszíni szemle (alkalmanként) 4 995 Ft Átütemezési díj/prolongációs díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) 1,998 %, de min. 3 996 Ft Felszólítási díj, felmondási díj 1 998 Ft/alkalom/fő Ügyvédi felszólítás díja 4 995 Ft/alkalom/fő Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) 1 998 Ft/alkalom Szerződéskötési díj 1 998 Ft/fajtánként 3 Szerződés módosítási díj a fennálló összegre 1,998 % max.: 14 985 Ft Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer 0 Ft Ügyféltudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) 0 Ft Át nem vett KHR ügyféltudakozvány megsemmisítés díja 4 995 Ft/alkalom Értékbecslés díj Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján, 27.500,-Ft-tól Közjegyzői okirat díja közjegyző díjszabása alapján, közjegyzőnek fizetendő Földhivatali eljárás díja/ bejegyzés, törlés díja 12.600,-Ft, 6.600,-Ft Tulajdoni lap díja Földhivatal díjszabása szerint, 3 Pl. kölcsönszerződés, jelzálogszerződés, készfizető kezesi szerződés. 13
Ingatlan biztosítás költsége Fedezet felülvizsgálat költsége ingatlanonként Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 Előtörlesztési díj Földhivatalnak fizetendő Biztosító díjszabása szerint, biztosítónak fizetendő Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján 2 997 Ft/ügyintézés 499 Ft/levél Fogalomtár szerint Kamatkedvezmények: Feltétele Több, mint 14 éves fizetési-számlavezetési múlt, valamint aktív számlahasználat* és NetBank szolgáltatás igénybevétele. Több, mint egy éve fennálló hitelét rendszeresen törlesztő, problémamentes adós, valamint minimum 7 darab tartós fizetési megbízás rendelkezésre áll a fizetési-számlán. Havi rendszeres, legalább 350.000,-Ft jövedelem jóváírás. Kamatkedvezmény mértéke (bázispont) 100 100 100 Legalább 9.000.000,-Ft hiteligény. 100 *aktív számlahasználat: hiteltörlesztésen felül legalább havi 3 db számla tranzakció, ami lehet: - teljesült csoportos beszedés - teljesült rendszeres átutalás - teljesült eseti átutalás - bankkártyás vásárlás A kamatfelár-kedvezmény minden esetben a meghirdetett kamatfelár felső értékéből kerül levonásra. A fenti kategóriákban adható kamatkedvezmények összevonhatóak. Minden feltétel együttes teljesülése esetén maximum 400 bázispont kedvezmény adható, amellyel a legalacsonyabb kamatfelár 2,56 % p.a. Amennyiben minden feltétel együttesen nem teljesül, abban az esetben maximum 200 bázispont kedvezmény adható, amellyel a legalacsonyabb kamatfelár 4,56 % p.a. Az elvárt jóváírást, aktív számlahasználatot, fizetési megbízások darabszámát és a NetBank szerződést a hitel teljes futamideje alatt kell fenntartani. Amennyiben az Adós az igényelt kamatfelár-kedvezményhez szükséges, hitelszerződésben rögzített feltételeket nem teljesíti legalább 3 hónapon keresztül, akkor csak a nem teljesített feltételhez kapcsolódó kamatkedvezmény kerül véglegesen megvonásra. Amennyiben az Adós a hitel törlesztésével legalább 90 napja késedelemben áll, a nyújtott kamatfelárkedvezmény(ek) a továbbiakban nem illeti meg az Adóst, azaz ezt követően továbbiakban a kölcsön ügyleti kamata a szerződött konstrukció kamatfelár maximum értékére módosul. A kamatfelár-kedvezmény feltételeinek nem tejesítése miatt megvonása nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak. Amennyiben az ügyfélnek önhibáján kívül jövedelem kiesése (pl. táppénz, munkaviszony megszűnés, gyed, gyes, nyugdíjba megy) keletkezik, de a számlára folyamatos jóváírás érkezik (mely nem éri el a kívánt mértéket), akkor a Hitelintézet saját hatáskörben dönthet a kamatkedvezmény fenntartásának engedélyezéséről. 14
A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2016. július 20-tól Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 7,52% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 8,11% Hitel előkészítési díj: 9.990 Ft Szerződéskötési díj: 3.996 Ft (2 fajta) Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Futamidő: 20 év Fizetendő teljes összeg: 9.803.026 Ft Törlesztőrészlet összege: 40.541 Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 db Hitel fedezete: Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitel folyósításának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés, a fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. 15
Jelen Hirdetmény a 2016. július 20. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. október 31. napjáig igényelt és befogadott, Piaci kamatozású nem támogatott lakáscélú hitelek kapcsán alkalmazott kondíciókat tartalmazza. Piaci kamatozású nem támogatott lakáscélú hitelek LKÓEGYING1 - Piaci kamatozású nem támogatott lakáscélú hitelek 1-3 év LKÓEGYING2 - Piaci kamatozású nem támogatott lakáscélú hitelek 3-5 év LKÓEGYING3 - Piaci kamatozású nem támogatott lakáscélú hitelek 5-20 év Lakóingatlan, lakás, egyéb ingatlan építése, vásárlása, korszerűsítése, Hitel célja: felújítása Hitel futamideje: Minimum 24 hónap, maximum. 240 hónap Hitel összege: minimum 1.000.000 Ft maximum 20.000.000 Ft (1.000 Ft-ra kerekítve) Hitel fedezete: munkabér, ingatlan Hitel devizaneme: Forint Tőketörlesztés Havonta Kondíciók: Megnevezés Mérték Esedékesség THM Ügyleti kamat (évi) 6 havi BUBOR havonta Kamat-felár (évi) 2,56-4,56% havonta 8,11 Rendelkezésre tartási jutalék (évi) Hite előkészítési díj 1 % 1,000 000 Ft 5 000 000Ft-ig 9 990 Ft 5 000 001 Ft-20 000 000Ftig 19 980 Ft havonta, illetve rendelkezésre tartás végén Díjak: Megnevezés Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. Helyszíni szemle (alkalmanként) 4 995 Ft Átütemezési díj/prolongálási díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) 1,998 %, de min. 3 996 Ft Felszólítási díj, felmondási díj 1 998 Ft/alkalom/fő Ügyvédi felszólítás díja 4 995 Ft/alkalom/fő Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) 1 998 Ft/alkalom Szerződéskötési díj 1 998 Ft/fajtánként 4 Szerződés módosítási díj 1,998 % max.: 14 985,- Ft Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer 0 Ft Ügyfél tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) 0 Ft Át nem vett KHR ügyfél tudakozvány megsemmisítés díja 4.995 Ft/alkalom Értékbecslés díj Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján, 27.500,-Ft-tól Közjegyzői okirat díja közjegyző díjszabása alapján, közjegyzőnek fizetendő Fedezet felülvizsgálat költsége ingatlanonként Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján Földhivatali eljárás díja/bejegyzés, törlés 12.600,-Ft 6.600,-Ft Tulajdoni lap díja Földhivatal díjszabása szerint, Földhivatalnak fizetendő 4 Pl. kölcsönszerződés, jelzálogszerződés, készfizető kezesi szerződés. 16
Ingatlan biztosítás költsége Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 Előtörlesztési díj Biztosító díjszabása szerint, biztosítónak fizetendő 2 997 Ft/ügyintézés 499 Ft/levél Fogalomtár szerint Kamatkedvezmények: Feltétele Több, mint 14 éves fizetési-számlavezetési múlt, valamint aktív számlahasználat* és NetBank szolgáltatás igénybevétele. Több, mint egy éve fennálló hitelét rendszeresen törlesztő, problémamentes adós, valamint minimum 7 darab tartós fizetési megbízás rendelkezésre áll a fizetési-számlán. Havi rendszeres, legalább 350.000,-Ft jövedelem jóváírás. Legalább 8.000.000,-Ft hiteligény. Kamatkedvezmény mértéke (bázispont) 50 50 50 50 *aktív számlahasználat: hiteltörlesztésen felül legalább havi 3 db számla tranzakció, ami lehet: - teljesült csoportos beszedés - teljesült rendszeres átutalás - teljesült eseti átutalás - bankkártyás vásárlás A kamatfelár-kedvezmény minden esetben a meghirdetett kamatfelár felső értékéből kerül levonásra. A fenti kategóriákban adható kamatkedvezmények összevonhatóak. Minden feltétel együttes teljesülése esetén maximum 200 bázispont kedvezmény adható, amellyel a legalacsonyabb kamatfelár 2,56 % p.a. Amennyiben minden feltétel együttesen nem teljesül, abban az esetben maximum 100 bázispont kedvezmény adható, amellyel a legalacsonyabb kamatfelár 3,56 % p.a. Az elvárt jóváírást, aktív számlahasználatot, fizetési megbízások darabszámát és a NetBank szerződést a hitel teljes futamideje alatt kell fenntartani. Amennyiben az Adós az igényelt kamatfelár-kedvezményhez szükséges, hitelszerződésben rögzített feltételeket nem teljesíti legalább 3 hónapon keresztül, akkor csak a nem teljesített feltételhez kapcsolódó kamatkedvezmény kerül véglegesen megvonásra. Amennyiben az Adós a hitel törlesztésével legalább 90 napja késedelemben áll, a nyújtott kamatfelárkedvezmény(ek) a továbbiakban nem illeti meg az Adóst, azaz ezt követően továbbiakban a kölcsön ügyleti kamata a szerződött konstrukció kamatfelár maximum értékére módosul. A kamatfelár-kedvezmény feltételeinek nem tejesítése miatt megvonása nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak. Amennyiben az ügyfélnek önhibáján kívül jövedelem kiesése (pl. táppénz, munkaviszony megszűnés, gyed, gyes, nyugdíjba megy) keletkezik, de a számlára folyamatos jóváírás érkezik (mely nem éri el a kívánt mértéket), akkor a Hitelintézet saját hatáskörben dönthet a kamatkedvezmény fenntartásának engedélyezéséről. A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2016. július 20-tól Kölcsön összege: 5.000.000 Ft 17
Kamat mértéke %-ban: 5,52% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 5,94% Rendelkezésre tartási jutalék: évi:1% Hitel előkészítési díj: 9 990 Ft Szerződéskötési díj: 3.996 Ft (2 fajta) Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Futamidő: 20 év Fizetendő teljes összeg: 8.375.746 Ft Törlesztőrészlet összege: 34.594 Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 db Hitel fedezete: Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog Építési jellegű hitelcél esetén, 2 helyszíni szemlét feltételezve: Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 5,52% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 5,96% Rendelkezésre tartási jutalék: évi:1% Hitel előkészítési díj: 9 990 Ft Szerződéskötési díj: 3.996 Ft (2 fajta) Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Helyszíni szemle díja: 9.990 Ft (2 alkalom) Futamidő: 20 év Fizetendő teljes összeg: 8.385.736 Ft Törlesztőrészlet összege: 34.594 Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 db Hitel fedezete: Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitel folyósításának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés, a fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. 18
Kamattámogatásos hitelek 134/2009.(VI.23.) Korm.rendelet alapján HIT 160 Korszerűsítési hitel HIT 161 35 év alatti legfeljebb 1 gyermek HIT 162 45 év alatti két gyermekes HIT 163 45 év alatti három gyermekes Hitel célja: Új lakóingatlan építése, új lakás vásárlása, lakás korszerűsítése Hitel futamideje: Minimum 24 hónap, maximum. 240 hónap Minimum: 500.000 Hitel összege: Maximum: lakás építése, új lakás vásárlása Budapesten és a megyei jogú városokban legfeljebb a 12,5 millió forint, esetén egyéb településeken legfeljebb 10 millió forint lakás korszerűsítése legfeljebb 5 millió forint esetén Hitel fedezete: munkabér, ingatlan Hitel devizaneme: forint Tőketörlesztés havonta Kondíciók 2016.09.01-től Ügylet szolgáltatás megnevezés Kondíciók Referencia THM HIT 160 Korszerűsítési hitel Kamat évi Állampapírhozam 110%+3,00 % 4,26% Kamattámogatás a referencia kamat arányában 40,00 % HIT 161 35 év alatti legfeljebb 1 gyermek Kamata évi Állampapírhozam 110%+3,00% 4,28% Kamattámogatás a referencia kamat arányában HIT 162 45 év alatti két gyermekes Kamata évi 50,00 % Kamattámogatás 52,00% Állampapírhozam 110%+3,00% 4,28% HIT 163 45 év alatti három gyermekes Kamata évi Kamattámogatás a referencia kamat arányában Állampapírhozam 110%+3,00% 55,00% 4,28% Hitel előkészítési díj 500 000 Ft 5 000 000Ft-ig 9.990 Ft 5,000.001,- Ft felett------ 19.980 Ft Díjak: Megnevezés Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes 19
Helyszíni szemle (alkalmanként) Átütemezési díj/prolongálási díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) Felszólítási díj, felmondási díj Ügyvédi felszólítás díja Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) Szerződés módosítási díj Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer Ügyfél tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyfél tudakozvány megsemmisítés díja Értékbecslés díj Közjegyzői okirat díja Fedezet felülvizsgálat költsége ingatlanonként Földhivatali eljárás díja/bejegyzés, törlés Tulajdoni lap díja Ingatlan biztosítás költsége Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 Előtörlesztési díj jegybanki alapkamat + 24 százalék. 4.995 Ft 1,998 %, de min. 3.996 Ft 1.998 Ft/alkalom/fő 4.995 Ft/alkalom/fő 1.998 Ft/alkalom 1,998% max.: 14.985,- Ft 0 Ft 0 Ft 4.995 Ft/alkalom Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján, 27.500,-Ft-tól közjegyző díjszabása alapján, közjegyzőnek fizetendő Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján 12.600,-Ft 6.600,-Ft Földhivatal díjszabása szerint, Földhivatalnak fizetendő Biztosító díjszabása szerint, biztosítónak fizetendő 2.997 Ft/ügyintézés 499 Ft/levél Fogalomtár szerint A hitelkonstrukciókra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2016. szeptember 01-től Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 3,96% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 4,26% Hitel előkészítési díj: 9.990 Ft Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Futamidő: 20 év Fizetendő teljes összeg: 7.362.790 Ft Törlesztőrészlet összege: 30.390 Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 db Hitel fedezete: Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog Építési jellegű hitelcél esetén, 2 helyszíni szemlét feltételezve: Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 3,96% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 4,28% Hitel előkészítési díj: 9.990 Ft Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Helyszíni szemle díja: 9.990 Ft (2 alkalom) Futamidő: 20 év 20
Fizetendő teljes összeg: Törlesztőrészlet összege: Törlesztőrészletek száma: Hitel fedezete: 7.372.780 Ft 30.390 Ft/hó 240 db Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitel folyósításának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés, a fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. 21
Otthonteremtési kamattámogatásos hitelek 341/2011.(XII.29.) Korm.rendelet alapján HIT 164 Használt lakás vásárlási, korszerűsítési hitel HIT 165 Kamattámogatásos hitel legfeljebb 2 gyermek esetén HIT 166 Kamattámogatásos hitel kettőnél több gyermek esetén Hitel célja: új lakás építéséhez, vásárlásához, használt lakásvásárlásához, korszerűsítéséhez, valamint legalább komfortos, használt lakás bővítéséhez, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vagyonkezelésébe tartozó lakóingatlan visszavásárlásához felvett hitelintézeti kölcsön (a továbbiakban: kölcsön) kamatainak megfizetéséhez Hitel futamideje: Hitel összege: új lakás építése vagy vásárlása esetén használt lakás vásárlása, korszerűsítése vagy bővítése esetén Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vagyonkezelésébe tartozó lakóingatlan visszavásárlás Hitel fedezete: Hitel devizaneme: Tőketörlesztés Minimum 24 hónap, maximum. 240 hónap minimum 500. 000 Ft maximum 15,000. 000 Ft nem haladhatja meg a 15 millió forint nem haladhatja meg a 10 millió forint nem haladhatja meg a 6 millió forintot munkabér, ingatlan Forint Havonta Kondíciók 2016.09.01-től Ügylet szolgáltatás megnevezés HIT 164 Használt lakás vásárlási, korszerűsítési hitel Kondíciók Referencia THM Kamat évi Állampapírhozam 130%+3,00 % 4,44 Kamattámogatás a referencia Kamat arányában HIT 165 Kamattámogatásos hitel legfeljebb 2 gyermek esetén Kamata évi Kamattámogatásos a referencia Kamat arányában HIT 166 Kamattámogatásos hitel kettőnél több gyermek esetén Kamata évi Kamattámogatásos a referencia kamat arányában Hitel előkészítési díj (egyszeri) 50,00 %* Állampapírhozam 130%+3,00% 4,46 60,00 %* Állampapírhozam 130%+3,00% 4,46 70,00 %* 500 000 Ft 5 000 000Ft-ig 9.990 Ft 5,000.001,-Ft felett------ 19.980 Ft *A kamattámogatás időtartama legfeljebb 5 év 22
Díjak: Megnevezés Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre Helyszíni szemle (alkalmanként) Átütemezési díj/prolongálási díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) Felszólítási díj, felmondási díj Ügyvédi felszólítás díja Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) Szerződés módosítási díj Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer Ügyfél tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyfél tudakozvány megsemmisítés díja Értékbecslés díj Közjegyzői okirat díja Fedezet felülvizsgálat költsége ingatlanonként Földhivatali eljárás díja/bejegyzés, törlés Tulajdoni lap díja Ingatlan biztosítás költsége Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra)0 Előtörlesztési díj Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. 4.995 Ft 1,998 %, de min. 3.996 Ft 1.998 Ft/alkalom/fő 4.995 Ft/alkalom/fő 1.998 Ft/alkalom 1,998% max.: 14.985,- Ft 0 Ft 0 Ft 4.995 Ft/alkalom Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján, 27.500,-Ft-tól közjegyző díjszabása alapján, közjegyzőnek fizetendő Takarék által elfogadott szakértők díjszabása alapján 12.600,-Ft 6.600,-Ft Földhivatal díjszabása szerint, Földhivatalnak fizetendő Biztosító díjszabása szerint, biztosítónak fizetendő 2.997 Ft/ügyintézés 499 Ft/levél Fogalomtár szerint A hitelkonstrukciókra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2016. szeptember 01-től Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 4,13% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 4,44% Hitel előkészítési díj: 9.990 Ft Értékbecslés díja: 27.500 Ft Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) Tulajdoni lap díja: 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) Futamidő: 20 év Fizetendő teljes összeg: 7.472.950 Ft Törlesztőrészlet összege: 30.849 Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 db Hitel fedezete: Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog Építési jellegű hitelcél esetén, 2 helyszíni szemlét feltételezve: Kölcsön összege: 5.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 4,13% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 4,46% 23
Hitel előkészítési díj: Értékbecslés díja: Ingatlan nyilvántartási eljárás díja: Tulajdoni lap díja: Helyszíni szemle díja: Futamidő: Fizetendő teljes összeg: Törlesztőrészlet összege: Törlesztőrészletek száma: Hitel fedezete: 9.990 Ft 27.500 Ft 19.200 Ft (bejegyzés és törlés) 12.500 Ft ( 2 x 6.250 Ft) 9.990 Ft (2 alkalom) 20 év 7.482.940 Ft 30.849 Ft/hó 240 db Ingatlanra bejegyzett jelzálogjog A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A hitel folyósításának feltétele amennyiben a szerződés előírja hitelfedezeti életbiztosítási szerződés, a fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte. A mutató meghatározása az aktuális feltételek, jogszabályi előírások alapján történt és a feltételek megváltozása esetén a jövőben módosulhat. CSALÁDOK OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNYE: A hitelintézet az igénylőtől, ha lakáscélját kölcsön igénybevétele nélkül valósítja meg, a közvetlen támogatásokra való jogosultság elbírálásáért a megelőlegező kölcsön és az akadálymentesítési támogatás kivételével a támogatás összegének 1,5%-át, de legfeljebb 30 ezer forintot, az értékbecslés és a helyszíni szemle díját nem tartalmazó bírálati díjat kérhet. A hitelintézet a családi otthonteremtési kedvezmény készültségi fokkal arányos folyósítását megelőzően, a készültségi fok feltételeinek teljesítését a helyszínen ellenőrzi, melynek díjaként 4.995,-Ft-ot számol fel alkalmanként. Akadálymentesítési támogatás esetén a hitelintézet az igénylőtől a támogatásra való jogosultság elbírálásért az ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap hiteles másolatának díját kivéve egyéb díjat, illetve ellenszolgáltatást nem számíthat fel. 24
TAKARÉK FOLYÓSZÁMLAHITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2016.04.01. Takarék folyószámlahitel TFEDHIT1- Takarék folyószámlahitel 30.000-100.000 TFEDHIT2- Takarék folyószámlahitel 100.001-300.000 TFEDHIT3- Takarék folyószámlahitel 300.001-1,000.000 A Pillér Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Folyószámlahitelt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Takarék Folyószámlahitel célja: A Takarék Folyószámlahitel standard igénylési feltételekkel és kondíciókkal, felhasználási hitelcél megjelölése nélkül, gyors ügyintézéssel igényelhető hiteltermék. Hitelkeret összege: Minimum 30.000 Ft, Maximum 1.000.000 Ft (1000 Ft-ra kerekített összeg) Hitel feltétele: Az igénylő fizetési számlájára minimum 73.815 havi Ft összegű jóváírásnak kell rendszeresen érkeznie. Az igénylő fizetési számlájára minimum 3 havi Ft összegű jóváírásnak kell rendszerese n érkeznie. Hitel futamideje: 12 hónap Hitel devizaneme: Tőketörlesztés: forint A tőketörlesztés szerződés lejáratakor, ill. a számlára érkező jóváírásokkor. A hitelkeret igénybevétele automatikusan történik Kondíciók: Megnevezés Mérték Esedékesség THM % Ügyleti kamat (évi) Kezelési díj (a szerződött hitel összegére vetítve) Rendelkezésre tartási jutalék a ki nem használt hitelkeret része után(évi) 20% 18% 16% 30 000-100 000 Ft hitelkeret esetén 100 001 Ft-300 000 Ft hitelkeret esetén 300 001 Ft- 1,000 000 Ft hitelkeret esetén -- 1,34 % havonta a hitelkeret megnyitásakor 5 /felülvizsgálat kor havonta, illetve rendelkezésre tartás végén 23,27 20,83 18,43 5 jelenleg nem kerül felszámításra a hitelkeret megnyitásakor 25
Díjak: Megnevezés Késedelmi kamat a teljes lejárt követelésre Felszólítási díj, felmondási díj Ügyvédi felszólítás díja Ügyfél kérésére kiállított eseti igazolások, számlaegyenlegek díja (Az ügyfél által kért igazolások kiadásával egyidőben kerül felszámításra) Keret beállítási jutalék (szerződött kölcsönösszegre vetítve a hitelkeret (limit) beállításakor esedékes) Szerződéskötési díj Mérték Ügyleti kamaton felül 6 %/év, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 39 százalék. 1 998 Ft/érintett fő/alkalom 4 995 Ft/érintett fő/alkalom 999 Ft/alkalom nincs Szerződés módosítási díj 1,498 % Rendkívüli ügyintézés díja (a kérelem benyújtásakor) 2 997 Ft/ügyintézés Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül 499 Ft/levél felszámításra) Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer 0 Ft Ügyféltudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló 0 Ft információ kérése) Át nem vett KHR ügyféltudakozvány megsemmisítés díja 4 995 Ft/alkalom A hitelkonstrukciókra vonatkozó reprezentatív példa: (a Hitelintézet által meghatározott további feltételek függvényében a mintapéldában megadott számok és értékek változhatnak) Amennyiben a hitelt nyújtó Hitelintézetnél 375.000 Ft Takarék Folyószámla hitelt igényel és az igénylés napján a teljes összeget igénybe veszi, hiteligénylés 2016. április 01-i dátummal történik,az alábbi költségek és díjak merülnek fel: Ügyleti kamat évi 16% (a fennálló tőketartozás után), havi számlavezetési díj 200 Ft (Lakossági Általános Bankszámla havi díja). A hitel kapcsán felmerül_ összes kamat, díj és költség összege (hiteldíj): 63.233 Ft, A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2016. április 01-től nincs Hitelkeret összege: 375.000 Ft Kamat mértéke %-ban: évi 16% Kamat típusa: rögzített hitelkamat a Hitelkeret egy éves futamidején belül Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 18,43% Rendelkezésre tartási jutalék: 1,34% Számlavezetési díj: havi 200 Ft Futamidő: 12 hónap Fizetendő teljes összeg: Nem értelmezhető Törlesztőrészlet összege: Nem értelmezhető Teljes Hiteldíj Mutató (THM): A hitel teljes díjának aránya a hitel teljes összegéhez éves százalékában kifejezve. THM: 30 000-100 000 Ft hitelkeret esetén 23,27% 100 001 Ft-300 000 Ft hitelkeret esetén 20,83% 300 001 Ft-1,000 000 Ft hitelkeret esetén18,43% (A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén mértéke módosulhat.) 26
A Takarék Folyószámlahitelre vonatkozó további információk és feltételek a vonatkozó Általános Szerződési Feltételekben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. 27
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2016.07.01 A Pillér Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Takarék Személyi Kölcsön célja: A Takarék Személyi Kölcsön standard igénylési feltételekkel és kondíciókkal, felhasználási hitelcél megjelölése nélkül, gyors ügyintézéssel igényelhető hiteltermék. Takarék Személyi Kölcsön kondíciói: A kölcsön összege 100.000,- Ft és 5.000.000,- Ft közötti összeg lehet. A kölcsön futamideje: 12-84 hónap Referencia-kamatláb: 3 havi BUBOR Az ügyleti kamat a Referencia-kamatláb és Kamatfelár összege: Az ügyleti kamat mértékének és összetevőinek adatai/alakulása: Hitelösszeg sáv Referencia-kamat éves mértéke (T*-3 munkanapon hatályos 3 havi BUBOR) Kamatfelár éves mértéke*** HIT422A(13-36hó)100 000-300 000 Ft között HIT422B(13-36hó)300 001-600 000 Ft között HIT422B34(37-48hó)300 001-600 000 Ft között HIT422C(13-36hó) 600 001-1 500 000 Ft között HIT422C35(37-60hó) 600 001-1 500 000 Ft között 1.01%** HIT422C57(61-84hó) 600 001-1 500 000 Ft között HIT422D(13-36hó) 1 500 001-5 000 000 Ft között HIT422D35(37-60hó) 1 500 001-5 000 000 Ft között HIT422D57(61-84hó) 1 500 001-5 000 000 Ft között *T az új kamatperiódus hatályba lépésének napja **2016. július 1.-től érvényes Referencia kamat Ügyleti kamat éves mértéke (Referenciakamat és kamatfelár összege) 14,58 % 15,59 % 13,58 % 14,59 % 13,58 % 14,59 % 12,58 % 13,59 % 12,58 % 13,59 % 12,58 % 13,59 % 11,58 % 12,59 % 11,58 % 12,59 % 11,58 % 12,59 % ***A kamatfelár mértéke, amennyiben a hitel futamideje a 36 hónapot meghaladja változó, mely az MNB által közzétett H4F3 elnevezésű kamatfelár-változtatási mutató mértékével változhat a jogszabályban meghatározott időközönként. Amennyiben az Adós az egyszeri folyósítási díj mentes konstrukciót választja, úgy 0.4% p.a. további kamatfelár kerül felszámításra. 28
Amennyiben az Igénylő más hitelintézetnél fennálló hitelét kívánja kiváltani, úgy a legnagyobb hitelösszeghez tartozó hitelsáv kamatmértéke kerül alkalmazásra. Teljes Hiteldíj Mutató (THM): A hitel teljes díjának aránya a hitel teljes összegéhez éves százalékában kifejezve. 1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: 17,60 % 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: 14,20 % (a Hitelintézet által meghatározott további feltételek függvényében a THM értéke változhat) Díjak és költségek: Megnevezés Mértéke (a szerződött összeg százalékában) Esedékesség Hitelbírálati díj 0% Folyósítást megelőzően Folyósítási jutalék 1% Folyósítással egyidejűleg esedékes Rendkívüli ügyintézési díj Rendkívüli levelezési díj Ügyfél kérésére kiállított eseti igazolások, számlaegyenlegek díja 2.997,- Ft 499,- Ft/levél 999,- Ft A rendkívüli ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor kerül felszámításra A postai küldemény megküldésekor kerül felszámításra Az Ügyfél által kért igazolások kiadásával egy időben kerül felszámításra. Késedelmi kamat mértéke (esedékes, de meg nem fizetett tartozás után): Szövetkezeti Hitelintézet által meghatározott mérték, de a törvényben meghatározott maximális mértéket nem haladhatja meg Megnevezés Késedelmi kamat a késedelmes tőkére Késedelmi kamat a késedelmes ügyleti kamatra és minden egyéb díjra vagy költségre Átütemezési díj/prolongálási díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) Felszólítási díj, felmondási díj Ügyvédi felszólítás díja Szerződés módosítási díj (szerződésmódosítással egyidejűleg, az adós hitelelszámolási számláján kerül terhelésre) Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer Ügyfél-tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyféltudakozvány megsemmisítés díja Előtörlesztési díj Mérték 6 %/év az ügyleti kamaton felül, de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. 6 %/év, de maximum ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. 1,998 %, de min. 3.996 Ft 1 998 Ft/alkalom/fő 4 995 Ft/alkalom/fő 1,998% max.:14.985,-ft 0 Ft 0 Ft 4 995 Ft/alkalom Fogalomtár szerint 29
Mintapélda: (a Hitelintézet által meghatározott további feltételek függvényében a mintapéldában megadott számok és értékek változhatnak) Amennyiben a hitelt nyújtó Hitelintézetnél 500.000 Ft Takarék Személyi Kölcsönt 36 hónapos futamidőre igényel, a Hirdetmény készítésekor érvényes referencia kamat és kamatfelár mértéket figyelembe véve a hitelkamat: 14,59% (változó kamat), a folyósítási jutalék 1% (szerződött összeg százalékában), a futamidő alatt a hitelhez kapcsolódó fizetési számla kapcsán megfizetett összeg 7.200.Ft (200 Ft-os havi számlavezetési díjával számolva). A hitel teljes díja 135.612 Ft, az adós részéről fizetett összes törlesztés összege: 623.412 Ft, a megfizetett folyósítási jutalék 5.000 Ft, törlesztő részlet: 17.317 Ft. THM: 17,60% A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa tehát: Érvényes 2016. július 01-től Kölcsön összege: 500.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 14,59%/év Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 17,60% Hitel előkészítési díj: 0 Ft Folyósítási jutalék: 5.000 Ft (1%) Számlavezetési díj: 200,-Ft/hó Futamidő: 3 év Fizetendő teljes összeg: 623.412 Ft Törlesztőrészlet összege: 17.317 Ft/hó A hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. 30
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN AKCIÓ KÖZPONTILAG MEGHATÁROZOTT FŐBB KONDÍCIÓI 2015. augusztus 24-től 2016. szeptember 30.-ig A Takarék Személyi Kölcsön standard igénylési feltételekkel és Hitel célja: kondíciókkal, felhasználási hitelcél megjelölése nélkül, gyors ügyintézéssel igényelhető hiteltermék Hitel futamideje: minimum 36 hónap max. 84 hónap Hitel összege: minimum 600 000 Ft maximum 5 000 000 Ft Hitel devizaneme: Forint Tőke és Havonta kamatfizetés Az Ügyleti kamat mértékének és összetevőinek adatai/alakulása: Hitelösszeg sáv Referencia-kamat éves mértéke (a fordulónapot megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes 3 havi BUBOR) Kamatfelár éves mértéke** 2015. augusztus 24-től 2015. szeptember 30-ig HIT422E(36-60hó) 600 000-5 000 000 Ft között 1.42 %* HIT422E57(61-84hó) 600 000-5 000 000 Ft között 1.42 %* 2015. október 1-től 2015. december 31-ig HIT422E(36-60hó) 600 000-5 000 000 Ft között 1.35 %* HIT422E57(61-84hó) 600 000-5 000 000 Ft között 1.35 %* 2016. január 1-től 2016. március 31-ig HIT422E(36-60hó) 600 000-5 000 000 Ft között 1.35 %* HIT422E57(61-84hó) 600 000-5 000 000 Ft között 1.35 %* 2016. április 1-től 2016. június 30-ig HIT422E(36-60hó) 600 000-5 000 000 Ft között 1.2 %* HIT422E57(61-84hó) 600 000-5 000 000 Ft között 1.2 %* 2016. július 1-től 2016. szeptember 30-ig HIT422E(36-60hó) 600 000-5 000 000 Ft között 1.01 %* HIT422E57(61-84hó) 600 000-5 000 000 Ft között 1.01 %* Ügyleti kamat éves mértéke (Referenciakamat és kamatfelár összege) 8,48 % 9,9 % 8,48 % 9,9 % 8,48 % 9,83 % 8,48 % 9,83 % 8,48 % 9,83 % 8,48 % 9,83 % 8,48 % 9,68 % 8,48 % 9,68 % 8,48 % 9,49 % 8,48 % 9,49 % *2015. július 1.-től, 2015. október 1.-től, 2016 január 1-től, 2016. április 1-től, illetve 2016. július 1-től érvényes Referencia kamat **A kamatfelár mértéke változó, mely az MNB által közzétett H4F3 elnevezésű kamatfelár-változtatási mutató mértékével változhat a jogszabályban meghatározott időközönként. 31
Minimum 36 - maximum 84 hónapos futamidő esetén igényelhető és a 2016. szeptember 30-ig befogadott hitelkérelmekre érvényes. Az akció további feltétele havi min. 200.000,- Ft összegű Szövetkezeti Hitelintézetnél vezetett számlára jövedelem jogcímen érkező egyösszegű jóváírás, amelynek a hitel teljes futamideje alatt teljesülni kell. Nem teljesülés esetén a bank az akciós kedvezményt megszűntetheti és a nem akciós hirdetmény szerinti kondíciót alkalmazza. Az akciós kondíciók visszaállítására a feltételek nem teljesítése esetén nincs mód. THM értéke: 1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: 11,59 % 1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: 10,69 % (a Hitelintézet által meghatározott további feltételek függvényében a THM értéke változhat) Díjak és költségek: Megnevezés Mértéke (a szerződött összeg százalékában) Esedékesség Hitelbírálati díj 0% Folyósítást megelőzően Folyósítási díj 1% Folyósítással egyidejűleg esedékes Rendkívüli ügyintézési díj Rendkívüli levelezési díj Ügyfél kérésére kiállított eseti igazolások, számlaegyenlegek díja 2.997,- Ft 499,- Ft/levél 999,- Ft A rendkívüli ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor kerül felszámításra A postai küldemény megküldésekor kerül felszámításra Az Ügyfél által kért igazolások kiadásával egy időben kerül felszámításra. Késedelmi kamat mértéke (esedékes, de meg nem fizetett tartozás után): Szövetkezeti Hitelintézet által meghatározott mérték, de a törvényben meghatározott maximális mértéket nem haladhatja meg. Megnevezés Késedelmi kamat a késedelmes tőkére Késedelmi kamat a késedelmes ügyleti kamatra és minden egyéb díjra vagy költségre Felszólítási díj, felmondási díj Ügyvédi felszólítás díja Átütemezési díj/prolongálási díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) Szerződés módosítási díj: Hitelszámla egyenlegértesítő - év végén egyszer Ügyfél-tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyféltudakozvány megsemmisítés díja Előtörlesztési díj Mérték 6 %/év az ügyleti kamaton felül de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. 6 %/év de maximum az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. 1 998 Ft/alkalom/fő 4 995 Ft/alkalom/fő 1,998 %, de min. 3.996 Ft 1,998% max.:14.985,-ft 0 Ft 0 Ft 4 995 Ft/alkalom Fogalomtár szerint 32
Mintapélda: (a Hitelintézet által meghatározott további feltételek függvényében a mintapéldában megadott számok és értékek változhatnak) Amennyiben a hitelt nyújtó Hitelintézetnél 1.000.000 Ft Takarék Személyi Kölcsönt 36 hónapos futamidőre igényel, a Hirdetmény készítésekor érvényes referencia kamat és kamatfelár mértéket figyelembe véve a hitelkamat: 9,49% (változó kamat), a folyósítási díj 1% (szerződött összeg százalékában), a futamidő alatt a hitelhez kapcsolódó fizetési számla kapcsán megfizetett összeg 7.200 Ft (200 Ft-os havi számlavezetési díjával számolva). A hitel teljes díja 173.988 Ft, az adós részéről fizetett összes törlesztés összege: 1.156.788 Ft, a megfizetett folyósítási díj 10.000 Ft, törlesztő részlet: 32.133 Ft. THM: 11,28 % A hitelkonstrukcióra vonatkozó reprezentatív példa: Érvényes 2016. július 01-től Kölcsön összege: 1.000.000 Ft Kamat mértéke %-ban: 9,49% Kamat típusa: változó hitelkamat Teljes Hiteldíj Mutató (THM) %-ban: 11,28% Hitel előkészítési díj: 0 Ft Folyósítási díj: 10.000 Ft (1%) Számlavezetési díj: 200,-Ft/hó Futamidő: 3 év Fizetendő teljes összeg: 1 156 788 Ft Törlesztőrészlet összege: 32 133 Ft/hó A hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. 33
Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel három vagy több gyermekes család esetén HIRDETMÉNY A hirdetésben szereplő három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás. Hatálybalépés napja: 2016. szeptember 01. Jelen Hirdetmény a 2016. augusztus 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. november 30. napjáig igényelt és befogadott, Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel kapcsán alkalmazott kondíciókat tartalmazza. HIT167 Új lak ép. vás otth 3v.több gy.család r. Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel kondíciói: A kölcsön összege: 1.000.000,- Ft 10.000.000,- Ft A kölcsön futamideje: 60 hónap 300 hónap Rendelkezésre tartási idő 6 : 2 év Kamatperiódus: 5 év Bruttó kamat: az 5 éves ÁKKH (állampapírhozam/referenciahozam) * 130 % + 3%- kal növelt értéke. Kamattámogatás: 5 éves ÁKKH (állampapírhozam/referenciahozam) * 130% Az ügyfél által fizetendő, nettó kamat: 3 % A Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel igénylése feltételekhez kötött. A részletes igénylési feltételeket a Terméktájékoztató tartalmazza, amelyet elérhet a Szövetkezeti Hitelintézet kirendeltségein Nettó kamat Hatályos (dátum) Bruttó kamat* Kamattámogatás (ügyfél által fizetendő) THM** 2016. február 01-től 6,17% 3,17% 3 % 3,13-3,22% 2016. március 01-től 6,46% 3,46% 3 % 3,12-3,20% 2016. március 21-től 6,46% 3,46% 3 % 3,12-3,20% 2016. április 01-től 6,39% 3,39% 3 % 3,12-3,20% 2016. május 01-től 6,12% 3,12% 3 % 3,12-3,20% 2016. június 01-től 5,87% 2,87% 3 % 3,12-3,20% 2016. július 01-től 5,86% 2,86% 3 % 3,12-3,20% 2016. augusztus 01-től 5,89% 2,89% 3 % 3,12-3,20% 2016. szeptember 01-től 5,89% 2,89% 3% 3,12-3,20% * 5 éves ÁKKH: az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga. A bruttó kamat mértéke kamatperióduson belül nem változik, kamatperiódusonként az 5 éves ÁKKH változásából eredően, azzal azonos mértékben változik. ** A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt. A THM értékek 5 millió forint összegű 20 éves futamidejű kölcsönre és 1 db ingatlanfedezetre vonatkoznak és a feltételek változása esetén módosulhatnak. A THM számítás során figyelembe vett 6 szakaszos finanszírozású építési hitel esetén, indokolt esetben 1 évvel meghosszabbítható 34
díjak: nettó kamat (ügyfél által fizetendő), ingatlan nyilvántartási eljárás díja, 2 db helyszíni szemle díja. A THM értéke módosulhat több ingatlan biztosíték felajánlása esetén, mert a biztosítékok tekintetében csak az első ingatlan értékbecslési díjának, tulajdoni lap lekérdezési díjának megfizetését vállalja át a hitelintézet. Az ügyfél által fizetendő kamat mértéke a teljes futamidő alatt fix 3%. A THM értéke függ a hitel folyósítási módjától, mert szakaszos folyósítású építési hitel esetén a helyszíni szemlék száma is befolyásolja, illetve függ az ügyfél számlanyitási szándékától is, a szükséges tulajdoni lapok, és az ingatlanok számától. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A fedezetként bevont ingatlanra érvényes ingatlanbiztosítás megkötése, vagy megléte szükséges. A biztosítás összegének el kell érnie a mindenkori újjáépítési értéket. Díjak és költségek: Megnevezés Mértéke Esedékesség Folyósítási díj 2016. november 30-ig befogadott, legkésőbb 2017. január 31-ig szerződött ügyletek esetén*** 0 % 2016. november 30-a után befogadott ügyletek esetén A szerződött összeg 1%-a, maximum 200 eft*** ***: az akció időszaka alatt az ügyfélnek nem kell megfizetnie. Késedelmi kamat éves mértéke 7 : Megnevezés Késedelmi kamat a késedelmes tőkére Késedelmi kamat a késedelmes ügyleti kamatra és minden egyéb díjra vagy költségre Folyósítással egyidejűleg esedékes Kamat éves mértéke 6% az ügyleti kamaton felül, de maximum ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. 6% az ügyleti kamaton felül, de maximum ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p.a. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. A hitelintézet ügyletenként az alábbi induló díjak megfizetését vállalja feltételesen az ügyfél helyett a 2016. november 30-ig befogadott és legkésőbb 2017. január 31-ig szerződött ügyletekre vonatkozóan: egyszeri folyósítási díj: 1%, tulajdoni lap/térképmásolat díja 1 ingatlanra vonatkozóan, értékbecslés költsége az alapfedezetre (1 ingatlan) vonatkozóan, közjegyzői okirat költsége Az ügyfél köteles a helyette a hitelintézet által feltételesen átvállalt díjakat és költségeket a hitelintézet részére visszatéríteni, amennyiben - a kölcsön összege a rendelkezésre tartási időszak alatt nem kerül folyósításra, vagy az ügyfél a kölcsön összegének igénybevételéről a rendelkezésre tartási időszak alatt lemond, vagy - az ügyfél a szerződéskötéstől számított 3 (három) éven belül a szerződött összeg 50%-ánál nagyobb összegű előtörlesztést teljesít (több alkalommal történt előtörlesztések esetén az előtörlesztések együttes összegének figyelembevételével), vagy - 3 éven belül a kölcsön végtörlesztésre, illetve hitelintézeten kívül álló okokból felmondásra kerül. 7 Lakáscélú jelzáloghitel esetén a szerződés felmondását követő kilencvenegyedik naptól a késedelmi kamat nem haladhatja meg a szerződés felmondását megelőző napon érvényes ügyleti kamatot, költséget és díjat. 35
Egyéb díjak: Megnevezés Mértéke Esedékesség Rendkívüli ügyintézési díj Előtörlesztés díj 8 Rendelkezésre tartási díj 4.995,- Ft 1,5% (az előtörlesztett összeg után) 2%, de maximum az ügyleti kamat 50%-a Az Adós kérésére egyedi ügyintézéskor (pl. igazolások kiállítása, egyéb rendkívüli értesítésekhez kapcsolódóan) kerül felszámításra. Részleges vagy teljes előtörlesztés esetén kerül felszámításra, Szakaszos finanszírozás esetén a ki nem folyósított összeg után Tulajdoni lap díja Térképmásolat díja (családi ház, ikerház, sorház esetén) Jelzálog bejegyzés díja 3.600 Ft / ingatlan 3.000 Ft./ ingatlan 12.600,-Ft/ingatlan A plusz ingatlanra vonatkozóan, ha szükséges a bevonása, Takarnet rendszerből történő lekérés esetén Közvetlenül az Illetékes Földhivatalnak fizetendő Értékbecslés díja Hitelbiztosítéki érték felülvizsgálati (helyszíni szemle díja) díj Bruttó 31.668,-Ft/ ingatlan Bruttó 18.681,-Ft/ingatlan A plusz ingatlanra vonatkozóan, ha szükséges a bevonása. Építési hitelek esetén Ingatlan biztosítás díja Biztosító díjszabása szerint A Biztosítónak fizetendő Közjegyzői okiratba foglalás költsége közjegyző által meghatározott díj A közokiratba foglaláskor közjegyzőnek fizetendő. Ügyfél tudakozvány (KHR nyilvántartásba vételéről szóló információ kérése) Át nem vett KHR ügyfél tudakozvány megsemmisítés díja Átütemezési díj/prolongálási díj (az átütemezéssel érintett tőke százaléka) Igazolás kiadásának díja (ügyfél kérésére különböző igazolások, másolatok kiállítása) Rendkívüli levelezés díja (a postai küldemény küldésekor kerül felszámításra) 0 Ft 4.995 Ft/alkalom 1,998 %, de min. 3.996 Ft 1.998 Ft/alkalom 499 Ft/levél Felszólítási díj, felmondási díj 1.998 Ft/alkalom/fő Késedelembe esés esetén Ügyvédi felszólítás díja 4.995 Ft/alkalom/fő Késedelembe esés esetén 8 Nem kerül felszámításra díj, ha az előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt. Abban az esetben, ha a kölcsönügyletből eredő követelés biztosítására a zálogjog különvált zálogjogként történő átruházására kerül sor (refinanszírozás), az előtörlesztési díj a fentiekben meghatározott díjnál 0,5 %-kal magasabb lehet, amennyiben az ügyfél kamatperióduson belül törleszt elő. 36
Az alábbi példával prezentáljuk a Hitelintézetnél igényelt Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitelre vonatkozó kondíciókat ingatlan vásárlási hitelcélt, a Hirdetmény készítésekor érvényes referencia kamat és kamatfelár mértéket,, valamint minden hónap 15-én esedékes törlesztést figyelembe véve: Reprezentatív példa I.: A hitel teljes összege: 5.000.000,-Ft A hitel futamideje: 240 hónap A hitelkamat típusa: változó, 5 éves kamatperiódussal A hitel bruttó kamata: 5,89% Kamattámogatás: 2,89% Ügyfél által fizetendő nettó kamat: 3% Egyéb díjak: Jelzálogbejegyzés földhivatali díja: 12.600,-Ft/ingatlan A teljes hiteldíj mutató: 3,12% Törlesztőrészletek összege: 27.842,-Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 A teljes hiteldíj összege, amely magába foglalja az adós által fizetendő összes kamatot, díjat, költséget: 1.694.629,-Ft Az adós által visszafizetendő teljes összeg, tőke+ teljes hiteldíj: 6.694.629,-Ft Reprezentatív példa II. Építési jellegű hitelcél esetén, 2 helyszíni szemlét feltételezve: A hitel teljes összege: 5.000.000,-Ft A hitel futamideje: 240 hónap A hitelkamat típusa: változó, 5 éves kamatperiódussal A hitel bruttó kamata: 5,89% Kamattámogatás: 2,89% Ügyfél által fizetendő nettó kamat: 3% Egyéb díjak: Jelzálogbejegyzés földhivatali díja: 12.600,-Ft/ingatlan Helyszíni szemle díja: 18.681,-/alkalom A teljes hiteldíj mutató:: 3,20% Törlesztőrészletek összege: 27.842,-Ft/hó Törlesztőrészletek száma: 240 A teljes hiteldíj összege, amely magába foglalja az adós által fizetendő összes kamatot, díjat, költséget: 1.732.029,-Ft Az adós által visszafizetendő teljes összeg, tőke+ teljes hiteldíj: 6.732.029,-Ft Mindkét példában 1 ingatlanfedezettel számoltunk. A fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítás megkötése vagy megléte szükséges. 9 A Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. 9 A reprezentatív példa a biztosítás díját nem tartalmazza, a hitelintézet döntése alapján meghatározott biztosítási díj összegével ki kell egészíteni! 37