41/2004. (XII. 20.) Ör. számú rendelet A Képviselõtestület a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról, a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (továbbiakban Hgt.) 23. -ában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja. Általános rendelkezések 1. Jelen rendelet célja (1) Létavértes város lakossága egészségének védelme, természeti és épített környezetének megóvása a hulladékgazdálkodás eszközeivel, (2) Létavértes város környezetének hulladék által okozott terhelésének minimalizálása, szennyezettségének elkerülése érdekében a képzõdött hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, a keletkezõ minél nagyobb arányú hasznosítása, a hulladék környezetkímélõ ártalmatlanítása 2. (1) Létavértes Város Önkormányzata a települési szilárd hulladék összegyûjtésérõl, elszállításáról, ártalommentes elhelyezésérõl, ártalmatlanításáról és hasznosításáról szervezett közszolgáltatás útján gondoskodik. (2) Létavértes Város közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelezõ helyi közszolgáltatás teljesítésére kizárólagosan jogosult, illetõleg kötelezett az AKSD Kft. (Debrecen, István u. 135.) (továbbiakban Közszolgáltató) (3) A települési szilárd hulladék elhelyezése az AKSD Kft. által mûködtetett Debrecen, Vértesi úti ingatlan szolgál. (4) Az (1) bekezdésben meghatározott közszolgáltatást az ingatlan tulajdonosa az e rendeletben meghatározott módon köteles igénybe venni, ha jogszabály eltérõen nem rendelkezik. E rendelet alkalmazásában: Értelmezõ rendelkezések 3. 1
1. Települési szilárd hulladék háztartási hulladék: az emberek mindennapi élete során a lakásokban, valamint a pihenés üdülés céljára használt helyiségekben és a lakóházak közös használatú helyiségeiben és területein, valamint az intézményekben keletkezõ, közterületi hulladék: közforgalmú és zöldterületen keletkezõ, háztartási hulladékhoz hasonló jellegû és összetételû hulladék: gazdasági vállalkozásoknál keletkezõ külön jogszabályban meghatározott veszélyesnek nem minõsülõ szilárd hulladék. 2. Lomtalanítás alá tartozó települési szilárd hulladék: nagy darabos hulladék (lom), mely alkalmilag képzõdik, és mérete miatt a közszolgáltatást végzõ Közszolgáltató által rendszeresített gyûjtõedényzetben nem helyezhetõ el. 3. Ingatlantulajdonos: az a természetes, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkezõ szervezet, akinek/amelynek tulajdonában, birtokában vagy használatában lévõ ingatlanon települési szilárd hulladék keletkezik. 4. Települési szilárd hulladék kezelése: a települési szilárd hulladék összegyûjtése, szállítása, elhelyezése, ártalmatlanítása és hasznosítása. 5. Közszolgáltató: Létavértes Városi Önkormányzat mûködési területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás ellátására az e rendelet kizárólagosan feljogosított hulladékkezelõ. A rendelet hatálya 4. (1) A hulladékkezelési közszolgáltatás területi hatálya Létavértes város közigazgatási területére terjed ki. (2) A hulladékkezelési közszolgáltatás hatálya kiterjed a Létavértes város közigazgatási területén belül minden ingatlantulajdonosra, kezelõre vagy használóra (továbbiakban: ingatlantulajdonos) függetlenül attól, hogy a tulajdonos, kezelõ, használó természetes, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkezõ egyéb szervezet. (3) A rendelet hatálya nem terjed ki a veszélyes- illetve a települési folyékony hulladékra, illetve azok összegyûjtésével és ártalmatlanításával kapcsolatos szolgáltatásokra. 2
Az önkormányzat közszolgáltatással kapcsolatos feladatai 5. (1) Az önkormányzat feladatai a hulladékkezelési közszolgáltatással kapcsolatban különösen: a. a helyi közszolgáltatás körébe tartozó települési szilárd hulladék rendszeres begyûjtésének, elszállításának és ártalmatlanításának megszervezése, b. a közszolgáltatás ellátását végzõ szolgáltató kiválasztása, a közszolgáltatás ellátására vonatkozó közszolgáltatási szerzõdés megkötése, c. a közszolgáltatási díj mértékének és a díjfizetés rendjének megállapítása, d. a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos egyes jogszabályban meghatározott hatósági jogkörök gyakorlása e. a közszolgáltatással összefüggõ - egyéb jogszabályban nem rendezett önkormányzati feladat és hatáskör megállapítása. A Közszolgáltató hulladékkezelési közszolgáltatással kapcsolatos jogai és kötelességei 6. (1) A közszolgáltató kötelessége az e rendeletben és a közszolgáltatási szerzõdésben foglaltak szerint a környezetvédelmi, valamint az egyéb jogszabályi elõírások megtartásával a közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybe vevõ ingatlantulajdonosktól a. a települési szilárd hulladék rendszeres begyûjtése és elszállítása; b. az ingatlanon összegyûjtött és a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátott nagy darabos, lomtalanítás körébe vont települési szilárd hulladék évente kétszeri - a Közszolgáltató által az önkormányzattal egyeztetett, meghatározott idõpontban és helyen történõ begyûjtése és elszállítása. c. a közterületi hulladéknak egyedi megrendelés alapján történõ alkalmi begyûjtése és elszállítása d. a bármilyen okból a jelen rendeletben meghatározott szállítási napon elmaradt hulladékszállítás 24 órán belüli pótlása. 3
(2) A Közszolgáltató a magasabb szintû jogszabályokban és e rendeletben foglaltak szerint köteles eleget tenni adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségének. 7. (1) A közszolgáltató köteles a szállítóeszközeihez rendszeresített és keletkezett hulladék mennyiségének megfelelõ méretû és számú gyûjtõedényt az ingatlantulajdonos kérelmére rendelkezésre bocsátani, a kérelem kézhezvételétõl számított 15 napon belül. Az ingatlantulajdonos vagy meghatalmazottja a gyûjtõedény átvételét aláírásával köteles igazolni. (2) A gyûjtõedény a közszolgáltatótól bérelhetõ. A bérleti díj havi összegét az 1. számú melléklet tartalmazza. (3) A bérbe adott gyûjtõedény karbantartását, felújítását és szükség szerinti kicserélését külön írásbeli szerzõdés alapján a közszolgáltató végzi. Ez a szolgáltatás díjmentes, ha a cserét vagy a javítást a szabványosított gyûjtõedény rendeltetésszerû használata során bekövetkezett elhasználódás teszi szükségessé. 8. (1) A közszolgáltató köteles a gyûjtõedény kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni. (2) A szabályszerûen kihelyezett gyûjtõedény ürítése során esetleges keletkezett szennyezõdés takarításáról a közszolgáltató köteles gondoskodni. (3) A gyûjtõedényben okozott kárt a közszolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, ha a károkozás neki felróható okból következett be. A közszolgáltató köteles az ebbõl eredõ karbantartási munka, és javítás idõtartamára helyettesítõ gyûjtõedényt biztosítani. Az ingatlantulajdonos települési szilárd hulladékkal kapcsolatos jogai és kötelezettségei 9. (1) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkezõ települési szilárd hulladékot a. az elszállításra való átvételig gyûjteni, illetve tárolni; b. az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást igénybe venni; c. a begyûjtésre e rendeletben feljogosított közszolgáltatónak átadni; d. a közszolgáltatási díjat megfizetni. 4
(2) Ha az ingatlantulajdonos a tulajdonváltozás vagy egyéb ok folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik köteles ezt a tényt a keletkezését követõ 30 napon belül írásban bejelenteni a közszolgáltatónak. (3) Az ingatlantulajdonost nem terheli az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség az olyan beépítetlen ingatlana tekintetében, ahol senki sem tartózkodik, és ott ezért települési szilárd hulladék nem keletkezik. (4) Az ingatlantulajdonos írásban 3 nappal korábban köteles bejelenteni a Közszolgáltatónak, ha az ingatlanán a szokásos mennyiséget jelentõsen meghaladó mennyiségû hulladék kezelése várható. A bejelentés alapján a Közszolgáltató köteles az ingatlantulajdonos által megjelölt idõpontban, idõtartamra, a hulladék adott mennyiségének megfelelõ gyûjtéséhez, elszállításához alkalmas ûrtartalmú, vagy további gyûjtõedény, illetve más gyûjtõeszközt az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsájtani és a többletszolgáltatást díjfizetés ellenében teljesíteni. (5) Az az ingatlantulajdonos, akinek ingatlanán települési szilárd hulladék jelentkezik, de az ingatlana egyidejûleg gazdálkodó szervezet cégnyílvántartásban bejegyezett székhelyéül, telephelyéül is szolgál, köteles a települési szilárd hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett települési szilárd hulladékától elkülönítetten gyûjteni és arra a közszolgáltatást igénybe venni, feltéve, hogy a települési szilárd hulladék kezelésérõl a Hgt. 21.. (2) bekezdésében foglaltak szerint nem gondoskodott. (6) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlantulajdonos a közszolgáltatásból nem vonhatja ki magát arra való hivatkozással, hogy a szolgáltatást a hulladéktermelés hiányában nem, illetve csak részben veszi igénybe. 10. (1) Az ingatlantulajdonos a Közszolgáltatótól átvett gyûjtõedényeket az ingatlana területén belül köteles elhelyezni. Gyûjtõedényt közterületen tartósan elhelyezni kizárólag az önkormányzat külön rendeltében meghatározott közterület-használati engedély (közterülethasználati szerzõdés) alapján lehet. (2) Az ingatlantulajdonos köteles az átvett gyûjtõedényeket a hulladék elszállítása céljából a közszolgáltató által megjelöl idõpontban, a közterületen a begyûjtést végzõ gépjármûvel megközelíthetõ és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A gyûjtõedényt legkorábban a szállítás 5
napján lehet kihelyezni a közterületre, kivéve a tartósan engedélyezett elhelyezést. (3) A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyûjtõedény fedelének a közterület szennyezésének elkerülése érdekében lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyûjtõedényben úgy kell elhelyezni, hogy azaz edény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon, valamint gépi ürítést nem akadályozza. (4) A kihelyezett gyûjtõedénybõl még használható dolgokat kiválogatni (guberálni) tilos. (5) A kihelyezett gyûjtõedény nem akadályozhatja a jármû- és gyalogosforgalmat, és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének elõidézésével. (6) Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gyûjtõedény tisztántartásáról, fertõtlenítésérõl, rendeltetésszerû használatáról és környezetének tisztántartásáról. (7) Az ingatlantulajdonos által bérelt edényzetben az ingatlantulajdonosnak felróhatóan kár keletkezik, vagy az használhatatlanná válik, akkor javítása, pótlása az ingatlantulajdonos kötelessége. (8) Ha a gyûjtõedényben olyan nedves hulladékot helyeznek el, amely az edénybe összetömörödött és befagyott, illetve az edényben lévõ hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt nem lehet kiüríteni, az ingatlantulajdonos a közszolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetõvé, illetve használhatóvá tenni. (9) Tilos a gyûjtõedénybe veszélyes hulladékot, folyékony, mérgezõ, tûz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet, vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyezteti a begyûjtést, ürítést végzõ személyek, vagy más személyek életét, testi épségét, egészségét. A közszolgáltatás igénybevételének módja és feltételei 11. (1) Az ingatlantulajdonos és a Közszolgáltató közötti jogviszonyt vagy a közszolgáltatás igénybevételének ténye hozza létre, vagy a tény, hogy a Közszolgáltató a közszolgáltatást az ingatlantulajdonos részére felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll. (2) A közszolgáltatás teljesítésének feltételeirõl a közszolgáltató az ingatlan tulajdonosát írásban köteles 6
értesíteni, vagy a felhívás közzététele útján tájékoztatni. (3) A hulladékkezelés helyi közszolgáltatás feltételeiben bekövetkezett változásokról a közszolgáltató az ingatlantulajdonosokat a változás bekövetkezése elõtt legalább 8 nappal köteles értesíteni. 12. a. A jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkezõ szervezet ingatlantulajdonos a közszolgáltatás igénybevételérõl egyedi szerzõdést köt a Közszolgáltatóval. b. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatás igénybevételérõl szóló szerzõdésben meg kell határozni a szerzõdést kötõ feleket: a Szolgáltató és Megrendelõ ingatlantulajdonost. c. A szerzõdésben meg kell jelölni: i. a közszolgáltatás igénybevételének kezdõ napját ii. a teljesítés helyét iii. a megrendelõ által rendelkezésre bocsátott gyûjtõedények ûrtartalmát és darabszámát iv. az ürítési gyakoriságot és az ürítés idejét napok szerint. d. A szerzõdésben rendelkezni kell továbbá: i. a gyûjtõedények használatának jogcímérétõl és módjáról ii. iii. a közszolgáltatási díj megfizetésének módjáról a közszolgáltatás mértékét meghaladó, a megrendelõ igényei szerint esetleges többletszolgáltatásról és annak díjáról iv. a közszolgáltatási díj megfizetésének módjáról v. a szerzõdés módosításának, felmondásának feltételeirõl, vi. az irányadó jogszabályok meghatározásáról. A hulladékszállítás rendje 13. a. A hulladék begyûjtésének és elszállításának rendjét és gyakoriságát e rendelet határozza meg. A közszolgáltató jogosult az útvonal és a rendeletben meghatározott kötelezõ gyakoriság mellett a napi vagy heti idõpontok meghatározására. Ha az útvonal és az idõpont változik, arról a közszolgáltatónak kell a szolgáltatást igénybe vevõket értesítenie. b. A hulladékszállítás gyakorisága a városban a következõ: i. konténeres szállítás esetén igény szerint; ii. 120 literes gyûjtõedényzet esetén ürítése hetente egy alkalommal ingatlanonként. 7
c. E rendeletben meghatározott gyakoriságú hulladékszállítás mellett, ha az ingatlantulajdonosknál többlet települési szilárd hulladék keletkezik azt a közszolgáltatónál megvásárolt és erre a célra rendszeresített, jelöl hulladékgyûjtõ zsákban helyezheti el. A zsák vásárlási árában a hulladékkezelés és szállítás költsége is benne van. A zsák a gyûjtõedénnyel együtt helyezhetõ ki elszállítás céljából. d. A szabványméretû (120 l-es) hulladékgyûjtõ edényben 30 kg össztömeget meg nem haladó hulladék helyezhetõ el az ingatlan elõtt. e. A Közszolgáltató az önkormányzat és közszolgáltató között létrejött közszolgáltatási szerzõdésben meghatározott utcajegyzék szerint hetente egy alkalommal házhoz menõ begyûjtõjárattal köteles a közszolgáltatás teljesítésére, az utcajegyzékben nem szereplõ területekrõl egyedi megállapodás alapján szállít a közszolgáltató. Nem rendszeres közszolgáltatás, lomtalanítás szabályai 14. a. A nagy darabos hulladék (lom) elszállításának megszervezésérõl és lebonyolításáról a Közszolgáltató évente két alkalommal külön díj felszámítása nélkül köteles gondoskodni. b. A lomtalanítás szabályai alá esõ hulladékot az ingatlantulajdonos a Közszolgáltató által elõzetesen bejelentett idõpontban helyezheti ki elszállítás céljából arra a helyre, melyet a Közszolgáltató elõzetesen megjelölt. c. Az elszállítandó lomtalanítás szabályai alá esõ hulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy az a jármû és a gyalogos forgalmat ne akadályozza, a zöldterületet és növényzetet ne károsítsa, illetve ne járjon baleset vagy károkozás elõidézésével. Építési, bontási hulladék elhelyezésére vonatkozó elõírások 15. a. Az építési, bontási hulladék elszállítására az ingatlan tulajdonosa, illetõleg az köteles aki az építési, bontási munkákat megrendelte. b. A veszélyes hulladéknak nem minõsülõ építési és bontási hulladék a Hulladéklerakó Telepen (Létavértes, Szilerdõ u.), illetve a bontási, építési engedélyhez kötött tevékenységbõl származó hulladék 8
a bontási, illetve építési engedélyben meghatározott helyre, illetve módon helyezhetõ el. c. A hulladéklerakó telepen az önkormányzat és költségvetési szervei beruházásai, felújításai és karbantartásai során keletkezõ, veszélyes hulladéknak nem minõsülõ, nem hasznosítható anyagainak, építési törmelékeinek elhelyezése díjtalan. A közszolgáltatási díj megállapítása és a díjfizetés rendje 16. a. A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételére köteles, illetve közszolgáltatás igénybevevõ ingatlantulajdonosnak települési hulladékkezelési közszolgáltatási díjat továbbiakban közszolgáltatási díjat kell fizetnie. b. Az ingatlantulajdonos változása esetén a közszolgáltatás díját a közszolgáltatónak történt bejelentése hónapjának utolsó napjáig a korábbi, azt követõen pedig az új tulajdonos köteles megfizetni. c. Az egységnyi díjtétel a Közszolgáltató által biztosított gyûjtõedényben az elszállításra átvett hulladék gyûjtõedényhez igazodó térfogata szerint meghatározott egyszeri ürítés díja. A legkisebb gyûjtõedény egység a 120 liter. A települési hulladékkezelési közszolgáltatás fizetendõ díjait a jelen rendelet 1. számú melléklete állapítja meg. d. A hulladék szállításra igénybe vehetõ jelölt zsákos hulladékszállítás esetén a zsák és a hulladékkezelés díját is magába foglaló fizetendõ díjakat e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. e. A közszolgáltatás igénybevételének éves díját az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátott gyûjtõedények számának, azok egyszeri ürítési díjának és az évi ürítések számának szorzataként kell megállapítani. 17. a. A közszolgáltatási díjat annak az ingatlantulajdonosnak kell megfizetnie, aki a jelen rendeletben foglaltak szerint a hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételére köteles. b. Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató számára a közszolgáltatást felajánlja, 9
illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állást igazolja c. A közszolgáltatási díjat a Közszolgáltató számlázza ki. d. Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás negyedéves díját számla ellenében köteles utólag megfizetni. e. A hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost terhelõ díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás. f. Mentesül a közszolgáltatási díj megfizetése alól valamennyi magánszemély ingatlantulajdonos. g. A (6) bekezdésben meghatározott ingatlantulajdonosok közszolgáltatási díjfizetési kötelezettségének összegét az önkormányzat közvetlenül a Közszolgáltatónak átutalja. A közszolgáltatás igénybevételének szünetelése 18. a. Szüneteltethetõ a közszolgáltatás igénybevétele azokon az ingatlanokon, amelyeken folyamatosan legalább 90 napig senki sem tartózkodik és emiatt hulladék sem keletkezik. b. A szünetelésre vonatkozó igényt az ingatlantulajdonos írásban köteles bejelenteni a Közszolgáltatónak, a szünetelés kívánt kezdõ idõpontja elõtt, azt legalább két héttel megelõzõen és utólag a közüzemi számlákkal igazolni a szünetelés tényét. c. Ha a szünetelés feltételeiben változás következik be, az ingatlantulajdonos ezt írásban, haladéktalanul köteles a Közszolgáltatónak bejelenteni. Adatszolgáltatás és nyilvántartási kötelezettség 19. a. Az ingatlantulajdonos és a gazdálkodó szervezet köteles eleget tenni a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatói kötelezettségének a 164/2003. (X. 18.) kormányrendelet szabályai szerint. b. A jegyzõ minden év március 15-ig adja át a Közszolgáltató részére a település ingatlantulajdonosainak adatait (közszolgáltatást igénybe vevõk neve, címe, születési helye, ideje, anyja neve), melyet a Közszolgáltató az adatvédelemmel kapcsolatos jogszabályok betartása mellett kizárólag a közszolgáltatási szerzõdés megkötése, a 1
közszolgáltatás díjának beszedése érdekében használhat fel, azt harmadik személynek, vagy más szervezetnek át nem adhatja. A gazdálkodó szervezetekre vonatkozó külön szabályok 20. a. Gazdálkodó szervezet akkor köteles a közszolgáltatás igénybevételére, ha a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett települési hulladékának kezelésérõl a Hgt. 13. -ában foglaltaknak megfelelõen nem gondoskodik. b. Azok a gazdálkodó szervezetek, melyek a környezetvédelmi felügyelõség által engedélyezett települési hulladék ártalmatlanítására alkalmas hulladékkezelési berendezéssel, létesítménnyel rendelkeznek, a közszolgáltatás kötelezõ igénybevétele alól mentesülnek, ha a tevékenységük során képzõdött települési hulladékuk ártalmatlanításáról ezekben a berendezésekben, létesítményekben gondoskodnak. 21. a. Gazdálkodó szervezet a közszolgáltatóval írásbeli szerzõdést köteles kötni. b. A települési önkormányzat jegyzõje a települési önkormányzat hulladékgazdálkodási feladataival kapcsolatban gondoskodik a települési önkormányzat hulladékkezelési közszolgáltatásának igénybevételére a Hgt. 21.. (2) bekezdése szerint kötelezett gazdálkodó szervezetek nyilvántartásáról. c. Ha a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett gazdálkodó szervezet a közszolgáltatást az elõírások szerint nem veszi igénybe, az írásbeli szerzõdést a Közszolgáltatóval nem köti meg, a közszolgáltató felhívja a gazdálkodó szervezetet a szerzõdés megkötésére. A felhívás eredménytelensége esetén a Közszolgáltató a jegyzõt értesíti. Általános jogi felelõsség 22. Aki a tevékenységével, vagy mulasztásával a hulladékgazdálkodási jogszabályokban vagy reá vonatkozó hatósági határozatban foglalt kötelezettségét megszegi és ezzel a környezetet veszélyezteti, szennyezi vagy károsítja, vagy tevékenységét környezetvédelmi 1
elõírások megszegésével folyatja, a Hgt-ben, illetõleg a külön jogszabályokban foglaltak szerinti (büntetõjogi, polgári jogi, közigazgatási jogi stb.) felelõsséggel tartozik. Záró rendelkezések 23. a. Jelen rendelet 2005. február 01. napján lép hatályba. b. Jelen rendelet hatálybalépésével egyidejûleg hatályát veszti Létavértes Város Önkormányzata Képviselõtestületének Az egyes közszolgáltatások kötelezõ igénybevételérõl a települési szilárd hulladék elszállításának, kezelésének rendjérõl szóló 19/2004. (IV. 29.) Ör. számú rendelte. Záradék: A rendelet az Európai Uniós jogszabályokkal összeegyeztethetõ rendelkezéseket tartalmaz. 1
1. számú melléklet Hulladékszállítás díja 2005. évben 1 db 120 literes hulladékgyûjtõ edény heti egyszeri ürítés esetében 213 Ft 1 db 240 literes hulladékgyûjtõ edény heti egyszeri ürítés 1 db 770 literes hulladékgyûjtõ edény heti egyszeri ürítés esetében 1 db 60 literes hulladékgyûjtõ edény bérleti díja havonta jelölt hulladék gyûjtõ zsák díja bruttó 122 Ft 1
1/2006. (I. 30.) Ör. számú rendelet A Képviselõtestület a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. -ban kapott felhatalmazás alapján a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásokról szóló 41/2004. (XII.20.) Ör. számú rendeletének módosítására az alábbi rendeletet alkotja: 1.. (1) A rendelet 5.. (1) bekezdésének d.) pontját, hatályon kívül helyezi. (2) A rendelet 12.. (4) bekezdésének d.) pontját hatályon kívül helyezi, egyúttal a szakaszok jelölése e.) pontról d.) pontra, f.) pontról e.) pontra módosul. 2.. A rendelet 6.. (3) bekezdéssel egészül ki: (3) A közszolgáltató köteles díjkalkulációt készíteni, továbbá köteles tevékenységérõl évente részletes költségelszámolást készíteni és azt az önkormányzatnak benyújtani. 2. A rendelet 16., 17. -ai helyébe az alábbi szövegrész lép: A közszolgáltatási díj megállapítása és a díjfizetés rendje 16.. (3) A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételére köteles, illetve közszolgáltatás igénybevevõ ingatlantulajdonos települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj továbbiakban közszolgáltatási díj megfizetésére kötelezett. (4) A közszolgáltatási díjat Létavértes Város Önkormányzata az ingatlantulajdonosok rendelkezésére bocsátott gyûjtõedények száma, és ûrtartalma, azok egyszeri ürítési díjának, az évi ürítések számának, valamin a Szolgáltató által település szinten mért hulladékmennyisége alapján az önkormányzat költségvetésébõl fizeti meg a Szolgáltató számára. (5) Az egységnyi díjtételeket az 1. számú melléklet tartalmazza. 17.. 1
(1) A közszolgáltatási díjat a Közszolgáltató számlázza ki. 1. Az önkormányzat a közszolgáltatás negyedéves díját számla ellenében fizeti meg. 3.. Az 1. szám melléklet helyébe az alábbi szövegrész lép: Hulladékszállítás díja 2006. évben: 1 db 60 literes zsák nettó 110,5 Ft/db bruttó 130 Ft/db 1 db 120 literes hulladékgyûjtõ edény heti egyszeri ürítés esetén nettó 182,177,- Ft bruttó 209,504,- Ft 1 db 240 literes hulladékgyûjtõ edény heti egyszeri ürítés esetén nettó 300,- Ft bruttó 345,- Ft 1 db 770 literes edény egyszeri ürítése nettó 1880,- Ft bruttó 2162,- Ft 1 db 1100 literes edény egyszeri ürítése nettó 2685,- Ft bruttó 3087,75-Ft e. A rendelet további részei változatlan formában maradnak. A rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, kihirdetésérõl a jegyzõ a helyben szokásos módon gondoskodik. 1