2012. OKTÓBER 25-I EGYÜTTES NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

Hasonló dokumentumok
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 10-I RENDÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

Határozatok: Biharkeresztes 151/2011. (V. 30.) BVKt határozat A Városi Gyámhivatal beszámolójának elfogadásáról C2

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE


BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁJUS 17-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

módosításának elfogadásáról egységes szerkezetbe foglalásáról módosításának elfogadásáról egységes szerkezetbe foglalásáról

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A L A P Í T Ó OKIRAT

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

Ártánd 108/2010. (XII. 9.) ÁKt határozat a Bocskai István Általános Iskola és Egységes Pedagógiai

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

Tisztelt Képviselő-testület!

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 26-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

27/2011. (III. 31.) BKt határozat a gyermekjóléti és gyermekvédelemi önkormányzati feladatok Z1

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Alapító Okiratot módosító okirat 2

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

JEGYZŐKÖNYV. Szarvaskő Községi Önkormányzat Képviselő Testületének szeptember 27-én megtartott n y í l t rendkívüli testületi üléséről.

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák július 1-jét követő fenntartása és működtetése

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚLIUS 11-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

A L A P Í T Ó O K I R A T


A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL

a körjegyzőségi feladatok ellátásáról szóló megállapodás egységes szerkezetbe foglalt módosításáról egységes szerkezetbe foglalt módosításáról

KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI FEBRUÁR

A l a p í t ó O k i r a t

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-i rendkívüli üléséről.

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. 6./ Az intézmény székhelye: 7081 Simontornya, Hunyadi utca / Az intézmény alapítója: Simontornya Város Önkormányzata jogelődje

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás 6200 Kiskőrös, Petőfi tér 2. Tel.: 78/

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

Átírás:

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, valamint ÁRTÁND, BOJT, NAGYKEREKI, TOLD BEDŐ, BEREKBÖSZÖRMÉNY KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI 2012. OKTÓBER 25-I EGYÜTTES NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: Biharkeresztes 241/2012. (X. 25.) BVKt határozat A Többcélú Kistérségi Társulás tevékenységéről szóló C2 beszámoló elfogadásáról 242/2012. (X. 25.) BVKt határozat A közrend közbiztonság helyzetéről, a polgárőrség C7 működésének tapasztalatairól, és a város közlekedési helyzetének értékeléséről szóló tájékoztató elfogadásáról 243/2012. (X. 25.) BVKt határozat A BIOK alapító okiratának módosításáról L5 244/2012. (X. 25.) BVKt határozat A BIOK egységes szerkezetű alapító okiratának elfogadásáról L5 245/2012. (X. 25.) BVKt határozat A polgármester felhatalmazásáról a BIOK alapító okiratának aláírására, az irodavezető felhatalmazásáról a változásbejelentésre L5 Ártánd 74/2012. (X. 25.) ÁKt határozat A Többcélú Kistérségi Társulás tevékenységéről szóló C2 beszámoló elfogadásáról 75/2012. (X. 25.) ÁKt határozat A közrend közbiztonság helyzetéről, a község közlekedési C7 helyzetének értékeléséről szóló tájékoztató elfogadásáról 76/2012. (X. 25.) ÁKt határozat A BIOK alapító okiratának módosításáról L5 77/2012. (X. 25.) ÁKt határozat A BIOK egységes szerkezetű alapító okiratának elfogadásáról L5 Bojt 87/2012. (X. 25.) BKt határozat A Többcélú Kistérségi Társulás tevékenységéről szóló C2 beszámoló elfogadásáról 88/2012. (X. 25.) BKt határozat A közrend közbiztonság helyzetéről, a község közlekedési C7 helyzetének értékeléséről szóló tájékoztató elfogadásáról 89/2012. (X. 25.) BKt határozat A BIOK alapító okiratának módosításáról L5 90/2012. (X. 25.) BKt határozat A BIOK egységes szerkezetű alapító okiratának elfogadásáról L5 Nagykereki 88/2012. (X. 25.) NKÖK határozat A Többcélú Kistérségi Társulás tevékenységéről szóló C2 beszámoló elfogadásáról 89/2012. (X. 25.) NKÖK határozat A közrend közbiztonság helyzetéről, a község közlekedési C7 helyzetének értékeléséről szóló tájékoztató elfogadásáról 90/2012. (X. 25.) NKÖK határozat A BIOK alapító okiratának módosításáról L5 91/2012. (X. 25.) NKÖK határozat A BIOK egységes szerkezetű alapító okiratának elfogadásáról L5

Told 66/2012. (X. 25.) TKt határozat A Többcélú Kistérségi Társulás tevékenységéről szóló C2 beszámoló elfogadásáról 67/2012. (X. 25.) TKt határozat A közrend közbiztonság helyzetéről, a község közlekedési C7 helyzetének értékeléséről szóló tájékoztató elfogadásáról 68/2012. (X. 25.) TKt határozat A BIOK alapító okiratának módosításáról L5 69/2012. (X. 25.) TKt határozat A BIOK egységes szerkezetű alapító okiratának elfogadásáról L5 Bedő - Berekböszörmény 345/2012. (X. 25.) ÖNK határozat A BIOK alapító okiratának módosításáról L5 346/2012. (X. 25.) ÖNK határozat A BIOK egységes szerkezetű alapító okiratának elfogadásáról L5 2

JEGYZŐKÖNYV Készült: Biharkeresztes Város Önkormányzat, Ártánd Község Önkormányzat, Bojt Község Önkormányzat, Nagykereki Község Önkormányzat, Told Község Önkormányzat, Bedő Község Önkormányzat, Berekböszörmény Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2012. október 25-én csütörtök du. 14 órai kezdettel megtartott együttes nyilvános ülésről Jelen vannak: Biharkeresztes Város Képviselő-testülete: Barabás Ferenc Semlyényiné Mizák Ágota polgármester alpolgármester Dani Béla Péter, Gyökös Zoltán, Harsányi Csaba, Zsilinyi László képviselő Dr. Nagy Csaba Nagy Albertné mb.jegyző jegyzőkönyvvezető Ártánd Község Képviselő-testülete: Benkő Sándor polgármester Pálné Fazekas Irén alpolgármester Varga Gézáné, Varga Róbert képviselő Bojt Község Képviselő-testülete: Vass Mária Bojt község polgármestere Reikli Ferencné Bojt alpolgármestere Bazsó Sándor, Pető Miklós, Rácz Emil Zsigmond képviselő Nagykereki Község Képviselő-testülete: Zilai Károly polgármester Dávid Andrásné alpolgármester Czeglédi Vince, Kovács Imre, Kovács Miklós, Nagy Károly képviselő Told Község Képviselő-testülete: Béres Barnabás Mihály polgármester Fábián Béla alpolgármester Karácsony Gyula képviselő 3

Bedő Község Képviselő-testülete: Eszenyi Antal polgármester Leó Tibor János, Zsíros Sándor képviselő Berekböszörmény Község Képviselő-testülete: Nagy Ernő polgármester Méhes Gyuláné alpolgármester Ferenczi Donát, Mező Béla, Szűcs Viktor képviselő Urayné Szilágyi Márta jegyző Igazoltan távol: Nagy Barnabás biharkeresztesi képviselő Kiss István ártándi képviselő Berei Zsoltné Nagykereki képviselők Nagy János, Varga László toldi képviselők Papp György alpolgármester, Tóth Antal bedői képviselő Bokros István Barnáné, Tóth Tibor berekböszörményi képviselő Meghívottak, vendégek: Vadász István r.alezredes Feketéné Bartha Edit r.alezredes Dr. Péter Sándor r.alezredes Sándor Péter polgárőr Mészáros Bálint r.hdgy. Kovács Imre r.zls. Szatmári László r.tzls. Rácz István r.ftörm. Balláné Nagy Tünde bizottsági tag Csaláné Bartha Csilla bizottsági tag Kiss Józsefné intézményvezető Kubinyiné Szilágyi Mária önkormányzati és városfejlesztési irodavezető Németh Ernőné bizottsági tag, intézményvezető Barabás Ferenc polgármester, ülésvezető elnök köszönti a képviselő-testületek tagjait, az ülés résztvevőit. Megállapítja, hogy a képviselő-testületek együttes ülése határozatképes, mivel Biharkeresztes 7 megválasztott képviselőjéből 6 fő jelen van, Ártánd 5 megválasztott képviselőjéből 4 fő jelen van, Bojt 5 megválasztott képviselőjéből 5 fő jelen van, Nagykereki 7 megválasztott képviselőjéből 6 fő jelen van, Told 5 megválasztott képviselőjéből 3 fő jelen van, Bedő 5 megválasztott képviselőjéből 3 fő jelen van, Berekböszörmény 7 megválasztott képviselőjéből 5 fő jelen van, a képviselő-testületek ülését megnyitja. 4

Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontokat tárgyalják meg, kéri a képviselőket, szavazzanak egyetértenek-e a napirendi pontokkal. Biharkeresztes Város Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, Ártánd Község Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, Bojt Község Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, Nagykereki Község Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, Told Község Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, Bedő Község Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, Berekböszörmény Község Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az együttes ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadta el: 1. Előterjesztés a Többcélú Kistérségi Társulás munkájáról szóló beszámolóra 2. Előterjesztés a közrend-közbiztonság helyzetről, a polgárőrség működésének tapasztalatairól, és a város közlekedési helyzetének értékelésről szóló tájékoztatásra 3. Tájékoztató szociális intézmény alapításáról 4. Előterjesztés a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására 5. Különfélék Napirendek tárgyalása 1. Előterjesztés a Többcélú Kistérségi Társulás munkájáról szóló beszámolóra Barabás Ferenc polgármester: A napirendet Biharkeresztes bizottságai tárgyalták, kéri, mondják el véleményüket. Dani Béla Péter oktatási bizottság elnöke: Bizottságuk együttes ülésen tárgyalta a napirendet. Szóban tájékoztatást kaptak a társulás tevékenységéről, a változásokról. Mélyen elbeszélgettek a szociális intézmény alapítása kapcsán. A beszámolót elfogadásra javasolják. Zsilinyi László pénzügyi bizottság elnöke: A pénzügyi bizottság elfogadásra javasolja a beszámolót. Harsányi Csaba szociális bizottság elnöke, településfejlesztési bizottság tagja: Mindkét bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Gyökös Zoltán ügyrendi bizottság elnöke: Az ügyrendi bizottság elfogadásra javasolja a beszámolót. Barabás Ferenc polgármester: A beszámolót a képviselő-testületek írásban megkapták. 5

Gyökös Zoltán munkaszervezet vezető: A képviselők a délelőtt folyamán kapták meg a beszámolót, ismerteti azt. Az önkormányzati törvény január 1-jei változásával a munkaszervezet megszűnik. A szociális feladatok átadásra kerülnek az ezután megalakítandó három társulásnak. Reméli a feladatellátás nem fog csorbát szenvedni a jövőben sem. Barabás Ferenc polgármester: Szomorú, hogy ebben a formában megszűnik a társulás. Sokat vitatkoztak, 29 polgármesternek kellett megoldásra jutni, életképes szervezet volt. A munkaszervezet feladatai meg fognak szűnni. Sok energiát fordítottak rá, hogy működőképes legyen. A kiegészítő támogatás csökkenése nehezítette meg a munkát. Mindig vállalták az önerőt, de a kifizetését nem minden önkormányzat teljesítette. Ezután is lesz feladat, amelyet társulásban látnak el. Kéri Ártánd, Bojt, Nagykereki, Told, Biharkeresztes képviselő-testületeit, szavazzanak, elfogadják-e a beszámolót. Ártánd Község Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 74/2012. (X. 25.) számú ÁKt határozat: Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása munkájáról szóló beszámolót az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. Felelős: Benkő Sándor polgármester Bojt Község Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 87/2012. (X. 25.) számú BKt határozat: Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása munkájáról szóló beszámolót az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. Felelős: Vass Mária polgármester Nagykereki Község Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 88/2012. (X. 25.) számú NKÖK határozat: Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása munkájáról szóló beszámolót az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. Felelős: Zilai Károly polgármester 6

Told Község Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 66/2012. (X. 25.) számú TKt határozat: Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása munkájáról szóló beszámolót az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. Felelős: Béres Barnabás polgármester Biharkeresztes Város Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 241/2012. (X. 25.) számú BVKt határozat: Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása munkájáról szóló beszámolót az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. Felelős: Barabás Ferenc polgármester 2. Előterjesztés a közrend-közbiztonság helyzetről, a polgárőrség működésének tapasztalatairól, és a város közlekedési helyzetének értékelésről szóló tájékoztatásra Barabás Ferenc polgármester: A rendőrőrs tájékoztatóját a képviselő-testületek írásban megismerték. A Polgárőrség beszámolóját Biharkeresztes Város képviselő-testülete szintén írásban megkapta. Felkéri a Határrendészeti Kirendeltség Vezetőjét tájékoztatója megtartására. Dr. Péter Sándor r.alezredes a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség Vezetője: Köszönti a képviselő-testületi ülés résztvevőit, diákon prezentálja beszámolóját. Köszöni az önkormányzatokkal, a polgárőrséggel való együttműködést. Barabás Ferenc polgármester: Köszöni a tájékoztatást. Kéri a képviselőket, tegyék fel esetleges kérdéseiket, mondják el véleményüket a tájékoztatókkal kapcsolatosan. Vadász István r.alezredes: Köszönti az ülés résztvevőit. Tipizált rendőrkapitányságok fognak kialakulni. Úgy néz ki, meg fog maradni a rendőrőrs, előre prognosztizálva. A biharkeresztesi rendőrőrs a határ közelsége miatt, fontos és meghatározó szerepet tölt be a kapitányság életében. Intézkedési tervet készítettek, a szubjektív biztonságérzet javítására különböző fokozott ellenőrzéseket végeznek. A határon történő jogsértések rótta teher mellett a település közbiztonságát is szavatolni kell. Köszöni a társszerveknek, az önkormányzatoknak, a polgárőrszervezeteknek, a civil szervezeteknek a segítségét. Reméli, a jövőben pozitív eredményekről számolhatnak be. 7

Feketéné Barta Edit r.alezredes: Köszöni a képviselő-testületeknek és a polgármestereknek a munkájukhoz nyújtott segítséget, a polgárőröknek a jó együttműködést. Zsilinyi László képviselő: Létszámbővítés várható-e? A végzett gyerekeket felveszik-e? Vadász István r.alezredes: Sajnos szavatolni nem tudja, hogy a miskolci szakközépiskolában végzett tanulók ide kerüljenek. A létszám túlkondicionált. Korábban minden végzős a készenléti egységhez került. Azt látná jónak, ha itt lennének. Nem tudják szavatolni, természetesen nyitottak, ha van lehetőség, fogadják őket. Vass Mária polgármester: Valóban jó a kapcsolat a testületekkel, közösen sok eredményt tudnak felmutatni. Bojton nyugodtabb a hangulat. Köszöni a segítséget. További jó együttműködést kíván. Sándor Péter polgárőr: Köszönik a munkájukhoz nyújtott segítséget. Barabás Ferenc polgármester: A statisztikai adatok szerint is a határ közelsége sok feladatot jelent. A maguk részéről is tettek lépést, kérték a biharkeresztesi rendőrőrs megerősítését. Nemcsak a kistérségben lát el feladatot, hanem a határon is. Főkapitány úr ígéretet tett, ha indokolt, marad a státusz. Köszöni a rendvédelmi szervek munkáját, kiemelve a körzeti megbízottakét is. Anyagi lehetőségükhöz képest mindig támogatták a polgárőrséget, ezután is meg fogják tenni. Kéri, Ártánd, Bojt, Nagykereki, Told, Biharkeresztes képviselő-testületeit, szavazzanak, elfogadják-e a tájékoztatókat. Ártánd Község Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 75/2012. (X. 25.) számú ÁKt határozat: Ártánd Község Önkormányzati Képviselő-testülete a közrend közbiztonság helyzetéről, a község közlekedési helyzetének értékeléséről szóló tájékoztatót köszönettel elfogadja. Felelős: Benkő Sándor polgármester Bojt Község Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 88/2012. (X. 25.) számú BKt határozat: Bojt Község Önkormányzati Képviselő-testülete a közrend közbiztonság helyzetéről, a község közlekedési helyzetének értékeléséről szóló tájékoztatót köszönettel elfogadja. Felelős: Vass Mária polgármester 8

Nagykereki Község Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 89/2012. (X. 25.) számú NKÖK határozat: Nagykereki Község Önkormányzati Képviselő-testülete a közrend közbiztonság helyzetéről, a község közlekedési helyzetének értékeléséről szóló tájékoztatót köszönettel elfogadja. Felelős: Zilai Károly polgármester Told Község Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 67/2012. (X. 25.) számú TKt határozat: Told Község Önkormányzati Képviselő-testülete a közrend közbiztonság helyzetéről, a község közlekedési helyzetének értékeléséről szóló tájékoztatót köszönettel elfogadja. Felelős: Béres Barnabás polgármester Biharkeresztes Város Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 242/2012. (X. 25.) számú BVKt határozat: Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete Biharkeresztes a közrend közbiztonság helyzetéről, a polgárőrség működésének tapasztalatairól, és a város közlekedési helyzetének értékeléséről szóló tájékoztatót köszönettel elfogadja. Felelős: Barabás Ferenc polgármester 3. Tájékoztató szociális intézmény alapításáról Barabás Ferenc polgármester: A napirendet Biharkeresztes bizottságai tárgyalták. Előzőleg a meghívóban előterjesztésként szerepelt a napirend, mára már csak tájékoztatóként. Nem veszik le napirendről, hiányzik a végrehajtási rendelet. Tájékoztatást adnak, az idő sürget, hamarosan dönteni kell, amikor is a képviselő-testületek saját üléseiken meghozhatják a határozatokat. Dani Béla Péter oktatási bizottság elnöke: A napirendet együttes ülésen megtárgyalták. A szociális intézmény alapításával egyetértenek. 9

Zsilinyi László pénzügyi bizottság elnöke: A pénzügyi bizottság egyetért az intézmény alapításával. Harsányi Csaba szociális bizottság elnöke, településfejlesztési bizottság tagja: Mindkét bizottság támogatja az intézmény alapítását. Gyökös Zoltán ügyrendi bizottság elnöke: Az ügyrendi bizottság egyetért a szociális intézmény alapításával. Barabás Ferenc polgármester: Biharkeresztes bizottságai megállapodtak abban, hogy a feladatot valamilyen társulás formájában kell ellátni. Felkéri Irodavezető Asszonyt, adjon tájékoztatást. Kubinyiné Szilágyi Mária irodavezető: Mindenki előtt ismert, hogy a többcélú társulás fenntartói feladatokat nem láthat el 2013. január 1-jétől. A jelen lévő képviselő-testületek polgármesterei megbeszélést tartottak, a vélemény az volt, a feladat ellátása társulás formájában képzelhető el a leggazdaságosabban. Az eredeti gondolat az volt, hogy a régi intézményfenntartó társulást visszaállítják. A tegnapi információ alapján körvonalazódott, csak olyan társulás láthatja el a feladatot, amely jogi személyiséggel rendelkezik. A jelen lévő képviselő-testületeknek társulási megállapodást kell elfogadni minősített többséggel. A társulás jogi személyiséggel kell, hogy rendelkezzen, melynek élén társulási tanács áll. A társulási megállapodás kidolgozása folyamatban van, minél hamarabb el kellene fogadni, hogy a működési engedély január 1-jére rendelkezésre álljon. Barabás Ferenc polgármester: Munkaszervezet-vezető Úr a kormányhivatalnál és az államkincstárnál folytatott megbeszélésen részt vett. Gyökös Zoltán munkaszervezet-vezető: Plusz információt nem tud mondani. Fontos, hogy egyszerre történjenek a dolgok a három társulásnál Berettyóújfalu, Komádi, Biharkeresztes, ne egyenként adja át a feladatot a többcélú társulás. A társulások legyenek a kincstár által bejegyezve. Néhány komoly lépés kell. Kéri a polgármestereket, és a testületeket, ne zárkózzanak el, hogy a feladatellátás továbbra is működjön. A jó szándék benne van a társulási tanácsban. A feladatot csak így tudják majd ellátni a három társulás által. Barabás Ferenc polgármester: A normatíva nem fedezi a feladatellátást. Beszélt Berettyóújfalu Polgármesterével. Lobbizni fognak a nagyobb állami támogatás érdekében, miután alapfeladat, itt Biharban ne tegyék lehetetlenné az ellátását. Nem tudják biztosítani a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, meg fog szűnni. A mai ülésen nem születik döntés, mindenképpen egy jogi személyiségű társulást kell létrehozni. Biztos benne, hogy más térségben is ugyanezen problémák jelentkeznek. Önerő nélkül nem tudják ellátni a feladatot. Kéri, minden testület vitassa meg, a dokumentumon dolgoznak, el fogják juttatni a képviselőtestületekhez. Czeglédi Vince Nagykereki képviselő az ülésről távozott. 10

4. Előterjesztés a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására Barabás Ferenc polgármester: Az előterjesztést a képviselő-testületek Biharkeresztes oktatási bizottsága tárgyalta, kéri, mondják el véleményüket. megkapták. Dani Béla Péter oktatási bizottság elnöke: Bizottságuk tárgyalta a napirendet, két ok miatt indokolt az alapító okirat módosítása. Támogatják a BIOK alapító okiratának módosítását. Barabás Ferenc polgármester: Kéri, Ártánd, Bojt, Nagykereki, Told, Berekböszörmény, Biharkeresztes képviselő-testületeit, szavazzanak, egyetértenek-e az alapító okirat módosításával. Ártánd Község Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 76/2012. (X. 25.) számú ÁKt határozat: Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okiratát 2012. november 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint módosítja. Felelős: Határidő: Benkő Sándor polgármester azonnal Bojt Község Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 89/2012. (X. 25.) számú BKt határozat: Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okiratát 2012. november 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint módosítja. Felelős: Határidő: Vass Mária polgármester azonnal Nagykereki Község Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 90/2012. (X. 25.) számú NKÖK határozat: Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okiratát 2012. november 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint módosítja. 11

Felelős: Határidő: Zilai Károly polgármester azonnal Told Község Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 68/2012. (X. 25.) számú TKt határozat: Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okiratát 2012. november 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint módosítja. Felelős: Határidő: Béres Barnabás polgármester azonnal Berekböszörmény Község Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 345/2012. (X. 25.) számú ÖNK határozat: Berekböszörmény Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okiratát 2012. november 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint módosítja. Felelős: Határidő: Nagy Ernő polgármester azonnal Biharkeresztes Város Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 243/2012. (X. 25.) számú BVKt határozat: Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okiratát 2012. november 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint módosítja. Felelős: Barabás Ferenc polgármester Melléklet a 243/2012. (X. 25.) számú BVKt, 76/2012. (X. 25.) számú ÁKt, 89/2012. (X. 25.) számú BKt, 90/2012. (X. 25.) számú NKÖK, 68/2012. (X. 25.) számú TKt, 345/2012. (X. 25.) számú ÖNK határozathoz: 12

Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul: Telephelye: 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u. 2. 4110 Biharkeresztes, Táncsics u. 34. 4110 Biharkeresztes, Széchenyi u. 61. sz. 4110 Biharkeresztes, Kossuth u. 52. sz. 4114 Bojt, Ady E. u. 4. 4114 Bojt, Ady E. u. 1. 4127 Nagykereki, Rákóczi u. 2. Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám: általános iskola: - Biharkeresztes: 344 fő - Bojt: 52 fő - Nagykereki: 198 fő - gimnázium: 110 fő felnőttoktatási tagozat: 50 fő - szakközépiskola: 130 fő - szakiskola: 130 fő - kollégium: 90 fő A feladatellátást szolgáló vagyon: - Biharkeresztes, Hősök tere 15. sz. hrsz : 197/3 - intézmény - Biharkeresztes, Széchenyi u. 61. sz. hrsz:684 - intézmény - Biharkeresztes, Kossuth u. 52. sz. hrsz: 1244 - intézmény - Bojt, Ady E. u. 4. sz. hrsz: 188 - intézmény - Bojt, Ady E. u. 1. sz. hrsz: 55 - intézmény - Nagykereki, Rákóczi u. 2. sz. hrsz: 327 - intézmény - Biharkeresztes, Ady E. u. 2. hrsz.: 204 intézmény - Biharkeresztes, Táncsics u. 34. hrsz.: 506 és 507/2 - intézmény - hrsz: 0161/12, 0161/17, 0161/21, 0161/22, 0161/28 - külterületi szántó ingatlanok - Az intézmény ingó vagyonát a mindenkori vagyonleltára, értékét a mindenkori mérleg tartalmazza. - Barabás Ferenc polgármester: Kéri, Ártánd, Bojt, Nagykereki, Told, Berekböszörmény, Biharkeresztes képviselő-testületeit, szavazzanak, elfogadják-e az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. Ártánd Község Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 13

77/2012. (X. 25.) számú ÁKt határozat: Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetű Alapító Okiratát 2012. november 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint elfogadja. Felelős: Határidő: Benkő Sándor polgármester azonnal Bojt Község Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 90/2012. (X. 25.) számú BKt határozat: Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetű Alapító Okiratát 2012. november 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint elfogadja. Felelős: Határidő: Vass Mária polgármester azonnal Nagykereki Község Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 91/2012. (X. 25.) számú NKÖK határozat: Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetű Alapító Okiratát 2012. november 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint elfogadja. Felelős: Határidő: Zilai Károly polgármester azonnal Told Község Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 69/2012. (X. 25.) számú TKt határozat: Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetű Alapító Okiratát 2012. november 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint elfogadja. 14

Felelős: Határidő: Béres Barnabás polgármester azonnal Berekböszörmény Község Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 346/2012. (X. 25.) számú ÖNK határozat: Berekböszörmény Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetű Alapító Okiratát 2012. november 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint elfogadja. Felelős: Határidő: Nagy Ernő polgármester azonnal Biharkeresztes Város Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 244/2012. (X. 25.) számú BVKt határozat: Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetű Alapító Okiratát 2012. november 1-jei hatállyal a határozat melléklete szerint elfogadja. Felelős: Barabás Ferenc polgármester Melléklet a 244/2012. (X. 25.) számú BVKt, 77/2012. (X. 25.) számú ÁKt, 90/2012. (X. 25.) számú BKt, 91/2012. (X. 25.) számú NKÖK, 69/2012. (X. 25.) számú TKt, 346/2012. (X. 25.) számú ÖNK határozathoz: 15

BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Az intézmény neve: Az intézmény rövid neve: BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Bocskai István Oktatási Központ (BIOK) Székhelye: 4110 Biharkeresztes, Hősök tere 15. OM azonosítója: 031046 Jogszabályban meghatározott közfeladat: Szakágazat szerinti besorolása: Alaptevékenysége (feladatai): Közoktatási feladatok 852010 Alapfokú oktatás 853100 Általános középfokú oktatás 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 852000 Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852013 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) (Cigány kisebbségi oktatás (kizárólag magyar nyelven Biharkeresztesen, Nagykerekiben) (Cigány nyelvoktató kisebbségi oktatás Bojton) 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5 8. évfolyam) Emelt szintű angol és német nyelvoktatás 852023 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (5 8. évfolyam) (Cigány kisebbségi oktatás (kizárólag magyar nyelven Biharkeresztesen, Nagykerekiben) (Cigány nyelvoktató kisebbségi oktatás Bojton) 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű (integrált) nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) A szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd, b) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének 16

organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd; Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése, oktatása 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű (integrált) nevelése, oktatása (5 8. évfolyam) A szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd, b) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd; Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése, oktatása 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855913 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók napközi otthoni nevelése 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 855916 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység Nevelési tanácsadás Gyógytestnevelés Logopédiai ellátás A beilleszkedési és magatartási, tanulási zavarral küzdő gyermekek, tanulók esetében a nevelési tanácsadó szakvéleményében foglaltak végrehajtásának segítése, ellenőrzése Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai, iskolai ellátásának segítése Iskolapszichológiai szolgáltatás feladatainak ellátása 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatások 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Iskolai könyvtár 890114 A hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok 890115 Speciális tehetséggondozó programok hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok részére Hátrányos helyzetű tanulók integrációs felkészítése Képesség-kibontakoztató felkészítés 812100 Általános épülettakarítás 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) 17

853114 Gimnáziumi felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyamon) - egyéb szolgáltatások: rendvédelmi pályákra előkészítő képzés - kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció - mezőgazdaság 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - építészet - informatika - mezőgazdaság 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon - számítógép-szerelő, -karbantartó (OKJ szám: 33 523 01 1000 00 00) - kertész (zöldségtermesztő elágazás) (OKJ szám: 31 622 01 0010 31 04) - dísznövénykertész (OKJ szám: 33 622 01 1000 00 00) - burkoló (OKJ szám: 33 582 03 1000 00 00) - festő, mázoló és tapétázó (OKJ szám: 33 582 04 1000 00 00) - informatikai rendszergazda (informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető elágazás) (OKJ szám: 54 481 03 0010 54 01) - informatikai rendszergazda (számítógéprendszerkarbantartó elágazás) (OKJ szám: 54 481 03 0010 54 05) - kereskedő (OKJ szám: 52 341 05 1000 00 00) - logisztikai ügyintéző (OKJ szám: 54 345 02 0000 00 00) - parképítő és -fenntartó technikus (OKJ szám: 54 622 01 0000 00 00) 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon - számítógép-szerelő, -karbantartó (OKJ szám: 33 523 01 1000 00 00) - kertész (zöldségtermesztő elágazás) (OKJ szám: 31 622 01 0010 31 04) - dísznövénykertész (OKJ szám: 33 622 01 1000 00 00) - burkoló (OKJ szám: 33 582 03 1000 00 00) - festő, mázoló és tapétázó (OKJ szám: 33 582 04 1000 00 00) - informatikai rendszergazda (informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető elágazás) (OKJ szám: 54 481 03 0010 54 01) - informatikai rendszergazda (számítógéprendszerkarbantartó elágazás) (OKJ szám: 54 481 03 0010 54 05) - kereskedő (OKJ szám: 52 341 05 1000 00 00) - logisztikai ügyintéző (OKJ szám: 54 345 02 0000 00 00) - parképítő és -fenntartó technikus (OKJ szám: 54 622 01 0000 00 00) 855917 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók 18

kollégiumi, externátusi nevelése 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Működési köre: Hajdú-Bihar megye a gimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai és kollégiumi ellátás esetében Biharkeresztes közigazgatási területe, külön megállapodás alapján alapfokú általános iskolai oktatás nevelési esetében Ártánd, Told, Bojt és Nagykereki közigazgatási területe, a pedagógiai szakszolgálat tekintetében pedig Biharkeresztes, Ártánd, Bojt, Told, Berekböszörmény és Nagykereki közigazgatási területe. Alapító neve, címe: Biharkeresztes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 4110 Biharkeresztes, Széchenyi u. 57. Ártánd Község Önkormányzata, 4115 Ártánd, Rákóczi u. 28. Told Község Önkormányzata, 4117 Told, Kossuth u. 4. Bojt Község Önkormányzata 4114 Bojt, Ady Endre u. 5. Nagykereki Község Önkormányzata, 4127 Nagykereki, Kossuth u. 22. Berekböszörmény Község Önkormányzata 4116 Berekböszörmény, Köztársaság tér 1. Alapításának éve: 2011 Irányító szerve: Fenntartó neve, címe: Alapításról rendelkező határozat száma: Közvetlen jogelőd megnevezése, székhelye: A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Biharkeresztes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 4110 Biharkeresztes, Széchenyi u. 57. Biharkeresztes Város Önkormányzata, Biharkeresztes, Széchenyi u. 57. Ártánd Község Önkormányzata, 4115 Ártánd, Rákóczi u. 28. Told Község Önkormányzata, 4117 Told, Kossuth u. 4. Bojt Község Önkormányzata 4114 Bojt, Ady Endre u. 5. Nagykereki Község Önkormányzata, 4127 Nagykereki, Kossuth u. 22. Berekböszörmény Község Önkormányzata 4116 Berekböszörmény, Köztársaság tér 1. 157/2011. (V. 30.) számú BVKt határozat 92/2011. (V. 30) számú ÁKt határozat 73/2011. (V. 30.) számú TKt határozat 56/2011. (V. 30.) számú BKt. határozat 78/2011. (V. 30.) számú NKÖK határozat 155/2011. (V. 30.) számú ÖNK határozat Bocskai István Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 4110 Biharkeresztes, Hősök tere 15. Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u. 2. Önállóan működő, a költségvetési előirányzatok feletti gazdálkodás szempontjából részjogkörű közintézmény. Egyes gazdálkodási feladatait külön megállapodás alapján Biharkeresztes Város Polgármesteri Hivatala látja el. 19

Az intézményvezető kinevezésének rendje: A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkozási jogviszony: Nyilvános pályázat alapján a képviselő-testület határozott időre 5 évre bízza meg a vezetői feladatok ellátásával. Az intézmény alkalmazottainak foglalkoztatására a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján kerül sor. Telephelye: 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u. 2. 4110 Biharkeresztes, Táncsics u. 34. 4110 Biharkeresztes, Széchenyi u. 61. sz. 4110 Biharkeresztes, Kossuth u. 52. sz. 4114 Bojt, Ady E. u. 4. 4114 Bojt, Ady E. u. 1. 4127 Nagykereki, Rákóczi u. 2. Tagintézményei: Petőfi Sándor Tagiskola 4114 Bojt, Ady E. u. 4. Bocskai István Tagiskola 4127 Nagykereki, Rákóczi u. 2. Típusa: Többcélú intézmény: - közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységek: 1. Általános iskola 2. Gimnázium - felnőttoktatási tagozat 3. Szakközépiskola 4. Szakiskola 5. Kollégium 6. Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám: általános iskola: - Biharkeresztes: 344 fő - Bojt: 52 fő - Nagykereki: 198 fő - gimnázium: 110 fő felnőttoktatási tagozat: 50 fő - szakközépiskola: 130 fő - szakiskola: 130 fő - kollégium: 90 fő Évfolyamok száma: A kötelező felvételt biztosító szakiskola felvételi körzete: A feladatellátást szolgáló vagyon: Általános iskola: - Biharkeresztes: 8 évfolyam - Bojt: 4 évfolyam - Nagykereki: 8 évfolyam Gimnázium: 4 évfolyam Szakközépiskola: 4 évfolyam + 2 szakképzési évfolyam Szakiskola: 4 és 5 évfolyam Ártánd, Bedő, Berekböszörmény, Biharkeresztes, Bojt, Komádi, Körösszakál, Körösszegapáti, Magyarhomorog, Mezőpeterd, Mezősas, Nagykereki, Told. - Biharkeresztes, Hősök tere 15. sz. hrsz : 197/3 - intézmény - Biharkeresztes, Széchenyi u. 61. sz. hrsz:684 - intézmény - Biharkeresztes, Kossuth u. 52. sz. hrsz: 1244 - intézmény - Bojt, Ady E. u. 4. sz. hrsz: 188 - intézmény - Bojt, Ady E. u. 1. sz. hrsz: 55 - intézmény - Nagykereki, Rákóczi u. 2. sz. hrsz: 327 - intézmény 20

- Biharkeresztes, Ady E. u. 2. hrsz.: 204 intézmény - Biharkeresztes, Táncsics u. 34. hrsz.: 506 és 507/2 - intézmény - hrsz: 0161/12, 0161/17, 0161/21, 0161/22, 0161/28 - külterületi szántó ingatlanok - Az intézmény ingó vagyonát a mindenkori vagyonleltára, értékét a mindenkori mérleg tartalmazza. A vagyon feletti rendelkezés joga: Az intézmény rendelkezési jogosultsága kiterjed a kezelésében lévő ingatlan és ingó vagyon rendeltetésszerű használatára, üzemeltetésére, továbbá helyiségeinek és eszközeinek tartós és eseti bérbeadására. Az intézmény által használt vagyonra és a vagyon feletti rendelkezés jogára a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és Biharkeresztes Város Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletek az irányadók. Záradék: Az alapító okiratot Biharkeresztes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 244/2012. X. 25.) számú BVKt, Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 77/2012. (X. 25.) számú ÁKt, Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 90/2012. (X. 25.) számú BKt, Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testülete 91/2012. (X. 25.) számú NKÖK, Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete 69/2012. (X. 25.) számú TKt, Berekböszörmény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 346/2012. (X. 25.) számú ÖNK határozatával elfogadta. Biharkeresztes, 2012. október 26. P.H. Barabás Ferenc polgármester Barabás Ferenc polgármester: Kéri Biharkeresztes képviselőit, szavazzanak, egyetértenek-e a 3) számú határozati javaslattal. Biharkeresztes Város Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 245/2012. (X. 25.) számú BVKt határozat: Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának aláírására. Felkéri az Önkormányzati és Városfejlesztési Iroda vezetőjét, hogy a képviselőtestület döntésének megfelelően az alapító okirat módosításával kapcsolatos változásjelentést a Magyar Államkincstár részére küldje meg. Felelős: a bejelentésért: az Önkormányzati és Városfejlesztési Iroda vezetője az aláírásért: Barabás Ferenc polgármester Határidő: az alapító okirat aláírására: 2012. október 26. az adatváltozások bejelentésére: 2012. november 7. 21

Felkéri az Önkormányzati és Városfejlesztési Iroda vezetőjét, hogy a döntésről az érintett költségvetési szerv vezetőjét értesítse. Felelős: Önkormányzati és Szervezési Iroda vezetője Határidő: 2012. október 27. Mivel több tárgyalandó téma nem volt, Barabás Ferenc polgármester, ülésvezető elnök a képviselő-testületek együttes ülését bezárta, Biharkeresztes Város Önkormányzat képviselő-testülete külön ülésen folytatta munkáját. kmft. Barabás Ferenc polgármester Benkő Sándor polgármester Vass Mária polgármester Zilai Károly polgármester Béres Barnabás polgármester Eszenyi Antal polgármester Nagy Ernő polgármester Dr. Nagy Csaba mb. jegyző 22