Tájékoztatás nem egészségügyi diplomások szakképzésével kapcsolatos tevékenységekről, feladatokról



Hasonló dokumentumok
A Tájékoztató az MMT honlapján megtekinthető:

A jövő záloga (a laboratóriumi medicinában is) a jelen oktatási rendszere. Muszbek László

A GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR ÉS A EGÉSZSÉGÜGYI NYILVÁNTARTÁSI ÉS KÉPZÉSI KÖZPONT NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG

A GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR ÉS AZ ÁEEK EFF NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG

hatályos: A szakvizsgára vonatkozó hatályos rendelkezéseket a 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet tartalmazza.

hatályos: EüK. 5. szám közlemény 2 A szakvizsgára vonatkozó hatályos rendelkezéseket a 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet tartalmazza.

Posztgraduális képzés gyógyszerészeknek MU 004. GK

RENDSZERBEVÉTELI ELJÁRÁS

Tájékoztató az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésről

J E L E N T K E Z É S I L A P

ORVOSI MIKROBIOLÓGIA

NUKLEÁRIS MEDICINA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG

PÁLYÁZATI ŰRLAP INTÉZETI GYÓGYSZERTÁR KÜLSŐ KÉPZŐHELY RÉSZÉRE

2013. EüK. 7. szám közlemény 2 (hatályos: )

A mikrobiológia, ezen belül a referencia laboratóriumok helyzete Magyarországon

MEGELŐZŐ ORVOSTAN ÉS NÉPEGÉSZSÉGTAN

Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás

11/1998. (XII. 11.) EüM rendelet. az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésről és továbbképzésről

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Nemzeti Vizsgabizottság közleménye licencvizsgáiról a őszi vizsgaidőszakra EüK. 3.

Rezidensképzésről tényszerűen BUDAPEST 2018

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK EFF) Nemzeti Vizsgabizottság közleménye a licencvizsga tájékoztatójáról és vizsgaidőpontjáról

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG

hatályos: A vizsgára történő jelentkezés és a szükséges dokumentumok beérkezési határideje:

INFEKTOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

PATOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG

A megállapított pontértékkel a tanfolyamok évben az igényeknek megfelelően többször megismételhetők.

J E L E N T K E Z É S I L A P

Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság...

riumi szakorvosképz Magyarországon Muszbek LászlL

VIZSGANAPTÁR. rendeletben meghatározott szakmegnevezés használatára lesznek jogosultak.

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről

SUGÁRTERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR

KLINIKAI SUGÁRFIZIKUS

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Nemzeti Vizsgabizottság közleménye szakvizsgáiról a őszi vizsgaidőszakra EüK. 3.

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi.

(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52)

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete

A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe

Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése. felhasználói leírás

RADIOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Nemzeti Vizsgabizottság közleménye szakvizsgáiról a tavaszi vizsgaidőszakra EüK 13.

hatályos:

Szakfogorvos képzés Dr. Fejérdy Pál dékáni tanácsadó

Leckekönyv KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIA. ráépített szakképesítéshez

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

Szakgyógyszerészképzés a PTE ÁOK Gyógyszerésztudományi Szakon

Szakgyógyszerész-jelöltek Than Károly ÖSZTÖNDÍJÁRA

AZ OFI KIEMELT PROGRAMJÁNAK ELŐZMÉNYEI A CALDERONI ADATBÁZIS. Topár Gábor szakmai projektvezető TÁMOP

Szakgyógyszerész-jelöltek Than Károly ÖSZTÖNDÍJÁRA

Kelt:. a kérelmező aláírása A területi kamara előzetes észrevételei, közlendői (szakcsoport véleménye): A mérnöki kamara tölti ki

A szakképzés változásai. Dr. Zelkó Romána

- aktív tagja a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

1/2007. (II. 6.) SZMM

Akkreditációs kérdőív kiértékelés

64/2011.(XI.29) NEFMI rendelet, utolsó módosítás 14/2014.(III.10.) EMMI hatályos 2014.III.11-től

Módosított dokumentum. Módosított pont. Sorsz.

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI

MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE

MÉRNÖKI JOGOSULTSÁGOK, ELŐÍRT TOVÁBBKÉPZÉS

2005. október között

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA AZ ÁLTALÁNOS ÁPOLÓ, EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS, M

Társadalmi befogadás elősegítése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával

Amire figyelni kell a felvételizőknek 2013-ban. Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar

2/2014. (I. 16.) EMMI rendelet. az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes szabályairól

A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI KÖZPONTI PROGRAM

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT 1033 Budapest, Laktanya u. 33. Tel: 06(1) , BM: , Fax: 06(1)

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Nemzeti Vizsgabizottság közleménye licencvizsgáiról a tavaszi vizsgaidőszakra

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában

Budapest

TÁJÉKOZTATÓ. A kiemelt szakorvosi szakmák országos keretszámaira történő jelentkezéshez

A közigazgatási szakvizsga közszolgálati továbbképzési program tervezési sajátosságai

Képzési és Továbbképzési Szabályzat 2015.

Jogszabályfigyelés szeptember. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 116/2012.

Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

4.F. Szövettani diagnosztika

A TANULMÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR

Nyomtatványok. Jelölt havi jelenlés (korábbi havi jelenléti lap és tutor habi jelentés egy nyomtatványon)

Tisztelt Pofesszor Asszony/Úr, Főorvos Asszony/Úr!

Szakgyógyszerész-jelöltek Than Károly ÖSZTÖNDÍJÁRA

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

hatályos:

Tartós fájdalomcsillapítás központi oktatási programja

2012. EüK. 10. szám közlemény 1 (hatályos: )

Az általános pályázat feladatokon túl a pályázó által ellátandó feladatok:

BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2010

Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben Dr. Betlehem József MESZK Oktatási, tudományos és továbbképzési Bizottság

Vizsgaszervezés rendje 2013.

(Minőségirányítási eljárás) 3. sz. verzió. A kiadás dátuma: február 27. (Érvényes visszavonásig) Prof. Dr. Rudas Imre rektor

63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól

Átírás:

Tájékoztatás nem egészségügyi diplomások szakképzésével kapcsolatos tevékenységekről, feladatokról MLDT elnökségi, vezetőségi, bizottsági ülés Budapest, 2006. január 20. Seres Erika, Horváth Andrea Rita, Szegedi Tudományegyetem Klinikai Kémia Intézet A projekt a HEFOP 3.3.1-P-2004-06-0014/1.0 pályázat keretében az EU támogatásával valósul meg.

NFT és HEFOP A Strukturális Alapok támogatásainak felhasználására Magyarország elkészítette a Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT). Az NFT az ország gazdasági és társadalmi helyzetének átfogó elemzése alapján meghatározta azokat a fejlesztéspolitikai célokat és prioritásokat, amelyek megvalósítását a Strukturális Alapok forrásai a 2004-2006 időszakban támogatják. Az NFT átfogó célkitűzése az EU-átlaghoz viszonyított jövedelemkülönbség csökkentése. Ennek eléréséhez a stratégia a gazdaság versenyképességének javítását, a humán erőforrások jobb kihasználását, a környezet javítását és a kiegyensúlyozott regionális fejlődés elősegítését tűzte ki célként. A stratégia megvalósítása az operatív programokon keresztül történik. Az NFT alapján Magyarország öt operatív programot dolgozott ki. Az operatív programok közül a Strukturális Alapok forrásaiból a Humánerőforrásfejlesztés Operatív Program (HEFOP) részesedik a legnagyobb mértékben. HEFOP 3.3.1-P-2004-06-0014/1.0

HEFOP 3.3.1 pályázat A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program Irányító Hatósága (HEFOP IH) az Oktatási Minisztérium (OM) szakmai támogatásával és az OM Alapkezelő Igazgatósága közreműködésével pályázatot hirdetett 2004-ben A felsőoktatás szerkezeti és tartalmi fejlesztése címmel. 1. komponens: A felsőoktatási intézmények képzési kínálatának bővítése, fejlesztése 2. komponens: Felsőfokú végzettséggel rendelkezők át-és továbbképzése 3. komponens: A felsőoktatási intézmények minőségközpontú működésének támogatása HEFOP 3.3.1-P-2004-06-0014/1.0

HEFOP 3.3.1 pályázat A DEOEC a másik három egyetemmel (SOTE, PTE, SZTE) együtt konzorciumi szerződés keretében pályázott az első fordulóban a HEFOP 3.3.1 pályázat 2. és 3. komponensére Minőségi tudás előállítása és átadása az egészségügyi és orvosképzésben. Válasz a XXI. század kihívásaira címmel. Elnyert pályázat: HEFOP 3.3.1-P-2004-06-0014/1.0 lehetőséget nyújt a szakképzési rendszer elindításának támogatására. A projekt a pályázati kiírás két modulját négy bizottság közreműködésével kívánja megvalósítani: 1. nem orvos diplomások át- és továbbképzése 2. minőségügyi kérdések az orvosképzésben, minőségbiztosítás elvei és gyakorlata 3. egységes szintfelmérő vizsga feltételeinek kidolgozása 4. oktatási technológia és menedzsment/masters HEFOP 3.3.1-P-2004-06-0014/1.0

HEFOP 3.3.1-P-2004-06-0014/1.0 1. sz. bizottság Feladata: a nem egészségügyi diplomások át és továbbképzése jogi keretrendszerének létrehozása és a szakképzés feltételrendszerének kidolgozása. Elnök: Prof. Horváth Andrea (SZTE, konzorciumi és bizottsági tag) Dr. Kappelmayer János (DTE konzorciumi és bizottsági tag) Dr. Szabó Antal (SEB, konzorciumi és bizottsági tag) Prof. Kovács L Gábor PTE, konzorciumi és bizottsági tag) Dr. Seres Erika (SZTE, konzorciumi tag) Dr. Pál Krisztina (SZTE Szakképzési Titkárság) Dr. Havass Zoltán (MLDT Érdekvédelmi Bizottság) Projekt megvalósítás mérföldkövei: MK1. Szakképzési rendszer jogi hátterének kialakítása MK2. Célcsoport meghatározása, tájékoztatása MK3. Szakvizsga előkészítése és lebonyolítása MK4. Szakképzési rendszer feltételeinek kidolgozása MK5. Disszemináció

MK1: NemN egészs szségügyigyi diplomások szakirány nyú szakképes pesítésének jogi háttere h Klinikai pszichológus: Szakképzésüket a szakorvos, szakgyógyszerész képzésre vonatkozó 66/1999 (XII. 25.) EüM rendelet szabályozza. Klinikai biokémikus, klinikai mikrobiológus: 41/2005 (IX.22.) EüM rendelet 4 éves, munka melletti képzések, nem rezidensi rendszerben. Klinikai biokémikus szakvizsgára ráépíthető szakképesítés: molekuláris biológiai diagnosztikus Radiológián, sugárterápián, nukleáris medicinában dolgozó fizikusok: szakképzési rendszerük egyelőre megoldatlan.

41/2005 (IX.22.) EüM rendelet 2. (1) A kémia, ill. biológia tudomány vagy laboratóriumi diagnosztika területén szerzett egyetemi oklevéllel rendelkező személy által megszerezhető klinikai biokémikus, klinikai mikrobiológus szakképesítés megszerzésének feltételeit az 1. számú melléklet, a molekuláris biológiai diagnosztikus ráépített szakképesítés megszerzésének a feltételeit a 2. számú melléklet tartalmazza. (2) Az e rendeletben szabályozott szakképesítések megszerzését megelőző szakképzésért fizetendő térítési díjat a felsőoktatási intézmény határozza meg.

41/2005 (IX.22.) EüM rendelet 3. A 2 (1) bekezdése szerinti szakképesítések megszerzése az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésrőlszóló jogszabály előírásai szerint történik. A szakképesítést a külön jogszabályban erre felhatalmazott testület által kiadott klinikai biokémikus, klinikai mikrobiológus, valamint molekuláris biológiai diagnosztikus bizonyítvány tanusítja. A bizonyítványban a szakképesítést a mellékletben meghatározott megnevezéssel megegyezően kell feltüntetni. 4. (1) E rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

41/2005 (IX.22.) EüM rendelet 4. (2) A kémia, illetve biológia tudomány vagy laboratóriumi diagnosztika területén szerzett egyetemi oklevéllel rendelkező azon személy számára, aki e rendelet hatálybalépésekor legalább öt éve egészségügyi szolgáltató diagnosztikai laboratóriumában dolgozik a szakvizsga letételéhez teljesítendő feltételeket a felsőoktatási intézmény - a vonatkozó jogszabály előírásainak figyelembe vételével - állapítja meg. 4. (3) a 11/1998 (XII. 11.) EüM rendelet 11. (1) bekezdésének 25 000 Ft szövegrésze helyébe 30 000 Ft szövegrész lép. 4. (4) A (3) bekezdés szerinti vizsgadíjat a 2006. január 1. napját követően szakvizsgára jelentkezőnek kell megfizetnie.

MK2: Célcsoport meghatározása és tájékoztatása A meglévő jogszabályok szerint definiáltuk a szakképzési rendszer elsődleges célcsoportját. 1. nem egészségügyi végzettségű orvosi és mikrobiológiai laboratóriumban dolgozó diplomások (biológusok, vegyészek, kémia tanárok stb.) 2. radiológiai, sugárterápiás laboratóriumban/munkahelyen dolgozó, fizikus, vagy egészségügyi mérnök képzettségű diplomások Tájékoztatás több fórumon megtörtént: -MEDILAB szimpózium, 2005. 12. 08. -Felmérő kérdőív és Tájékoztató kiküldése 160 kórházi és rendelőintézeti laborba -MLDT honlap -HULAB levelezőlista

MK3: Szakvizsga előkészítése A szakvizsgára történő jelentkezés rendje Szakvizsgabizottság kijelölése (megtörtént) Szakvizsga követelmények kidolgozása (szakvizsgatételek kidolgozása folyamatban van) HEFOP 3.3.1-P-2004-06-0014/1.0

MK4: Szakképzési rendszer feltételeinek kidolgozása Grémiumvezetők felkérése, egyetemi szintű szakmai vezetők kijelölése: feladatuk lehetőség szerint az Egyetemek követelményrendszerét összehangolva a képzés szakmai koordinálása. Formanyomtatványok kialakítása: Jelentkezési lap: a jelentkezési lapot 2 példányban a Szakképzési Központokban kell leadni. A jelentkezési lapon fel kell tüntetni a jelölt részletezett munkatervét (gyakorlatok letöltésének tervezett helye és ideje), és hogy főállású munkáltatója ellenjegyzésével engedélyt ad a szakképzésben történő részvételre. A jelentkezési lapot a grémium-vezető aláírásával fogadja el. A jelentkezési lap egyik iktatott példányát a Szakképzési Központtól a jelölt visszakapja, a másik az irattárban marad. A jelöltnek az elfogadott szakképzési tervnek megfelelően kell teljesíteni gyakorlatait és tanfolyamait, és azokról megfelelő igazolásokkal (pl. leckekönyv) kell rendelkeznie. Leckekönyv vagy szakképzési munkanapló: átmenetileg, iktatott, dátummal, képzési időszak megjelölésével ellátott, aláírt Működési Bizonyítvány / igazolás is megfelelő. HEFOP 3.3.1-P-2004-06-0014/1.0

MK4: Szakképzési rendszer feltételeinek kidolgozása Intézményi akkreditációs (szakképzőhellyé történő minősítési) eljárás: felhívás akkreditációs pályázat benyújtására, pályázati űrlapok kiküldése Szakképzési díjtételek meghatározása és egyetemek közötti harmonizálása Szakképzési gyakorlati idők elismerésének rendje és eljárásainak kidolgozása: Lehetőség van a legalább 5 éve diagnosztikai laboratóriumban dolgozó kollégák gyakorlati részképzéseinek az elismerésére azokon a szakterületeken, ahol eddig tevékenykedtek. A részképzés elismerése az egyetemek hatáskörébe tartozik. A tudományos részképzés tudományos fokozat esetén automatikus elismerésre kerül. Szakképzési és szintrehozó tanfolyamok tervezése, tematika és ütemterv kidolgozása Szakképzési és szintrehozó tanfolyamok elindítása HEFOP 3.3.1-P-2004-06-0014/1.0

41/2005 (IX.22.) EüM rendelet 1. számú melléklet Szakma: Klinikai biokémikus Szakképzési idő: 48 hónap A szakképzés megkezdésének feltétele: kémia, illetve biológia tudomány vagy laboratóriumi diagnosztika területén szerzett egyetemi oklevél. Kötelező gyakorlatok és tanfolyamok: 12 hónap Klinikai biokémia 6 hónap Immunkémia 5 hónap Molekuláris genetikai diagnosztika 3 hónap Gyógyszerszint meghatározás, toxikológia 3 hónap Kromatográfia, tömegspektrometria 3 hónap Hematológia, hemostazeológia 4 hónap Választott terület 9 hónap Tudományos munka a laboratóriumi diagnosztika tárgykörében 1 hónap Szintre hozó tanfolyamok 2 hónap Szakképzési tanfolyamok

41/2005 (IX.22.) EüM rendelet 2. számú melléklet Szakma: Molekuláris biológiai diagnosztikus Szakképzési idő: 24 hónap A szakképzés megkezdésének feltétele: klinikai biokémikus Kötelező gyakorlatok és tanfolyamok: 4 hónap Cytogenetika: 5 hónap Öröklött genetikai betegségek diagnosztikája: 5 hónap Malignus megbetegedések molekuláris genetikai diagnosztikája 3 hónap Molekuláris genetikai polimorfizmusok, rizikó tényezők diagnosztikája 3 hónap Molekuláris genetikai tárgyú tudományos projekt A kötelező gyakorlat egyetemi klinikai kémiai/biokémiai intézetben vagy az egyetem által a szakirányú szakképzésbe bevont diagnosztikai laboratóriumban végezhető el.

Szakképzési tematika Tárgy 66/1999 (XII. 25.) 41/2005 (IX.22.) belgyógyászat, benne sürgősségi labordiagnosztika 6 hónap - klinikai biokémia 12 hónap 12 hónap molekuláris genetikai diagnosztika 6 hónap 5 hónap törzsképzési tanfolyamok 2 hónap - laboratóriumi immunológia*/immunkémia 4 hónap 6 hónap gyógyszerszint meghatározás, toxikológia - 3 hónap kromatográfia, tömegspektrometria - 3 hónap hematológia, hemosztázis, transzfuziológia* 6 hónap 3 hónap klinikai mikrobiológia 6 hónap - tudományos munka 12 hónap 9 hónap szintrehozó tanfolyamok - 1 hónap szakképzési tanfolyamok 3 hónap 2 hónap választott szakterület 5 hónap 4 hónap ÖSSZESEN 62 hónap 48 hónap

Szakvizsgára jelentkezés A 4-éves képzési periódus szakvizsgával zárul. A vizsgára bocsátás alapfeltétele, hogy a jelölt valamennyi előírt szakmai gyakorlatát és tanfolyamát teljesítse, rendelkezzen az ezt igazoló bizonylatokkal, és szakvizsgára bocsátási határozattal. A meghirdetett jelentkezési időszakokban a Nemzeti Vizsgabizottsághoz kell benyújtani a jelentkezéseket. A szakvizsgára történő jelentkezés rendje: A vizsga meghirdetett időpontja előtt minimum 1 hónappal be kell fejezni az utolsó előírt gyakorlatot. A gyakorlatok igazolásainak bemutatása után a konzulens véleményt készít, a grémium-vezető pedig dönt a gyakorlatok elfogadásáról. A grémium-vezetői értékelés és javaslat birtokában a Szak- és Továbbképzési Központ állítja ki a szakvizsgára bocsátási határozatot a Nemzeti Vizsgabizottság számára, melyet a jelölt a vizsga kiírt dátuma előtt legkésőbb 1 hónappal nyújthat be.

Szakvizsgára jelentkezés

Benefit Szakvizsga bizonyítvány és kamarai regisztráció Eredményes szakvizsgát követően a jelölt diplomát kap és használhatja a klinikai biokémikus, klinikai mikrobiológus vagy molekuláris biológiai diagnosztikus címet. A szakvizsgával rendelkező szakemberek hivatalos regisztrálását a Szakdolgozói Kamara végzi. Folyamatos továbbképzés A szakképesítést megszerzettek bekerülnek a szakorvosok részére is kötelező, 5 éves ciklusokban történő folyamatos továbbképzési rendszerbe, ami a működési bizonyítvány megújításához szükséges.