SZENT ADALBERT VÉRTANÚPÜSPÖ BÚCSÚÜNNEPI LITURGIÁJA VESZPRÉMVARSÁNYBAN 1
Szent Adalbert rövid életrajza Szent Adalbertre emlékezünk liturgikus emléknapján, április 23-án. A vértanú püspök 994 995-ben járt Magyarországon, ő keresztelte és bérmálta meg Szent Istvánt. Adalbert elet-csehországban született 956 körül. Születésekor a Vojtech nevet kapta. Apja cseh fejedelem volt, anyja szász származású; 972-től a magdeburgi dóm iskolájában tanult. Bérmálásakor vette föl az Adalbert nevet pártfogója, a magdeburgi érsek iránti tiszteletből. Prágában szentelték pappá. A 980-as évek második felében a cseh város püspöke lett. Adalbert befelé forduló természete, kolostor csendjére vágyódó lelke azonban nem volt fölkészülve a küzdelemre és keménységre, melyet egy félig civilizált és megtért nép vezetése igényelt. Az állandó sikertelenségek, a nép ellenállása megérlelték a püspökben az elhatározást: 988-ban Rómába ment a pápához, s kérte, engedje őt zarándokként Jeruzsálembe, hogy ott szegényen és magányosan szolgálja az Urat. A Monte Cassinó-i apát tanácsára aztán megváltoztatta tervét, Rómába ment, és 990-ben bencés szerzetes lett az aventinusi Szent Alessziusz és Bonifác-kolostorban. A csehek azonban hamarosan hazahívták. A pápa és az apátja iránti engedelmességből Adalbert 993-ban ismét visszatért Prágába. A római kolostorból magával vitte tizenkét társát, s megalapította velük a brevnovi apátságot. Ez az apátság idővel szellemi-lelki középponttá lett: sok püspököt, apátot, szerzetest adott Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarországnak, és számos misszionáriust küldött Oroszországba. Évszázadokon keresztül a keresztény vallás és kultúra sugárzó központja volt a nyugati szlávok számára. Adalbert már ezzel az egyetlen alapításával is kitörölhetetlenül beírta nevét Európa civilizációjának és hitterjesztésének történetébe. A csehországi állapotok azonban nem javultak. A békére és kiengesztelődésre törekvő püspök ismét elhagyta Prágát. 994 995-ben 2
Magyarországon térített. Ő keresztelte és bérmálta meg többek között Szent Istvánt. 996-ban visszatért római kolostorába. Ez év májusában koronázták német-római császárrá III. Ottót, akire mély benyomást tett Adalbert őszinte és komoly vallásossága, jámborsága. Barátok lettek. A pápa, a császár, az érsek ekkor már együtt sürgették Adalbertet, hogy folytassa prágai tevékenységét. A bencés szerzetes számára szent volt az engedelmesség. Hazafelé menet elkísérte III. Ottót Németországba, és hosszabb ideig nála maradt Mainzban. Jelentős része volt a császár vallásos és politikai gondolkodásának formálásában; megnyerte őt a keleti misszió ügyének is. Útközben kapta a hírt, hogy legközelebbi rokonait Csehország hercege, II. Boleszláv kegyetlenül meggyilkoltatta. Látva, hogy a családja nyújtotta támogatás semmivé lett, s nemzetségének esküdt ellensége került hatalomra, az eredményes munkát teljesen reménytelennek tartotta. Úgy látta, hogy a Prágába vezető út lezárult előtte. Ezért Lengyelországba ment, és megalapította Meseritz kolostorát. 996 997-ben az északi balti törzsek között végzett missziós munkát. Ezt követően a litvánok közé készült, azonban 997. április 23-án a Visztula torkolatának vidékén pogány poroszok megölték. A lengyel herceg kiváltotta testét a gyilkosoktól, és Gnieznóban temette el. Már 999-ben a szentek sorába iktatta II. Szilveszter pápa, s ezt követően, 1000-ben engedélyezte az önálló, Gniezno székhelyű lengyel egyháztartomány létrehozását. Forrás Diós István: A szentek élete Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei. Az öreg földrész hagiográfiája 3
Gyülekező ének Részlet a 32. zsoltárból 1 Örvendezzetek, igazak az Úrban * az igazakhoz illik a dicséret. Örvendezzünk... 2 Boldog nemzettség, akinek az Úr az Istene, * a nép, akit az Úr örökségül választott magának. Örvendezzünk... 4
ezdőének 1 Hozzád sóhajt a lélek, Urunk, Hozzád vonz az igaz szeretet, Hozzád jöttünk, eléd borulunk. 3 Istenhez száll dicsérő imánk. Ha van bennünk igaz akarat, Istentől száll a béke reánk. Imádság Istenünk, templomunk és településünk védőszentjét, Szent Adalbert vértanú-püspököt szentjeid között tiszteljük. öszönjük, hogy felnézhetünk rá a mai napon, égi születésnapján. érünk, támogass minket a nehézségek és a próbatételek idején keresztény elhívatásunkban. Ezt kérjük tőled risztusban, a mi Urunkban, aki veled él és uralkodik mindörökkönörökké. 5
Dicsőség a magasságban Istennek Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből Amikor (megtérése után) Saul Jeruzsálembe ért, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mind féltek tőle. Nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett. Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy (Pál) látta az úton az Urat, hogy (az Úr) mit mondott neki, és hogy ô milyen bátran kiállt Damaszkuszban Jézus ügye mellett.(pál) ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába szállt velük. De azok az életére törtek. Amikor ezt a testvérek megtudták, Cezáreába elkísérték, majd onnét Tarzuszba küldték. Az Egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett. Megerősödött, az Úr félelmében élt, és a Szentlélek segítségével egyre terjedt. Ez az Isten igéje. Válaszos zsoltár Zsoltárdallam Tours-ból R./ Te vagy e n Is- te- nem, / ra d bí -zom e -le-tem! 6
1 Uram, boldogok, kik házadban élnek, * és mindörökké téged dicsérnek. Boldog az az ember, aki benned találja erejét, * aki zarándokútra készül a szívében. [ R./ ] 2 Ha kiszáradt völgyben jár is, ott források fakadnak, * a hajnali eső elárasztja áldásával. Ahogy halad, egyre növekszik ereje, * s a Sionon meglátja Istent. [ R./ ] 3 Seregek Ura, hallgasd meg imámat, * fordítsd hozzám füled, Jákob Istene! Nézz le ránk, védelmező Istenünk, * tekints Fölkented arcára! [ R./ ] 7
4 Egyetlen nap templomodban jobb nékem, * mint bármely másik ezer. Jobb Istenem házának küszöbén állni, * mint a bűnösök sátrában lakni. [ R./ ] 5 Nem tagad meg az Úr semmi jót azoktól, * akik tiszta szívvel élnek. Seregek Ura, boldog az az ember, * aki tebenned bízik! [ R./ ] SZENTLECE Szent János apostol első leveléből Gyermekeim, ne szóval és nyelvvel szeressünk, hanem tettel és igazsággal. Erről ismerjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. Ha szívünk vádol is valamivel, Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud. Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és azt teszszük, ami neki tetszik. Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus risztusnak nevében, és szeressük egymást, amint ő parancsolta. Aki teljesíti parancsait, ne; Istenben marad, és Isten is őbenne. Azt, hogy ő bennünk marad, a Lélektől tudjuk, akit adott nekünk. Ez az Isten igéje. + EVANGÉLIUM Szent János könyvéből Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, 8
amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Ezek az evangélium igéi. A hívek könyörgése C L Testvéreim, hívő bizalommal forduljunk Istenünkhöz. A fohászokra ez legyen az énekelt válasz: érünk téged, hallgass meg! Az Istent keresőkért, akik risztus követésének útján járnak, Isten népének vezetőiért, Ferenc római pápáért, Cirill főapátért, a püspökökért, a papságért, az egyházközségekben szolgáló testvérekért, hogy megajándékozza őket az ő szeretetével és irgalmával, könyörögjünk az Úrhoz! érünk téged, hallgass meg! 9
L L L L Imádkozzunk a betegekért, azokért, akik gyógyulásra várnak, akik elveszítették reményüket, akik félnek a haláltól, akik értelmet keresnek a szenvedésben, hogy megajándékozza őket gyógyulással és reménnyel, könyörögjünk az Úrhoz! érünk téged, hallgass meg! Imádkozzunk az utazókért, a veszélyes munkahelyeken dolgozókért, akik szeretnének biztonságban hazatérni szeretteikhez, hogy angyalát küldje el hozzájuk, könyörögjünk az Úrhoz! érünk téged, hallgass meg! Helyezzük Isten elé most azokat a testvéreinket, akik szeretnének megbékélni önmagukkal, másokkal és Ővele, hogy fogadja őket jó szívvel, könyörögjünk az Úrhoz! érünk téged, hallgass meg! Imádkozzunk azokért a rokonainkért és jó barátainkért, akik lelki vagy testi szükséget szenvednek, hogy legyen külön gondja rájuk, könyörögjünk az Úrhoz! érünk téged, hallgass meg! A hajléktalanokért, a kirekesztettekért, a társadalom peremén vergődő embertársainkért kérjük Urunkat, hogy oltalmába vegye őket, könyörögjünk az Úrhoz! érünk téged, hallgass meg! 10
L L C Családtagjainkért és szeretteinkért fohászkodjunk most, akik számunkra a legfontosabbak, hogy vigyázzon rájuk, könyörögjünk az Úrhoz! érünk téged, hallgass meg! Végül az elhunytakért imádkozzunk, akik ezen a megszentelt helyen várják a feltámadást. Azokért, akikről nem emlékezik meg senki, hogy megnyissa előttük háza ajtaját, könyörögjünk az Úrhoz! érünk téged, hallgass meg! Mert Te meghallgatod a benned bízók imádságát, örökké magasztalunk téged! Aki élsz és uralkodol mindörökkönörökké. Ámen. Felajánlási ének (a kezdőének dallamára) 5. Drága kincsünk nekünk a hitünk. Hálás szívvel köszönjük Urunk. Hogy szólottál, hogy szerethetünk. 6. Szent szíveddel együtt hevülünk, Felajánljuk szívünk mindenünk, Szándékoddal így egyesülünk. 7. Gyarló szívünk imája csekély, De ha szíved könyörög velünk, Mégis, mégis bizton eget ér. 11
Felajánló imádság Istenünk, Szent Adalbert egész életében téged keresett, szenvedélyesen követte Fiadat, Jézust. Amikor zarándokútra indult, fáradhatatlan szeretett hajtotta, hogy megismerje azt a Szent Földet, amelyen Fiad járt. Amikor a bencés monostor szerzetese lett Montecassinón, szívét akkor is az az égő szeretet vezette. érünk, fogadd jó szívvel eléd hozott áldozati adományunkat. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. / Ámen. Szentáldozási ének 12
2 Téged áldlak, magasztallak Mély alázatossággal, Megölellek, megcsókollak, Úgy imádlak nagy lánggal. Légy irgalmas, légy kegyelmes, érlek, tőled el ne kergess! Én szívemhez szorítalak, Mint angyalok, kívánlak. 3 Angyaloknak tápláléka, Jöjj el e szent Ostyában! Jöjj, kegyelem áradása Egy kicsinyke pohárban! Táplálj az Úr szent testével, Itass omló dús vérével, Engedj mindig nála lennem, Ő maradjon énbennem! Imádság a szentáldozás után Urunk, Istenünk, hatalmad van arra, hogy jóra fordíts mindent, ami számunkra tragikus, ami halálos veszteség, vagy megvetettség. Megvan a hatalmad arra, hogy üldöztetésünkből küldetést, a kilátástalanságból mások megvilágosítását szolgáljuk. Te mindent jóra fordítasz és benned minden jóra fordul. A mi Urunk, Jézus risztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké 13
Befejezésre SzVU 293 (bővített) 1 Isten, hazánkért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be. Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, Érdemét idézzed. 3 Szent Adalbertnek közbenjárására Első apátunk, Asztrik példájára Mór püspökünknek szent imái által Jussunk mennyországba! 5 Ránk bűnösökre minden verés ráfér, Ők könyörögnek bűnös unokákért. Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek: Hazánkat így mentsd meg! 14
15
16