4. A BUDAFOK-FELSÔVÁROSI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA A plébánia területi beosztása A terület 1942-ben még a Székesfehérvári Egyházmegye, Érdi kerület részét képezte, majd 1949-ben az egyházmegye belsô átszervezésekor, a Szent Gellértrôl nevezett Budai-Keleti (v. XVIII. számú) Espereskerülethez került. 1 1993-ban az egyházmegyei határrendezés során került az Esztergom-Budapesti Fôegyházmegyéhez, a Budai-Déli Szent Kereszt Espereskerülethez. A plébánia jelenlegi határai: Tóth József u. (egyik oldala sem) Nagy Kôbánya u. Gádor u. (egyik oldala sem) Zuzmó u. Szigetvár u. Lôcsei u. Komáromi u. Háros u. Háros u. vonala Duna. 2 A plébánia története Budafok területe a középkori Kocsola, továbbá Áronfölde déli, Nevegy déli, Kánya keleti és Csôt északi részét foglalta magában. A XII. század óta Csôt és Kocsola elôbb a lelkéri apátság, majd 1264-ben IV. Béla király által alapított csôti premontrei kolostor amely 1480-ban a pálosoké lett tulajdona volt. 1541-ben Buda elestével a terület puszta lett, a szôlôket a pesti polgárok mûvelték. 3 Budafok, vagyis Promontorium 1714-ben keletkezett, amikor Savoyai Jenô herceg (a ráckevei birtok ura) svábokat telepített ide. 4 1. sz. diagram (B. An.) 1 Mózessy Gergely levéltáros közlése. 2010. november 19. 2 Schem. 2007. 321. o. 3 SzfvPL No. 4553/D. Budafok-Felsôváros 1945 1993 (94). 2503/1956. Canonica Visitatio. 2. o. 4 KOVÁCS Alajos: Budafok a statisztika tükrében. Sugár István Könyvnyomdája. Budafok 1927. 5 11. o.
460 BUDAI-DÉLI ESPERESKERÜLET 2. sz. diagram (B. An.) 3. sz. diagram (B. An.) A XIX. században a település nagy részét még szôlô borította, majd a szôlôvész és az iparosodás hatására ezek száma jelentôsen lecsökkent. 5 A Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében található Budafok nagyközség 1926-tól rendezett tanácsú várossá lépett elô. A mai plébánia területe fôleg az I. kerületre esett: Borhegy (Steinbruch), Verebes (Spatzendörfl), Naprét (Breinacker-, Fuchsgang és Plattenstein dûlôk egy-egy része), Kölesföld (Breinacker), Gyármezô (Untere Donauried) és Háros. 6 Az egyházközség kialakulása és a templomépítés kezdetei 1925. július 1-jén Lafrankó József és társai egy szükségkápolna felépítést kérték, de a nehéz gazdasági helyzet miatt az építkezés elmaradt. 7 Az a terv sem valósult meg, hogy a telküket eladják az egyházközségnek, (a késôbbi Jézus Szíve) mert az egyik telektulajdonos visszakozott. 1926-ban Prohászka Ottokár a Budafok-Belvárosi templomban a bér- 5 Uo. 25. o. 6 Budafok r. t. város szervezési szabályrendelete. Sugár István Könyvnyomdája. Budafok 1928. 3. o. 7 PROKÓPIUS Gábor: Budafok-Felsôvárosi templom. Budapest 2000. (a továbbiakban: PROKÓPIUS) 8. o.
4. A BUDAFOK-FELSÔVÁROSI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 461 málás utáni fogadáson e szavakkal üdvözölte a templomépítésének a gondolatát: Testvérek, a templom nemcsak pénzbôl, téglából és márványból épül, ahhoz emberi vágy és emberi szívek is kellenek és fôleg sok ima. 8 A templomépítô bizottságot elôször Eberhardt Antal volt nemzetgyûlési képviselô-testületi tag vetette fel 1929-ben, valamint telket kért a Budafoki Munkás Testnevelô Egyesület, majd Budafoki Mûkedvelô Testedzô Egyesület sportpálya környékén. Az építés megkezdéséig a templom helyén egy keresztet állíttatott volna, illetve termet bérelt volna a Pannónia utcai iskolában. 9 1929. április 29-én elhatározták, hogy a felépülô iskolában szükségkápolnát létesítenek. Az iskola 1930-ban készült el, ahol az elsô szentmisét 1930. november 7-én tartotta Poós Rezsô apátplébános. Ekkor a kápolnában egy kis harmónium mellett egy nagy is mûködött. 10 1931-ben az egyházközség eladta a Törley Alapítványhoz tartozó Irén utcai telket 15 000 pengôért és 5000 pengô ráfizetéssel megvették a felsôvárosi 4204 négyszögöl telket a Komáromi úton. A telek sarkában 1935-ben keresztet állítottak. Az iskolában a helyszûke miatt 1936 szeptemberétôl már két szentmisét tartottak. 1936-ban Záborszky Nándor polgármester indítványára Budafok városa 100 000 pengôt szavazott meg egy templom és egy kultúrház építésére. 1939. december 3-án alakult meg a Felsôvárosi Jézus Szíve Templomépítô Bizottság, mint a Budafoki Római Katolikus Egyházközség alosztálya. Két templomtervet gondoltak ki, egyiket a Pannónia utcában, a másikat az Árpád utcában. Az elôbbi tervet tartották megvalósíthatónak. 11 1941-ben a pénz romlása miatt a templomépítô bizottság megvette a Pannónia utcában, az iskola melletti Brückner-féle telket, ahol most a templom áll. 12 A Székesfehérvári Egyházmegye 1942. január 6-án kelt 47/1942. számú rendelete alapján a Jézus Szíve területét különválasztotta a Szent Lipót plébániától. A következô határokat állapították meg: Budatétényi határ Komáromi út Szent Erzsébet u. északi szakasza Damjanich u. keleti része Mezô u. északi szakasza Nagy Kôbánya u. betorkolásáig innen keletre a Lánc u.-n át Tóth József u. Pannónia u. keresztezôdéséig, Pannónia u. Csap u. Sörház u. Diófa u. innen légvonalban át a Zilahy u.-hoz, Dévényi u. légvonalában és a Vöröskereszt u. keresztezôdéséig. Innen újra légvonalban át az Angol u.-ba, végül a budatétényi határsor. A hívek nem fogadták örömmel a kijelölt határokat, mert a gazdag telektulajdonosok utcáit nem csatolták ide. 13 1942-ben egyes hívek a Komáromi úti (ahol a kereszt állt) telekre szerettek volna templomot építtetni, de végül a Pannónia utcai teleknél maradtak. Ekkor kérték fél Urbányi Vilmos tanár, építômûvészt a tervek kidolgozására, amely 1943. február 15-én el is készült. A terv szerint a keletre nézô 1000 fôt befogadó templom ókeresztény stílusban épült volna. Az altemplom a meglévô pincelakások felhasználásával készült volna, amely oszlopokon nyugvó misézô térbôl állt volna és az oldalfalakba sírhelyeket gondoltak. Az építési költségeket 300 350 000 pengôre becsülték, de az építkezés a háború miatt késett. 14 A sûrû bombázások és a front közelsége miatt, 1944 1945 fordulóján a Pannónia utca Török utca sarkán lévô Blaska-pincében alakítottak ki egy átmeneti pincekápolnát. 18 PROKÓPIUS 6. o. 19 NAGY Ferenc: Római katolikus templomot a hegyre. = Budafoki Újság. III. évf. 16. sz. 1929. ápr. 14. 1. o. 10 PROKÓPIUS 9. o. 11 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 6 7. o. 12 PROKÓPIUS 15. o. 13 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 9 11. o. 14 PROKÓPIUS 19 22. o.
462 BUDAI-DÉLI ESPERESKERÜLET 1944 advent harmadik vasárnapi szentmiséjén 40-50 szerbiai munkaszolgálatos is részt vett, akik nemzeti nyelven énekeltek. 15 A nehéz idôkben Nagy Ferenc lelkész, több zsidó családot mentett meg a keresztelésekkel. 16 A megszálló szovjet csapatok több embert megöltek, nôket gyaláztak meg és raboltak, fosztogattak. 17 1945 márciusától a Szeretetház, majd áprilisától újra az iskola kápolnájában tartották a szentmisét. 18 Budafok Szent Lipótnak volt a filiája, amely 1946. január 1-jétôl lelkészségi rangra emelkedett. 19 1947-ben megalakult a Kultúrház Építô Bizottság. 20 A lelkészség új határait 1948-ban rögzítették a következô területtel: Tóth József u. Petôfi út Gömbös Gyula út Gyármezei határsor Kölesföldi határsor Napréti határsor. A két utóbbinak csak a jobb oldala: Erzsébet u. Damjanich u. alsó része Lánc u. A Tóth József utca mindkét oldala a Belvárosé, míg a felette lévô Hangyatelep a Felsôvárosé. 21 A templom 1948 áprilisában megérkezett a templomépítési engedély, az építkezést májusban el is kezdték. A terveket Radnóti Károly átdolgozta. Ennek alapján az épület fôbejárata délnek néz, szabadon hagyva az épület mögötti barlang-épületet, az egykor megtervezett nagytemplom helyét. A templomhajó három részes, négyszögletes oszlopok tartják. (Az eredeti terv szerint a középsô rész lett volna a kultúrterem, nézôtér, annak két szélén pedig 1. kép. Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve-templom (N. K.) 15 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 35. o. 16 PROKÓPIUS 26. o. 17 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 41 42. o. 18 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 43. o. 19 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 46. o. 20 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 50. o. 21 PROKÓPIUS 43 44. o.
4. A BUDAFOK-FELSÔVÁROSI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 463 különbözô helyiségek, emeletes kiképzéssel.) A színpadnak tervezett tér a szentély, mellette a sekrestye és a tanácsterem. A bejárati részbôl nyílt volna a ruhatár, ez lett a Szent József-kápolna, másik oldalról kórusfeljárat. A mai kórus helyén lett volna a vetítôkamra és a világítási reflektorok helyisége. A felelôs építész Geblusek Károly, majd Beszteri Ferenc volt. A mészköveket Geblusek Károlytól vették, illetve a lebontásra ítélt Béti Cipôpasztagyár épületébôl követ és tetôanyagot vásároltak. Az ellenséges hatalom végig szemmel tartotta az építkezést, de megakadályozni nem tudta. 1948. augusztus 8-án Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök elhelyezte a templom alapkövét, benne ifj. Pados Imre által festett alapító okmánnyal. Az alapkô a bejárati, bal oldali külsô falon P.X. 1948. jelzéssel látható. A templom ablakai egy lebontott budai palotából származnak. A szentély anyaghiány miatt agyagtéglá- 2. kép. A templom alaprajza. SzfvPL No. 4553/D. Budafok-Felsôváros 1945 1993 (94). 2503/1956. Visitatio Canonica (M. G.) ból épült meg. 22 1949-ben a tetô, szentély és a fôoltár is elkészült, valamint a templomhomlokzaton a 4 m-es világító kereszt Borbíró Sándor alkotása. Míg a Jézus Szíve-szobrot Buza Barna készítette fehér márványból. A gyóntatószékeket a budatétényi szerzetes rendházból hozták. A haranglábat Szôke József készítette. A harangok ekkor kerültek át a Szeretetházból a templomkertbe. A bejárati ajtókra a következô felirat került, amelyet két angyal tart: SZENT, SZENT, SZENT AZ ÚR. Alatta: ÉN VAGYOK A VILÁG VILÁGOSSÁGA, AKI ENGEM KÖVET NEM JÁR SÖTÉTSÉGBEN. JÖJ- JETEK HOZZÁM MINDNYÁJAN, AKIK FÁRADTAK ÉS TERHELVE VAGYTOK ÉS ÉN MEG- ENYHÍTELEK TITEKET. ÉN VAGYOK AZ ÚT, IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET. MÍG E VILÁGBAN VA- GYOK, A VILÁG VILÁGOSSÁGA VAGYOK. PX és MARIA, ANNO 1949. Az egyik márvány szenteltvíztartó Szich Sebestyén és családja, míg a másik Rindmayer Györgyné adománya. A zászlórudak, a vascsillárok, az angyalok, az áldoztatórács Kobold Antal lakatos, a kórusajtó Kálos Ferenc lakatos, a hármascsengô Radnóti Károly és a Neményi család munkája, a keresztutat Sólyom István és Kobold Antal készítette. Az áldoztatórács többi betétjét Buza Barna tervezte és id. Biber Károly ötvös és lakatosmester kivitelezte. A keresztelôkút felirata: VERITAS ET VITA, LIGNUM CRUCIS, ECCE ET VERBO, FACTUM EST, EGO SUM VIA. A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS HALÁLÁNAK 1900-IK ÉVFORDULÓJA EMLÉKÉRE ÁLLÍTOTTA EZEN ELÔ VIZEK KÚTJÁT POOS REZSÔ APÁT-PLÉBÁNOS 22 PROKÓPIUS 46 52. o.
464 BUDAI-DÉLI ESPERESKERÜLET 3. kép. Sugár Gyula: Könnyezô Szûzanya (N. K.) 4. kép. A keresztelôkút (H. Zs.) AZ 1933-IK ÉVBEN. TANÍTSATOK MINDEN NÉPEKET, MEGKERESZTELVÉN ÔKET AZ ATYA ÉS FIÚ ÉS SZENTLÉLEK NEVÉBEN. SZT MÁTÉ 19. Poós Rezsô és Jálics Ernô alkotása. 23 A 100 darab szék a belvárosi kultúrterem adománya. 24 A Szent Antal-szobrot Szentesi Hiesz Géza, a Szentsír korpuszt Gácsik Ferenc faszobrász készítette 1950-ben. A szentélyt két oldalról 3-3 ablak világítja meg. A szentélytôl jobbra található a sekrestye. A bejárattól jobbra helyezték el a gyóntatófülkét. A templomot 1950. június 18-án Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök áldotta meg. 25 A háromhajós modern templom, budafoki mészkôbôl készült, tornya nincs. A téglalap alaprajzú épület homlokzatát három mélyített boltív díszíti, angyalt ábrázoló kovácsoltvas rátétekkel. 26 1951-ben kôbôl készült a vörösréz dombornyomású emblémával ellátott áldoztatórács. A fôoltár hátrészének olajfestésû kiképzését Pleidell János festômûvész végezte. A Kálvária-képeket Buza Barna tervezte és Kittlinger Kálmán kivitelezte. 1952-ben P. Lipót ferences atya áldotta meg az új keresztutat. Ekkor kerültek a szentély homlokzatára a liturgikus kovácsoltvas betûk. 1953-ban Kittlinger Kálmán iparmûvész készítette el az áldoztató falikarlámpákat. 1954-ben kifestették a templomot, valamint két énekrendtartó angyal került a templomba Kittlinger Kálmán által. Szintén ôáltala jegyzett a négy darab ablakrács a templomirodában. 27 A lelkészséget Shvoy Lajos székesfehérvári püspök 1956. november 5-ei dátummal plébániai rangra emelte. 28 Németh Gyula plébános 1957-ben egy Könnyezô Szûzanya oltárkép-reliefet adományozott a templomnak, amelyet Sugár Gyula szobrászmûvész készített. A keret 80 100 23 Az 1930-as római kiállításon is szerepelt. 24 PROKÓPIUS 63. o. 25 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 61 62. o. 26 MAYERNÉ LENDVÁRY Mária: Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve plébániatemplom. In Budapest templomai. Budafok- Tétény. XXII. kerület. Budapesti Városvédô Egyesület. Budapest é. n. 30. o. 27 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 63 70. o. 28 FORINTOS 193. o.
4. A BUDAFOK-FELSÔVÁROSI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 465 cm, a hársfából készült kép 60 80 cm. A benedikálását Potyondi Imre székesfehérvári nagyprépost végezte 1957. április 28-án. 29 A 300 m 2 templompadlózat elhelyezését Godó József mozaiklap-készítô vállalta el, aki 1958-ban 7500-8000 darab lapot készített. 30 1961-ben indult a templom elôterének, a teljes villanyhálózat felújítása. 31 1963-ban a tûzfal javítása, valamint a templom kifestése következett. 32 1965-ben a Komáromi úti keresztet hozták át a templomkertbe, és ekkor az itt álló két keresztet renoválták. 33 1966-ban a templom elôtti tér rendezése történt meg. 1967-ben a templomkertbe 30 darab fát ültettek. A templomba beszerelték a telefont. Ekkor kapott a templom egy kovácsoltvas könyvtartót. 1970-ben láttak hozzá a templomtetô és a mennyezet javításához. 1971-ben állították be a szembemisézô oltárt. 34 1973-ban kezdôdött a templomkert bekerítése. 35 Ugyanebben az évben a templom egy légbefújásos rendszerû fûtés készüléket kapott a freiburgi érsekségtôl. 1974 1975 között Csikós Tóth Sándor bár a terveken Muzsnay István okleveles építészmérnök neve szerepel, mert kettôjük közül csak neki volt tervezési engedélye tervei alapján kezdték téglából újjáépíteni az új szentélyrészt. A liturgikus teret Erdei Ferenc mérnök tervezte, ekkor került ki a szentélybôl az oltárral szemben állva bal oldalra a márványalapzaton álló, réz dombormûves díszítésû tabernákulum és a Jézus Szíve-szobor a jobb oldalon. A tabernákulum mellett látható a mindig kihelyezett Oltáriszentség, elôtte egy térdeplô. Ettôl balra a sarokban a hívek által készített márványtáblák. A korpusz templomkertben álló egykori Komáromi úti keresztrôl került a szentélybe. Németh Aurélia készítette 5. kép. Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve-templom belülrôl (N. K.) 29 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 93 95. o. 30 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 96 99. o. 31 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1961. 32 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1963. 33 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1965. 34 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1966 1971. 35 BFL XV. 17. d. 329. 224529/1973. Budapesti tervek gyûjteménye. Budapest (székes) fôváros tervei. Építési ügyosztályok tervtára.
466 BUDAI-DÉLI ESPERESKERÜLET 6. kép. Jézus Szíve-szobor (N. K.) 7. kép. Harangtorony (H. Zs.) a Szent József-szobrot a bejárattól balra. A liturgikus térbe a régi mûkô oltár helyett márványoltár került (süttôi kôfaragó üzemben készült), anyaga az akkori Jugoszláviából hozott fehér márvány. A tabernákulumot tartó oszlop és Jézus Szíve-szobor alapzata is jugoszláviai fehér márványból készült. A Szent József-szobrot, valamint a Szent Gaudentius és Szent Pius vértanú ereklyéivel ellátott új oltárt Kisberk Imre székesfehérvári megyéspüspök szentelte fel 1975. december 21-én. Közben a templom külsô vakolása is befejezôdött. 1979-ben a kórusfeljáró lépcsôt cserélték ki, amelyet Márkus László építészmérnök tervezett. 1982-ben a templomtetôt cserélték ki. 1983- ban Rainer Péter belsôépítész tervei alapján a templom új tölgyfa padokat kapott. 1985-ben szintén Rainer Péter készítette a szentély padjainak, a lambériáinak a terveit. 1987-ben a kórusfödém állításának a terveit Márkus László készítette és Ódor Elek kivitelezte. 1988-ban megtörtént a belsô templomtér felújítása. 1988-ban Keve József orgonaépítô nevéhez köthetô a templom új orgonája a bejárat felett, amelyet 1989-ben Takács Nándor székesfehérvári megyéspüspök szentelt fel. 36 A hangszert a Mészáros Keve Morvay cég építette, kétmanuálos, 10 regiszteres nagyságban. Szerkezete elektromos kúpláda. 37 A karzat kis mérete miatt a játszóasztal is és a két oldalára helyezett orgonaszekrény is a kórusmellvédben áll. Keve József orgonaépítô-mester tartja karban az orgonát. 38 A régi harmónium elöl, a templom jobb oldalán látható. Az egyházmegyei határok rendezése során a plébánia az Esztergom-Budapesti Fôegyházmegyébe nyert beosztást 1993-ban. 1993 1998 között épült fel a templomhoz kapcsolódó új plébániaépület, amelyet Vargha Zsolt plébános szentelt fel 1998. január 11-én. 39 1999-ben a plébániát és a templomot új csatornahálózatra kötötték. Még ebben az évben felújították a templom homlokzatán lévô világító keresztet. 40 2000-ben megújították a templom tetôzetét, 2001-ben kifestették a templomot, 2002-ben leszigetelték a templom padlását. 2002-ben a plébánián könyvtárt és videotékát alakítottak ki. 41 A plébániaépület bejáratánál található egy faalapzaton ál- 36 Budafok Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1973 1989. 37 EBK 112. Hajdók Judit. Budapesti templomok orgonái. Budafok-Felsôváros Jézus Szíve. Békés Balázs orgonaépítô-mester tájékoztatása alapján. 38 EBK 112. Hajdók Judit. Budapesti templomok orgonái. Budafok-Felsôváros Jézus Szíve. Keve József orgonaépítô-mester tájékoztatása alapján. 39 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1993 1998. 40 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1999. 41 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 2000 2002.
4. A BUDAFOK-FELSÔVÁROSI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 467 ló Szent József-szobor. 42 A templom bejáratánál, jobb oldalon egy márványtábla látható a következô felirattal: EMLÉKEZZÜNK PLÉBÁNOSAINKRA, AKIK JÉZUS SZÍVE EGYHÁZ- KÖZÖSSÉGÜNKET SZOLGÁLTÁK! NAGY FERENC 1941 52, NÉMETH GYULA 1952 68, HORVÁTH IMRE 1968 92, ROMBAI FERENC 1992 96. A templom bejáratánál, bal oldalon is elhelyeztek egy márványtáblát bronz arcképpel és a következô felirattal: MORLIN IMRE S.J. 1917 2003. NEHÉZ IDÔBEN 1972-TÔL 1985-IG HÛSÉGGEL, BÁTRAN SZOLGÁL- TA ISTENT TEMPLOMUNKBAN. JÓSÁGOS EMBERSÉGE ÖRÖK PÉLDAKÉNT ÉL SZÍ- VÜNKBEN. 2008 körül Csobán András és Rákóczi Sarolta két egyoldalas zászlót készített: a címeres magyar a Segítô Szûz Máriát ábrázolja a bal oldali oszlopnál, és a vatikáni a jobb oldali oszlopnál, és itt látható a Jézus Szíve-zászló is. 43 A templom elôterében fénykép látható a régi cserkészzászlóról. Az elôlap közepén a Magyarok Nagyasszonya és a Gyermek Jézus látható, alul olajág és babérág. Felirat: 948. SZ. JURISICH MIKLÓS CSERKÉSZ CSAPAT BUDAFOK 1937. A hátlap közepén Budafok címere, alul olajág és babérág. Felirata: LÉGY KÜLÖNB MAGYAR HOGY ÚJ MAGYAR LEHESS. A zászló három szabad szélén nemzeti színû lángnyelvek láthatók. 2010-ben a plébániakertben a harangok részére a régi haranglábtól jobbra új templomtornyot építettek. A tervezéssel Csizmár Gyulát és Herczeg Máriát bízták meg. A két régi harang mellé Gombos Miklós egy harmadikat is öntött. Ennek felirata: ISTEN DICSÔSÉGÉRE, JÉZUS SZÍVE TISZTELETÉRE ÖNTÖTTEK ENGEM A TEMPLOM- SZENTELÉS 60. ÉVFORDULÓJÁRA 2010. ÉVBEN. ÖNTÖTTE GOMBOS MIKLOS HARANG- ÖNTÔ MESTER, ÔRBOTTYÁNBAN. A harangtornyot Székely János esztergomi segédpüspök szentelte meg 2010. március 28-án. 44 A közösség A Ferences Szegénygondozó Nôvérek 45 vezették a Pannóniai utcai iskola óvodáját és a napközi otthonát. Családokat látogattak és támogatták a templomépítés gondolatát. 1934-ben a Kossuth Lajos utca 14.-ben, majd ez év augusztusától a Kölcsey utca 8.-ban béreltek lakást. 1937-ben örökölték meg Krzyzamovszky Alfonz házát. 46 A szegényházi kápolna oltárát Waár Ernô asztalosmester készítette és adományozta. A 60 darab széket Prokópius Nándorné adományozta. 47 A Szeretetház vezetését 1940. július 31-én vették át az Egri Norma Nôvérek. A kápolnájukat Büttner Ferenc 1940. szeptember 2-án szentelte fel. Itt ôrizték az Oltáriszentséget. Az oltárt és az egész berendezést Büttner Ferenc apátplébános adományozta. 48 A kápolna faoltára a rend ajándéka. A vezetôjük ekkor Mária Kamilla nôvér. 49 42 Készítôje és elhelyezésének dátuma ismeretlen. 2010. november 29. 43 Méretük: 59 98 cm, keresztrúd 67 cm, míg a rúd 2,7 m hosszú. Vargha Zsolt elmondása. 2010. december 6. 44 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 2010. 45 Egyházmegyei jogú nôi szerzetes intézmény. Alapítását 1926-ban Oslay Oszvald OFM kezdeményezte harmadrendi tagok részvételével Egerben. In MKL XII. 687. o., Az Egri Norma Nôvérek a szegénygondozás sajátos formáját dolgozták ki. 1936-ban a Belügyminisztérium rendelete alapján Magyar Norma néven országossá váltak. In MKL VIII. 392. o. 46 Egri Norma nôvérekre lásd Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus. 47 PROKÓPIUS 12. o. 48 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 6 7. o. 49 PROKÓPIUS 14. o.
468 BUDAI-DÉLI ESPERESKERÜLET A harangszentelés 1941. december 8-án, Szeplôtelen fogantatás napján történt meg a Szeretetháznál. A nagyobbik a 110 kg-os Szent István harang, átmérôje 57 cm, felirata: ISTEN DICSÔSÉGÉRE, SZENT ISTVÁN, MAGYARORSZÁG ELSÔ APOSTOLI KIRÁLYA TISZTELETÉRE ÖNTÖTTÉK A BUDAFOKI PANNÓNIA UTCA KÖRNYÉKI HÍVEK AZ ÚR 1941. ÉVÉBEN. A harang keresztanyja Prokópius Nándorné volt. A kisebbik 30 kg-os Szent Imre-harang, átmérôje 36,8 cm, felirata: ISTEN DICSÔSÉGÉRE ÉS AZ ELHUNYT FRIGYES FIA EMLÉKÉRE ÖNTETTE NÉMET ISTVÁNNÉ AZ ÚR 1941. ÉVÉBEN. A harang keresztanyja özv. Német Istvánné volt. A harangokat Szlezák László öntötte és Büttner Ferenc apátplébános szentelte fel. 50 Kezdetben az egyházközség a Mezô utca 51. sz. (520. régi hrsz.) alatt bérelt lakást a lelkészeknek. 1955-ben itt jelölik ki a plébániai épületet (hivatal, plébános-, káplán- és házvezetônôi lakás), a telket 1955-ben meg is vásárolták. 51 1958-ban kezdôdött a plébániaépület bôvítési tervének elkészítése és kivitelezése Beszterci Ferenc kômûvesmester által. 52 A tervek 24 5 m-es fôépület és melléképület kialakításáról szólt. 53 1985-ben felújították a plébánia épületét, 54 amelyet 1996-ban eladtak. 55 A következô egyesületek mûködtek ezen a területen: Szentlélek Hárfája Énekkar (1941), Jézus Szíve Asszonyszövetség, Jézus Szíve Leányegyesület, Fiú és leány Szívgárda, 948. sz. Jurisich Miklós Cserkészcsapat (1943), 56 Apostolkodó Testvérek Társasága (1944), 57 Szent Erzsébet és Dobó Katalin Leánycserkészet (1941), 58 Mária Kongregáció (1945), Szociális Misszió Társulat (1945), Virághintô Leányok (1945), Levente zenekar (1945), Oltáregylet (1945), 59 Rózsafüzér Társulat (újjáalakult 1947), 60 Bibliakör (1945), Szent Jakab apostol imacsoport (1997), Kármelhegyi Boldogasszony imacsoport (1998), Lisieux-i Kis Szent Teréz imacsoport (1999), Avilai Nagy Szent Teréz imacsoport (2000), Szent Erzsébet imacsoport (1996), Kánai Menyegzô Kör (1999), Házas Hétvége Kör (1999), Schola énekkar (1998), Passió-énekkar (1985k), Karitász, Családsegítô szolgálat (2000), Sportkör (1999), Szállást keres a Szent Család Mozgalom (1999). 61 1937-ben Varga Lajos katonás és szigorú hitoktató hírében állt. 62 1991-ben nem indult újra zökkenômentesen az iskolai hitoktatás. Két helyen (Pannónia u. és Dévényi u.) az iskola igazgatója hátráltatta a gyerekek hitoktatását, míg a Gádor utcai iskola vezetôje készséges volt. 63 Csak 1992-re javult a helyzet. 64 50 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 20 21. o. 51 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 71 79. o. 52 BFL XV. 17. d. 329/224462. Budapesti tervek gyûjteménye. Budapest (székes) fôváros tervei. Építési ügyosztályok tervtára. 53 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 102 103. o. 54 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1985. 55 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1996. 56 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 16. o. 57 PROKÓPIUS 24. o. 58 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 46. o. 59 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 29. o. 60 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 51. o. 61 HERCZEG András (szerk.): Budafok Felsôvárosi Jézus Szíve Egyházközség Zsinata. Budapest 2001. Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia. 30 41. o. 62 PROKÓPIUS 12. o. 63 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1991. 64 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 1992.
4. A BUDAFOK-FELSÔVÁROSI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 469 A plébánián igen szépek a körmenetek. 1944. március 30-án tartották az elsô feltámadási körmenetet a Pannónia u. Körmöci u. Szent Imre u. templomtelek iskola útvonalon. 65 1944. június 18-án a Jézus Szíve-körmenet a Pannónia u. Körmöci u. Szent Imre u. Templomtér u. között történt. 66 1945. április 6-án tartották a keresztjáró körmenetet a templomtelek és a Péter-Pál-kápolna között. 1945. június 10-én a Jézus Szíve-körmeneten több mint 1000 fô vett részt. 67 Jelenleg az úrnapi körmenet a templom körül történik, míg a feltámadási körmenet útvonala: Pannónia u. Promontor u. Donga u. Mezô u. Pannónia u. 68 Archontológia 69 1942. jan. 6. 1952. okt. 27. Nagy Ferenc 1952. ok. 27. 1969. júl. 1. Németh Gyula 1969. júl. 1. 1992. ápr. 1. Horváth Imre 1992. febr. 1992. aug. 15. Sipos Péter 1992. aug. 15. 72 1996. márc. 1. Rombai Ferenc 1996. márc. 1. 1996. aug. 1. Szenderffy Ferenc 1996. aug. 1. 2009 Vargha Zsolt 2009 2011 Hollai Antal 2011 Licskó Szabolcs BIRÓ AURÉL 65 PROKÓPIUS 23. o. 66 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 28 29. o. 67 Budafok-Felsôvárosi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Historia Domus 44. o. 68 Vargha Zsolt plébános elmondása. 2010. november 15. 69 PROKÓPIUS 56. o., FORINTOS 193., 219. o., Historia Domus 1992., Historia Domus 1996., Schem. 2007. 321. o.