f Magyar Szociológiai Társaság Átrendeződő értékek A Magyar Szociológiai Társaság éves vándorgyűlése 2018. október 18 20. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar A Magyar Szociológiai Társaság 2018. évi vándorgyűlését a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán tartjuk meg október 18 20-án. A fő témáját az érték szociológiai fogalma, az értékképzetek és értéktulajdonítások, a normák és erkölcsi felfogások, a saját és a más csoportok észlelésének és megítélésének empirikus vizsgálhatósága alkotja. Október 18. csütörtök 9.00- Program * REGISZTRÁCIÓ: SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar főépülete, Boldogasszony sgt. 6. 9.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó Helyszín: Szegedi Tudományegyetem főépülete, Dugonics tér 13. II. em. Díszterem A vándorgyűlés védnökei: Dr. Botka László, Szeged polgármestere és Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora Köszöntőt mond: Dr. habil. Zakar Péter professzor, nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes és Dr. Wessely Anna PhD, a Magyar Szociológiai Társaság elnöke * A programváltozás joga fenntartva! 1
10.00-11.00 Plenáris előadás: Helyszín: Szegedi Tudományegyetem főépülete, Dugonics tér 13. II. em. Díszterem Csepeli György (ELTE TáTK): Az értékek, mint algoritmusok A vándorgyűlés innentől az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon folytatódik! 11.30-13.00 1. szekció: A roma közösségek működését befolyásoló értékválasztások napjainkban Szekcióvezető: Kállai Ernő (SZTE) 1. Fejős Anna (Brémai Egyetem): KI TANÍT? Roma pedagógusok vidéki oktatási terekben 2. Keresztes-Takács Orsolya (ELTE PPK): A roma gyermeket örökbefogadó családok elfogadottsága a többségi társadalom értékrendszerében 3. Máté Dezső (ELTE TáTK): Roma generációk értékválasztásai az LMBTQ megítélésében 2. szekció: Áldozatiság és politikai képviselet Szekcióvezető: Zombory Máté (MTA TK) 1. Katona Noémi (MTA-TK): Az áldozatiság konstrukciója a prostitúciós diskurzusban 2. Zombory Máté (MTA TK): Mimetikus áldozati versengés: Gulag vs. Auschwitz 3. Pulay Gergő: Marginalitás, társadalmi szenvedés és nyilvános megmutatkozás ebédszünet 14.00-15.30 3. szekció: Szeparációs törekvések az oktatásban állam, egyházak, szülők és oktatási szereplők Szekcióvezető: Radó Péter 1. Ercse Kriszta (ELTE PPK): Az állam által ösztönzött, egyház-asszisztált szegregáció mechanizmusa 2. Radó Péter: Szelekció és szegregáció a közoktatásban. A magyar közoktatás szelektivitását magyarázó tényezők vizsgálata 2
4. szekció: Szülői értékek és stratégiák a gyerekek technológiahasználatával kapcsolatban Szekcióvezetők: Nagy Beáta (BCE) Kutrovátz Kitti (BCE) 1. Bodó Julianna (Sapientia): Internethasználat családi közegben. Szülői magatartásmodellek és stílusok 2. Kutrovátz Kitti (BCE): A szülői értékek a gyerekek technológiahasználatával kapcsolatos stratégiák tükrében 3. Nagy Beáta (BCE): Félelmek és mítoszok a gyerekek technológia használatával kapcsolatban 16.00-17.30 5. szekció: Kognitív hálózatok Szekcióvezető: Fokasz Nikosz (ELTE TáTK) 1. Előd Zoltán (MTA-ELTE-Peripato) Jelenfi Gábor (MTA-ELTE-Peripato): A társadalmi környezet megismerésének univerzális műveleti ciklusai és a megismerő rendszerek hálózati struktúrájára és hatásdinamikája 2. Gerő Márton (ELTE TáTK): A "Soros hálózat": ellenségeink szemantikai hálózata 3. Jelenfi Gábor (MTA-ELTE-Peripato) Fokasz Nikosz (ELTE TáTK) Tardos Róbert (MTA-ELTE-Peripato): Kulturális távolságok a nemzeti sztereotípiák alapján 6. szekció: Peremhelyzetben élő csoportok megítélésének változásai Szekcióvezető: Laki Ildikó (SZTE ETSZK) 1. Bányai Borbála (ELTE TáTK): Pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak társas kapcsolatai 2. Laki Ildikó (SZTE ETSZK): A magyarországi fogyatékossággal élő emberek társadalmi konfliktusai 3. Kállai Ernő (SZTE): A romák választói magatartásának jellegzetességei és változásai a választási eredmények elemzése alapján 18.00-18.30 A Némedi-, Polányi- és Erdei-díj 2018. évi nyertesei díjátadás 3
18.30-20.00 Könyvbemutató: Az MTA Szegedi Területi Bizottság Szociológiai munkabizottság könyvszemléje Helyszín: MTA SZAB Székház 217-es terem Fekete Marianna eidő, AVAGY A SZABADIDŐ BEHÁLÓZÁSA Generációs kultúrafogyasztás a digitális korban (Belvedere Meridionale, 2018) című könyvét bemutatja Tibori Tímea. (MTA TK) A Belvedere Meridionale folyóirat 2018. évi 3. lapszámát bemutatja Kállai Ernő (SZTE), a szám szerkesztője Pitching Forum 1 Helyszín: SZTE JGYPK, I. em 1158. Fizika előadó 1. Bocskor Ákos (BCE): Kevert módszerek az oktatáskutatásban: népszerűség és baráti kapcsolatok vegyes etnikumú általános iskolai osztályokban 2. Erőss Gábor (MTA-TK): Nincsen felvételi szerintem. Kategorizálás és annak tagadása egy egyházi fenntartású iskolában 3. Fabó Edit (WCSA): Tudományos és oktatási eredmények értékrendbeli integrálása 4. Vincze Anikó (SZTE): Digitális bennszülöttek és bevándorlók értékkonfliktusai a tudás-elsajátításban 20.00 - Fogadás Helyszín: Polgármesteri Hivatal, Széchenyi tér 10-11. Október 19. péntek 9.00-10.30 7. szekció: Értékek és törésvonalak: Az értékek ontológiai inflációja, és ami abból (nem) következik Szekcióvezető: Janky Béla (BME/MTA TK) 1. Janky Béla (BME/MTA TK): Politikai értékek, politikai identitás és attitűdök Magyarországon 2018-ban 2. Takács Erzsébet (ELTE TáTK): Szolidaritás átalakulóban. A reflexív szolidaritás Magyarországon 3. Lakatos Zoltán (BME): Szubsztancialista csapdák az értékkutatásban 4. Csigó Péter (BME): Miért nem magyarázza a politikai polarizáció-kutatás eredményeit a törésvonal- elmélet? Javaslat egy alternatív elméleti modellre. 4
8. szekció: Integráció, dezintegráció és szegregáció a magyar közoktatásban 2010 óta Szekcióvezető: Berényi Eszter (ELTE) 1. Fejes József Balázs (SZTE) Szűts Norbert (SZTE): Az oktatási szegregáció ügye napjainkban 2. Berényi Eszter (ELTE): Csak a szelekció marad - Iskolaválasztás és szegregáció nem(csak) középiskolás fokon 3. Fejes József Balázs (SZTE) Szűts Norbert (SZTE): Az oktatási szegregáció enyhítésének lehetőségei 11.00-12.30 9. szekció: Személyes narratívák, elbeszélt történelem és a történelemtanítás értékvilága Szekcióvezetők: Pászka Imre (SZTE) Jancsák Csaba (MTA-SZTE ETTK): 1. Pászka Imre (MTA-SZTE ETTK):Személyes narratívák, elbeszélt történelem és a történelemtanítás értékvilága szociológiai megközelítésben. 2. Jancsák Csaba (MTA-SZTE ETTK): A screenager generáció és történelemtanítás értékvilága 3. Szőnyi Eszter (MTA-SZTE ETTK): IKT-támogatott értékátadási folyamatok az iskolában Túlélőkkel készült videóinterjúk a magyarországi Holokauszt tanításában 10. szekció: A szegénység és mérése Szekcióvezető: Huszár Ákos (MTA TK) 1. Huszár Ákos (MTA TK): Szegénység és depriváció 2. Husz Ildikó (MTA TK/BCE): Nélkülöző gyerekek és a rászorultság helyi konstrukciói 3. Havasi Éva Rakovics Márton (ELTE TáTK): Az EU-országok harmonizált szegénységmérése új megközelítésben ebédszünet 5
13.30-15.00 11. szekció: Átmentés? A civil kurázsi és a kulturális ellenállás egykor és ma Szekcióvezetők: Kovács Éva (MTA TK) 1. Gárdos Judit (MTA TK) Kovács Éva (MTA TK) Szabari Vera (ELTE TáTK) Piotr Filipkowski: A kultúra legyőzi a struktúrát - életmódkutatások a 70-es években Magyarországon és Lengyelországban 2. Csurgó Bernadett (MTA TK) Kovács Éva (MTA TK): Az államszocializmus kulturális öröksége rurális terekben: Mezőkövesd és Kőszeg 3. Kerényi Szabina (MTA TK): Környezetvédelem, alternatív értékválasztások, civil ellenállás - a környezetvédelmi mozgalmak a 80-as évek Magyarországán 4. Apor Péter (MTA BTK) Josip Mihaljević (ISP) Cristina Petrescu (UB): Az 1968 utáni szociológiai kutatások értékválasztásai Magyarországon, Romániában és Jugoszláviában Pitching Forum 2 1. Dávid Benjámin (SZTE BTK): A Nagy Háború demográfiai hatásai a katonai veszteségek tükrében Gyoma és Endrőd települések vonatkozásában 2. Balogh Péter (SZTE BTK): Mélyülő megosztottság, növekvő sérülékenység - Kérdésfelvetések a magyar társadalom polarizálódásának lehetséges következményeiről 3. Szarvák Tibor (NKE) Balcsók István (DE) Kovács Gábor (SZIE): A felzárkózási programok területi-társadalmi környezete 4. Herke Boglárka (BCE): Az egyedülálló anyák megítélése és jóléti érdemességük Magyarországon 5. Gábriel Dóra (NKI): Magyar idősgondozók Ausztriában családi stratégia és transznacionális gondozási kötelezettségek 6. Kohut-Ferki Julianna (DE): Egyéni és kulturális érték, identitás értelmezése a vallás szemszögéből 7. Leveleki Magdolna (VHF): Adaptáció és/vagy alkalmazkodás az éghajlatváltozás hatására az élethelyzetek és szemléletmódok függvényében a Balaton térség népessége körében 8. Vida Anikó (SZTE-ETSZK): Intézmények - hálózatok - közösségek. Az Igazgyöngy Alapítvány esélyteremtő modelljének keretében fejlesztett újszerű együttműködési forma adaptációs vizsgálata 9. Kristóf Luca (MTA TK) Koltai Júlia (MTA TK) Simonovits Bori (ELTE PPK): A normaszegés társadalmi megítélése egy vignettás kísérlet eredményei 10. Borbíró Andrea (ELTE ÁJK): A bűnelkövetés következményeinek észlelése kis súlyú bűncselekmények elkövetői körében a bűnelkövetés és a büntetés narratívái 6
15.30 16.30 A Magyar Szociológiai Társaság rendes közgyűlése I. Az egyesület tisztségviselőinek megválasztása II. Az Alapszabály kiegészítésének elfogadása III. A székhely módosításának elfogadása 16.30-17.30 Könyvbemutató Helyszín: SZTE JGYPK, I. em 1158. Fizika előadó Nagy Ádám (Szerk.): Margón kívül - magyar ifjúságkutatás 2016. Excenter Kutatóközpont A könyvet bemutatja: Nagy Ádám szerkesztő, Krémer Balázs (DE) korreferens, Tibori Timea (MTA TK) és Fekete Mariann (SZTE) szerzők 18.00-20.00 Szakosztályülések Ifjúságszociológia Szakosztály Moderátor: Murányi István (DE) Könyvbemutatók: 1. Nagy Ádám (szerk.) Margón kívül magyar ifjúságkutatás. Excenter Kutatóközpont 2. Székely Levente (szerk.) Magyar fiatalok a Kárpát-medencében. Magyar Ifjúság kutatás 2016. Kutatópont Kft. Korreferensek: 1. Fónai Mihály (DE) 2. Huszti Éva (DE) Információs Társadalom Szakosztály Helyszín: SZTE JGYPK, I. em. 1108. Moderátor: Prazsák Gergő (ELTE TáTK) 1. Dessewffy Tibor (ELTE TáTK): Hibridizáció, mint lehetőség és szükséglet 2. Prazsák Gergő (ELTE TáTK): Cyberdeviancia 3. Simon Sára (ELTE TáTK): Ritka betegségek és a Twitter A #RareDisease Big Data alapú elemzése interdiszciplináris megközelítésben 4. Z. Karlavics László (SZTE): A posztbürokratikus kontroll társadalomképéhez. Hogyan írja át maga körül a fogalmi rendszereket a humán technológia? Speciális Célcsoportok Szakosztály Helyszín: SZTE JGYPK, I. em. 1109. Moderátor: Laki Ildikó (SZTE) 1. Héderné Berta Edina (SZTE): A sikeres cigány vállalkozó a láthatatlan ember 7
Október 20. szombat 9.00-10.30 Szakosztályülések Holisztikus Ökológia Szakosztály Helyszín: SZTE JGYPK, I. em. 1108. Moderátor: Antal Z. László (MTA TK) 1. Ferencz Zoltán (MTA TK): Az ökotudatos értékrend megerősödése az Európai országokban 2. Páldy Anna (OKI): Harmonikus környezet - jobb egészség 3. Girán János (PTE): Az egészség, mint érték a városi közösségek életében 4. Antal Z. László (MTA TK): Egészségtudatos és ökotudatos közösségek az Egyesült Királyságban és Magyarországon. Nagyalföldi Szakosztály I: Moderátor: Csoba Judit (DE) 1. Csoba Judit (DE): Flexibilis foglalkoztatás: globális káosz vagy a fenntartható munkaerőpiac új modellje? 2. Tódor Imre (DE): Az értékváltozás és az értékszintézis motívumai a tanulók középiskolaválasztásában 3. Bene Viktória (DE): Szimbolikus tőke 2.0: Miért lettek fontosak a lájkok? 4. Murányi István (DE): Európa három történeti régiójának öröksége: fiatalok előítéletessége 5. Béres Zsuzsa (DE): A debreceniség és a debreceni kulturális elit kapcsolata 6. Paczári Viktória (DE): A magyarországi társadalmi innovációk tipizálási lehetőségei 7. Kukucska Zsuzsa (DE): Partnerszelekciós mechanizmusok képzési szintek szerinti különbségei Oktatásszociológiai Szakosztály I. Helyszín: SZTE JGYPK, I. em. 1109. Moderátor: Nagy Péter Tibor (WJLF) 1. Boros Julianna (PTE) Lakatos Tímea (PTE): Együtt élés - közösségi tanulás és kulturális tanulás formái Tésenfán 2. Hegedűs Antita (DE): Közösségi tanulás a kisteleki járásban. Helyzetkép a LEARN index mutatói és interjús vizsgálatok alapján 3. Kozma Tamás (DE): Társadalmi innováció és közösségi tanulás 4. Rábai Dávid (DE): A közösség ereje? A Debreceni Labdarúgó Akadémia kialakulási körülményeinek a vizsgálata, a helyi, közösségi erők esetleges szerepvállalása 5. Ragadics Tamás (PTE): Innováció és közösségi tanulás Drávafokon 8
Tér Település Társadalom Szakosztály I. Helyszín: SZTE JGYPK, mfszt. 1051. Moderátorok: Csizmady Adrienne (MTA TK) Kőszeghy Lea (MTA TK) 1. Kocsis János Balázs (BME) A lakosság önkormányzati bevonásának gyakorlata 2. Kőszeghy Lea (MTA TK) Csizmady Adrienne (MTA TK): Az integrált városfejlesztés elméleti gyökerei és a magyarországi várostervezési gyakorlat hagyományai 3. Tomay Kyra (PTE BTK): Kontrasztok - a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és környéke 10.40-12.10 Fogyatékosságtudomány Szakosztály I. Moderátor: Szilágyiné Antal Zsuzsa (ELTE BGGYK) 1. Loványi Eszter (ELTE BGGYK): Segítőkutyák a társadalomban nemzetközi kérdőíves, emancipatív jellegű felmérés eredményei 2. Cserti-Szauer Csilla (ELTE BGGYK) Katona Vanda (ELTE BGGYK): Útra fel! - Sajátos nevelési igénnyel a magyar pályaorientáció rendszerében 3. Szilágyiné Antal Zsuzsa (ELTE BGGYK) Hernádi Ilona (ELTE BGGYK): Felelős-e a néző azért, amit lát? Munkaszociológia és Társadalmi Egyenlőtlenségek Szakosztály I. Helyszín: SZTE JGYPK, I. em. 1108. Moderátorok: Paksi Veronika (MTA TK) Tardos Katalin (MTA TK) 1. Illéssy Miklós (MTA TK): Digitalizáció, képzési szerkezet és globális értékláncok: Magyarország változó szerepe a nemzetközi munkamegosztásban? 2. Csizmadia Péter (MTA TK): Készségilleszkedés a magyar munkaerőpiacon 3. Török Emőke (KRE) Gergely Andrea (ELTE TáTK): A hivatástudat szerepe a munkához való viszonyban 9
Nagyalföldi Szakosztály II: Moderátor: Czibere Ibolya (DE) 1. Rácz Andrea (ELTE): A gyermekvédelmi beavatkozások értékháttere és -válsága 2. Bocsi Veronika (DE): Hallgatók értelmiségképe. Egy kvantitatív kutatás tanulságai. 3. Fónai Mihály-(DE) Márton Sándor (DE): Jogi karok hallgatóinak térbeli mobilitása 4. Fényes Hajnalka (DE) Markos Valéria (DE): A felsőoktatási hallgatók önkéntessége és a hallgatók családterveinek összefüggései 5. Kovács Klára (DE): Sportolás és tanulmányi eredményesség a felsőoktatásban - kitartóbbak-e a sportoló hallgatók? 6. Virág Ádám (ELTE): A helyi foglalkoztatás lehetőségei a szociális szövetkezetek környezetében 7. Galán Anita (DE): Tabuhelyszínek a Z generációs fiatalok okostelefon-használatában Oktatásszociológiai Szakosztály II. Helyszín: SZTE JGYPK, I. em. 1109 Moderátor: Nagy Péter Tibor (WJLF) 1. Polónyi István (DE): A felsőoktatásba történő bejutás esélykülönbségeinek a 2010-es évekbeli növekedéséről 2. Sáska Géza (ELTE PPK): Az 50-es évek esélyegyenlőségi politikájának elvetése és következményei az oktatásban a szocialista Magyarországon Tér Település Társadalom Szakosztály II. Helyszín: SZTE JGYPK, mfszt. 1051. Moderátorok: Csizmady Adrienne (MTA TK) Kőszeghy Lea (MTA TK) 1. Olt Gergely (MTA TK): A posztszocialista dzsentrifikáció elméleti vitái és Budapest 7. és 8. kerületének példája 2. Bagyura Márton (ELTE TáTK): A budapesti agglomeráció északnyugati szektorának forgalomnövekedése és ennek társadalmi hatásai kávé- vagy ebédszünet 12.30-14.00 Családszociológia Szakosztály Helyszín: SZTE JGYPK, I. em.1109 Moderátorok: Murinkó Lívia (KSH NKI) Szalma Ivett (MTA TK) 1. Dupcsik Csaba (MTA TK): Párkacsolatok (házasságok) stabilitása és információmenedzsment: Kritikai megjegyzések Gary Becker felfogásához 2. Murinkó Lívia (KSH NKI): Ki miért (nem) házasodik? Szándék és megvalósulás a házasodási mélypont és a felívelés idején (2008 2017) 3. Szalma Ivett (MTA TK) Takács Judit (MTA TK): A fertilitással kapcsolatos tudás szintje hozzájárulhat-e a gyermektelenséghez Magyarországon? 4. Vajda Róza Eszter (MTA TK) Szalma Ivett (MTA TK) Takács Judit (MTA TK): Fantomapák? Tudatos és nem tervezett gyermektelenség magas iskolai végzettségű nők körében 10
Fogyatékosságtudomány Szakosztály. II Moderátor: Szilágyiné Antal Zsuzsa (ELTE BGGYK) 1. Szücs Marianna (ELTE BGGYK): Előny vagy hátrány? Az ADHD-s (figyelemhiányos, hiperaktivitás zavarral küzdő) felnőttekre jellemző értékek, attitűdök. 2. Savsits Carmen (ELTE BGGYK) Csillag Sára (BGF): Vállalkozás vaktában? fogyatékossággal élő vállalkozók a mai Magyarországon Munkaszociológia és Társadalmi Egyenlőtlenségek Szakosztály II. Helyszín: SZTE JGYPK, I. em. 1108. Moderátorok: Paksi Veronika (MTA TK) Tardos Katalin (MTA TK) 1. Tardos Katalin (MTA TK) Paksi Veronika (MTA TK): Az esélyegyenlőség értéke és fejlesztésének lehetőségei az állami K+F szférában 2. Pálinkó Éva (MTA KIK): Az akadémiai és vállalkozói szféra közötti együttműködés feltételei a kutatói oldalon 3. Fábri György (ELTE PPK): A PhD értéke a munkaerőpiacon a doktoráltak véleménye szerint 4. Paksi Veronika (MTA TK) Tardos Katalin (MTA TK) Fábri György (ELTE PPK): Doktoráltak életpályája Magyarországon. Előzetes eredmények egy kvalitatív kutatásból Nagyalföldi Szakosztály III (tartalék-idősáv) Moderátor: Czibere Ibolya (DE) Csoba Judit (DE) 14.10-15.40 Etnikai Kisebbségkutató Szakosztály Helyszín: SZTE JGYPK, mfszt. 1051. Moderátor: Kupa László (PTE) 1. Gerner Zsuzsanna (PTE): Mi és ti - a magyarországi németek kollektív identitástudatának bemutatása autobiográfiai narratívákon keresztül 2. Bába Szilvia (Duna Palota): Az etnikai identitás megnyilvánulási lehetőségei a tengeren túli magyar diaszpórában 3. Baranyai Nóra (MTA KRTK): Etnoregionális közösségek és pártok jellegzetességeinek empirikus vizsgálhatósága 4. Gyurok János (PTE): Elitek, nemzetiségi elitek a változás korában 11
Feminizmus Szakosztály I. Nők a szakmai professzionalizáció útján Helyszín: SZTE JGYPK, I. em. 1109. Moderátor Lendák-Kabok Karolina (BCE) 1. Paksi Veronika (MTA TK) Nagy Beáta (BCE): Előítéletek és megkülönböztetések a műszaki és informatikai felsőoktatásban 2. Geambașu Réka (BBTE/Hétfa Kutatóintézet) Vita Emese (BBTE): Doktoranduszok és fiatal kutatónők karrierindulása. Két tudományterület tanulságai 3. Gergely Orsolya (Sapientia) Mompreneurs: Székelyföldi vállalkozónők egy kvalitatív kutatás tükrében 4. Oborni Katalin (BCE): A női vezetők elfogadása és karrierjük alakulása a középvezetői szinten Gazdaságszociológia Szakosztály Moderátorok: Czakó Ágnes (MTA TK/BCE) Győri Ágnes (BCE) 1. Győri Ágnes (MTA TK/BCE): A magyar háztartások megtakarító képességének változása a válság után 2. Horzsa Gergely (BCE): Gazdaságfejlesztések társadalmi hatása - Fejlesztési források és a vidéki elvándorlás útmodellje 3. Husz Ildikó (MTA TK/BCE): Mit tanultak a devizahiteles háztartások a válságból? 4. Perpék Éva (BCE) Győri Ágnes (MTA TK/BCE) Lengyel György (BCE): Egyetemisták vezetői és vállalkozói aspirációi Vallásszociológia Szakosztály I. Helyszín: SZTE JGYPK, I. em.1108 Moderátor: Hegedűs Rita (BCE) 1. Gyorgyovich Miklós (ELTE TáTK) Pusztai Gabriella (DE) Karászi Zsuzsanna (DE): Vallási szocializációs modellek alkalmazhatóságának vizsgálata háromgenerációs interjúk adatai alapján 2. Hámori Ádám (OH) Luxné Prehoda Anna (PPKE): Igaz az, hogy az idősebbek vallásosabbak? A vallásosság életúton belüli változásának vizsgálata 3. Rosta Gergely (PPKE) Földvári Mónika (KSH): Vallási kategóriák jelentésváltozása generációk között 4. Hegedűs Rita (BCE): Kontextuális hatások a vallásosság megtartásában 12
15.50-17.20 Feminizmus Szakosztály II. Társadalmi értékek, elvárások és strukturális viszonyok Helyszín: SZTE JGYPK, I. em. 1109 Moderátor: Nagy Beáta (BCE) 1. Gregor Anikó (ELTE TáTK): Amikor nincs más, csak a család: a családdal és a nemek közötti munkamegosztással kapcsolatos értékek hátteréről 2. Dés Fanni (BCE): Tehát szexuálisan nem passzoltak" Állami intézmények gyakorlatai, a nők elleni erőszak áldozatainak tapasztalatainak eltüntetésére 3. Bajusz Orsolya (BCE): A biopolitika egy aktora a mai Magyarországon. Esettanulmány Vallásszociológia Szakosztály II. Helyszín: SZTE JGYPK, I. em. 1108. Moderátor: Hegedűs Rita (BCE) 1. Kamarás István (EHE): Egy egyházszociológiai utópia recepciója 2. Révay Edit (OORI): A középkori Begina mozgalom és a kortárs női szerzetesrendek intézményesülésének különbségei 3. Antal Z. László (MTA TK): Paradigmaváltás a természet és a társadalom kapcsolatával foglalkozó elméletekben 17.25 Konferenciazárás Absztraktfüzet A konferencia absztraktfüzete hivatalos publikációnak számító, online kiadványként fog megjelenni a konferencia idejére. Regisztráció A vándorgyűlésen való részvétel feltétele az érvényes MSZT-tagság és regisztrációs díj befizetése. Teljes regisztrációs díj: 8000 forint Kedvezményes díj nyugdíjasoknak: 4000 forint Egyetemi hallgatóknak: ingyenes GYES-en lévőknek: ingyenes További információ: http://www.szociologia.hu/regisztracio_es_regisztracios_dij_2018/ 13
Szervezőbizottság Arnold-Ferencz Kitti az SZTE JGYPK Külügyi és Innovációs Iroda képviseletében Fekete Mariann az SZTE BTK Szociológiai Tanszékének képviseletében Gábriel Dóra az MSZT Elnökségének képviseletében Jancsák Csaba az MTA SZAB Szociológiai Munkabizottságának képviseletében Kállai Ernő az MSZT Elnökségének képviseletében Kund Attila az MSZT Elnökségének képviseletében Paksi Veronika az MSZT Elnökségének képviseletében Rácz Lajos az SZTE JGYPK Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitika Intézetének képviseletében Sánta Tamás a Szervezőbizottság titkára Tibori Timea az MSZT Elnökségének képviseletében Vida Anikó az SZTE ETSZK Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék képviseletében Wessely Anna az MSZT Elnökségének képviseletében Kapcsolat Magyar Szociológiai Társaság. Tel: +36 70 6247704 (Tibori Timea), +36 70 6247718 (Kund Attila) E-mail: mszt@szociologia.hu Honlap: http://www.szociologia.hu Facebook: https://www.facebook.com/magyar.szociologiai.tarsasag/ Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1678459385595064/ Program frissítve: 2018. október 17. 12:00 14