KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. október 24., XXIX/43. www.keszin.hu ÉRMEAUTOMATA KECSKEMÉTEN Kecskemét város fennállásának 650. évfordulója alkalmából egy emlékérme-automata került kihelyezésre a Deák Ferenc tér Nagytemplom mögötti részén, amellyel 4 különböző mintájú érme készíthető a város nevezetes épületeiről. A Kecskeméti Városháza patinás épülete, a Cifrapalota díszes homlokzata, a Kecskeméti Katona József Színház jellegzetes épülete és Kecskemét város címere választható. Az elkészített érmék emlékül maradnak a helyi emberek és az idelátogató turisták számára a neves évfordulót ünneplő Kecskemét városáról. Az automata kihelyezése az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület és Kecskemét MJV Önkormányzatának együttműködésével valósult meg. Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület Lapzárta változás! Kedves Olvasóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a november 1-jei hosszú hétvége miatt lapzártánk az alábbiak szerint módosul a 45. hétre vonatkozóan: 2018. október 31-én, szerdán 12:00 óráig tudnak feladni hirdetést a 45. heti újságunkba, ami 2018. november 5-én, hétfőn jelenik meg. Megértésüket köszönjük! Szerkesztőség
2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. október 24. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ MACSKABLÖFF óvodásoknak szóló előadás Helyszín: Kisterem október 24. szerda 10 óra október 25. csütörtök 10 óra október 26. péntek 10 óra ALMAFÁCSKA Óvodásoknak ajánlott előadás. Helyszín: Nagyterem október 24. szerda 10 óra október 25. csütörtök 10 óra október 26. péntek 10 óra november 4. vasárnap 9:30 RIGÓCSŐR KIRÁLY Helyszín: Nagyterem Az előadás 6 éves kortól ajánlott. október 24. szerda 14 óra október 25. csütörtök 14 óra október 28. vasárnap 10:30 Kecskemét, Budai u. 15. www.ciroka.hu 76/482-217 KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR Október 25. csütörtök 17.00 UTAZÓK A KÖNYVTÁRBAN Az óriásfenyőktől a gejzírekig A Sziklás-hegység csodái Előadó: Szabados László tanár GYERMEKVILÁG Október 25., csütörtök 10.15 és 11.00 BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt babáknak, mamáknak Regisztráció: www.bacstudastar.hu Októberben induló játékok Mesemondók találkozója 12. Legyél te is kölyökolvasó! Irodalmi játék 6-14 éveseknek 22. Táltospróba - Kisiskolások mesevetélkedője 32. Barátunk a természet természetismereti játék TINIVILÁG Október 25. csütörtök 16.30 óra Könyvtári Jedi Akadémia ZENEI SZOLGÁLTATÁS 180 éve született Georges Bizet zeneszerző Kecskemét, Piaristák tere 8. www.bacstudastar.hu EGÉSZSÉG SÜRGŐSSÉGI BETEG- ELLÁTÁS (SBO) Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38. Telefon: 06 76 516 700 Non-stop felvételes rendszerben történik a betegek fogadása és ellátása. További információ: https:// www.kmk.hu/ GYERMEK HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 18 órától reggel 8 óráig, szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház A (új) épület földszinti ambulancia, a gyermek pulmonológiai rendelő helyiség (0327 szoba) Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 06 76 516 904 FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 17 órától reggel 8 óráig Szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38. Telefon: 06 76 516 984 FOGORVOSI ÜGYELET szombat, vasárnap, ünnepnap: 08.00-14.00 Egészségügyi Központ Kecskemét, Piaristák tere 7. Telefon: 06 76 514 0394 PATIKAI ÜGYELET Szent Benedek EuroPatika Kecskemét, Kápolna u. 15. Telefon: 06 76 507 992 VÉRADÁS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ Kecskemét, Koháry István körút október 24. szerda 08:00 14:00 október 25. csüt. 08:00 18:00 október 26. péntek 08:00 13:00 október 29. hétfő 08:00 18:00 október 30. kedd 08:00 16:00 október 31. szerda 08:00 14:00 REPTÉR Kecskemét, Reptéri út 3 október 25. csüt. 08:00 13:00 www.veradas.hu KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ A BESZÉLŐ KÖNTÖS Kecskemét idén 650, Mikszáth Kálmán regénye pedig 129 éves. Városunk jubileumát Szente Vajk regényadaptációjával ünnepeljük, melynek feldolgozása új nézőpontba helyezi a 16. századi Kecskemétet. A bég helyett varázsköntös érkezik a budai pasától. Lestyák András szabó elkészíti a kaftán tökéletes mását és úrrá lesz a káosz. A rendező - zeneszerző új stílust teremt regény-musicalével. október 25. 19:00 Nagy László b. október 26. 19:00 Németh László b. október 27. 15:00 Honthy Hanna b. október 31. 19:00 Latabár K. b. november 2. 19:00 Ódry Á.b. november 3. 19:00 Csortos Gy.b. november 4. 15:00 Gombaszögi E.b. (Látássérültek részére akadálymentesített előadás) JANCSI ÉS JULIS október 24. 15:00 Janikovszky É.b. október 25. 15:00 Szabó Lőrinc b. CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ október 28. 15:00 Bérletszünet KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ RÓMEÓ ÉS JÚLIA október 24. 19:00 október 27. 20:00 A KÉPZELT BETEG október 30. 19:00 A KIRÁLY BESZÉDE november 4. 15:00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ VÁNYA BÁCSI október 24. 19:00 A JÁTÉK VÉGE november 3. 15:00 Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/501-170 www.kecskemetikatona.hu PÓDIUMBESZÉLGETÉS A Hírös kecskemétiek című Pódiumbeszélgetés következő előadását rendezi meg 2018. október 29-én hétfőn, 18 órakor a Hírös Város Turisztikai Központ. Ezúttal három ismert kecskeméti személyiség mesél pályájáról, sikereiről és terveiről a Hírös Város Turisztikai Központban, a régi Városi Mozi épületében. MEGHÍVOTT VENDÉGEK: BEDŐ ISTVÁNNÉ vertcsipke-készítő, Az Év Kecskeméti Mestere és Zilahy- díjas vertcsipke-készítő (2013) DURÁNYIK LÁSZLÓ, kórusversenyeken többszörös különdíjas karnagy, Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja (2013), MOL Tehetséggondozásért Díj (2013), Megyei Príma Díj (2009), Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díj (2007), Kodály Zoltán Életmű Díj (2005) HAJDÚ LÁSZLÓ, Európa bajnok masters úszó, UNIVER 24 úszógála ötletgazdája A beszélgetést vezeti: KRISKÓ JÁNOS A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük, jelezze az alábbi lehetőségek egyikén: info@ hiroskozpont.hu, 76/501-176, vagy személyesen a Hírös Város Turisztikai Központban (Kecskemét, Rákóczi u. 15.) 13:00 17:00-ig. Regisztrálni az előadás előtt a helyszínen is lehet. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK WALTER 55 Emlékkiállítás Walter Gábor festőművész (1963 2014) Sopronban született. Mesterének vallotta Bozsó Jánost és Jets Györgyöt. 1990-tõl szerepelnek munkái hazai és külföldi kiállításokon. Tájképeit elsősorban akvarellel és pasztellel készítette, de szívesen nyúlt az olajhoz is. Emlékkiállításán korai, kevésbé ismert alkotásait is láthatjuk. A kiállítást megnyitja: Szappanos István festőművész, nyugalmazott főiskolai oktató. Megnyitó: október 27. 11 óra Tárgyak és motívumok Kecskemét múltjából A kiállítás segítségével szeretnék ismertté tenni a város pedagógusának, Leviczky Józsefnek az intézménynek ajándékozott több mint 200 db tárgyból álló, Kecskemét múltját idéző néprajzi gyűjteményét. További információ: www.hiroskozpont.hu NÉPI IPARMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY KÉZMŰVES MŰHELY Óvodás és iskolás csoportok részére ajánlott: SZÜRETELÉS A foglalkozáson a gyerekek megismerkednek a szüreti munkákkal és eszközökkel, a kaláka munka szerepével a paraszti társadalomban, továbbá a szürethez kapcsolódó szokásokkal. A gyerekek maguk is részt vesznek a folyamatokban: szőlő szemezése, csumiszolása, majd préselés. A kicsorgó must megkóstolása, a lopótök kipróbálása. KUKORICAHÁNTÁS A csöves kukoricáról lehántják a megszáradt takaróleveleket, a csőről lemorzsolják a szemeket. A csuhéból vagy a kukoricacsutkából babát készíthettek. Bemutatásra kerülnek csuhéból készült használati tárgyak is, szatyor, kiskosár, alátét. Pattogatott kukorica készítése rostán, és egy kukoricadarából készült étel, a puliszka megkóstolása. GYERTEK FONÓBA! Megismerkedtek a kender és a len feldolgozásának mozzanataival, eszközeivel, a fonáshoz kapcsolódó szokásokkal. Ezután fonalból alkottok valamit a csoport ügyességének megfelelően: karkötő, szövés, similabda óriási pomponból, stb. Kecskemét, Serfőző u. 19. Tel.: 76/327-203 www.nepiiparmuveszet.hu https://www.facebook.com/ nepiiparmuveszet
www.keszin.hu Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 3 október 26 - november 4. Akciós hófánkozás az őszi szünetben október 27. szombat 15-17 óráig Őszi séta a Szabadidőközpontban Gyülekező a bejáratnál: 14.45 Séta indulása: 15.00 Témák: Mitől és hogyan színesednek a lombhullató fák levelei? BENKÓ ZOLTÁN SZABADIDŐKÖZPONT Hogyan viselkednek az örökzöldek télen? Mi lesz a rovarokkal, pókokkal télen? TOUREX SPA Wellness- és Gyógyturisztikai kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok Időpont: 2018. november 17-18. (szombat-vasárnap) Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ Ünnepélyes megnyitó: 2018. november 17. szombat 10 óra Megnyitja: Dr. Szeberényi Gyula Tamás - Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere A rendezvényt a Kecskemét Megyei Jogú város támogatja A kiállításra és az előadásokra a belépés INGYENES! Séta várható vége: 16.30-17.00 Túravezetők: a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai, Gilly Zsolt és Szabóné Ronkó Erzsébet. Belépőjegyek: 14 év felett 100 Ft/fő, 14 éves kor alatt a belépés ingyenes, de csak felnőtt kísérővel megengedett. További információkért látogasson el az Évszakos séták Facebook oldalára. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. november 3. szombat FUSS EGY NAPOT! Kecskemét, Csabay Géza krt. 7. www.szabadidokozpontkecskemet.hu HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON ŐSZI SZÜNIDEI PROGRAM Október 27., szombat 16:00 TÜKÖRTERMI CSALÁDI MESEHANGVERSENY A klasszikus zenei foglalkozásokat táncbemutatók és kézműves foglalkozások egészítik ki. A hangverseny 4 éves kortól ajánlott. MÁTYÁS KIRÁLY MEG A SZÉKELY EMBER LÁNYA A hangversenyt követően ékszerkészítés körmön fonással. Bérlet ára: 1600 Ft gyermekeknek, 2.800 Ft felnőtteknek Alkalmi belépődíj: 800 Ft gyermekeknek, 1400 Ft felnőtteknek Támogató: NKA25 és az E-Zene Hangszerbolt Kecskemét, Kossuth tér 4. DÍSZVENDÉG: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért A mentális egészségügy nemzetközi megfigyelő szervezete A rendezvényen helyet kapnak gyógyfürdők, gyógyszállók és egyéb wellness szolgáltatók. Kiváló szakemberek állnak a látogatók rendelkezésére: természetgyógyászok, kineziológus, gyógynövény szakértő, grafológus, gyermekrajz elemző, asztrológus, számmisztikus, állapotfelmérők, csontkovács, alternatív mozgás- és masszázs terapeuta, reflexológus. Bővebb információ: www.programturizmus.hu Székely Zsolt 06-30/983-6222 KULTURÁLIS KÖZPONT november 5., hétfő 18 óra Könyvek vagy kütyük? BERG JUDIT előadása A Rumini, a Maszat, a Panka és Csiribí, a Két kis dinó-sorozat írónője az olvasóvá nevelés nehézségeiről és lehetőségeiről beszél szülőknek, leendő szülőknek, pedagógusoknak és mindenkinek, akik szeretik a könyveket. Belépődíj: 1.000 Ft Kecskemét, Deák F. tér 1. www.hirosagora.hu
4 2018. október 24. INGATLAN MÉNTELEK külterületén, 1,8 Ha területen 2003-as építésű, 107 nm családi ház eladó. I.ár: 24,9 MFt +36 30 197 6543 KECSKEMÉTEN, Kórház közelében igényesen felújított, 55 nm, 4.emeleti, cirko fűtéses téglalakás, sok extrával eladó. I.ár: 22,9 MFt +36 30 576 4203 KECSKEMÉT Szarkásban, 7024 nm terület, teljes közművel, akácossal, kis gazdasági épülettel eladó. I.ár:5,6 MFt +36 30 576 4203 KECSKEMÉT belvárosában új építésű (CSOK), 94 nm, 2. emeleti, erkélyes lakás eladó. I.ár: 37,32 MFt +36 30 616 2143 KECSKEMÉT, Széchenyivárosban 55 nm, 2 szobás, erkélyes, első emeleti lakás eladó. I.ár: 18,7 MFt +36 30 616 0663 KECSKEMÉT belvárosában 57 nm, 2,5 szobás, erkélyes lakás eladó, liftes házban. I.ár: 21,9 MFt +36 30 616 0663 KECSKEMÉT, Hunyadivárosban nappali+2 szobás, 4. emeleti, erkélyes, nyílászárócserélt tégla lakás eladó. I.ár: 17,9 MFt +36 30 576 9476 KECSKEMÉT, Széchenyivárosban 55 nm, 6. em-i, fűtéskorszerűsített, nyílászárócserélt lakás eladó. I.ár: 18,3 MFt +36 30 576 9476 KIADÓ: KECSKEMÉT, Szent Miklós u-ban 57 nm, teljesen felújított, igényes, gépesített lakás kiadó. I.ár: 125 eft/hó +36 30 197 6543 KECSKEMÉT belvárosában 4. emeleti liftes, 55 nm bútorozott, gépesített lakás hosszútávra kiadó. I.ár: 120 eft/hó +36 30 616 2143 INGATLAN ŐZ utcában 75 nm-es, nappali+étkezős, 2 szobás, világos lakás, tetőtér beépíthető eladó Irányár 36,5 MFt Tel.: +36 70 683 7015 BELVÁROSI 37 nm-es, földszinti KECSKEMÉTEN, szép belváro- iroda, saját közművel, si környezetben, kétgeneráci- cirkó kazánnal eladó. Irányár 14,5 MFt Tel.: +36 70 683 7015 ós, újszerű, jó állapotú családi ház piaci ár alatt eladó. Tel.: +36 30 298 4499 KECSKEMÉTEN a Rendőrfaluban KECSKEMÉT belváro- eladó 266m2 telken sában 930nm telek el- lévő 50m2-es külső házrész adó. +36 20 292 5955 összközművel. +36 30 272 9686 KADAFALVA városhoz közeleső részén 1500nm-es be- RÁKÓCZI utca közelében 100 nm-es nappali+étkezős, 3 kerített építési telek eladó új szobás, erkélyes, lakás eladó. Irányár 55 MFt Tel: +36 70 683 7015 családiházas környezetben a Harang utcában közvetlen az eladótól. Ár:13,8Mft, Tel: +36 20 263 8598 ÁRPÁDVÁROSBAN 53 nm-es 2 szobás felújított erkélyes tégla ÉPÍTÉSI telek eladó lakás eladó. Irányár 16,2 MFt Tel.: +36 70 683 7015 KOCSÉR főutcáján kis családi ház eladó. Tel.: +36 70 340 0201 SZÉCHENYIBEN 33 nm-es 1 szobás felújított erkélyes, lakás birtokba vétel 2019. nyara Ballószögön, Deák Ferenc utcában. Körbe kerített, 810 m2, összközműves, aszfaltozott utca. Irányára: 6.990.000 Ft. Érdeklődni: +36 30 384 6305 SZÉCHENYI városban 55nm-es 2 szobás 8. emeleti lakás eladó. Ingatlanos ne hívjon! +36 20 565 0330 Irányár 14 MFt Tel.: +36 70 SZARKÁSBAN, 1.870 nm telken, beton alapra épült 18 686 5148 KECSKEMÉT belvárosában jól nm-es, téliesített faház, közművek felszerelt irodahelyiségek berendezéssel vagy anélkül eladók! bekötve. Irányár: 4 MFt Tel.: +36 70 337 9742 Riasztó rendszerrel fel- KECSKEMÉTEN 92 nm-es, 2 szerelt, légkondicionált, szalagfüggönyözött. Székek, író- szobás, összkomfortos, hangulatos házrész eladó Irányár: asztal, iratos szekrények, páncélszekrények, irodabútorok, 8,5 MFt Tel.: +36 70 686 5148 bárpult bárszekrénnyel, fénymásoló. CSERKESZŐLŐN gyógyfürtú Tel.: 20/942-2926 dő mellett nagyon jó állapo- családi ház eladó. +36 30 KISKUNFÉLEGYHÁZÁN 10 HA 182 5195 termőföld és tanya eladó. +36 70 626 7504 NAGYKŐRÖS külterületén, Nagyerdő mellett 24 ha bekerített terület eladó: 4 ha ter- LADÁNYBENEI út közelében 74 nm-es, háromszintes 2 szobás mészetes tó, 4 ha legelő, 7,5 ház, garázzsal eladó. Irányár: 18,45 MFt Tel: +36 70 683 ha erdő, 7 ha lucerna, 2 éve épült tanya és gazdasági épületek, 380V, 4db fúrott, 1db 7015 MÁRIAVÁROSBAN 195 nm-es, ásott kút. Vállalkozásra is kiválóan kétszintes 6 szobás, ház, garázzsal eladó. Irányár: 39,5 MFt Tel: +36 70 683 7015 alkalmas! Érdeklődni: 36-30-9438-672 tel. számon. KECSKEMÉTEN 95 nm-es, 3 KADAFALVÁN 148 nm-es, 5 szobás, összkomfortos, felújított szobás, kétszintes ház, 3 garázzsal eladó. Irányár: 43,5 MFt Tel: +36 70 683 7015 HUNYADIVÁROSBAN 100 nmes 3 szobás ház eladó 780 nm telken eladó. Irányár: 29,9 MFt Tel.: +36 70 686 5149 házrész eladó. Irány- ár: 15,8 MFt Tel.: +36 70 686 5148 KECSKEMÉTEN 65 nm-es, 2 szobás, komfortos, házrész eladó Irányár: 7,9 MFt Tel.: +36 70 686 5148 INGATLANT KERES HÁZAT keresek minimum 3 szobásat, azonnali készpénz fizetéssel Kecskeméten és 30 km-es vonzáskörzetében. 06706086030 KIADÓ KOSSUTH téren 55 nm-es 2 szobás liftes lakás berendezve kiadó. Ár: 110.000 Ft/hó Tel: +36 70 683 7015 ŐZ utcában 75 nm-es 2 szobás szép lakás kiadó. Ár: 110.000 Ft/hó Tel: +36 70 683 7015 PIAC közelében 75 nm-es 2 szobás új szép lakás kiadó. Ár: 110.000 Ft/hó Tel: +36 70 683 7015 BELVÁROSBAN 61 nm-es 2 szobás földszinti ház kiadó. Ár: 100.000 Ft/hó Tel: +36 70 6865148 GARÁZS kiadó Kecskeméten a Földhivatal közelében, zárt udvarban. +36 30 355 5911 BELVÁROSHOZ közel berendezett gázfűtéses lakás kiadó: 80.000 Ft+rezsi +36 20 536 5381 KIADÓ ÜZLET/IRODA KECSKEMÉTEN a Széchenyivérosban a Március 15, u. elején utcafrontra néző 21nm-es üzlethelyiség kiadó nov, 1-től. Könnyű megkozelíthetőség -jó parkolási lehetőség! +36 30 382 0688 NAGYKŐRÖSI utcában 55 nmes, 2 szobás, földszinti, igényes berendezett iroda kiadó. Ár: 150.000 Ft/hó Tel.: +36 70 683 7015IGÉNYES és felújított belvárosi 81 nm-es üzlet kiadó. Ár: 170.000 Ft./hó Tel: +36 70 683 7015 BELVÁROSI 48 nm-es üzlet kiadó. Ár: 100.000 Ft/hó Tel: +36 70 683 7015 Az OTP Csoport Ingatlanközvetítő hálózata ingatlanközvetítőket keres Kecskemét és környékére. Feladata: piaci megbízáskötés, érdeklődések menedzselése, értékesítése és digitális adminisztráció. Amit kínálunk: stabil háttér, kimagasló jutalék, hirdetések támogatása, irodai háttér, jó közösségi légkör. Amit elvárunk: kiváló kommunikációs készség, csapatmunkára való készség, számlaképesség, érettségi. Fényképes önéletrajzot a b.nagy.jozsef@otpip.hu címre várunk. Tel.: +36 30 938 4384 Újságunkat már PÉNTEK 18 ÓRÁTÓL olvashatja online: www.keszin.hu
www.keszin.hu 5 ADÁS-VÉTEL HALLOWEENI maszkok, jelmezek, kiegészítők széles választékban. Bizományi Kecskemét, Izsáki 56/a www.facebook.com/ andinemethnebizomanyi KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol. +36 20 316 3220 KISBÚTOROKAT, vitrintárgyakat, tányérokat, készleteket, CD-ket, kazettákat, retro dekorációs, érdekes tárgyakat vennék készpénzért. Fiatal gyűjtő. +36 30 213 2989 SZÍNHÁZAK részére vásárolunk mindenféle régiséget, dísztárgyakat, festményeket, bútorokat, könyveket, órákat, érméket, bizsukat. Díjtalan kiszállás! Szűcs Nóra +36 20 365 1042 VEGYES VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. +36 70 624 5475 TŰZIFA! Tölgy, bükk, gyertyán hasítva 35Ft/kg, akác hasítva 40Ft/kg, Napraforgó pellet 45 Ft/kg Kecskeméten, az Agroker udvarában. Kiszállítás 10 mázsától fuvardíjasan. EUTR-AA3342079 +36 30 220 7041, +36 30 213 7673 LEGOK eladók. Star Wars, híres épületek Képek, árak: www.rabakozipiac.hu +36 30 793 6989 TŰZIFA akció! Bükk-tölgygyertyán 3250 Ft/100 kg. Akác 3600 Ft/100 kg. Hasítottan bükk-tölgy-gyertyán 3450 Ft/100 kg. Akác hasítottan 3800 Ft/100 kg. AA5998179 +36 30 817 7220 EXTRA vastag minőségi vegyes kemény tűzifa eladó 12000 Ft/m3. Hasítva, ingyenes házhoz szállítással. (AA5999451) +36 70 947 4080 DUNNÁT, párnát, régi használt tollat veszek, hívásra házhoz megyek! Érd.: +36 30 467 4542 TŰZIFA vastag akác 3550 Ft/100 kg, vékony akác 3.040 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk. (AA542130) +36 30 576 7261 SZOLGÁLTATÁS VESZÉLYES fák kivágását,korona igazítást és erdő gyérítését vállalom. +36 20 622 2492 SZOBAFESTÉST vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! Telefon: 76/328500, +36 30 968 6066 ÁCS, tetőfedő, bádogos munkákat vállalok Lindab lemezzel, cserepes lemezzel és Tondach cseréppel. Régi tető felújítása, lapos tető szigetelés. Számlaképesen: Mátyás Európa Hu Kft. +36303771758;+36 702199107;+36202664701 REDŐNYJAVÍTÁS, redőny készítés! Gurtnicsere akár még ma! Péter úr! +36 20 420 8576 VÁLLALUNK mindenféle kőműves, ács munkát, lapostetők, vizes falak szigetelését festését tapétázását, kerítések javítását építését, kéményjavítást, térkövezést aszfaltozást. A-tól Z-ig. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. Hívjon bizalommal. +36 20 597 5860 HÍVJ bátran, ha segítségre van szükséged!!! Lelki terapeuta, kártyajóslás, metamorf masszázs - régóta a szakmában, biztos a segítség! +36 30 548 8718 REDŐNY, reluxa, szúnyogháló javítása, cseréje, gurtnicsere akár azonnal! Tel.: 30/215-2083 KŐMŰVES vállal családi házak felújítását, vizes falak, lapos tetők szigetelését, belső átalakítását. Festés, burkolás, villanyszerelvényezés, vízszerelvényezés, térkő! Díjmentes kiszállással! Tavalyi árakon! Tel.: +36 30 364 2356 SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, lakásfelújítást vállalok referenciákkal, garanciával. +36 30 230 6148 REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljes körű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár. +36 20 624 1272, +36 70 265 6065 REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljes körű javítása, gurtnik cseréje. +36 20 543 6161, +36 30 919 0446 BURKOLÁS! Családi házak, lakások, irodák, teraszok burkolása szakszerűen, precízen. +36 30 436 4908 KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás 3,5 tonnás, zárt, ponyvás teherautóval kedvező áron. +36 20 320 1397 FERENCROLÓ! Gurtnicserék! Régi rossz fa és műanyagredőnyök felújítása, készítése. +36 30 676 1989 FAKIVÁGÁST vállalunk, akár elszállítással! +36 20 9960 917 LAKÁSFELÚJÍTÁSOK! Teljes körű felújítás, átalakítás. +36 30 6311 611 SZOBAFESTÉS-MÁZO- LÁS, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/953-8979, 20/387-7068 VESZÉLYES, nem dönthető fák gallyazása, kivágása, visszabontása. Tel.: +36 30 699 5133 KERTÉPÍTÉST, kertrendezést, sövény és fűnyírást, gyepszellőztetést vállalok. Szakember +36 20 926 2032 SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átok-rontás levétele. Hívásra házhoz megyek. +36 30 924 3867 GURTNI csere, redőny javítás hétvégén is. +36 70 455 4655 ALAPTÓL a tetőig! Ács, kőműves munkák, hőszigetelés, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás. +36 30 609 1916 KÉZ- és lábápolás, műköröm építés Kecskeméten. Bejelentkezés: Kovács Mercédesz 06-70/6114431 KÁRPITOS! Antik, stíl-, modern és retró bútorok áthúzása, javítása, felújítása. +36 20 961 9874 REDŐNY Doktor! Redőnyök javítása, újak készítése, garanciával. Hétvégén is. +36 20 299 2233; +36 70 287 7851 REDŐNYMESTER! Redőnyök, reluxák készítése, javítása, cseréje rövid határidővel! Gurtnicserék! +36 30 676 1989 IDŐS embernek napi 3-4 órás segítséget nyújtanék Kecskeméten. Tel.: 0676-413-379, 0630/227-61-81 DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyors szolgálat, 1 év garancia. +36 76 411 517, +36 30 968 6150 TETŐ! Régi, hajlott tetők javítása, cseréje, bádogozás, csatorna, beázás elhárítás, előtetők, garázsok építése; Lindab tető, új tető cserepezés. +36 70 7719 838 REDŐNYSZERVÍZ! Új fa és műanyag redőnyök készítése, javítása. Gurtnik cseréje. 0630/780-94-90, 0670/248-29-87 TETŐFEDÉST, bádogozást, lécátpakolást, ereszcsatornázást, verébdeszkázást, tetőáthajtást és Lindab lemeztető készítést vállalok kedvezményes áron. +36 20 321 6702 GUMISZERVIZ-KERESKEDE- LEM, fék-futómű javítás, futóműállítás, olajcsere, szezonális átvizsgálás, minden hogy guruljon a szekér! Gumi és Gyors Szerviz! Kecskemét, Ceglédi és Vértes utca sarka www.gumiszervizkecskemet. hu KULCSMÁSOLÁS-BICSKA- HÁZAK, KULCSPENGÉK, AUTÓTÁVIRÁNYÍTÓK, indításgátlók. Cipőjavítás, mindennemű élezés, táskajavítás, elemcsere, bőrárúk javítása. Minden infó a facebookon - Pál László e.v. ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: +36 20 512 9068 FUVAROZÁST, lomtalanítást, udvar takarítást, sittszállítást vállalok. +36 70 363 9149 REDŐNY javítás és gurtni csere hétvégén is. +36 70 374 3864 PAPÍRHULLADÉKOT veszek napi áron! e-mail: papir0501@freemail.hu +36 30 736 4509 ÁLLAT TAVASZI bárány hasítva eladó. Tel.: +36 20 461 2023 MEZŐGAZDASÁG KUKORICA zsákolva és kis bálás szalma eladó! +36 20 941 5540 TÁRSKERESÉS SIKERES társközvetítés! +36 30 355 2039 ADVENT BÉCS 1 napos kirándulás autóbusszal: december 8. és 15. szombat Részvételi díj: 8.990 Ft. IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn 38.000 példányban. Lapzárta: csütörtök 12 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/498-479 www.keszin.hu info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt. 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. REDŐNYÖK, reluxák, szúnyoghálók készítése, javítása, gurtni csere hétvégén is. +36 20 354 4495 A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: 75.480/1997
6 2018. október 24. és segédmunkást keresünk magas kere- KARRIERVILLANYSZERELŐT seti lehetőséggel. Ernő-Bauvill Kft +36 30 316 9620 KECSKEMÉTI- Remi World Kft - lakatosipari cég keres gyakorlattal rendelkező hegesztőket, lakatosokat,lézervágó gép kezelőket és élhajlítót. Bér megegyezés szerint. +36-70/2330590 +36 70 4179013 KECSKEMÉTI telephelyünk- ÁLLÁST KÍNÁL KECSKEMÉT környéki fémipari nagyvállalathoz keresünk betanított dolgozót, valamint: végzettség nélküli, gyakorlattal rendelkező hegesztőt, lakatost, CNC gépkezelőt, lézergépkezelőt, présgépkezelőt és epoxi kabinost kiemelt bérezéssel. Szállást, utazást biztosítunk. Érdeklődni 8-16 óra között: 06-70/940-25-62 -JOBmotive Kft.- PARTNERCÉGÜNK 2 műszakos munkarendbe felvételt hirdet! -Operátor, -Betanított gépkezelő, -Csomagoló munkakör. 160.000Ft nettó+15.000 cafeteria. Ingyenes buszjáratok /akár szállással is/. Adapt Kft. +36 70 882 2105 VÍZ-, Gáz-, Fűtés szerelőt keresünk hosszú távra Kecskemét és környékéről Emán-Komfort Kft-hez. Jelentkezni: +36 30 968-6316 AWI-ZNI tudó lakatost és forgácsolót keresünk kecskeméti gépműhelybe. Konvejor Plusz Bt, +36 70 516 8419 ADMINISZTRATÍV munkakörbe keresünk kollégát a Csemői Palotás Pálinkaházba. Feladat: számlák, szállítólevelek készítése, esetenként palackozás, címkézés és egyéb feladatok. Jelentkezését a +36 20 436 5753- as telefonszámon, vagy fényképes önéletrajzzal, a pozíció megjelölésével (számlázás) az allashely01@ gmail.com e- mail címre várjuk. BŐVÜLŐ csapatunkba Bács- Kiskun és Pest megyében, valamint Budapestre ingatlanértékesítőt keresünk. Jelentkezés: info@simoningatlan.hu ELEKTROMOS kerékpárok öszszeszerelésére férfi munkaerőt keres VLM kereskedés. Jelentkezés: vlmkereskedes@gmail. com, +36 30 586 5660 CSATLAKOZZ a csapatunkhoz! Nyugat-magyarországi (Győr, Mosonmagyaróvár és Sopron környéki) autóipari és fémipari nagyvállalatok állásajánlataiból válogathatsz (betanított, lakatos, targoncás, CNC-s, hegesztő, stb.), ahol kiemelt bérezést, ingyenes szállást, utazást, valamint bérelőleget és hosszú távú munkát biztosítunk. Érdeklődni 8-20 óráig a 06-70/639-9920 számon. -JOBmotive Kft.- FELÜLETKEZELŐ üzembe férfi munkatársakat keresünk 3 műszakos munkarendbe. Nyitott pozíciók: szemcseszóró-, csiszoló-, hegesztő-, porfestő munkatárs. Szakmai tapasztalat előnyt jelent. Megbízhatóságot, alkalmazkodókészséget várunk, cserébe hoszszú távú lehetőséget ajánlunk. Utazást térítünk, jelenléti bónuszt adunk, cafeteria juttatás van. Jelentkezés helye: KNOTT-Technik-flex Kft. 2700 Cegléd Pesti út 76. Mobil, VIBER: +36 70 341 7577 A ceglédi telephelyű Petra Trans Kft nemzetközi tehergépkocsi-vezetőt keres olasz-magyar viszonylatra, elsősorban gabonaszállításra (nem uniós munka) nyerges szerelvényre. Amit kínálunk: korszerű járművek, kiemelt bérezés. Havi átlag kereset 450.000 Ft. Érdeklődni: +36 30 584 9566 PÁLINKAFŐZŐBE H-P történő munkavégzésre kollégát keresünk. Élelmiszeripari végzettség vagy hasonló területen szerzett tapasztalat előny, de nem feltétel. Munkavégzés helye: Palotás Pálinkaház Csemő. Az utazási költséget térítjük. Jelentkezését a +36 20 436 5753- as telefonszámon, vagy fényképes önéletrajzzal, a pozíció megjelölésével (gyümölcsfeldolgozó) az allashely01@gmail.com e- mail címre várjuk. A ceglédi telephelyű Petra Trans Kft. tehergépjárművek takarításában jártas telepi kisegítő munkatársat keres hétvégi munkavégzéssel is. Telefonszám: +36 30 584 9566 HÚSIPARI segédmunkásokat keresünk Kecskemét környéki munkahelyre, napi hazajárással, 150000 Ft/hó nettó fizetéssel, egyéb juttatásokkal Prince Job Holding Zrt +36 20 513 3725 GÉPKEZELŐ, csomagoló munkatársakat keresünk Gyálra. Számítógépes ismeret szükséges. Heti 4 munkanap, 12 órás munkarend. Bruttó 975 Ft/óra +40% műszakpótlék +cafetéria. Ingyenes dolgozói buszjárat: Kecskemét, Lajosmizse, Nagykőrös Jelentkezzen a: +36-30-338-2005, Jobconcept Kft. re operatív koordinátor munkakörbe keresünk 1 fő férfi munkavállalót. Főbb feladatok: -üzemi hulladékgazdálkodási feladatok irányítása, -targoncavezetés, -raktárkészlet kezelés, -telephelyi dolgozók irányítása (14 fő 3 műszak). Előny: hulladékgazdálkodásban szerzett tapasztalat.saubermacher. Jelentkezni a 06-30/350-6682-es telefonszámon vagy a k.jasz@ saubermacher.hu e-mail címen lehet. RAKODÓMUNKÁS és targoncavezető pozícióra keresünk munkavállalókat, több műszakos munkarendbe. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a k.jasz@saubermacher.hu vagy a 0630/350-6682-es telefonszámon lehet. Saubermacher KECSKEMÉTEN belvárosban Lili Kozmetikába pedikűr-műkörmöst és masszőrt keresünk. +36 20 439 3199 A Gong Rádió kft. informatikában jártas, hanganyagok elkészítésében, vágóprogram használatában gyakorlatot szerzett munkatársat keres, aki műszaki jellegű feladatok elvégzésével is megbízható. Leendő kollégánk kiváló csapatember, fogékony az újdonságokra és jól terhelhető. Érdeklődni a 06-76-414-030 as számon lehet, az önéletrajzokat a titkarsag@gongradio. hu e-mail címen várjuk! GYERE és dolgozz Velünk! Autóipari multi keres betanított munkakörbe, biztonsági öv összeszerelő kollégákat sopronkövesdi gyárába, 3 műszakos munkarendbe. A szállás és a bejárás megoldott. Kiemelkedő bér mellett, 13. havi fizetést, prémiumot, cafeteria-t, bérelőleget is biztosítunk. Érd.: +36-70/600-9021 -JOBmotive Kft.- TÉRBURKOLAT építő cég keres kőművest, betanított munkást és segédmunkást Kecskemétről B.Kat. jogosítvány előny. Classic-Co Térkő Bt, +36 30 257 5080 NINCS munkád vagy váltani szeretnél? Betanított dolgozókat keres nemzetközi autóipari cég győri és mosonmagyaróvári munkahelyére. Versenyképes fizetés mellé, cafeteria-t, szállást, munkába járást, bérelőleget biztosítunk. Érd.: 06-70/415-9020 -JOBmotive Kft. NAGYKŐRÖSI telephelyű cég önállóan dolgozni tudó lakatosokat keres hosszú távra. Kőrös Kft. Érd.: +36 30 303 7097 GYŐRI fémipari partnerünkhöz keresünk betanított munkás, géplakatos, CNC-gépkezelő, autószerelő, villanyszerelő munkakörbe dolgozókat. Amit biztosítunk: versenyképes fizetés, cafeteria, szállás, munkába járás, hazautazási támogatás, bérelőleg. Érd.: 06-70/415-9021 -JOBmotive Kft.- DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel. +36 20 244 1350 BETANÍTOTT munkakörbe keresünk elsődlegesen férfi munkaerőt német irodaszék gyártó üzembe, ajkai és noszlopi munkavégzéssel. Versenyképes fizetés mellé, cafeteria-t, szállást, munkába járást, bérelőleget biztosítunk. Érd.: 06-70/600-9025 - JOBmotive Kft.- KECSKEMÉTI konyhára keresünk menükészítésben gyakorlattal rendelkező szakácsot. Időarányos bérezést, illetve egyéb juttatást kínálunk. Márfaker Kft., 0670/23-67-800 KEREKEGYHÁZÁRA keresünk gyakorlott CO hegesztőket. Kiemelt bér. Tel: +36-20/440-8355. Nivella Kft. KECSKEMÉTI konyhára ételhordós ebéd házhozszállításra délelőtti munkavégzéshez munkatársat keresünk. Bérezés megegyezés szerint. Márfaker Kft. 0670/23-67-800 LEENDŐ vagyonőr kollégáinkat keressük kecskeméti intézményeinkbe, valamint telephelyeinkre azonnali munkakezdéssel. Bács-Security Kft. Érdeklődni lehet időpont egyeztetés céljából: +36 20 9322 713 HÁZ körüli munkára,heti 2 alkalommal, férfit keresek, lehet nyugdíjas is. Érdeklődni: 15:00-16:00 között, Kecskemét, Beniczky Ferenc u. 4. alatt. Pool. M.Kft AZ Adapt Kft. targoncásokat keres Győrbe, Tatabányára, Oroszlányba, 2-3 műszakos munkarendbe, versenyképes fizetéssel, szállással és heti hazautaztatással. Tel: +36 70 882 2105 CO hegesztőket, lakatosokat keresünk Kecskemétre, nettó 1200-1600Ft/ óra+ prémium. Optimus-Ferrum Kft. 0670/329-75-54 +36 70 329 7554 C+E jogosítvánnyal rendelkező sofőrt keresünk. Bér megegyezés szerint. Eximpneu Kft. +36 30 498 4964 TOLNA megyei cég, nemzetközi fuvarozásra keres gépkocsivezetőt, kistehergépkocsira, 24 t ponyvás és billencs kategóriára. Tomolik Euro-Trans Kft. Elérhetőség: +36 75 535 020
www.keszin.hu 7
8 2018. október 24.