E L Ő T E R J E S Z T É S a Szentotthárd és Térsée Önkormányzati Társulás Társulási Tanács 2016. március 31-i ülésére Táry: Térítési díj mehatározása a SZEOB Tótáas Bölcsődéjében Tisztelt Társulási Tanács! A yermekek védelméről és a yámüyi iazatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban Gyvt.) elsősorban a térítési díjról szóló 146. -151. -ai alapján a személyes ondoskodást nyújtó yermekjóléti alapellátás keretében biztosított yermekek napközbeni ellátásáért és yermekek átmeneti ondozásáért, valamint a személyes ondoskodást nyújtó yermekvédelmi szakellátás keretében biztosított utóondozói ellátásért térítési díjat kell fizetni. A fenntartó állapítja me az ellátások intézményi térítési díját, ami a szoláltatási önköltsé és a normatív állami hozzájárulás különbözete. Az intézményi térítési díjat több szoláltatás és ellátás nyújtása esetében is szoláltatásonként (ellátásonként) kell mehatározni. A bölcsőde esetében az intézményi térítési díjat külön me kell határozni a yermek ondozására, nevelésére, nappali felüyeletére és a vele történő folalkozásra (eyüttesen ondozásra) és yermekétkeztetésre. A joszabály a fenntartóra bízza annak eldöntését, hoy él-e a lehetőséel, mekkora mértékű térítési díjat határoz me az adott bölcsődében. Az alábbi táblázat az előző évek ondozási díjat fizető és nem fizető létszámait és a befizetett ondozási díjat tartalmazza. Beíratott Gondozási díjból Gondozási díjat Fizetés alól yermekek származó összes fizető yermekek mentesülő száma/év bevétel száma / év yermekek száma átlaban / év átlaban 2012 72 997.730.-Ft 51 21 2013 72 1.698.695.-Ft 51 21 2014 75 2.300.750.-Ft 55 20 2015 70 3.323.610.-Ft 36 34 2012-ben a ondozási díj befizetéséből befolyt összeből az intézmény sószobát alakított ki. A 2013., 2014. illetve 2015. évben a ondozási díjat az intézmény a játszóudvar korszerűsítésére, fejlesztésére szerette volna használni, de a fenntartó döntése alapján az intézményi működés költsévetésébe került beépítésre. A 2016. ÉV TERVEZÉSE A SZEOB Tótáas Bölcsőde intézménnyel történt eyeztetés kapcsán mind az intézményvezető, mind a bölcsődei intézményeysé-vezető az alábbiakat javasolja a 2016. évre: 1
Az intézményi térítési díj meállapításának levezetése az előterjesztés 1. számú mellékletében részletesen olvasható. A szoláltatási költsé és az állami normatíva különbözete -> elosztva a férőhelyekkel -> és az ellátási napok számával -> levonva belőle az étkezési térítési díjat -> a GYvt. 148. (4) bek. alapján a személyi térítési díj nem haladhatja me az intézményi térítési díj összeét -> ezek alapján a szentotthárdi bölcsődében maximálisan meállapítható ondozási térítési díj: 1.661,- Ft/fő/nap. A Gyvt. 150. (5)-(6) bek. alapján a bölcsődében továbbra is inyenesen (térítésmentesen) kell a ondozást biztosítani: - a rendszeres yermekvédelmi kedvezményben részesülő yermeket, - a három vay több yermeket, - a tartósan bete vay foyatékos yermeket nevelő családok számára, - illetve azok részére, akik jövedelemmel nem rendelkeznek. Az intézmény vezetése a ondozási díj mehatározására kettő javaslatot tett, az alábbi sorrendben: A. / a ondozási díj kerüljön eltörlésre B. / a díj ne változzon, maradjanak a jövedelemsávok, a max. mérték 795.- Ft/fő/nap (lásd: 2. számú Melléklet). Indokok: A TAJ alapú jelentés alapján kapjuk az állami támoatást. Ha a szülő a ondozási díjfizetési kötelezettsé miatt nem, vay kevesebbet viszi a yermeket a bölcsődébe, úy nemcsak a ondozási díjtól, hanem a normatíva ey havi összeétől is elesik az intézmény (fenntartó) a yermek havi 10 napnál nayobb hiányzása esetén. Amennyiben memarad a ondozási díj, de változatlan formában és mértékben, akkor azt kéri az intézmény, hoy a befolyt éves összeet, az éves fenntartói támoatás felett folyamatosan kapja me az intézményeysé, amit ütemezett, folyamatos fejlesztésekre fordíthat. A fejlesztési iényt indokolják a 2015. október 25-én a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal ellenőrzési szakreferense által vézett ellenőrzés meállapításai (3. sz. melléklet), vayis a táryi feltételeket a bölcsődei nevelés-ondozás szakmai szabályaiban folaltaknak mefelelően kell kibővíteni. (Vízpermetező telepítése, berendezések folyamatos cseréje, szociális helyiséek korszerűsítése utóbbiak az épület felújítás során elmaradtak -, játszóudvar korszerűsítése, babaházak, játszóasztalok telepítése melyek hozzávetőlees költsée több millió forint; vízpermetező kialakítása 1,5 2 M Ft( tereprendezéssel ), 4 ajtó csere az előírásnak mefelelően 900.-e/Ft, homokozó korszerűsítése 200.-e/Ft, tanúsított babaház 300.-e/Ft/db stb). Az elmúlt évek születési adatait ismerve az előterjesztés előkészítői is azt javasolják, hoy a díj összee ne emelkedjen, ezzel is seítve a bölcsődei korosztály ondozását-nevelését, illetve ezzel talán a beíratott yermeklétszám emelkedését is előseíthetjük. Ez nem csak a bölcsődei felújítási pályázatban vállalt plusz létszám miatt fontos, hanem az állami normatíva miatt is, amelyet idén is a beíratott yermekek után kap az intézmény. Tájékoztatom továbbá a Társulási Tanácsot, hoy a bölcsődei ellátás keretében biztosított nappali ellátásra vonatkozó személyi térítési díjat az intézményvezető állapítja me a fenntartó által mehatározott kedvezmények, mentesséek és a vonatkozó törvényi előírások fiyelembevételével. Az intézményvezető a személyi térítési díjak összeét az intézményi térítési díjak elfoadását követő 30 napon belül köteles felülvizsálni. 2
A 2016. évi bevételek felhasználása tekintetében az Intézményvezető a játszóudvari eszközök cseréjét szeretné, illetve az EMMI Szociális és Gyermekjóléti Szoláltatások Főosztálya mebízásából az NCSSZI által 2012-ben kiadott A bölcsődei nevelés-ondozás szakmai szabályi c. dokumentumban minimális felszerelésként előírt vízpermetező és a fentebb felsorolt eszközök beszerzését, kialakítását kívánja mevalósítani. Kérem a Tisztelt Társulási Tanácsot, hoy az előterjesztést metáryalni és táryában dönteni szíveskedjen. Határozati javaslat: 1./ A Szentotthárd és Térsée Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a 2016. évben a SZEOB Tótáas Bölcsőde intézményeysé által a yermekek számára biztosított napközbeni ellátás tekintetében az alábbiakat foadja el: 1.661,- /yermek szoláltatási önköltsé mehatározása és a 2. számú mellékletben folaltak szerinti intézményi térítési díj és kedvezmények mehatározása 2016. május 01. időponttól alkalmazva, azzal, hoy - a személyi térítési díj meállapításának alapját továbbra is a munkáltatói iazolás és a lakásfenntartási költséeket iazoló bizonylatok képezzék, - a 2016. évben befolyt ondozási díjat teljes eészében az éves fenntartói támoatás felett kapja me a bölcsődei intézményeysé, melyből A bölcsődei nevelés-ondozás szakmai szabályi c. dokumentumban minimális felszerelésként előírtakat szerezheti be az intézmény (elsősorban az ellenőrzésnél meállapított hiányossáokat). Határidő: azonnal Felelős : Huszár Gábor, polármester / elnök Kovács Tiborné iazató Somorjainé D. Zsuzsanna pénzüyi vezető dr. Gábor László, Önk. és Térséi Erőforrások v. 2./ A fenntartó Társulási Tanács kéri Szentotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületét, hoy a yermekek napközbeni ellátásának intézményi térítési díját és a hozzá tartozó kedvezményeket-mentesséeket a Szentotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének yermekek védelméről szóló 23/2003. (IV. 30.) önkormányzati rendeletében szabályozza. Határidő: azonnal, rendeletbe folalásra 2016. áprilisi testületi ülés Felelős : Huszár Gábor, polármester / elnök Dr. Gábor László, Önk. és Térséi Erőforrások vezető Szentotthárd, 2016. március 21. Huszár Gábor elnök 3
1. számú melléklet Szentotthárd és Kistérsée Eyesített Óvodák és Bölcsőde SZEOB Székhelye: 9970 Szentotthárd, Kossuth L. u. 14. OM azonosító:036456 Tel.: 94/ 554 059, Fax.: 94/ 554 069 iazató: 94/554-079; 06/30/617-9444 e-mail: szeobiazato@sztnet.hu honlap: www.ovodakszt.hu Iktatószám : Szsz/158.-10./2016. sz. Táry : Intézményi javaslat a SZEOB Tótáas Bölcsődéjében a szoláltatási önköltsé, ondozási díj 2016. évi meállapításához, illetve kérelem a ondozási térítési díjból származó bevétel felhasználásához. Üyintéző : Kovács Tiborné és Dr. Dancseczné Kovács Tünde Címzett : Dr. Gábor László Önkormányzati Térséi és Erőforrások vezető Tisztelt Irodavezető Úr! A 2016. március havi Képviselő-testületi ülés előterjesztéséhez a 7/2012. (III.1.) ÖKT rendeletben és az 1997. évi XXXI. (Gyvt.) törvényben folaltakra tekintettel az alábbi intézményi javaslatot tesszük: Intézményi javaslat a szoláltatási önköltsé meállapításához: A Gyvt. 147. (1) bek. alapján az intézményi térítési díj alapja a szoláltatási önköltsé és a normatív állami támoatás különbözete. 1. a bölcsőde szoláltatási költsée, bruttó(2016. évi kiadási előirányzat): 49368 e/ft 2. éves központi normatív támoatás: - 15811 e/ft 33557 e/ft Az ide vonatkozó rendelkezés alapján az intézményi térítési díj számítási alapja: 33557 e/ft A szoláltatási önköltsé számítási módja a joszabály szerint: 1. 33557e/Ft : 68 (érvényes alapító okirat szerinti férőhely)= 493.485 Ft/év/férőhely (bruttó és normatívát nem tartalmaz) 2. 493.485 Ft : 230 nap (a költsévetési törvény szerinti napok száma)= 2.145/férőhely (bruttó) ebből: napi 4x-i étkezési térítési díj(áfával): 484 Ft /fő/nap A napi ondozási, intézményi térítési díj :1.661 Ft/fő/nap 4
A GYvt.147. (2) bek. alapján külön kell mehatározni a ondozási és étkezési térítési díjat. A GYvt. 148. (4) bek. alapján a személyi térítési díj nem haladhatja me az intézményi térítési díj összeét. Ezek alapján maximálisan meállapítható ondozási térítési díj: 1.661Ft/fő/nap. A napi ondozási intézményi térítési díj összee maasabb a tavalyi évben meállapított összenél, mivel a központi költsévetésből a normatíva támoatást 32 yermek után iényeltük me, de január hónapban már 40 yermek után, február hónapban 36 yermek után tudjuk majd utóla a különbözetet meiényelni, ami plusz bevételként jelenik me az intézmény költsévetésében. Az intézmény érdekeit szem előtt tartva, a kedvezőbb kihasználtsá, a nayobb iénybe vételi hajlandósá érdekében javaslatunk a következő: 2016. évben a személyi ondozási díjra vonatkozó intézményi javaslat: 1. ne leyen ondozási díj 2. a díj ne változzon A javaslat indoklása: 1. A TAJ alapú jelentés alapján kapjuk az állami támoatást. Ha a szülő a ondozási díjfizetési kötelezettsé miatt nem, vay kevesebbet viszi a yermeket a bölcsődébe, úy nemcsak a ondozási díjtól, hanem a normatíva ey havi összeétől is elesik az intézmény a yermek havi 10 napnál nayobb hiányzása esetén. 2. Amennyiben memarad a ondozási díj, de változatlan formában és mértékben, akkor kérjük, hoy a befolyt éves összeet, az éves fenntartói támoatás felett folyamatosan kapja me az intézményeysé, amit ütemezett, folyamatos fejlesztésre fordíthat. A fejlesztési iényt indokolják a 2015. október 25-én a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal ellenőrzési szakreferense által vézett ellenőrzés meállapításai, vayis a táryi feltételeket a Bölcsődei nevelés-ondozás szakmai szabályaiban folaltaknak mefelelően kell kibővítenünk (vízpermetező telepítése, berendezések folyamatos cseréje, szociális helyiséek korszerűsítése utóbbiak az épület felújítás során elmaradtak-, játszóudvar korszerűsítése, babaházak, játszóasztalok telepítése. Szentotthárd, 2016. március 21. Tisztelettel: Dr. Dancseczné Kovács Tünde intézményeysé-vezető Kovács Tiborné intézményvezető 5
2.sz. Melléklet A Szentotthárd és Kistérsée Eyesített Óvodák és Bölcsőde Tótáas Bölcsőde intézményeyséében a yermekek napközbeni ellátásának intézményi térítési díja 2016. évben: 795,- Ft. Kedvezmények, mentesséek (rendeletbe folalni!): Az ey főre jutó nettó jövedelem (Ft) Az ey főre jutó ondozási díj () 0 37.100,- 0,- 37.101 50.000.- 100.- 50.001 80.000.- 140.- 80.001 95.000.- 250.- 95.001 110.000.- 450.- 110.001 125.000.- 650.- 125.001-795.- 6
3.sz. Melléklet 7
8
9
E L Ő T E R J E S Z T É S a Szentotthárd és Térsée Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2016. március 31-i ülésére Táry: A személyes ondoskodást nyújtó (szociális) ellátások 2016. évi díjai Tisztelt Társulási Tanács! A 4/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet 6. melléklete szabályozza a személyes ondoskodás körébe tartozó szociális szoláltatások intézményi és személyi térítési díját. A fenntartónak a táryévre vonatkozó díjakat április 01-jéi kell meállapítani. A Városi Gondozási Központ Szentotthárd vezetője a Szt. 115. (1) és (8) bek. alapján 2016. évre az intézményi térítési díjak vonatkozásában az 1.sz. és 2.sz. mellékletben található javaslatot teszi. I. A TÉRÍTÉSI DÍJAK MEGHATÁROZÁSA: Az eyes szociális ellátási formák helyi szabályairól szóló 4/2015 (II.26.). önkormányzati rendelet 24. (1) bekezdése szerint a személyes ondoskodás körébe tartozó szociális ellátások intézményi térítési díját a Képviselő-testület évente kétszer állapíthatja me. Első alkalommal minden év április 01. időponti, második alkalommal szüksé szerint (szeptember hónap). A Szociális iazatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban Szt.) 115 (1)-(8) bek alapján kerül mehatározásra az intézményi térítési díj. Az intézményi térítési díj: a személyes ondoskodás körébe tartozó szociális ellátások ellenértékeként meállapított össze. Az intézményi térítési díjat a fenntartó a táryév április 1-i állapítja me. Az intézményi térítési díj összee nem haladhatja me a szoláltatási önköltséet. Az intézményi térítési díjat interált intézmény esetében is szoláltatásonként kell mehatározni, ilyen esetben az önköltsé számítása során a közös költséelemeket a szoláltatásonkénti közvetlen költséek arányában kell meosztani. A személyi térítési díj: a kötelezett által fizetendő térítési díj összee, melyet az intézményvezető konkrét összeben állapít me. A személyi térítési díj összee nem haladhatja me az intézményi térítési díj összeét. A személyi térítési díj összee önkormányzati intézmény esetén a fenntartó rendeletében folaltak szerint csökkenthető, illetve elenedhető, ha a kötelezett jövedelmi és vayoni viszonyai ezt indokolttá teszik. (Ha az ellátott, a törvényes képviselője vay a térítési díjat 10
mefizető személy a személyi térítési díj összeét vitatja, illetve annak csökkentését vay elenedését kéri, állami fenntartó esetén az értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat, ezt követően a fenntartó döntésének felülvizsálata bírósától kérhető.) VÁLTOZÁS a házi seítsényújtás vonatkozásában: 2016. január 01-től átalakult a Házi seítsényújtás szakmai tartalma és két tevékenyséi kör került kialakításra: szociális seítés és személyi ondozás. A Házi seítsényújtás szakmai tartalmának módosításával összefüésben módosultak a térítési díjra vonatkozó szabályok is. A személyes ondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjairól szóló 29/1993.(II.17.) Korm. rendelet - 12. alapján a házi seítsényújtás térítési díja a szociális seítés és a személyi ondozás térítési díjából tevődik össze. - 3. (1) b) pontja alapján az intézményi térítési díjat és a személyi térítési díjat házi seítsényújtás esetén szociális seítésre vay személyi ondozásra vonatkozó ondozási órára vetítve kell mehatározni. (Meállapította a 419/2015.(XII.23.) Korm. rendelet 1. -a és 3. -a.) A fentiek alapján - ezt követően - a fenntartó részéről a házi seítsényújtás intézményi térítési díját szociális seítés intézményi térítési díjban és személyi ondozás intézményi térítési díjban is me kell határozni. Tájékoztatásul: a 2016. évi központi költsévetés az alábbiak szerint határozza me a feladatalapú állami támoatások összeét szoláltatásonként: SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁS Idősek nappali ellátása Szociális étkeztetés Házi seítsényújtás FAJLAGOS ÖSSZEG/FŐ 109.000.-Ft 55.360.-Ft 188.500.-Ft A támoató szolálat és a közösséi ellátás esetén állami feladatalapú finanszírozás van (normatív támoatás), a jelzőrendszeres házi seítsényújtás esetében 2016. december 31-i rendelkezünk finanszírozási szerződéssel. Tájékoztatásképpen: a tavalyi (2015.) évben a Gondozási Központ intézmény által nyújtott szoláltatások fenntartása az alábbi hozzájárulást iényelte a fenntartótól: 11
SZOLGÁLTATÁS FENNTARTÓ (ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS) HOZZÁJÁRULÁSA 2015. ÉVBEN A SZOLGÁLTATÁS MŰKÖDTETÉSÉHEZ szociális étkeztetés 16.826.000.- házi seítsényújtás 30.250.000.- jelzőrendszeres házi seítsényújtás 5.591.000.- támoató szolálat 13.903.000.- közösséi pszichiátriai ellátás 9.501.000.- idősek klubja 36.770.000 A jövedelemvizsálatot ahoy eddi is az intézményvezető vézi el és állapítja me a személyi térítési díjat. II. A 2016. ÉVI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL A 2016. évi térítési díjakra az intézmény által tett javaslatoknál olyan összeek mehatározására törekedtek, amelyek uyan fiyelembe veszik az önköltsé emelkedését, de tekintettel vannak a szoláltatások szociális mivoltára és arra, hoy az emelés mértéke a szoláltatást iénylők számát jelentősen ne csökkentse - az eyes szoláltatásokra kötött finanszírozási meállapodásokban vállalt feladatmutatók teljesülése szempontjából sem mellékesen. A minden fél által jóváhayott verziót az előterjesztés 1. számú melléklete, illetve a szociálisan rászorultak által fizetendő intézményi térítési díjak alakulását az alábbi táblázat tartalmazza: SZOLGÁLTATÁS 2010. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015. 2016. évre javasolt Emelés mértéke Étkeztetés szállítás nélkül 450,- 480,- 510,- 540,- 570,- 600.- 620.- 3,3% szállítással 480,- 580,- 605,- 640,- 680,- 720.- 750.- 4,41% 12
Házi seítsényújtás - személyi ondozás 600,- 750,- 850,- 900,- 950,- 1.000.- 1.000.- 0% - szociális seítés - - - - - - 500.- Jelzőrendszeres házi seítsényújtás 40,- 60,- 70,- 80,- 90,- 100.- 100.- 0% Támoató szolálat személyi seítés 460,- 560,- 600,- 650,- 700,- 750.- 750.- 0% szállítá si kmdíj szállítás 70,- 85,- 100,- 110,- 120,- 130.- 130.- 0% heti rendszer es szállítás 50,- 60,- 70,- 80,- 90,- 100.- 100.- 0% munkaid őn túl, ünnepna pokon 80,- 90,- 110,- 120,- 130,- 150.- 150.- 0% Idősek klubja szoláltatás étkezés nélkül (tartózkodás) 150,- 160,- 170,- 170,- 180,- 190.- 190.- 0% + ebéd 450,- 480,- 510,- 540,- 570,- 600.- 620.- 3,3% + reeli 230,- 230,- 250,- 250,- 250,- 250.- 250.- 0% A fenti táblázatból kitűnik, hoy az intézmény az étkeztetéssel kapcsolatban szoc. étkeztetés szállítás nélkül, szoc. étkeztetés szállítással és az idősek klubjában biztosított ebéd esetén- javasolt emelést, a többi szoláltatásnál NEM javasol emelést a 2016. évre. SZOLGÁLTATÁSI DÍJ: 13
A jelzőrendszeres házi seítsényújtást és a támoató szolálatot szociálisan nem rászorultak is iénybe vehetik, azonban esetükben nem térítési díjról, hanem szoláltatási díjról beszélhetünk, amelynek összeének mehatározására szintén tett javaslatot az intézmény. A jelzőrendszeres házi seítsényújtás és a támoató szolálat heti rendszeresséel köznevelési intézménybe szállítása esetén 2016. évben a díj változatlan formában történő mehayására tett javaslatot az intézmény. A támoató szolálat személyi seítés esetében mivel a joszabályi változás az eddii rászorultak esetében meszorításokat eredményezhet az intézmény csökkentést javasolt, hoy aki esetle szociálisan rászorult körből kiesik, a szociálisan nem rászorultak körében mé iénybe vehesse a szoláltatást. A támoató szolálat szállításánál javasolt díjemelést az intézmény, az is mindösszesen 5, 88%-os. (A szociálisan nem rászorultak által fizetendő díjakat a fenntartó csak határozatban állapíthatja me, rendeletet nem alkot.) 2012. 2013. 2014. 2015. 2016. évre javasolt Idei emelés mértéke Jelzőrendszeres házi seítsényújtás 285,- 295,- 405,- 250.-/nap 250.- 0% Támoató szolálat személyi seítés 935,- 1020,- 1.490,- 1.500.- 1.000.- -150% szállítási kmdíj szállítás 120,- 140,- 150,- 170.- 180.- 5,88% heti rendszeres közoktatási intézménybe szállítás esetén 70,- 80,- 90,- 100 100 0% Az intézmény által nyújtott közösséi pszichiátriai ellátás, éppen úy, mint a családseítés, a mellékletben és a táblázatban nem szerepel, uyanis ezeket a szoláltatásokat a vonatkozó törvény alapján térítésmentesen kell biztosítani. A személyes ondoskodást nyújtó szociális ellátásokat biztosító intézmény fenntartója a Szentotthárd és Térsée Önkormányzati Társulás, ezért a határozati javaslatban mefoalmazottak eyelőre csak javaslatok a Társulási Tanács felé. A Társulási Meállapodás alapján a Társulási Tanács 14
által fenntartott intézmények által biztosított valamennyi személyes ondoskodást nyújtó ellátásról, azok iénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Szentotthárd Város Önkormányzata alkot rendeletet, a fenntartó Társulás jóváhayását követően rendeletalkotás céljából 2016. áprilisában újra a Képviselő-testület elé kerül az anya. Kérem a Társulási Tanácsot, hoy az előterjesztést metáryalni, a táryban dönteni és javaslatot tenni szíveskedjen. Határozati javaslat: Szentotthárd és Térsée Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a személyes ondoskodást nyújtó szociális ellátások 2016. évi díjára vonatkozó javaslatokat az előterjesztés 1. számú melléklete szerint meismerte és elfoadja azzal, hoy a mellékletben mehatározott térítési díjakat Szentotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete folalja rendeletbe. Határidő: azonnal, rendeletbe folalásra: 2016. áprilisi testületi ülés alkalmazása 2016. május 01. időponttól. Felelős: Huszár Gábor elnök/polármester dr. Gábor László Önk. és Térséi Erőforrások v. Szentotthárd, 2016. március 21. Huszár Gábor elnök 15
1. sz. Melléklet Városi Gondozási Központ 9970 Szentotthárd, Arany J.u.1. Tel.: 94/554-168, 554-169. E-mail: ondkozpont@sztnet.hu Üsz: 77/2016. Dr. Dancsecs Zsolt Szentotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal 9700 Szentotthárd, Széll K. tér 11. Tisztelt Jeyző Úr! A 4/2015.(II.26.) ÖKT. Számú rendelet 6. számú melléklete szabályozza a személyes ondoskodás körébe tartozó szociális szoláltatások intézményi és személyi térítési díját. A fenntartónak a táryévre vonatkozó díjakat április 01-i kell meállapítani. 16
Intézményünk a Szt. 115. (1) től (8) i bekezdése alapján a pénzüyi iroda munkatársával eyüttesen elvéezte az intézményi térítési díjak kiszámítását. A csatolt számítások alapján javasoljuk a 2016. évi intézményi és személyi térítési díjak mehatározását. A számításokhoz felhasznált költsévetési adatokat a Polármesteri Hivatal Pénzüyi Irodájának munkatársa, Váradi Ferencné bocsátotta intézményünk rendelkezésére. Szentotthárd Város Önkormányzatának Képviselő Testület által elfoadott rendeletet a Szentotthárd és Térsée Önkormányzati Társulásával, mint az intézmény fenntartójával is kérjük jóváhayatni. Szentotthárd, 2016. március 16. Tisztelettel: Fábián Béláné Intézményvezető 1. ÉTKEZTETÉS 17
A./ Intézményi térítési díj Ebéd szállítással: Számított intézményi térítési díj: 1405 /ada Fenntartó által elfoadott intézményi térítési díj: 750 /ada Ebéd: 620 Ft Szállítási díj: 130 Ft Ebéd szállítás nélkül: Számított intézményi térítési díj: 1160 /ada Fenntartó által elfoadott intézményi térítési díj: 620 /ada B./ Személyi térítési díj Az intézményvezető állapítja me, a fenntartó által mérleelési szempontból mehatározott jövedelmi sávokhoz rendelt forint összeben. A. B C Sorsz. Jövedelmi sáv Ebéd szállítással Ebéd ÁFA Összesen Szállítás Ft/alkalom ÁFA Összes 1. 0 0 0 0 0 0 0 2. 1-30000 78,74 21,26 100 7,87 2,13 10 3. 30001-42750 259,84 70,16 330 7,87 2,13 10 4. 42751-57000 354,33 95,67 450 31,50 8,50 40 5. 57000-71250 401,57 108,43 510 47,24 12,76 60 6. 71251-85500 440,94 119,06 560 70,87 19,13 90 7. 85501-488,19 131,81 620 102,36 27,64 130 18
A B C Sorsz. Jövedelmi sáv Ebéd szállítás nélkül Ebéd ÁFA Összesen 1. 0 0 0 0 2. 1-30000 78,74 21,26 100 3. 30001-42750 259,84 70,16 330 4. 42751-57000 354,33 95,67 450 5. 57000-71250 401,57 108,43 510 6. 71251-85500 440,94 119,06 560 7. 85501-488,19 131,81 620 C./ Ey főre jutó havi szoláltatási önköltsé Ebéd szállítással: 29530,08 Ft Ebéd szállítás nélkül: 24490,83 Ft 2. HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS A./ Intézményi térítési díjak 19
Számított intézményi térítési díj: 1540 Fenntartó által elfoadott intézményi térítési díjak: 1. szociális seítés: 500 2. személyi ondozás: 1000 B./ Személyi térítési díj: Az intézményvezető állapítja me, a fenntartó által mérleelési szempontból mehatározott jövedelmi sávokhoz rendelt forint összeben. A B C Fizetendő térítési díj: Sorsz. Jövedelmi sáv Szociális seítés Személyi ondozás 1. 0 0 0 2. 1-30000 50 300 3. 30001-42750 100 550 4. 42751-57000 200 600 5. 57001-71250 300 800 6. 71251-85500 400 900 7. 85501-500 1000 C./ Ey főre jutó havi szoláltatási önköltsé: 59162,28 Ft 3. JELZŐRENDSZERES HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS A./ Intézményi térítési díj: 20
Számított intézményi térítési díj: 515 Fenntartó által elfoadott intézményi térítési díj: 1) Szociálisan rászorultak esetében: 100 2) Szociálisan nem rászorultak esetében: 250 B./ Személyi térítési díj: C./ Ey főre jutó havi szoláltatási önköltsé: 14522,10 Ft 4. TÁMOGATÓ SZOLGÁLAT A./ Intézményi térítési díj 1.) Személyi seítés óradíja: Számított személyi seítés óradíja: 4410 Fenntartó által elfoadott személyi seítés óradíja: 1) Szociális rászorultsá esetén: 750 2) Szociálisan nem rászorultak esetén: 1000 2.) Szállítási kilométerdíj Számított szállítási kilométerdíj: 880 Fenntartó által elfoadott kilométerdíjak 1) Szociálisan rászorultak esetében. Szállítási kilométerdíj: 130 Heti rendszeres iénybevétel esetén a szállítási kilométerdíj: 100 Munkaidőn túl, ünnepnapokon vézett szállítás esetén a szállítási kilométerdíj: 150 2) Szociálisan nem rászorultak esetében: 180 21
Heti rendszeres közoktatási intézménybe való szállítás esetén: 100 B./ Személyi térítési díj személyi seítés Az intézményvezető állapítja me, a fenntartó által mérleelési szempontból mehatározott jövedelmi sávokhoz rendelt forint összeben. Szociálisan rászorultak esetén A B C Sorsz. Jövedelmi sáv Fizetendő térítési díj: 1. 0 0 2. 1-30000 300 3. 30001 42750 420 4. 42751 57000 530 5. 57001 71250 650 6. 71251 85500 700 7. 85501-750 Szociálisan nem rászorultak esetén: 1000 C./ Ey főre jutó havi szoláltatási önköltsé: 34838,09 Ft 6. NAPPALI ELLÁTÁS A./ Intézményi térítési díj 1 ada ebéd + 1 ada reeli számított intézményi térítési díja: 1175 Ft/fő/nap 22
Fenntartó által elfoadott intézményi térítési díj: 1) Étkeztetés intézményi térítési díj ebéd: 620 Ft/fő/nap reeli: 250 Ft/fő/nap 2) Klub tartózkodás intézményi térítési díj Számított intézményi térítési díj: 3950 Ft Fenntartó által elfoadott intézményi térítési díj: 190 Ft B./ Személyi térítési díj: Az intézményvezető állapítja me, a fenntartó által mérleelési szempontból mehatározott jövedelmi sávokhoz rendelt forint összeben. Személyi térítési díj az iénybevevő által iényelt szoláltatás füvénye A B C Sorsz. Jövedelmi sáv Fizetendő térítési díj Tartózkodás Reeli Ebéd Nettó ÁFA Bruttó Nettó ÁFA Bruttó 1. 0 0 0 0 0 0 0 0 2. 1-30000 30 39,37 10.63 50 78,74 21,26 100 3. 30001-42750 150 157,48 42,52 200 259,85 70,15 330 4. 42751-57000 160 165,35 44,65 210 354,33 95,67 450 5. 57001-71250 170 181,10 48,90 230 401,58 108,42 510 6. 71251-85500 180 188,98 51,02 240 440,95 119,05 560 7. 85501-190 196,85 53,15 250 488,19 131,81 620 23
C./ Ey főre jutó havi szoláltatási önköltsé: Étkezés: 24602,5 Ft Étkezés nélküli tartózkodás: 83,032,5 Ft Étkezés és tartózkodás eyütt: 107635,- Ft Szentotthárd, 2016. március 16. Fábián Béláné Intézményvezető 24
VÁLTOZÁSOK 1. Étkeztetés Ebéd szállítás nélkül 600 Ft-ról 620 Ft-ra Emelés: 20 Ft 3,3 % Ebéd szállítással 720 Ft-ról 750 Ft-ra Emelés: 30 Ft 4,41 % 2. Házi seítsényújtás 25
1000 Ft változatlan személyi ondozás Emelés: 0 Ft 0 % 0 Ft-ról 500 Ft-ra szociális seítés 3. Jelzőrendszeres házi seítsényújtás 100 Ft- változatlan Emelés: 0 Ft 0 % 4. Támoató Szolálat Személyi seítés 750 Ft- változatlan Emelés: 0 Ft 0 % Szállítás 130 Ft- változatlan Emelés: 0 Ft 0 % 5. Nappali Idősek Klubja Reeli 250 Ft - változatlan Emelés: 0 % Ebéd 600 Ft ról 620 Ft-ra Emelés: 20 Ft 3,3 % Tartózkodás 190 Ft változatlan Emelés: 0 Ft 0 % Vásárolt élelmezés JUST FOOD Kft. Vásárolt élelmezés ára 2015.01.01-től 2016.01.01-től Reeli 286 295 26
Ebéd (normál) 704 724 Ebéd (diétás) 736 758 Szentotthárd, 2016. március 16. Fábián Béláné Intézményvezető 27
Előterjesztés a Szentotthárd és Térsée Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2016. március 31-i ülésére Táry: 2016. évi Közbeszerzési terv elfoadása Tisztelt Társulási Tanács! A 2015. november 1. napjával hatályba lépett közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 42. (1) bekezdése értelmében a 5. (1) bekezdés c) pontja szerinti ajánlatkérő helyi önkormányzatok társulásai a költsévetési év elején, lekésőbb március 31. napjái éves összesített közbeszerzési tervet kötelesek készíteni az adott évre tervezett közbeszerzéseikről. A közbeszerzési terv közzétételét illetően a Kbt., illetve a vérehajtási rendeletei mintadokumentum alkalmazását nem írják elő, illetve a Kbt. a közbeszerzési tervben szerepeltethető információk, adatok körét nem határozza me. A Közbeszerzési Hatósá elnökének tájékoztatója értelmében joszabályi előírás hiányában eleendő és mefelelő a közbeszerzés táryának, a tervezett eljárás típusának, valamint az eljárás tervezett meindításának feltüntetése. Tájékoztatom a Tisztelt Társulási Tanácsot, hoy a közbeszerzési tervet, valamint annak módosításait annak elfoadását követően az ajánlatkérő a Kbt. 43. (1) bekezdés a) pontja alapján a Közbeszerzési Hatósá által működtetett Közbeszerzési Adatbázisban amennyiben az Adatbázisban való közzététel valamely okból nem lehetsées a saját honlapján haladéktalanul köteles közzétenni. Az ajánlatkérő a közbeszerzési terv elkészítése előtt is indíthat közbeszerzési eljárást, feltéve, hoy azt a tervben később mefelelően szerepeltette. Ezen túlmenően ajánlatkérő olyan közbeszerzési eljárást is lefolytathat, amely nem szerepelt a közbeszerzési tervben, ha előre nem látható okból előállt közbeszerzési iény vay eyéb változás miatt merült fel. Fentieknek mefelelően a Kbt. elfoadási határidőt előíró szabályainak eleet téve a jelenlei ismereteink birtokában kerültek előterjesztésre az előterjesztéshez csatolt közbeszerzési terv táblázatok azzal, hoy a későbbiekben felmerülő közbeszerzési iény esetén a terv módosítása az év folyamán bármikor kezdeményezhető. Fentieknek mefelelően a Kbt. elfoadási határidőt előíró szabályainak eleet téve, a jelenlei ismereteink birtokában a Társulás közbeszerzési terve nemlees. Kérem a Tisztelt Társulási Tanácsot, hoy jelen előterjesztést metáryalni, és az alábbi határozati javaslatot elfoadni szíveskedjen. Határozati javaslat: Szentotthárd és Térsée Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a Társulás 2016. évi összesített közbeszerzési tervét az 1. számú melléklet szerint jóváhayja. Határidő: azonnal Felelős: Huszár Gábor elnök Szentotthárd, 2016. március 18. 28
Huszár Gábor elnök Szentotthárd és Térsée Önkormányzati Társulás 2016. évi összesített közbeszerzési terve 1. számú melléklet A közbeszerzés tárya, mehatározása CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárás típusa Az eljárás meindításának ill. a közbeszerzés mevalósításának tervezett időpontja A szerződés teljesítésének várható időpontja vay szerződés időtartama I. Építési beruházás - - - - - - II. Árubeszerzés - - - - - - III. Szoláltatás - - - - - - IV. Szoláltatási koncesszió - - - - - - V. Építési koncesszió - - - - - - 29
Előterjesztés a Szentotthárd és Térsée Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2016. március 31-i ülésére Táry: Pályázati lehetősé a Gondozási Központ épjármű és informatikai eszköz beszerzésére Tisztelt Társulási Tanács! A PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGRŐL: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mebízásából és nevében a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal nyílt pályázatot hirdet a támoató szoláltatást, pszichiátriai beteek részére nyújtott közösséi ellátást működtető és befoadott szoláltatók feltételeinek fejlesztésére az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), az államháztartásról szóló törvény vérehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.), valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet) vonatkozó rendelkezései alapján. A pályázat közvetlen célja a működési feltételek javítása a 2016. évben az alábbi, 2016. január 1-jétől a területi lefedettséet fiyelembe vevő finanszírozási rendszerbe törvény erejénél fova befoadottnak minősülő szoláltatások körében: támoató szoláltatások szenvedélybeteek részére nyújtott közösséi alapellátások pszichiátriai beteek részére nyújtott közösséi alapellátások A támoatás formája vissza nem térítendő támoatás, a pályázatban iényelt és meítélt támoatás 100%-a, saját forrást nem iényel. A felhívás három komponense pályázható: A Gépjármű vásárlás Pályázók köre: támoató szoláltatások fenntartója Iényelhető támoatás mértéke: minimum: 2 000 000 Ft/épjármű maximum: 9 000 000 Ft/épjármű B Informatikai fejlesztés, informatikai eszközök beszerzése, szoftver beszerzés Pályázók köre: 30
támoató szoláltatások fenntartója szenvedélybeteek részére nyújtott közösséi alapellátások fenntartója pszichiátriai beteek részére nyújtott közösséi alapellátások fenntartója A B komponensre iényelhető támoatás mértéke: minimum: 50.000 Ft/pályázat maximum: 150.000 Ft/pályázat C Képzések, továbbképzések részvételi díjának biztosítása Pályázók köre: támoató szoláltatások fenntartója szenvedélybeteek részére nyújtott közösséi alapellátások fenntartója pszichiátriai beteek részére nyújtott közösséi alapellátások fenntartója Az C komponensre iényelhető támoatás mértéke: minimum: 50.000 Ft/pályázat maximum: 250.000 Ft/pályázat A BENYÚJTANI KÍVÁNT PÁLYÁZATRÓL: A Városi Gondozási Központ vezetőjével folytatott előzetes eyeztetések alapján a pályázati felhívással kapcsolatban az alábbi fejlesztések támoatására szeretnénk pályázatot benyújtani: Az A komponens keretében a Támoató Szolálat épjármű beszerzésére nyújtaná be a pályázatot. Előzetes árajánlat kérés alapján ey Renault Trafic Combi Pack Comfort L2H1 /hosszú-normál/ 2,9 T, 9 személyes kisbusz kerülne beszerzésre, melynek vételára bruttó 7 900 000 Ft. A B komponensre a Közösséi Pszichiátriai Alapellátás színes multifunkciós nyomtató beszerzését tervezi, melynek előzetes árajánlat alapján vételára bruttó 149 860 Ft. Mivel a pályázatot 2016. április 11-i lehet benyújtani elektronikus úton, illetve az elbírálás a beérkezés sorrendjében történik, a pályázatot összeállítottuk és benyújtottuk a Társulási Tanács utólaos hozzájárulását kérjük. Amennyiben ezt nem kapjuk me, akkor a pályázatot természetesen visszavonjuk. Kérem, a Tisztelt Társulási Tanácsot, hoy az előterjesztést metáryalni, a táryban dönteni szíveskedjen. Határozati javaslat: 1. A Szentotthárd és Térsée Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa eyetért azzal, hoy a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal 2016. évi pályázati felhívására a Társulás támoatási kérelmet nyújtson be - az A komponens keretében a Támoató Szolálat épjármű beszerzésére - a B komponens keretében a Közösséi Pszichiátriai Alapellátás számára színes 31
multifunkciós nyomtató beszerzésére az előterjesztésben mehatározottak szerint. Határidő: azonnal Felelős: Huszár Gábor elnök Dr. Gábor László Önk. és Térséi Erőforrások v. Szentotthárd, 2016. március 21. Huszár Gábor elnök 32