www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből, a tehén pedig füvet eszik, hiányzik az identitás, a végeredmény pedig a futball megcsúfolása. úgyhogy a labdának a füvön a helye!"... van, ami fontosabb a győzelemnél, sokkal emlékezetesebb." 1988. Pisa (Olaszország), Carlos Dunga Brazília 2011. Xavi - FC Barcelona 3. Más kapus hasonló helyzetben elkezdte volna elrugdosni a labdát, ez azonban most semmi másra nem vezetett volna, csak arra, hogy a Real sarokba szorít minket. Inkább adja el a labdát még egyszer, de tartson ki saját játékstílusunk mellett, és segítsen hátulról építkezni. - Josep Guardiola nyilatkozata a 2011.december 10.-ei El Clásico után (Real Madrid Barcelona 1-3) Tartsd meg a labdát, légy türelmes, gondolkozz gyorsan, és keresd a rést! Csapataink eredményei 2017. december 11-től 19-ig: Szakosztály évzáró 2017.12.19. 18.15 óra I. Kapisztrán tér 1., Budavári Önkormányzat Aula Szokás szerint, idén is megrendeztük szakosztályunk évzáró ünnepségét. Az idei záró összejövetelen a tavalyi rekordlétszámnál is több szülő, és sportolónk volt jelen, akik ezúttal is végig élvezhették szakosztály elnökünk, Gundel Takács Gábor konferálásában a rendezvényt. Az évzárónkon idén is megjelent egyik állandó vendégünk Machos Gábor, a legendás futballista, és hagyományos U10-es országos tornánk névadójának, Machos Ferencnek a fia, ellentétben másik állandó meghívottunkkal Fazekas Árpáddal, aki sajnos idén sem tudott jelen lenni. Gundel Takács Gábor vendégünk mellett, szokás szerint, bemutatta idei szakmai-edzői stábunkat, majd ismertette az éves munkánkat, eredményeinket, terveinket. A 2017-es év szakmai munkáját, a jövőbeli tervekről, elgondolásainkról, filozófiánkról Helm Tamás szakmai vezető adott tájékoztatást, és erősítette meg a megjelentek előtt. A rendezvény végén korosztályonként, az edzők által jelölt egy-egy sportolónk került díjazásra 2017.évi munkájáért, teljesítményéért. A díjakat Machos Gábor, Helm Tamás szakmai vezetőnk segítségével adta át a gyerekeknek. Díjazottak - 2017. U 7 (2011+) és Előkészítő csoport: Fábián Balázs - szorgalmas munkájáért és a Bozsik fesztiválokon nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményéért. (Edző: Tóth Vince) U 8 (2009): (Edző: Miták Pál) U 9 (2009): (Edző: Miták Pál) Kraicsovits Botond - Az egész éves szorgalmas munkájáért, kiemelkedő edzés látogatottságával, valamint a játékban mutatott ügyes cseleivel érdemelte ki az év játékosa díjat. Jókai Tibor - A csapatból az egyik legjobban teljesítő játékos, aki szorgalmával, a mérkőzéseken nyújtott kiemelkedő játékával és csapat munkájával, valamint a lőtt góljaival is kiérdemelte az év játékosa díjat.
U10 (2008): (Edző: Hajas Bálint) Bartos Botond: elsősorban azért mert edzéslátogatása kiemelkedő Németh Barnabás) volt,valamint ő az egyike azoknak akik a legtöbbet fejlődtek ezalatt a. félév alatt, és minden Bozsik tornán kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott! U11 (2007): (Edző: Németh Barnabás) Hajas Bálint) U12 (2006): (Edző: Kukorelli András, Sóvári Dániel) U13 (2005): (Edző: Kukorelli András) Sóvári Dániel) U14 (2004): (Edző: Helm Tamás) U15 (2003): (Edző: Barton Ádám) Kiss Levente : Egy olyan gyermek, aki munkamoráljával, és becsületességével példát mutatott a többiek számára is. A pályán, és az edzésen mutatott mentalitása kiemelkedő volt ebben a félévben, minden helyzetben küzdött, harcolt a szó legpozitívabb értelmében. Kubitsch Kristóf - az elmúlt években mutatott példaértékű hozzáállása miatt. Horváth Zóra - kitartó és lelkes munkájáért. Váradi Zsombor - a félév során mutatott hozzáállásáért, fejlődéséért, és teljesítményéért. Kubitsch Kevin - folyamatosan magas színvonalú edzésmunkát végez, mérkőzésteljesítménye egyenletesen kiemelkedő. U15/14 (2003/04):(Edző:Kukorelli András) Markovits Márton - a csapat iránti alázatáért. U16 (2002): (Edző: Németh Barnabás) U17 (2001): (Edző: Helm András) U18 (2000): (Edző: Barton Ádám) U19 (1999): (Edző: Helm Tamás) Gulyás Bence - egy olyan játékos, aki nemcsak több pozícióban, hanem szinte minden helyzetben megállta a helyét a pályán és azon kívül is. Ezáltal nagy fejlődésen tudott keresztülmenni. Játéka és karaktere is érettebb lett, pedig nagyot kellett ugrania a tavalyi év és az idei év közt. Daradics Attila - nem csak szorgalmával, és példamutató viselkedésével emelkedik ki. Ő az a játékos, aki csapattársai, csapatai, és a klub irányában mutatott elhivatottságával, elkötelezettségével évek óta segíti a Budai FC korosztályos csapatait. Dzimba Dániel - fejlődéséért, és egyenletes megbízható teljesítményéért Orczy Kristóf - áldozatkész munkájáért, és teljesítményéért. Kellemes Karácsonyt, és sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánunk minden sportolónknak, szüleiknek, támogatóinknak, partnereinknek, és szakmai stábunknak egyaránt! Gundel Takács Gábor és Lukász György
MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG U-19 III.oszt. Közép B. csoport 1 REAC SPORTISKOLA SE "A" 13 12 1 0 60 10 50 37 2 JÁSZBERÉNYI FC 13 10 1 2 43 20 23 31 3 CEGLÉDI VSE 13 8 3 2 50 26 24 27 4 BUDAI FC 13 7 4 2 28 16 12 25 5 BKV ELŐRE SC 13 6 3 4 41 24 17 21 6 EGER LABDARÚGÓ SPORT KFT. 13 6 3 4 34 22 12 21 7 PÉNZÜGYŐR SE 13 5 4 4 32 24 8 19 8 ÚJPESTI TE "B" 13 6 0 7 37 32 5 18 9 BSE PALÓC FARKASOK USE 13 4 2 7 34 48-14 14 10 FC HATVAN 13 4 2 7 31 45-14 14 11 SZENT ISTVÁN SE 13 4 0 9 32 65-33 12 12 FERIHEGY SPORTAKADÉMIA"A" 13 3 1 9 37 54-17 10 13 MEZŐKÖVESD ZSÓRY SE U18 13 2 2 9 38 39-1 8 14 GYÖNGYÖSI AK 13 1 012 22 94-72 3 Edző: Helm Tamás MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG U-19 III.oszt. Közép-nyugati csoport 1 CSEPEL FC SE 13 12 1 0 78 5 73 37 2 DUNAÚJVÁROS PASE 13 12 0 1 51 14 37 36 3 FŐNIX-GOLD FC 13 10 0 3 68 18 50 30 4 DUNAHARASZTI MTK 13 8 0 5 57 23 34 24 5 DIÓSDI TC 13 7 2 4 42 23 19 23 6 BUDAI FC U18 13 7 1 5 47 24 23 22 7 SZÁZHALOMBATTAI VUK SE 13 7 1 5 46 51-5 22 8 IVÁNCSA KSE 13 7 1 5 24 30-6 22 9 GÁRDONY VSC 13 6 1 6 24 34-10 19 10 SZIGETSZENTMIKLÓSI TK 13 4 1 8 32 48-16 13 11 ÉRDI VSE 13 3 1 9 17 50-33 10 12 TAKSONY SE 13 2 1 10 22 50-28 7 13 IKARUS-MAROSHEGY 13 1 0 12 16 98-82 3 14 HOLLER UNFC 13 0 0 13 12 68-56 0 Edző: Barton Ádám
MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG U-17 III.oszt. Közép B csoport 1 BUDAI FC 13 13 0 0 92 6 86 39 2 REAC SPORTISKOLA SE "A" 13 12 0 1 67 16 51 36 3 MEZŐKÖVESD ZSÓRY SE U16 13 9 0 4 54 32 22 27 4 BSE PALÓC FARKASOK USE 13 7 2 4 33 21 12 23 5 JÁSZBERÉNYI FC 13 6 3 4 39 29 10 21 6 FC HATVAN 13 6 1 6 36 27 9 19 7 CEGLÉDI VSE 13 6 1 6 38 32 6 19 8 EGER LABDARÚGÓ SPORT KFT. 13 6 1 6 37 39-2 19 9 GYÖNGYÖSI AK 13 5 2 6 42 36 6 17 10 PÉNZÜGYŐR SE 13 5 2 6 22 28-6 17 11 ÚJPESTI TE "B" 13 3 3 7 26 33-7 12 12 BKV ELŐRE SC 13 3 3 7 36 50-14 12 13 SZENT ISTVÁN SE 13 1 0 12 21 72-51 3 14 FERIHEGY SPORTAKADÉMIA"A" 13 0 0 13 14 136-122 0 Edző: Helm András MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG U-17 III.oszt. Közép-nyugati csoport 1 DUNAÚJVÁROS PASE 13 11 2 0 81 5 76 35 2 FŐNIX-GOLD FC 13 11 1 1 107 14 93 34 3 CSEPEL FC SE 13 10 1 2 56 7 49 31 4 BUDAI FC U16 13 9 1 3 69 21 48 28 5 DIÓSDI TC 13 8 2 3 38 16 22 26 6 DUNAHARASZTI MTK 13 6 4 3 28 17 11 22 7 TAKSONY SE 13 6 3 4 22 23-1 21 8 SZÁZHALOMBATTAI VUK SE 13 6 0 7 39 36 3 18 9 IKARUS-MAROSHEGY 13 3 2 8 21 26-5 11 10 HOLLER UNFC 13 3 1 9 30 75-45 10 11 IVÁNCSA KSE 13 3 1 9 14 78-64 10 12 GÁRDONY VSC 13 3 0 10 20 70-50 9 13 ÉRDI VSE 13 2 0 11 14 71-57 6 14 SZIGETSZENTMIKLÓSI TK 13 1 0 12 8 88-80 2 (-1 pont) Edző: Németh Barnabás
U15( 03) XXVII. Karácsony Kupa nemzetközi utánpótlás teremtorna - 2017.12.15-17. Debrecen - fedett, 40x20m-es kispálya, 3x2m-es kapuk, 4+1 fő, 1x22 perc, illetve a helyosztókon 1x18 perc, 50-200 néző A tornán résztvevő keretek: A csapat: Gerencsér - Kubitsch, Polgárdi, Ötves, Tóth, Péteri, Rásó, Béres B csapat: Hangyási - Mészáros, Schiszler, Székely Benedek, Székely Botond, Kálmán, Kralicsek, Hegedűs, Hajdú A csapat: - Csoportmérkőzések, B.csoport: Marosvásárhely (RO) - Budai FC A 0-3 G: Béres, Polgárdi, Ötves Városgazda Utánpótlás Akadémia - Budai FC A 0-0 Budai FC A Debreceni Olasz Focisuli A 1-0 G: Tóth A jelű csapatunk a B csoportba került, a Marosvásárhely, a Városgazda UA, és az Olasz Focisuli fekete alakulatának társaságában. Remekül indult a torna, már az első mérkőzésünk elején betaláltunk, Béres gólja remek akció végén született, amely megadta az alaphangot a folytatáshoz, és végül 3-0-val hoztuk le a mérkőzést. A Városgazda komoly összeválogatott csapattal érkezett a tornára, feszült mérkőzésen, amelyen az ellenféltől kiállítás is volt, ami azonban minket zavart meg jobban, így gól nélküli döntetlennel zártak a csapatok. A harmadik fordulóban az Olasz Focisuli masszív, technikás csapata várt ránk, amely mérkőzést Tóth Máté döntött el egy remek szóló végén. Kapott gól nélkül, gólkülönbséggel lemaradva végeztünk a csoport 2. helyén. A B. csoport végeredménye: 1. Városgazda U.A. 3 2 1-6- 0 7 2. Budai FC A 3 2 1-4- 0 7 3. Debreceni Olasz Focisuli fekete 3 1 1 1 13-2 3 4. Marosvásárhely SE (RO) 3 - - 3 0-21 - Középdöntő (1-6.helyért) B. csoport: Budai FC A Nagykátai SE 5-0 G: Péteri (2), Kubitsch, Béres, Tóth Budai FC A Budai FC B 3-1 G: Béres (2), Péteri, ill. Schiszler A sorsolás, és a lebonyolítás szeszélye folytán a két csapatunk egy középdöntő csoportba került, de még mielőtt megmérkőztek volna egymással, A jelzésű csapatunk remek játékkal, magabiztosan győzte le a Nagykáta együttesét, majd az egymás elleni mérkőzésen is eredményesebbnek bizonyult, így megnyerve a csoportot jogot szerzett a döntőben való fellépésre. A középdöntő B. csoport végeredménye: 1. Budai FC A 2 2 - - 8-1 6 2. Budai FC B 2 1-1 4-3 3 3. Nagykátai SE 2 - - 2 0-8 0 Döntő Budai FC A Városgazda U.A. 1-0 A fináléban a Városgazda U.A. csapata várt ránk, akikkel már összecsaptunk egy parázs mérkőzésen a csoport mérkőzések során. A játékosoktól csak annyit kértem, hogy élvezzék ki a helyzetet, miszerint egy rangos teremtorna döntőjében szerepelhetnek szép számú közönség előtt. Nem is kellett mást mondanom, hiszen mindenki pontosan tisztában volt feladataival. Feszült, igazi döntő hangulata volt a mérkőzésnek, ahol játékosaim tökéletesen megragadva az alkalmat, taktikailag megfontoltan, az egyensúlyra odafigyelve játszottak, és ezúttal Béres vállalta magára a döntő szerepet: a bal oldalról megindulva bal lábbal remek gólt szerzett, ami el is döntötte a mérkőzés sorsát. Megnyertük a tornát!!!!!
B csapat - Csoportmérkőzések, C.csoport: Budai FC B Marosvásárhely SE B (RO) 2-0 G: Mészáros, Székely Benedek Budai FC B Szentmiklósi FS 2-0 G: Kálmán, Schiszler Budai FC B Olasz Focisuli fehér 2-0 G: Székely Botond, Schiszler B jelű csapatunkat a C jelzésű csoportba sorolták, ahol az Olasz Focisuli, Marosvásárhely és Szentmiklós csapataival kellett megküzdenünk a továbbjutásért. Mindhárom mérkőzést egyenletesen nagyon jó, koncentrált teljesítménnyel játszottuk végig, kivétel nélkül 2-0-s győzelmet aratva a találkozókon. Székely Benedek első mérkőzésen szerzett gólja után sérülése kiújult, gólerős játékost vesztettünk el a hátralévő mérkőzésekre. Nagyszerűen segítették egymást a pályán a játékosok, támadóink sokat jelentettek védekezésben is, védőjátékosaink pedig csatárerényeiket is csillogtatták, Székely Botond és Mészáros Vili is szépségdíjas gólt szerzett. Kapott gól nélkül, hibátlanul zártuk az első helyen a csoportot. A C. csoport végeredménye: 1. Budai FC B 3 3 - - 6-0 9 2. Szentmiklósi FS 3 1 1 1 2-2 4 3. Marosvásárhely SE (RO) 3 1-2 1-4 3 4. Debreceni Olasz Focisuli fekete 3 - - 3 0-3 - Középdöntő A csoport: Budai FC B Nagykátai SE 3-0 G: Péteri (2), Kubitsch, Béres, Tóth Budai FC A Budai FC B 3-1 G: Béres (2), Péteri, ill. Schiszler A sorsolás és a lebonyolítás szeszélye folytán a két csapatunk egy középdöntő csoportba került, de még mielőtt megmérkőztek volna egymással, B jelzésű csapatunk remek játékkal, magabiztosan győzte le a Nagykáta együttesét, majd az egymás elleni mérkőzésen elszenvedett vereségnek köszönhetően a csoport 2. helyén zárt, így a bronzéremért küzdhettek meg fiaink. A középdöntő B. csoport végeredménye: 1. Budai FC A 2 2 - - 8-1 6 2. Budai FC B 2 1-1 4-3 3 3. Nagykátai SE 2 - - 2 0-8 0 Mérkőzés a 3.helyért: Budai FC B Debreceni Labdarúgó Akadémia 0-5 A debreceni akadémiai csapattal vívtunk a 3. helyért, akik az első perctől érezhetően frissebbek voltak nálunk, azonban amikor a nagy nyomás alul szabadulni tudtunk, két nagy ziccert is elhibáztunk. A mérkőzés feléig tartottunk magunkat, azonban a nagy nyomás góllá érett, ami után érezhetően megzavarodtunk, és a torna során végig fenntartott magas koncentráció törvényszerűen leesett, így a debreceniek magabiztosan tartották otthon a 3. helyért járó medált. A torna összegezése: Nagy öröm volt edzőként figyelni a srácokat a tornán, mindannyian nagy motivációval léptek pályára, inkább nyugtatni, mint sem tüzelni kellett a fejeket. Szinte példátlan, hogy az első napot mindkét csapatunk kapott gól nélkül tudta lehozni, ez is mutatja, milyen koncentráltan léptek pályára a srácok. Remek eredménynek tartom mindkét csapat szereplését. Sajnos sérülések, betegségek miatt néhány játékosunk nem tudott részt venni a tornán, ezt nagyon sajnálom, de aki ott volt, kiváló élményekkel gazdagodott ezen az évzárón! Gratulálok a csapatok teljesítményéhez!
MLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG U-15 II.oszt. Közép A. csoport 1 Goldball '94 FC 13 9 3 1 46 17 29 30 2 Vác VLSE 13 9 3 1 34 9 25 30 3 Mercedes-Kecskeméti LA 13 9 2 2 47 16 31 29 4 Budai FC 13 9 1 3 55 16 39 28 5 Újpest FC 13 8 1 4 46 29 17 25 6 Angyalföldi SI DSE 13 7 3 3 40 20 20 24 7 Budaörs 13 6 2 5 29 27 2 20 8 Dunakanyar SE-Szentendre 13 5 1 7 29 45-16 16 9 III. ker. TVE 13 4 3 6 33 45-12 15 10 Gloriett SE 13 3 3 7 18 23-5 12 11 Soroksár SC 13 3 2 8 18 38-20 11 12 Szolnoki MÁV UFC 13 2 2 9 17 50-33 8 13 Monori SE 13 2 2 9 7 48-41 8 14 Ikarus BSE-Fejlődő Kertv. 13 1 0 12 17 53-36 3 Edző: Barton Ádám U14( 04) XXVII. Karácsony Kupa nemzetközi utánpótlás teremtorna - 2017.12.15-17. Debrecen - fedett, 40x20m-es kispálya, 3x2m-es kapuk, 4+1 fő, 1x22 perc, illetve a helyosztókon 1x18 perc, 50-200 néző A tornán résztvevő keret: Bajáki, Gáspár, Bárány-Doór, Horváth D., Jánk, Horváth Á., Márfai, Illés, Váradi, Salacz, Gáldi, Börcsök, Bogdál Csoportmérkőzések, A.csoport: Miskolci VSC - Budai FC 0-0 U14-es korosztályú csapatunk, a debreceni Karácsony Kupát szombat délelőtt kezdte el a Miskolci VSC ellen. Fiaink a mérkőzés első pillanatától kezdve támadásban irányították a játék menetét, és több helyzetet is kialakítottunk, de nem voltunk elég élesek ahhoz, hogy a masszívan védekező, kontrákra építő ellenfelünk kapujába betaláljunk. A találkozó hajrában ellenfelünk megszerezhette volna a vezetést, de Márfai a kapusunk fölött átemelt labdát, a gólvonalról a felső léc fölé fejlete, aminek következtében döntet értünk el. DFK Dorcol (SBR) - Budai FC 0-7 G: Jánk (3), Gáspár, Bárány-Doór, Illés, Bodgál A második meccsen a szerb Dorcol ellen léptünk pályára, ahol fel voltunk készülve a kemény, fizikális délszláv stílusra, de gyerekeink olyan játékkal rukkoltak elő, amit a közönség is tapsokkal, felhördülésekkel díjazott. A torna legjobb meccsét játszottuk, mert minden a helyére került, és a félév során tanultakat tökéletesen adták vissza fiaink, aminek gólzápor lett a következménye. Budai FC Csepgól FC 2-2 G: Jánk (2) A csoport utolsó fordulójában már egy döntetlen is elég volt ahhoz, hogy a csoportból, függetlenül az utánunk következő meccstől, tovább jussunk, de tudtuk, hogy a fizikálisan 180-185 centiméteres, 70-80kg-os csepeli srácok komoly erőpróbára késztetnek majd minket. Ennek megfelelően nagyon koncentráltan, és a szerb meccset lekopírozva kezdtünk, és remek játékkal kétgólos előnyre tettünk szert. A 10. perc körül viszont gólt kaptunk, mely minket megzavart, mait ellenfelünk megérzet, és kiegyenlített. A hajrában örült nyomás alatt kellett játszanunk, de két helyzetünk volt a meccs lezárására, majd ellenfelünk rúghatott volna gólt, de Isten akarata, Jánk lába, és Bajáki keze döntetlenre mentette a találkozót. Az első nap két dolgot mutatott meg: 1) A csapat a rengeteg munkának köszönhetően, remekül visszaadta a tanultakat, mely látványos, szemet gyönyörködtető játékot eredményezett. 2) Bemutattuk egy nemzetközi tornán, hogy a fizikai paraméterekkel szemben az egyesület által képviselt stílus eredményessé tehető.
Az A csoport végeredménye: Budai FC 3 1 2 0 11 2 5 Miskolci VSC 3 1 2 0 3 2 5 Csep-Gól FC 3 1 1 1 3 4 4 DFK Dorcol (SE) 3-1 2 2 11 1 Mérkőzés a 4 közé jutásért: Budai FC Szinay Munkács (UKR) 4-0 G: Jánk (3), Horváth D. Második napunkat ott kezdtük, ahol az elsőt abbahagytuk. Remek, ötletes, technikás játékunkkal simán, ellentmondást nem tűrően vertük fizikálisan erős ukrán ellenfelünket, mai az jelentette, hogy U14-es csapatunk a döntőért léphetett pályára. Elődöntő: Budai FC-Tabáni Spartacus Újbuda FC kék 0-2 A döntőbe kerülésére az Újbuda csapatát kellett volna legyőznünk, de a tét túl nagy terhet jelentett, mely a mérkőzés elején, egy szögletből, illetve egy eladott labdából, kétgólos hátrányt eredményezett. Hiába igyekeztünk felpörögni, és elmozgásokkal feltörni a fizikálisan erős újbudai alakulatot, de sajnos a három nagy helyzetünkből egyet sem sikerült értékesíteni, így maradt a harmadik helyért lévő játék. Mérkőzés a 3.helyért: Budai FC-Tabáni Spartacus Olasz Focisuli fehér 1-3 G: Horváth D. Az Olasz Focisuli ellen ismét remek játékkal álltunk elő, mely szemmel láthatóan meglepte a hazaiakat, és fölényünket a 2 percben gólra váltottuk. A gól óriási lélektani fölényt adott számunkra, ami csak növelte dominanciánkat, de a 2-3 óriási ziccerből nem sikerült lezárni a meccset, melyet ellenfelünk kihasznált, mert 3-1-re megfordította az eredményt, igaz a harmadik gólnál már lehoztuk a kapusunkat az egyenlítés reményében. Összegzés: A tornát óriási sikerként kell elkönyvelni, annak ellenére, hogy végül nem sikerült érmet szerezni, de játékunk stílusa, szellemiségünk kiemelkedett a mezőnyből, amihez a helyszínen többen gratuláltak, és a mutatott játékunknak köszönhetően meghívtak minket egy rangos nagykátai teremtornára, ahol az MTK, az FTC, a Honvéd, és még sokan mások jelennek meg az elit mezőnyből. Ez iszonyatosan nagy szó, és hűen mutatja, hogy mit értünk el félév alatt. Rettentően büszke vagyok csapatomra, és erre a csodálatos félévre. Csak így tovább! HAJRÁ FIÚK! A tornáról tudósított: Helm Tamás MLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG U-14 II.oszt. Közép A. csoport 1 Mercedes-Kecskeméti LA 13 13 0 0 106 6 100 39 2 Gloriett SE 13 11 1 1 48 10 38 34 3 Vác VLSE 13 10 1 2 53 21 32 31 4 Újpest FC 13 9 2 2 61 15 46 29 5 Szolnoki MÁV UFC 13 7 2 4 43 27 16 23 6 Budai FC 13 7 1 5 35 29 6 22 7 Ikarus BSE-Fejlődő Kertv. 13 7 1 5 37 37 0 22 8 Budaörs 13 6 0 7 30 39-9 18 9 Angyalföldi SI DSE 13 4 0 9 24 49-25 12 10 Soroksár SC 13 3 0 10 21 59-38 9 11 Monori SE 13 2 2 9 16 61-45 8 12 Dunakanyar SE-Szentendre 13 1 4 8 14 44-30 7 13 Goldball '94 FC 13 2 0 11 19 62-43 6 14 III. ker. TVE 13 1 2 10 12 60-48 5 Edző: Helm Tamás
BLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG - U-15/1.csoport 1 ANGYALFÖLDI SI DSE 12 10 0 2 72 37 35 30 2 1908 SZAC 12 7 0 5 36 45-9 21 3 FC BUDAPEST 11 6 1 4 43 41 2 19 4 BUDAI FC 12 6 0 6 64 45 19 18 5 AIRNERGY FC 12 4 2 6 33 32 1 14 6 CSEPEL UP SE 12 4 1 7 48 54-6 13 7 MTK BUDAPEST 11 1 2 8 16 60-42 5 Edző: Kukorelli András U12( 06) XXVII. Karácsony Kupa nemzetközi utánpótlás teremtorna - 2017.12.15-17. Debrecen - fedett, 40x20m-es kispálya, 3x2m-es kapuk, 4+1 fő, 1x22 perc, illetve a helyosztókon 1x18 perc, 50-200 néző A tornán résztvevő keretek: A csapat: Németh T., Tüske B., Pázmándi-Sz. R. B., Gulyás-Nagy Gergő, Czakó Á., Eszter E., Eck Z., Kiss L. B csapat: Váradi K., Kubitsch K., Nagy B., Ibrahim N., Molnár L., Gulyás-Nagy Gáspár, Hanzmann G., Szabó B. B csapat - Csoportmérkőzések, B. csoport: Budai FC B - Nagykovácsi USE 3-0 G: Ibrahim N. (2), Nagy B. Budai FC B - Csep Gól FC. 0-2 Budai FC B - HTE Olasz Focisuli kék 0-5 Budai FC B - Mesziti 0-5 Csapatunk a B jelű ötösbe lett sorsolva, ahol a hazai csapat mellett a Nagykovácsi, a Csep Gól, valamint a Mesziti csapatai vártak ránk. Az első mérkőzés tökéletesen sikerült, domináltunk, helyzeteket dolgoztunk ki és helyenként szépen is játszottunk, ennek eredményeként egy magabiztos győzelmet arattunk. A második meccsen sajnos ezt nem tudtuk megismételni a harcos csepeli csapat ellen, ez a vereség fájt a legjobban a hétvégén, hiszen itt lehetett volna keresnivalónk. A HTE és a Mesziti csapata kimagaslott a csoportból, és bár sokáig nagyon fegyelmezetten védekeztünk mindkét csapat ellen, sajnos kijött a két csapat közötti különbség mindkét meccsen. Egy győzelemmel a csoport negyedik helyén végeztünk, így a bronz ágra került a csapat. A B. csoport végeredménye: 1. HTE Olasz Focisuli kék 4. 4 - - 12-0 12 2. Mesziti 4. 3-1 19-1 9 3. Csep-Gól FC 4 1 1 2 2-9 4 4. Budai FC B 4 1-3 3-12 3 5. Nagykovácsi USE 4-1 3 0-13 1
Bronz Kupa Középdöntő (13-18.helyért) A.csoport: Budai FC B Várda LA 0-3 G: Budai FC B - Budai FC A nem lett lejátszva! A Bronz ágon a Kisvárda csapata és a Budai FC másik csapatával kerültünk össze. Bíztam benne, hogy a srácok feltüzelik magukat az utolsó mérkőzésekre és megmutatják mi van bennük. A várdaiak ellen jól kezdtünk, kiegyenlített mérkőzés volt, de megint előjöttek a hiányosságaink, amit kegyetlenül kihasznált az ellenfél. Mivel a másik csapatunk is kikapott a Várdától, így az edzők úgy döntöttek, hogy az egymás elleni már tét nélküli mérkőzést már nem fogjuk lejátszani, hanem inkább a nagyobb csapatainkat bíztatjuk a döntőben! Az A.csoport végeredménye: 1. Várda LA 2 2 - - 8-0 3 2. Budai FC B 1 - - 1 0-3 - 3. Budai FC A 1 - - 1 0-5 - A B csapat mérkőzéseiről tudósított: Kukorelli András A csapat - Csoportmérkőzések, C. csoport: Budai FC B Loki Focisuli 0-0 Budai FC B Filo SE 1-1 G: Gulyás-Nagy Gergő Budai FC B - HTE Olasz Focisuli fehér 0-4 G: Budai FC B Mészöly Focisuli 0-6 G: Csapatunk a C jelű ötösbe lett sorsolva, ahol két hazai csapat mellett a Filo SE, valamint a Mészöly Focisuli csapatai vártak ránk. Az első két mérkőzésen nagyot küzdöttek a srácok, kiegyenlített mérkőzéseket vívtunk, ahol megvoltak a lehetőségeink. Mindkét meccsen jól játszottunk, és két igazságosnak mondható döntetlent értünk el. A Olasz Focisuli, és a Mészöly ellen azonban esélyünk sem volt, mindkét társaság jelenleg jóval képzettebb, és bátrabb volt, így ezeken a meccseken a tisztes helytállásért küzdöttünk. Két ponttal zártuk a csoportmeccseket, ami az utolsó helyre volt elég, így a Bronz ágra kerültünk. A B. csoport végeredménye: 1. HTE Olasz Focisuli fehér 4 2 2-8- 1 8 2. Mészöly Focisuli 4 2 1 1 9-4 7 3. Loki Focisuli 4-4 - 1-1 4 4. Filo SE 4-3 - 2-4 3 5. Budai FC A 4-2 2 1-11 2 Bronz Kupa Középdöntő (13-18.helyért) A.csoport: Budai FC A Várda LA 0-5 G: Budai FC A - Budai FC B nem lett lejátszva! A Bronz Kupában a Kisvárda csapata, és a Budai FC másik csapatával kerültünk össze. Az első másodpercben a várdaiak ellen egy ajtó-ablak ziccerrel nyitottunk, amit hárított a kapus, és ahogyan ez lenni a szokott, a kontrából megszerezte a vezetést az ellenfél. Ezután küzdöttek, hajtottak a srácok, de a Kisvárda felőrölt minket, és egy 5-0-ás vereséggel zártuk a tornát. Mivel a másik csapatunk is kikapott a Várdától, így az edzők úgy döntöttek, hogy az egymás elleni már tét nélküli mérkőzést már nem fogjuk lejátszani, hanem inkább a nagyobb csapatainkat bíztatjuk a döntőben.
Az A. csoport végeredménye: 1. Várda L.A. 2 2 - - 8-0 3 2. Budai FC B 1 - - 1 0-3 - 3. Budai FC A 1 - - 1 0-5 - Az A csapat mérkőzéseiről tudósított Kukorelli András A torna összegzése: Egy kicsit csalódott voltam a hétvégi szereplést illetően, több volt a srácokban, és ez mindkét csapatunkra igaz. Nagyon kevés helyzetet tudtunk értékesíteni, nem volt meg bennünk az a csibészség, és vállalkozó kedv, ami egy ilyen tornán elengedhetetlenül szükséges. Sajnos kijöttek azok a hiányosságok, amik egy 4+1-es teremtornán megengedhetetlenek. Pontatlanok, és bátortalanok voltunk. Tanulópénznek nagyon jó volt ez a megmérettetés, emellett a srácok jól érezték magukat, a csapat egysége továbbra is példaértékű. Jövőre lesz miért küzdenünk ugyanitt!!! Kellemes Ünnepeket, és sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek! Edző: Kukorelli András és Sóvári Dániel