Csapataink eredményei szeptember 19-től 25-ig:
|
|
- József Benedek Bodnár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből, a tehén pedig füvet eszik, hiányzik az identitás, a végeredmény pedig a futball megcsúfolása. úgyhogy a labdának a füvön a helye!"... van, ami fontosabb a győzelemnél, sokkal emlékezetesebb." Pisa (Olaszország), Carlos Dunga Brazília Xavi - FC Barcelona 3. Más kapus hasonló helyzetben elkezdte volna elrugdosni a labdát, ez azonban most semmi másra nem vezetett volna, csak arra, hogy a Real sarokba szorít minket. Inkább adja el a labdát még egyszer, de tartson ki saját játékstílusunk mellett, és segítsen hátulról építkezni. - Josep Guardiola nyilatkozata a 2011.december 10.-ei El Clásico után (Real Madrid Barcelona 1-3) Tartsd meg a labdát, légy türelmes, gondolkozz gyorsan, és keresd a rést!(andrés Iniesta) Csapataink eredményei szeptember 19-től 25-ig: Felnőtt csapat (- 97) BLSZ felnőtt I. osztály, 6. forduló óra XI.Kánai út 2-4., Sport11 Sportcentrum műfüves nagypálya, 2x45 perc, 80 néző Új-Budai FC Pestszentimrei SK 5-4 (3-2) G: Zana (2), Marton, Jakab, Pfeiffer Gólpassz, előkészítés: Zana (2), Pfeiffer, Jakab, Marton Horváth (6) Surnyák (7), Gallwitz (1), Laki (6), Horváth T. (6) Lukász (7), Zana (8), Kollár (7) Jakab (7), Marton (7), Pfeiffer (7) Cs: Sóvári, Telek (-), Bajusz (-) Mérkőzéselemzés: Előző héten a RAFC ellen csúfos vereséget szenvedtünk idegenben, így a soron következő bajnoki mérkőzésen javítani szerettük volna megítélésünket, illetve tudtuk, hogy az előttünk álló mérkőzés alkalmat jelent a felzárkózásra. A mérkőzés 3. percében látványos, félollós gólt szerzett Marton, két perc múlva már Gallwitz kiállítása miatt 10 emberre fogyatkoztunk, majd a 7. percben Zana révén kétgólos előnyre tettünk szert. A játékot a kiállítás ellenére kontroll alatt tartottuk, és remek ellentámadásokat vezettünk, de a 24. minutumban gólt kaptunk, ami után hektikussá vált játékunk. Hol precízen, hol helyezkedési hibákat felhalmozva védekeztünk, aminek következtében folyamatos nyomás nehezedett a kapunkra. A perc között ismét gólváltásra került sor, ahol Jakab emelt látványosan a kapus felett a hálóba, így 3-2-es állással vonultunk a szünetre. A második félidő elején újra Zana volt eredményes, melynek következtében átvettük az irányítást, mely elég rövid időre sikerült, hiszen a 65. percben újra csak egy gól volt az előnyünk. Az egygólos hátrány tudatában ellenfelünk mindent egy lapra feltéve rohamozott, mi igyekeztünk lezárni a területeket, és bár voltak megingások, végül is mindig volt egy játékosunk, aki megakadályozta vendégeink gólszerzését. A 73. percben egy jól sikerült kontra végén Pfeiffer volt eredményes, és azt gondoltuk megnyugodhatunk, de a gólra 2 perc múlva ismét gólt kaptunk, így a végén még izgulhattunk egy keveset, majd a hármas sípszó után győztesként hagyhattuk el a játékteret. Összegzés: Ez a siker már nagyon ráfért a csapatra, és meg is érdemeltük, mert 85 percnyi emberhátrányban eltöltött idő alatt kisebb nagyobb hibákkal, de kontroll alatt tudtuk tartani az eredményt, mely a remekül működő támadó egységünknek, illetve a csapategységnek volt köszönhető!
2 A bajnokság állása az 6.forduló után BLSZ FELNŐTT BAJNOKSÁG I. osztály 1. IKARUS BSE FEJLŐDŐ KERTV RAFC SZ. ÉPÍTŐK SK ASR GÁZGYÁR INTER CDF SE THSE-SZABADKIKÖTŐ UNIONE FC KELEN SC II. KER. UFC TESTVÉRISÉG SE HEGYVIDÉK SE PESTSZENTIMREI SK ÚJ-BUDAI FC-VOYAGE FERENCVÁROSI FC FŐV. VÍZMŰVEK SK MŰEGYETEMI FC Hajrá Új-Budai FC! Hajrá Tabán! Edző: Helm Tamás A bajnokság állása a 5.forduló után MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG U-19 III.oszt. Közép B. csoport 1. BUDAI FC-TABÁNI SPARTACUS GÖDÖLLŐI SK JÁSZBERÉNYI FC MEZŐKÖVESDI ZSÓRY SE EGER SE UTE U CEGLÉDI VSE BKV ELŐRE SC BSE PALÓC FARKASOK UPE FC HATVAN ESMTK SZENT ISTVÁN SE-OTP BANK PÉNZÜGYŐR SE GYÖNGYÖSI AK FERIHEGY VECSÉS Edző: Molnár Jenő és Fodor Tamás
3 U18( 99/00) MLSZ U19 II. osztály Közép-nyugati csoport, 3.forduló óra XI. Kánai út 2-4., Sport11 Sportcentrum műfüves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző Budai FC-Tabáni Spartacus Érdi VSE 17-1 (6-1) G: Panait (3), Budaházy (3), Ludvig (3), Fekete (2), Plajner (2), Kiss B.(2), Orczy, Kiss D. Verseghi (-) - Fekete (7), Gallwitz (7), Radnó (7), Vincze (7) Lovass (7), Bíró (7), Jobbágy (7) Plajner (7), Kiss B. (7), Panait (7) Cs: Orczy (7), Bebők (7), Ludvig (7), Kiss D. (7), Usakov (7), Vida (7), Budaházy (7) Első U18-as hazai mérkőzésünkre halasztás miatt, egy hétköznapi este, villanyfényben került sor. Az öltözőben tudatosítottuk a srácokban, hogy gyors, egyszerű és higgadt játék lehet a megfelelő taktika az Érd ellen. Mindössze 9 percet kellett várnunk az első gólunk megszerzésére, ami a negyedik helyzetünk volt a mérkőzésen. Igazság szerint az első 30 perc, ami érdemben értékelhető, mivel utána nem tudott ellenfelünk semmilyen ellenállást mozgósítani ellenünk. A csapat érdemeit mutatja, hogy a második félidőben nem lassult le a játék, és sikerült majdnem megtripláznunk az első játékrész góljainak a számát. Összegezve: Nagyarányú győzelmet aratva gyűjtöttük be a 3 pontot, ami kellő önbizalmat adhat mindenki számára. Sajnos egy elkerülhető gólt sikerült összehoznunk. Nem elszállva magunktól, hanem alázattal készülünk a hétvégi derbire, ahol Martonvásárra utazunk! A mérkőzésről tudósított: Fodor Tamás Edző: Fodor Tamás és Molnár Jenő U18( 99/00) MLSZ U19 II. osztály Közép-nyugati csoport, 4.forduló óra Martonvásár, Sporttelep u., Horváth Ottó Sportközpont füves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző Martonvásár Mustang - Budai FC-Tabáni Spartacus 2-8 (0-5) G: Panait (2), Kiss B.(2), Molnár, Fekete, Bíró, Jobbágy Orczy (8) Fekete (8), Gallwitz (7), Radnó (7), Vincze (7) Bíró (8), Jobbágy (7), Plajner (7) Panait (8), Molnár (7), Kiss B. (7) Cs: Bátyi (7), Ludvig (7), Kiss D.(7), Lovass (7), Usakov Remek sportközpontban került sor a Martonvásár elleni mérkőzésre vasárnap délben, ahol egy igen csak nagy, füves pálya fogadott bennünket. Rendkívül jól kezdte csapatunk a mérkőzést, az első helyzeteket is nekünk sikerült kidolgoznunk, viszont pár pontatlanság következtében ellenfelünk előre ívelt labdákkal tudott veszélyeztetni, de helyzetig nem jutottak el, annál inkább Molnár Dani, aki a 9. percben be is talált. Kreatív játékkal folytattuk a meccset, és gyorsan növelni is tudtuk előnyünket. A nagy hőség miatt félidő közepén ivószünetet tartott a játékvezető, addigra azonban sikerült 4 gólra növelni előnyünket, viszont ellenfelünk ezt egyre nehezebben tudta feldolgozni, és ekkor kezdték tördelni a játékunkat. Nagyon durván, és szabálytalanul játszottak, mindent megtettek annak érdekében, hogy csapatunkat ki tudják billenteni a ritmusból, ami sajnos sikerült is, a félidőben ingerülten vonultunk az öltözőbe a sok szabálytalanság miatt. Átbeszéltük a további teendőket, viszont a második félidő elején két gyorsan bekapott gól nagyon meghozta a hazaiak kedvét. Igyekeztek továbbra is a védőink mögé ívelt labdákkal operálni, de remekül hárítottuk a próbálkozásaikat. Később egy letámadást követően ismét sikerült gólt szereznünk, és ekkor végleg megtört a hazai lendülete, és magabiztos, nagyarányú győzelmet arattunk! Összességében elmondható, hogy megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, mindenben felül tudtuk múltuk ellenfelünket. A helyzetkihasználásunkat azonban pontosítani kell. A jövőben is hasonló harcias, és kemény összecsapásokra számíthatunk, így mindenképpen meg kell tanulnunk kezelni ezeket a szituációkat. A mérkőzésről tudósított: Fodor Tamás
4 A bajnokság állása a 5.forduló után MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG U-19 III.oszt. Közép-nyugati csoport 1. DUNAHARASZTI MTK FŐNIX-GOLD FC CSEPEL FC SE SZIGETSZENTMIKLÓS TAKSONY SE ZEUSPORT HOLLER UFC DUNAÚJVÁROS PASE AKADÉMIA BUDAI FC-TABÁNI SPARTACUS U SZÁZHALOMBATTAI VUK SE DIÓSD GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ MARTONVÁSÁR MUSTANG ÉRDI VSE IKARUS-MAROSHEGY Edző: Fodor Tamás és Molnár Jenő A bajnokság állása az 5.forduló után MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG U-17 III.oszt. Közép B. csoport 1. JÁSZBERÉNYI FC ESMTK BUDAI FC-TABÁNI SPARTACUS FERIHEGY VECSÉS CEGLÉDI VSE BKV ELŐRE SC MEZŐKÖVESDI ZSÓRY SE GYÖNGYÖSI AK PÉNZÜGYŐR SE GÖDÖLLŐI SK SZENT ISTVÁN SE-OTP BANK UTE U EGER SE BSE PALÓC FARKASOK UPE FC HATVAN Edző: Helm András és Németh Barnabás
5 U16( 01) MLSZ U17 II. osztály Közép-nyugati csoport, 5.forduló óra Martonvásár, Sporttelep u., Horváth Ottó Sportközpont füves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző Martonvásár Mustang - Budai FC-Tabáni Spartacus 1-5 (1-3) G: Ilyés, Soóky, Boros, Abaházi, Czika Monori (5) - Czika (7), Schuszter (6), Riesz (6), Veress (7) Ilyés (5), Dudás (5), Abaházi (6) Fülöp (6), Soóky (5), Boros (6) Cs: Dzimba (5), Kovács (5) Harmadik bajnoki mérkőzésüket játszottuk az MLSZ III.osztály Közép-Nyugati csoport U17-es bajnokságában. Minden rendszerint ment a mérkőzés kezdete előtt, semmilyen komplikáció nem lépett fel, amihez hirtelen alkalmazkodnunk kellett volna, és az idő és a pálya megfelelő volt jó futballra. Szerencsére a mérkőzés elején fel is tudtuk venni, és diktálni is tudtuk a ritmust. A korán kapott gólunktól függetlenül kezünkben volt a mérkőzés, a kérdés már csak az volt, hogy mit tudunk ezzel kezdeni. Egy távoli átlövésből szerzett vezetést az ellenfél, mely a felső kapufáról vágódott a hálóba, hatalmas csapódás után. Ezután higgadtak maradtunk, a csapat szervezetten folytatta tovább a mérkőzést saját stílusában, így ismételten ez a türelem, és a gyors, technikás játék hozta meg a kívánt sikert. Tudtuk alkalmazni az edzéseken tanultakat, méghozzá eredményesen, így ez a mérkőzés erre a taktikai innovációra is tökéletes volt. A támadó harmadban még mindig van hova fejlődnünk, sokszor futottunk lesre, illetve több alkalom volt, amikor türelmetlenek voltunk, és nem a megfelelő alkalmat ragadtuk meg a hirtelen kezdeményezésre. Összegzés: Végig kontroll alatt volt a mérkőzés, a korán kapott gól inkább felrázta a csapatot, mintsem sokkolta volna. A játékosok jól szálltak be a meccsbe, és végig szinte tudtuk diktálni a tempót. Gratulálok! A mérkőzésről tudósított: Németh Barnabás A bajnokság állása a 5.forduló után MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG U-17 III.oszt. Közép-nyugati csoport 1. FŐNIX-GOLD FC DUNAÚJVÁROS PASE AKADÉMIA CSEPEL FC SE BUDAI FC-TABÁNI SPARTACUS U DIÓSD SZÁZHALOMBATTAI VUK SE GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ ZEUSPORT HOLLER UFC DUNAHARASZTI MTK SZIGETSZENTMIKLÓS IKARUS-MAROSHEGY TAKSONY SE MARTONVÁSÁR MUSTANG ÉRDI VSE Edző: Helm András és Németh Barnabás U15( 02) MLSZ U15 II. osztály Közép A. csoport, 5.forduló óra XV. Szántóföldi út 3., REAC Up. Sporttelep műfüves nagypálya, 2x40 perc, 50 néző REAC SI - Budai FC Tabáni Spartacus 1-2 (1-1) G: Bartos N., Szél Zs.
6 Gólpassz: Bartos N. Fábián (6) - Knódel (6), Kovács B. (6), Tóth M. (6), Iszák (7) Némethy (6), Terjék (6), Horváth B. (7) Jónás (6), Szél (7), Bartos (7) Cs: Jancsó (6), Kádár (6), Csányi (6), Rosdy D.(6) Ötödik bajnoki mérkőzésünkre a REAC otthonában került sor, műfüves pályán. A mérkőzés nem úgy kezdődött, ahogy mi elterveztük, nagyon álmosan kezdtünk, nem voltunk ott fejben az elejétől fogva. Az ellenfél ezt a passzivitást ki is használta, egy szöglet után nem reagáltunk gyorsan, és egy lecsorgó labdát a kapuba kotortak. Szerencsére a gól egy kicsit felrázta a társaságot, és hamar egalizálni tudtuk az eredményt. Innentől kezdve komoly mezőnybeli küzdelem, harc folyt a pályán. A második félidőben inkább a mi akaratunk érvényesült, több helyzetet alakítottunk ki, de a játékszervezésünk még mindig akadozott, emellett nagyon hiányoztak a játékunkból a távoli lövések. Az utolsó percekben azonban egy szép egyéni megmozdulásnak köszönhetően eldöntöttük a mérkőzést. Összességében elégedett voltam a mai játékunkkal. Jobban bírtuk erőnlétileg a mérkőzést, a végén sokkal inkább domináltunk a második félidőben, bár az ellenfél fizikálisan nagyon erős volt. Egy igazi rangadót sikerült megnyernünk az utolsó pillanatokban, ami a jövőre nézve nagyon sokat adhat a csapatnak. A bajnokság állása a 5.forduló után MLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG U-15 II.oszt. Közép A.csoport 1. BUDAI FC-TABÁNI SPARTACUS SZOLNOKI MÁV UP. FC SOROKSÁR SC VÁC VÁROS LSE ÚJPEST FC ESMTK-CSHC `94 SE III. KER. TVE GOLDBALL `94. FC SE REAC SPORTISKOLA SE ANGYALFÖLDI SI DSE TASK TATABÁNYA GLORIETT SE FC DABAS MONORI SE MÉSZÖLY FOCISULI SE Edző: Kukorelli András U14( 02) MLSZ U14 II. osztály Közép A. csoport, 5.forduló óra XV. Szántóföldi út 3., REAC Up. Sporttelep műfüves nagypálya, 2x40 perc, 50 néző REAC SI - Budai FC-Tabáni Spartacus 0-12 (0-6) G: Tóth (4), Kubitsch (2), Kálmán, Schiszler (2), Béres, Végh, Lakatos Hangyási (6) Kelemen (7), Mészáros (7), Polgárdi (7), Hegedűs ( 6) Demeter (7), Kubitsch (8), Béres (8) Kálmán (8), Schiszler (7), Tóth (8) Cs: Őri, Rásó (5), Lakatos (7), Végh (7), Mag (6) Szokatlan időpontban, szombat délután játszottuk soros bajnokinkat.
7 Az elmúlt hetekben a labdatartást, átlós támadásszervezést, forgatást, szélről érkező beadásokat gyakoroltuk a gyerekekkel. Természetesen támadás-befejezésekkel, gólra törő játékot szeretnénk kialakítani. Remek lehetőség volt ez a mérkőzés ezek gyakorlására. A fiúk jól készültek a meccsre. Kezdés előtt látszott, hogy fizikai fölényben leszünk ismét. A nyilvánvaló tudáskülönbség mellett, azt gondolom a gyerekek végig sportszerűen, megfelelő mentalitással játszottak. Ennek eredménye, hogy folyamatos, elfogadható ritmusú focit produkáltunk. Rengeteg beadás, - akár földön, akár levegőben - jellemezte támadásainkat. A 12 rúgott gól mellett szeretném kiemelni, hogy milyen szép, pontos gólpasszok járultak hozzá a kialakított helyzetekhez! A második játékrészben is megmaradt a helyes felfogás. Ezért a játék minősége nem romlott, sorra alakítottuk ki a helyzeteket. Láthatóan erős a keretünk, és minden játékosunk elszántan, jó felfogásban játszott ma is. Összegezve: A mérkőzés jó alkalom volt arra, hogy tovább építsük támadójátékunkat. Ellenfelünk nem volt könnyű helyzetben. Egyértelmű tudásbeli előnyünket megfelelően használtuk ki, ezért elégedettek lehetünk a produkcióval. Tiszteltük sporttársainkat, nem könnyelműsködtük el helyzeteinket, a srácok jó teljesítményt nyújtottak. Tudnunk kell kiélezett mérkőzéseken is minőségi játékot produkálni. Azokat a meccseket várom, ahol hasonló tudású, egyéni képességű gyerekek ellen mérhetjük le, hol is tartunk valójában, illetve ahol a srácok komfortzónájukat elhagyva tudnak tovább fejlődni. Tiszta fejekre és nyugodt, céltudatos játékosokra van ehhez szükség! A bajnokság állása a 5.forduló után MLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG U-14 II.oszt. Közép A.csoport 1. BUDAI FC-TABÁNI SPARTACUS ANGYALFÖLDI SI DSE GOLDBALL `94. FC SE ÚJPEST FC VÁC VÁROS LSE SZOLNOKI MÁV UP. FC ESMTK-CSHC `94 SE GLORIETT SE MÉSZÖLY FOCISULI SE TASK TATABÁNYA MONORI SE III. KER. TVE SOROKSÁR SC FC DABAS REAC SPORTISKOLA SE Hajrá Budai FC, Hajrá Tabán! Edző: Kiss Zoltán U15/14 ( 02/ 03) BLSZ U15 1.csoport, 4.forduló óra IX. Könyves K.krt. 37., Goldball FC Sporttelep műfüves nagypálya, 2x40 perc, 40 néző Ferencvárosi FC Budai FC Tabáni Spartacus 0-7 (0-1) G: Ötves K. (2), Gubányi Á, Szűrős M., Varga E, Péteri M, Zsámbék D. Hutter (7) Péli (5), Zalaváry (4), Zsámbék (6), Simon (6) Krajcsovics (6), Péteri (6), Kralicsek (6) Gubányi (6), Ötves (6), Thorpe (6) Cs: Varga (6), Szűrős (7), Borbiró (4), Clemer (4), Vincze B. (-) Az első fordulóbeli vereség után bizakodva látogattunk soros ellenfelünk otthonába, a 3 pont reményében léptünk pályára! A mérkőzést jól kezdtük, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Egymás után alakítottuk ki a helyzeteket amiből egy szép átlövésből meg is szereztük a vezetést. A jó folytatás elmaradt a játékunk kapkodóvá vált és mindenki egyénileg próbálkozott ahelyett, hogy két három átadással az ellenfél mögé kerültünk volna. A fölényünk nyomasztó volt csak az első félidőben 19 szögletet rúgtunk de minimális előnnyel fordultunk.
8 A szünetben azt kértem, hogy álljunk vissza, az ellenfél jöjjön csak kijjebb, és akkor lesz helyünk. Sokkal jobban kezdtünk, sokszor mentünk a védelem mögé, de a 2. gól csak nem akart összejönni. A 60.percben aztán egy szép támadás végén sikerült betalálni, és ezzel átszakadt a gát, és még ötször találtunk a kapuba, így nagy különbséggel nyertük meg a mérkőzést. Összességében szép győzelmet arattunk egy nálunk sokkal gyengébb játékerőt képviselő csapat felett, de van hova fejlődni a helyzet kihasználás terén! A bajnokság állása a 5.forduló után BLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG - U SZE-FI RTK-VASLÓ FC BUDAPEST ÚJPEST FC GOLDBALL `94. FC BUDAI FC-TABÁNI SPARTACUS TESTVÉRISÉG SE KŐBÁNYÁÉRT ÚJPEST SC FERENCVÁROSI FC BUDAKALÁSZI MSE TÁRNOK BOLHA Hajrá Budai FC, Hajrá Tabán! Edző: Légrády Attila U13( 04) és U12( 05) OTP-MOL Bozsik Gyermektorna Program U13/9.csoport, 2. őszi játéknap óra XXI. Duna utca 42. Csepeli Papír Sporttelep füves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+8 fő; 1x18 perc, 100 néző U13: A tornán résztvevő keret: Tóth B., Bodgál Á., Vincze D., Horváth Á., Salacz F., Horváth D., Melczer Z., Váradi Zs., Gáldi A. U12: A tornán résztvevő keret: Börcsök B., Melczer G., Bajáki B., Németh I., Szabó M., Molnár Cs., Kolossay B., Mérkőzések: Kelen SC III. Budai FC-Tabáni Spartacus I. 0-2 G: Gáldi, Melczer Z., Budai FC-Tabáni Spartacus II. Kelen SC IV. 5-1 G: Salacz, Horváth, Melczer G. (2), öngól BMC Budai FC-Tabáni Spartacus I. 0-2 G: Horváth Á., Horváth D., Future Stars Budai FC-Tabáni Spartacus I. 1-7 G: Jekler (2), Gáldi (3), Váradi, Melczer Z. Budai FC-Tabáni Spartacus II. Tizenhárom FC 3-0 G: Salacz (3) BMC- Budai FC-Tabáni Spartacus II. 2-1 G: Salacz
9 Budai FC II. Budai FC-Tabáni Spartacus I. 0-2 G: Salacz, Melczer A torna mérkőzései összesítve: Budai FC-Tabáni Spartacus I. (U13) Budai FC-Tabáni Spartacus II. (U12) Összegezve: A második tornáján vett részt a csapat az őszi szezonban. Alapvetően a játékkal nem volt probléma, uralni tudtuk a mérkőzéseket, a gyerekektől többet, és többet várunk el, hiszen képességeik még jobb teljesítményre képesek. A gólszerzéssel most sem volt problémánk, azonban a gyors, kombinatív játékban még fejlődnünk kell, illetve a kemény, lapos passzok kivitelezésében akadt sokszor probléma, nemcsak a játékhelyzet döntési mechanizmusában. Elégedett lehetünk a játékkal, javítani kell a passzjátékunkat, és a labda nélküli játékunkat a következő megmérettetésig. A tornán oklevelet kapott: Salacz Fülöp (U12) jó teljesítményéért, illetve Horváth Domonkos (U13) intelligens játékáért. Gratulálunk! A tornáról tudósított: Németh Barnabás Edző: Németh Barnabás, segítője: Hajas Bálint U13( 04) és U12( 05) OTP-MOL Bozsik Gyermektorna Program U13/10.csoport, 2. őszi játéknap óra I.Czakó u.2-4, Sport és Szabadidőközpont füves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+8 fő; 1x18 perc,100 néző A tornán résztvevő keret: Dzimba D., Rákos K., Szatmári M.,Simonyi V., Őszy I., Varga Zs., Máté B. Horváth Zóra, Cserta M., Molnár F., Somogyi M., Szabó D. Mérkőzések: BKV Előre SC Budai FC-Tabáni Spartacus III. 2-0 G: - Budai FC-Tabáni Spartacus III. - Hidegkúti SC 1-2 G: Szabó D. Budai FC-Tabáni Spartacus III. Fővárosi Vízművek SK. 0-2 G: - Városgazda Up. Akadémia Budai Fc-Tabáni Spartacus 2-0 G: - A torna mérkőzései összesítve: A hétvégén, vasárnap 10 órai kezdettel került megrendezésre a 2. őszi Bozsik torna az U13-s korosztály 10. csoportjában, mely fordulót a mi egyesületünk rendezett meg a Czakó utcában. A torna első mérkőzésén a BKV Előre csapatával játszottunk, ahol fiaink megilletődve keresték helyüket a pályán, miközben ellenfelünk helyzeteket kialakítva uralta játékot. szemmel láthatóan gondot okozott számunkra az, hogy a felvegyük a meccs ritmusát, illetve nem voltunk képesek megjeleníteni azokat a dolgokat, melyeket az edzésen már mentek. A találkozó második részére már feljavultunk, és egy-két látványosabb játékot bemutatva helyzetekig is eljutottunk, de ezek sajnos kimaradtak. A második 18 perces játékban a Hidegkút ellen léptek pályára fiaink, ahol remek kis mérkőzést játszottak, mert nagyobb tempóban, önbizalom telibben, valamint lelkesebben hozták elő magukból képességeiket. A játék látványosabb volt, szép egyéni megoldásokkal, illetve remek összjátékok felvonultatásával izgalmas, élvezhető meccset játszottunk. Harmadik a sorban a Vízművek elleni mérkőzés volt, ahol az egész játéknap soron a legjobb teljesítményt nyújtották fiaink, hiszen a találkozó elején még vezetést is szereztünk, és sokáig uraltuk is a játékot. A meccsen észrevehető volt a csapat együttmozgása
10 támadásban, védekezésben egyaránt, többször sikerült labdát szerezni az ellenfél térfelén, amiből remek támadás befejezéseink voltak. E meccsért már érdemes volt kijönni erre a pályára. A negyedik felvonásra már mindenkinek elfogyott az ereje egy hangyányit, így az előző mérkőzéshez képest jóval több hiba jellemezte a játékunkat, de gyerekeink e meccsen is megállták a helyüket. Összegzés: Az első mérkőzés gyenge teljesítménye után fiaink játéka fokozatosan feljavult, mely a harmadik találkozón érte el csúcspontját. A torna megmutatta mindenki számára, hogy még sokat kell fejlődni, illetve azt, hogy a minden mérkőzésre önbizalommal, és megfelelő akarattal kell kimenni játszani, hiszen van fejlődési lehetőség a gyerekekben, de ehhez változni kell mentális téren, mely maga után hozhatja a technikai, és a játék fejlődését is. A tornán oklevelet kapott Rákos Koppány remek hozzáállásáért, küzdőszelleméért! Gratulálunk! Helyettesítő edző: Helm Tamás Edző: Németh Barnabás U11( 06) és U10( 07) OTP-MOL Bozsik Gyermektorna Program U11/10.csoport,2. őszi játéknap óra XVIII.Táncsics M.u.53., Pestszentimrei SK Sporttelep - füves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk,1+6 fő; 1x20 perc,100 néző U11A: A tornán résztvevő keret: Váradi, Kubitsch, Molnár, Pázmándi, Németh, Eszter, Tüske U11B: A tornán résztvevő keret: Hanzmann Gergely - Horváth, Boksay, Asztalos, László, Major, Gyurkovics U11 A Mérkőzések: PSK Budai FC-Tabáni Spartacus I. 3-0 G: Horváth Buda KISE Budai FC-Tabáni Spartacus I. 3-1 G: Kubitsch Kelen SC IV. Budai FC-Tabáni Spartacus I. 3-3 G: Molnár (3) Dalnoki Akadémia - Budai FC-Tabáni Spartacus I. 1-1 G: Németh A torna mérkőzései összesítve: Budai FC-Tabáni Spartacus I Összegezve: Az első Bozsik naphoz képest sokkal összeszedettebb volt a csapatunk, mind támadásban, mind pedig védekezésben sokkal többet mutatott az egész társaság. Mindegyik meccsen végig egyenlő ellenfélnek bizonyultunk. Sok jó egyéni teljesítmény jellemezte a csapatot, de még rengeteg hiányosságot véltem felfedezni a játékunkban. Összességében nagyon pozitív volt ez a torna, a srácok is rengeteget tanultak ezekből a meccsekből. U11 B Mérkőzések: Kelen III. Budai FC-Tabáni Spartacus II. 2-1 G: Horváth Buda Dalnoki Akadémia Budai FC-Tabáni Spartacus II. 3-1 G: Gyurkovics Kelen SC IV. Budai FC-Tabáni Spartacus II. 0-4 G: Major (2), Gyurkovics, Horváth Pestszentimrei SK - Budai FC-Tabáni Spartacus II. 3-1
11 G: Major A torna mérkőzései összesítve: Budai FC-Tabáni Spartacus II Összegezve: Sokkal jobban tetszett ez a Bozsik torna is az előzőnél. A gyerekek jobban tartották a pozíciójukat, jobban figyeltek. A mentalitásuk is rendben volt, mentek becsülettel. Az első mérkőzésen nem volt szerencsénk. A többi találkozón reális eredmény születetett. Lépegetünk előre, az edzések is egyre hatékonyabbak.. A tornán oklevelet kapott: Gyurkovics Máté, valamint Tüske Bátor. Gratulálunk! A tornáról tudósított: Kiss Zoltán és Kukorelli András Edzők: Kukorelli András és Kiss Zoltán
Csapataink eredményei Idényzáró, június 16.:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei január 16-tól 22-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei január 11-től 17-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei január 30-tól február 5-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei november 28-tól december 4-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei február 26-tól március 4-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei február 13-tól 19-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei október 24-től 30-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei október 17-től 23-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei szeptember 12-től 18-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei szeptember 26-tól október 2-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei november 14-től 20-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei október 3-tól 9-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei február 12-től 18-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei november 16-tól 22-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei január 18-tól 24-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei május 8-tól 14-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei november 3-tól 9-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei március 13-tól 19-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei május 22-től 28-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei április 17-től 23-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei szeptember 21-től 27-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei szeptember 5-től 11-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei augusztus 8-tól 14-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei február 1-től 7-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei november 9-től 15-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei április 25-től május 1-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei április 2-től 8-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei április 16-tól 22-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei november 21-től 27-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei szeptember 7-től 13-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Csapataink eredményei május 2-től 8-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei - 2015. november 30-tól december 6-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei február 2-től 8-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei június 2-től 8-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei - 2014. október 13-tól 19-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei március 19-től 25-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei április 14-től 20-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
49/2018 (12.13.) számú Budapesti Hivatalos Értesítő

Csapataink eredményei november 17-től 23-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
25/2016 (08.05.) számú Budapesti Hivatalos Értesítő
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Csapataink eredményei október 20-tól 26-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"
Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Csapataink eredményei március 21-től 27-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei - 2015. január 19-től 25-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Csapataink eredményei - 2015. június 1-től 7-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei február 9-től 15-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei augusztus 27-től szeptember 2-ig:
www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,
Csapataink eredményei március 2-től 8-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-201-76-90 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Csapataink eredményei március 14-től 20-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei szeptember 3-tól 9-ig:
www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,
Csapataink eredményei november 10-től 16-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei december 11-től 19-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Csapataink eredményei április 28-tól május 4-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG i Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053, Curia utca 3. Levelezési
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-201-76-90 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Csapataink eredményei április 11-től 17-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei február 16-től 22-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Csapataink eredményei április 4-től 10-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
50/2018 (12.13.) számú Budapesti Hivatalos Értesítő
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Csapataink eredményei szeptember 10-től 16-ig:
www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,
Csapataink eredményei május 25-től 31-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei január 26-tól február 1-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei október 6-tól 12-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel: +36-1-201-76-90 Fax: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlszhu Web: wwwblszhu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest, Curia
21/2016 (06.20.) számú Budapesti Hivatalos Értesítő
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Csapataink eredményei április 21-től 27-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Csapataink eredményei november 5-től 11-ig:
www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,
U13 lány Badó László régió Felsőház
2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13
Csapataink eredményei április 20-tól 26-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Csapataink eredményei október 15-től 21-ig:
www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,
A MFS kiemelt 1998-as korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben
A MFS kiemelt 1998-as korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A korosztály összesített góllövőlistája a 2011/12-es idényben 36 gólos: Varsányi Sándor 29 gólos: Meleg Máté 20 gólos:
Csapataink eredményei május 12-től 18-ig:
www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 11/018 (07.19.) számú Hivatalos Értesítő 018.07.19. Elnökségi határozatok ELN-45/018 (07.18.) ELN-46/018 (07.18.) ELN-47/018 (07.18.) ELN-48/018 (07.18.) Tartalom A Fegyelmi
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 17/2012 (07.23.) számú Hivatalos Értesítő 2012.07.23. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 274/2012 (07.12.) számú határozat A Magyar Labdarúgó
09/2018 (03.08.) számú Budapesti Hivatalos Értesítő
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-201-76-90 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
A MFS kiemelt 2002-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben
A MFS kiemelt 2002-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A korosztály összesített góllövőlistája a 2011/12-es idényben 37 gólos: Kristó Dominik 31 gólos: Dornfeld Donát 29 gólos:
24/2016 (07.29.) számú Budapesti Hivatalos Értesítő
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 24/2014 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2014.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-115/2014 (06.26) ELN-116/2014 (06.26) ELN-117/2014 (06.26) ELN-118/2014 (06.26) ELN-119/2014
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Budapesti Igazgatóság
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,
Utánpótlás Labdarúgó Torna
MKB - Euroleasing Kelen Kupa Utánpótlás Labdarúgó Torna. -6 r5 bruá 2011. fe H-1116 Budapest, Hunyadi Mátyás út 56. www.kelensc.hu Kö s z ö n t ő Kedves Játékosok! Tisztelt Csapatvezetők, Edzőtársak, Szülők!
2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.
2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi