Csapataink eredményei december 11-től 19-ig:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Csapataink eredményei december 11-től 19-ig:"

Átírás

1 SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből, a tehén pedig füvet eszik, hiányzik az identitás, a végeredmény pedig a futball megcsúfolása. úgyhogy a labdának a füvön a helye!"... van, ami fontosabb a győzelemnél, sokkal emlékezetesebb." Pisa (Olaszország), Carlos Dunga Brazília Xavi - FC Barcelona 3. Más kapus hasonló helyzetben elkezdte volna elrugdosni a labdát, ez azonban most semmi másra nem vezetett volna, csak arra, hogy a Real sarokba szorít minket. Inkább adja el a labdát még egyszer, de tartson ki saját játékstílusunk mellett, és segítsen hátulról építkezni. - Josep Guardiola nyilatkozata a 2011.december 10.-ei El Clásico után (Real Madrid Barcelona 1-3) Tartsd meg a labdát, légy türelmes, gondolkozz gyorsan, és keresd a rést! Csapataink eredményei december 11-től 19-ig: Szakosztály évzáró óra I. Kapisztrán tér 1., Budavári Önkormányzat Aula Szokás szerint, idén is megrendeztük szakosztályunk évzáró ünnepségét. Az idei záró összejövetelen a tavalyi rekordlétszámnál is több szülő, és sportolónk volt jelen, akik ezúttal is végig élvezhették szakosztály elnökünk, Gundel Takács Gábor konferálásában a rendezvényt. Az évzárónkon idén is megjelent egyik állandó vendégünk Machos Gábor, a legendás futballista, és hagyományos U10-es országos tornánk névadójának, Machos Ferencnek a fia, ellentétben másik állandó meghívottunkkal Fazekas Árpáddal, aki sajnos idén sem tudott jelen lenni. Gundel Takács Gábor vendégünk mellett, szokás szerint, bemutatta idei szakmai-edzői stábunkat, majd ismertette az éves munkánkat, eredményeinket, terveinket. A 2017-es év szakmai munkáját, a jövőbeli tervekről, elgondolásainkról, filozófiánkról Helm Tamás szakmai vezető adott tájékoztatást, és erősítette meg a megjelentek előtt. A rendezvény végén korosztályonként, az edzők által jelölt egy-egy sportolónk került díjazásra 2017.évi munkájáért, teljesítményéért. A díjakat Machos Gábor, Helm Tamás szakmai vezetőnk segítségével adta át a gyerekeknek. Díjazottak U 7 (2011+) és Előkészítő csoport: Fábián Balázs - szorgalmas munkájáért és a Bozsik fesztiválokon nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményéért. (Edző: Tóth Vince) U 8 (2009): (Edző: Miták Pál) U 9 (2009): (Edző: Miták Pál) Kraicsovits Botond - Az egész éves szorgalmas munkájáért, kiemelkedő edzés látogatottságával, valamint a játékban mutatott ügyes cseleivel érdemelte ki az év játékosa díjat. Jókai Tibor - A csapatból az egyik legjobban teljesítő játékos, aki szorgalmával, a mérkőzéseken nyújtott kiemelkedő játékával és csapat munkájával, valamint a lőtt góljaival is kiérdemelte az év játékosa díjat.

2 U10 (2008): (Edző: Hajas Bálint) Bartos Botond: elsősorban azért mert edzéslátogatása kiemelkedő Németh Barnabás) volt,valamint ő az egyike azoknak akik a legtöbbet fejlődtek ezalatt a. félév alatt, és minden Bozsik tornán kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott! U11 (2007): (Edző: Németh Barnabás) Hajas Bálint) U12 (2006): (Edző: Kukorelli András, Sóvári Dániel) U13 (2005): (Edző: Kukorelli András) Sóvári Dániel) U14 (2004): (Edző: Helm Tamás) U15 (2003): (Edző: Barton Ádám) Kiss Levente : Egy olyan gyermek, aki munkamoráljával, és becsületességével példát mutatott a többiek számára is. A pályán, és az edzésen mutatott mentalitása kiemelkedő volt ebben a félévben, minden helyzetben küzdött, harcolt a szó legpozitívabb értelmében. Kubitsch Kristóf - az elmúlt években mutatott példaértékű hozzáállása miatt. Horváth Zóra - kitartó és lelkes munkájáért. Váradi Zsombor - a félév során mutatott hozzáállásáért, fejlődéséért, és teljesítményéért. Kubitsch Kevin - folyamatosan magas színvonalú edzésmunkát végez, mérkőzésteljesítménye egyenletesen kiemelkedő. U15/14 (2003/04):(Edző:Kukorelli András) Markovits Márton - a csapat iránti alázatáért. U16 (2002): (Edző: Németh Barnabás) U17 (2001): (Edző: Helm András) U18 (2000): (Edző: Barton Ádám) U19 (1999): (Edző: Helm Tamás) Gulyás Bence - egy olyan játékos, aki nemcsak több pozícióban, hanem szinte minden helyzetben megállta a helyét a pályán és azon kívül is. Ezáltal nagy fejlődésen tudott keresztülmenni. Játéka és karaktere is érettebb lett, pedig nagyot kellett ugrania a tavalyi év és az idei év közt. Daradics Attila - nem csak szorgalmával, és példamutató viselkedésével emelkedik ki. Ő az a játékos, aki csapattársai, csapatai, és a klub irányában mutatott elhivatottságával, elkötelezettségével évek óta segíti a Budai FC korosztályos csapatait. Dzimba Dániel - fejlődéséért, és egyenletes megbízható teljesítményéért Orczy Kristóf - áldozatkész munkájáért, és teljesítményéért. Kellemes Karácsonyt, és sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánunk minden sportolónknak, szüleiknek, támogatóinknak, partnereinknek, és szakmai stábunknak egyaránt! Gundel Takács Gábor és Lukász György

3 MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG U-19 III.oszt. Közép B. csoport 1 REAC SPORTISKOLA SE "A" JÁSZBERÉNYI FC CEGLÉDI VSE BUDAI FC BKV ELŐRE SC EGER LABDARÚGÓ SPORT KFT PÉNZÜGYŐR SE ÚJPESTI TE "B" BSE PALÓC FARKASOK USE FC HATVAN SZENT ISTVÁN SE FERIHEGY SPORTAKADÉMIA"A" MEZŐKÖVESD ZSÓRY SE U GYÖNGYÖSI AK Edző: Helm Tamás MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG U-19 III.oszt. Közép-nyugati csoport 1 CSEPEL FC SE DUNAÚJVÁROS PASE FŐNIX-GOLD FC DUNAHARASZTI MTK DIÓSDI TC BUDAI FC U SZÁZHALOMBATTAI VUK SE IVÁNCSA KSE GÁRDONY VSC SZIGETSZENTMIKLÓSI TK ÉRDI VSE TAKSONY SE IKARUS-MAROSHEGY HOLLER UNFC Edző: Barton Ádám

4 MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG U-17 III.oszt. Közép B csoport 1 BUDAI FC REAC SPORTISKOLA SE "A" MEZŐKÖVESD ZSÓRY SE U BSE PALÓC FARKASOK USE JÁSZBERÉNYI FC FC HATVAN CEGLÉDI VSE EGER LABDARÚGÓ SPORT KFT GYÖNGYÖSI AK PÉNZÜGYŐR SE ÚJPESTI TE "B" BKV ELŐRE SC SZENT ISTVÁN SE FERIHEGY SPORTAKADÉMIA"A" Edző: Helm András MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG U-17 III.oszt. Közép-nyugati csoport 1 DUNAÚJVÁROS PASE FŐNIX-GOLD FC CSEPEL FC SE BUDAI FC U DIÓSDI TC DUNAHARASZTI MTK TAKSONY SE SZÁZHALOMBATTAI VUK SE IKARUS-MAROSHEGY HOLLER UNFC IVÁNCSA KSE GÁRDONY VSC ÉRDI VSE SZIGETSZENTMIKLÓSI TK (-1 pont) Edző: Németh Barnabás

5 U15( 03) XXVII. Karácsony Kupa nemzetközi utánpótlás teremtorna Debrecen - fedett, 40x20m-es kispálya, 3x2m-es kapuk, 4+1 fő, 1x22 perc, illetve a helyosztókon 1x18 perc, néző A tornán résztvevő keretek: A csapat: Gerencsér - Kubitsch, Polgárdi, Ötves, Tóth, Péteri, Rásó, Béres B csapat: Hangyási - Mészáros, Schiszler, Székely Benedek, Székely Botond, Kálmán, Kralicsek, Hegedűs, Hajdú A csapat: - Csoportmérkőzések, B.csoport: Marosvásárhely (RO) - Budai FC A 0-3 G: Béres, Polgárdi, Ötves Városgazda Utánpótlás Akadémia - Budai FC A 0-0 Budai FC A Debreceni Olasz Focisuli A 1-0 G: Tóth A jelű csapatunk a B csoportba került, a Marosvásárhely, a Városgazda UA, és az Olasz Focisuli fekete alakulatának társaságában. Remekül indult a torna, már az első mérkőzésünk elején betaláltunk, Béres gólja remek akció végén született, amely megadta az alaphangot a folytatáshoz, és végül 3-0-val hoztuk le a mérkőzést. A Városgazda komoly összeválogatott csapattal érkezett a tornára, feszült mérkőzésen, amelyen az ellenféltől kiállítás is volt, ami azonban minket zavart meg jobban, így gól nélküli döntetlennel zártak a csapatok. A harmadik fordulóban az Olasz Focisuli masszív, technikás csapata várt ránk, amely mérkőzést Tóth Máté döntött el egy remek szóló végén. Kapott gól nélkül, gólkülönbséggel lemaradva végeztünk a csoport 2. helyén. A B. csoport végeredménye: 1. Városgazda U.A Budai FC A Debreceni Olasz Focisuli fekete Marosvásárhely SE (RO) Középdöntő (1-6.helyért) B. csoport: Budai FC A Nagykátai SE 5-0 G: Péteri (2), Kubitsch, Béres, Tóth Budai FC A Budai FC B 3-1 G: Béres (2), Péteri, ill. Schiszler A sorsolás, és a lebonyolítás szeszélye folytán a két csapatunk egy középdöntő csoportba került, de még mielőtt megmérkőztek volna egymással, A jelzésű csapatunk remek játékkal, magabiztosan győzte le a Nagykáta együttesét, majd az egymás elleni mérkőzésen is eredményesebbnek bizonyult, így megnyerve a csoportot jogot szerzett a döntőben való fellépésre. A középdöntő B. csoport végeredménye: 1. Budai FC A Budai FC B Nagykátai SE Döntő Budai FC A Városgazda U.A. 1-0 A fináléban a Városgazda U.A. csapata várt ránk, akikkel már összecsaptunk egy parázs mérkőzésen a csoport mérkőzések során. A játékosoktól csak annyit kértem, hogy élvezzék ki a helyzetet, miszerint egy rangos teremtorna döntőjében szerepelhetnek szép számú közönség előtt. Nem is kellett mást mondanom, hiszen mindenki pontosan tisztában volt feladataival. Feszült, igazi döntő hangulata volt a mérkőzésnek, ahol játékosaim tökéletesen megragadva az alkalmat, taktikailag megfontoltan, az egyensúlyra odafigyelve játszottak, és ezúttal Béres vállalta magára a döntő szerepet: a bal oldalról megindulva bal lábbal remek gólt szerzett, ami el is döntötte a mérkőzés sorsát. Megnyertük a tornát!!!!!

6 B csapat - Csoportmérkőzések, C.csoport: Budai FC B Marosvásárhely SE B (RO) 2-0 G: Mészáros, Székely Benedek Budai FC B Szentmiklósi FS 2-0 G: Kálmán, Schiszler Budai FC B Olasz Focisuli fehér 2-0 G: Székely Botond, Schiszler B jelű csapatunkat a C jelzésű csoportba sorolták, ahol az Olasz Focisuli, Marosvásárhely és Szentmiklós csapataival kellett megküzdenünk a továbbjutásért. Mindhárom mérkőzést egyenletesen nagyon jó, koncentrált teljesítménnyel játszottuk végig, kivétel nélkül 2-0-s győzelmet aratva a találkozókon. Székely Benedek első mérkőzésen szerzett gólja után sérülése kiújult, gólerős játékost vesztettünk el a hátralévő mérkőzésekre. Nagyszerűen segítették egymást a pályán a játékosok, támadóink sokat jelentettek védekezésben is, védőjátékosaink pedig csatárerényeiket is csillogtatták, Székely Botond és Mészáros Vili is szépségdíjas gólt szerzett. Kapott gól nélkül, hibátlanul zártuk az első helyen a csoportot. A C. csoport végeredménye: 1. Budai FC B Szentmiklósi FS Marosvásárhely SE (RO) Debreceni Olasz Focisuli fekete Középdöntő A csoport: Budai FC B Nagykátai SE 3-0 G: Péteri (2), Kubitsch, Béres, Tóth Budai FC A Budai FC B 3-1 G: Béres (2), Péteri, ill. Schiszler A sorsolás és a lebonyolítás szeszélye folytán a két csapatunk egy középdöntő csoportba került, de még mielőtt megmérkőztek volna egymással, B jelzésű csapatunk remek játékkal, magabiztosan győzte le a Nagykáta együttesét, majd az egymás elleni mérkőzésen elszenvedett vereségnek köszönhetően a csoport 2. helyén zárt, így a bronzéremért küzdhettek meg fiaink. A középdöntő B. csoport végeredménye: 1. Budai FC A Budai FC B Nagykátai SE Mérkőzés a 3.helyért: Budai FC B Debreceni Labdarúgó Akadémia 0-5 A debreceni akadémiai csapattal vívtunk a 3. helyért, akik az első perctől érezhetően frissebbek voltak nálunk, azonban amikor a nagy nyomás alul szabadulni tudtunk, két nagy ziccert is elhibáztunk. A mérkőzés feléig tartottunk magunkat, azonban a nagy nyomás góllá érett, ami után érezhetően megzavarodtunk, és a torna során végig fenntartott magas koncentráció törvényszerűen leesett, így a debreceniek magabiztosan tartották otthon a 3. helyért járó medált. A torna összegezése: Nagy öröm volt edzőként figyelni a srácokat a tornán, mindannyian nagy motivációval léptek pályára, inkább nyugtatni, mint sem tüzelni kellett a fejeket. Szinte példátlan, hogy az első napot mindkét csapatunk kapott gól nélkül tudta lehozni, ez is mutatja, milyen koncentráltan léptek pályára a srácok. Remek eredménynek tartom mindkét csapat szereplését. Sajnos sérülések, betegségek miatt néhány játékosunk nem tudott részt venni a tornán, ezt nagyon sajnálom, de aki ott volt, kiváló élményekkel gazdagodott ezen az évzárón! Gratulálok a csapatok teljesítményéhez!

7 MLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG U-15 II.oszt. Közép A. csoport 1 Goldball '94 FC Vác VLSE Mercedes-Kecskeméti LA Budai FC Újpest FC Angyalföldi SI DSE Budaörs Dunakanyar SE-Szentendre III. ker. TVE Gloriett SE Soroksár SC Szolnoki MÁV UFC Monori SE Ikarus BSE-Fejlődő Kertv Edző: Barton Ádám U14( 04) XXVII. Karácsony Kupa nemzetközi utánpótlás teremtorna Debrecen - fedett, 40x20m-es kispálya, 3x2m-es kapuk, 4+1 fő, 1x22 perc, illetve a helyosztókon 1x18 perc, néző A tornán résztvevő keret: Bajáki, Gáspár, Bárány-Doór, Horváth D., Jánk, Horváth Á., Márfai, Illés, Váradi, Salacz, Gáldi, Börcsök, Bogdál Csoportmérkőzések, A.csoport: Miskolci VSC - Budai FC 0-0 U14-es korosztályú csapatunk, a debreceni Karácsony Kupát szombat délelőtt kezdte el a Miskolci VSC ellen. Fiaink a mérkőzés első pillanatától kezdve támadásban irányították a játék menetét, és több helyzetet is kialakítottunk, de nem voltunk elég élesek ahhoz, hogy a masszívan védekező, kontrákra építő ellenfelünk kapujába betaláljunk. A találkozó hajrában ellenfelünk megszerezhette volna a vezetést, de Márfai a kapusunk fölött átemelt labdát, a gólvonalról a felső léc fölé fejlete, aminek következtében döntet értünk el. DFK Dorcol (SBR) - Budai FC 0-7 G: Jánk (3), Gáspár, Bárány-Doór, Illés, Bodgál A második meccsen a szerb Dorcol ellen léptünk pályára, ahol fel voltunk készülve a kemény, fizikális délszláv stílusra, de gyerekeink olyan játékkal rukkoltak elő, amit a közönség is tapsokkal, felhördülésekkel díjazott. A torna legjobb meccsét játszottuk, mert minden a helyére került, és a félév során tanultakat tökéletesen adták vissza fiaink, aminek gólzápor lett a következménye. Budai FC Csepgól FC 2-2 G: Jánk (2) A csoport utolsó fordulójában már egy döntetlen is elég volt ahhoz, hogy a csoportból, függetlenül az utánunk következő meccstől, tovább jussunk, de tudtuk, hogy a fizikálisan centiméteres, 70-80kg-os csepeli srácok komoly erőpróbára késztetnek majd minket. Ennek megfelelően nagyon koncentráltan, és a szerb meccset lekopírozva kezdtünk, és remek játékkal kétgólos előnyre tettünk szert. A 10. perc körül viszont gólt kaptunk, mely minket megzavart, mait ellenfelünk megérzet, és kiegyenlített. A hajrában örült nyomás alatt kellett játszanunk, de két helyzetünk volt a meccs lezárására, majd ellenfelünk rúghatott volna gólt, de Isten akarata, Jánk lába, és Bajáki keze döntetlenre mentette a találkozót. Az első nap két dolgot mutatott meg: 1) A csapat a rengeteg munkának köszönhetően, remekül visszaadta a tanultakat, mely látványos, szemet gyönyörködtető játékot eredményezett. 2) Bemutattuk egy nemzetközi tornán, hogy a fizikai paraméterekkel szemben az egyesület által képviselt stílus eredményessé tehető.

8 Az A csoport végeredménye: Budai FC Miskolci VSC Csep-Gól FC DFK Dorcol (SE) Mérkőzés a 4 közé jutásért: Budai FC Szinay Munkács (UKR) 4-0 G: Jánk (3), Horváth D. Második napunkat ott kezdtük, ahol az elsőt abbahagytuk. Remek, ötletes, technikás játékunkkal simán, ellentmondást nem tűrően vertük fizikálisan erős ukrán ellenfelünket, mai az jelentette, hogy U14-es csapatunk a döntőért léphetett pályára. Elődöntő: Budai FC-Tabáni Spartacus Újbuda FC kék 0-2 A döntőbe kerülésére az Újbuda csapatát kellett volna legyőznünk, de a tét túl nagy terhet jelentett, mely a mérkőzés elején, egy szögletből, illetve egy eladott labdából, kétgólos hátrányt eredményezett. Hiába igyekeztünk felpörögni, és elmozgásokkal feltörni a fizikálisan erős újbudai alakulatot, de sajnos a három nagy helyzetünkből egyet sem sikerült értékesíteni, így maradt a harmadik helyért lévő játék. Mérkőzés a 3.helyért: Budai FC-Tabáni Spartacus Olasz Focisuli fehér 1-3 G: Horváth D. Az Olasz Focisuli ellen ismét remek játékkal álltunk elő, mely szemmel láthatóan meglepte a hazaiakat, és fölényünket a 2 percben gólra váltottuk. A gól óriási lélektani fölényt adott számunkra, ami csak növelte dominanciánkat, de a 2-3 óriási ziccerből nem sikerült lezárni a meccset, melyet ellenfelünk kihasznált, mert 3-1-re megfordította az eredményt, igaz a harmadik gólnál már lehoztuk a kapusunkat az egyenlítés reményében. Összegzés: A tornát óriási sikerként kell elkönyvelni, annak ellenére, hogy végül nem sikerült érmet szerezni, de játékunk stílusa, szellemiségünk kiemelkedett a mezőnyből, amihez a helyszínen többen gratuláltak, és a mutatott játékunknak köszönhetően meghívtak minket egy rangos nagykátai teremtornára, ahol az MTK, az FTC, a Honvéd, és még sokan mások jelennek meg az elit mezőnyből. Ez iszonyatosan nagy szó, és hűen mutatja, hogy mit értünk el félév alatt. Rettentően büszke vagyok csapatomra, és erre a csodálatos félévre. Csak így tovább! HAJRÁ FIÚK! A tornáról tudósított: Helm Tamás MLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG U-14 II.oszt. Közép A. csoport 1 Mercedes-Kecskeméti LA Gloriett SE Vác VLSE Újpest FC Szolnoki MÁV UFC Budai FC Ikarus BSE-Fejlődő Kertv Budaörs Angyalföldi SI DSE Soroksár SC Monori SE Dunakanyar SE-Szentendre Goldball '94 FC III. ker. TVE Edző: Helm Tamás

9 BLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG - U-15/1.csoport 1 ANGYALFÖLDI SI DSE SZAC FC BUDAPEST BUDAI FC AIRNERGY FC CSEPEL UP SE MTK BUDAPEST Edző: Kukorelli András U12( 06) XXVII. Karácsony Kupa nemzetközi utánpótlás teremtorna Debrecen - fedett, 40x20m-es kispálya, 3x2m-es kapuk, 4+1 fő, 1x22 perc, illetve a helyosztókon 1x18 perc, néző A tornán résztvevő keretek: A csapat: Németh T., Tüske B., Pázmándi-Sz. R. B., Gulyás-Nagy Gergő, Czakó Á., Eszter E., Eck Z., Kiss L. B csapat: Váradi K., Kubitsch K., Nagy B., Ibrahim N., Molnár L., Gulyás-Nagy Gáspár, Hanzmann G., Szabó B. B csapat - Csoportmérkőzések, B. csoport: Budai FC B - Nagykovácsi USE 3-0 G: Ibrahim N. (2), Nagy B. Budai FC B - Csep Gól FC. 0-2 Budai FC B - HTE Olasz Focisuli kék 0-5 Budai FC B - Mesziti 0-5 Csapatunk a B jelű ötösbe lett sorsolva, ahol a hazai csapat mellett a Nagykovácsi, a Csep Gól, valamint a Mesziti csapatai vártak ránk. Az első mérkőzés tökéletesen sikerült, domináltunk, helyzeteket dolgoztunk ki és helyenként szépen is játszottunk, ennek eredményeként egy magabiztos győzelmet arattunk. A második meccsen sajnos ezt nem tudtuk megismételni a harcos csepeli csapat ellen, ez a vereség fájt a legjobban a hétvégén, hiszen itt lehetett volna keresnivalónk. A HTE és a Mesziti csapata kimagaslott a csoportból, és bár sokáig nagyon fegyelmezetten védekeztünk mindkét csapat ellen, sajnos kijött a két csapat közötti különbség mindkét meccsen. Egy győzelemmel a csoport negyedik helyén végeztünk, így a bronz ágra került a csapat. A B. csoport végeredménye: 1. HTE Olasz Focisuli kék Mesziti Csep-Gól FC Budai FC B Nagykovácsi USE

10 Bronz Kupa Középdöntő (13-18.helyért) A.csoport: Budai FC B Várda LA 0-3 G: Budai FC B - Budai FC A nem lett lejátszva! A Bronz ágon a Kisvárda csapata és a Budai FC másik csapatával kerültünk össze. Bíztam benne, hogy a srácok feltüzelik magukat az utolsó mérkőzésekre és megmutatják mi van bennük. A várdaiak ellen jól kezdtünk, kiegyenlített mérkőzés volt, de megint előjöttek a hiányosságaink, amit kegyetlenül kihasznált az ellenfél. Mivel a másik csapatunk is kikapott a Várdától, így az edzők úgy döntöttek, hogy az egymás elleni már tét nélküli mérkőzést már nem fogjuk lejátszani, hanem inkább a nagyobb csapatainkat bíztatjuk a döntőben! Az A.csoport végeredménye: 1. Várda LA Budai FC B Budai FC A A B csapat mérkőzéseiről tudósított: Kukorelli András A csapat - Csoportmérkőzések, C. csoport: Budai FC B Loki Focisuli 0-0 Budai FC B Filo SE 1-1 G: Gulyás-Nagy Gergő Budai FC B - HTE Olasz Focisuli fehér 0-4 G: Budai FC B Mészöly Focisuli 0-6 G: Csapatunk a C jelű ötösbe lett sorsolva, ahol két hazai csapat mellett a Filo SE, valamint a Mészöly Focisuli csapatai vártak ránk. Az első két mérkőzésen nagyot küzdöttek a srácok, kiegyenlített mérkőzéseket vívtunk, ahol megvoltak a lehetőségeink. Mindkét meccsen jól játszottunk, és két igazságosnak mondható döntetlent értünk el. A Olasz Focisuli, és a Mészöly ellen azonban esélyünk sem volt, mindkét társaság jelenleg jóval képzettebb, és bátrabb volt, így ezeken a meccseken a tisztes helytállásért küzdöttünk. Két ponttal zártuk a csoportmeccseket, ami az utolsó helyre volt elég, így a Bronz ágra kerültünk. A B. csoport végeredménye: 1. HTE Olasz Focisuli fehér Mészöly Focisuli Loki Focisuli Filo SE Budai FC A Bronz Kupa Középdöntő (13-18.helyért) A.csoport: Budai FC A Várda LA 0-5 G: Budai FC A - Budai FC B nem lett lejátszva! A Bronz Kupában a Kisvárda csapata, és a Budai FC másik csapatával kerültünk össze. Az első másodpercben a várdaiak ellen egy ajtó-ablak ziccerrel nyitottunk, amit hárított a kapus, és ahogyan ez lenni a szokott, a kontrából megszerezte a vezetést az ellenfél. Ezután küzdöttek, hajtottak a srácok, de a Kisvárda felőrölt minket, és egy 5-0-ás vereséggel zártuk a tornát. Mivel a másik csapatunk is kikapott a Várdától, így az edzők úgy döntöttek, hogy az egymás elleni már tét nélküli mérkőzést már nem fogjuk lejátszani, hanem inkább a nagyobb csapatainkat bíztatjuk a döntőben.

11 Az A. csoport végeredménye: 1. Várda L.A Budai FC B Budai FC A Az A csapat mérkőzéseiről tudósított Kukorelli András A torna összegzése: Egy kicsit csalódott voltam a hétvégi szereplést illetően, több volt a srácokban, és ez mindkét csapatunkra igaz. Nagyon kevés helyzetet tudtunk értékesíteni, nem volt meg bennünk az a csibészség, és vállalkozó kedv, ami egy ilyen tornán elengedhetetlenül szükséges. Sajnos kijöttek azok a hiányosságok, amik egy 4+1-es teremtornán megengedhetetlenek. Pontatlanok, és bátortalanok voltunk. Tanulópénznek nagyon jó volt ez a megmérettetés, emellett a srácok jól érezték magukat, a csapat egysége továbbra is példaértékű. Jövőre lesz miért küzdenünk ugyanitt!!! Kellemes Ünnepeket, és sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek! Edző: Kukorelli András és Sóvári Dániel

Csapataink eredményei február 26-tól március 4-ig:

Csapataink eredményei február 26-tól március 4-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei Idényzáró, június 16.:

Csapataink eredményei Idényzáró, június 16.: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei január 11-től 17-ig:

Csapataink eredményei január 11-től 17-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei január 16-tól 22-ig:

Csapataink eredményei január 16-tól 22-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei február 12-től 18-ig:

Csapataink eredményei február 12-től 18-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei január 30-tól február 5-ig:

Csapataink eredményei január 30-tól február 5-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 11/018 (07.19.) számú Hivatalos Értesítő 018.07.19. Elnökségi határozatok ELN-45/018 (07.18.) ELN-46/018 (07.18.) ELN-47/018 (07.18.) ELN-48/018 (07.18.) Tartalom A Fegyelmi

Részletesebben

Csapataink eredményei április 2-től 8-ig:

Csapataink eredményei április 2-től 8-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei - 2015. november 30-tól december 6-ig:

Csapataink eredményei - 2015. november 30-tól december 6-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei február 13-tól 19-ig:

Csapataink eredményei február 13-tól 19-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei április 16-tól 22-ig:

Csapataink eredményei április 16-tól 22-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei november 28-tól december 4-ig:

Csapataink eredményei november 28-tól december 4-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport

6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport 6. Cordial kupa Budapest, 2012. szeptember 29. A-csoport B-csoport C-csoport D-csoport DALNOKI AKADÉMIA SE BP. HONVÉD FC GYŐRI ETO FC FERENCVÁROSI TC VIDEOTON FC DIÓSGYŐRI VTK SZEAC-SZEGED FC SC SOPRON

Részletesebben

6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport

6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport 6. Cordial kupa Budapest, 2012. szeptember 29. A-csoport B-csoport C-csoport D-csoport DALNOKI AKADÉMIA SE BP. HONVÉD FC GYŐRI ETO FC FERENCVÁROSI TC VIDEOTON FC DIÓSGYŐRI VTK SZEAC-SZEGED FC SC SOPRON

Részletesebben

Csapataink eredményei november 3-tól 9-ig:

Csapataink eredményei november 3-tól 9-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei október 24-től 30-ig:

Csapataink eredményei október 24-től 30-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei január 18-tól 24-ig:

Csapataink eredményei január 18-tól 24-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 17/2012 (07.23.) számú Hivatalos Értesítő 2012.07.23. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 274/2012 (07.12.) számú határozat A Magyar Labdarúgó

Részletesebben

A MFS kiemelt 1998-as korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben

A MFS kiemelt 1998-as korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A MFS kiemelt 1998-as korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A korosztály összesített góllövőlistája a 2011/12-es idényben 36 gólos: Varsányi Sándor 29 gólos: Meleg Máté 20 gólos:

Részletesebben

es. FŐNIX ISE. LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY EREDMÉNYEI es korosztály. IV.CSHC OKTÓBER-FEST TORNA Október 09.

es. FŐNIX ISE. LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY EREDMÉNYEI es korosztály. IV.CSHC OKTÓBER-FEST TORNA Október 09. 2-2-es. FŐNIX ISE. LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY EREDMÉNYEI 2-es korosztály IV.CSHC OKTÓBER-FEST TORNA Október 9.. Fehérvár Főnix Gold FC. 2. Jászberény 3. Videoton 4. FŐNIX ISE. 5. Csepel Halászi 6. Szent Pál

Részletesebben

3. Cordial Cup Hungary Budapest, szeptember

3. Cordial Cup Hungary Budapest, szeptember 3. Cordial Cup Hungary Budapest, 2009. szeptember 26-27. A csoport B csoport C csoport D csoport A1: Budatétény SE B1: Vecsés FC C1: Tabáni Spartacus SE D1: Ferencvárosi TC II. A2: Körmendi Kék Sünik B2:

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 12-től 18-ig:

Csapataink eredményei szeptember 12-től 18-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA Halásztelek Futball Club IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA 2016.szeptember 03. (szombat) 2007-es korosztály Versenykiírás 2007-es korosztály Torna ideje: 2016. Szeptember 03. (szombat) Torna helyszíne: 2314

Részletesebben

Csapataink eredményei november 16-tól 22-ig:

Csapataink eredményei november 16-tól 22-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

A MFS kiemelt 1999-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben

A MFS kiemelt 1999-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A MFS kiemelt 1999-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A korosztály összesített góllövőlistája a 2011/12-es idényben 98 gólos: Gociu Roland 39 gólos: Radics Richárd 18 gólos:

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 3. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink, játékosaink Teremtornák 2018 U11 A torna

Részletesebben

Csapataink eredményei március 19-től 25-ig:

Csapataink eredményei március 19-től 25-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei június 2-től 8-ig:

Csapataink eredményei június 2-től 8-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

ÜMF 2004 csapat eredményei 2010/2011

ÜMF 2004 csapat eredményei 2010/2011 ÜMF 2004 csapat eredményei 2010/2011 2011. június 19., V. Pureco-Liver Gyermekfoci Torna, Budaörs torna 2004-es korosztály, 2x10 perc, 8 csapat ÜMF - Göd 4-1 Gáti Balázs (2), Tatai Kende, Rugly Bence ÜMF

Részletesebben

A MFS kiemelt 2002-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben

A MFS kiemelt 2002-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A MFS kiemelt 2002-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A korosztály összesített góllövőlistája a 2011/12-es idényben 37 gólos: Kristó Dominik 31 gólos: Dornfeld Donát 29 gólos:

Részletesebben

Csapataink eredményei április 17-től 23-ig:

Csapataink eredményei április 17-től 23-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 26-tól október 2-ig:

Csapataink eredményei szeptember 26-tól október 2-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei - 2014. október 13-tól 19-ig:

Csapataink eredményei - 2014. október 13-tól 19-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei február 1-től 7-ig:

Csapataink eredményei február 1-től 7-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei október 20-tól 26-ig:

Csapataink eredményei október 20-tól 26-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Utánpótlás Labdarúgó Torna

Utánpótlás Labdarúgó Torna MKB - Euroleasing Kelen Kupa Utánpótlás Labdarúgó Torna. -6 r5 bruá 2011. fe H-1116 Budapest, Hunyadi Mátyás út 56. www.kelensc.hu Kö s z ö n t ő Kedves Játékosok! Tisztelt Csapatvezetők, Edzőtársak, Szülők!

Részletesebben

A MFS kiemelt 2003-as korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben

A MFS kiemelt 2003-as korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A MFS kiemelt 2003-as korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A korosztály összesített góllövőlistája a 2011/12-es idényben 60 gólos: Farkas Botond 47 gólos: Zilahi Márton 38 gólos:

Részletesebben

Csapataink eredményei október 17-től 23-ig:

Csapataink eredményei október 17-től 23-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt. 2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi

Részletesebben

49/2018 (12.13.) számú Budapesti Hivatalos Értesítő

49/2018 (12.13.) számú Budapesti Hivatalos Értesítő MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben

Csapataink eredményei április 14-től 20-ig:

Csapataink eredményei április 14-től 20-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei január 26-tól február 1-ig:

Csapataink eredményei január 26-tól február 1-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei április 25-től május 1-ig:

Csapataink eredményei április 25-től május 1-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 21/2015 (07.16.) számú Hivatalos Értesítő 2015.07.16. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 123/2015 (07.10.) A 2015-2016. évi Merkantil Liga Elosztási Szabályzat módosítása

Részletesebben

Csapataink eredményei - 2015. január 19-től 25-ig:

Csapataink eredményei - 2015. január 19-től 25-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 19-től 25-ig:

Csapataink eredményei szeptember 19-től 25-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei október 3-tól 9-ig:

Csapataink eredményei október 3-tól 9-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei február 2-től 8-ig:

Csapataink eredményei február 2-től 8-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei november 14-től 20-ig:

Csapataink eredményei november 14-től 20-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 15/2013 (06.11.) számú Hivatalos Értesítő 2013.06.11. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 146/2013 (06.03.) számú határozat A 2013. május

Részletesebben

Csapataink eredményei május 8-tól 14-ig:

Csapataink eredményei május 8-tól 14-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-201-76-90 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben

A MFS kiemelt 2005-ös korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben

A MFS kiemelt 2005-ös korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A MFS kiemelt 2005-ös korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A korosztály összesített góllövőlistája a 2011/12-es idényben 51 gólos: Szűcs Huba 37 gólos: Gáti Balázs 35 gólos: Krausz

Részletesebben

Csapataink eredményei október 15-től 21-ig:

Csapataink eredményei október 15-től 21-ig: www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 24/2014 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2014.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-115/2014 (06.26) ELN-116/2014 (06.26) ELN-117/2014 (06.26) ELN-118/2014 (06.26) ELN-119/2014

Részletesebben

50/2018 (12.13.) számú Budapesti Hivatalos Értesítő

50/2018 (12.13.) számú Budapesti Hivatalos Értesítő MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben

2. Cordial Cup Hungary Budapest, szeptember

2. Cordial Cup Hungary Budapest, szeptember 2. Cordial Cup Hungary Budapest, 2008. szeptember 27-28. A csoport B csoport C csoport D csoport Újpest FC Fehérvár FC Kiskunmajsa FC Gyıri ETO FC Gyöngyösi Sportiskola Tisza Volán FC Monor SE Pásztói

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 10-től 16-ig:

Csapataink eredményei szeptember 10-től 16-ig: www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 21-től 27-ig:

Csapataink eredményei szeptember 21-től 27-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2016 (07.05.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.05. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-58/2016 (06.30.) OTP Bank Liga vagyoni értékű jogainak értékesítéséből származó bevételek

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 7-től 13-ig:

Csapataink eredményei szeptember 7-től 13-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG 3530 MISKOLC, MINDSZENT TÉR 1. X. emelet Tel/Fax: 46/507-716 E-mail: borsod@mlsz.hu Honlap: www.borsodfoci.hu 6. SZ. UTÁNPÓTLÁS KÖZLÖNY

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-201-76-90 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben

Csapataink eredményei november 5-től 11-ig:

Csapataink eredményei november 5-től 11-ig: www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,

Részletesebben

Csapataink eredményei - 2015. június 1-től 7-ig:

Csapataink eredményei - 2015. június 1-től 7-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei május 22-től 28-ig:

Csapataink eredményei május 22-től 28-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei augusztus 27-től szeptember 2-ig:

Csapataink eredményei augusztus 27-től szeptember 2-ig: www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,

Részletesebben

Csapataink eredményei május 2-től 8-ig:

Csapataink eredményei május 2-től 8-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-400 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 0. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

Csapataink eredményei május 25-től 31-ig:

Csapataink eredményei május 25-től 31-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

U13 lány Badó László régió Felsőház

U13 lány Badó László régió Felsőház 2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben

Csapataink eredményei november 17-től 23-ig:

Csapataink eredményei november 17-től 23-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben

Csapataink eredményei február 16-től 22-ig:

Csapataink eredményei február 16-től 22-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei március 13-tól 19-ig:

Csapataink eredményei március 13-tól 19-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 3-tól 9-ig:

Csapataink eredményei szeptember 3-tól 9-ig: www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,

Részletesebben

Csapataink eredményei november 9-től 15-ig:

Csapataink eredményei november 9-től 15-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2015 (06.02.) számú Hivatalos Értesítő 2015.06.02. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Fellebbviteli Licencadó Bizottság határozatai 3.

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 37. szám FEGYELMI

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel: +36-1-201-76-90 Fax: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlszhu Web: wwwblszhu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest, Curia

Részletesebben

Csapataink eredményei augusztus 8-tól 14-ig:

Csapataink eredményei augusztus 8-tól 14-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

Csapataink eredményei március 21-től 27-ig:

Csapataink eredményei március 21-től 27-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON. a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON. a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 2. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben

Ifjúsági fiú páros főtábla

Ifjúsági fiú páros főtábla ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... BÖHM Gábor TURRIS SE Sopron KOVÁCS Gábor BVSC-Zugló - (8, -,, ) BÖHM Gábor SABJÁN Gergely Komló Sport Kft. KOVÁCS Gábor - (,, ) FARAGÓ Barnabás Komló

Részletesebben

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton Szakmai beszámoló TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat 2012/2013-as idény őszi szezon Készítette: Szathmári Márton korosztályos edző Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Előzmény...

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Soroksár SC. 2015. április 03. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Soroksár SC. 2015. április 03. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. április 03. www.svse.hu SVSEGYSEV Soroksár SC HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Egyre jobban összeáll a csapat játéka A Szigetszentmiklós ellen közönségszórakoztató játékkal győzött, Szegedről

Részletesebben

Csapataink eredményei - 2014. december 1-től 7-ig:

Csapataink eredményei - 2014. december 1-től 7-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG 3530 MISKOLC, MINDSZENT TÉR 1. X. emelet Tel/Fax: 46/507-716 E-mail: borsod@mlsz.hu Honlap: www.borsodfoci.hu 5. SZ. UTÁNPÓTLÁS KÖZLÖNY

Részletesebben

40/2017. (11.22.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő

40/2017. (11.22.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankla : 11707024-20480710-00000000 Cím: -1053 Budapest, Curia utca

Részletesebben

Csapataink eredményei november 21-től 27-ig:

Csapataink eredményei november 21-től 27-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben