Preambulum ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az alapító. 2. Az Alapítvány adatai. 3. Az Alapítvány célja

Hasonló dokumentumok
A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

SZÍVVEL ÉS LÉLEKKEL KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. Preambulum

NAGYKANIZSAI PIARISTA ISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

Alapító okirat 2017.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

E l ő t e r j e s z t é s

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

A L A P Í T Ó O K I R A T

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

E L Ő T E R J E S Z T É S

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

VIGYÉL HAZA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

VÁCZI PÁL Sport-támogató és tehetségkutató Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA 2007.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Az alapítvány céljához és feladatához hozzátartozik fenti célok érdekében a helyi, országos és nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása.

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

SZENTGOTTHÁRD VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Gyógyító Energia Alapítvány Egységes Szerkezetbe Foglalt Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Kiművelt emberfők Alapítvány. Alapító Okirata

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 1. Az Alapítvány neve: Jelky András Ruhaipari és Művészeti. Jelky Szakközépiskola Alapítvány

E l ő t e r j e s z t é s

Stephen W. Kuffler Kutatási Alapítvány

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

1. Az Alapítók neve és székhelye, rendelkezés az alapítói jogokról

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat 2012.

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

Bankszámlaszám:

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapító Okirat Módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

Egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító Okirat

Balatonakarattya Fejlődéséért Alapítvány Alapító Okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Harmonikus Életért Közalapítvány Alapító Okirata

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

ALAPÍTÓ OKIRAT 2 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI ÉS CÉLJA 1 AZ ALAPÍTÓ ADATAI 2.1 AZ ALAPÍTVÁNY NEVE: 2.2 AZ ALAPÍTVÁNY SZÉKHELYE: 2.3 AZ ALAPÍTVÁNY JOGÁLLÁSA:

ALAPÍTÓ OKIRAT - változásokkal egységes szerkezetben -

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapító neve, címe: Dr. Dobrik István Miskolc, Topiczer János u Az Alapítvány neve: Múzsák Kertje Alapítvány

Az Openmaps Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

TEHETSÉGEKÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

Alapító Okirat. A jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító

Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3.

KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY AZ ALLERGIA MENTES ÉLETÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

A L A P Í T Ó O K I R A T

Átírás:

ALAPÍTÓ OKIRAT ''. -r... ->.. I '. 1 / l'j Preambulum Alulírott alapító attól a felismeréstől vezérelve, hogy a látássérültek ugyanolyan teljes értékű emberek, mint bárki más, ugyanakkor társadalmi beilleszkedésük és elfogadottságuk gyenge. Ezért az életminőségük és életkörülményeik javítása érdekében, továbbá annak elősegítésére, hogy látássérültként is teljes életet élhessenek, az alábbi alapítvány létrehozását határozta el. 1. Az alapító A Fény a Sötétben Alapítvány alapítói a Vakok Állami Intézete (1146 Budapest, Hermina út 21.), valamint Csillag Árpád (1112 Budapest, Hegytető u. 12.), Horváth Béla (1028 Budapest, Rózsa u. 3.), Juhász László (1031 Budapest, Vízimolnár u. 4. X/93.), Téglási István (1112 Budapest, Menyecske u. 35. VI/37.), Újvári Péter (1052 Budapest, Vitkovics u. 6.), mint a Fény az Életért Alapítvány alapítói. A Fény a Sötétben Alapítvány jogutódja a Fény az Életért Alapítványnak. A Fény az Életért Alapítvány alapítói az alapítói jogok gyakorlására maguk helyett a Fényt a Sötétben Alapítvány alapítóját jelölik ki. 2. Az Alapítvány adatai 2.1. neve: Fény a Sötétben Alapítvány 2.2. székhelye: 1146 Budapest, Hermina út 21. 3. Az Alapítvány célja 3.1 Az Alapítvány célja a) a Vakok Állami Intézetében (továbbiakban VÁI) élő látássérült emberek támogatása anyagi és dologi eszközökkel; b) a VÁI-ban élők életkörülményeinek és életminőségének javítása, kedvező közmegítélésük segítése, jogi képviseletre is kiterjedően; c) a különböző ellátások színvonalának emelése; d) a látássérültek érdekében végzett szakmai munkát segítő gépek, berendezések és egyéb eszközök vásárlásának támogatása; e) látássérültek által végezhető munkák felkutatása, erre képzési-átképzési lehetőségek biztosításának támogatása; f) szakemberek képzése, továbbképzése külföldi tapasztalatcserére, kongresszusokra kiküldésének támogatása, külföldi kapcsolatok erősítése; g) kulturális és szabadidős elfoglaltság pénzügyi támogatása; h) közreműködés a látássérült emberekkel kapcsolatos társadalmi tudat formálásában (például média kapcsolatok keresése, ismeretterjesztő anyagok készítése, terjesztése); i) látássérültek elemi és komplex rehabilitációs tevékenységének támogatása. :(ArüNA ÜGYVÉDI IRODA DR. KAT STVÁN 109'3 Bp., hyay. 3. Vl/1. Levélcím: 1 '65 Bp/, Pf.: 1640 '" Af'I r..r. C70 '), 'J

3.2 Az Alapítvány a 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezései alapján közhasznú szervezetnek minősül, tekintettel arra, hogy a) az alapító okirat 3.1 pontjában felsorolt célokkal összhangban az Alapítvány által végzett közhasznú tevékenység, amelyet közfeladathoz kapcsolódóan végez: A fogyatékos személyek rehabilitációjának megvalósulása érdekében nyújtott szolgáltatások: rehabilitációs program, segédeszköz/segédeszközellátás fejlesztés, a szolgáltatást nyújtó szervezetekkel és az általuk nyújtott rehabilitációs szolgáltatásokkal kapcsolatos adatok, információk gyűjtése a fogyatékos személyek, családtagjaik, segítőik tájékoztatása érdekében. E közfeladat teljesítését az 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról 21. a)-g) írja elő; b) gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak közhasznú vagy a létesítő okiratban meghatározott alapcél szerinti tevékenység megvalósítását nem veszélyeztetve végez; c) gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítő okiratában meghatározott közhasznú tevékenységére fordítja; d) közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 3.3 Az Alapítvány bármely cél szerinti juttatását - a létesítő okiratban meghatározott szabályok szerint - pályázathoz kötheti. Ebben az esetben a pályázati felhívás nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből - az eset összes körülményeinek mérlegelésével - megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. 3.4 Az Alapítvány a fentebb felsorolt céljai elérése érdekében ösztöndíjat, egyszeri támogatást és rendszeres pályázati támogatást nyújthat, valamint az alapítványi célok mind hatékonyabb megvalósítása érdekében fő- és mellékállású alkalmazottat is foglalkoztathat. 3.5 Az Alapítvány a vezető tisztségviselőt, a támogatót, az önkéntest, valamint e személyek közeli hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve a tagoknak a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő juttatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti. 4. Az Alapítvány kezelő szerve és működése 4.1 Az Alapítvány kezelő szerve a kuratórium, melynek létszáma 5 fő. 4.2 Az Alapítvány kuratóriumának tagjai: 1. Boldogné Csurik Magdolna Ibolya - elnök, (2461 Tárnok, Hazatérők útja 99.) 2. Molnár István János (2120 Dunakeszi, Kiserdő u. 7/A, II/6.) 3. Dénes Gábor Ferenc (2461 Tárnok, Hazatérők útja 99.) 4. Buzási Zoltán Péter (1112 Budapest, Eper u. 30.) S. Seres András István (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 31. 1/3/a.) 4.3 Az alapítvány képviselője 1. Boldogné Csurik Magdolna Ibolya, 2. Seres András István és 3. Buzási Zoltán Péter önálló aláírással. 2

4.4 Az Alapító a kuratóriumi tagokat 2012. év november hónap 14. napjától határozatlan időre kéri fel, mely megbízatás csak indokolt esetben vonható vissza. A kuratórium dönt a pénz és más alapítványi tulajdonban lévő eszközök alapítványi célnak megfelelő felhasználásáról, jogköre továbbá saját működési rendjének kialakítása. 4.5 Nem jelölhető ki, illetve nem hozható létre olyan kezelő szerv, amelyben az Alapító - közvetlenül vagy közvetve - az Alapítvány vagyonának felhasználására meghatározó befolyást gyakorolhat (Ptk. 74/C. (3)). A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érintett. 4.6 A kuratórium vagy annak tagja által feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért az Alapítvány a felelős. A kuratóriumi tag az általa e minőségében az Alapítványnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felel (Ptk. 74/C. (5)). 4.7 A kuratórium szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal ülésezik, valamint évente egy alkalommal tájékoztathatja az Alapítót, valamint az Alapítványhoz csatlakozókat munkájáról, különös tekintettel az alapítványi vagyon kezelésére és felhasználására. 4.8 A kuratórium összehívásáról a kuratórium elnöke a napirend megjelölésével, az ülést megelőzően, legalább 8 nappal korábban gondoskodik. Az elnök az írásban kiküldött meghívóban jelzett napirendekhez, amennyiben előterjesztés készült, köteles a kuratórium tagjainak megküldeni azt. A kuratórium az írásban közölt napirendek mellett a kuratóriumi tagok egyhangú javaslata alapján helyben is napirendre vehet témákat. 4.9 A kuratórium akkor határozatképes, ha a szabályszerűen összehívott ülésen a határozat meghozatalakor a tagok több mint fele jelen van. A kuratórium alapesetben a döntéseket egyszerű többséggel (jelenlévők 50%-a + 1 szavazat) hozza. A döntéshozatal minősített eseteit - amelyekben a kuratórium csak egyhangú szavazással hozhat határozatot - jelen létesítő okirat tartalmazza. Ezeken túl a kuratóriumi tagok többségének, vagy az elnök javaslata alapján bármely kérdésről szavazhat egyhangúlag a kuratórium. A kuratórium indokolt esetben írásban, elektronikus levelezés útján is szavazhat. 4.10 A kuratórium ülései nyilvánosak, amely nyilvánosság jogszabályban meghatározott esetekben korlátozható. A kuratórium köteles a Határozatok Tárát vezetni, amelyben fel kell venni a döntés tartalmát, időpontját és hatályát, továbbá rögzíteni a döntést támogatók és ellenzők számarányát. A Határozatok Tárára vonatkozó további előírásokat az Alapítvány belső szabályzata tartalmazza. s. Az Alapítvány vagyona és gazdálkodása 5.1 Az Alapító által rendelkezésre bocsátott induló vagyon összesen 2 360 OOO,- Ft, azaz kettőmillió-háromszázhatvanezer forint. Az Alapítvány vagyona gyarapodik a Fényt az Életért Alapítvány vagyonával, 316 152,- Ft-tal, azaz háromszáztizenhatezer-egyszázötvenkettő forinttal. KAl.ONA YVÉDI IRODA DR. KA NA JSJVÁN 1093 Bp Lóny y. 3. Vl/1. l_evélcím. 1465 B Pf.: 1640 rc1jfc1x: 21 í -2064 As.. : 18235678-3-43 3

5.2 Az Alapítvány vagyona, annak kamatai, valamint a csatlakozások teljes összegben használhatók fel az Alapítvány céljainak érdekében. Az Alapítványhoz bármely bel- és külföldi természetes és jogi személy csatlakozhat, ha az Alapítvány céljaival egyetért, és azt anyagilag támogatni kívánja. Az esetleges külföldi támogatásoknak valutában történő kezelésére külön devizaszámlát nyit, és az azon lévő, illetve oda befolyó összeget devizában is felhasználhatja. 5.3 Az Alapítvány vállalkozói tevékenységet is folytathat, amely azonban nem lehet az Alapítvány fő tevékenysége. A vállalkozói tevékenység nem veszélyeztetheti az Alapítvány célját, és a vállalkozási bevételekből származó bevétel csak az Alapítványi célokkal összhangban használható fel. Az Alapítvány befektetési tevékenységet nem folytathat. 5.4 Az Alapítvány a felelős személyt, a támogatót, valamint e személyek hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások létesítő okiratnak megfelelő juttatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti. Az Alapítvány az államháztartás alrendszereitől kapott támogatást hitel fedezetéül, illetve hitel törlesztésére nem használhatja fel. S.S Az Alapítvány váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki, és gazdasági-vállalkozási tevékenységének fejlesztéséhez közhasznú tevékenységét veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel. 5.6 Az Alapítvány a gazdálkodás eredményeit nem oszthatja fel. Az Alapítvány kuratóriuma elnökének, az alapítvány működését segítő, igazgatási tevékenységében közreműködő személyek részére pénzbeli vagy természetbeni ellenszolgáltatást (ideértve a költségtérítést) nem nyújt, és ezek a személyek, valamint hozzátartozóik sem közvetlenül, sem közvetetten nem élvezhetnek előnyt a szervezet működéséből. 5.7 A kuratórium köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági mellékletet készíteni, amelyet a beszámolóval azonos módon köteles letétbe helyezni és közzétenni. Az éves beszámoló és a közhasznúsági jelentés elfogadásáról a kuratóriumi tagok egyhangú döntéssel határoznak. A beszámolóba illetve a közhasznúsági mellékletbe bárki betekinthet, abból saját költségére másolatot készíthet. 5.8 Az Alapítvány vagyona és bankszámlája felett rendelkezési és utalványozási jog gyakorlásához bármelyik két kurátor együttes (kettős) aláírására van szükség. 6. Az Alapítvány működésének további szabályai 6.1 Az Alapítvány által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetők. 6.2 Az Alapítvány működésének, pályázatainak és beszámolóinak a közzétételéről a kuratórium elnöke gondoskodik. 6.3 A civil szervezet az általa használt tájékoztatási eszközökön keresztül ad tájékoztatást működéséről és az adományok felhasználásáról. E tájékoztatás a közhiteles nyilvántartások számára benyújtandó beszámolón túl további ismertetést nyújt. Az Alapítvány nyilvánosságára vonatkozó további előírásokat az Alapítvány belső szabályzata tartalmazza. 1<.ATONA " YVÉDI IRODA DR. KAli! NA JSTVÁN 1093 Bp \\myay. 3. Vl/1. Levélcím: 1465 Bp.,.: 1640 IFax: 217-1064 Asz.: 1 235678-3-43 4

/ 6.4 Az Alapítvány működésével kapcsolatos iratokba a kuratórium elnökéhez előzetes bejelentés alapján a döntésben érintettek betekinthetnek. A betekintési joggal élni kívánók a kuratórium elnökéhez szóban vagy írásban történő bejelentést követő 3 munkanapon belül kapnak lehetőséget az iratok megtekintésére és az arról való jegyzet másolat készítésére. 6. 5 Az Alapítvány politikai célt, pártot, országgyűlési és önkormányzati képviselő jelölést nem támogat, és nem támogathat, közvetlen politikai tevékenységet nem folytathat. Szervezete pártoktól független. Politikai szervezetektől támogatást nem fogadhat el. 6.6 Az Alapítvány esetleges megszűnésére a Ptk. 74/E. -ában és a 2011. évi CLXXV. törvényben foglalt rendelkezések az irányadóak. Megszűnése esetén a maradék vagyon a Vakok Állami Intézetére száll át az alapító összeg nagyságáig, további összegek hasonló célokra kerülnek felhasználásra. 6. 7 A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. 74/ A-74/F. -ai, a 2011. évi CLXXXI. törvény valamint a 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezései az irányadóak. Jelen alapító okirat a Fővárosi Törvényszék végzésével válik érvényessé. ' t,\óv, / 1 1, Budapest, 2012. ev... honap.... napjan. J Vakok Állami Intézet alapító és a Fény az Életért Alapítvány alapítói nevében. 20 2 ' f\(cucl' /L3cR. h' ilt., EllenJegyzem: Budapesten, 1. ev... :... -;-... onap... napjan. Dr. Katona István ügyvéd - KATONA ÜGYVÉDI IRODA - 1093 Bp. Lónyay u. 3. l<a l ONA ÜGYVÉDI IRODA i DR. KATONA ISTVÁN e, 1093 Bp., lónyay u. 3. Vl/1. / r, í.' Levélcím: 1465 Bp., Pf.: 1640 _ - _,, L t., TeJJFax: 217-2064 Asi.: 18235678-3-43 _,_. P j f1l (L,e(IJ_,)( '-, / 1- A MÁSOLAT KlADV 1 201 D EC 2 2. ci e,s.. " ; Budapest,... íff... 'lj'"''''''xo-\ 1 (). 1 t-1-1,,t- \...SIA.-f, \... :_.. t- c.. / - \::C- ;; '", f 5