Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom TÁJÉKOZTATÁS ÉS MEGHÍVÓ Tisztelt pusztaföldváriak, tisztelt véleményező partnerek! Pusztaföldvár Község Képviselő-testülete elhatározta, hogy ez évben elkészíti a Község településképi arculati kézikönyvét (TAK) és településképi rendeletét; ennek előkészítéseképpen már megalkotta a partnerségi egyeztetésről szóló rendeletét. A fent nevezett dokumentumok megalkotása a településen folyó előkészítő vizsgálatokat, az épített természeti értékek feltárását és azok értékelését, majd a munkaközi anyag egyeztetését igényli. Lényeges a helyi társadalom érdemi bevonása ebbe a folyamatba, ezért az Önkormányzat javaslatokat és véleményeket vár a lakosság részéről. A részletekről előzetes lakossági fórum lesz a tervezők részvételével 2017. augusztus 31-én 18 órakor a pusztaföldvári művelődési házban. A fórum témájáról bővebben lehet olvasni az Előzetes partnerségi tájékoztató -ban, amely megtekinthető a község honlapján. A tervezési folyamat a későbbiekben is nyomon követhető és véleményezhető lesz a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 14/2017 (VII.10.) Kt. sz. önkormányzati rendeletünknek megfelelően. Fentiek alapján várjuk a Tisztelt lakosság-, a község területén ingatlannal rendelkező tulajdonosok-, továbbá a pusztaföldvári székhellyel vagy telephellyel rendelkező civil egyesületek és gazdasági szervezetek észrevételeit, javaslatait.előzetes észrevételeikben a következő kérdésekre várunk elsősorban reagálást: Mire büszke Ön Pusztaföldvár Község kapcsán? Kérem, nevezzen meg hagyományokat, természeti, táji értékeket, és egyéb olyan tényezőket, amitől a község szerethető! A község - régi, új vagy felújított - épületei közül melyiket kedveli leginkább? Mely épített vagy természeti környezeti értékeket javasolja védeni.? Szűkebb lakóhelyét illetően milyen kedvező településképi sajátosságokat emelne ki és milyen előírásokat javasol meghozni? Támogassa-e Ön szerint a község a tulajdonosokat a régi értékes épületek felújításában? Mennyire engedne teret a reklámoknak? Az észrevételek, javaslatok közlésére 15. (péntek) van mód a Községi Polgármesteri Hivatal titkárságán személyesen, postai úton Pusztaföldvár község polgármesterének címezve (5919 Pusztaföldvár, Rákóczi u. 66. szám alatti címre vagy elektronikus úton a polghiv@pusztafoldvar.hu e-mail címre, e-mail üzenet formájában, vagy közvetlenül a község weboldalán, www.pusztafoldvar.hu címen, hozzászólás formájában. Segítő együttműködésüket előre is köszönöm! Pusztaföldvár, 2017. augusztus 1. Dr. Baranyi István polgármester
Evangélikus Hírek Megújulhat a templomtető Isten iránti hálával tájékoztatjuk falunk érdeklődő lakosságát, hogy a templomtető felújítására a Vidékfejlesztési Programra benyújtott pályázatunkat támogatásra érdemesnek ítélték, mintegy 43 millió Ft-os uniós és kormányzati támogatás érkezik erre a programra. Ezt egészíti ki a helyi gyűjtés eredménye (közel 1,5 millió Ft, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház mintegy 6 millió Ft-os kiegészítése. A munka várhatóan 2018ban kezdődhet el. Az összeg reménység szerint elegendő lesz a legfontosabb munkára: a templomtető teljes cseréjére. Ezúton is köszönet a pályázat előkészítőjének, a helyi önerőbe adakozóknak minden munkáért, támogatásért, segítségért, imádságért. Tájékoztatjuk Önöket továbbá, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumához benyújtott pályázatunk, amelyből a templomfalak külső és belső felújítását tervezzük megvalósítani, még elbírálás alatt van. A helyi forrás gyűjtését folytatjuk, hogy az esetlegesen szükséges apróbb munkákra legyen a gyülekezetnek fedezete. Kérjük, lehetőségeikhez mérten támogassák a munkát. 2017 a reformáció emlékéve 500 éve, 1517. október 31-én szögezte ki a wittenbergi vártemplom kapujára Martin Luther Ágoston-rendi szerzetes egyházújító tételeit. Ezzel megkezdődött a reformáció, amely a protestáns felekezetek kialakulásán túl hatással volt a világtörténelem egészére: a kultúra, a tudomány és a gazdasági élet fejlődésére is. Egyes történészek nem véletlenül a középkor végeként jelölik meg az 1517-es évszámot. Sola Scriptura, sola fide, sola gratia, solus Christus egyedül a (Szent)írás, egyedül a hit, egyedül a kegyelem, egyedül Krisztus: a reformáció ezen üzenetei ma is a protestáns felekezetek tanításának sarokkövei. Ezért most a Bartók Béla Művelődési Házzal együttműködve a reformáció emlékévében nem csupán emlékezésre és ünneplésre hívjuk Önt, családját és barátait, hanem szeretnénk felhívni a figyelmet hitünk alapjaira. 2. Szeptember 24. (vasárnap) 15.17 Református-evangélikus közös ünnepi istentisztelet úrvacsorával Helyszín: evangélikus templom Igét hirdet: Szalkay Róbert református lelkipásztor 16.30 Emléktábla-avatás a templom főbejáratánál Emlékpad avatása a templomkertben 17.30 Szeverényi Mihály festőművész kiállításának megnyitása Helyszín: Bartók Béla Művelődési Ház Szeverényi Mihály 1952-ben született Békéscsabán. Vallomása szerint már 13 évesen tudta, hogy festő lesz. Hivatásválasztásában Gazsy Endre, egy a jézusi szeretetet közvetítő pedagógus, rajztanár erősítette meg, és bár a vallásos indíttatású apai szigor a fodrász szakmát jelölte ki számára, nem engedett a személyes elhivatottság parancsából. Ez a konok hűség önmagához és vállalt elhivatottságához példaadó. Erre bizonyság, hogy a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakát is majd harminc évesen végezte el. Tanulmányai alatt Novák András és Dér István festőművészek voltak a mesterei. A 80-as években Lóránt János festőművész által vezetett Békési Alkotótáborokban töltött időszakok pozitívan hatottak festészetére. Szakrális munkái: a békéscsabai református templom üvegablakai, a békéscsabai evangélikus nagytemplom új oltárképe (Elvégeztetett ), A gyulai adventista imaház belső tere (Színharmóniák) és a berlini Missziós Központ kápolnájának oltárképe ( Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet ). [Szeptember 24-én délelőtt nem tartunk istentiszteletet.] Október 14. (szombat) 18.00 Filmvetítés: Luther (német életrajzi dráma, 119') (2013) Helyszín: evangélikus gyülekezeti terem Október 29. (vasárnap) 17.30 Luther. c. zenés műsor Helyszín: Bartók Béla Művelődési Ház Közreműködnek: fővárosi művészek, lelkészek [Október 29-én délelőtt nem tartunk istentiszteletet.] Október 31. (kedd, a reformáció emléknapja) 9.00 Evangélikus ünnepi istentisztelet úrvacsorával Helyszín: evangélikus templom Igét hirdet: Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész Utána: emlékfa ültetése a templomkertben Indul a tanév Kedves Szülők, Gyerekek! A 2017/2018-as tanévben ismét lehetőség van az evangélikus hitoktatást választani a helyi óvodában és iskolában. A hittanórákat idén is Katona Ildikó (Ildikó néni) és Lászlóné Házi Magdolna (Magdi néni) tartják. Az evangélikus hitoktatásnak nem feltétele, hogy a gyermekek meg legyenek keresztelve, de ilyen irányú igény esetén várjuk megkeresésüket. Kérjük, hogy időben jelezzék az osztályfőnöknek, óvó néniknek, ha az evangélikus hittant választják (különösen az óvodát most kezdő gyermekek!). Az iskolásoknak gyülekezetünk idén is ingyen biztosítja a színes, korszerű hittankönyveket. Áldott tanévet kívánunk a Szülőknek, Gyerekeknek és Pedagógusoknak is!
Kulturális Hírek 3.
4.
Nyári élménytábor Pusztaföldvár Kedves Gyerekek, Kedves Szülők! Számunkra nagyon gyorsan véget ért a nyár, mely idő alatt ötször egy hetes nyári napközis táborban vehettek részt az Önök gyermekei és unokái. Az öt hét különböző témákra épült, de mindegyik élményekben és programokban dús volt. Játszottunk, sportoltunk, lovagoltunk, kocsikáztunk, alkottunk, kísérleteztünk, fürödtünk. Az Erzsébet Tábornak köszönhetően sok új játékkal lett gazdagabb intézményünk, melyek itt maradnak és bármikor használhatóak. Csodaszép helyekre utaztunk, fagylaltoztunk, süteményeztünk, étteremben jártunk és a napközi konyhán finom ebédet kaptunk. Jártak nálunk rendőrök, tűzoltók, mentősök, vöröskeresztesek, polgárőrök, fafaragók, íjászok. Meglátogattunk helyi gazdákat, szakmákat ismertünk meg. Köszönjük az iskola és az önkormányzat vezetőinek, dolgozóinak, a képviselő-testület tagjainak a táborhoz nyújtott támogatást, az önkéntes kísérők aktív részvételét, a kultúrházi dolgozók, a közmunkások, diákok, szülők, nagyszülők önzetlen és odaadó segítségét. Az, hogy ilyen sok élménnyel lettek gazdagabbak gyermekeink, ez a közös összefogott munkának is köszönhető. Megható és felejthetetlen pillanatokat őrzünk szívünkben, és bízunk abban, hogy a táborba fektetett munkánk sok év múlva is kellemes élményként tér vissza a gyermekek emlékezetében. Laduver Márta és a kultúrház dolgozói 5.
Kedves vásárlóink! Fogászat rendelési idő: Bővült árúkészlettel várjuk régi és új vásárlóinkat! Még tombol a nyár festene, betonozna, vakolna? Nálunk mindent megtalál! Egyedi rendeléseket felveszünk pár napon belül megszerezzük! -a hétfői rendelés megszűnik - péntek páros hét: 13.45-19.15 páratlan hét: 8-13.30 Egy kis ízelítő az árúkészletből: - Sóder 8500 Ft/m3 helyett 7500 Ft/m3-5 Kg glett 1550 Ft - 25 kg fagyálló csemperagasztó 2930 Ft - 2 kg fugapor 1450 Ft - Felmosóvödör szett 1800 Ft Locsolótömlők, gyorscsatlakozók, csirkeitatók, takarófólia, kerti csapok, facsavarok széles választékban! Üdv: Tüzép dolgozói Tamás és Csilla A pusztaföldvári Öregfiúk csapata ezúton megköszöni a rendezvényükhöz nyújtott támogatásokat Laduver Mártának, Gyalai Melindának, Sonkolyos Szabolcsnak és Németh Györgynek. Öregfiúk csapata 2017.10.31-ig módosul: A betegek fogadása időpont egyeztetéssel történik személyesen vagy telefonon: +3620 9549674 Köszönettel: Dr. Kodácz Emese A Posta nyitvatartása szeptember 1-től az alábbiak szerint módosul: Hétfőtől-Péntekig.: Szombat.: Vasárnap.: 7.00-14.00 8.00-12.00 8.00-11.00 A Posta új telefonszáma: +36-68/410-702 Köszönettel: Baráth Gabriella Fontosabb telefonszámok: Polgármesteri hivatal: 68/422-000 20/771-1904 Polgármester - Dr. Baranyi István: 0620/771-1900 Alpolgármester Sonkolyos Szabolcs 0620/287-9025 Konyha: 0620/771-1911 Tűzép: 0620/482-5025 Polgárőrség Csekő László: 0630/968-9893 Rendőrség Körzeti megbízottak: - Ferenczi Péter - Kincses István Gábor Tel.: 06-30/633-7215. Háziorvosi rendelő: 68/422-002 Központi ügyelet: 68/411-200 Hatósági állatorvos Dr. Sin Zoltán: 30/9382-414 Óvodavezető: Holecskáné Rusvai Éva 3630/844-8963 Óvoda: 0630/844-8926 Puskás Tibor iskolaigazgató: 0630/844-8965 Iskola-titkárság: 0668/422-011 0630/515-8883 Iskola, alsó tagozat: 0630/844-8915 Művelődési ház Gyarmatiné Laduver Márta: 0620/ 771-1907 Dr. Fodor Zsuzsanna: 0630/565-3671 Dr. Kodácz Emese: 0620/954-96-74 Védőnő Tibáné Hamvas Zsuzsanna 0630/467-61-04 Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész: 06/20/770-00-81 Blősz Attila katolikus plébános: 06/20/770-09-14 Krajnyák János Mezőőr 06/20/538-95-99 Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hírmondó októberi számába a cikkeket és hirdetéseket 2017. augusztus 24-ig szíveskedjenek beküldeni az Önkormányzati H i v a t a l b a v a g y a pusztakonyvtar1@gmail.com címre. Fogadóóra Sonkolyos Szabolcs alpolgármester fogadóórája: minden páros héten csütörtökön 14-16 óra Polgármesteri Hivatalban és minden páratlan héten csütörtök 16-17 óra az újfalusi iskolában. 6. Felelős kiadó: Pusztaföldvári Községi Önkormányzat Képviselő Testülete Engedélyszám: 2.2.4./1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN 2061-0874