ÖNKORMÁNYZATI HÍREK S P O R T E G É S Z S É G Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben című EFOP pályázat nyertesei lettünk több településsel összefogva. Partner települések: Nádasd, Katafa, Szőce, Halogy, Hegyháthodász, Hegyhátsál, Daraboshegy. Célja: a társadalmi együttélés, felzárkózás, a közösségfejlesztés, a kultúrák közötti párbeszéd és a helyi kisközösségek társadalom-szervező szerepének megerősítése. Önkormányzatunk ennek a pályázatnak a keretében tervez olyan programokat községünkbe, amelyek segítenek felhívni a figyelmet a sport és az egészség fontosságára. 2018. szeptember 15-én fogunk egy egészségmegőrző napot tartani, amelyen az egészséges életmódról hallhatunk előadásokat, sportbemutatóval - Béres Alexandra bemutatójával, akinek a meghívása folyamatban van - szűrő vizsgálatokkal, véradással és ételbemutatóval színesítve. Már idén, de jövőre is szeretnénk különböző csoportoknak foglalkozásokat tartani, amelyek az egészséges táplálkozásról is szólnának, de lenne pályaorientációs foglalkozás, önéletrajzírás ismerete, interjúra való felkészítés, melynek célja a fiatalok, munkanélküliek illetve gyes-en vagy gyed-en lévő kismamák munkába történő elhelyezkedésének segítése. 2019. április 26-án folytatódna a programsorozat, többek között egy sportágválasztó nap lenne, melyen több ismert egyesület tartana bemutatót, szűrővizsgálatokkal egybekötve. 2019. június 8-án a falunap is ennek a jegyében szerveződne, ismert fellépőkkel és a jól bevált gyerekjátékokkal. 2019. szeptember 14-én a helyi termékek és élelmiszer előállítók bemutatását tervezzük, ekkor Katus Attila segítségét kérjük a sportbemutatóra. 2019. október 19-én pedig a szenvedélybetegségekre hívnánk fel a figyelmet, ismert előadók és fellépők segítségével. Ezek a programok még szervezés alatt vannak, de szeretnénk, ha minél többen részt vennének, ezért is igyekszünk olyan előadókat és fellépőket hívni, akik miatt, és amiért érdemes lesz eljönni. Természetesen a résztvevőket egy tál étellel szeretnénk megvendégelni. A pályázat keretében lehetőségünk van különböző eszközök vásárlására is, amelyek segítségével színvonalasabb rendezvényt tudunk biztosítani a résztvevők számára. A pályázaton elnyert összeg szigorú feltételek mellett használható fel és nagyrészt rendezvényekre, képzésekre fordítható. Szeretettel várunk mindenkit! Horváth István polgármester 1
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Csákánydoroszló Község Önkormányzata ezúton kiírja a Helyi kiválóságokért ösztöndíj pályázatot Felsőoktatási hallgatók számára A pályázatra azok a Csákánydoroszló Község illetékességi területén állandó lakhellyel rendelkező felsőfokú (egyetemi, főiskolai), nappali tagozatos, első diploma megszerzésére irányulóan tanulmányokat folytató magánszemély jelentkezhetnek, akik megfelelnek a pályázati kiírás feltételeinek. A pályázaton való részvétel feltétele az erre a célra rendszeresített pályázati űrlap valós adatokkal való kitöltése. A pályázati űrlap 2018. augusztus 31-től beszerezhető a Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal Csákánydoroszlói Kirendeltségén, (Csákánydoroszló Fő u. 39. ), vagy http://www.csakanydoroszlo.hu honlapról letölthető. A pályázat kötelező mellékleteit a pályázati űrlap tartalmazza. A pályázatok leadási, illetve postára adási határideje: 2018. szeptember 30. Tájékoztatás az iskolaudvar és a sportpálya nyári igénybevételéről: Többször felmerült a lakosság részéről, hogy hogyan lehet igénybe venni sportolás céljára az ingatlanokat. Az iskola udvara és a sportpálya is szabadon használható. Az iskola udvara minden nap 9.00-20.00 óra között van nyitva. A sportpálya minden nap 16.00-20.00 óra között használható. Mindenki figyelmét felhívom arra, hogy mindkét helyen (iskola, sportöltöző) az idei évben felújítás volt és többek között a falak hungarocell szigetelést kaptak. Vigyázzunk az épületekre és labdát ne rúgjanak a falra, illetve lábnyomok se keletkezzenek a falakon. Az épületek rongálása esetén felelősségre vonás lesz, sorozatos esetek után pedig tényleg zárni kell majd a területeket. Annak érdekében, hogy ismételten senki ne legyen a területre bezárva, mindig az a személy zárja a kapukat, aki kinyitotta. Horváth István polgármester Csaba József utcai telkek kialakítása. A közművesítés megkezdődött. A Csaba József utcában a villamosítás a nyáron elkészül és a közvilágítás is működni fog őszre. Az utcában már a gázvezeték korábban megépítésre került. Az ivóvízhálózat is idén elkészül. A csatornázás a telkek előtt a tavasszal várható. A kavicsozott út aszfaltozását csak néhány év múlva tervezzük, mivel előtte a közművek kiépítése miatt felesleges lenne, valamint a közművek bekötései miatt fel kellene bontani több alkalommal is a friss aszfaltot.. Akiknek vásárlási szándéka van, az a polgármesteri hivatalban jelezheti igényét. A 2
telkek területe egységesen 709 m 2, az 1. számú telek nagysága 740 m 2. A képviselő-testület által meghatározott ár 4000,- Ft/m 2. Az első jelentkezők még választhatnak, hogy melyik telket kívánják megvásárolni. Akik úgy gondolják, hogy kicsit drágák a telkek, azoknak tájékoztatásul elmondjuk, hogy a közműcsatlakozások biztosítva lesznek a telkekhez, és ha az összes telek megvételre kerül, akkor sem fog az önkormányzatnak ebből anyagi haszon keletkezni. Tervezzük még, hogy a telkeken elhelyezzük a villanyóra szekrényeket is, ami a telkek vételárában benne van. A 3. sorszámú telekre már érkezett jelentkező. Szelektív (sárga zsákos) hulladékgyűjtési napok, minden esetben kedden: 2018. augusztus 14. szeptember 11. Csokoládé-Magyarország szeretlek!-bogyó Az idei szünidőben is lebonyolítottunk 3 sikeres nyári napközis tábor. Sok-sok kisebb-nagyobb gyerek örömére és jó néhány szülő segítségére, hiszen ezeknek a táboroknak fő célja: a szünidő hasznos-tartalmasértelmes eltöltése illetve az, hogy a szülők nyugodtak lehessenek, gyerekük jó helyen van. Vigyáznak rá, enni kap, értelmes dologgal tölti az idejét. A csokoládé hetében meghallgatunk egy nagyon érdekes interaktív előadást egy igazán hozzáértő ember Erős Györgytől. Készítettünk különféle édességeket Tóth Réka és édesanyja segítségével. Köszönjük! Mindkét program csúcspontja természetesen a kóstoló volt. Rendeztünk olyan vetélkedőt, ahol bekötött szemmel kellett felismerni, hogy ki milyen csokit kapott a szájába. Meglátogattuk a rábagyarmati Fenyvesalja cukrászdát, ahol Vadász Bea még a műhelyt is megmutatta ahol a sok finom süti és fagyi készül. Köszönjük mindezt és a fagyit Beának! Hozzá teszem, hogy csapatunk nagy része biciklivel tette meg az utat és ez nagyon szép teljesítmény volt a 6-8 éves táborozóink részéről. És persze a szokásos játékainkkülönböző csákánydoroszlói helyszíneken- sem maradtak el. A Magyarország szeretlek táborban kirándulások szerepeltek főként a programban. Sopronban a Petőfi Sándor színház előtti zenélő szökőkút nemcsak muzikális és vizuális élményt nyújtott hanem hűsített is. Persze a bob pálya és a városnézés sem maradhatott ki. A sümegi vár óriási sikert aratott a gyerekek körében. Rengeteg jó hely és program van a várban. Láttunk hastáncot -persze Miráék nagyobb élményt nyújtanak, de ez is érdekes volt, főként azért, mert a nagyfiúk el akarták hozni a táncos lányt magukkal. A Balaton hideg volt, de a palacsinta finom és azért a csapat nagy része rettenthetetlen volt és fürödtünk egyet a Balcsiban. A sárvári vár is érdekes látványt nyújtott, a szelestei kastélyparkban lebonyolított kincsvadászat pedig nem nélkülözte a nehézségeket sem. Szeretném külön megköszönni a segítőknek, támogatóknak akik ennek a rendkívül élménydús, de egyáltalán nem egyszerű hétnek a sikeres megvalósításában részt vettek. Takó Gábor, Takó Imre, Németh Beáta- Kemestaródfa, Czéderné Váradi Zsuzsa, Gyarmati Tibor, Németh László-Ivánc, Önkormányzat- Csákánydoroszló, Sportegyesület-Csákánydoroszló, Sipos Győzőné, Staritzbüchler Bernadett, Szendi Klaudia, Bodó Csaba, Dudás Mihály-Csákánydoroszló. Remélem nem hagytam ki senkit! A bogyós héten a tekegolyó és különféle kerek és gömbölyű tárgyak, játékok voltak a központban. Folytattuk kiváló együttműködésünket Musits Józseffel és a Csákánydoroszlói Teke Egyesülettel. Fociztunk, kosaraztunk, ping-pongoztunk. Voltunk a Krossz-pályán is. Kösz Ricsi! Hétfői nap a Rábán egy csapat nagykanizsai gyerekkel együtt, pénteken pedig a Vadász tavon eveztünk egy jót. Köszönjük Bálint László és a Kormorán kenu egyesület támogatását! Még egyszer köszönjük mindenkinek a támogatást a segítséget! És köszönjük a szülők bizalmát! Nyolc éve, hogy elkezdtük ezeket a nyári napközis táborokat szervezni és bonyolítani itt Csákánydoroszlóban. Lelkesedésünk és ötleteink tárháza úgy tűnik kimeríthetetlen. Folytatás jövőre! Már vannak új ötleteim. Farkas Béla ANYAKÖNYVI HÍREK 2018. JÚLIUS Születés: Kovács Erzsébet és Horváth Tihamér lánya Luca Házasságkötés: - Elhunytak: Zsoldos Tamás (Telek u.) Csándli Ferencné (Telek u.) Babits Ferenc (Andris u.) Varga Zoltán (szoc.otthon) Varga Jenő (szoc.otthon) 3
Védőnői hírek A csodálatos újszülött Születés utáni elsı óra aranyóra Minden évben augusztus1-jén ünnepeljük az anyatejes táplálás világnapját. Erre emlékezve írok az élet első órájának csodálatos történéseiről, fontosságáról. A várandósság első heteiben amikor egy kismama tudomást szerez magzatáról, csak eszével tudja a tényt, mérhetetlen örömöt érez, sokat beszél a babájáról, a jövőről. Itt kezdődik az anyává válás folyamata. Amikor a magzati szívhangokat, és a magzatmozgást először megérzi a szülő pár, tudatosodik bennük, hogy tényleg egy kis élőlény van a pocakba. Elkezdenek vele beszélgetni. Reagál a külvilág ingereire (hangos zajra, anya énekére).a vajúdás és a szülés folyamatát is át kell élni az anyává váláshoz. A szoptatás sikere is meghatározó. Ha megy a dolog, akkor az édesanya ettől is magabiztosnak érzi magát. A magzat szociális lény. Kommunikálni lehet vele, mozog, hall, érzékeli a fényt, az érintést, az illatokat, hőmérsékleteket. A születéssel a gyermek egy új világba lép át. Az anyaméh félhomályában minden meleg, puha, selymes tapintatú volt. A megszületés után nekünk kell biztosítanunk az átmenetet a babának. Addig nem kell elvágni a köldökzsinórt amíg pulzál, hiszen rengeteg immunanyag, oxigén jut át az újszülöttbe. Azonnal az anya mellkasára kell tenni a babát, betakargatni puha meleg takaróval, és félhomályban csendben hagyni őket az apával hármasban. Így válnak családdá. Az újszülöttnek a biztonságot a szülei hangja, az anya bőrének melege és illata adja. Ez idő alatt a baba szívritmusa és légzésszáma normalizálódik, nem sír, nyugodtan pihen. A mérések, fürdetés várhat. A magzatmázat nem kell lemosni, hiszen tele van értékes védő anyagokkal. Ha türelmesen várunk, akár 1 órát is, akkor az újszülött megkeresi az anyamellet, felkúszik hozzá, és szopni kezd. Segít neki a tájékozódásban a mellbimbó színe, ami a várandósság alatt besötétedik és a bimbóudvar mirigyeiben termelődő váladék illata. Ösztönösen odatalál. A születés után minél hamarabb mellre kell tenni a kicsit, mert a baba az élete elő 1-2 óráját éberen tölti, és utána mély álomban piheni ki a szülés fáradalmait. Fontos még azért, mert ez által a vércukorszintje stabilizálódik, bélműködése fokozódik, a sárgaság ritkább. Ezek a gyerekek helyesebben szopiznak és hosszabb ideig. A korai mellre tétel segíti a méh összehúzódását, megkönnyíti a szopási reflex előhívását. Fontos a helyes mellre tétel. Ha nem úgy alakul a szülés ahogy elképzelték. / császármetszés, koraszülött lesz a baba stb./ Ha nem altatásban történik a császármetszés akkor segítséggel az anya mellre teheti a babáját. A koraszülött gyermeket pedig ha az állapota engedi azonnal mellre kell tenni. Nagyon jó hatással van a kicsire, ha az úgynevezett kenguru módszert alkalmazzuk. Amint lehet minél többet legyen a koraszülött az anyjával bőrkontaktusban. Fogja, ölelje, érintse, hordozza kendőben, kenguru székekben a kórházban is. Sokkal jobban javul az állapotuk, a szopási kedvük ezeknek a babáknak. Minden édesanyát szeretnék köszönteni, aki anyatejjel táplálta gyermekét. Az anyatej minden cseppje kincs. Bármennyi is jutott gyermekének, azzal segítette értelmi, érzelmi, testi fejlıdését. 4
Kormorán Kenu Egyesület Egyesületünk 2018. augusztusára tervezett programjai a következők: 2018. augusztus 12-én egyesületünk szokásos Kormorán Napját tartja, idén erre a Vadásztavon kerül sor. 15 órától programunkon szeretettel várjuk az érdeklődőket vízi és szárazföldi programokkal! Hagyományainknak megfelelően részt tervezünk venni az augusztus 19-i hajófelvonulásunkon. A hónap utolsó hétvégéjén szeptermber 1-jén vasárnap - megrendezésre kerül szokásos hó végi evezésünk; minden érdeklődőt szeretettel várunk! A hónap folyamán igény szerint további evezések kérhetők elérhetőségeinken. Töltsük együtt a nyarat jó hangulatban, jó csapatban a természetben! Sok szeretettel várunk mindenkit rendezvényeinken; a fentiektől eltérő időpontban történő evezési lehetőségről egyeztetés Bálint Lászlóval illetve a kormorankenu@gmail.com e-mail címen lehetséges. Kockás liliom családi bölcsőde Család bölcsőde információk Bálint László elnök Kormorán Kenu Közhasznú Egyesület 2018. július 30-án kézműves napot tartottunk bölcsinkben! Délelőtt a bölcsisekkel, délután a velünk lévő ovis/iskolás gyerekekkel foglalkozott Adrianna; a gyermekek részére nagy élmény volt a szabad alkotás, változatos, színes művek születtek :) A nyár utolsó hónapját további élményekkel tennénk változatossá bölcsiseinknek, a velünk nyarazó ovisoknak és a programokra velünk tartó érdeklődőinknek. 2018. augusztus 6-án tervezetten a Szentgotthárdi Temálfürdőbe látogatnánk a gyerekekkel, 4 órás időtartamú fürdőben tartózkodást tervezünk. 2018. augusztus 13-i héten a szombathelyi Kalandvárosba tervezünk ellátogatni. Tervezetten ezt a kirándulást a korábbi évek gyakorlatának megfelelően egész naposra terveznénk. 2018. augusztus 19-én részt tervezünk venni a körmendi hajófelvonuláson a bölcsi hajójával. 5
2018. augusztus 20-i csonka héten fagyizásos kirándulást busszal vagy vonattal - tervezünk a gyerekekkel; úticélunk Szentgotthárd és/vagy Körmend lesz. 2018. augusztus 27-i hétre vakáció záró foglalkozás lesz, lehetséges ezen a héten esetleg az előző héten kihagyott úticélú fagyizás beiktatása. Programjainkra várjuk az érdeklődők jelentkezését, aki velünk tartana, szeretettel várjuk :) A szeptemberben ovit kezdő búcsúzó bölcsiseink helyére szeretettel várjuk az érdeklődőket; előre láthatóan szeptembertől 4 férőhelyünk felszabadul. Csákánydoroszlói lakosok esetén az önkormányzat havi 10.000,-Ft támogatást biztosít a gyermekek térítési díjához. Részletek, információk változatlan kapcsolattartási lehetőségeinken: Takács Andrea Mária ügyvezető 06-30/630-5580, takacs.andrea@kapocs.eu. Bakóné dr. Cz. Viktória CsaBö kapcsolattartó 06-70/459-0508; csdcsana@gmail.com; gondozóink: Sárvári Andrea: 06-30/2529-614 Tóth Tímea: 06-30/618-4928 Takács Andrea Kapocs a Gyermekekért Nonprofit Kft. 2018. augusztusában is várunk mindenkit második otthonunkként szolgáló ingatlanunkba a Balatonfelvidék gyöngyszemeként ismert Pécsely községbe. Balatonfüred, Veszprém és Tihany könnyedén elérhetők a községből, kiváló kirándulási lehetőségek és 7 km-re, Örvényesen igényes balatoni szabadstrand található. Az ingatlant értékesítésre meghirdettük - irányára 25M forint - értékesítéséig az alábbi árakon várjuk vendégeinket: Diákok részére 2.000,-Ft/fő/éjszaka 18 év felett 2.500,-Ft/fő/éjszaka A ház 2 szintes, 3 lakószobával rendelkezik; csendes helyen található. További információk, szállásfoglalás: Bakóné Vikica 06-70/459-0508" 2018. szeptemberétől megnyitjuk sókakabinunk nagyközönség számára; augusztus hónapban kipróbálásra várjuk díjmentesen az érdeklődőket! Amire lehetőséget tudunk biztosítani: - gyerekek számára sóhomokozás - felnőtteknek (2 fő) egy jó sakk- vagy kártyaparti, esetleg beszélgetés Himalája sóval feltöltött HP helyiségünkben. További információ, időpontfoglalás: Bakóné Vikica 06-70/459-0508 6
PROGRAMAJÁNLÓ Helyszín: Szabadság tér Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 09., csütörtök info: Stipkovics Imre 06 70 608-5978 stipkovics.imre@kormend.hu Nevezés: Adidas márkabolt 9900 Körmend, Rákóczy út 36. (06-94) 412 671 Hétrétország 2018 Őriszentpéter, a szerek és porták köztiválja 08.11 08.20. Körmendi Napok 2018 Körmend, Szabadság tér 08.17 08.20. XIX. Savaria Történelmi Karnevál Szombathely, belváros 08.23 08.26. XXXII. Sitkei Rockfesztivál Sitke, 08.24-25. 7
2018-ban is várja Önöket a Kis Kertészbolt! Kapható: Szúnyogriasztó szerek, hangya és darázsirtó, hordók, savanyító vödrök, szélvédőmosó, kesztyűk, szerszámnyelek, üvegballon, demizson,háztartási eszközök, tisztítószerek, penészölő, beltéri falfesték, lazúr és zománcfesték, akril és szilikon tömítő, ragasztók, ecsetek, villanyégők, elemek, takarmányos zsák, ajándéktasakok, ajándéktárgyak, konyhai kiegészítők, sütőpapír, alufólia, eldobható műanyag tányérok, poharak és evőeszközök. Medenceszerek: Algaölő,klór tabletta és granulátum, kombitabletta, Grillezéshez: faszén, tálca és még sok más. Üzletünk augusztus 27 és szeptember 2 között zárva tart. Nyitva tartás H-Cs: 8-12,12:30-16:30, P:12-16:30, Sz:8-12 óráig. Tel.:442-208 Szeretettel várunk Mindenkit! Benzinmotoros damilos fűkasza eladó. Bosch CBC 1400-as típus. Teljesen új, használva nem volt. Új ár helyett 25.000,- Ft-ért jótállással együtt eladó. Telefon: 0630 249 6500 ELADÓ: Alumínium radiátor, (60*100 cm) beltéri félüveges ajtó tokkal,, Hajdu mosógép motor, egyhengeres kompresszor. Érdeklődni a következő telefonon lehet: 0620 362 6812 2018-ban is várja Önöket a Kis Kertészbolt! Kapható: szélvédőmosó, autósampon, kesztyűk, szerszámnyelek, üvegballon, demizson, háztartási eszközök, tisztítószerek, penészölő, beltéri falfesték, lazúr és zománcfesték, akril és szilikon tömítő, ragasztók, ecsetek, villanyégők, elemek, takarmányos zsák, ajándéktasakok, ajándéktárgyak, konyhai kiegészítők, sütőpapír, alufólia, eldobható műanyag tányérok, poharak és evőeszközök,. Garafarm és Rédei vetőmagok, vetőburgonya, tavaszi virághagymák, tavaszi lemosó növény védőszerek, és még sok más. Nyitvatartás H-Cs: 8-12,12:30-16:30, P:12-16:30, Sz:8-12 óráig. Tel.:442-208 Szeretettel várunk Mindenkit! Gipszkarton álmennyezetek, válaszfalak szakszerű szerelése, kazettás álmennyezet készítése, tetőtér beépítése. 24 év szakmai gyakorlat. Keressen az alábbi elérhetőségeken. 30/756-2324 vagy gipszbau.pappa@gmail.com. Papp Attila (Gipszbau Papp Kft.) Körzeti megbízottaink elérhetősége. Németh Zoltán r. főtörzsőrmester telefonszáma: 0620 96 40 716 Sebők Győző r. főtörzszászlós telefonszáma: 0620 40 46 797 FOGADÓÓRÁT a községünkben a hivatal udvarán levő körzeti megbízotti irodában MINDEN HÓNAP 2. KEDDJÉN 10-11-ig tartanak. Ha bárkinek ügyes-bajos dolga van, nyugodtan keressék fel személyesen a megbízottakat. A fenti telefonszámon 0-24 órában elérhetők sürgős esetekben. CSÁKÁNYDOROSZLÓI HÍRLEVÉL Megjelenik minden hónap első hetében. Kiadja: Csákánydoroszló község Önkormányzata. A kiadásért felelős: Horváth István polgármester. Készült a Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal csákánydoroszlói kirendeltségének számítógépén és fénymásolóján, 200 példányban. Kapható: Bálint László zöldségboltjában, Laci húsboltban, Ciklámen eszpresszóban. A Hírlevél olvasható még a: www.csakanydoroszlo.hu oldalon is. Ára: 50,- Ft 8