A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet (továbbiakban: Rendelet) alapján a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet a közlemény mellékleteként közzéteszi a 2015. I. negyedévre vonatkozó továbbképzési jegyzéket. A továbbképzési jegyzék minden továbbképzés esetén tartalmazza a minősítés érvényességi idejét. A megjelentetett továbbképzések a továbbképzési jegyzékben szereplő feltételek mellett, a hatályos Rendeletnek megfelelően szervezhetők.
BARANYA MEGYE 1. A továbbképzést szervező megnevezése, M-Stúdium Oktatásszervező Kft. 7370 Sásd, Nagyvárad u. 17. A program A szükséglettől a támogatásig. A támogatott lakhatás igénybevételének feltételrendszere Holisztikus ismeretszerzés, kompetenciameghatározás, szükségletprofilkészítés és adekvát javaslattétel. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, egyéb: egészségügyi alapellátásban dolgozók, önkormányzatokban/járási hivatalokban, önkormányzati alapellátási feladatokra szerződésben álló civil és egyházi szervezetek A program indításának tervezett időpontja: 2015. április, június 40 óra A program indításának tervezett helyszíne: Kaposvár, Somogy megye, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 35000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, telefonszáma, e-mail Megyeri Tiborné 30/385-8917; megyeri.marcsi@mstudium.hu T-01-080/2014
2. A továbbképzést szervező megnevezése, M-Stúdium Oktatásszervező Kft. 7370 Sásd, Nagyvárad u. 17. A program Komplex szükségletfelmérés a támogatott lakhatásban A támogatott lakhatást igénybe vevő szükségleteinek megismerése a felmérés módszereinek, eszközrendszerének elsajátítása. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, egyéb: egészségügyi alapellátásban dolgozók, önkormányzatokban/járási hivatalokban, önkormányzati alapellátási feladatokra szerződésben álló civil és egyházi szervezetek A program indításának tervezett időpontja: 2015. május, október 40 óra A program indításának tervezett helyszíne: Berzence, Somogy megye, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 35000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, telefonszáma, e-mail Megyeri Tiborné 30/385-8917; megyeri.marcsi@mstudium.hu T-01-089/2014
3. A továbbképzést szervező megnevezése, Szociális Háló Egyesület 7960 Sellye, Batthyány u. 4. A program Szakmaközi együttműködés a lakosság egészségügyi és szociális ellátásának támogatására A program minősítése érvényes: 2016. március 31. A szociális ellátások nyújtásával, biztosításával foglalkozó szakemberek felkészítése a szakmaközi együttműködésre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, gyermekjóléti szolgálat, családi napközi, házi gyermekfelügyelet A szerezhető továbbképzési pontérték: 10 A program indításának tervezett időpontja: 2015.04.23, 05.07., 05.21., 06.04., 06.18. 07.02., 2015.04.29., 05.13., 05.27., 06.10., 06.24., 07.08., 2015.09.03., 09.17., 10.01., 10.15., 10.29., 11.12. 6 fórum A program indításának tervezett helyszíne: Pécs, Sellye, Vajszló, Baranya megye, Budapest, Pest megye, Somogy megye, Tolna megye, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: A továbbképzést szervező személy neve, telefonszáma, e-mail 20000 Ft dr. Rideg Lászlóné 72/210-667; szohe@freemail.hu M-01-032/2014
BÉKÉS MEGYE 4. A továbbképzést szervező megnevezése, Consilium-Tender Oktatási Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 5700 Gyula, Harruckern tér 3. II/10. A program Szociális kompetenciafejlesztés - kommunikáció és konfliktusmenedzsment (készségfejlesztő tréning a személyes gondoskodást végző személyek számára) A program által közvetlenül érintett A személyes gondoskodást végzők kommunikációs kulcskompetenciáinak fejlesztése, kiemelten az együttműködés, az alternatív konfliktuskezelés, és a krízishelyzetek területén. étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat A szerezhető továbbképzési pontérték: 30 a program érvényességi ideje alatt 30 óra A program indításának tervezett helyszíne: Debrecen, Hajdú-Bihar megye, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 80000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, Molnár Mariann telefonszáma, e-mail 30/622-2391; mariann.molnar@consiliumtender.hu S-03-039/2014
5. A továbbképzést szervező megnevezése, A program A program által közvetlenül érintett Consilium-Tender Oktatási Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 5700 Gyula, Harruckern tér 3. II/10. A személyes gondoskodást végző személyek lelki terheinek oldása - a burnout-szindróma megelőzése és kezelése A segítő-támogató foglalkozású szakemberek a program során segítséget kapnak a munkájukból adódó, személyiségüket megterhelő feszültségek kezeléséhez, lelki egészségük megőrzéséhez. étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat A szerezhető továbbképzési pontérték: 30 a program érvényességi ideje alatt 30 óra A program indításának tervezett helyszíne: Debrecen, Hajdú-Bihar megye, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 80000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, Molnár Mariann telefonszáma, e-mail 30/622-2391; mariann.molnar@consiliumtender.hu S-03-040/2014
6. A továbbképzést szervező megnevezése, Pándy Kálmán Megyei Kórház 5700 Gyula, Semmelweis u. 1. A program MGGT XXXVIII. Kongresszusa és Gyula- Debrecen Geriátriai Napok 2015 A program minősítése érvényes: 2016. március 31. A szociális és egészségügyi ellátórendszerek együttműködésének segítése, új szakmai gyakorlatok megismerése. Új szakmai tapasztalatok átadása, kórházi és szociális ügyekben aktuális kérdések megvitatása. A program által közvetlenül érintett házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, időskorúak gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona A szerezhető továbbképzési pontérték: 10 A program indításának tervezett időpontja: 2015. május 28-29. 15 előadás A program indításának tervezett helyszíne: Gyula, Békés megye, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 4000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, telefonszáma, e-mail dr. Zékány Zita 66/526-000/1112; zekany.zita@gmail.com K-03-013/2014
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE 7. A továbbképzést szervező megnevezése, A program Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101. Időskor mentális-élettani folyamatainak és pszichogeriátriai jelenségeinek követése; - ismeretátadás az idősellátásban dolgozók részére A szociális segítő számára olyan tudástartalom nyújtása, amely segíti őt abban, hogy munkája során követni tudja, értse az idősödés élettani folyamatait, illetve annak pszichogeriátriai vonatkozását. szakdolgozó A program által közvetlenül érintett egyéb:idősellátás, illetve idősekkel kapcsolatba kerülő szociális intézmények A szerezhető továbbképzési pontérték: 30 folyamatosan 30 óra A program indításának tervezett helyszíne: Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, igény szerint, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 20000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, Vályi - Nagy Ibolya telefonszáma, e-mail 30/958-0079; valyi.nagyibolya@chello.hu T-04-070/2014
8. A továbbképzést szervező megnevezése, A program Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101. Életünk - Munkahelyi életünk válsághelyzetei, azok sikeres befolyásolása A szociális segítő munkát végzők kompetenciájának fejlődése érdekében, olyan mentálhigiénés személyiségpszichológiai ismeret, saját élményű felismerés nyújtása amely, fejleszti a résztvevő érzékenységét - életük, munkahelyi életük során megjelenő - mentálhigiénés problémák iránt. szakdolgozó A program által közvetlenül érintett egyéb: valamennyi szociális ellátást nyújtó intézmény A szerezhető továbbképzési pontérték: 30 folyamatosan 30 óra A program indításának tervezett helyszíne: Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, igény szerint, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 20000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, Vályi - Nagy Ibolya telefonszáma, e-mail 30/958-0079; valyi.nagyibolya@chello.hu T-04-071/2014
9. A továbbképzést szervező megnevezése, KRIZMENT Mentálhigiénés Program Bt. 3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 37. A program Stresszek, krízisek, megoldások hétköznapi életünkben Olyan mentálhigiénés, pszichológiai ismeret felsorakoztatása, amely segíti az eligazodást a mindennapi életünk gondjaihoz való viszonyulási módokban. Ezáltal jobban megérthetik saját maguk működését, viselkedésük miértjét - kritikus helyzetben. Ráláthatnak életműködésüket segítő javító magatartásmódokra. szakdolgozó A program által közvetlenül érintett egyéb: valamennyi szociális feladatokat ellátó intézmény A szerezhető továbbképzési pontérték: 30 folyamatosan 30 óra A program indításának tervezett helyszíne: Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, igény szerint, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 20000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, telefonszáma, e-mail Vályi-Nagy Ibolya 30/9580-079; valyi.nagyibolya@chello.hu T-04-072/2014
10. A továbbképzést szervező megnevezése, KRIZMENT Mentálhigiénés Program Bt. 3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 37. A program Idősödés-időskor mentálhigiénés szemléletű megközelítése A tanfolyami tartalom útján olyan ismeret átadása, amely segíti a résztvevőt abban, hogy értse a normál, illetve kóros öregedés-öregség mentálhigiénés jelenségeit. Ennek segítségével munkája során váljon hatékonyabbá az ezekhez való mentálhigiénés szemléletű viszonyulás. szakdolgozó A program által közvetlenül érintett egyéb: idősellátás, illetve idősekkel kapcsolatba kerülő szociális intézmények A szerezhető továbbképzési pontérték: 30 folyamatosan 30 óra A program indításának tervezett helyszíne: Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, igény szerint, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 20000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, Vályi-Nagy Ibolya telefonszáma, e-mail 30/9580-079; valyi.nagyibolya@chello.hu T-04-073/2014
11. A továbbképzést szervező megnevezése, KRIZMENT Mentálhigiénés Program Bt. 3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 37. A program Kommunikáció hatékonyságát fejlesztő tréning Az emberi kommunikáció, az eredményes interperszonális kapcsolatkezelés szabályszerűségeinek elmélyítése, továbbfejlesztése. A kommunikációs készség hatékonyságának fokozása, különös tekintettel a mentálhigiénés szemléletű kapcsolatteremtésre és önreflexióra. szakdolgozó A program által közvetlenül érintett egyéb: szociális ellátásban részesülőkkel foglalkozó dolgozók A szerezhető továbbképzési pontérték: 30 folyamatosan 40 óra A program indításának tervezett helyszíne: Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, igény szerint, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 20000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, Vályi-Nagy Ibolya telefonszáma, e-mail 30/9580-079; valyi.nagyibolya@chello.hu S-04-042/2014
BUDAPEST 12. A továbbképzést szervező megnevezése, Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület 1081 Budapest, Népszínház u. 16. III/3. A program Migráns gyerekek a gyerekvédelemben A gyermekvédelemben dolgozó szakemberek migránsspecifikus ismereteinek, interkulturális kompetenciájának erősítése. A program által közvetlenül érintett családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, egyéb: Kísérő Nélküli Kiskorúak Otthona, Menekülteket Befogadó Állomás, Idegenrendészeti Őrzött Szállás, Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ A program indításának tervezett időpontja: 2015. április 60 óra A program indításának tervezett helyszíne: Budapest, igény szerint, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 100000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, Medjesi Anna telefonszáma, e-mail 1/322-1502; anna.medjesi@menedek.hu T-05-066/2014
13. A továbbképzést szervező megnevezése, Magyar Gordon Iskola Egyesület 1146 Budapest, Zichy Géza u. 5. II/1-2. A program "Kezeslábas" - A kisgyermek kommunikációjának fejlesztése a drámajáték eszközeivel A drámapedagógia elemeinek beépítése a kisgyermek nevelésébe. A kommunikációs készségek gazdagítása és fejlesztése. szakdolgozó, középvezető, A program által közvetlenül érintett bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, gyermekotthon A szerezhető továbbképzési pontérték: 30 A program indításának tervezett időpontja: 2015. április, október, december 30 óra A program indításának tervezett helyszíne: Budapest, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 30000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, Honti György telefonszáma, e-mail 30/210-7516; hontigy@freemail.hu T-05-074/2014
14. A továbbképzést szervező megnevezése, A program A program által közvetlenül érintett A szerezhető továbbképzési pontérték: 30 A program indításának tervezett időpontja: 2015. május, október 30 óra A program indításának tervezett helyszíne: Budapest, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 33000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, Sebestyén Gabriella telefonszáma, e-mail 1/215-5213; Kézenfogva "Összefogás a Fogyatékosokért" Alapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 19. Európai Gondozási Tanúsítvány megszerzésére felkészítő továbbképzés Az európai szociális szakmai sztenderdekhez illeszkedő elméleti tudás átadása a BESCLOtudástár elvárásaira építve. étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, családi napközi, házi gyermekfelügyelet sebestyen.gabriella@kezenfogva.hu T-05-075/2014
15. A továbbképzést szervező megnevezése, A program A program által közvetlenül érintett Kézenfogva "Összefogás a Fogyatékosokért" Alapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 19. A változó jogszabályi környezet kihívásai a fogyatékos személyeket ellátó intézmények számára A résztvevők felkészítése a szociális szférát szabályozó jogszabályi feltételrendszer változásának követésére, különös tekintettel azokra a kihívásokra, amelyet az EU-s elvárások jelentenek a területen működő szervezetek, szakemberek szempontjából. A szerezhető továbbképzési pontérték: 30 A program indításának tervezett időpontja: 2015. május, október 30 óra A program indításának tervezett helyszíne: Budapest, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 32000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, Sebestyén Gabriella telefonszáma, e-mail 1/215-5213; házi segítségnyújtás, családsegítés, pszichiátriai betegek otthona, fogyatékos személyek otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, házi gyermekfelügyelet, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat sebestyen.gabriella@kezenfogva.hu T-05-076/2014
16. A továbbképzést szervező megnevezése, A program A program által közvetlenül érintett Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ 1072 Budapest, Nyár utca 7. Szakszerű sürgősségi beavatkozások a szociális alap- és szakellátásban Szakmai ismeretbővítés; hirtelen veszélyhelyzetek, életveszélyes állapotok, akut tünetek felismerése, kezelése. szakdolgozó, középvezető házi segítségnyújtás, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona A program indításának tervezett időpontja: 2015. április 1-től igény szerint 40 óra A program indításának tervezett helyszíne: Budapest, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 35000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, telefonszáma, e-mail Vas Zsuzsanna 1/413-3639; kepzes@bjhuman.hu T-05-077/2014
17. A továbbképzést szervező megnevezése, A program A program által közvetlenül érintett Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ 1072 Budapest, Nyár utca 7. Az alapellátás új feladatai az intézményi férőhelykiváltásban, illetve a nevelőszülői ellátásban érintett ügyfelek támogatásában Az alapellátáshoz forduló ügyfelek társ. integrációjának előkészítésére és eredményes támogatására készít fel. étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat A program indításának tervezett időpontja: 2015. április 1-től igény szerint 40 óra A program indításának tervezett helyszíne: Budapest, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 35000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, telefonszáma, e-mail Vas Zsuzsanna 1/413-3639; kepzes@bjhuman.hu T-05-078/2014
18. A továbbképzést szervező megnevezése, A program A program által közvetlenül érintett Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ 1072 Budapest, Nyár utca 7. Innovatív ellátotti mobilizáció a szociális alapés szakellátásban Betegmozgatási módszerek, emelési technikák, helyes testtartás, gerinc védelmét biztosító izmok edzése. szakdolgozó, középvezető házi segítségnyújtás, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona A program indításának tervezett időpontja: 2015. április 1-től igény szerint 40 óra A program indításának tervezett helyszíne: Budapest, országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 35000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, telefonszáma, e-mail Vas Zsuzsanna 1/413-3639; kepzes@bjhuman.hu T-05-079/2014
19. A továbbképzést szervező megnevezése, PD Management and Education Kft. 1063 Budapest, Szinyei Merse utca 10. A program Családi védőfaktorok alkalmazása a gyakorlatban A családokat erősítő védőfaktorokra épülő, a koragyermekkori fejlődést támogató elméleti keret és módszerkombináció megismerése. szakdolgozó A program által közvetlenül érintett családsegítés, fogyatékos személyek otthona, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, egyéb: családi gyermekfelügyelet, alternatív napközbeni ellátás, Biztos Kezdet Gyerekház, utógondozó otthon, kórházi szociális munka, támogatott lakhatás, közösségi ellátások, utcai szociális munka, támogató szolgálat, falu- és tanyagondnoki szolgáltatás 40 óra A program indításának tervezett helyszíne: országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: A TÁMOP-5.2.6. kiemelt projekt keretében térítésmentes a részvétel A továbbképzést szervező személy neve, Szűcs Ivett telefonszáma, e-mail 30/289-2418; info@pdme.hu T-05-084/2014
20. A továbbképzést szervező megnevezése, PD Management and Education Kft. 1063 Budapest, Szinyei Merse utca 10. A program Szülőkísérés sérülékeny kisgyermekes családoknál A családokkal dolgozó szakemberek megismerik a társadalmi környezet és a korai tanulási képességek közötti összefüggéseket, illetve a tanuláshoz fűződő szülői attitűdök, érzelmek és motivációk kiemelkedő fontosságát a gyermekek korai tanulási sikerességében. szakdolgozó, középvezető, A program által közvetlenül érintett családsegítés, fogyatékos személyek otthona, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, egyéb: családi gyermekfelügyelet, alternatív napközbeni ellátás, Biztos Kezdet Gyerekház, utógondozó otthon, kórházi szociális munka, támogatott lakhatás, közösségi ellátások, utcai szociális munka, támogató szolgálat, falu- és tanyagondnoki szolgáltatás, családi gyermekfelügyelet, alternatív napközbeni ellátás 40 óra A program indításának tervezett helyszíne: országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: A TÁMOP-5.2.6. kiemelt projekt keretében térítésmentes a részvétel A továbbképzést szervező személy neve, Szűcs Ivett telefonszáma, e-mail 30/289-2418; info@pdme.hu T-05-085/2014
21. A továbbképzést szervező megnevezése, PD Management and Education Kft. 1063 Budapest, Szinyei Merse utca 10. A program Védőfaktorok a családok erősítésében A családokat erősítő védőfaktorokra épülő, a koragyermekkori fejlődést támogató elméleti keret és módszerkombináció megismerése. szakdolgozó, középvezető, A program által közvetlenül érintett családsegítés, fogyatékos személyek otthona, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, egyéb: családi gyermekfelügyelet, alternatív napközbeni ellátás, Biztos Kezdet Gyerekház, utógondozó otthon, kórházi szociális munka, támogatott lakhatás, közösségi ellátások, utcai szociális munka, támogató szolgálat 40 óra A program indításának tervezett helyszíne: országos A résztvevő által fizetendő részvételi díj: A TÁMOP-5.2.6. kiemelt projekt keretében térítésmentes a részvétel A továbbképzést szervező személy neve, Szűcs Ivett telefonszáma, e-mail 30/289-2418; info@pdme.hu T-05-086/2014
22. A továbbképzést szervező megnevezése, Ébredések Alapítvány 1089 Budapest, Kálvária tér 5. A program Közösségi addiktológiai képzés szociális munkások részére Korszerű addiktológia, hatékony szűrés, rövid intervenciók. A program által közvetlenül érintett családsegítés, szenvedélybetegek otthona, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona A program indításának tervezett időpontja: 2015. június 1-5. 40 óra A program indításának tervezett helyszíne: Budapest A résztvevő által fizetendő részvételi díj: 30000 Ft A továbbképzést szervező személy neve, dr. Bodrogi Andrea telefonszáma, e-mail 20/825-0206; abodrogi@gmail.com T-05-088/2014
23. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés az átmenetileg hajléktalanná váltak társadalmi befogadása érdekében (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 1.) Az átmenetileg hajléktalanná vált kliensek ellátásában dolgozók felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. középvezető, magasabb vezető, A program által közvetlenül érintett hajléktalanok otthona, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, nappali melegedő, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, egyéb: utcai szociális munka 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-090/2014
24. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés a tartósan hajlék nélküliek életminőség-javítása érdekében (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 2.) A tartósan hajlék nélkülivé vált kliensek bentlakásos intézményi ellátásában dolgozók felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-091/2014
25. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés a szenvedélybetegek és a mentálisan sérültek életminőségének javításáért (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 3.) A szenvedélybetegek és a mentálisan sérült kliensek bentlakásos intézményi ellátásában dolgozók felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, egyéb: közösségi ellátás 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-092/2014
26. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés a szenvedélybetegek és a mentálisan sérültek aktivizálásáért (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 4.) Az otthonukban élő szenvedélybetegek és mentálisan sérült kliensek gondozásában dolgozók felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, egyéb: közösségi ellátás 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-093/2014
27. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés az autisták életminőségének javításáért (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 5.) Az autista személyek ellátásában dolgozók felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, egyéb: támogató szolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-094/2014
28. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés az enyhe fokú fogyatékkal élők aktivizálása és társadalmi befogadása érdekében (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 6.) Az enyhe fokú fogyatékkal élők ellátásában dolgozók felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, egyéb: támogató szolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-095/2014
29. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés a középsúlyos fogyatékossággal élők aktivizálása és életminőségének javítása érdekében (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 7.) A középsúlyos fogyatékossággal élő személyek ellátásában dolgozók felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, egyéb: támogató szolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-096/2014
30. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés a súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek életminőségének javítása érdekében (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 8.) A súlyosan, halmozottan sérült személyek ellátásában dolgozók felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, egyéb: támogató szolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-097/2014
31. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés a demenciával küzdő idősek életminőségének javításáért (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 9.) Az otthonukban élő, demenciával küzdő idős kliensek gondozását végző dolgozók felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-098/2014
32. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés az intézményekben élő idősek életminőségének javításáért (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 10.) Az idősek bentlakásos intézményi ellátásában dolgozók felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-099/2014
33. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés az otthonukban élő idős emberek aktivizálásáért (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 11.) Az otthonukban élő idősek gondozásában közreműködő szakemberek felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-100/2014
34. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés a bűnelkövetők társadalmi befogadásáért és aktivizálásáért (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 12.) A bűnelkövetők gondozásában és támogatásában közreműködő szakemberek felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-101/2014
35. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés a kisgyermekes, sokproblémás családok társadalmi befogadásáért (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 13.) A hátrányos helyzetű, kisgyermekes családok gondozásában közreműködő szakemberek felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-102/2014
36. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés a deviáns fiatalok társadalmi beilleszkedéséért (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 14.) A deviáns fiatalok ellátásában közreműködő szakemberek felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, családsegítés, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-103/2014
37. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés a veszélyeztetett és védelembe vett gyermekek életminőségének javításáért (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 15.) A veszélyeztetett és védelembe vett gyermekek gondozásában közreműködő szakemberek felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, családsegítés, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-104/2014
38. A továbbképzést szervező megnevezése, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet A program Szakmaközi együttműködés a romák társadalmi integrációjáért (Interdiszciplináris szemléletű továbbképzés 16.) A hátrányos helyzetű roma célcsoport gondozását végző szakemberek felkészítése a szakmaközi együttműködésben való részvételre. A program által közvetlenül érintett étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, hajléktalanok otthona, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézménye, szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye, hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye, idősek klubja, gondozási központ, fogyatékosok nappali intézménye, szenvedélybetegek nappali intézménye, pszichiátriai betegek nappali intézménye, nappali melegedő, időskorúak gondozóháza, fogyatékosok gondozóháza, pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, hajléktalanok átmeneti szállása, pszichiátriai betegek lakóotthona, fogyatékos személyek lakóotthona, gyermekjóléti szolgálat, bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülői hálózat, javítóintézet, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat 50 óra telefonszáma, e-mail T-05-105/2014