MÁS SAJKÁS -VIDÉKI FALVAK

MÁS SAJKÁS -VIDÉKI FALVAK

ZSABLYA Zsablyának 1910-ben a népszámlálás szerint 7989 lakosa volt, közülük 1702-en magyarnak, 1074 németnek és 5080 szerbnek vallotta magát. 1948-ban az össz lakos ság száma 6273 volt, ebből 100 magyar, illetve 291 más nemzetiségű, akik közé a né meteket is besorolták. A tanúk vallomása szerint az 1942-es razzia alkalmával nagyon sok ártatlan ember vesztette el életét. A z 1944-es bosszú azonban sokkal kegyetlenebb volt. 1944 őszén a magyar férfiakat, - a csúrogiakéhoz - hasonlóan összeszedték, majd legtöbbjüket, kihallgatás nélkül kivégezték. A z életben maradt magyar lakosokat 1945. január 29-én kihajtották otthonaikból, a járeki gyűjtőtáborba terelték őket. Ő k is a csúrogi magya rok sorsára jutottak. Megszégyenítve, megalázva, megkínozva és kifosztva váltak földönfutókká. Ezekről a történésekről vall néhány szemtanú. 1. Bicskei Ilonka Nagyon nehéz arról beszélni, ami 1944-ben történt. Mindez örök nyomot, szomorú ságot, bánatot hagyott az életemben. 1932-ben születtem, tehát még gyermek voltam, de emlékszem arra az időre, amikor a magyarok itt voltak. Tanyán voltunk, mivel apámék itt dolgoztak. Emlékszem, hogy többször bejöttek hozzánk éjszakára a magyar honvédek, a járőrök, mert a partizánok lövöldöztek rájuk. Egy nap bejött hozzánk egy magyar csendőr, aki apámnak azt mondta, hogy pa koljunk össze és men jünk, mert ha ők viszszavonulnak, belőlünk még magnak sem ma rad senki. Apám azt felelte, hogy bizony mi sehova sem megyünk, nem hagyjuk itt azt a kis vagyonunkat, ami ért keményen megdol goztunk. Elmondta még, hogy senkit sem bántottunk, mi itthon vagyunk. Ne a va2005 november. Első megemlékezés Zsablyán a gyonát féltse jóember, lerombolt katolikus temetőben. hanem a családját!" - hangzott a csendőr válasza.

1944-ben a front közeledtével mi beköltöztünk a faluba. Egyik nap bejöttek hozzánk a partizánok, akik arra kényszerítették apámat, hogy szállítsa el őket kocsival Szerémségbe. Egy hét múlva jött haza gyalogosan. Amikor hazaért, csak sírt, és azt hajtogatta, mindnyájan megfogunk halni. Pár napig volt otthon, amikor érte jöttek. A szerb szom széd állított be, azt mondta, be kell menni a községházára. Apám bement... és soha többé nem jött vissza. Ugyanakkor vitték be a nagybátyámat is a községházára, a nagyapámat, pedig a bí róságra. Mivel édesanyámnak dolgoznia kellett, a nővérem pedig vigyázott a kisebb testvére imre, így én vittem az ebédet az édesapámnak. 1944. november elseje volt, az a nap, amit nem tudok kitörölni az emlékezetemből. Ezen a napon is az ebédet vittük a községházára, többnyire gyerekek. Amikor odaér tünk, hangos énekszót hallottunk. A szerbek énekeltek, közbenjárták a kólót. Amikor be akartuk adni az ennivalót, közölték velünk, hogy nincs itt senki, elmentek a temetőbe sírt ásni. Mi nem tudtuk, de apáink biztosan tudták, hogy a saját sírjaikat ássák. Mivel nem zavartak el bennünket, ott maradtunk, vártuk, hogy a foglyok visszatérjenek. Fogalmam sincs, hogy meddig várakoztunk, míg egyszer csak megérkeztek. Apám, amikor meglátott, könnyes szemmel megemelte a kalapját, de nem szólt semmit. Megláttam a nagybátyá mat is, emlékszem, az arca szörnyen össze volt verve. Az embereket beterelték a községházára, mitőlünk elszedték a kosarakat, de kisvár tatva visszaadták, feltúrva. Egyre többen jöttek, szólt a harmonikaszó, a szerbek csak táncoltak, mi pedig csak ott álltunk, néztük őket. Kis idő múlva, kinyílt a községháza ajtaja, s jöttek a levetkőztetett emberek hátra kötött kézzel. Odaállították őket a falhoz, ahová előzőleg szalmát szórtak. Ott álltak né mán, közöttük édesapám. Én kerestem a tekintetét, de ő lehajtott fejjel állt a többiek között. Nem tudtam felfogni, hogy mi következik... A fal mellett az emberek - közöttük az édesapám, és az összevert nagybátyám - körülöttük a nézők. A zene egyre hangosabban szólt, és akkor... egyszerre puskaropogás hallatszott, az emberek némán eldőltek... Eldőlt édesapám is véresen, többé meg sem mozdult. Ekkor döbbentem rá, hogy mi történt. Si kítani kezdtem, velem sírt a többi magyar gyerek is, de a zene egyre hangosabbá vált, a szerbek pedig a halottak körül táncoltak. Mi sírva, üvöltve rohantunk haza. Otthon már nem tudtam elmondani, hogy mi történt, sokkot kaptam. Azóta is többször felriadok ál momból, mert puskaropogást hallok, miközben látom, hogy édesapámnak folyik a vére, ahogy eldől. Édesapám 36 éves volt, amikor kivégezték. Hatan maradtunk apa nélkül. A legidő sebb nővérem 13, én 12 a legkisebb öcsém pedig egy éves volt. Pár nappal később kimen tünk a temetőbe, akkor láttuk a nagy sírhelyeket. Nagyapámat a bíróságon verték agyon. A rokonságunk férfi tagjait, szinte mind agyonverték. 1945. január 29-én hajnalban bejöttek hozzánk, közölték velünk, hogy azonnal cso magoljunk, mert el kell hagynunk a házunkat. Még azt sem engedték meg, hogy felöltöz zünk. A nagy hidegben, az utcán várakoztattak bennünket, eközben láttuk, ahogyan a szomszédok kihordják a házunkból a holmijainkat. Csak néztem, ahogy viszik a kolbászt, szalonnát, a ruháinkat. Később betereltek bennünket az Uzelac" nevű kocsmába. A bejá ratnál két ember állt zsákokkal. Az egyik zsákba a pénzt, a másikba pedig az ékszereket kellett bedobni. Aki nem volt hajlandó azt megfenyegették, hogy megölik, majd erőszak kal elvették tőle. Délután gyalog indultunk Járek felé. Ügy éreztük, hogy lefagy a lábunk. A gyerekeket kocsira rakták, de később lezavartak bennünket és gyalogolnunk kellett.

Láttam, amint lelőnek egy embert, mert már nem bírt gyalogolni. Odaérkezésünk után egy Örzse néni nevezetű asszony felakasztotta magát, egy férfi pedig a kútba ugrott. A gyűjtőtáborban kegyetlen sorsunk volt. Tetves szalmán kellett aludnunk, enni va lónk nem volt. Amit enni kaptunk, mi még az állatoknak sem adtuk volna, nem volt sem só, sem zsír a kukoricalisztből készült valamiben. Egyik nap a nővérem kiszökött a tábor ból koldulni, de elfogták, azután nagyon megpofozták, amit pedig összegyűjtött elszedték tőle. Legkisebb öcsém, mivel nem volt neki mit szopnia, nagyon legyengült, és megbetege dett. A szobában ahova be voltunk zárva, senki sem tudott a sírásától aludni. Rongyba csavart kenyérhajat dugtak a szájába, sőt volt, aki szegényes ételadagja egy részét átadta neki, csak, már ne sírjon. Hosszúnak tűnő hónapok után, szeptemberben kiengedtek bennünket a koncentrációs táborból. Papírt kaptunk arról, hogy szabadok vagyunk, de haza nem mehetünk. Nagy mamám mégis elment Zsablyára, hogy otthonról ruhát hozzon a számunkra. Nem gon dolt arra, hogy ott már nincs semmink. Mesélte, hogy a szomszédok téglával dobálták, amikor meglátták, agyon akarták verni, egész az állomásig üldözték. Szabadulásunk után nemsokára a nagymamámat megütötte a szél. így ő is édes anyám gondozására maradt. Édesanyám idegei sem bírták sokáig. Epilepsziás lett, a ro hamai miatt nem tudott elhelyezkedni, csak alkalmi munkát vállalhatott. A nővérem és én dolgoztunk, mi tartottuk el a családot. Zsablyára soha többé nem mehettünk, csak a szomorú emlékeink maradtak meg a faluról. 2. Szabados született Bűn Piroska 1930-ban születtem Zsablyán. 1941142-ben még kislány voltam, de azért nagyon jól emlékszem azokra az időkre, amikor a Magyar Honvédség bejött hozzánk. Csendben jöttek, de a padlásokról golyózáporokkal fogadták őket. A zsablyai szerbek nem nézték jó szemmel a bevonulásukat, már az első naptól kezdve, ahol, és amikor csak tehették, ölték a magyar katonákat. Nyáron felgyújtották a búzakazlakat, a termés cséplőgépekkel együtt odaégett. A határban szolgálatot teljesítő rendőrjárőrt is lelőtték, egyiküket Tóth Mihálynak hívták, aki többgyermekes családapa, a másik pedig németszármazású volt, a nevére már nem emlékszem. A réten megtámadták a rendőröket, és a katonákat, közülük is megöltek tizenegyet. Ezeket a város központjában ravatalozták fel. Később újra megöltek 35 vagy 36 katonát. így kezdődött. Tehát elmondhatom, hogy az első lövéseket nem a magyar katonák adták le, valamint azt is, hogy az első halott, nem szerb ajkú volt. Szomszédunkban élt egy fiatal katonaköteles fiú, Savónak hívták. A magyar hadsereg bevonultatta katonának, de ő megszökött, átment a partizánokhoz. Apám látta, amint éjjelenként hazajár, de nem mondta el senkinek. A magyar hatóság kijött hozzánk Savo felől érdeklődni, de apám azt vallotta, hogy nem látta. Egyik nap, amikor Savo a sző lőnkön ment keresztül, én is láttam, de ő is megpillantott engem. Olyan fehér lett, mint a fal. Szóltam apámnak, hogy láttam a szomszéd fiút, mire édesapám nagyon megijedt, arra kért, hogy ne áruljam el senkinek, mert ellenkező esetben, Savót is, és őt is nagyon megvernék. így én hallgattam. Eljött az az idő, amikor megjelentek a partizánok, és kezdték összeszedni a magyar embereket. Savo átjött hozzánk, és azt mondta az édesapámnak, hogy ne féljen, nem fogják bántani, mert megmentette az életét. Nagyon jól emlékszem ezekre a napokra.

Október 23-án tömegesen jöttek át a partizánok a Tiszán, lovas kocsival kellett elébük menni. Sok magyar embert szedtek össze, nekik kellett megjavítani a hidat a Jegricskán, de közülük kevesen tértek vissza. Savo szomszédunk nem sokáig maradt otthon, be kellett vonulnia partizánnak. Így édesapám pártfogó nélkül maradt. Egyik csütörtöki napon, délután félnégykor, megállt előttünk egy szekér, majd bejött két civil, kezükben puská val. Odaszóltak apámnak: Öltözz, jössz vélünk!" El sem búcsúzhattunk, amikor elment. Soha többé nem tért vissza. Egy hétig vittem neki az ételt, de hogy ki ette meg, azt nem tudom. Az emberek a községháza és a járásbíróság termeibe voltak bezárva. Itt nagyon megverték, megkínozták őket. Sógorom édesanyját beengedték hozzájuk, de ő csak az alsónadrágjáról ismert rá a fiára, mivel összeverték őket, a ruháikat pedig elszedték tő lük. Mikor vittem az ebédet, sírva kértem, engedjenek be engemet is, de nem engedtek be. Ott sírdogáltam az iskola előtt a ligetben, amikor egy szerb tiszt meglátott. Kérdezte, hogy: Zašto places devojko" (Miért sírsz kislány) - mert nem engednek be édesapám hoz - mondtam. Ekkor kivett a zsebéből egy papírt, megnézte, majd közölte velem, hogy menjek haza, apám már nem él, most lőtték le. Édesanyám pár nappal később idézést kapott, hogy kocsival, lóval jelenjen meg a kö zségháza udvarán. Ezután megjelent nálunk két fegyveres kamasz, mindent kiszedtek a szekrényből és elvitték. November végén, vagy december elején, volt egy kis halottunk, azt vittük ki a teme tőbe. Barátnőmmel szétnéztünk és észrevettünk tizenegy nagy sírhalmot. Nagyon meg ijedtünk, és visszaszaladtunk az útra, de egy katona meglátott bennünket. Igazoltatni akart, de mi mondtuk, hogy csak a temetésen voltunk. Az volt a szerencsénk, hogy a hó még nem esett le így nem láthatták meg a nyomainkat. A körülbelül 4m x 4m nagyságú sírhalmok nagyon kiemelkedtek a talajból, de nagy valószínűséggel kevés földet túrtak a halottakra, ezért kellett azokat őrizni. Még ma is meglelném őket. Ahogy bemegyünk a nagy temetőbe: jobbra kell fordulni, ott vannak a stációk között. Senki sem tudja, hogy hány száz, vagy ezer ember nyugszik ott. Csak a mi családunkból több mint tízet kivé geztek. Hányattatásunk még ezzel nem ért véget. 1945. január 29-én bejött hozzánk egy em ber, azt mondta, hogy öltözzünk, mert elhajtanak bennünket. Jöttek is, kérték a kulcso kat, de kijelentették, hogy az összes pénzünket magunkkal vihetjük. Az Uzelac-kocsmába tereltek bennünket, ahol a bejáratnál le kellett adnunk a magunkkal hozott pénzt. Innen a hideg mozi terembe kerültünk, itt várakoztunk délután négy óráig. A férfiakat elkülö nítették, őket Csortonovcira szállították. A csecsemős anyákat, és gyerekeket a helybeli szerbek szekerekre rakták, majd átvitték őket Járekra, ahol a szószoros értelemben ledo bálták őket a kocsiról. Útközben megfagyott egy kisbaba. Minket négyes sorba állítottak, így tereltek ben nünket gyalogosan Járekra. Több embernek leszedték a lábáról a jobb minőségű csizmát, illetve cipőt, majd zokniba kellett folytatni a gyaloglást. Még a szükségletünk elvégzésére sem volt szabad megállnunk, mert aki azt megkísérelte, puskatussal kényszerítették az út folytatására. Sokan gyaloglás közben becsináltak" a nadrágba, harisnyába, ami aztán rájuk fagyott. Úgy hiszem, hogy mind ezt csak azért csinálták velünk, hogy még jobban megalázzanak bennünket. Éjjel egy óra körül érkeztünk meg. A sötétben betereltek bennünket a kiürített német házakba, mint ahogy a disznókat szokás. Itt a szobákba szalmát találtunk a padlón, azon aludtunk. Akkor már itt voltak a csúrogi magyarok. Rendes ételt nem kaptunk, csak valamilyen kukoricadarát só nélkül. Evőeszközünk sem volt. Találtam egy kocsikenőcsös

kis vödröt, ezt kimostam, és egy fadarabból kanálfélét faragtam, ezek lettek az evőeszkö zeim. Tizenöt éves voltam, de anyámmal együtt március 29-én Becsére vittek dolgozni. Ru háinkatfertőtlenítették, hajunkat levágták, majd a rögtönzött kórházba vittek bennün ket, ahol takarítanunk kellett. A Borac" (Harcos) elnevezésű kiürített üzlethelyiségben voltunk elszállásolva. Naponta őrök kísértek bennünket munkára, mint a rabokat, ebéd re egy-egy darab száraz kenyeret kaptunk. Itt dolgozott a kórházban Zorán bácsi, aki - amikor csak tehette - az ápolóknak készített kosztból juttatott nekünk is. De volt egy Mamicának nevezett nő is, aki még a szemünket is kiszedte volna, ha megtudja, hogy eszünk. A kapálás idején kivittek bennünket a Palkovics tanyára. Reggeltől sötétedésig dolgoztunk, olyan ennivalóval, hogy még a kutyánknak is különbet adnánk. 1945. június 29-én Szépligetre kerültünk, ahol szintén az elhagyott német házakban szállásoltak el bennünket. Itt valamivel könnyebb volt a sorsunk, mert a környező tanyá kon dolgozhattunk. Nem mertünk a barátnőmmel enni a finom ételből, mert féltünk, hogy megbetegszünk, mert nagyon ki voltunk éhezve. Nagy sokára eljött szeptember 22-e, amikor szabadon engedtek bennünket. A papí ron, amit kaptunk, azt is féltűntették, hogy Zsablyára soha nem mehetünk vissza. Ott áll tunk zsablyaiak, csúrogiak, mozsoriak, csonka családokban, mindenünktől megfosztva, megalázva, nyolc hónap kegyetlen lógor után, magunkra hagyva. Mindezt a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom. 3. Özvegy Pető Sándorné 1944. októberében, amikor bejöttek a felszabadítók", már reggel felakasztottak a villanykarókra néhány embert. Erre a sorsra jutott Fekete János is. A kisbíró hordta ki tragacson a hullákat a temetőbe. Ezután azokat az embereket, akiket összeszedtek, a kö zségházára vitték önkéntes" munkára. Így vitték el a férjemet is. Este kerestem, mivel nem jött haza, az őr azt mondta, hogy másnap vihetek neki ebédet. Ezt tettem egy pár napig, utána azt mondták, hogy elvitték. Egy részükkel, a fogva tartott emberekkel sírt ásattak a temetőbe, majd ide temették őket. 1945. január végén kihajtottak bennünket otthonunkból. Olyan gyorsan él kellett hagynunk a házat, hogy még öltözködnünk sem volt időnk. Alig léptünk ki a kapun, máris elhajtották az udvarunkból a disznókat, de egy szót sem szólhattunk. A gyerekeket kocsira dobálták, mi pedig gyalog indultunk útnak. Azt mondták, ne vigyünk sok enniva lót, mert két nap múlva úgyis visszajövünk. Mivel kegyetlen hideg volt, a gyaloglás pedig nagyon nehéz, sokan útközben elhagyták az ennivalót, hogy könnyebben haladjanak. Akik már nem bírtak menni, azt a szerbek puskatussal ütötték. Mindenünket elszedtek, de amikor Járekra értünk, még egyszer átkutattak mindenkit, itt még az ékszereket, gyű rűket, a fülbevalókat is oda kellett adnunk. Járekon nagyon nehéz sorsunk volt. Körülbelül 25-en voltunk egy szobában, szalmán feküdtünk. Só nélküli élelmet kaptunk. Azt a kukoricát főzték meg számunkra, amit a kiürített német házakban találtak.

4. H. L. Névtelen adatközlő Zsablya összes magyar lakossága várta a magyarok bejövetelét. Nem azért, mert ba junk volt a szerb szomszédainkkal, velük addig jó viszonyban éltünk. A rendszerrel volt a probléma, az iskolákkal, a nyelvhasználattal. A bevonuláskor nagy ünnepséget csaptunk. A magyar katonák senkit sem bántottak, sőt a magyar tiszteknek tetszettek a szerb lá nyok. Később ezt szigorúan megtiltották, mert több esetben megtörtént, eltűntek azok a tisztek, akik szerb lányokkal jártak. Ezután egyre több határvadászt, és csendőrt is kivégeztek a szerbek. Egyik határva dászt, miután megölték, még fel is darabolták, majd hogy a hatás még nagyobb legyen, a húscafatokkal kiírták, hogy így jár minden magyar. Ekkor statáriumot rendeltek el, összeszedték a fegyvereket. Elfogtak egy Kartara nevű partizánt, aki elmondta, hogy mi készül a magyarok ellen. Olyan szóbeszéd járta, hogy fekete volt a magyar karácsony, de a szerb piros lesz, mert kivégzik a magyarokat. Ezt követően kezdődött a razzia 1942ben. A magyarok összeszedték azokat az embereket, akiket bűnösnek tartottak, valamint a partizánokat, majd a Tiszának hajtották és kivégezték őket. Az áldozatok között sok volt az ártatlan is. 5. Névtelen adatközlő Amikor a magyarok visszavonultak, vihar előtti csend volt. Lovas kocsikkal jöttek az oroszok, de el is mentek. Utána partizánok és civil emberek jöttek puskákkal, majd megkezdődött a megtorlás. Fekete János volt az első, akit kivégezték. Összeverték, majd felkötötték a villanypóznára. Ráírták egy táblára, hogy így jár az is, aki leveszi. Két nap után merték csak levenni. Egyik napon kidobolták: kivégzés lesz. Dróttal összekötött kezű embereket lőttek le. A kivégzés nyomait az asszonyoknak, a kivégzettek feleségeinek kellett eltűntetniük. A hullákat a katolikus temetőben földelték el, de voltak olyanok is, akik a dögtemetőbe kerültek. 1945. január végén hajtottak ki bennünket a házunkból. Nagyon hideg csúszós idő volt. Négyes ötös sorokban tereltek bennünket Járekfelé. Ahogy a hidegben haladtam, úgy éreztem, nincs erőm tovább menni, inkább lefekszem, még azt sem bántam volna, ha lelőnek. Nem éreztem félelmet, csak fáradságot. Lassan mégis megérkeztünk Járekra. Itt a lágerban nagyon kegyetlen sors várt ránk. Az élelem, amit kaptunk, nem embernek való volt. Sokan meghaltak. Járekról Szépligetre kerültünk. Itt is sokan meghaltak. A ki éhezett, elcsigázott emberek, megbetegedtek. A gyomruk, már képtelen volt az élelmet feldolgozni.

A ZSABLYAI ÁLDOZATOK NÉVSORA (nem teljes) Sor szám Név Életkor Foglalkozás Családi állapot 1. Ábrahám Péter 48 2. Ácsai Gábor 34 3. Bakos Ferenc 43 zenész 4. Bálind György 45 5. Bálind György ( ) 42 nős 7 család 6. Balog Pál nős 4 család 7. Bánszki István 37 8. Baor () Ede 54 kupec 9. Baor József 44 10. Bárányi József 35 rendőr 11. Bercsényi Péter 60 nős 5 család 12. Bercsényi Péter felesége háziasszony 13. Bicskei Imre 36 nős 6 család 14. Bohócki István 39 15. Bohócki Lajos 47 16. Bohócki Pál 34 rendőr 17. Bohócki Péter 30 18. Bohócki Vilmos kisbíró 19. Boros András 35 kovács 20. Börcsök József 45 fényképész 21. Börcsök József 35 22. Börcsök Sándor 60 banktisztviselő 23. Börcsök Vida 27 kocsmáros 3 család 24. Bujdosó Pál 45 25. Bukta István 43 26. Bukta Mária 37 háziasszony 3 család 27. Bűn Béla, György fia 20 gimnazista 28. Bűn Ferenc, György testvére 40 nős 4 család 29. Bűn György 50 30. Bűn József, György testvére 57 31. Cifra Sándor 37 32. Cobor () János 28

33. Cobor Péter 53 34. Cseh Ferenc 33 gépész 35. Cseh Vince 49 postás 36. Csipak András 28 37. Csipak Pál 65 38. Csombor István 39. Deák József 63 40. Dencsik Ferenc 36 41. Denis (Danis) Antal 47 42. Dukai Lajos vallásos ember 43. Ember Gyula 45 földbirtokos 44. Fekete Ferenc 26 45. Fekete János 36 46. Fekete Péter 33 47. Fekete Sándor 48. Ferenci József 50 zenész 49. Fodor András 33 zenész 50. Forgács József 51. Gálfi Antal 20 katona 52. Gálfi György 50 53. Gálik György 42 54. Gálik József 66 nős 5 család 55. Gálik József, József fia 30 56. Giric István 47 nős 7 család 57. Gregus József 41 58. Gregus Mátyás 43 anyakönyv-vezető 59. Guszton Ferenc 66 nős 4 család 60. Guszton Ferenc, Ferenc fia 37 61. Guszton Márton, Ferenc fia 24 62. Guszton Péter, Ferenc fia 40 nős 4 család 63. Gyermán István 40, csontkovács 64. Hagymás István 36 65. Hagymás József 63 66. Hagymás M.-né Viktória háziasszony 67. Hagymás Mihály 65 kosárfonó nős 4 család nős 4 család

68. Hagymás Teréz 50 háziasszony 69. Hajdzser ( ) András 75 70. Hajdzser Péter 52 71. Hajdzser Petyi, Péter fia 19 72. Hajnal (Vihar) Péter 30 73. Halász Mátyás 42 74. Hegedűs Imre 45 méhész 75. Hegedűs Imré-né Mária háziasszony 76. Horgász József 36 kéményseprő 77. Horváth István 43 78. Horváth József 79. Horváth Mihály 54 gépész 80. Horváth Mihály-né Margit 52 háziasszony 81. ifi.bakos Ferenc, Ferenc fia 17 diák 82. Jakubec Lajos 58 zenész 83. Jakubec Lajos, Lajos fia 32 rendőr 84. Kalapos János 30 bognár 85. Kalapos Mihály 40 kovács 86. Kalocsai József 30 87. Karácsonyi Mihály 40 zenész 88. Kecskés Péter 32 89. Kelemen (Bajusz) József 38 90. Kelemen Gábor 56 91. Kelemen György 42 92. Kelemen István 58 93. Kelemen Pál 51 94. Kelemen Sándor 57 95. Kelemen Tamás 96. Kelemen Teréz 20 97. Kern Irma 98. Kern István 50 kántortanító 99. Késes Péter 30 mezőőr 100. Kinka Ferenc 40 nős 4 család 101. Kinka Péter 60 102. 39 Kis Péter 1 család

103. Klimó János 43 104. Klimó Péter 38 105. Kókai István 43 106. Kollár Galambos György 44 iparos 107. Kollár Galambos Pál 42 108. Kordélyos György 42 úriszabó 109. Korhec (Ballangó) 29 napszámos 110. Koszorús József 36 gépész 111. Kovács (Kupak) Gábor 42 napszámos 112. Kovács (Tuba) István 113. Kovács Elek 114. Kovács Imre 115. Kovács Péter 53 géplakatos 116. Kremer Mihály 50 földbirtokos 117. Kutri György 31 118. Kutri József 22 119. Kutri Péter 52 szélmolnár 120. Kutri Péter főszolgabíró 121. Lacik József 31 mezőőr 122. Lapa Mátyás 60 123. Latinyák István 42 124. Latinyák Mátyás 48 kisbíró nős 6 család 125. Madacki István 51 mészáros 126. Magyar András 30 iparos 127. Makra János 39 128. Mándity Mihály 129. Mészáros József kb.50 130. Mihalec János 32 fuvaros 59 131. Milinszki János nős 6 család 132. Molnár Ferenc 45 133. Molnár István 47 134. Molnár Sándor 61 nős 4 család 135. Nagy György 32 136. Német (Kunyec) György 57 nős 5 család 137. Német Pál 37 rendőr

138. Nóvák István 45 139. Ólmán Ferenc 60 nős 4 család 140. Ólmán Ferenc, Ferenc fia 38 141. Ólmán István 65 142. Ólmán Mátyás 17 143. Ólmán Mihály 36 nős 5 család 144. örlős István 36 145. Paksi Antal 58 146. Pálfi István 31 kézbesítő 147. Pap István 58 148. Pap-né Bognár Rozália 53 149. Pető Sándor 38 nős 4 család 150. Pintér Antal 73 nazarénus hitoktató nős 5 család 151. Pozder (Tatinca) 152. Puhalek Péter 42 rendőrvezető 153. Rajda József 38 hentes 154. Rajda Pál 19 henteslegény 155. Rajda Péter 41 156. Romoda József 35 nős 5 család 157. Rudics György 43 útkaparó nős 4 család 158. Rudics György, György fia 18 159. Sánta (Bukovics) József 50 kosárfonó 160. Serfőző István 59 161. Serfőző József 51 162. Serfőző Piroska 28 háziasszony 163. Serity Iván 55 mozi tulajdonos 164. Sós Antal 44 gátőr 165. Sóti György 50 166. Sóti György, György fia 25 167. Szalócai Menyhért 44 jegyző 168. Szusák Katalin 60 háziasszony 169. Szügyi István 38 festő 170. Talló József 40 171. Talló Mihály 45 172. Talló Pál 50 1 család

173. Tóth A. István 40 174. Tóth Imre 48 175. Tóth István 60 kertész nős 4 család 176. Tóth Márton 177. Tóth Péter 178. Tóth Sándor 45 kofa 179. Tuba Kovács I. 180. Vámos Béla 50 trafikos 181. Varga Károly 35 182. Zavarkó Ferenc, Mátyás fia 21 183. Zavarkó József, Mátyás fia 22 184. Zavarkó Mátyás 47 185. Zelenka János 35 186. Zelenka Mihály 63 nős 4 család 187. Zónai Fehér István 23 188. Zsolcer János 28 189. Zsolcer Mátyás 190. Kovács Kinka Ferenc 49 nős 4 család Zsablyai áldozatok a Vajdasági Múzeum arhívájából (lelt. szám K-3034 foto szám 85) (nem teljes) Sorszám 1. Bálint András 2. Bálint István 3. Bálint József 4. Bauer József Név 5. Bercsényi János 6. Berger Miklós 7. Bognár Imre 8. Bognár Juliska 9. Bognár Sándor 10. Bukta Mihály 11. Bűn Imre 12. Deli József 13. Dropszki Mihály

14. Fekete Sándor 15. Fodor Antal 16. Gábor Péter 17. Galer György 18. Galer István 19. Gusztin György 20. Hajnc Péter 21. Hajnc Péter ifj. 22. ifi. Kelemen Antal 23. ifi. Kelemen József 24. Ihász András 25. Jobor János 26. Jobor Péter 27. Katona Dezső 28. Kelemen Antal 29. Kelemen József 30. Kihut István 31. Kihut Péter 32. Kovács Ferenc 33. Kovács József 34. Kovács-Kupak Lajos 35. Lacik József 36. Lénárd Albert 37. Lengyel János 38. Loc Ferenc 39. Madacki István 40. Magyar András 41. Magyar Mátyás 42. Majoros Mihály 43. Makra István 44. Makra József 45. Mészáros János 46. Mészáros Mihály 47. Mihalec József 48. Morvái Ferenc

49. Nagy Ferenc 50. Nagy Mátyás 51. Rákos Imre 52. Romoda Gergely 53. Serity Albert 54. Sípos András 55. Sötét Péter 56. Szabó András 57. Szabó Ferenc 58. Turo Péter 59. Úri Péter 60. Vas János 61. Vencler József 62. Vida István 63. Vida János 64. Vukovári Béla 65. Zelenko Mihály 66. Zónás János A JÁREKI HALÁLTÁBORBAN ELHUNYT ZSABLYAIAK NÉVSORA (nem teljes) Sorszám Név Életkor 1. Bajcsi Erzsébet 60 éves 2. Borza Mihály-né 3. Bujdosó Mihály 31 éves 4. Csizmár Károly 71 éves 5. Csizmár Mária 40 éves 6. Csonka István 72 éves 7. Gulyás Erzsébet 76 éves 8. Hutel Stefán 9. Hutel Stefán felesége 10. Kelemen Pál 88 éves 11. Majoros Ilona 33 éves

12. Makra Rozália 70 éves 13. Nagy Antal 81 éves 14. Nemes Rozália 72 éves 15. Özv. Német Teréz 75 éves 16. Özv. Simon Rozália 80 éves 17. Özv. Takács Mária 77 éves 18. Régéi Mihály 74 éves 19. Szerdahelyi János 47 éves 20. Tóth Sára József 80 éves 21. Zetkó Pál 64 éves 22. Kovács Kinka Gertrúd 80 éves A JÁREKI HALÁLTÁBORBAN ELHUNYT ZSABLYAI GYEREKEK NÉVSORA (nem teljes) Sorszám Név Életkor 1. Ádám József 2 éves 2. Bárányi Katalin 15 hónap 3. Bohócki Julianna 13 hónap 4. Borza Mihály-né babája újszülött 5. Csizmadia István 2 éves 6. Gálik István 17 hónap 7. Kisúri Péter 5 hónap 8. Kovács Antal 11 hónap 9. Mihalek Júlia 13 hónap 10. Rajda Ilona 7 hónap

A GAJDOBRAI (SZÉPLIGET) HALÁLTÁBORBAN ELHUNYT ZSABLYAIAK NÉVSORA (nem teljes) Sorszám Név Életkor Szülők neve 1. Bakos Ilona 6 éves Péter és Tóth Mariska 2. Borocki Katalin 9 hónap Pál és Zsolcer Mária 3. Cseh Ferenc 12 hónap Ferenc és Pálfi Viktória 4. Gálik Mihály 48 éves Varga Julianna férje 5. Kalocsai Etelka 5 hónap György és Erzsébet 6. Kalocsai Julianna 6 hónap Péter és Bűn Julianna 7. Kelemen Árpád 2 éves József és Nagy Júlia 8. Majoros Rózsika 1 éves Szüleit kivégezték 9. Rudity Veronika 5 hónap György és Deák Rozika A Gajdobrai halottak névsorát Kőszegi Iván állította össze a B. Palánkai katolikus irodában.

MOZSOR Mozsornak 1910-ben 3606 lakosa volt, ebből 406 magyar nemzetiségű. 1948-ban a faluban 3035 szerb és 62 magyar élt. 1942-ben Mozsor o n nem volt tömeges kivégzés, a falu magyar lakosait, mégis kollektív bűnösnek kiáltották k i. Cseres Tibor könyvében 72 személy meggyilko lásáról ír, köztük meg említve Köves István plébánost és édesanyját. A plébánost háborús bű nösnek nyilvánították, ami lehet, hogy igaz is volt, mivel kapzsi em bernek ismerték, aki hajlandó volt embereket feljelenteni, akiknek va gyona, pénze, miután elmozsori lerombolt katolikus temető vitték őket az övé lett. A megtorlást nem várta be, elmenekült Jánoshalmára, de a partizánok visszahozták onnan, majd őt, édesanyját, és az alkalmazottait kegyetlenül megkínozták, ezután pedig kivégezték őket. 1945. március 18-án a mozsori magyarokat is kihajtották a járeki gyűjtőtáborba. Ők is a csúrogi és a zsablyai magyarok sorsára jutottak. Petrik Verona, a Legenda bácskai magyarokról" című versében, megemlíti, hogy 1944-ben összeszedték a magyar férfiakat, nem válogatván közöttük, k i bűnös, k i nem. Tizenegy nap kegyetlen kínzás után levetkőztetve, összekötött kézzel terelték k i őket kivégzésre. A holttesteket embertársaiknak kellett dögtemetőbe szállítani. Azokat, aki ket nem öltek meg, még hat hétig kínozták. A mozsori áldozatok nevét nem volt nehéz összegyűjteni. Meglehet, hogy az adat közlők visszaemlékezése alapján készült listán olyan nevet is találnak, aki még él, de nézzék el a lehetséges tévedést, az emlékezetek már hiányosak. 1. Csajkó született Búza Katalin 1941-ben, amikor a magyarok bejöttek, a szerbek ellenálltak, ami miatt a magyar hatóság több szerbet, de magyart is kivégzett. Ezt követte 1944. októbere. Ekkor össze szedték a magyar férfiakat, majd a községháza pincéjében zárták őket. Apámat is elvit ték. Én hordtam neki az ennivalót a barátnőmmel. Egy Petrik vezetéknevű lánnyal, mivel az ő apját is elvitték. Apámat nem végezték ki, vele temettették el a halottakat, akik a kivégzés előtt ásták ki saját sírjukat. Az ásás után a gödör szélére kellett állniuk, majd be-

lelövöldözték őket. Egyikük, még mielőtt elérte volna a golyó, eldőlt. így életben maradt. Apámék csak kevés földet dobtak rá, azt is csak azért, nehogy észrevegyék a katonák, hogy az illető él. 1945. tavaszán a partizánok kizavartak bennünket a házunkból. Anyámat puskatus sal ütötték, engem pedig a falhoz vágtak csak azért, mert vissza akartam menni a babá mért. Az iskolába tereltek bennünket. Ott voltunk délutánig, ez idő alatt pedig a szerb szomszédok kipakolták a házainkból a holmit. Estefelé indultunk Járekra. A gyerekeket kocsira rakták, a többieknek gyalogolniuk kellett. Egy asszonyt, aki már nem bírt menni, feldobták a szekérre, úgy, hogy eltörött a lába. Egy másik asszony pedig a kocsin szülte meg a gyermekét. Járekon már ott találtuk, a csúrogi és a zsablyai magyarokat. Nem felejtem el a kíván csi nézésüket. Nem tudták, hogy honnan jöttünk. Külön-külön helyezték el a Csúrogról, a Zsablyáról és a Mozsorról érkezett embereket. A szobába, ahpva kerültünk a földre szalmát terítettek, ott a tetveken kívül semmi sem volt. A férfiakat - köztük apámat is - kényszermunkára vitték. Mivel anyámat is munkára kényszerítették - igaz máshol - én a bátyámmal maradtam. Nekünk is dolgoznunk kel lett. A búzából szedtük ki az acatot kézzel. Mivel nem kaptunk edényeket, én betömtem egy virágcserép alján a lyukat ronggyal, abból ettem. Hogy ne haljunk éhen, éjjel kilopódzkodtunk a táborból, hogy felszedjük azt a krumplit, amit napközben elültettünk, majd azt ettük. Elfogyasztottuk a kékkővel beszórt kukoricát is, nem csoda, hogy fertőzést kaptunk tőle. A rossz koszt miatt vérhas járvány ütött ki, én is megbetegedtem, majdnem bele is haltam. Szinte minden napra akadt ember, aki összeesett és meghalt, de volt olyan is, akit lelőttek. A nővérem Venacon (Szerémség) dolgozott. Ott kapott egy papírt, ami alapján a ro konait kivihette a lágerból. így mi hamarabb szabadultunk, mint a többiek. Újvidékre kerültünk, de valaki megtudta, hogy lógerosok voltunk, feljelentett bennünket, s emiatt három hét után visszakerültünk Szépligetre. A lágerban a bátyám koporsókat készített, én segítettem neki a deszkákat összegyűjte ni. Csak a kishalottaknak készítettünk ládákat, és néha a felnőtteknek. Mozsoron csak azok a magyarok maradhattak, akik vegyes házasságban éltek. A fér fiak legtöbbjét kivégezték, a többieket pedig kényszermunkára vagy a lágerba hajtották. Amíg mi a táborban voltunk, a faluban a katolikus templomot lerombolták, a temetőt pedig felszántották. 2. Benedek Ilonka Amikor a magyarok bejöttek, sok szerb átment Bánátba. Később ezek az emberek éj jelenként átjártak a szerb parókiára. így tudta meg a pravoszláv pap, hogy a partizánok a magyarokat ki akarják végezni, ezért elment a katolikus paphoz, hogy figyelmeztesse a veszélyre. A magyar pap bement a községházára és jelentette az esetet, a hatóság pedig összeszedte a készülődőket. Ezzel kezdetét vette a razzia. 1944-ben, amikor a partizánok bejöttek, úgy összeverték a városelnököt, hogy az be lehalt a sérüléseibe. így járt a katolikus pap is. Sok embert kivégeztek, a holttesteket pedig egy gödörbe temették. Egyik közülük életbe maradt, sikerült kimásznia a gödörből, így menekült meg. Úgy emlékszem, szombati napon jöttek a partizánok. Hétfőn már elvitték apámat, kedden pedig a 16 éves bátyámat. Csütörtökön anyámért jöttek, még szopós húgomra

sem voltak tekintettel, őt is elvitték. Azon az éjjelen a szomszédban aludtunk. A szomszé daink vezetékneve, Kanazír volt, az őfiuk is a partizánokkal harcolt, később ők mentették meg anyámat. Másnap elköltöztünk a nagybátyámhoz. Két hét múlva kiengedték az anyámat, utána a bátyámat, majd több mint kéthavi rabság után az apámat is. Az apámat nagyon megverték, de soha sem tudta meg, hogy miért. Hazatérte után kimentünk egy tanyára szolgálni, itt dolgoztunk egész télen. Mi után kitavaszodott, mindenki a határba járt dolgozni. Egyik nap arra figyeltünk fel, hogy senki sem jön. Furcsának tartottuk, de csak addig, amíg egy szekérrel meg nem jelent két fegyveres partizán. Felszólítottak bennünket, hogy azonnal csomagoljunk, hagyjuk el a házat. Amikor a faluba értünk, mindent elszedtek tőlünk. Apámat Kamenicára vitték kényszermunkára. Anyámat - elválasztva a kishúgomtól - Újvidékre irányították. Min ket pedig az öregekkel, kocsival Járekra küldtek. Emlékszem első éjjel egy sötét szobába zártak minket, még enni sem kaptunk. Itt öregapám egyik barátja, aki partizán volt, bevitte őt a partizánkonyhába dolgozni. Onnan szerzett nekünk száraz kenyeret és ételmaradékot. így menekült meg a kishúgom az éhhaláltól. Járekról nagyon rossz emlékeim vannak. Meghalt a keresztanyám két gyermeke, de láttam azt is, hogyan dobálják fel a holttesteket a kocsira. Járekról Szépligetre kerültünk, ahol újra egymásra talált a családunk. 3. Grácsik Antal vallomása, (részlet Tóth László újságíró filmjéből) Este jöttek be a partizánok. Behajtottak bennünket a községháza udvarába, utána pedig egy kocsmába tereltek, ahol szalmát terítettek le. Én apósommal voltam. Jött egy puskás, aki részeg volt, apósomnak volt bajusza. Az illető haragudott a bajuszos ma gyarokra. Azt mondja a puskás: nyisd ki a szádat, hogy ne törjem össze a fogadat ha belelövök a szádba"- én ott mellette voltam, de nem szólhattam semmit. Vártam, hogy mi történik. Később jött egy pap. A pap nagy derék ember volt, lehet, hogy csak papnak volt öltöz ve, nem tudom. írta a neveket, és akinek a neve mellett nulla volt az élve maradt, akinek kereszt azt kivégezték. Tizünket a temetőbe vezettek sírt ásni. Elkezdtünk ásni, majd jött egy gyerek és azt mondta a partizánnak, hogy menjünk a dögtemetőbe és ott ássunk. Ak korlementünk a dögtemetőbe és ástunk 4 m széles és5m hosszú 1,5 m mély gödröt. Akkor elkezdtek harangozni. Azt hittem, hogy most indulnak a kivégzésre és azért harangoznak. Nem tudtam, hogy ott végezték ki őket. A kocsira voltak rakva, úgy mint a zsákok. Három magyar fönt a tetején ült. Lejöttek a kocsiról és a gödör szélére álltak. Puszti nevezetű rendőr már nem győzte várni, és bement. A puskás kísérő pedig oda szólt, hogy čekaj još malo da živiš - várj egy kicsit, még éljél" Mi tizünkre ránk szóltak, hogy hátra arc, és mi elfordultunk. Akkor hallom, hogy mondja ti ćeš u srce, ti ćeš u glavu. (Te a szívébe te a fejébe célzói.)" Öten voltak. Akkor elhangzott Pali! (Tűz!)" Az emberek belebuktak a gödörbe. Áldja meg az Isten őket. Minket nem bántottak. - Hány éves volt akkor - 20 éves - És a többiek - Azok is.

A szemtanúk szerint a magyarokat, a kocsma pincéjébe levetkőztették, és dróttal öszszekötötték a kezüket, és úgy terelték a posta élé. Akkor harangoztak a magyar és a szerb templomba is. 4. Névtelen adatközlő Török Mihály fiát, Simont több magyar fiúval együtt besorozták a Petőfi-brigádba. Mitrovicán megsebesült, így pár nap szabadságot kapott. Hazatértekkor, szüleit már nem találta Mozsoron. Édesanyját a Járeki gyűjtőtáborban lelte meg, tőle jutott tudomására, hogy édesapját kivégezték. A Járeki táborból Szépligetre kerültek, majd Paripásról szaba dultak. Török Lajos és Júlia kislánya, Margitka két évesen halt meg Járekon, de itt vesztette életét Török Mária és Perosity József gyermeke, is. Legrövidebben így lehetne elmondani a Török család egzódusát. Az embereket, akiket Mozsoron kivégeztek, a dögtemetőben földelték el. MOZSORI ÁLDOZATOK NÉVSORA (nem teljes) Név Sorszám Életkor Foglalkozás Családi állapot 1. Apró Simon 2. Balázs György 3. Balázs István 4. Balázs-né 5. Balázs Pál 6. Balázs Péter 7. Balog Pál 8. Bálint István nős 4 család 9. Bálint Mihály 10. Bálint Illés 22 11. Búza András 28 12. Búza János 13. Gombár Ferenc 14. Grácsik István 15. özv. Grácsik Péter-né 16. Juhász József 17. Juhász Mihály 18. Köves István bábasszony jegyző háziasszony plébános

19. Köves István édesanyja háziasszony 20. Magyar Ferenc 21. Pálinkás Pál 22. Pásztor Pál 23. Petrik Antal 24. Petrik Vince 42 25. Petrov Jocó magyar felesége v. 26. Petrov Vlado magyar felesége v. 27. Puszti Ferenc 28. Puszti Sándor 29. Puszti Lőrinc 30. Rideg János 31. Szekeres Péter 32. Topár György 54 nős 33. Topár István György fia 31 34. Török Mihály 35. Vécsi András Mozsori áldozatok a Vajdasági Múzeum arhívájából leltár szám K-3034 foto 85 Sorszám Név Életkor Foglalkozás Családi állapot 1. Balázs György ifi. 2. Balázs János 51 kőműves nős 3. Balog Sándor 31 napszámos 4. Cili András 40 napszámos nős 5. Ditrih Danilo 6. Fejes Lukács 66 napszámos 7. Grácsik Sándor 49 napszámos nős 8. Gyeviki Ferenc 42 kőműves nős 9. Gyeviki Péter 39 kőműves nős 10. Juhász Kálmán 35 nős 11. Kovács Imre 33 napszámos nős 12. Lukity István 45 mezei őr (csősz) nős

13. Mészáros Péter 14. Pálfi József 15. Pálinkás András 34 napszámos 16. Pávity István 17. Pávity Lajos 48 községi hivatalnok nős 18. Penyof Ferenc 42 napszámos 19. Pintér János 38 nős 20. Rózsa György 43 mezei őr (csősz) nős 21. Szilák Sándor 33 22. Téglási Ferenc id. 23. Téglási Lajos 34 napszámos nős 24. Tóth János 25 tejes nős 25. Zórádi Sándor 26. Zsáki István ifj. 43 napszámos nős 27. Zsáki Pál 41 napszámos nős A JÁREKI HALÁLTÁBORBAN ELHUNYT MOZSORIAK NÉVSORA GYERMEKEK ÉS FELNŐTTEK (nem teljes) Sorszám Név Életkor 1. Csegu Julianna 33 éves 2. Özv. Dezső Rozália 67 éves 3. Lóci Katalin 61 éves 4. Tóth Viktória 67 éves 5. Tóth bácsi Gyermekek 1. Balázs Mária 6 hónapos 2. Bíró Rozália 8 hónapos 3. Giric István 2 hónapos 4. Márton Katalin 9 éves 5. Márton Rozália 3 éves 6. Molnár Rozália 8 hónapos 7. Pálfi András 5 hónapos 8. Puszti Ferike 15 hónapos

9. Perosity Mária 10. Török Károly 8 hónapos 11. Török Margitka 4 éves A GAJDOBRAI HALÁLTÁBORBAN ELHUNYT MOZSORIAK NÉVSORA (nem teljes) Sorszám Név Életkor A szülők neve A halál ideje 1. Pintér Ilona 22 éves Balázs Péter felesége 1945. 06. 22. 2. Olajos Károly 21 hónap István és Gálik Franciska 1945. 06. 25. 3. Puszti Ferenc 1 éves Ferenc és Juhász Piroska 1945. 06. 28. 4. Sándor József 16 hónap András és Kovács Erzsébet 1945. 07. 02. 5. Török (Terek) Margit 17 hónap Lajos és Búza Julianna 1945. 06. 30. A gajdobrai névsort a B.Palánkai katolikus irodában, Kőszegi Iván állította össze.