Kizárólag az 1-8. évfolyamon, valamint az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók részére

Hasonló dokumentumok
/ tanítási év (2 példányban tanévenként kitöltendő)

NYILATKOZAT 1-8. osztályos nappali rendszerű általános iskolai ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés igénybevételéhez

Ingyenes étkezés megrendelése félévre, II. félévre, illetve lemondást követő étkezés esetén*)

NYILATKOZAT. Amennyiben a gyermek az iskolai étkezést igénybe veszi, kérjük az alábbi adatokat kitölteni:

TÁJÉKOZTATÓ az általános iskolai intézményi gyermekétkeztetésben való részvétel feltételeiről. Tisztelt Szülő/Gondviselő!

SZMSZC Savaria Közlekedési Szakképző Iskola Hollán Ernő Kollégiuma

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

6. melléklet a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelethez

Tájékoztató középiskolai, kollégiumi étkezés igénybevételéről

NYILATKOZAT. a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez²

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tájékoztató középiskolai, kollégiumi étkezés igénybevételéről

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tájékoztató általános iskolai étkezés igénybevételéről

SZMSZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Berzsenyi Dániel Kollégiuma. Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tájékoztató az ingyenes bölcsődei és óvodai, illetve a kedvezményes iskolai gyermekétkeztetés jogszabályi rendelkezéseiről

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Enyingi Szirombontogató Óvoda

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

NYILATKOZAT a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei, mini bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez 2

Étkezési tájékoztató és nyilatkozatok. a 2019/20-as nevelési évben a Gödi Kastély Óvodába járó gyermekek szülei, törvényes képviselői részére

SZMSZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Berzsenyi Dániel Kollégiuma

328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet

Tájékoztató a 2018/19. évi iskolai étkezésről / KÉRJÜK, EZT A LAPOT ŐRIZZÉK MEG! /

Étkezési tájékoztató és nyilatkozatok. a 2018/19-es nevelési évben a Gödi Kincsem Óvodába járó gyermekek szülei,

N Y I L A T K O Z A T

NYILATKOZAT. Alulírott.. nyilatkozom, hogy gyermekem étkeztetésére a 2016/2017. tanévben a kollégiumi ellátást igénybe veszem.

1. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosítása

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

TÁJÉKOZTATÁS AZ ÉTKEZÉSI KEDVEZMÉNYEK IGÉNYLÉSÉVEL KAPCSOLATBAN

Paragvári Utcai Általános Iskola

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

Számított évi térítési díj a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ I. sz. Bölcsőde és a II. sz. Bölcsőde intézményi egységeknél

Tisztelt Szülők! január 1.-től hatályos A gyermekétkeztetés során

Tájékoztatás étkezési térítési díj fizetéséről Gödi Kincsem Óvoda

Tájékoztatás étkezési térítési díj fizetéséről Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Étkezési tájékoztató ok

1. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosítása

ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT

ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

1. 1. (3) Az ingyenes szünidei gyermekétkeztetés és a nyári szünidei gyermekfelügyelethez kapcsolódó étkeztetés iránti kérelmekről a jegyző dönt.

Étkezési tájékoztató és nyilatkozatok. a 2018/19-es tanévben a skolában tanuló

TÁJÉKOZTATÓ. A gyermekétkeztetés állami támogatásával kapcsolatban Szombathely, november 3.

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata

T/4448. számú törvényjavaslat

szíveskedjen június

Tájékoztató általános iskolai étkezés igénybevételéről

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA

Tájékoztató a szülők részére új normatív ingyenes étkezési kedvezmény

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki:

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon.

A kollégium közzétételi listája (229/2012. VIII. 28. Kormány Rendelet alapján)

1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

BEIRATKOZÁSI LAP. A beiratkozási lapot géppel vagy nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan, a személyes okiratok alapján kérjük kitölteni!

1. Alulírott (szül.név:, szül.hely, idő,.. anyja neve: ) szám alatti lakos, mint a

Tájékoztató intézményi étkeztetéssel kapcsolatban

NYILATKOZAT gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez (bölcsődei ellátás és óvodai nevelés esetén)

Általános rendelkezések

NYILATKOZAT gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez (bölcsődei ellátás és óvodai nevelés esetén)

NYILATKOZAT gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez (bölcsődei ellátás és óvodai nevelés esetén)

NYILATKOZAT gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez (bölcsődei ellátás és óvodai nevelés esetén)

Képviselő-testület február 22-i ülésére a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló önkormányzati rendelet elfogadása tárgyában

2018. szepz. Térítési díj szabályzat. Vackor Integrált Bölcsőde 2310 Szigetszentmiklós Temesvári u

Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Óvodai jelentkezési lap 2016/2017. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2016.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

Bicske Városi Óvoda Különös közzétételi listája

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

A közlönyök a a jogszabályok a oldalon elérhetőek.

A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK

Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.

Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének a gyermekvédelem helyi ellátási rendszeréről szóló /2018. ( ) számú rendelete

Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

Varbó Község Önkormányzata képviselő-testületének 5/2011. (III. 25.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

3. számú melléklet Felvételi szabályzat

Iktatószám: NGSZ/4427-3/2017/I001

Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Kérjük, hogy a felvételhez hozza magával a következő dokumentumokat:

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2009.(VI. 16.) rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről.

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* Tisztelt Elnök Úr!

NYILATKOZAT A GYERMEK TÖRVÉNYES KÉPVISELETÉRŐL

Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.

Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet

TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL

KÉRELEM. az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához NYILATKOZAT

Kérelem védendő felhasználók részére

KÉRELEM SZÜLETÉSI TÁMOGATÁS IRÁNT

Átírás:

6724 Szeged, Huszár u. 1. (6701 Szeged, Pf.:485) Tel.: (62) 561-961 Fax: (62) 561-962 E-mail: titkarsag@ngsz.hu Web: www.ngsz.hu Adószám: 15484990-2-06 RAIFFEISEN BANK ZRt: 12067008-00103129-08400000 NYILATKOZAT KÉ-01 a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés b)-d) pontja és a Gyvt. 21/B. (2) bekezdése szerinti ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés igénybevételéhez (A hatályos gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. törvény és a hatályos 328/2011. (XII.29.) sz. Kormányrendelet alapján) Kizárólag az 1-8. évfolyamon, valamint az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók részére / tanítási év (2 példányban tanévenként kitöltendő) Csak egy jogcímen vehető igénybe kedvezmény, kérjük jelölni (a megfelelő rész aláhúzandó) és a tájékoztatóban megjelölt kedvezmény jogcímét alátámasztó igazoló dokumentumot benyújtani! (A dokumentumok másolatként is benyújthatóak, feltéve, hogy három hónapnál nem régebbiek.) Köznevelési intézmény neve: Alulírott a megnevezett nappali rendszerű oktatásban részt vevő gyermek(ek) részére kérem az étkeztetés biztosítását. I. RÉSZ 8. melléklet a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelethez 1. Alulírott (születési név:, születési hely, idő,... anyja neve: ) szám alatti lakos, mint a 1.1. nevű gyermek (születési hely, idő,... anyja neve: ), 1.2. nevű gyermek (születési hely, idő,... anyja neve: ),* 1.3. nevű gyermek (születési hely, idő,... anyja neve: )* szülője/más törvényes képviselője (a megfelelő aláhúzandó) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/B. (1) bekezdés b) d) pontja és (2) bekezdése szerinti ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetés igénybevételét az alábbi jogcím alapján kérem, mivel a gyermek(ek):** a) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül..év..hónap..napjától, b) tartósan beteg vagy fogyatékos, c) családjában három vagy több gyermeket nevelnek,*** d) nevelésbe vételét rendelte el a gyámhatóság, vagy ) utógondozói ellátásban részesül. 2. Az étkeztetés biztosítását kizárólag a déli meleg főétkezés, vagy a déli meleg főétkezés mellett egy kisétkezés, vagy a déli meleg főétkezés mellett két kisétkezés, vagy kollégiumi, externátusi ellátás esetén a következő étkezések:... vonatkozásában kérem. 3. Kérem diétás étrend biztosítását: igen / nem (a választott lehetőség aláhúzandó!) a következő egészségi állapotra tekintettel:... 4. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek, egyúttal hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez történő felhasználásához. az ellátást igénylő (szülő, más törvényes képviselő, nevelésbe vett gyermek esetén az ellátást nyújtó nevelőszülő, intézményvezető, utógondozói ellátott fiatal felnőtt esetén az ellátást igénylő) aláírása 1/5 oldal

* A pont csak akkor töltendő, ha az ugyanazon intézménybe járó több gyermeke után ugyanazon jogcímen igényli a szülő/más törvényes képviselő a normatív kedvezményt. Ha különbözik a jogcím, gyermekenként külön nyilatkozatot kell kitölteni. A gyermekek számának megfelelően a sorok értelemszerűen bővíthetőek. ** A megfelelő pont jelölendő! *** A gyermekek számának meghatározásánál figyelembe veendő gyermekek köre: Az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező 18 éven aluli gyermek; a 25 évesnél fiatalabb, köznevelési intézményben nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban részt vevő vagy felsőoktatási intézményben nappali képzésben tanuló gyermek és életkortól függetlenül a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékos gyermek, kivéve a nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek, valamint a nevelőszülőnél elhelyezett nevelésbe vett gyermek és utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt. II. RÉSZ Amennyiben a kedvezményes gyermekétkeztetés igénybevételét a Családjában három vagy több gyermeket nevelnek jogcímen igényli, kérem, hogy szíveskedjen a 328/2011. (XII.29.) Korm. rendelet 7. fejezet 18. (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot az alábbiak szerint megtenni: Nyilatkozat a családjában három vagy több gyermeket nevelnek jogcímhez Nyilatkozom, hogy a velem közös háztartásban élő gyermekek száma: ebből: 18 éven aluli: 18-25 év közötti, köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, a nappali oktatás munkarendje szerinti szervezett felnőttoktatásban részt vevő vagy felsőoktatási intézményben nappali képzésben tanuló: életkortól függetlenül tartósan beteg vagy súlyos fogyatékos gyermeket kivéve a nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermeket, valamint a nevelőszülőnél elhelyezett nevelésbe vett gyermeket és utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttet: fő fő fő fő Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek, egyúttal hozzájárulok a nyilatkozatban szereplő adatoknak a gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez történő felhasználásához. az ellátást igénylő (szülő, más törvényes képviselő) aláírása 2/5 oldal

III. RÉSZ Amennyiben a kedvezményes gyermekétkeztetés igénybevételét a Nevelésbe vételét rendelte el a gyámhatóság vagy Utógondozói ellátásban részesül jogcímen igényli, kérem, hogy szíveskedjen a 328/2011. (XII.29.) Korm. rendelet 7. fejezet 18. (4b) bekezdése szerinti igazolást az alábbiak szerint benyújtani (a megfelelő rész töltendő): 9. melléklet a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelethez IGAZOLÁS az átmeneti gondozásban lévő, az ideiglenes hatállyal elhelyezett és a nevelésbe vett gyermek ingyenes bölcsődei, mini bölcsődei gondozásra és a nevelésbe vett gyermek, utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt ingyenes intézményi gyermekétkeztetés igénybevételére való jogosultságához I. Az ingyenes bölcsődei, mini bölcsődei gondozás igénybevételéhez 1. Igazolom, hogy... (gyermek neve)... (születési helye),... év... hó... nap (születési ideje),... (anyja neve),... (az átmeneti gondozást nyújtó gyermekjóléti szolgáltató vagy az ideiglenes hatályú elhelyezést, nevelésbe vételt elrendelő gyámhatóság neve, székhelye),... számú megállapodása vagy gyámhatósági határozata alapján ) átmeneti gondozásban részesülő gyermek, b) ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek, ) nevelésbe vett gyermek (A megfelelő rész aláhúzandó!) 2. Az átmeneti gondozásban lévő gyermek ellátásának helyszíne, az ideiglenes hatállyal elhelyezett, nevelésbe vett gyermek gyámhatósági határozatban kijelölt gondozási helye/ellátásának helyszíne:... [helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, nevelőszülő, gyermekotthon, egyéb (működtető) intézmény neve, címe] II. Az ingyenes intézményi gyermekétkeztetés igénybevételéhez 1. Igazolom, hogy... (gyermek, fiatal felnőtt neve),... (születési helye),... év... hó... nap (születési ideje),... (anyja neve),... (gyámhatóság neve, székhelye),... számú határozata alapján ) nevelésbe vett gyermek, b) utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt. (A megfelelő rész aláhúzandó!) 2. A gyermek/fiatal felnőtt gyámhatósági határozatban kijelölt gondozási helye/ellátásának helyszíne:... [nevelőszülő, gyermekotthon, egyéb (működtető) intézmény neve, címe] Kelt...,... év... hó... nap P. H.... az átmeneti gondozást biztosító gyermekjóléti szolgáltató vezetője, a gondozási helyet biztosító intézmény vezetője A nevelőszülőnél, gyermekotthonban vagy más bentlakásos intézményben ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek és a tanulói jogviszonyban nem álló, illetve nem nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt után nem vehető igénybe a normatív kedvezmény. 3/5 oldal

IV. RÉSZ Amennyiben a kedvezményes gyermekétkeztetés igénybevételéhez a másolatként csatolt, illetve korábban csatolt dokumentumok tekintetében időközben nem következett be változás, akkor kérem, hogy szíveskedjen a 328/2011. (XII.29.) Korm. rendelet 7. fejezet 18. 18./A. (2a) és (3) bekezdései szerinti nyilatkozatot az alábbiak szerint megtenni: Nyilatkozat korábban csatolt dokumentumok tekintetében 1. Alulírott (születési név:, születési hely, idő,... anyja neve: ) szám alatti lakos, mint a 1.1. nevű gyermek (születési hely, idő,... anyja neve: ), 1.2. nevű gyermek (születési hely, idő,... anyja neve: ),* 1.3. nevű gyermek (születési hely, idő,... anyja neve: )* szülője/más törvényes képviselője (a megfelelő aláhúzandó) nyilatkozom, hogy a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 7. Fejezet 18./A. (2a) és (3) bekezdései szerinti másolatként csatolt, illetve korábban csatolt dokumentumok tekintetében időközben nem következett be változás. Dokumentumok megnevezése:... Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek, egyúttal hozzájárulok a nyilatkozatban szereplő adatoknak a gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez történő felhasználásához. az ellátást igénylő (szülő, más törvényes képviselő) aláírása Tudomásul veszem, hogy az ellátásban részesülő az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról (intézményváltás, tanulói jogviszony megszűnése, lakcímváltozás, kedvezmény jogosultságának megszűnése stb.) azonnal, de legkésőbb 15 napon belül köteles vagyok írásban értesíteni a közétkeztetést biztosító NGSZ-t, továbbá amennyiben jogszabályváltozás következtében a kedvezményre való jogosultságom megszűnik, a jogosulatlanul igénybe vett kedvezmény összegét egy összegben megfizetem a közétkeztetést biztosító szervnek. A közétkeztetés rendjéről szóló tájékoztatót megismertem NGSZ hivatalos honlapján www.ngsz.hu letölthető és az NGSZ Közétkeztetési ügyfélszolgálatán (6724 Szeged, Huszár u. 1.), illetve a köznevelési intézményben megtekinthető a benne foglaltakat tudomásul vettem és elfogadom. Kelt:,..év hó nap... az ellátást igénylő aláírása (szülő, más törvényes képviselő, nevelésbe vett gyermek esetén az ellátást nyújtó nevelőszülő, intézményvezető utógondozói ellátott fiatal felnőtt esetén az ellátást igénylő) Tájékoztatjuk, amennyiben bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget, a jogosulatlanul igénybe vett természetbeni ellátás pénzegyenértékét vissza kell fizetni. 4/5 oldal

NYILATKOZAT Ingyenes étkezés rendeléséről Alulírott ellátást igénylő (szülő, más törvényes képviselő) nyilatkozom, hogy ingyenes étkezésre jogosult gyermekem esetében a hatályos önkormányzati rendelet értelmében vállalom tárgyhónapra előre az étkezés megrendelését havonta a KÉ-01A Rendelési nyilatkozat kitöltésével az intézményben meghirdetett étkezési térítési díj befizetési napokon az NGSZ közalkalmazottjánál vagy az NGSZ Közétkeztetési ügyfélszolgálatán (cím: 6724 Szeged, Huszár u. 1) nyitvatartási időben illetve regisztráció után az ETELKA PORTÁLON keresztül. Portálon történő rendelésemhez nem adok le az NGSZ részére KÉ-01A Rendelési nyilatkozatot. Tudomásul veszem, hogy jelen nyilatkozatommal (KÉ-01) kizárólag az ingyenes étkezésre történő jogosultságomat igazolom és gyermekem részére az étkezés megrendelése csak akkor történik meg, ha a KÉ-01A Rendelési nyilatkozaton az étkezés igényét tárgyhónapot megelőzően aláírásommal igazolom. Az általam elmulasztott rendelés esetén az NGSZ-t felelősség nem terheli. Kelt:.....,. év.hó..nap az ellátást igénylő aláírása (szülő, más törvényes képviselő, nevelésbe vett gyermek esetén az ellátást nyújtó nevelőszülő, intézményvezető utógondozói ellátott fiatal felnőtt esetén az ellátást igénylő) ZÁRADÉK A kedvezmény igénybevételét igazoló eredeti okirat bemutatásra került, a másolatot átvettem. Okirat azonosító száma:.., hatálya: év... hónap napjától.. év. hónap... napjáig. ETELKA modulban a kedvezmény a benyújtott okirat alapján az alábbi időszakra került rögzítésre: év... hónap napjától.. év. hónap... napjáig. Kelt:..,.év hó nap... közétkeztetésért felelős személy 5/5 oldal